Mineralógus, mûegyetemi tanár
Ifjú korában Eötvös Loránd nevelõje volt. A természettudományi doktorátust Tübingenben szerezte meg. 1866-tól az Magyar Nemzeti Múzeum ásványtárának múzeumi õre, 1894-tõl igazgatója. 1870-1894-ig a mûegyetem ásvány- és kõzettan tanszékének tanára, 1894-1913-ban a budapesti tudományegyetemen az ásvány-kõzettani intézet vezetõje volt. Számos új ásványfajt fedezett fel, határozott meg és írt le. Õ foglalkozott elõször a kriolitokkal, nagy érdeme az anglesitekkel és tellúrvegyületekkel kapcsolatos régi hibás megállapítások kijavítása. 1877-ben Nagyág aranybányájában új arany-ezüst tellúrércet fedezett fel, amelyet róla Krenneritnek neveztek el. A magyar geológia és ásványtan nagy mecénásáról, Semsey Andorról nevezte el az 1881-ben felfedezett Semseytet és az 1889-ben Felsõbányán felfedezett ólomezüst-antimon-kénvegyületet, az Andoritot. Eötvös nevét viseli az által felfedezett Lorandit. 1874-tõl az MTA tagja.

Gépészmérnök
A prágai Mûszaki Fõiskola elvégzése után a bécsi Vulkán Gépgyárban mint tervezõ mérnök dolgozott. 1894-ben jött Magyarországra, a Gutjahr és Müller malomipari gépgyárban elõbb mûszaki szerkesztõ, 1912-tõl mûszaki igazgató 42 évig volt a Vulkán Gépgyár Rt. alkalmazásában. Fõbb alkotásai a portálmaró, az Erzsébet-híd vasszerkezetének a megmunkálására szükséges gépek.

Botanikus
Soproni középiskolai diákévek után 1900-ban lett Budapesten Eötvös-kollégista egyetemi hallgató. Természetrajz-kémia szakos tanári oklevelét 1905-ben, bölcsészdoktori oklevelét 1908-ban szerezte meg. 1906 és 1919 között az Országos Nõképzõ Egyesület Zöldfa (ma Veres Pálné) utcai felsõbb leányiskolájában és leánygimnáziumában tanított, közben, 1917-ben a Budapesti Tudományegyetemen kinevezték a botanikatörténet magántanárává. 1919-1929-ig a budapesti Erzsébet Nõiskola városligeti tanárképzõ fõiskoláján tanított, 1922-tõl mint a növénytan rendes tanára. 1929-ben a Magyar Nemzeti Múzeum Növénytárának munkatársa lett, s itt dolgozott egészen 1942. évi nyugdíjazásáig, 1939-tõl igazgatóként. Budapest második világháborús ostroma során halt meg, egy bombatalálat oltotta ki az életét. 1939-tõl az MTA levelezõ tagja volt.

Francia matematikus, csillagász
A Louis Le Grand jezsuita kollégiumban tanult, majd jogászként a ranglétrát bejárva 1789 februárjában a párizsi parlament elnöke lett. 1790-ben a parlament feloszlatása ellen tiltakozókkal együtt õt is letartóztatták, majd 1794-ben kivégezték. Fontos tudományos eredményei a csillagászathoz köthetõk. Számos igen jó minõségû optikai eszközt készített, jelentõs gyûjteményében pedig a legjobb európai gyártók (pl. az angol Dollond és Ramsden) mûszerei voltak megtalálhatóak. Ezeket csillagász barátai használhatták, pl. Charles Messier, aki 15 üstököst fedezett fel, és az elsõ ködfolt-katalógust készítette. Messier megfigyelései alapján Bochart számította az üstökösök pályáit, kidolgozott egy numerikus módszert, amely segítségével néhány megfigyelés után már meghatározható volt egy égitest pályája. 1781-ben a William Herschel által felfedezett égitest pályájának számítása közben ismerte fel, hogy nem üstökösrõl, hanem a Naprendszer új bolygójáról van szó, amely késõbb az Uránusz nevet kapta. Jó anyagi helyzete megengedte számára, hogy a mecénásként tudományos mûvek kiadását (pl. Laplace munkáját) is támogassa. 1779-ben az Akadémia tiszteleti tagjává is megválasztották. (Piriti János)

