Botanikus
Felsõfokú tanulmányait a budapesti tudományegyetemen kezdte és a debreceni tudományegyetemen fejezte be 1931-ben. 1930 és 1934 között a debreceni egyetem növénytani tanszékén tanársegéd Soó Rezsõ mellett. 1934-1940-ig a Magyar Nemzeti Múzeum növénytárának segédõre, majd 1946-ig a szegedi Eötvös Loránd Kollégium igazgatója volt. 1946-ban a fõvárosi Természettudományi Múzeum munkatársa, 1950-1966 között a Növénytár vezetõje. 1954-1977-ig az MTA vácrátóti Botanikai Kutatóintézetének igazgatója. Ezt követõen az intézmény tudományos tanácsadójaként tevékenykedett. A növénytársulástan és a növényföldrajz nemzetközileg elismert kutatója volt. 1950-ben Soó Rezsõvel együtt megindította Magyarország növényföldrajzi térképezési munkálatait. Munkásságának legfõbb eredményei Magyarország növénytakarója változásainak feldolgozása a jégkorszaktól a mai idõkig, és a magyarországi vegetáció 1967-ben elkészített térképe. 1951-tõl az MTA tagja. 1955-ben Kossuth-díjat kapott, 1991-ben pedig a Pro Natura emlékérmet vehette át.

Japán matematikus
1945-ben kezdte meg tanulmányait a Tokiói Egyetem matematika szakán. 1948-ban az egyetemen kutatást kezdett, a legnagyobb hatással Kenkichi Iwasawa volt rá, 1951-ben - miközben még mindig dolgozott a disszertációján - elõadónak nevezték ki ugyanitt. 1952-ben az Egyesült Államokba az Illinoisi Egyetemre hívták. 1952 nyarán két hónapot a Michigani Egyetemen töltött, professzora Richard Brauer volt aki õt fontos területre irányította. 1953-tól volt professzor az Illinoisi Egyetemen Urbana-Champaign-ban. Legfontosabb eredményeit a csoportelmélet területén érte el.

Fémkohómérnök, fõiskolai tanár
Tanulmányait a selmecbányai akadémián végezte, 1876-ban szerzett oklevelet. 1882-ben a selmecbányai bányaiskolához nevezték ki tanárnak, hol kilenc éven át tanított. 1891-94 között hivatali pályáján elõrehaladva több állami fémkohómûnél mûködött. 1894-ben a selmecbányai akadémia fémkohászattani tanszékére hívták meg. 1906-tól akadémiai tanárként vezette a fémkohászati tanszéket. A fémkohászattanról írt munkája jó ideig az egyetlen magyar fémkohászati munka volt.

Erdõmérnök, erdész-talajbiológus
Erdõmérnöki oklevelét 1924-ben szerezte Sopronban, majd ösztöndíjjal külföldön (a bécsi, berlini, göttingeni tudományegyetemeken, az eberswaldi erdészeti fõiskolán) folytatta tanulmányait, Göttingenben doktori oklevelet nyert. 1935-ben a József Nádor Mûszaki és Gazdaságtudományi egyetem bánya-, kohó- és erdõmérnöki karán egyetemi rk. tanár. 1947-tõl az Erdészeti Kutató Intézet vezetõje. 1949-tõl a Budapesten megalakult Erdészeti Tudományos Intézet osztályvezetõje, 1953-tól az intézet talajbiológiai laboratóriumának vezetõje, amely 1958-ban Sopronba tette át székhelyét. Foglalkozott a fásításra kerülõ alföldi, szikes és homokos talajok mikrobiológiai kutatásával, fizikokémiai megjavításuk után a biológiai javítás módszerének kidolgozásával. Jelentõs eredményeket ért el a mikorrhizakutatás terén.

Fiziko-kémikus, egyetemi tanár
1930-ban a budapesti egyetemen kémia-fizika szakos tanári, 1935-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1936-38-ban a Collegium Hungaricum ösztöndíjas tagjaként Berlinben, Max Bodenstein mellett végzett kutatásokat. 1931-40-ben a szegedi egyetem elméleti fizikai intézetében tanársegéd, 1938-40-ben a szegedi Br. Eötvös Loránd Kollégium igazgatója. 1939-tõl a budapesti egyetemen, 1940-46-ban a kolozsvári egyetemen, 1946-67-ben a szegedi egyetemen tanít. 1950-51-ben a matematikai és természettudományi kar dékánja; 1964-67-ben az egyetem rektora. 1967-tõl 1979-es nyugdíjazásáig Budapesten az ELTE szervetlen és analítikai kémiai tanszékét vezette. 1960-61-ben a sheffieldi egyetem vendégprofesszora. Fõ kutatási területei a reakciókinetika, az analitikai és a szervetlen kémia, fõként a katalíziskutatás problémái. 1952-ben Lakatos Bélával kiszámította a technécium olvadáspontját, melyet a késõbbi vizsgálatok igazoltak. Huhn Péterrel kidolgozta a láncletörés matematikai modelljét. 1951-tõl az MTA tagja.

Matematikus, informatikus, egyetemi tanár
Egyetemi diplomáját 1976-ban szerezte a József Attila Tudományegyetem (JATE) matematikus szakán. 1975-1993-ig a JATE Kibernetikai Laboratóriumának tudományos munkatársa. 1993-tól az Alkalmazott Informatikai Tanszék vetõje volt. Jelentõs eredményeket elért tudós, iskolateremtõ tanár és a tudományos közélet aktív tagja volt. Fõ kutatási területe a diszkrét tomográfia, további elméleti eredményeket ért el a mérhetõ halmazok vetületekbõl történõ rekonstrukciója és az abszorpciós vetületek kutatásával, jelentõs eredményeket ért el az orvosi képfeldolgozás és a diszkrét geometria számos területén is. Kutatómunkáját Kalmár László-díjjal és Széchenyi-ösztöndíjjal ismerték el. Személyéhez kötõdik a szegedi képfeldolgozó iskola megteremtése, Tizenhárom éven át szervezte a nemzetközi Képfeldolgozó Nyári Iskolát. Oktatómunkáját 1997-ben Fáy András (iskolateremtõ mestertanár) díjjal értékelték. Számos tudományos társaságnak volt tagja, titkára illetve elnöke.

Osztrák csillagász, matematikus, egyetemi tanár
A korai reneszánsz egyik jelentõs csillagásza és matematikusa, a bécsi egyetem tanára. Legfõbb céljának tekintette Ptolemaiosz mûve (Mathematiké szüntaxisz = Almagest) latin fordításának javítását és az adatok hibáinak kiküszöbölését. Munkáját tanítványa Regiomontanus segítségével végezte, a munkát Regiomontanus fejezte be. A Naprendszer Ptolemaiosz-féle elméletének mohamedán tudósok által továbbfejlesztett elméletét mutatja be. Új mûszereket tervezett és készített. V. László magyar és cseh király udvari csillagásza volt, a király halála után III. Frigyes császár udvari csillagásza lett. Baráti kapcsolatban volt Vitéz János váradi püspökkel, elküldte számára a "quadrans geometricus"-nak nevezett szögmérõ mûszerét, és Várad feltételezett földrajzi hosszúságára számolta a napfogyatkozás számításokra szolgáló táblázata egyik változatát. (Ezért nevezték ezt a táblázatot "Tabulae Waradiensis"-nek.) Vitéz János váradi tudós körébe hívta, de Peuerbach nem akart Bécsbõl távozni, és maga helyett Regiomontanust ajánlotta. Jelentõs szerepe volt a reneszánsz magyarországi csillagászatának kibontakozásában. Mûveit 1514-ben adta ki Georg Tanstetter nyomtatásban (Bartha Lajos)

Szovjet matematikus
A Petrográdi Technológiai Intézetben tanult 1923-tól, 1930-tól mint professzor. 1930-tól a Leningrád Mechanikai Mérnöki Intézetben dolgozott, elsõsorban az algebra, komplex függvénytan és numerikus módszerek területén. Legfontosabb eredménye az a tétel, melyben a róla elnevezett Gersgorin-körök segítségével becsléseket adott mátrixok sajátértékeire.

Svéd plazmafizikus, Nobel-díjas
A kozmikus elektrodinamika kutatási területének kidolgozója. A csillag-légkörök, és a csillagokból kilépõ plazmafelhõk mágneses és elektromos jelenségeinek elméleti kidolgozásával az ún. magnetohidrodinamika megalapítója. 1937-ben kezdte tanulmányozni az elektromosan vezetõ "folyadékok" és a mágneses terek kölcsönhatását, és megalkotta a plazmafizika tudományterületét (a definíció is tõle származik), amelynek jelentõségét kozmikus méretekben elõször ismerte fel. Az általa kidolgozott magnetohidrodinamika (MHD) alapján rámutatott, hogy a Napból (és általában a csillagokból) folyamatos plazma áramlás indul ki, amelynek igen jelentõs a kölcsönhatása a környezõ égitestek (pl. a Föld) mágneses terével. Kidolgozta a földkörüli plazma-övezetek és a sarkifény, az üstökös-csóvák szerkezetének, valamint a Tejútrendszer mágnesesterének elméletét. Jelentõsen tovább fejlesztette a bolygók kialakulásának feltevését. A Svéd Királyi Akadémia és számos külföldi akadémiának is tagja volt, az amerikai Bruce- és Franklin-, az orosz Lomonoszov-érem tulajdonosa, 1970-ben a fizikai Nobel-díjjal jutalmazták megosztva Louis Néel-lel. Nevét a plazma jelenségek "Alfvén-hullám" elnevezése, valamint az 1778.sz. kisbolygó is megörökíti. (Bartha Lajos)

Mérnök, politikus
Tanulmányait Budapesten a mûszaki egyetemen végezte, gyakorlati munkásságát a Budapest-Zimony vasútvonal építésével kezdte, majd a budapesti gabonaelevátor építésének vezetõje lett (1880-1883). Hosszabb tanulmányutat tett az USA gabonaelevátorainak tanulmányozására. 1892-ben országgyûlési képviselõ, 1893-tól földmûvelésügyi államtitkár, majd 1900-ban a párizsi világkiállítás helyettes magyar kormánybiztosa.

Matematikus, egyetemi tanár
A Szegedi Tudományegyetemen végezte tanulmányait. 1942 és 1945 között munkaszolgálatos volt. 1945 és 1948 között a Szegedi Tudományegyetemen tanított. 1948-tól 1951-ig a minisztériumban dolgozott, 1951-tõl 1988-ig pedig az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, ahol tíz évig volt tanszékvezetõ egyetemi tanár. Matematikai logikával, számelmélettel, kombinatorikával foglalkozott. Eredményeket ért el az eldöntésprobléma redukciójával kapcsolatban, a geometriai számelméletben, a számelmélet alaptételével kapcsolatban. Jelentõs oktatási, didaktikai, tehetséggondozó tevékenységet is folytatott. 1947-ben Soós Paulával újraindította a Középiskolai Matematikai Lapokat és része volt a Bolyai János Matematikai Társulat létrejöttében is. Évtizedekig a Kürschák-verseny bizottságának elnöke volt, a feladatokat egy ideig Hajós Györggyel és Neukomm Gyulával, majd, szerzõtársai halála után, egyedül gyûjtötte kötetbe részletesen kidolgozott megoldásokkal és rövid egy-egy matematikai témát tárgyaló cikkel. Erdõs Pállal közösen írt bevezetõ számelméleti könyve nagy hatással volt a magyar matematikusok nemzedékeire.

Piarista matematikatanár
A középiskolát Sopronban, Pápán és Veszprémben végezte. Hittudományi tanulmányait Nyitrán, az egyetemet - mennyiségtan és természettan szakon - Kolozsvárott végezte. 1893-ban pappá szentelték, tanári oklevelét ugyanabban az évben, bölcseleti doktorátusát a következõ évben szerezte meg. 1892-1899-ig gimnáziumi tanár Nagykanizsán és Léván, 1903-ig Kecskeméten, 1920-ig Budapesten, az utolsó évben igazgató. 1934-ig a rend vagyongondnoka. Tudományos munkássága a Bolyai-féle abszolút- és a Riemann-geometria körébe tartozik, e témakörökbõl több könyve és értekezése jelent meg. Érdemileg foglalkozott a madár-repülés elméletével és modellezésével.

Meteorológus, klimatológus
A budapesti tanárképzõ fõiskolán földrajz, természetrajz és vegytan tárgyakból polgári iskola tanári oklevelet kapott 1923-ban. Pécsett tanított az egyetem Földrajzi Intézetének külsõ munkatársaként. Már mint fõiskolás agrometeorológiával foglalkozott. Magyarország búza-, rozs-, kukorica- és burgonyatermesztése és az idõjárás közötti összefüggéseket kutatta. E pályamunkájával Eötvös József-díjat nyert. 1940-ben a pécsi egyetem földrajz magántanára. Rövid ideig Kolozsvárott tanított az egyetemen. Itt látott napvilágot Erdély éghajlatát és mezõgazdaságát tárgyaló két tanulmánya. 1951-ben külsõ, 1957-ben belsõ munkatársa a Dunántúli Tudományos Intézetnek. A Mecsek éghajlatával foglalkozott. A Mecsek csúcsán, a Misinatetõn éghajlatkutató obszervatóriumot létesített.

Amatõr csillagász
1956-ban kezdett fényerõs távcsõtükrök csiszolásával foglalkozni, a következõ évtizedekben mintegy száz db (100-250 mm átmérõjû) tükröt készített megrendelésre. Fõleg a mély-ég objektumok megfigyelése foglalkoztatta, és az ilyen jellegû amatõr megfigyelõk számára megszervezte az "Albireo Amatõrcsillagász Klub"-ot (1970). 1971-ben a mûkedvelõk megfigyeléseinek közlésére megindította Kaposváron az "ALBIREO" c. havi folyóiratot, amelyet 1984-ig maga szerkesztett és sokszorosított. A megfigyelõ munka elõmozdítására számos külön füzetet is kiadott, majd egybe gyûjtve a magyarországi észleléseket, katalógusformában közölte. Jelentõs szerepe volt a fiatal amatõr nemzedék kimûvelésében.

Német csillagász, navigátor
Angol szolgálatban dolgozó német navigátor, csillagász. A berlini egyetemen szerzett építész-mesteri oklevelet, 1809-ben az angol Brit Kelet-Indai Társaság szolgálatába állt. 1821-ben Ausztráliában Sir Thomas Brisbane, Új Dél-Wales kormányzója felkérte a Parramatta Obszervatórium megszervezésére. Fõ munkaterülete a déli ég (Európából nem észlelhetõ) csillagainak pontos helymeghatározása, és az ausztráliai meridián-fokmérés volt. Õ észlelte elsõként a periodikusan visszatérõ Encke-üstököst 1822-ben. 1830-ban hazatérve kinevezték a hamburgi csillagvizsgáló vezetõjévé. Itt folytatta csillag-pozíció méréseit. 1832-ben kiadta a déli ég csillagainak katalógusát, majd az egész égboltra kiterjedõ, 12000 csillag helyzetét tartalmazó jegyzéket 4 kötetben (1846-51). Legfõbb törekvése a hajósok csillagászati navigációjának tökéletesítése volt. (Bartha Lajos)

Belga matematikus
Jelentõs eredményekkel járult hozzá a topológiához, elsõsorban a fundamentális csoportok elméletéhez. A Leiden-i egyetemen szerzett Ph.D. fokozatot 1929-ben. 1931-ben az Egyesült Államokban a Johns Hopkins egyetem tanára lett (Baltimore, Maryland). Itt Oscar Zariskival mûködött együtt, ennek eredménye a Zariski-van Kampen tétel. Ennek a munkának folytatásaként fogalmazta meg és bizonyította be van Kampen a ma Seifert-van Kampen tételként ismert eredményét.

Orosz születésû belga fiziko-kémikus, Nobel-díjas
Négy éves volt, amikor a család Moszkvából Berlinbe menekült, és tizenkettõ, amikor Berlinbõl Brüsszelbe menekültek tovább. Harminckét éves korában kapta meg a belga állampolgárságot és hatvan éves korában a kémiai Nobel-díjat. Zenét, majd jogot kezdett tanulni Brüsszelben, közben alakult ki érdeklõdése az emberi agy mûködésének természettudományos magyarázatai iránt. Elvégezte a kémiai szabadegyetemet Brüsszelben és 1941-ben doktorált De Donder irányításával. Önálló megközelítésben tárgyalta az irreverzibilis folyamatok termodinamikáját, vizsgálta a nemegyensúlyi állapotokat. Komplex rendszerek önszervezõdésére, a disszipatív struktúrákra vonatkozó intuitív matematikai állításait a káoszelmélet erõsítette illetve cáfolta meg. Kémiai, biológiai rendszerek tulajdonságainak leírásában ma már elõszeretettel használják a Prigogine által bevezetett fogalmakat, de még a termeszek életterének vagy a városi közlekedési hálózatok szerkezetének, mûködésének leírására is alkalmazták már a Prigogine által feltárt összefüggéseket. (Dr. Radnai Gyula)

Német matematikus
Kummer és Weierstrass voltak a tanárai és nagy hatással volt rá Felix Klein. 1870-1875-ig tanult a Berlini Egyetemen. 1877-ben doktorált, és 1878-tól tanított Berlinben, 1880-tól Colmar-ban. A csoportelmélet alkalmazásához való hozzájárulásaiért, a krisztallográfia és topológiában kifejtett munkáért vált ismertté. Schönflies-rendszer a molekulák szimmetriájának osztályozási rendszere.

