Orvos, belgyógyász, egyetemi tanár
Még medikusként részt vett a szabadságharcban, honvéd fõorvosként harcolt. 1849-1850-ben Bécsben, majd Pesten tanult, orvosi oklevelét 1851-ben szerezte meg. 1852-tõl Nagykállóban gyakorló orvos, 1861-tõl Szabolcs vm. fõorvosa, a Nagykállóban mûködõ megyei kórház alapítója. 1864-ben Pesten elõbb a járványkórház, 1865-tõl a Rókus Kórház fõorvosa. 1876-1908-ban az orvosképzésben a belgyógyászat tanára, az I. sz. belklinika igazgatója. 1886-1887-ben az egyetem rektora, 1891-tõl a felsõház örökös tagja. 1891-ben magyar nemességet, 1908-ban bárói címet kapott. Elgondolásai szerint épült fel a budapesti egyetem klinikai telep, bevezette a laboratóriumi és röntgen-vizsgálatot és a bakteriológiai kutatásokat a diagnosztikában. A magyar belgyógyászati iskola megteremtõje, a mellkasi és szívbetegségekkel foglalkozott. A betegségek és a társadalmi körülmények kapcsolatát kutatta. A hazai tuberkulózis elleni küzdelem megszervezõje, a budakeszi Erzsébet Királyné Tbc-szanatórium (1901) megszervezésének kezdeményezõje, szorgalmazta a gyógyfürdõk fejlesztését, a kórházépítési programok kidolgozását.