Német szerves kémikus, Nobel-díjas
A Berlini Egyetemen Emil Fischernél tanult kémiát, majd különféle beosztások betöltése után 1916-ban a Kieli Egyetem kémiaprofesszora lett, 1945-től professzor emeritus. Diels 1906-ban egy nagyon reakcióképes anyagot fedezett fel, a malonsavból vízelvonással keletkező szén-szuboxidot, meghatározta tulajdonságait és a kémiai összetételét. Legfontosabb munkája a diénszintézissel kapcsolatos: olyan szerves vegyületeket használt fel különféle, gyűrűs szerves anyagok szintéziséhez, amelyek két szén-szén kettős kötést tartalmaznak; a reakció körülményei rávilágítanak a kapott termék molekulaszerkezetére. Ezt a módszert, amelyet tanítványával, Kurt Alderrel együtt dolgozott ki 1928-ban, ma Diels-Alder-reakciónak nevezik. Eljárásuk különösen a műgumi és a műanyagok előállításában fontos. Kurt Alderrel megosztva kapták 1950-ben a kémiai Nobel-díjat a ciklikus szerves vegyületek előállítására szolgáló, együtt kidolgozott módszerükért.