| Majtényi Katalin Budapest, 1929. jún. 3. - Budapest, 2022. febr. 17. Orvos, neuropatológus Iskoláit a budapesti Deák téri Evangélikus Leánygimnáziumban folytatta, ahol 1947-ben érettségizett. 1953-ban a Debreceni Orvostudományi Egyetemen "summa cum laude" minÅ‘sÃtéssel végzett. A Sántha Kálmán professzor vezette Debreceni Idegklinikán már hallgató korában ismeretséget kötött a neuropatológiával. Sajnos a debreceni iskola Sántha professzor perbefogásával és korai halával szétesett.1953-ban az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetbe került Tariska István mellé, ahol nyugdÃjba vonulásáig dolgozott. Szakorvosi képesÃtést szerzett pszichiátriából és neurológiából, majd 1982-ben az Å‘ fáradhatatlan munkája révén is önálló diszciplÃnává lett neuropatológia egyik elsÅ‘ szakorvosa lett Magyarországon.1988-tól 2002-ig mint osztályvezetÅ‘ fÅ‘orvos dolgozott az intézet Neuropatológiai Osztályán. Kandidátusi disszertációját 1997-ben sikeresen megvédte. Külön örömet és megbecsülést jelentett számára, hogy 1972-tÅ‘l 1988-ig Környey István professzor közvetlen neuropatológiai munkatársa lehetett. UgyanÃgy együtt dolgozott 1957-ig Horányi Béla professzorral is. Lelkes, idÅ‘t nem ismerÅ‘, áldozatkész és szorgalmas munkájával a neuropatológia igen széles területén végzett kutatómunkát. A magyarországi és nemzetközi neuropatológiai élet szervezési tevékenységében is mindvégig eredményesen dolgozott és elévülhetetlen érdemeket szerzett. Kutatási területe az emberi prionbetegségek, az AIDS betegségek idegrendszeri szövÅ‘dményei és a kábÃtószer-fogyasztás okozta központi idegrendszeri károsodások voltak. Bátran, de kellÅ‘ kritikával vezette be a modern immunhisztokémiai eljárásokat, majd késÅ‘bb azt a módszert, amivel genetikai vizsgálatok beágyazott szövettani anyagon is végezhetÅ‘vé váltak. Az 1980-as, 90-es évekre tehetÅ‘ az általa "monoklonális forradalom"-nak nevezett áttörés, amelynek eszközeit fokozatosan bÅ‘vÃtette és hasznosÃtotta. Magyarországon elsÅ‘ként közölt Creutzfeldt-Jakob esetet. Kutató munkájában a neurodegeneratÃv megbetegedések mellett, az 1980-s években fellépÅ‘ AIDS esetek patohisztológiai feldolgozását végezte el. NyugdÃjba vonulása után is aktÃv maradt. (Dr. Josef Makovitzky)
| | | Web dokumentumok |