Amerikai fizikus, Nobel-díjas
1925-ben a Yale Egyetemen doktorált, majd ugyanitt fizikát tanított. 1928-tól a University of California Berkeley professzora volt, itt mûködött pályafutása végéig. 1929-ben találta fel a ciklotron elvét, ebben - az elõzõleg konstruált lineáris gyorsítóktól eltérõen - mágneses tér segítségével spirális pályán gyorsította fel a protonokat. A ciklotront nagyszámú mesterséges radioaktív izotóp elõállítására használták fel. Jelentõs eredményeket ért el a radioaktív izotópok orvosi és biológiai célokra való alkalmazásában. 1936-ban a Berkeley Egyetemen létrehozott új sugárzási laboratórium igazgatója lett, az intézmény ma az õ nevét viseli (Lawrence Berkeley Laboratory). A 2. világháború alatt az atombomba létrehozásán dolgozott, a Manhattan-program keretében az uránizotópok elektromágneses szétválasztási eljárását kidolgozó csoportot vezette. 1952-ben Edward Tellerrel együtt kezdeményezte egy második laboratórium létrehozását, melyet 1971-ben ugyancsak róla neveztek el (Lawrence Livermore Laboratory). 1958-ban Eisenhower elnök õt delegálta az atomfegyver-kísérletekrõl a Szovjetunióval folytatott tárgyalásokra. A Nobel-díjat 1939-ben kapta a ciklotron feltalálásáért és továbbfejlesztéséért, valamint azokért az eredményekért, melyeket a ciklotron segítségével a mesterséges radioaktív elemekkel kapcsolatban ért el. Nevét viseli a 103-as rendszámú elem, a laurencium.