Német fizikus, Nobel-díjas
1925-tõl 1927-ig a müncheni, azután a berlini mûegyetem hallgatója volt. A Siemens AG kutatómérnökeként dolgozott 1937-tõl 1955-ig, utána a Fritz Haber intézet elektronmikroszkópos részlegének igazgatója, emellett a berlini mûegyetem professzora lett és maradt 1972-es nyugdíjba vonulásáig. Az elektronmikroszkóp kifejlesztéséért, elektronoptikai munkájáért kapott fizikai Nobel-díjat 1986-ban, 80 éves korában, megosztva Heinrich Rohrerrel és Gerd Binniggel, a pásztázó alagútmikroszkóp kidolgozóival.

Zoológus
A nagyszebeni jogakadémiát 1848-ban végezte el. 1848-49-ben császári tisztként harcolt a magyar forradalom és szabadságharc ellen. 1849-ben császári hivatalnok lett. 1869-tõl a Földmûvelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium mellett szervezett Országos Statisztikai Hivatalban miniszteri titkár, 1873-tól tanfelügyelõ volt. Erdély csiga-, kagyló-, hal-, gerinces- és bogárfaunájáról számos tanulmánya jelent meg. Rendkívüli alapossággal kutatta fel az Erdélyben (elsõsorban a szászok körében), a középkortól feljegyzett természet-megfigyeléseket és természeti jelenségek (földrengések, légköri, idõjárási, csillagászati események) feljegyzéseit. Ez az adatgyûjteménye máig is alapvetõ forrása a régi korok természeti tüneményeire, elemi csapásaira vonatkozó adattáraknak és feldolgozásoknak. 1873-tól az MTA tagja. (Bartha Lajos)

Ír természetvizsgáló, geofizikus, utazó
1859-ben vezérõrnagyi rangban nyugdíjazták. Részt vett tüzértisztként Gibraltár védelmében, majd a kanadai háborúban. 1818-ban a Royal Society tagságára jelölték, részt vett csillagászként John Ross, majd William Edward Parry arktikus expedíciójában az északnyugati átjáró felkutatására, ekkor nagy számú földrajzi és földmágneses mérést, földrajzi megfigyelést végzett. Ekkor dolgozta ki a pontos mágneses mérésekre a "mágneses kollektor"-t. 1834-36 közt elvégezte Írország és Skócia földmágneses felmérését, javasolta a mágneses megfigyelõ hálózat kiterjesztését az egész Földre. 1821-23 közt afrikai és amerikai utazása során nagy számú ingamérést végzett a Föld alakjának, lapultságának meghatározására. 1852-ben felismerte, hogy a földmágneses tér változó elemeinek ingadozásai követik a naptevékenység 11 éves hullámzását. Kimutatta a Hold hatását is a földmágnességre. Egy évtizeden át a Royal Society elnöke, a Bath Lovagrend parancsnoki keresztjének kitüntetettje. (Bartha Lajos)

Mineralógus, egyetemi tanár
A budapesti tudományegyetemen doktorált 1920-ban, majd ugyanitt az ásványok fiziográfiája tárgykörbõl habilitált. Elsõ munkahelye a Nemzeti Múzeum Ásványtára, 1932-tõl a múzeum elnöki hivatalának vezetõje. A szegedi tudományegyetem Ásvány-kõzettani Tanszékére 1940-ben nevezték ki tanszékvezetõ egyetemi tanárnak. Három alkalommal a Természettudományi Kar dékánja. Kutatómunkája kiterjedt a Kárpát-medence új és már ismert ásványainak vizsgálatára és leírására. A hasznosítható elemek geokémiájának öszszefoglalója.

Botanikus, mikológus, herbológus, egyetemi tanár
A debreceni tudományegyetem bölcsészkarán biológia-földrajz-kémia szakos diplomát szerzett 1941-ben és itt kezdett dolgozni Gulyás Antal irányításával. 1949-ben a Növényegészségügyi Intézet munkatársa, s részt vett annak Növényvédelmi Kutató Intézetté való szervezésében, melynek 1969-ig igazgatója volt. Számos bel- és külföldi társaság tagja volt. Fõ kutatási területe a növénykórtan; a mikológia, fõleg a nagygombák ökológiája és cönológiája, a mikrogombák rendszere; a gyomnövények ökológiája és cönológiája, az integrális növényvédelem. Nemzetközi tekintélyét bizonyítja a róla elnevezett több gombafaj és nemzetség. Utolsó éveiben herbológiai és környezetvédelmi kérdésekkel foglalkozott. 1965-tõl az MTA tagja.

Ûrkutatási mérnök, költõ
A középiskolát Magyarországon, egyetemi tanulmányait az USA-ban végezte. Az akroni egyetemen (Ohio állam) gépészmérnöki, a Case technológiai intézetben (clevelandi mûegyetem) magiszteri fokozatot, a Michigan állami egyetemen (East Lansing, Michigan állam) bölcsészdoktori diplomát szerzett. Egyetemi tanulmányai után az IBM-hez került gépészmérnökként. 1962-tõl ûrkutatási mérnök volt a NASA Lewis kutatóközpontjában Clevelandben. Megkapta a NASA Apollo jutalmát. Tagja volt a Phi Kappa Phi egyetemközi tudományos társaságnak, az amerikai Rochet társaságnak, a gépészmérnökök amerikai társaságának. Publikált a Nemzetõrben és az Itt-Ott c. folyóiratban. Több verse is megjelent. Váratlan halála sikeres pályát tört ketté.

Osztrák fizikus
Bécsben végezte középiskoláit. Tanulmányait 1937 után magánúton fejezte be, mert származása miatt nem látogathatta az iskolát. Ez után barátai segítségével a hamburgi egyetemen tanulhatott. Tanulmányai mellett magáncégeknél is dolgozott. A háború végén börtönbe, majd koncentrációs táborba került, ahonnan sikerült megszöknie. A háború után Göttingenben fejezte be tanulmányait. Glasgow-ban, majd Rómában tanított, kutatóként az Istituto Nazionale di Fisica Nucleare-ban dolgozott, Frascati-ban. 1960-ban egy elõadásában õ javasolta ütköztetõgyûrû (collider) építését elektronok és pozitronok ütköztetésére. Ez a javaslat szolgált alapul a késõbbi nagyenergiájú részecskegyorsítók, így a CERN-ben megépült Large Hadron Collider (LHC) létrehozásához is. Az ADA-nak nevezett elsõ elektron-pozitron tárológyûrû Frascatiban épült Touschek irányításával az 1960-as évek elején. Nevét viseli a többek között a Touschek-szórás és a Touschek-élettartam.

Geológus, paleozoológus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte. 1922-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett, 1924-ben tanársegéd, 1928-ban a Földtani Intézet adjunktusa, 1929-ben magántanár lett. 1937-ben c. ny. rk. tanári címet kapott. Széles területet ölel fel a munkássága. A magyarországi mezozoos triászkori képzõdmények kutatója. Adatokat tett közzé a Vértes és a Bakony fõdolomit faunájának ismeretéhez, közölte az 1936 évben, a Bakony hegységben végzett kövületgyûjtési eredményeket.

Lengyel csillagász, orvos, matematikus, közgazdász, kanonok
Krakkóban, majd Bolognában tanult, orvosi diplomát szerzett. 1510-ben hazatérve a Kelet-poroszországi Fromborkban kanonok, csillagászati megfigyeléseket végzett és a kor irodalmát tanulmányozta. Újplatonista felfogása szerint az égitestek a "legtökéletesebb" kör alakú pályán keringhetnek, ezért elvetette az Arisztotelészi-Ptolemáioszi földközpontú (geocentrumos) rendszert, amely a bolygók látszó mozgását csak úgy írhatta le, ha többszörösen összetett, excentrumos pályákat alkalmaz. Arra a következtetésre jutott, hogy minden bolygó, a Földdel együtt a Nap körül kering (heliocentrumos rendszer). A napközpontú rendszert 1514-ben egy kéziratos füzetben ("Commentariolus") ismertette, nagy mûvét éveken át tökéletesítette és javította. Nyomtatásra csak a német Georg Joachim Rheticus (1514-1576) látogatása után állította össze. A Kopernikuszi rendszerrõl elõször Rheticus könyvecskéje, a "Narratio prima" adott szélesebb körben hírt (1540). Nagy mûve "Az égitestek körforgásáról" (De revolutionibus orbium coelestium) 1543-ban, halála évében jelent meg, egy kiadói elõszóval, amely a napközpontú rendszert csak matematikai modellként állítja be. A mû évtizedekig nem keltett különösebb vitát, csupán a benne foglalt pontos táblázatokat használták efemeris-számolásra. Giordano Bruno és fõleg Galilei fellépése terelte rá a teológusok figyelmét, 1616-ban a római Index kongregáció a "hibák kijavításáig" a tiltott mûvek listájára helyezte, terjesztését és tanítását eltiltotta. A tilalmat formailag csak 1832-ben oldották fel. Fromborkban Kopernikusz gyógyítással, és gazdasági kérdésekkel, pl. pénzreformmal is foglalkozott, tevékenyen részt vette a Német Lovagrend elleni küzdelemben. Emlékét, a nagy számú szobron és emlékmûvön kívül egy nagy holdkráter, valamint az 1322.sz. kisbolygó visel. (Bartha Lajos)

Francia matematikus
Szegény családban született, de jó oktatásban részesült. Monge tanítványa volt, késõbb munkatársa is lett. Több különbözõ intézményben oktatott matematikát és asztronómiát. A csillagászat területén bolygók pályaszámításait végezte. 1799-töl Párizsban 1812-ig az École Polytechnique tanára volt. 1812-ben az újonnan alapított Collège de France tanára lett. Számos fontos kézikönyvet írt, fõmûve a "Traité élémentaire de calcul differéntiel et du calcul intégral", melyet angolra is lefordítottak, és Angliában is évtizedekig használták tankönyvként. A Holdon a Lacroix-kráter õrzi nevét.

Bányamérnök
Erdélyi bányászcsaládból származott. A temesvári mûegyetemen bánya- és kohómérnöki oklevelet szerzett 1942-ben. Nagybánya, Tatabánya és Sopron után 1945-tõl Recsken fõmérnök, ahol 1948-tól kezdve érckutatási programokat is irányított. Mintegy 20 új érc- és ásványelõkészítõ-mû és bányaüzem technológiai fejlesztése fûzõdik tevékenységéhez. 1964-tõl az Országos Érc- és Ásványbányák igazgató helyettese, 1979-1984-ig igazgatója. Kidolgozta a recski mélyszinti ércesedés kutatását és feltárását, továbbá a hasznosítás mûszaki-gazdasági koncepcióját.

Német feltaláló
Berlini mérnöki tanulmányai befejezése után több gyárban tervezõmérnökként dolgozott, majd saját gépgyárat alapított. E mellett kitartóan foglalkoztatta az emberi repülés problémája. Testvérével, Gustavval együtt tanulmányozta a madarak repülését, vizsgálta a szárnyak mozgását, a légellenállás szerepét. Tapasztalataik alapján sikló repülõszerkezeteket épített, melyekkel nagyszámú kísérletet végzett. Eleinte egyszárnyú siklógépeket épített, késõbb kifejlesztett kétfedelû gépeket is, két madárszerû szárnnyal. Gépei könnyû anyagokból, textilszövetbõl, fûzfavesszõbõl épültek. 1890 és 1896 között több mint 2000 repülési kísérletet végzett siklójával, a legnagyobb megtett távolság 350 méter volt. Egy kétfedelû siklógéppel végzett repülés során lezuhant és halálos sérülést szenvedett. Kísérleteinek eredményeire késõbb a Wright-fivérek, Wilbur és Orville is támaszkodhattak, bár õk más kiindulópontból végezték fejlesztéseiket.

Német születésû amerikai matematikus
Darmstadtban szerzett mérnöki diplomát. 1932-ben, 29 éves korában a Karlsruhe-i egyetem professzorává nevezték ki. 1933-ban el kellett hagynia tanszékét, Isztambulba távozott, ahol az elméleti matematika professzora lett. Német bíróságon megtámadta a tanszékérõl való elmozdítást, és meglepõ módon pert nyert. A bíróság kártérítést ítélt meg neki, sõt, visszahelyezte tanszékére, amit azonban nem fogadott el. 1941-ben az Egyesült Államokba távozott, nyugalomba vonulásáig a Brown University-n tanított. Legfontosabb eredményeit a matematika alkalmazásainak és a numerikus analízis számítógépes módszereinek területén érte el.

Amerikai fizikus, kétszeres Nobel-díjas
1936-ban doktorált fizikából a Princetoni Egyetemen. A Harvardon, a Minnesotai Egyetemen és a Bell Telefonkutató Intézetben dolgozott, majd 1951-ben az Illinois-i Egyetem professzora lett. A Bell kutatóintézetében Walter Brattain-nel és William Shockley-vel megalkotta a tûs tranzisztort; ezért a munkájukért 1956-ban megosztott fizikai Nobel-díjat kaptak. Késõbb, 1956-ban Leon Cooperrel és John Schriefferrel kidolgozta a szupravezetés BCS-elméletét; 1972-ben ezért az elméletért mindhárman elnyerték a Nobel-díjat.

Német matematikus, fizikus
Az analitikus projektív geometria kidolgozója. Bonnban, Berlinben és Heidelbergben tanult. Rövid párizsi tanulmányútja alatt Monge elõadásait hallgatta. Tanári munkáját Bonnban kezdte, majd Berlinben és Halleben folytatta. 1836-ban visszatért Bonnba és a matematika professzora lett. A projektív geometriát a homogén koordináták segítségével analitikusan építette fel. Módszerét az algebrai síkgörbék elméletére is alkalmazta. Ezzel kivívta a szintetikus módszer híveinek, fõként Steinernek a bírálatát. A támadások elkedvetlenítették, áttért a fizikai kutatásokra. 1836-ban a bonni egyetem fizikaprofesszora lett. 1858-ban a Heinrich Geissler által készített vákuumcsõ segítségével felfedezte a katódsugárzást. Késõbb ismét visszatért matematikai kutatásaihoz.

Belga-amerikai biológus, citológus, egyetemi tanár, Nobel-díjas
1928-ban orvosi diplomát szerzett a belgiumi Liège-i Egyetemen, majd a New York-i Rockefeller Orvostudományi Kutató Intézetben (ma Rockefeller Egyetem) kezdte el kutatói pályáját. A Roux-féle tyúkszarkómavírust kísérelte meg elkülöníteni tyúkok daganataiból, ezért vírust tartalmazó sejtkivonatokat centrifugált. Elemzõ munkája során felfedezte az endoplazmatikus retikulumot (sejten belüli, hártyákból álló hálózat), továbbá tisztázta a mitokondriumok funkcióját is: igazolta, hogy ezek a sejtlégzés központjai. 1942-ben érdeklõdése az elektronmikroszkóp alkalmazása felé fordult, amelyet a biológiai kutatásokban addig még nem használtak. Miközben a Rockefeller Egyetem (1972-ig) és a brüsszeli Szabadegyetem (1969-ig) professzora volt, 1948-1971-ig a Jules Bordet Intézet igazgatójaként is dolgozott. Õ fejlesztette ki az élõ sejt alkotórészeinek elkülönítésére és elemzésére szolgáló alapvetõ módszereket. Ezért a munkájáért, mely a modern sejtbiológia egyik alapja, 1974-ben tanítványával, George Palade-dal és Christian de Duve-vel megosztott orvosi-élettani Nobel-díjat kapott.

