Orvos, anatómus, egyetemi tanár
1886-ban szerzett orvosi oklevelet a budapesti egyetemen. 1882-től gyakornok, majd tanársegéd a budapesti I. anatómiai tanszéken. 1889-ben a bázeli anatómiai intézetben kórboncnok, majd 1895-ben a tübingeni anatómiai intézetben magántanár. 1899-1934-ig a budapesti I. anatómiai intézet igazgatója, 1914-1915-ig az egyetem rektora. Kiemelkedők idegrendszeri kutatásai. Santiago Ramón y Cajal mellett az elsők között ismerte fel, hogy az idegrendszerben az ingerület megszakításokkal, átkapcsoló állomásokon keresztül halad az idegrostokon, ezzel megalapozták a neurontant. Ezen a téren szakmai vitát folytatott a neurofibrillum-tant hirdető Apáthy Istvánnal. A mikroszkóptechnika korabeli szintjén a vitát nem lehetett eldönteni, később Lenhossék álláspontja igazolódott. Számos részletet tisztázott a spinalis és az idegi dúcokkal, a neurogliával, az állati érzékszervek összehasonlító anatómiájával kapcsolatosan. Tőle származik több szakkifejezés, pl. az astrocyta, lemnoblast, tigroid elnevezés. Jelentősek a spermatogenesisre vonatkozó kutatásai. Kiterjedt antropológiai kutatásokat is végzett, e tudomány tanára volt 1914-1925-ig a budapesti egyetemen. Az Orvosi Hetilap szerkesztője volt. 1897-től az MTA levelező, 1903-tól rendes tagja volt. Jeles barlangkutató is volt.