Vegyész, egyetemi tanár
Tanulmányait a budapesti Tudományegyetem Bölcsészkarán végezte, s egész életét ebben az intézményben töltötte. A II. sz. Kémiai Intézetben volt tanársegéd, adjunktus, majd 1941-tõl c. rk. tanár. 1949-ben nevezték ki az újonnan alakult fizikai kémiai tanszék professzorává. A fizikai kémia volt kizárólagos alkotói területe, elsõsorban az elektrokémia. Fizikai kémiai praktikum (Proszt Jánossal) és Elméleti fizikai kémia (Schay Gézával) címû könyveibõl kémikus nemzedékek tanultak. A hazai elektrokémiai kutatás egyik kiváló mûvelõje volt, jelentõs felismeréseket tett a hidrogén-túlfeszültség értelmezésében, az elektrolitikus fémleválás vizsgálatában, a fémes kristályok elektrolitikus növesztése terén, vizsgálta a fémek anódos oldódását, továbbá az ionvándorlás jelenségeit. Jelentõs volt tudományos-közéleti szereplése is. Az MTA 1943-ban lev., 1948-ban r. tagjává választotta, 1950-1953 és 1964-1970 között az Akadémia fõtitkára, 1970-1976 között elnöke volt. Két ízben nyerte el a Kossuth-díjat (1950, 1956). 1952-1953 között felsõoktatási, 1953-1956 között oktatási miniszter volt. Számos szocialista ország tudományos akadémiája választotta tagjává.