Vegyész, gyógyszerész, egyetemi tanár
Aradon volt gyógyszerész-gyakornok, majd gyógyszerészetet tanult a budapesti egyetemen. Than Károly mellett mûködött mint tanársegéd, késõbb mint magántanár. Doktori disszertációja egy olyan analitikai módszer volt, amely rögtön híressé tette nevét. E módszer máig is ismeretes és használatos világszerte, mint a Winkler-féle vízben oldott oxigénmeghatározás (1888). Than Károly halála után tanszékét kettéosztották. Az I. számú kémiai tanszék vezetõje lett. Ott folytatta éjszakákba nyúló fáradhatatlan kutatómunkáját, kizárólag a klasszikus analitikai kémia módszereinek fejlesztését és tökéletesítését szolgálta. Legjelentõsebb eredményei: a jód-sokszorozáson alapuló, már régebbi jodidmeghatározási módszere, továbbá a gravimetria ún. precíziós eljárásainak kidolgozása. Winkler bámulatos pontossággal dolgozó analitikus volt. Publikációinak száma meghaladja a kétszázat. Könyvei külföldön jelentek meg. Õ dolgozta ki a magyar Gyógyszerkönyv III. és IV. kiadásának kémiai részét. 1896-tól az MTA tagja.

Kémikus, egyetemi tanár
Tanulmányait a budapesti egyetemen végezte, 1891-ben doktori oklevelet kapott. Az állatorvosi fõiskolán 1903-tól ny. r. tanár, 1902-tõl a vegytani tanszék vezetõje. 1893-ban kormánysegéllyel külföldi tanulmányutat tett, 1896-ban félévet W. Nernst göttingeni laboratóriumában dolgozott, 1894-ben a budapesti tudományegyetemen magántanár, majd 1913-ban a II. kémiai intézet ny. r. tanára. Fõként reakciókinetikai kutatásai jelentõsek. Bebizonyította a kémiai affinitásra vonatkozó Thomsen-Berthelot-elv fogyatékosságát. A fehérjék fizikokémiai sajátosságaival is foglalkozott, kimutatta amfoter jellegüket. 1899-tõl az MTA tagja.

Zoológus, biológus, entomológus, természettudományi író
Tanulmányait a budapesti egyetemen végezte. 1900-1901-ben Budapesten középiskolában tanított. Tanári és bölcsészdoktori oklevelének megszerzése után 1901-tõl a nagyenyedi Bethlen-kollégium természetrajztanára volt. 1907-ben a kolozsvári egyetemen magántanár. Nagyenyeden szabadiskolát szervezett a természettudományok népszerûsítésére. A kolozsvári egyetemen az állattan helyettes tanáraként mûködött. 1922-tõl Budapesten az MNM Állattárában múzeumi õr, majd igazgató-õr. 1925-tõl a debreceni egyetemen az állattan szakelõadója. 1928-29-ben hosszabb kutatóutat tett Bulgáriában. Dolgozott a nápolyi zoológiai állomáson. Fõleg a legyek (Diptera) anatómiájának, életmódjának és rendszertanának, valamint a magyar állattan múltjának kutatásával foglalkozott. Õ fedezte fel a - róla elnevezett - Anopthalmus sziládyi rovarfajt. Foglalkozott botanikával, mûvelõdéstörténeti, nyelvtudományi és néprajzi tanulmányokkal is. 1923-1926-ig kiadta és szerk. a Biologica Hungarica c. természettudományi folyóiratot.

Matematikus
Apját 1932-ben elvesztette, 14 éves koráig árvaházban nevelkedett. Gimnáziumba két évig a piaristákhoz járt, majd az Árpád gimnáziumban érettségizett 1948-ban. Érettségi után felvették az Eötvös Kollégiumba, ahonnan 1949-ben mondvacsinált politikai okokból kizárták. 1952-ben diplomázott matematika-fizika szakon az ELTE TTK-n. Utána az MTA Matematikai Kutatóintezetében, Rényi Alfréd témavezetésével játékelmélettel és valószínûségszámítással foglalkozott, de érdeklõdött a gazdasági tervezés iránt is. Rényi összeismertette Kornai János közgazdásszal, akivel közösen kidolgozták a ma Kornai-Lipták-modellként ismert gazdasági és matematikai modellt a központi tervezésen alapuló népgazdaságokban mûködõ erõk együttjátszására. A szakma vezetõ folyóiratában, az Econometrica-ban angol nyelven megjelent cikk, "Two-level planning" (1965), több mint 200 hivatkozást kapott, és beválogatták az Econometrica-ban 1933 és 1970 között megjelent legjobb húsz cikk közé. Ebben úgy írták le egy népgazdasági optimum-számítási feladat ismétléses (iteratív) megoldását, hogy a központ tervutasításokat ad az alsóbb szinteknek, és azok visszajelzik, hogy mennyire gazdaságosan tudják az utasításokat megvalósítani. Lipták Tamás az 56-os forradalom leverését követõen illegális röpiratok készítésében vett részt, ezért 1959-ben két és fél év börtönre ítélték, amely lelkileg nagyon megviselte. Utána sem engedték meg, hogy folytassa tudományos pályáját. 1981-ben kapott elõször útlevelet. Elfogadott egy cambridge-i ösztöndíjat, de már nem tudta a régi szinten folytatni matematikai kutatásait. Élete jól példázza, hogyan teheti tönkre egy igazán tehetséges ember életét az igazságtalan politikai meghurcolás.

Francia matematikus
Párizsban az École Polytechnique-en és az École Normale-on tanult. 1838-ban az École Polytechnique-en az analízis tanára lett, majd különbözõ párizsi intézményekben oktatott matematikát. Jelentõs eredményeként 1837-ben bebizonyította, hogy a kocka megkétszerezése és a szögharmadolás nem végezhetõ el csupán körzõ és vonalzó használatával. Ezt elõtte Carl Friedrich Gauss kimondta, azonban bizonyítás publikálása nélkül. 1845-ben pontosabb bizonyítást adott az Abel-Ruffini-féle, magasabbfokú egyenletek megoldására vonatkozó tételre. Fontos eredményeket ért el gázok áramlásával kapcsolatban is, nevét viseli a Saint-Venant-Wantzel-formula. Fiatalon halt meg.

Francia matematikus
Edouard Goursat az École Normale Supérieure-ön tanult, majd ugyanitt tanított. Fõ mûve a háromkötetes Cours d'analyse mathématique (1902-13), amelyben a komplex analízis világos tárgyalását adta meg, sok nyitott kérdést tisztázva. Egyik legfontosabb eredménye a Cauchy által megfogalmazott tétel pontosítása, a Cauchy-Goursat féle alaptétel, mely szerint reguláris függvény zárt görbe menti integrálja egyszeresen összefüggõ tartományon nulla. Jelentõs eredményeket ért el a differenciálegyenletek területén, nevéhez fûzõdik a Goursat-probléma.

Német matematikus
Doktori disszertációját 1894-ben írta, variációszámításból. 1894-1897 között Max Planck asszisztense volt. Göttingenben nyújtotta be habilitációs értekezését 1899-ben, hidrodinamikából. Hilbert hatására a matematika alapvetõ kérdéseivel, a halmazelmélettel kezdett foglalkozni. Felfedezte a késõbb Russell által is megfogalmazott, és ezért Russell-paradoxon néven ismertté vált antinómiát. 1904 augusztusában bizonyította a jólrendezési tételt. 1905-ben Göttingenben professzorrá nevezték ki. 1908-ban megfogalmazta a halmazelmélet axiomatikus megalapozását, ezzel együtt az ún. kiválasztási axiómát. Rendszerét sokan bírálták és vitatták, azonban Skolem és Fraenkel továbbfejlesztéseivel a Zermelo-Fraenkel-féle axiómarendszer és az ezen nyugvó Zermelo-Fraenkel halmazelmélet ma is a halmazelmélet alapvetõ részét képezi. 1910-ben a zürichi egyetem professzorává nevezték ki. 1916-ban megromlott egészsége miatt visszavonult és Németországban élt. 1926-ban a freiburgi egyetem tiszteletbeli professzorává választották. Errõl 1935-ben lemondott, mivel nem értett egyet Hitler politikai rendszerével. 1946-ban, kérésére, ismét visszaállították tiszteletbeli professzori státuszát.

Román matematikus, informatikus
Tanulmányait a bukaresti mûszaki egyetemen végezte, 1929-ben matematikából doktorátust szerzett. 1930-ban a Sorbonne-on, majd Rómában folytatta tanulmányait. 1932-ben tért vissza hazájába. A Iasi-i egyetemen tanított 1941-ig, 1939-tõl, mint professzor. 1941-ben a bukaresti egyetem professzorává nevezték ki. A matematika számos ágában tevékenykedett, a mechanika, matematikai analízis, geometria algebra és a matematikai logika területén. Bevezette a többértékû algebrákat, és alkalmazta õket az automataelméletben. Jelentõs szerepe volt a számítástudomány romániai bevezetésében. A Román Tudományos Akadémia tagja volt, külföldi tudományos mûhelyek is tagjukká választották.

Szlovén születésû amerikai fizikus
Jelentõs eredményeket ért el a kvantumoptika és a kommunikáció területén. A nagyon rövid optikai impulzusok során fellépõ kvantumos bizonytalanságnak az optikai jelátvitelre való hatását vizsgálta. Nevét viseli a szolitonvezetésre vonatkozó Gordon-Haus effektus is. (Piriti János)

Gépészmérnök, egyetemi tanár
1917-ben fejezte be gépészmérnöki tanulmányait Budapesten, 1920-tól az Egyesült Államokban élt. Kezdetben gépgyári munkásként dolgozott, majd hamarosan szerszámtervezõ, 1922-ben már motorkonstruktõr lett. A dízelmotorokról írt két tanulmányának megjelenése után tanársegédnek hívták meg a State College-i állami egyetemre. A hallgatók számára motorkísérleti laboratóriumot létesített, itt alapozta meg a gyakorlati oktatást és itt folytatta kísérleteit. 1929-ben egy évig Drezdában képezte tovább magát. Amerikába visszatérve egyetemi tanárrá nevezték ki. Több mint 30 találmányára kapott szabadalmi oltalmat. Elõadókörutakat tett Európában és Japánban. 1964-ben látogatott haza elõször. A budapesti mûszaki egyetemen egyik legjelentõsebb találmányáról, egy elektronikus szabályozóról, az Optimizer-rõl tartott bemutatót és elõadást. A dízelmotor fejlesztés egyik legkiválóbb egyénisége.

Szovjet elméleti fizikus
Hányatott iskolai évek után Leningrádban a mûegyetem fizikai kémiai szakát végezte el. Innen került Harkovba, ahol két hónap tanulás után letette Landaunál az "elméleti minimum" vizsgát. Landau intézetében a foton-foton szórást tanulmányozta Ahiezerrel, ebbõl született hármuk közös cikke 1936-ban a Nature-ben. Landaut tartotta példaképének egész életén át, s hozzá hasonlóan a fizika legkülönbözõbb területein alkotott értékeset a hõvezetéstõl a kozmikus sugárzáson át a csillagokban zajló magreakciókig. Kötelezõ volt részt vennie a titkos szovjet atomkutatásban, ahol az atomreaktorokban zajló fizikai folyamatokat tanulmányozta. Életének utolsó néhány évében Gribovval dolgozott együtt az erõs kölcsönhatások elméletén. Emlékének megõrzésére 1998 óta minden év május 20-án, Pomerancsuk születésnapján a moszkvai Elméleti és Kísérleti Fizikai Intézet (ITEP) egy orosz és egy külföldi elméleti fizikust tüntet ki Pomerancsuk Díjjal. (Dr. Radnai Gyula)

Amerikai genetikus, Nobel-díjas
A minnesotai egyetemen biostatisztikát, a kaliforniai mûszaki fõiskolán (CalTech) genetikát és meteorológiát tanult. 1942-ben Ph.D. fokozatot szerzett. 1942-1945 között az USA légierõnél meteorológusként és oceanográfusként szolgált a Csendes-óceánon. 1946-ban a CalTechre került genetikai kutatónak, ahol 1956-1966 között professzor volt. Közben Rockefeller-ösztöndíjjal két évet Angliában töltött. 1966-68 között a koppenhágai egyetem vendégprofesszora volt. Lewis T. H. Morgan laboratóriumában tanulta a genetikát. Muslicák ezreit keresztezte, híres négyszárnyú muslicája nagy feltûnést keltett a genetikusok körében. A négyszárnyúságot okozó mutáció az atavisztikus mutációk egyike. Számos kitüntetéssel és tudományos címmel ismerték el tevékenységét. 1995-ben Erik Wieschaus és Christiane Nüsslein-Volhard genetikai kutatókkal megosztva kapták az orvosi-élettani Nobel-díjat fejlõdésgenetikai kutatási eredményeikért.

Orvos, kémikus, egyetemi tanár
1794-1796 között jogi tanulmányokat folytatott Pécsett, 1796-1800 között a pesti egyetemen tanult, orvosi diplomát 1802-ban szerzett. Gyakorló orvos volt Budán, Winterl Jakab tanársegédje. 1804-1805-ig Berlinben Klaproth professzor mellett dolgozott. 1809-tõl Pesten természetrajzot, kémiát és botanikát tanított és a múzeum természettudományi gyûjteményét rendezte. 1811-tõl a kémia professzora lett a pesti egyetemen. 1817-tõl törvényszéki orvostant, 1821-ben gyógyszerészetet is elõadott. 1821-ben rektor volt. Legmaradandóbb munkáját annak a csoportnak szellemi vezetõjeként végezte, amely 1828-ban a magyar nyelvújítás szellemében, a kémiai nemzetközi szakkifejezések helyett magyarokat teremtett. Emlékére nagy értékû alapítványt hoztak létre, amivel természettudományi kutatómunkákat díjaztak. 1831-tõl az MTA tagja volt.

Orvos, belgyógyász, egyetemi tanár
Még medikusként részt vett a szabadságharcban, honvéd fõorvosként harcolt. 1849-1850-ben Bécsben, majd Pesten tanult, orvosi oklevelét 1851-ben szerezte meg. 1852-tõl Nagykállóban gyakorló orvos, 1861-tõl Szabolcs vm. fõorvosa, a Nagykállóban mûködõ megyei kórház alapítója. 1864-ben Pesten elõbb a járványkórház, 1865-tõl a Rókus Kórház fõorvosa. 1876-1908-ban az orvosképzésben a belgyógyászat tanára, az I. sz. belklinika igazgatója. 1886-1887-ben az egyetem rektora, 1891-tõl a felsõház örökös tagja. 1891-ben magyar nemességet, 1908-ban bárói címet kapott. Elgondolásai szerint épült fel a budapesti egyetem klinikai telep, bevezette a laboratóriumi és röntgen-vizsgálatot és a bakteriológiai kutatásokat a diagnosztikában. A magyar belgyógyászati iskola megteremtõje, a mellkasi és szívbetegségekkel foglalkozott. A betegségek és a társadalmi körülmények kapcsolatát kutatta. A hazai tuberkulózis elleni küzdelem megszervezõje, a budakeszi Erzsébet Királyné Tbc-szanatórium (1901) megszervezésének kezdeményezõje, szorgalmazta a gyógyfürdõk fejlesztését, a kórházépítési programok kidolgozását.

Holland születésû amerikai fizikus, tudománytörténész
Az amsterdami, majd az utrechti egyetemen folytatta tanulmányait, 1941-ben doktorált. Ezután a háború végéig származása miatt bujkálnia kellett. A háború után rövid ideig Niels Bohr mellett Koppenhágában, majd 1946-tól kezdve a Princeton-i Institute for Advanced Study-ban dolgozott. Részben Gell-Mann-nal együttmûködve jelentõs eredményeket ért el az elméleti részecskefizikában. 1963-tól kezdve a Rockefeller Egyetemen volt az elméleti fizikai csoport vezetõje. Nyugdíjbavonulása után minden év felét Koppenhágában, a Niels Bohr Intézetben töltötte. A 70-es években több könyvben a 20. század második felének fizikatörténetét dolgozta fel, személyes emlékekkel színesítve.

Orvos, bõrgyógyász, egyetemi tanár
Oklevelét a debreceni tudományegyetem orvosi karán szerezte 1944-ben. 1942-44-ben a debreceni Bõrgyógyászati Klinikán externista, 1944-46-ban bõrgyógyász, nemibetegségek szakorvosa. 1946-50-ben a leningrádi Bõrgyógyászati Klinikán aspiráns. 1952-tõl az Országos Bõr- és Nemikórtani Intézet igazgatóhelyettese, 1957-tõl ismét a WHO szakértõ csoportjának tagja. 1967-tõl a budapesti bõrklinika megbízott tanszékvezetõje. 1968-tól az Országos Bõr- és Nemikórtani Intézet igazgatója. 1972-74-ben Genfben a WHO keretében a venereás betegségek alosztályának vezetõje. Fõ kutatási területe a dermatológia. Európában az elsõk között vezette be a Nelson-tesztet (TPIT) a váratlanul szeropozitív esetek vizsgálatára. Kutatásait késõbb az immunológiai kérdésekkel kapcsolta össze. A venerológia terén nemzetközileg elismert szaktekintély volt.