Amerikai fizikus
A Berkeley egyetemen szerzett Ph.D. fokozatot 1940-ben Ernest O. Lawrence mellett. Ezután a Princeton-i egyetemen kidolgozta az ún. Isotron módszert az uránizotópok szétválasztására. A Manhattan Project-ben õ volt a legfiatalabb csoportvezetõ. A 2. világháború után azok közé a tudósok közé tartozott, akik ellenezték az atomenergia háborús célokra való felhasználását. Rövid ideig a Harvard egyetemen, majd a Cornell Egyetemen dolgozott. 1967-ben a National Accelerator Laboratory igazgatójává nevezték ki. A laboratórium késõbb a Fermilab nevet vette fel. 1978-ban lemondott igazgatói megbízatásáról, és a chicagoi egyetem professzora lett. 1982-84-ig, visszavonulásáig a Columbia egyetem professzora volt. Számos tisztséget viselt és számos kitüntetésben részesült. Tudományos eredményei mellett jelentõs szobrászati alkotások létrehozása is fûzõdik nevéhez.

Svéd matematikus
1942-ben kezdte matematikai tanulmányait a stockholmi egyetemen. Egyik tanára, Harald Bohr nagy hatással volt rá a matematikai érdeklõdése irányválasztásában. 1949-ben tanulmányait megszakítva a Svéd Számítógép Bizottságban kezdett dolgozni, ahol az elsõ svéd elektronikus számítógép, a BESK fejlesztésében is részt vett. Emellett Carl-Gustaf Rossby-val a numerikus idõjárás-elõrejelzést is kidolgozták. 1958-ban visszament a stockholmi egyetemre és megvédte Ph.D. fokozatát Fritz Carlsson és Lars Hörmarder irányítása mellett. Ennek a munkának a része, hogy bevezette a logaritmikus normát, amit vele párhuzamosan, és tõle függetlenül az orosz matematikus, Sergej Lozinski is ugyanebben az idõben vezetett be. 1963-tól õ az elsõ svéd numerikus analízis professzor. Közremûködésével alapították meg a BIT-et, az elsõ északi numerikus analízis folyóiratát. 1965-ben a Királyi Svéd Mérnöki Tudományos Akadémia tagjává választották. 1988-ban a SIAM John von Neumann Lecture díjjal ismerték el munkásságát, 1995-ben megalapították a Germund Dahlquist-díjat kiemelkedõ fiatal informatikai kutatók elismerésére.

Mérnök
A szikjavítás egyik jelentõs hazai úttörõje. Tanulmányait a budapesti mûegyetemen végezte. A szolnok-csongrádi Tisza-balparti ármentesítõ társulat mérnöke, majd igazgató mérnöke volt. Eredményes kísérleteket végzett a szikesek vízgazdálkodással és fizikai úton való javítása terén. A sekély termõrétegû szikes talajokon sikeresen alkalmazta találmányát, a fordítás nélküli tárcsás talajmûvelõ gépet.

Fizikus, akusztikus
A Vág melletti kisvárosból származó fiú Budapesten végezte középiskoláit, majd Szegeden az egyetemet, matematika-fizika szakon. Már középiskolában szorgalmas megoldója volt a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapoknak, az egyetemen pedig tagja az Eötvös Loránd Kollégiumnak. 1940-tõl lett Bay Zoltán tanársegéde a mûegyetemen, majd 1943-ban doktorált Békésy György akusztikai témavezetésével a tudományegyetemen. Ettõl kezdve élete végéig az akusztika maradt kedvenc kutatási területe. Az ötvenes években már akusztikai és ultrahang kutató csoportot vezetett, Ultrahangok c. könyvét 1963-ban adták ki. Érdeklõdésének középpontjában a beszédkutatás állt, de szívesen kirándult ehhez kapcsolódóan más területekre is. Zenei akusztika c. könyve 1982-ben, Teremakusztika c. könyve 1986-ban jelent meg. Az akusztikusok nemzetközi együttmûködését tevékenyen támogatta. Több akusztikai konferenciát és egy 1500 fõs nemzetközi akusztikai kongresszust szervezett Budapesten. 1991-ben Kempelen Farkas díjjal, 1999-ben Békésy György arany emlékéremmel tüntették ki. (Dr. Radnai Gyula)

