Bencés természettantanár, természettudományi író, pannonhalmi fõapát
A szülei földmûvesek voltak, 1829-tõl a gyõri katolikus fõgimnáziumban tanult, 1835-ben belépett a bencés rendbe. Ezután bölcseletet, görög, latin, magyar irodalmat, pedagógiát, esztétikát, oklevéltant, filozófiát, történelmet, matematikát és fizikát tanult; az utolsóként felsorolt négy tudományból 1840-ben doktorált Pesten. Pappá szentelték, két évig a pozsonyi katolikus fõgimnáziumban tanított matematikát és fizikát, majd természettant a gyõri papneveldében; 1848-ban a Pozsonyi Akadémián a természettan professzora. Mivel rokonszenvezett a magyar nemzeti célokkal, nemkívánatos személy lett; végül átkerült Pannonhalmára, a Szent Gellért Fõiskolára. A római pápa 1866-ban bencés magyar fõapáttá tette, és így a fõrendiház tagja lett. Több kémiai tankönyvet írt, és egy természettan témájú tankönyvet átdolgozott. Publikált vármegyéjének történelmérõl, földrajzáról, éghajlatáról és földdelejességérõl is. Az "Egyetemes magyar encyclopaedia" egyik szerzõje, továbbá neves teológusok, természettudósok életrajzát írta meg. A magyar orvosok és természetvizsgálók nagygyûlésének 1874-ben elnöke volt. 1883-ban a fõrendiház egyik gyûlésében ezt hangoztatta: "A hazai ifjúságnak magyar szellemben való oktatását és neveltetését nemcsak helyeslem, hanem forrón óhajtom, sõt határozottan követelem!" (Hujter Mihály)