Vajdasági magyar atomfizikus
1964-ben szerzett a belgrádi Elektrotechnikai Kar Atomfizikai Tanszékén diplomát, majd 1968-ban Belgrádban magiszteri fokozatot 1973-ban pedig doktorátust atomfizikából. 1964-tõl a belgrádi Egyetem tudományos munkatársa, tanársegéd, docens, majd tudományos fõmunkatárs, egyetemi rendkívüli tanár. 1970-1973-ig vendégkutatóként Amerikában dolgozott. Hosszú ideig munkatársa volt a belgrádi Kémiai-technológiai Intézetnek is. Újvidéken a nyolcvanas években a Villamossági Karon oktatott, magyar nyelven is. Együttmûködött az MTA Központi Fizikai Kutatóintézetével. Tagja volt a Magyar Tudományos Akadémia határon túli köztestületének, a Magyar Professzorok Világtanácsának, valamint az amerikai fizikusok társaságának is. A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének (VMDK) alapító tagja, hosszú ideig köztársasági képviselõ. A Magyarok Világszövetsége (MVSZ) Védnöki Testületének tagja, az MVSz Jugoszláviai Országos Tanácsának elnökségi tagja. Több nemzetközi konferencián tartott elõadást Franciaországtól Japánig, szakmunkáira világszerte hivatkoznak.

Perzsa matematikus, fizikus, asztronómus, filozófus, költõ
Több kiváló tudósnál eltöltve egy-két évet, foglalkozott a Korán különbözõ olvasataival és magyarázataival, majd az arab nyelvvel és irodalommal, késõbb pedig a teológiát, a jogtudományt, a logikát, az orvostudományt és a filozófiát tanulmányozta, de legkedvesebb területe a matematika volt, elméletileg és a csillagászatban alkalmazva. Málik sáh fõtanácsosa lett, s az õ segítségével bekerült a királyi udvarba, ahol orvosként, csillagászként és csillagjósként nyert alkalmazást, noha - mint komoly tudós - nem hitt a jóslatokban és a babonákban. Nizámu-l-Mulk nagy pártfogója volt a tudományoknak, õ alapította meg a bagdadi Nizamíjje-egyetemet és a nisápuri fõiskolát, amely mellé obszervatóriumot is építtetett. A nisápuri fõiskola tanárává és az obszervatórium vezetõjévé barátját, Omárt nevezte ki. 1074-ben Málik sáh elhatározta, hogy megreformáltatja a naptárt, s a feladattal a tudós csillagászt bízta meg, aki egy bizottság segítségével öt évi munka után készült el az új naptárral. Harmadfokú egyenleteket oldott meg azáltal, hogy egy körrel metszett egy parabolát, bevezette a racionális számok fogalmát. Csillagászati táblázatokat állított össze.

Amerikai fizikus, asztrofizikus
A rakéta-csillagászat egyik úttörõje. Már fiatalon a színképek nagyon rövid (ibolyántúli) hullámtartományba esõ részleteinek vizsgálatával kezdett foglalkozni. 1941-tõl az USA Haditengerészeti Kutatólaboratóriumának munkatársa, itt elõbb katonai célú munkát végzett. 1946-tõl a Nap-színkép ultraibolya tartományának vizsgálatára mûszereket tervezett, amelyet a németektõl zsákmányolt V-2 rakétákkal juttattak 70-120 km magasságba. Elsõként tanulmányozta részletesen a színképnek azokat a rövidhullámú részeit, amelyek a talajszintrõl - a légkör sugárzáselnyelése következtében - nem észlelhetõk. Mûszerét tovább fejlesztve, ûreszközökkel 1960-ban elõször sikerült a napspektrum kemény Röntgen-sugárzását mérnie (H. Friedman-nel és R. Blake-kel). 1963-ban ez a kutatócsoport örökítette meg a napkoronát "fehér fényben" fogyatkozáson kívül. Nevéhez fûzõdik a "Keringõ Nap-obszervatórium" mûhold (OSO-7), a Skylab- és Apollo -ûrlaboratóriumok napteleszkópjainak szerkesztése. Munkásságával számos elismerést szerzett, az USA Nemzeti Akadémiájának tagja, az angol Királyi Csillagászati Társaság Eddington-éremmel jutalmazta. (Bartha Lajos)

Sebész, egészségügyi szervezõ
Orvosi oklevelét 1841-ben szerezte a pesti egyetemen. 1842-tõl tanársegéd a pesti sebészeti klinikán. 1843-ban sebészdoktor. 1848-ban orvosi egyetemi titkár. 1849-tõl a Rókus Kórház sebészeti fõorvosa. 1861-tõl az orvosegyesület, 1868-tól az Országos Közegészségügyi Tanács elnöke. Arany János, Jókai Mór és Deák Ferenc kezelõorvosa volt. Halála után családja az egyetemen alapítványt tett, amelynek kamataiból évenként ösztöndíjat adtak. 1858-tól az MTA tagja.

Vasútépítõ mérnök
Oklevelét a párizsi École des Ponts et Chaussées-n szerezte. A századforduló egyik legjelentõsebb vasútépítõ mérnöke, nevéhez több jelentõs vasúti intézmény megépítése fûzõdött, például a Miskolc-Mezõcsáti helyi érdekû vasút vonalát tervezte, engedélyeztette és építette. Volt országgyûlési képviselõ, a Magyar Mérnök és Építész Egylet elnöke és Borsod vármegye Törvényhatósági Bizottságának tagja. A Tanácsköztársaság gazdasági és mûszaki politikájának támogatása, a vármegyei mûszaki biztosi kinevezés elfogadása miatt 1920-ban eltávolították az egylet élérõl.

Orvos, gyermekgyógyász
Pályáját a Stefánia Gyermekkórházban, a Gyermekklinikán kezdte, ifj. Bókay János idejében. 1916-1926 között a Magyar Királyi Állami Gyermekmenhely (ma: Heim Pál Gyermekkórház) egyik osztályvezetõ fõorvosa volt. 1926-ban megbízták az új, Madarász utcai Gyermekkórház szervezésével, igazgatásával, ahol csak 1929-ben kezdhette meg gyógyító munkáját. 1943 végén, az akkori jogfosztó törvények miatt nyugdíjazták. A háború a Péterfy Sándor utcai kórház rendelõintézetében dolgozott. Rendkívüli tanári címet kapott, kandidátus lett. Megválasztották a Magyar Gyermekorvosok Társasága elnökének. Tagja volt a Gyermekgyógyászat c. folyóirat szerkesztõbizottságának. Több könyvet írt, a legfontosabb: A gyermekorvoslás tankönyve, amiben Bókay János és Bókay Zoltán volt a társszerzõje. A gyermekgyógyászatnak minden ágával eredményesen foglalkozott. Jelentõs eredményeket ért el az angolkór, a chorea minor és a tüdõgyulladás gyógyítása terén. A csecsemõ- és gyermekgyógyászat területén nemzetközi hírnevet szerzett.

Kohómérnök, egyetemi tanár
Tanulmányait a soproni Bányamérnöki és Erdõmérnöki Fõiskolán végezte 1926-1935 között a Magyar Rézhengermûveknél, 1935-tõl 1949-ig a Csepeli Fémmûveknél mûködött. 1946-tól a soproni kohómérnöki karon a kohógéptan tanszék tanára. 1949-tõl oktatói és tudományos munkásságot folytatott. 1952-tõl a kohómérnöki kar Miskolcra költözésével munkásságát a miskolci Nehézipari Mûszaki Egyetemen folytatta. A kohászat gépészeti és elméleti mechanikai problémáival foglalkozott. 1950-tõl az MTA tagja volt.

Vegyész, egyetemi tanár
1935-ben végzett a szegedi egyetemen, kémiából szerzett doktori fokozatot. 1936-1939 között Szent-Györgyi Albert közvetlen munkatársa. 1949-tõl 1980-ban történt nyugdíjba vonulásáig a Szegedi Orvostudományi Egyetem Orvosvegytani Intézetét vezette. Számos területen ért el kimagasló tudományos eredményeket. Õ volt a penicillin hazai gyártásának és a magyar biotechnológiai kutatásoknak az egyik megindítója. Kidolgozta a gyulladásgátló szteroid hormonok mikrobiológiai elõállítását.

Német matematikus
Heidelbergben habilitált, és ott lett professzor 1869-ben. Számos egyetemen volt professzor Heidelberg után többek között Zürichben, Königsbergben és Strasbourgban is tanított az egyetemen. Tevékenysége a matematika számos területére terjedt ki, így eredményeket ért el az algebra, a számelmélet, az analízis területén. Törekedett az egyes területek összekapcsolására is. Nevéhez fûzõdik az algebra területén a Kronecker-Weber-tétel. Lehrbuch der Algebra c. összefoglaló könyve sokáig alapmûnek számított.

Angol csillagász
Otthonában, magánúton sajátította el a matematikai ismereteket. 18 évesen egy vasárnapi iskola tanárnõjéül hívták meg. Már középkorúként egy egyetemi szintû csillagászati tanfolyamon vett részt, tanára, Joseph A. Hardcastle (1889-1917) bevonta munkájába. Nagyszámú változócsillag észlelést végzett. Emellett fõleg a Hold felszíni alakzatainak elnevezéseivel foglalkozott. A Hold 19. századi térképezõi ui. többnyire önkényesen adtak neveket, jelöléseket a holdbeli alakzatoknak, ezért egyes alakzatoknak több neve is volt. 1905-ben hivatalos megbízást kapott S. A. Saunderrel együtt a holdbeli alakzatok jegyzékének összeállítására, ez a munka 1913-ban készült el. A Royal Astronomical Society 1916-ban elsõ nõi rendes tagként tagjává választotta. 1922-ben a Nemzetközi Csillagászati Unió felkérte õt, és az osztrák Karl Müllert (1866-1942), hogy részletesen dolgozzák ki a holdfelszín nemzetközileg elfogadott, egységes nevezékû térképét. Az 1935-ben kiadott, kétkötetes mû 681 alapvetõ nevet, és 6400 jelölést tartalmaz, és minden újabb holdtérkép alapjául szolgál (Blagg és Müller: Named Lunar Formations). A Holdon egy krátert neveztek el róla. (Bartha Lajos)

Amerikai csillagász
A Berkeley egyetemen, majd Párizsban és Berlinben tanult. 1901-09 között a Missouri egyetemen tanított, itt többek között Harlow Shapley is a tanítványa volt. 1909-1948 között a Mount Wilson Obszervatórium munkatársa volt, 1923-45 között az intézmény igazgatóhelyetteseként. Fotometriai módszerekkel továbbfejlesztette és a 18 magnitúdón túlra is kiterjesztette a csillagok fényesség skáláját. Foglalkozott a csillagok fényének intersztelláris abszorpciójával, a Tejút és a galaxisok fényességével is. Megmérte a Földnek a Tejútrendszer középpontjától való távolságát. 1940-ben a Bruce éremmel jutalmazták. Tiszteletére nevezték el a 4473.sz. kisbolygót.

Mennyiségtan- és természettantanár, polgári iskolai igazgató
A polgári iskola a 10-14 évesek számára szervezett, népszerû iskolatípus volt Magyarországon az 1870-es évektõl kezdve 1948-ig, az általános iskola bevezetéséig. Viszonylag nagy óraszámban tanítottak itt számtant, mértant és természettant, e tárgyak gyakorlati oldalát hangsúlyozva. Erdõdy Imre a budapesti tudományegyetemen szerezte tanári oklevelét 1880-ban, majd a fõvárosi II. kerületi polgári leányiskolában kezdett tanítani. Hosszú, sikeres tanári pályáján a fizikai ismeretek széleskörû terjesztésébõl is kivette a részét. A Mathematikai és Physikai Társulat, valamint a Királyi Magyar Természettudományi Társulat aktív tagjaként elõadásokat tartott, népszerûsítõ cikkeket írt a Természettudományi Közlönybe, többek között a legújabb fizikai eredményekrõl, a fény és az elektromosság kapcsolatáról és különbözõ természeti jelenségek fizikai magyarázatáról. (Dr. Radnai Gyula)

Meteorológus
1906-ban a bölcsészdoktori oklevelet megszerezve belépett a Meteorológiai Intézethez. 1919-ben kezdeményezésére alakult az Intézet agrometeorológiai osztálya, amelynek vezetõjévé nevezték ki. 1925-tõl a József Mûegyetemen gazdasági éghajlattant adott elõ. 1927-tõl a Mezõgazdasági Múzeum igazgatóhelyettese, majd 1936-tól igazgatója volt. Elsõsorban a növénybetegségek és az idõjárás közti összefüggések kutatásával szerzett érdemeket, tanulmányozta egyes meteorológiai elemek idõbeni hatását a terméseredményekre, a növények biológiai igényeit az éghajlat iránt. A fásítás problémáival és az Alföld szélviszonyaival is foglalkozott. Állandó munkatársa volt Az Idõjárás c. folyóiratnak, 1910-tõl 1927-ig õ készítette a Havi jelentést Magyarország idõjárásáról.

Orvos, biokémiai kutató
Orvosi oklevelét 1902-ben Budapesten szerezte, majd Berlinben biokémiai tanulmányokat végzett. 1903-tól a budapesti I. sz. sebészeti klinika, 1905-tõl a Rókus Kórház sebésze, 1905-ben sebészi szakvizsgát tett. 1908-tól a budai Tüdõbeteggondozó fõorvosa, 1908-tól a Zsidó Kórház szerológiai laboratóriumának a fõorvosa. 1914-1918-ban a kassai Honvéd Bakteriológiai és Járványügyi Állomás katonaorvos-parancsnoka. 1918-1928-ban magángyakorlatot folytatott, 1928-tól az OTI mosonmagyaróvári rendelõjének fõorvosa. 1944-ben állásától megfosztották, 1945 januárjában a nyilasok elhurcolták, szabadulása után a táborban szerzett betegségben hunyt el. Fizikokémiával, szerológiával és kemoterápiával foglalkozott, jelentõs szakirodalmi tevékenységet fejtett ki. Elsõként alkalmazott indikátorokat oldatok hidrogénion-koncentrációjának kolorimetrikus meghatározására.

Meteorológus
A budapesti tudományegyetemen 1934-ben matematika-fizika szakos tanári oklevelet szerzett. 1935-ben az Országos Meteorológiai Intézet kötelékébe lépett. Rövidesen a berlini Collegium Hungaricumban folytatott sugárzásmérési tanulmányokat. 1951-ben az Országos Meteorológiai Intézet éghajlati osztályának vezetõje. Nevéhez fûzõdik Magyarország sugárzáséghajlatának komplex, korszerû feltárása. Részt vett a Nemzetközi Geofizikai Év munkálataiban (1957), majd a Balaton-kutatási programban (1958), a szarvasi hõháztartási vizsgálatokban (1963). Magyarország Éghajlati Atlaszában jelentek meg 50 év megfigyeléseit összesítõ, területi eloszlást szemléltetõ napsugárzási térképei és táblázatai. Megírta a sugárzáskutatás szolgálatában alkalmazott mûszerek és megfigyelési módszerek történetét.

Olasz matematikus, filozófus, nyelvész
Matematikai és nyelvi tehetsége korán megmutatkozott. Még gyerekkorában megtanult görögül és latinul. Matematikából a kúpszeletek és speciális görbék vizsgálatával vívta ki kora tudósainak elismerését. Õ lett az elsõ nõi professzor matematikából. XIV. Benedek pápa nevezte ki a bolognai egyetemre. Írt egy kétkötetes mûvet az algebráról és az analízisrõl. A könyvet franciára is lefordították, és a francia egyetemek sokáig használták tankönyvként.

Svájci fizikus, Nobel-díjas
A zürichi Mûszaki Egyetemen (ETH) tanult, többek között Wolfgang Pauli tanítványa volt. Itt doktorált 1960-ban, 1963-tól az IBM zürichi kutatóintézetében dolgozott. Legfontosabb munkái a szupravezetõk, a mágneses ellenállás, a mágneses fázisdiagramok, kritikus jelenségek területén születtek. 1982-tõl dolgoztak a pásztázó alagút-mikroszkóp megépítésén, melynek tervezéséért 1986-ban Gerd Binniggel a fizikai Nobel-díj felén osztoztak. A díj másik felét Ernst Ruska kapta az elektronmikroszkóp kifejlesztéséért. (Piriti János)

Bányafõgépmester, a bányagépesítés úttörõje
A gépészet elemeit apja, Hell Máté Kornél bányagépmester mellett sajátította el. A selmeci bányatisztképzõ intézetben Mikoviny Sámuel hidraulikai és mechanikai elõadásait hallgatta (1735). Elsõ találmánya egy 1738-ban üzembe helyezett, új megoldású, himbás, szekrényes vízemelõgép volt. Még jelentõsebb volt 1749-ben felállított vízoszlopos gépe. 1753-ban Selmecbányán üzembe helyezett léggépe (machina hydraulica pneumatica) legelõször használt vízemelésre sûrített levegõt. Hell léggépe elvét tekintve a kõolajbányászatban ma használt gázlift, "airlift" elõfutárjának tekinthetõ. 1758-ban üzembe helyezett tûzgépe az 1722-ben az angol Potter által felállított gép tökéletesített változata volt. Bányagépesítési kérdéseken kívül haditechnikai problémákkal is foglalkozott. Hell Miksa csillagász testvére volt.

