Orvos, patológus, mikrobiológus, egyetemi tanár
1912-ben szerezte meg orvosi oklevelét. 1927-ben elnyerte az egyetemi rk. tanári címet. 1919-ben egyetemi állása mellett az István-kórház kórboncnok-főorvosává nevezték ki. 1922-ben meghívást kapott az USA-ba, ő volt az első Rockefeller-ösztöndíjas. Az USA-ban, majd Európában tanulmányozta az oltóanyagok termelését, Itthon megszervezte a Phylaxia Intézetben a humán oltóanyagok termelését. 1925-ben a Közegészségügyi Intézet igazgatója. Vezetése mellett megszervezték a falusi egészségügyi szolgálatot. Kidolgozták az egészségvédelem egységes állami rendszerét. 1935-től 1944. október 16-ig belügyminisztériumi államtitkár volt. 1944-ben a Sztójay-kormány ideje alatt többezer zsidónak minősülő orvost és gyógyszerészt bocsátott el az állami szolgálatból. A II. világháború után korábbi államtitkári tevékenysége és külföldi tudományos kapcsolatai miatt internálták. 1949-ben akadémiai tagságát megszüntették. 1945-1955-ig különböző gyógyszergyárakban megszervezte a penicillin és más antibiotikumok hazai előállítását. 1962-től a B12 vitamin termelésével foglalkozott. 1989-ben akadémiai tagságát visszaállították. 1990 után róla nevezték el a Közegészségügyi Intézet jogutódját, az Epidemiológiai Központot, majd 2003-ban a kormány Nemzeti Egészségügyi Programját. Az ezt követő sajtóvita és a Történettudományi Intézet állásfoglalása után először a Nemzeti Egészségügyi Program, majd a Epidemiológiai Központ elnevezését is megváltoztatták, Johan Béla neve lekerült a program és az intézet nevéből.