Matematikus
Egyetemi tanulmányait a budapesti tudományegyetemen kezdte, innen a frontra vezényelték. Hazatérve tevékeny szerepet vállalt a szocialista/kommunista diákmozgalomban. A kommün bukása után Ausztriába menekült. Grazban fejezte be az egyetemet, itt doktorált matematikából. 1929-ben szerezte meg itthon is a matematika-fizika tanári oklevelet. Doktorátusát Kolozsvárott honosíttatta. 1943-ban Bay Zoltán támogatásával lett a budapesti műegyetem magántanára. Részt vett az ellenállási mozgalomban, ezért Németországba internálták. 1946-48 között közoktatásügyi államtitkár, 1948-49-ben - a Magyar Tudományos Akadémia háttérbeszorításának, majd felszámolásának céljára létrehozott - Tudományos Tanács főtitkára, 1949 decemberétől az újjászervezett MTA első főtitkára volt. Ebben az időszakban számos tudóst fosztottak meg akadémiai tagságától; rehabilitálásukra csak közvetlenül a rendszerváltás előtt került sor. 1948-1967-ig a Műegyetem III. sz. matematikai tanszékének vezetőjeként működött. 1967-től az MTA Matematikai Kutatóintézetének kutatója volt. Az MTA levelező (1948), rendes tagja (1949) volt. Legfontosabb eredményeit az ortogonális függvénysorok és az approximációelmélet, valamint a görbeelmélet területén érte el.