Francia csillagász
1739-ben a párizsi Mazarin kollégium matematika professzorává nevezték ki, két évvel késõbb lett a Francia Tudományos Akadémia tagja. 1750-1754 között expedíciót vezetett a Jóreménység-fokhoz, közel tízezer csillag pozícióját határozta meg. Sok csillagra még ma is az általa adott katalógus számmal hivatkoznak. Dél-Afrikában végzett Hold, Vénusz és Mars megfigyelései, a korábban az északi féltekérõl végzett hasonló megfigyelésekkel együtt, ezen égitestek távolságának sokkal pontosabb meghatározásához vezettek el. Elsõként mérte meg egy délkör ívének hosszúságát Dél-Afrikában. 1754-ben tért vissza Franciaországba, egyedül dolgozott adatainak a rendezésén. Gyûjteménye, a Coelum Australe Stelliferum (A déli égbolt csillagainak katalógusa), 1763-ban jelent meg. Nevét a 9153.sz. kisbolygó viseli.

Amerikai fizikus, Nobel-díjas
A Berkeley egyetemen Robert Oppenheimer irányítása mellett doktorált. 1938-tól a Columbia Egyetem munkatársa, 1948-51-ig professzora. A 2. világháború idején a radar fejlesztésén dolgozott. A Stanford Egyetem fizikaprofesszora volt 1951-1956-ig. 1955-ben Polykarp Kusch-sal megosztva fizikai Nobel-díjat kapott a hidrogén finomszerkezetével kapcsolatos kísérleti eredményeiért. Ezek az eredmények megcáfolták P. A. M. Dirac egy korábbi feltételezését, és az elektromágneses jelenségek kvantumelméletének továbbfejlesztéséhez vezettek. Ezután 1956-62 között az Oxfordi Egyetem, majd 1962-74 között a Yale Egyetem fizikaprofesszora volt. 1974-ben a fizika és az optikai tudományok professzora lett az Arizonai Egyetemen.

Gyógyszerész, gyógyszervegyész
A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Vándorgyûléseinek szervezete pályázatot írt ki egy olyan eljárásra, amelynek eredményeként a keserû ízû kinint gyermekek számára is alkalmazni lehessen. Ezt a pályázatot Rozsnyay a zombai gyógyszertárának laboratóriumában 1870-ben kialakított szerrel megnyerte, s az általa megalkotott készítmény bekerült a Magyar Gyógyszerkönyvbe, s azt követõen nemzetközi sikert is aratott. 1887-ben pénzalapot hozott létre gyakorló gyógyszerészek számára rendezendõ tudományos verseny díjazására. Ennek folytonosságát a világháborúk ugyan megszakították, de 1965 óta újra évente megrendezik. Ezen túlmenõen rész vett a sakk magyar szaknyelve megteremtésében, s javaslatára 1879-tõl kezdve a Vasárnapi Újság állandó sakkrovatot indított. (Dr. Gazda István)

Erdõmérnök, fõiskolai tanár, szakíró
Oklevelét a selmecbányai akadémián szerezte 1890-ben. 1890-1906 között különbözõ erdészeti hatóságoknál szolgált, utóbb a Földmûvelésügyi Minisztériumban, mint építészeti referens. 1906-ban a selmecbányai fõiskola erdészeti földméréstani tanszékén lett professzor. Az 1. világháború után, a Sopronba költözött akadémiának 2 évig rektora volt. Jelentõs szakirodalmi munkásságot fejtett ki, az elsõ magyar nyelvû fotogrammetriai munka szerzõje volt. Számottevõ eredményei közé tartozik a háromszögelési hálózatok hibaelmélete.

Magyar születésû angol kísérleti fizikus
A Trefort utcai Mintagimnáziumban érettségizett, egy évvel Teller Ede után. (Csak négy hónappal volt fiatalabb, mint Teller, akit azonban szülei egy évvel korábban iratták be az iskolába.) Párizsban és Berlinben járt egyetemre, itt doktorált 1931-ben alacsonyhõmérséklet fizikai témából, Franz Simon témavezetésével. Még ebben az évben Franz Simon sikeresen megpályázott egy tanári állást az akkor Németországhoz tartozó Breslau (Boroszló, Wroclaw) mûszaki egyetemén, tanársegédként magával vitte Kürti Miklóst is. Hitler hatalomra jutása után mindketten jobbnak látták elhagyni Németországot. Angliába mentek, Oxfordban, a Clarendon Laboratory-ban kaptak állást. Kürti 1939-ben megkapta a brit állampolgárságot és a második világháború alatt bevonták az angliai titkos atomkutatási programba. Franz Simonnal 1945 után is folytatták közös alacsonyhõmérséklet-fizikai kutatásaikat. 1956-ban nekik sikerült elõször elérniük az egymilliomod kelvines "hõmérsékleti álomhatárt". Sajnos Simon ebben az évben meghalt, Kürtit viszont a Royal Society (az angol tudományos akadémia) tagjává választották. Az USA több egyetemére is meghívták, hogy megismertesse õket az általa alkalmazott nukleáris mágneses hûtés elvével és gyakorlatával. Hobbija, kedvenc témája volt a kulináris problémák fizikai megközelítése és megoldása, errõl nemcsak Angliában, de 1970-tõl Magyarországon is tartott nagy érdeklõdéssel kísért elõadásokat "Fizikus a konyhában" címmel. A Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagjaként többször is járt itthon. Hosszú életének befejeztével hamvai hazakerültek, sírja ma már Budapesten, a Kerepesi úti temetõben található. (Dr. Radnai Gyula)

Német matematikus, egyetemi tanár
Az algebrai számelmélet kiemelkedõ képviselõje volt. Pályáját gimnáziumi tanárként kezdte. Ezután rövid ideig a bonni egyetemen tanított, majd 1855-ben Dirichlet katedráját vette át Berlinben. Ekkor lett akadémikus is. Céljául a nagy Fermat-tétel bebizonyítását tûzte ki. 1843-ban már bemutatott egy bizonyítást Dirichlet-nek, de az hibát talált benne. A hibát korrigálandó Kummer megalkotta az ún. ideális számok elméletét, így sikerült a tételt 100-nál kisebb kitevõkre igazolni. Dolgozatával elnyerte a francia akadémia nagydíját.

Osztrák fizikus, matematikus
Bécsben végezte tanulmányait. 1850-1852 között Grazban gimnáziumi tanár volt, 1853-tól 1867-ig az innsbrucki egyetem, majd 1883-ig a prágai mûegyetem fizikaprofesszora volt. Bécsben a mûegyetemen 1883-ban létrehozták az elektrotechnikai intézetet, ennek elsõ professzora, majd vezetõje lett 1899-ig. Tudományos munkássága során leginkább a mágnességtannal, az elektromágneses jelenségekkel foglalkozott. Leghíresebb találmánya a Waltenhofen inga, amellyel az indukált örvényáramok létezését és azok fékezõ hatását lehet szemléltetni.

Kanadai matematikus
Kanadában végezte tanulmányait. Nyolcéves európai tanulmányút után Kanadába visszatérve 1902-tõl a Toronto-i egyetemen oktatott, 1914-tõl, mint professzor. Legfontosabb eredményeit az algebrai függvények elméletében érte el. Szívügyének tekintette a nemzetközi matematikai kapcsolatok fejlesztését és szervezését. Ezért 1931-ben kezdeményezte azt is, hogy - részben a Nobel-díjat pótlandó - alapítsanak nemzetközi díjat a kiemelkedõ teljesítményt nyújtó matematikusok jutalmazására. Elképzelése az volt, hogy a díjakat egy nemzetközi bizottság javaslatára négyévente, a Nemzetközi Matematikai Kongresszuson adják át 2-2 kutatónak (1966-tól a kitüntetethetõk számát 4-ben maximálták).

Zoológus, szakíró
Zenei, majd jogi tanulmányok után 1905-tól Batthyány Ervin gr. nagybirtokos személyi titkára. Batthyány révén ismerkedett meg a szocialista tanokkal, részt vett a bögötei ún. szabadiskola létesítésében s a körülötte zajló sajtóvitákban. Bögötei mûködése idején kezdett behatóan foglalkozni zoológiával és a vadgazdálkodás kérdéseivel. 1916-ban Budapestre költözött s mint a Nimród vadászújság szerkesztõje, továbbá vadászati, ill. vadgazdálkodási szakértõként mûködött. Ez idõben alkotta a nevéhez fûzõdõ ún. Nadler-pontozást, a hosszú ideig nemzetközileg is használt trófeaértékelési módszert. 1929-1948-ig a Budapesti Állat- és Növénykert igazgatója volt, melyet a korszerû és a természeti körülményeket megközelítõ állattartás elvei alapján magas szintre fejlesztett. Hazai és külföldi szaklapokban számos tanulmánya jelent meg, fõként a vadgazdálkodás körébõl. Könyvei közül többet külföldön is kiadtak.

Gépészmérnök, feltaláló
1916-ban megnyerte az akkor induló fizikai Tanulóversenyt (a mai fizikai Eötvös-verseny elõdjét). Addig csak matematikából rendezett az érettségizettek számára Tanulóversenyt a Mathematikai és Physikai Társulat. Jendrassik mögött Szilárd Leó lett a második helyezett. Tanulmányait a charlottenburgi és a budapesti mûegyetemen végezte 1922-ben. A Ganz-gyár tanulmányi osztályába lépett, s itt alkotta meg elsõ találmányát, a gyors járatú, négyütemû, sûrítõ nélküli kis Diesel-motort, amelyet Ganz-Jendrassik-motor néven gyártottak. Velük indult meg a hazai vasutak (elsõként egy DSA sínautó, 1927) és a Duna-tengerhajózás dieselesítése. Motorjait több országban is gyártották, s nemzetközileg is ismertekké váltak. Jendrassik-motorral futottak a Ganz-gyár nagysikerû motorvonatjai, az Árpád-sínautóbusz, valamint az egyiptomi, argentin stb. exportra gyártott motorvonatok. 1927-ben a Ganz-gyár motorszerkesztési osztályának vezetõje, 1942-ben a gyár vezérigazgatója lett. 1937-ben jelent meg másik nagy jelentõségû találmánya, a világ elsõ kis gázturbinája (100 LE), melyet három más gázturbina-találmánya követett. Gázturbináinak gyártására Ganz-gyári állását megtartva, megalapította a Találmány Kifejlesztõ és Értékesítõ KFT-t. Motor- és gázturbinákra vonatkozó magyar szabadalmainak száma megközelíti a 80-at. A 2. világháború után a megkezdett fejlesztõmunkáját a kedvezõtlen politikai és gazdasági környezet miatt nem tudta folytatni, ezért 1947-ben emigrált. Rövid ideig Argentínában élt, majd végül Londonban telepedett le. 1951-ben londoni emigrációjában az államosított Ganz gyár részérõl megkeresték szabadalmainak ügyében. A jövõt illetõen lemondott itthoni szabadalmairól, a múltra vonatkozó igényei alapján azonban addig gyártott motorjai után részesedést ítéltetett meg magának nemzetközi bíróság útján.

Orvos, fiziológus, egyetemi tanár
Oklevelét 1923-ban a budapesti egyetemen szerezte. 1930-ban. Válogatott fejezetek a kórélettan körébõl c. dolgozatával egyetemi magántanári képesítést kapott. 1926-27-ben állami ösztöndíjjal a párizsi egyetemen, a következõ két évben Rockefeller-ösztöndíjjal a Harvard Egyetem élettani intézetében folytatott kutatásokat, majd Angliában és a skandináv államokban tett tanulmányutat. 1932-tõl haláláig a debreceni egyetem tanára és az Élettani és Általános Kórtani Intézet igazgatója. Tudományos munkásságából kiemelkedõek az ellenanyagok unitarizmusára és a lipoidok immunológiai szerepére vonatkozó megállapításai. Biológiailag aktív gyököt tartalmazó mesterséges konjugált fehérjék elõállításával a kísérleti és gyakorlati terápia új lehetõségeire mutatott rá. Eredményes kutatásokat végzett a vérkeringés szabályozása terén a neurohumorális kompenzáló mechanizmusok mûködésének felderítésével. 1948-tól az MTA tagja.

Amerikai fizikus, természettudós
1832-ben a természetfilozófia professzora lett a Princeton Egyetemen, és 1846-ban a Smithson Intézet elsõ titkára. Faradaytõl függetlenül felfedezte az elektromágneses indukciót, 1929-ben megépítette az elsõ elektromágneses motort. Három évvel az elsõ villanymotor megtervezése és megépítése után, 1832-ben figyelt fel munkája során az önindukció jelenségére, 1842-ben kimutatta az elektromos kisülések rezgés mivoltát, és bevezetett egy idõjárás-elõrejelzõ rendszert. Egy hõérzékelõ mûszer, a termogalvanométer segítségével kimutatta, hogy a napfoltok kevesebb hõt sugároznak, mint a napfelszín általában. Benjamin Franklin utáni kor egyik elsõ nagy amerikai természettudósa volt. Samuel F.B. Morse-nak segítségére volt a távíró megalkotásában. 1893-ban tiszteletére az induktivitás SI-egységének elnevezése: henry.

Svájci-francia fizikus, Nobel-díjas
1902-tõl a Súlyok és Mértékek Nemzetközi Hivatalának (International Bureau ofWights and Measures) igazgatója (1936-tól haláláig tiszteletbeli igazgató). Rövid ideig ballisztikával, 1888-tól a testek hõmérséklet változással kapcsolatos viselkedésével foglalkozott, vizsgálatokat végzett a nagy pontosságú hõmérséklet mérés, a hõszabályozás és a termosztátok tökéletesítése terén. Az általa feltalált, rendkívül kicsiny hõtágulású vas-nikkel ötvözet (invar) jelentõsen megnövelte a geodéziai mérések, a csillagászati ingaórák és a precíziós hosszúságmérõ eszközök pontosságát. A vas-ötvözetek mágneses tulajdonságainak tanulmányozásával elõsegítette az alapvetõ ferromágneses elmélet fejlõdését. Számos európai akadémia tiszteleti tagja, a Francia Fizikai Társaság elnöke, a francia Becsületrend Fõtiszti keresztjének kitüntetettje. Nevét a 11353.sz. kisbolygó viseli. (Bartha Lajos)

Német csillagász
Az európai nemzetközi obszervatórium megszervezõje. A bonni egyetemen tanult, majd 1927-41 között a göttingeni Obszervatóriumban dolgozott (1939-tõl igazgató), 1962-ig a hamburgi Csillagvizsgáló igazgatója, az egyetem professzora. Részletesen tanulmányozta az M44 csillaghalmazhoz tartozó halván csillagokat, és számos fiatal csillaghalmaz szín-fényesség diagramját készítette el. A német székhelyû, nemzetközi jellegû Astronomische Gesellschaft felkérésére a csillagok sajátmozgásának harmadik katalógusát szerkesztette, amely 180000 csillagot tartalmaz. 1962-tõl, nemzetközi felkérésre a La Sillá-n tervezett Európa Déli Obszervatóriumának (European Southern Observatory = ESO) - amelynek kezdetben 6, ma 14 állam a résztvevõje - elsõ szervezõ-igazgatója. 1969-tõl fõleg az Univerzum szerkezetének modelljeivel (a relativitás elmélet következetes alkalmazásával) foglalkozott. 1967-70 között a Nemzetközi Csillagászati Unió elnöke volt. Érdemeit a J. C. Watson, és az USA Bruce-érmével ismerték el. Nevét az 1650.sz. kisbolygó õrzi. Magyar nyelven is megjelent, életrajzi mûve a 20.sz. csillagászatának krónikája. (Bartha Lajos)

Jezsuita csillagász
Az összehasonlító nyelvtudomány egyik megalapozója. A nagy földbirtokkal rendelkezõ Fejér-megyei család gyermeke 16 évesen kérte felvételét a Jézus-társaságba. Tanulmányairól és pályakezdésérõl keveset tudunk, 1762-ben a bécsi Egyetemi Csillagvizsgálóban Hell Miksa mellett gyakornok, két évvel késõbb kinevezték a nagyszombati Magyar királyi Egyetem csillagász-adjunktusává, de már 1768-ban Hell munkatársa az Észak-Norvégiában, Vardõ szigetére, a Vénusz átvonulására küldött expedíció idején (1768-70). Nagy része volt a megfigyelések sikerében, és a nagyon széles körû földrajzi, geofizikai, természetrajzi vizsgálatokban. Hell ösztönzésére kezdte tudományosan vizsgálni a magyar és lapp nyelvek rokonságát, e tárgyról közölt mûve (Demonstratio. Idioma Ungarorum et Lapponum idem esse: A magyar és a lapp nyelv hasonlóságának bizonyítása) a finn-ugor összehasonlító nyelvtudomány alapvetése (Koppenhága, majd Nagyszombat, 1770). Itthon azonban többen elutasítóan fogadták, ezért ilyen irányú munkásságával felhagyott. 1778-ban a Budára telepített nagyszombati csillagvizsgáló adjunktusa, ekkor írta összefoglaló kézikönyvét a csillagászat alapjairól (Idea astronomiae, Buda, 1778). Mivel nem nyerte el a magyar "Királyi csillagász" tisztjét, végleg visszavonult, és szinte elfeledetten hunyt el. Emlékszobra Tordason áll, emléktáblája a norvégiai Vardo-sziget régi erõdjén. (Bartha Lajos)

Magyar születésû angol közgazdász, egyetemi tanár
Tanulmányait Budapesten, Berlinben és Londonban végezte. A London School of Economics-on tanult, majd 1932-1947-ig itt oktatott. 1946-ban a magyar stabilizálási program elõkészítésében is részt vett. Az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságában a kutatási és tervezési osztály igazgatója 1947 és 1949 között. 1949-tõl a cambridge-i egyetemen politikai közgazdaságtant tanított, innen 1975-ben vonult nyugdíjba. 1950-1955-ig a nyereség- és jövedelemadózási királyi bizottság tagja volt. 1956 és 1976 között számos országban (Indiában, Ceylonban, Mexikóban, Ghánában, Törökországban, Ausztráliában, Iránban, Venezuelában) volt pénzügyi tanácsadó. 1964-1968-ban, majd 1974-1976-ban a brit pénzügyminiszter tanácsadója volt. A keynesi közgazdasági iskola követõje volt. Elsõsorban a gazdasági egyensúly és növekedés elméletével, adózási, foglalkoztatottsági és jóléti problémákkal foglalkozott. A Káldor-Hicks hatékonyság viseli a nevét. 1974-ben bárói rangot kapott. 1979-tõl a MTA tiszteleti tagja.

