| Marx Györgyné Koczkás Edit EndrÅ‘d, 1927. nov. 16. - Budapest, 2019. okt. 29. Fizikatanár, egyetemi oktató Szegeden kezdte, majd 1951-ben Budapesten fejezte be egyetemi tanulmányait. Az egyetemen ismerkedett meg késÅ‘bbi férjével, az akkor még szintén tanárszakra járó Marx Györggyel. Tanári oklevelének megszerzése után kutató fizikusként helyezkedett el a KFKI molekulaspektroszkópiai osztályán, amely akkor a Műegyetem atomfizikai tanszékén működött. A még Schmid RezsÅ‘ által létesÃtett laborban készÃtette, majd sikerrel megvédte az alkálihidrid molekulák spektrumának kÃsérleti vizsgálatával kapcsolatos doktori disszertációját. 1977 és 1980 között az Algériában jelentÅ‘s magyar részvétellel létrehozott Orani Egyetemen, majd 1986 és 1990 között ismét Algériában, Chlef-ben oktatott az ottani egyetemen. Hosszú éveken keresztül vett részt a BME francia nyelvű - azóta már megszűnt - mérnök-képzésében. SzÃvesen és eredményesen foglalkozott a hallgatókkal, és ugyanÃgy gyermekeivel, unokáival, sÅ‘t utolsó éveiben változatlan elhivatottsággal még dédunokáival is. (Dr. Radnai Gyula)
|  | | Web dokumentumok |