Fizikus, egyetemi tanár
Egyszerű szülÅ‘k gyermekeként, kereskedelmi középiskolát végezve, majd kiegészítÅ‘ érettségit téve lett matematika-fizika szakos egyetemi hallgató a budapesti tudományegyetemen. Fizika tanári oklevelének átvétele után Marx György és Szabó János volt évfolyamtársaival együtt került 1950-ben az akkor már Novobátzky Károly vezette elméleti fizikai tanszékre. Itt lett a fizikai tudományok kandidátusa 1954-ben, majd doktora 1960-ban. Ebben az évben lépett be a Magyar Szocialista Munkáspártba. 1961-ben megkapta egyetemi tanári kinevezését, és lett a Természettudományi Kar dékánja. 1966-tól 1972-ig az ELTE rektora volt. Barátságos, közvetlen modorával vált népszerűvé mind a felsÅ‘bb állami és pártvezetÅ‘k, mind kollégái és tanítványai körében. Elméleti fizikai munkásságának kezdetén a szigetelÅ‘ anyagokban kialakuló elektromágneses térrel, késÅ‘bb részecskefizikai kutatással foglalkozott. Akadémiai székfoglalóját 1982-ben az anizotrop közegekben terjedÅ‘ elektromágneses sugárzás kvantumelméletérÅ‘l tartotta. Fokozott figyelemmel kísérte az egyetemen folyó tanárképzést, fizika tanár szakos egyetemi hallgatók számára elméleti fizikai tankönyv-sorozatot állított össze. Novobátzky Károly halálát követÅ‘en 25 éven át vezette az ELTE elméleti fizikai tanszékét és az MTA elméleti fizikai kutatócsoportját. Számos díjban részesült, tudományos és közéleti tevékenységének elismeréseként 1996-ban Széchenyi-díjat vehetett át. (Dr. Radnai Gyula)