Orvos, egészségügyi szervezõ, egyetemi tanár
Bécsben, Budapesten filozófiát, majd orvosi tanulmányokat folytatott. 1945-ben a Népjóléti, majd Egészségügyi Minisztériumba került. Közremûködött az üzemegészségügyi hálózat kifejlesztésében. 1951-ben az Országos Reuma- és Fürdõügyi Intézet igazgató fõorvosa lett. 1957-64-ben az Egészségügyi Minisztérium gyógyító-megelõzõ fõosztályát vezette. 1964-tõl a budapesti orvosi egyetemen a szervezési tanszék helyettes vezetõje és 1970-ig az Országos Ideg- és Elmegyógyintézet szervezés-módszertani osztályának vezetõje, majd az Országos Vérellátó Szolgálat igazgató helyettese volt. Érdeme az egészségügy valamennyi területén a betegek ún. követéses módszere folyamatos nyilvántartása és folytatólagos kezelésének a biztosítása.

Német vegyész
A Bonni Egyetemre iratkozott be, hogy a kor egyik elsõ számú kémikusánál, Karl Wilhelm Gottlieb Kastnernél tanuljon. Liebig az Erlangeni Egyetemre is követte Kastnert, és ott szerezte meg doktorátusát 1822-ben. Ezután a hesseni kormány ösztöndíjával Párizsban tanult. Alexander von Humboldt befolyása révén Joseph-Louis Gay-Lussac magánlaboratóriumában dolgozhatott. Visszatérve, 1824-ben, a giesseni egyetemen kapott állást, itt hozta létre az elsõ olyan laboratóriumot, amelyben a fiatal vegyészeket módszeresen tanították a kémiai kutatás gyakorlatára. A következõ generáció számos neves vegyésze is itt tanult, például August Wilhelm von Hofmann, Sir Edward Frankland, F. A. Kekulé von Stradonitz és Charles-Adolphe Wurtz. 1852-tõl a Müncheni Egyetem kémia professzora volt. Liebig mind a szervetlen, mind a szerves kémia számos területén tevékenykedett. Megismerkedett Friedrich Wöhlerrel, akivel sok közös kutatást folytatott, ezek legfontosabbika a keserûmandula-olaj (benzaldehid) vizsgálata volt: Fontos szerepet játszott a szerves kémia rendszerezésének elsõ idõszakában, a kémia biológiai alkalmazásában (a biokémiában), a kémia tanításában és a mezõgazdasági kémia alapelveinek lefektetésében.

Geológus
Tanulmányait Budapesten végezte, természettan-vegytan szakos tanári oklevelet szerzett. 1937-tõl a Standard Oil, a késõbbi Magyar Amerikai Olajipari Részvénytársaság (MAORT) geológusa, 1948-ban kerületi fõgeológus Nagykanizsán, 1951-tõl a Magyar-Szovjet Olajipari Részvénytársaság (MASZOLAJ) fõgeológusa, 1954-tõl az egységes magyar olajiparnál ugyanezt a tisztséget töltötte be. 1957-tõl az Országos Kõolaj- és Gázipari Tröszt fõosztályvezetõje, majd kutatási vezérigazgató-helyettese. 1964-tõl a Központi Földtani Hivatal elnöke. 1947-tõl a szegedi, majd a budapesti egyetemen oktatott. A kõolajföldtan nemzetközileg elismert szakértõje volt, vezetõ szerepet töltött be a kiscsehi-lendvaújfalusi-nagylengyeli és a görgeteg-babócsai szénhidrogéntelepek feltárásában. 1965-tõl az MT tagja

Amerikai fiziológus, Nobel-díjas
Wisconsin egyetemen végezte orvosi tanulmányait, Erlanger tanítványa volt. Diplomamunkáját 1915-ben a Johns Hopkins University-n védte meg. 1916-ban került St. Luisba a Washington egyetemre, s ott kezdett tudományos együttmûködést Erlangerrel. 1921-ben a gyógyszertan professzora lett, több európai kutatóintézetben is dolgozott. 1933-53-ig a Rockfeller Orvosi Kutatóintézet igazgatója volt. Gasser és Erlanger munkája tette lehetõvé az agyi és idegi rendellenességek vizsgálatára, valamint a kezelések eredményességének ellenõrzésére alkalmas korszerû vizsgálóberendezések kidolgozását. 1944-ben megosztott élettani-orvostudományi Nobel-díjat kaptak azért a felfedezésért, hogy az idegrostoknak ugyanazon az idegkötegen belül különbözõ funkciójuk van.

Amerikai elméleti fizikus, Nobel-díjas
Közismertségét annak is köszönheti, hogy nemcsak mint fizikus, de mint tanár és mint irodalmár is jelentõs életmûvet alkotott. Matematikai tehetsége már gyerekkorában ámulatba ejtette környezetét, mégse vették fel a Columbia Egyetemre az ott a harmincas években érvényes numerus clausus miatt. Az MIT-t végezte el, majd Princetonban szerzett Ph.D. fokozatot elméleti fizikából 1942-ben. Részt vett a Manhattan Project-ben, a Bethe vezette elméleti osztályon, a komputer csoportban dolgozott. Munkatársa volt a magyar származású John Kemeny, a BASIC nyelv késõbbi megalkotója és a görög származású Nicholas Metropolis is, akinek nevét alapítványa jóvoltából ismerik a magyar diákok is. Feynman kutatói és egyetemi oktatói pályája Pasadenaban, a "CalTech"-en bontakozott ki. A kvantum-elektrodinamikában elért eredményeiért kapott 1965-ben megosztott Nobel-díjat. Az elemi részecskék között lezajló folyamatokat a téridõben szemléletesen ábrázoló Feynman-gráfok ma már az elemi rész fizikusok természetes munkaeszközei. A hatvanas években három éven át tartott bevezetõ fizika elõadásából született meg az a sok kötetes egyetemi tankönyvsorozat, melyet Mai fizika címmel magyarul is kiadtak. Jó humorral megírt könyvei részben ismeretterjesztõ, részben önéletrajzi ihletésûek. Utolsó nagy tette a Challenger katasztrófa rejtélyének megfejtése volt. (Dr. Radnai Gyula)

Természettudós, orvos
A felvilágosodás tudományos közéletének kiemelkedõ alakja, az ásványtan nemzeti nyelven való kidolgozásának egyik úttörõje, tõle származik az "ásvány" szavunk. 1768-tól a debreceni Református Kollégiumban folytatta tanulmányait. 1771-73 között Karcagon vállalt tanítói állást, 1781-ben befejezte debreceni tanulmányait, majd 1783-ig a tiszafüredi iskola rektori állását töltötte be. Ez év õszén beiratkozott a Budai (késõbb Pesti) Egyetem Orvostudományi Karára, ahol 1788-ban megszerezte orvosdoktori oklevelét. Ugyanebben az évben visszatért Komáromba, s magánpraxist folytató orvosként részt vett a Péczeli József köré csoportosuló Komáromi Tudós Társaság munkájában. 1790-94 között Kecskeméten tevékenykedett mint a város tisztiorvosa. 1794 végén Tatára költözött, s 1810-ig Seth Jánossal oldalán Komárom vármegye fõorvosi tisztét töltötte be, a tatai és a gesztesi járásokra kiterjedõ hatáskörrel.

Mérnök, mûegyetemi tanár
A budapesti mûegyetemen 1872-ben szerezte oklevelét. 1872-tõl ugyanitt tanársegéd. 1873-ban a Tisza vidéki vasút mérnöke. 1874-ben a mûegyetemen helyettes tanár, közben 1877-tõl reáliskola segédtanára, majd 1883-tól az általános géptan és géprajz ny. r. tanára. 1905-07-ben a mûegyetem rektora. Gépészeti tárgyú cikkei fõként a Gazdasági Mérnökben jelentek meg. Mint több mûszaki és gazdasági testület és hatóság tagja tevékenyen részt vett az iparügyek igazgatásában és mint országgyûlési képviselõ 1881-tõl a politikai életben is.

Orvos, biokémikus, egyetemi tanár
Orvosi tanulmányait a budapesti és a bécsi egyetemen végezte, ott szerezte 1894-ben orvosi oklevelét. 1906-ban az orvosi kémiai diagnosztika magántanára lett. 1915-ben mint ny. rk. tanár a budapesti élet- és kórvegytani tanszék vezetõje. 1919-tõl ny. r. tanár. Fejlesztette a kalorimetria módszertanát. Jelentõs kutatásokat végzett az anyagcserével, a hemoglobin és származékainak spektrofotometriás vizsgálatával kapcsolatban. Hazánkban a biokémiai kutatások egyik megteremtõje, jelentõs iskolát alapított.

Zoológus
A kolozsvári egyetemen 1910-14-ben Apáthy István mellett volt gyakornok. Részt vett az 1. világháborúban. 1917-ben a soproni honvéd fõreáliskolában lett tanár, 1919-ben a szegedi egyetemen magántanárrá képesítették hidrobiológiából. 1938-tól egyetemi ny. rk. tanár. 1957-tõl az MTA Talajbiológiai Kutató Laboratóriuma soproni kirendeltségének vezetõje, az Erdõmérnöki Fõiskola tanszékvezetõ tanára, 1961-ben a Hidrológiai Társaság Schafarzik Ferenc emlékérmével jutalmazta. Külföldön is elismert kutatója volt a vizek és talajok kerekes férgeinek és egyéb alacsonyrendû állati lényeinek. Különösen úttörõ munkát végzett a Fertõ tó mikroszkopikus állatvilágának megismertetésében. 1940-tõl tagja az MTA-nak, 1949-ben kimondottan politikai okok miatt megfosztották az akadémiai tagságtól.

Gépészmérnök, matematikus, egyetemi tanár
Apja Reuss Jenõ gépészmérnök, anyai nagyapja Schulek Frigyes építész. Érettségizõként 1918-ban (Rédei Lászlóval együtt) megnyerte az Eötvös-díjat az országos matematikaversenyen (a mai Kürschák verseny elõdjén). A budapesti mûegyetemen végzett gépészmérnökként, majd két évig tanársegédként dolgozott. Mindeközben a Ludovikán is tanított matematikát. 1924-tõl a gázmûveknél mérnök, mûszaki tanácsos. 1950-tõl vegyipari tervezési osztályvezetõ. 1953-ban visszatért a Mûegyetemre, hamarosan a gépészmérnöki dékán lett. A kontinuumtechnika problémakörébõl még 1930 körül megjelent tanulmánysorozata teremtette meg a "Reuss-Prandtl-elmélet" alapjait. Ez az elmélet a számítógépes eszközökkel együtt lehetõvé teszi a bonyolult összefüggések felismerését a szilárd anyagok teljes, rugalmas és képlékeny alakváltozásainak vizsgálatánál. (Hujter Mihály)

Orvos, nõgyógyász, egyetemi tanár
1928-ban szerezte meg orvosi oklevelét a budapesti orvosi karon. 1928-1930-ban a szülészeti klinika gyakornoka, 1930-1933-ban a Rókus Kórház segédorvosa, 1930-ban szakképesítést szerzett. 1933-ban visszatért az I. sz. szülészeti és nõgyógyászati klinikára, 1947-ben a nõi betegségek kórismézése magántanára, 1948-1950-ben a klinika megbízott vezetõje, 1950 1972-ben a klinika igazgatója, ny. r. tanár. A klinikán megszervezte a toxikózis-kutató laboratóriumot, a világon elsõnek nyitotta meg az erosio orvosi ambulanciát. 1946-ban megszervezte az Országos Meddõségvizsgáló Intézetet, amely késõbb csak osztályként mûködhetett. Kezdeményezésére az 1950-es években országosan bevezették a szülészeti fájdalomcsillapítást szolgáló pszichoprofilaktikus elõkészítést. Mûködéséhez fûzõdik a szülés utáni rutinszerû cervixrevízió. Elismert operatõr volt, új mûtéti metódust vezetett be a pruritus vulvae gyógyításában.

Kohómérnök
1931-ben Sopronban szerzett kohómérnöki oklevelet. 1932-tõl a Rimamurányi-Salgótarjáni Vasmû Rt. ózdi kohóüzemében dolgozott, 1943-tól mint fõmérnök. 1949-tõl a MÁVAG diósgyõri kohászati üzemeinek, 1953-tól a Kohó- és Gépipari Min. Vaskohászati Igazgatóságának fõmérnöke. Részt vett a Dunai Vasmû felépítésében is. 1957-tõl 1973-ig a Kohó- és Gépipari Tervezõ Intézet fõszaktanácsadója. A Kossuth-díj ezüst fokozatát a ferromangán hazai elõállítási módszerének kidolgozásáért kapta. A hazai kohóipari üzemek fejlesztési tervei elkészítéséért több kitüntetésben is részesült.

Kertészmérnök, gyümölcsnemesítõ
Kertészeti tanulmányait 1936-ban a Kertészeti Tanintézetben fejezte be. Késõbb elvégezte a Felsõbb Szõlõ és Borgazdasági Tanfolyamot, majd a mûegyetem mezõgazdasági karán szerzett oklevelet. 1946-ban doktorált az Agrártudományi Egyetemen, majd a Bajai Kertészképzõ Iskola tanára, 1939-tõl a Kertészeti Egyetem jogelõdjei gyümölcstermesztési tanszékének oktatója. 1956-tól a Kertészeti Kutató Intézetben folytatta országhatárunkon túl is ismert kutató-nemesítõ munkáját. Az üzemi meggytermesztés kialakításának lehetõségeit kutatta és megoldásként új meggyfajtákat nemesített. Országosan elismert fajtái - Meteor, Favorit, Korai Pipacs meggy, Érdi jubileumi és Érdi bõtermõ - közül az utóbbival világhírnévre tett szert.

Piarista matematikatanár
A szegedi piarista gimnázium elvégzése után 1941-ben belépett a Piarista Rendbe, majd, miután a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen matematika-fizika szakos diplomát szerzett, 1947-ben pappá is szentelték. Az egyházi iskolák államosítása után pár évig lelkipásztori teendõket lát el Budapesten, majd 1952-tõl tanít: elõbb egy évet a Kossuth Lajos Gimnáziumban, majd tíz évig a Bagi Ilona Gimnáziumban. 1963-ban került a Fõvárosi Fazekas Mihály Gimnáziumba, ahol 28 évig tanított. Itt a speciális matematikai osztályokat tanította és emellett a vezetõ tanári feladatokat is ellátta. Diákjai nevezték Kavics tanár úrnak. Amikor 1991-ben Vácott újra indult a Piarista Gimnázium, akkor elfogadta a tartományfõnök felkérésére az igazgatói feladatot. Sok figyelmet fordított a vidéki, hátrányos helyzetû tehetségek gondozására. Bárhol is tanított, órái a humorral és örömmel végzett munka mûhelyei voltak. Az évtizedek során kiváló tanárokat és tudósokat formált emberré. Nemcsak a matematika oktatásában, hanem a tudományos életben is tevékeny részt vállalt. 1964-tõl tagja a Bolyai Társulatnak, ahol 1975-tõl egészen 1993-ig az alelnöki tisztet is betöltötte. 2001-ben megkapta Urbán Jánossal együtt az elsõ Rátz tanár úr Díjat: mert ami Rátz tanár úr volt az egykori Fasori Gimnáziumnak, az Kavics a Fazekasnak.

