Fizikus, egyetemi tanár
A gyöngyösi, akkor Koháry István nevét viselÅ‘ gimnáziumban kezdte meg középiskolai tanulmányait, s a budapesti, akkor Ady EndrérÅ‘l elnevezett, volt piarista gimnáziumban érettségizett 1950-ben. Fizikusi diplomáját Budapesten szerezte, de már a diplomaszerzés évében bekapcsolódott a hazai uránlelÅ‘helyek kutatásába, melyet Szalay Sándor irányított DebrecenbÅ‘l. A Csillebércen épülÅ‘ kísérleti atomreaktor vonzotta a Központi Fizikai Kutatóintézetbe, ennek munkatársa maradt kutatói pályafutása végéig. Számos külföldi munkahelye közül a koppenhágai Niels Bohr Intézet volt legnagyobb hatással elméleti fizikai fejlÅ‘désére. 1967-68-ban a dubnai Egyesített Magkutató Intézetben dolgozott, majd 1971-ben megszerezte a fizikai tudományok doktori fokozatát. 1979-ben lett a Magyar Tudományos Akadémia levelezÅ‘ tagja, 1986-ban pedig egyetemi tanár Debrecenben, az elméleti fizikai tanszék élén. A rendszerváltozás idején - már mint az MTA rendes tagja - fÅ‘igazgatóként vezényelte le a KFKI teljes szerkezeti átalakítását. Számos kitüntetést kapott fizikusi munkásságáért, az 1960-as Schmid RezsÅ‘-díjtól kezdve a 2010-ben kapott Wigner JenÅ‘-díjig. Közvetlen, baráti stílusa tette közkedveltté munkatársai körében, akik közül számosan köszönhették neki tudományos karrierjük támogatását, de szoros kapcsolatot ápolt a határon túli magyar fizikusokkal is. A felé sugárzó szeretetet és megbecsülést jelzi, ahogyan a fiatalabb tudós generáció hívta, s mind a mai napig emlegeti: Å‘ volt "Lovas bátyó". (Dr. Radnai Gyula)