Argentin születésű angol biokémikus, immunológus, Nobel-díjas
1945-ben kezdett el kémiát tanulni a Buenos Aires-i Egyetemen. 1952-ben megkapta BSc oklevelét, majd a PhD fokozatának megszerzése után a British Council ösztöndíjával a Cambridge-i Egyetemen kapott hároméves kutatói szerződést. Egy ideig a foszfoglukomutáz enzimet kutatta, majd csatlakozott Frederick Sanger, a neves fehérjekutató biokémikus laboratóriumához. 1960-ban megszerezte második doktorátusát 1961-ben pedig visszatért Argentínába, ahol megkapta az Országos Mikrobiológiai Intézet molekuláris biológiai részlegének vezetését. 1962-ben egy katonai puccs megdöntötte az argentin kormányt és politikai okokból menesztették az intézet igazgatóját. 1963-ban tiltakozásul lemondott és visszatért Cambridge-be, Sanger laboratóriumába a Medical Research Councilnál. Sanger tanácsára az enzimológia helyett inkább az immunológiával, az antitestek biokémiájával kezdett el foglalkozni. Kutatásának egyik fő témája a mielóma volt. 1974-ben a laboratóriumában dolgozó Georges Köhler ötlete nyomán a mielómasejteket ellenanyagtermelő B-limfocitákkal fuzionálták, így olyan sejteket kaptak, amelyeket nagy mennyiségben, a végtelenségig lehetett kultúrában tenyészteni, és egy bizonyos antitestet termeltek. A specifikus antitesteket széleskörűen használják baktériumok, vírusok és makromolekulák detektálására és a rákos és egyéb megbetegedések kezelésére. 1983-ban kinevezték a Medical Research Council protein- és nukleinsavkémiai részlegének élére, amit egészen 1995-ös visszavonulásáig vezetett. Niels K. Jerne és Georges J.F. Köhlerrel megosztva 1984-ben Nobel-díjat kapott.