Francia fizikus
Igaz, hogy viszonylag késõn, évekkel mérnöki diplomájának megszerzése után kezdte csak kutatni (kísérletileg és elméletileg is) a fény tulajdonságait, rövid életének utolsó évtizedében azonban számos meggyõzõ bizonyítékot talált és adott a fény hullámtermészetére. Kettõs tükörrel és biprizmával demonstrálta a fény interferenciáját, pontosította a hullámok terjedésére vonatkozó Huygens elvet, ötletes eljárásokat talált ki a kör alakú nyílásokon és akadályokon létrejövõ diffrakció tárgyalására. A polarizáció helyes értelmezéséhez jutott el azzal a feltételezéssel, hogy a fényhullámok transzverzálisak, majd a cirkuláris és az elliptikus polarizáció fogalmával sikerült értelmeznie a kettõs törés és a színes polarizáció meglepõ jelenségeit. A párizsi és a londoni akadémia is tagjává választotta. Nevét számos szakkifejezés õrzi a fizikában, ezek közül néhány: Huygens-Fresnel elv, Fresnel zónák, Fresnel lencsék, Fresnel formulák. (Dr. Radnai Gyula)

Orosz feltaláló
A félvezetõ-technológia egyik úttörõje. Nyizsnyij-Novgodorban dolgozott a rádióvétel tökéletesítésén, eközben acélelektródás kristály segítségével erõsítést ért el. Az általa krisztadinnak nevezett vevõkészülék elektroncsõ nélkül mûködött. 1927-ben szabadalmaztatta fényrelé nevû találmányát, amely az elektrolumineszcencia elvén mûködött és a LED elõfutárának tekinthetõ. Munkái és találmányai azonban akkoriban nem keltettek feltûnést és feledésbe merültek. Fiatalon, Leningrád ostroma során nélkülözések közepette hunyt el. (Piriti János)

Elméleti fizikus, egyetemi tanár
Szülõvárosában érettségizett, majd Moszkvában, a Lomonoszov egyetemen szerzett fizikusi diplomát. Hazatérve Tarján Imre mellett dolgozott, kandidátusi disszertációját 1978-ban védte meg. 43 évesen lett a fizikai tudományok doktora nemlineáris optikai folyamatokkal kapcsolatos kutatásaiért. Ezután figyelme a fény kvantumstatisztikájával kapcsolatos érdekesebb és újabb jelenségek felé fordult. Kvantumoptikai kutatócsoportot hozott létre, nemzetközi kapcsolatokat épített ki, fiatal munkatársaiból kiváló kutatókat nevelt. 1990-ben Novobátzky Károly-díjat, 1999-ben Akadémiai Díjat kapott. A Magyar Tudományos Akadémiának 2001-ben lett levelezõ, majd 2007-ben rendes tagja. 2000-tõl volt professzor a Pécsi Tudományegyetemen, ahol fizikai doktori iskolát létesített, amelynek 2013-ig volt a vezetõje. Számos tudományos szakbizottságban vállalt szerepet itthon és külföldön. Életmûve elismeréseként 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést érdemelte ki. Munkatársai igazi polihisztorként tisztelték széles körû mûveltségéért és szerették segítõkész magatartásáért. (Dr. Radnai Gyula)

Skót matematikus, tengerészeti hadmérnök
Matematikusként és hajóépítõ mérnökként vált ismertté, õ tervezte a Great Eastern óceánjáró hajót. Õ figyelt meg és írt le elõször egy csatornában magányos hullámot, ennek ma a szolitonok elméletében van jelentõsége.

Olasz származású természettudós, orvos, egyetemi tanár.
1743-ban az innsbrucki egyetemen orvosi oklevelet nyert. 1755-ben Idriába került bányaorvosnak, ahol botanikával és rovartannal is foglalkozott és az ottani bányatisztképzõ iskolán kémiát és kohászatot is elõadott. 1769-ben. Jacquin utódaként Selmecbányára nevezték ki, ahol vegytant, ásványtant és kohászatot tanított. Selmecbányai mûködése idején adta ki a természettudományok széles körét felölelõ értekezéseit Annus historico naturalis (I-V.; Leipzig; 1769-1772) és az akadémia hallgatói részére készült munkáit. 1779-ben a paviai egyetemre nevezték ki, hol vegytant és természetrajzot tanított. Mint botanikusnak több növényfaj viseli nevét.

Gépészmérnök
1900-ban mérnöki oklevelet szerzett, és a MÁV jármûszerkesztési osztályának munkatársa lett. A nemzetközi szabványokra vonatkozó javaslatokat nemzetközi viszonylatban is feltûnést keltõ tanulmányokkal készítette elõ, melyekkel több ízben nyert jelentõs hazai és külföldi pályadíjakat. Munkásságának legjelentõsebb eredményei a három- és négytengelyû forgóvázas vasúti jármûvek tervezéséhez fûzõdnek. Több mint húsz nagy jelentõségû vasúttechnikai találmánya van. A Rónai-féle forgóvázat az 1941-tõl forgalomba állított könnyû gyorsvonati négytengelyû személykocsikon alkalmazzák. Különösen a sín és kerék kölcsönös viszonyáról szóló tanulmánya elismeréseképpen a Boroszlói Mûszaki Egyetem 1935-ben mûszaki doktorrá avatta

Német ásványtudós
Fontos krisztallográfiai kutatásokat végzett. Elsõ nagyobb mûvében az összes ásvány ismert kristályformáit katalogizálta. Az ásványi kristályok valamennyi publikált ábrájának a gyûjteménye 9 kötetben jelent meg. A kristályjelölésekben szereplõ számsorok iránti érdeklõdése nyomán filozófiai elméletet dolgozott ki a számokról és a harmóniáról, ennek alapján elemezte a zenei harmóniát, a színeket, az emberi színérzékelés kialakulását, végül pedig a bolygóknak a Naptól való távolságát.

Cseh tudománytörténész, filozófus
Cseh tudománytörténész, filozófus, a Csehszlovák Tudományos Akadémia csillagászati intézetének munkatársa. Fõleg a csehországi, középkori és reneszánsz csillagászat történetével foglalkozott. Felkutatta és magyarázatokkal közzé tette az 1572. évi szupernova Közép-európai észleléseit (Thaddeus Hájek elfeledett munkáját közzétette), feldolgozta a prágai Országos Mûszaki Múzeum nagy csillagászati mûszergyûjteményét, legjelentõsebb munkája Kepler prágai évei alatt végzett tevékenységének feltárása. Munkássága jelentõs hozzájárulás a középkori Közép-Európa kevéssé ismert tudománytörténetéhez. Nevét a 3827. sorszámú kisbolygó viseli (felfedezõ Antonin Mrkos, Klet 1986). (Mgr. Ladislav Druga)

Gépészmérnök, fizikus, aerodinamikus, egyetemi tanár
A budapesti Mûegyetemen szerzett diplomát, ahol Bánki Donát mellett egy ideig tanársegédként dolgozott, majd a Ganz Rt. mérnöke lett. Göttingenben, Prandtl mellett aerodinamikai tanulmányokat folytatott, itt doktorált. Max Bornnal együttmûködve fontos eredményeket értek el a kristályok dinamikai elméletében. 1912-ben egy évig Selmecbányán oktatott, majd elfogadta az aacheni egyetem professzori ajánlatát. Az elsõ világháborúban a Monarchia hadseregében szolgált, elõbb ruharaktárosként, majd a Bécs melletti Aerodinamikai Laboratóriumban. Itt fejlesztette ki 1917-ben a világ elsõ helikopterét, a PKZ-t, kifejlesztésében Petróczy István, Zurovetz Vilmos és Asbóth Oszkár mûködött közre. A háború után hazatért, de 1919-ben már újra Aachenben tanít. 1933-ban véglegesen letelepedett az Egyesült Államokban. Itt részt vett a rakétakutatásokban (Guggenheim-laboratórium). Fontos szerepet játszott az elsõ rakéták kifejlesztésében. Õt tekintik a szuperszonikus repülés atyjának. Ûrkutatással is foglalkozott. A National Medal of Science kitüntetést 81 évesen John F. Kennedy elnöktõl vette át.

Ornitológus
Egyetemi tanulmányait Szegeden végezte. 1921-ben lépett a Madártani Intézet kötelékébe. 1927-ben doktorált, 1933-ban a Madártani Intézet adjunktusa, 1935-ben fõadjunktus. 1944-ben elhurcolták, s a nyilasterror áldozata lett. 1936-ban és 1937-ben két kutatóutat vezetett Kisázsiába. Az útjai során gyûjtött anyagból számos új alak került ki (földikutya, bogár, csiga stb.). A táplálkozástan terén munkássága alapvetõ. Számos, Magyarországra nézve új madárfajt és alfajt mutatott ki a magyar faunából. Az õ érdeme a fiatal magyar ornitológusgárda megszervezése és irányítása. Herpetológiával is eredményesen foglalkozott.

Francia matematikus, csillagász
A kétszeres görbületû görbék vizsgálata címû mûvét 18 éves korában írta, ez volt az elsõ olyan munka a világon, amely a térgörbéket matematikai analízis, illetve differenciál-geometria segítségével vizsgálta. 1736-ban részt vett a Maupertuis-féle fokmérésben a Lappföldön, majd elméletet dolgozott ki a Föld és más égitestek alakjának meghatározására, ennek során a róla elnevezett differenciál egyenletet alkalmazta. E témáról írt könyve, amely 1743-ban jelent meg, megalapozta a gravimetriát, a nehézségi erõ mérését, s ma is jelentõs a forgási ellipszoidok és a folyadékok tanulmányozásában. Ez a mûve a hajszálcsövességet is elemezte, azt molekuláris erõkkel magyarázva. A háromtest problémát a Nap, Föld és Hold esetére alkalmazva meghatározta a Hold mozgását és pályáját, errõl írt könyve, A Hold elmélete 1752-ben jelent meg. Híres munkájában, a Halley-üstökös pályájának kiszámításáról írt értekezésében megjósolta az üstökös visszatérését, ami az általa megadott idõben, 1758-ban be is következett.

Dél-afrikai születésû amerikai fizikus, egyetemi tanár, Nobel-díjas
1944-ben a Fokvárosi Egyetemen végzett, majd ott és a Cambridge-i Egyetemen tanult tovább. 1950-1956-ig Fokvárosban tanított, s a Harvard Egyetemen eltöltött kutatóév után a Tufts Egyetem fizika tanársegéde lett. Itt fõként az elemi részecskék kölcsönhatásait vizsgálta. 1964-ben egyetemi tanár lett, 1968 és 1976 között tanszékvezetõ. Cormack másodállású fizikusként dolgozott egy kórház radiológiai osztályán, és itt kezdett foglalkozni azzal, hogyan alakul ki a lágyszövetek és a különbözõ sûrûségû rétegekbõl álló szövetek röntgenképe. Az 1970-es évek elejére dolgozta ki a számítógépes pásztázás matematikai alapjait. 1979-ben Godfrey Hounsfield társaságában kapta meg a fiziológiai és orvosi Nobel-díjat egy nagyteljesítményû új vizsgálati eljárás, a számítógépes axiális tomográfia (CAT) kifejlesztéséért.

Orvos, sebész, orvostörténész, egyetemi tanár
Orvosi oklevelét 1922-ben a budapesti egyetem orvoskarán szerezte. 1922-tõl 1927-ig a debreceni egyetem kórbonctani intézetében gyakornok, majd 1931-tõl tanársegéd. Tanulmányutakat tett Németországban. 1937-ben a debreceni egyetemen magántanárrá képesítették. 1943-tól adjunktus. 1947-tõl 1958-ig a szegedi egyetem sebészeti tanszékén ny. r. tanár s az urológia elõadója. Az egyetemnek rektora volt. Sebészeti mûtéttannal és urológiával foglalkozott. A daganatos és fekélyes megbetegedésekre, az emlõrák endokrinológiai vonatkozásaira, valamint az urogenitalis gümõkórra irányuló kutatásai jelentõsek. Jeles orvos­történész is volt.

Matematikus
Zalaegerszegen, az Állami Reálgimnáziumban érettségizett. Budó Ágostonnal osztozott a második díjban az 1931. évi fizikai Eötvös-versenyen (akkor Károly Irén versenynek hívták) úgy, hogy elsõ díjat nem is adtak ki. A Szegedi Ferencz József Tudományegyetem hallgatója lett 1931-ben. Szõkefalvi-Nagy Bélával együtt végzett 1936-ban matematika-fizika szakos tanári oklevelet szerzett, majd 1941-ben ugyanitt matematika fõtárgyból bölcsészdoktor lett. Hallgatóként a (szegedi) Eötvös Kollégium lakója volt. Írt mûegyetemi jegyzetet a mikrohullámokról. Bay Zoltán csoportjában dolgozott. Elõadásokat tartott a Mûegyetem Mérnökképzõ Intézetében. A több változós függvények variációszámítás területen ért el eredményeket. A háborúban szerzett betegségének áldozata lett.

Lengyel csillagász, egyetemi tanár
A krakkói csillagvizsgáló igazgatója (1952-58). 1918-20 között a lengyel nemzeti hadsereg tisztje, 1920-ban a krakkói Jagelló Egyetemen folytatta tanulmányait. 1923-tól a varsói csillagvizsgálóban dolgozott, majd 1930-ban a leideni egyetemi obszervatóriumban asztrofizikai tanulmányokat folytatott Hertzsprung mellett. 1932-tõl a lwowi Egyetem csillagászati tanszékének tanára, 1945-ben a lengyel értelmiségiek megfélemlítésére a szovjet NKVD letartóztatta. Kiszabadulva 1945-1958 között a wroc³awi egyetem tanára volt, emellett 1952-58 között a krakkói obszervatórium igazgatója. Elsõsorban a csillagászati fényméréssel, és a változófényû csillagokkal - az 1920-as évektõl az akkor újdonságnak számító "delta Cephei" csillagok vizsgálatával - foglalkozott. Pontos fényesség-katalógust készített tanítványaival együtt egyes égbolt-területek halvány csillagairól, valamint a vörös fényben mért fényességekrõl. Foglalkozott a csillagászat történetével. 1952-58 között Nemzetközi Csillagászati Unió alelnöke volt. (Bartha Lajos)

Örmény-szovjet csillagász
1946-52 közt a moszkvai Sternberg Csillagvizsgáló munkatársa, majd a kozmikus geodézia professzora a moszkvai egyetemen, a szovjet mûhold-megfigyelések geodéziai feldolgozásával foglalkozott. Elõbb P.P. Parenago-val a csillagok fejlõdés-menetét vizsgálta, a különbözõ feltevéseken alapuló csillag-modellek szerint. Utóbb a Föld és a bolygók belsõ szerkezetének elméletét tanulmányozta, és a mûhold mérések alapján végzett Föld-alak értelmezését vizsgálta. 1946-tól a Nemzetközi Asztronautikai Akadémia elõadója. Az Asztronautikai Akadémia kitüntetettje, nevét az 1904.sz. kisbolygó õrzi. (Bartha Lajos)

Orvos, India utazó
Eredetileg jogi pályára készült és ügyvédi oklevelet is szerzett. Részt vett az 1848-49-i forradalomban és szabadságharcban, a schwechati csatában, majd Görgey segédtisztje és adjutánsa volt a világosi fegyverletételig. Emigrált, elvégezte Londonban az orvosi egyetemet. 1854-ben K-Indiába ment, és 1877-ig katonaorvos volt a bengáliai angol hadseregben. K-Indiából több ezer értékes tárggyal gyarapította az Magyar Nemzeti Múzeum természetrajzi gyûjteményét. 1874-ben Londonban telepedett le és idejét Kõrösi Csoma Sándor munkásságáról összegyûjtött anyag feldolgozásának szentelte. Munkájáról ma is alapmûnek számító kötetet jelentetett meg. Angliában õ ismertette meg Semmelweis munkásságát. 1863-tól az MTA tagja.

Földrajztudós
A Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett földrajz-történelem szakos középiskolai tanári oklevelet 1947-ben. 1947-52-ben Alsónémediben tanított. 1952-ben az MTA Földrajztudományi Kutatócsoportjához (késõbb Intézet) került, ahol mint tudományos munkatárs, fõmunkatárs, tudományos osztályvezetõ dolgozott. Kutatásainak középpontjában a geomorfológia, a tájföldrajz és a tematikus természetföldrajzi térképezés állott. Számos publikációja jelent meg e témakörökben. Tagja volt a Magyar Földrajzi Társaságnak.

Német matematikus
1854-ig Berlinben tanult, 1858-ban doktorált. A Greifswald-i, Heidelberg-i, majd 1884-tõl haláláig a berlini egyetem tanára. Jelentõs eredményeket ért el a differenciálegyenletek és a függvények elméletének területén. A lineáris differenciálegyenletek egy fontos osztályát róla nevezték el. 1891-1901 között a "Crelle's journal" szerkesztõje. 1899-ben megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia Matematikai Tudományok Osztálya tagjának.

Orvos, fogorvos, egyetemi tanár
Oklevelét a budapesti tudományegyetem orvosi karán szerezte 1920-ban. 1933-ban egyetemi magántanári képesítést szerzett a fogbetegségek kór- és gyógytana tárgykörbõl. 1940-tõl a budapesti Szent István Kórház szájsebészeti osztályának fõorvosa, 1944-tõl a Pázmány Péter Tudományegyetem Stomatologiai klinikájának igazgatója volt. 1946-47-ben az egyetem orvosi karának dékánja, 1952-ben a budapesti orvostudományi egyetem fogorvostudományi karának megszervezõje és 1964-ig dékánja volt. Négy szakklinikát teremtett, melyek elhelyezéséhez épületeket is szerzett. A Kar oktató gárdájával iskolát teremtett. Fõleg a száj daganatos betegségeivel, a fogeredetû gyulladásokkal, gerontológiával, a nyál biokémiájával, a száj és rágás, nyelv és az ízérzés élet- és kórtanával foglalkozott. Számos, ma is használt mûszert (ínyletoló, szájsebészeti sebkampó stb.) szerkesztett. Két tankönyv, több monográfia és több mint 200 tudományos közlemény szerzõje. Tudományos munkásságát külföldön is méltányolták és Európa legpatinásabb természettudományi akadémiája, a Halle-i Academia Leopoldina tagjai sorába választotta.

Francia matematikus, geodéta, tengerészeti hadmérnök
A ballisztikában elért hadmérnöki eredményei alapján 1764-ben a Francia Tudományos Akadémia tagjává választották. Tengerésztisztként részt vett az újonnan feltalált hajó-kronométerek gyakorlati próbáján. 1777/78-ban francia oldalon részt vett az Észak-amerikai függetlenségi háborúban, 1782-ben angol fogságba esett. Miután szabadon engedték, a francia haditengerészet hajóépítésének felügyelõje volt. J.-N. Sane-val együttmûködve egységes rendszer szerint épült, a korábbiaknál szilárdabb hajótípusokat dolgozott ki. Az ún. méter-fokmérések végrehajtásához jó teljesítményû hordozható szögmérõ eszközt tervezett ("Borda-kör"). A Francia Akadémia számára - több személy jelölésének esetére - kidolgozott egy új szavazási módszert, melyet sokszor ma is használnak. Tagja volt a méter definícióját megállapító bizottságnak. Nevét a hidrodinamikában ismert Borda-csõ, a termodinamikában a Borda-Carnot egyenlet, valamint egy holdkráter õrzi. (Bartha Lajos)

Francia botanikus, földrajzi utazó
Egyetemi tanulmányait a forradalom félbeszakította, de igen éles szemû, jó kritikai képességû természetvizsgálóvá vált. Alexander v. Humboldt 1799-ben meghívta nagy amerikai utazására, amelynek során bejárták Kuba, Venezuela és Mexikó területeit. Jelentõs részt vállalt a Humboldt által tervezett földrajzi, éghajlati, megfigyelésekben és eközben 6000 új növényt gyûjtött (1799-1804). Hazatérve Franciaország növényvilágát kutatta, tevékenysége nagy hatással volt a késõbbi Európán kívüli növénytani munkákra. Napóleon jelentõs nyugdíjat biztosított számára. (Bartha Lajos)

Belga biokémikus, sejtbiológus, Nobel-díjas
A Leuveni Katolikus Egyetemen tanult, ahol 1947-ben tanítani kezdett és 1951-ben lett az egyetem professzora. Tanulmányai és kutatásai során a sejtek biológiájára, biokémiai funkcióira és a sejtszervecskék mûködésére specializálódott. 1962-ben csatlakozott a New York-i Rockefeller Intézethez és ezután Leuven és New York között osztotta meg idejét. 1985-ben a leuveni egyetem professor emeritusa lett, majd 1988-ban a Rockefeller Intézetnél is visszavonult a tanítástól, de kutatásait tovább folytatta, a sejtfrakcionálási kísérletei igen hasznosnak bizonyultak a sejtszervecskék funkciójának megértéséhez. A peroxiszómákat egy svéd doktorandusz kutató, Johannes Rhodin fedezte fel, viszont de Duve tisztázta szerepüket a sejtek mûködésében. Elektronmikroszkópos felvételeken sikeresen azonosította a lizoszómát. Felfedezése után más kutatók több, mint 50 különféle enzimet azonosítottak a lizoszómán belül, illetve felfedezték, hogy milyen betegségeket okozhat a lizoszómák hibás mûködése. Munkássága hozzájárult ahhoz, hogy az endoszimbiotikus elmélet egyre szélesebb körben elfogadottá vált. Élete vége felé egyre inkább az élet kialakulásának kérdésével foglalkozott, illetve számos ismeretterjesztõ mûvet írt. 1974-ben Albert Claude-dal és George E. Palade-vel kaptak megosztott orvosi-élettani Nobel-díjat a sejtek szervezeti és mûködési szervezõdésének területén tett felfedezéseikért.

Mérnök, tábornok, diplomata
Thier Jakab vaskereskedõ ötödik gyermekeként az iskolapadot nem sokat koptatta, lakatos- és molnárinas, kõmûvessegéd lett, majd önkéntes katona. Az osztagát a híres Radetzky ezredes vezette; Türr hadnagy még részt vett a kegyetlen milánói megtorlásban, de 1849 elején átszökött a piemontiakhoz. Egy alakuló magyar légió megszervezésével és vezetésével bízták meg. Sok harci viszontagság és hõstett végeztével "a rettenthetetlen magyar" Nápoly polgári és katonai kormányzója, késõbb diplomata lett. 1861-ben elvette Napóleon öccsének unokáját, Wyse-Bonaparte Adélt. Gerster Béla munkatársaként a Panama-csatorna nyomvonalának kitûzésére kiküldött expedíció tagja, majd a Korintoszi csatorna építésének egyik szervezõje. 1869-ben a budapesti Corvin Mátyás szabadkõmûves páholy alapító nagymestere. Hazánkban jelenleg két középiskola, egy híd és tucatnyi utca viseli a nevét. (Hujter Mihály)

Német csillagász
Fõ munkaterülete a csillagászati fényességmérés volt. 1874-ben a strasbourgi obszervatórium munkatársa volt, ahol nagyrészt asztrometriai munkát végzett, többek között a Hold fizikai billegésének (libráció) mérésével. Itt öt mélyég-objektumot fedezett fel. Nagyobb Észak-európai tanulmányutat követõen az 1882. évi Vénusz-átvonulás észlelõ expedíció fõmunkatársa volt Bahiában. 1884-ben a dorpati (ma: Tartu, Észtország) egyetem csillagvizsgálójának munkatársa volt, itt fedezte fel 1885-ben az elsõnek megismert Tejútrendszeren kívüli, a Nagy Andromeda-ködben fellángolt szupernovát, az S Andromeda-t. 1886-ban meghívták a bambergi csillagvizsgáló vezetõjéül. Itt kezdett behatóan foglalkozni a változófényû csillagok megfigyelésével és katalogizálásával. Nevét egy holdkráter és egy marsbeli alakzat viseli. A magyarországi csillagászokkal jó kapcsolatban állt, hazánkból észlelte 1910-ben a Halley-üstökös fényességét. (Bartha Lajos)

Szovjet matematikus
Gyermekkorában egy baleset következtében megvakult, ennek ellenére matematikus lett anyjának a segítségével, aki matematika könyveket olvasott fel neki. Tanára volt többek között Alekszandrov, Pavel Szergejevics. Megalapozta a Fourier transzformációk absztrakt elméletét. A topológiában bevezette a Pontrjagin osztályok fogalmát. Eredményei fontosak az optimalizálás modern elméletében. Nevét viseli többek között a Pontrjagin-féle minimum és maximumelv, a Pontrjagin-Thom konstrukció, a Pontrjagin dualitás, a Pontrjagin szám. Sztálin díjas. Ellentmondásos személyiség volt, többekkel került súlyos ellentétbe. A 30-as években több más szovjet matematikussal együtt Luzin professzor ellen intézett politikai támadást, mely Luzinra vonatkozólag egészen súlyos következményekkel is járhatott volna. A 70-es években megtámadta Nathan Jacobsont (mindketten az International Mathematical Union alelnökei voltak).

Amerikai fizikus, Nobel-díjas
1954-ben szerzett fizikusdiplomát a Cornell Egyetemen, majd 1957-ben doktorált Princetonban. A Columbia, a California Egyetem, a MIT, 1973-tól a Harvard, 1982-tõl az austini Texas Egyetem professzora volt. 1967-ben Weinbergnek sikerült elõször a gyenge és a elektromágneses kölcsönhatások egyesítése. Sheldon Glashow (aki középiskolai majd egyetemi társa volt) valamint tõlük függetlenül Abdus Salam is részt vett az elmélet kidolgozásában, amely a kölcsönhatásokat közvetítõ, töltéssel rendelkezõ W, valamit a semleges Z bozonok létét is megjósolta. Ezeket 1983-ban mutatták ki kísérletileg a CERN-ben. Tudományos munkája mellett jó stílusban megírt tudománynépszerûsítõ mûvei is (melyek közül többet magyar nyelven is kiadtak) méltán hoztak számára számos elismerést. Weinberg 1979-ben Glashow-val és Salammal megosztva fizikai Nobel-díjat kapott "az elemi részek közötti gyenge és elektromágneses kölcsönhatás egyesített elméletéhez való hozzájárulásáért, beleértve többek között a semleges gyenge áramok megjövendölését is". (Piriti János)

Botanikus, agrobotanikus
A Debreceni Tudományegyetemen 1934-ben középiskolai tanár diplomát nyert, természetrajz-kémia szakból. Ez után a Tisza István Tudományegyetem Növénytani Tanszékén oktatott. 1940-ben magántanári címet szerzett, 1941-1944 között a tanszék és a botanikus kert vezetõje volt. 1942-tõl a Debrecen-Pallagi Mezõgazdasági Akadémia fõiskolai tanára volt. 1944/45-ben elõbb Kolozsvárott, majd Keszthelyen a Mezõgazdasági Akadémián, 1946-tól az Agrártudományi Egyetem Mezõgazdaságtudományi Karának Debreceni Osztályán, a Növénytani Tanszék rk. tanáraként tevékenykedett, 1949-ben a budapesti Agrártudományi Egyetem tanszékvezetõ egyetemi tanára lett. 1950/51-ben, majd 1955/56-ban az egyetem rektorává választották. Oktatói pályafutása 1956-ban félbetört, mivel a forradalomban való részvétellel kapcsolatos vádak alapján eltávolították az egyetemrõl. 1957-64 között a Gyógynövény Kutató Intézet tudományos munkatársa, fõmunkatársa, majd osztályvezetõje, 1964-tõl nyugdíjba vonulásáig az MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézetének tudományos tanácsadója volt. 1954-ben az MTA levelezõ, majd 1970-ben rendes tagjává választotta. Fõ kutatási területei: az Alföld, Erdély és az Északkeleti Középhegység flórájának kutatása. A réttipológiai kutatásoknak, az ökológiai szemléletû növényi produkció vizsgálatoknak, a gyógynövények hatóanyag vizsgálatainak elindítója volt. A termesztett növények honosítási kutatásai közül az árasztás nélkül termeszthetõ szárazrizs nemesítése kiemelkedõ jelentõségû. Számos elismerésben részesült, így 1955-ben Kossuth-díjat kapott.

Amerikai fizikus
A Harvardon tanult kémiát, majd a Johns Hopkins és a Chicago egyetemeken folytatta tanulmányait. 1894-ben a berlini egyetemen Heinrich Rubensnél tanult, majd 1896-ban visszatért az USA-ba. 1901-ben Henry Rowland utódjaként kinevezték a Johns Hopkins egyetem fizikaprofesszorává, ahol az ultraibolya és infravörös fényképezés úttörõjévé vált. 1903-ban kifejlesztett egy speciális szûrõt, amely a látható fény kiszûrésével csak az infravörös és az ultraibolya sugárzást engedi át. Ultraibolya lámpát is feltalált, melyet Wood-lámpa néven ma is használnak az orvosi gyakorlatban. 1909-ben folyadéktükrös csillagászati távcsövet készített, ahol a paraboloid tükörfelületet a forgó higany felszíne biztosította. Az elsõ világháború alatt bekapcsolódott Langevin kísérleteibe, melyben a tengeralattjárók ultrahanggal történõ megfigyelését végezték. E kísérletek kapcsán jutott fontos eredményekhez késõbb Alfred Lee Loomis társaságában a nagyteljesítményû ultrahangok vizsgálatában. Élete során számos kitüntetésben részesült, megkapta többek között a Royal Society Rumford-érmét, és számos akadémia választotta tagjai sorána. A Holdon egy kráter õrzi nevét. (Piriti János)

Francia matematikus
Tanított a nancy-i egyetemen 1954-1962 között, majd több párizsi egyetemen 1962-tõl. 1966-1986-ig az Ecole Polytechnique matematika professzora, 1973-tól a College de France professzora. 1980-1984-ig az INRIA (Institut National de Recherche en Informatique et en Automatique, a francia nemzeti számítástudományi intézet) elnöke, majd 1984-tõl a CNES (Centre National d'Etudes Spatiales, a francia állami ûr-ügynökség) elnöke volt. Több nemzetközi akadémia tagja, több tudományos testület elnöke, számos tisztség viselõje. A Fields-érem díjazottja, 1986-ban megkapta a SIAM John von Neumann díját. Igen termékeny alkotó volt, aki a matematika számos területén ért el eredményeket. Ezek közül a differenciálegyenletek és integrálegyenletek elméletét és gyakorlati alkalmazásait, a numerikus analízis fizikai alkalmazásait említjük.

Természetkutató, evangélikus lelkész
A wittenbergi egyetemen végezte a teológiát. Ezután több felvidéki iskolában tanított. A protestánsok üldözése idején fogságot szenvedett, majd 1681-ig külföldön élt. 1682-tõl 1716-ig különbözõ felvidéki helységekben lelkészként mûködött. A Tátra egyik elsõ kutatója. Legjelentõsebb útja a 2453 m-es Nagyszalóki-csúcs megmászása volt. 1719-ben részletes leírást készített a Tátra geológiai viszonyairól, állatvilágáról, meteorológiájáról és növényzetérõl. Felismerte a növényzeti övezetek változását a magassággal (rét, erdõ, törpefenyõ, sziklás övezet). Részletes megfigyeléseit tartalmazó naplói halála után jelentek meg nyomtatásban. Tátra-kutató munkáját két fia, ifj. Buchholtz György (1688-1737) és Buchholtz Jakab (1696- ?) folytatta. (Bartha Lajos)

Szovjet-orosz geológus, meteorkutató
A föld-fizika és a meteor-csillagászat kiemelkedõ elméleti kutatója. A moszkvai Össz-szövetségi Geofizikai Intézet munkatársa, 1944-ig több expedíciót szervezett az orosz területek gravitációs felmérésére, az olaj-lelõhelyek felkutatására. Behatóan foglalkozott a meteorok fotografikus megfigyelésével, megszervezte a meteor-kutató hálózatot, elméleti és gyakorlati vizsgálatokat végzett a felvillanó meteorjelenségek magasságára vonatkozóan. Ezek alapján meghatározta az 50-80 km magasságú légrétegek sûrûség- és hõmérséklet-változásának menetét. Alapvetõ vizsgálatokat végzett a Naprendszer kisanyagtömegeinek kozmikus helyzetére vonatkozóan. 1958-73 közt a SzU Tudományos Akadémiája Meteor-kutató bizottságának alelnöke, 1958-64 közt a Nemzetközi Csillagászati Unió "Meteor szekció"-jának (22-es szekció) elnöke, élete végéig az Össz-szövetségi Csillagászati és Geofizikai Szövetség alelnöke. Nevét az 1984.sz. kisbolygó õrzi. (Bartha Lajos)