Angol vegyész, orvos
Gyakorló orvosként vegyészettel is foglalkozott. Vegyi elemzéssel igazolta, hogy a gyomornedv savanyúságát a sósav okozza. A sósav arányának ingadozása különbözõ gyomorbajok oka, illetve tünete lehet. Legismertebb a róla elnevezett hipotézis, amelyet 1815-ben fogalmazott meg. Mivel az akkor ismert atomsúlytáblázatok alapján úgy találta, hogy minden más elem atomsúlya a hidrogén atomsúlyának egész számú többszöröse, feltételezte, hogy minden atom hidrogénatomokból épül fel. A 19. században ezt követõen végzett atomsúlymérések a hipotézist nem igazolták. Prout hipotézise azonban, ha eredeti formájában nem is volt helyes, fontos meglátást tartalmazott az atomok szerkezetére vonatkozólag, és termékenyítõleg hatott a 20. század atomelméleteire. 1920-ban Rutherford Prout tiszteletére adta az általa felfedezett elemi részecskének a proton nevet. Prout foglalkozott a barométer tökéletesítésével is.

Orosz matematikus
A matematikával apja jegyzeteibõl ismerkedett meg - titokban. Oroszországban nem tanulhatott tovább, mert nõ nem lehetett egyetemi hallgató. 1868-ban névházasságot kötött Waldemar Kovalevszki-val, a késõbbi híres paleontológussal. Így kijuthatott férjével együtt Heidelbergbe 1869-ben. Itt matematikai és fizikai elõadásokat hallgatott. 1870-ben Berlinbe ment és egy dolgozatával elnyerte a tekintélyes Weierstrass támogatását. Négyévi tanulás után Kovalevszkaja három dolgozatot mutatott be a göttingeni egyetemen a parciális differenciálegyenletekrõl. Ezek olyan színvonalasak voltak, hogy az egyetem kivételt tett vele: nõk ugyan nem tehettek nyilvános vizsgát, de megadták neki a doktori címet e nélkül. 1874-ben visszatért Oroszországba, de a külföldi hírnév és Csebisev támogatása is kevés volt ahhoz, hogy hazájában magiszteri vizsgát tehessen, vagy taníthasson. 1884-ben elfogadta a stockholmi egyetem meghívását, melyet a nõi tudósokat eredményesen támogató Mittag-Leffler eszközölt ki számára. Egyike a matematikatörténet kiemelkedõ nõalakjainak, az analízis számos területén fejtett ki eredményes munkásságot. Legnagyobb tudományos sikerét 1888-ban érte el. Elnyerte a francia akadémia pályázatának elsõ díját.

Finn vegyész, Nobel-díjas
1919-ben a helsinki egyetemen szerzett Ph. D. fokozatot kémiából. 1919-ben egy nagy tejipari laboratóriumban kezdett dolgozni, amelynek 1920-ban igazgatója lett. 1921 és 1924 között tanulmányait folytatva fizikai kémiát, talajkémiát és mikrobiológiát tanult a Münsteri Egyetemen (ETH) és a Stockholmi Egyetemen. 1923-ban Hans von Euler-Chelpinnel dolgozott együtt Svédországban. 1924-ben a Helsinki Egyetem elõadója lett. 1930-ban megalakult az egyetem Biokémiai Intézete, Virtanen itt dolgozott haláláig. 1931-ben a biokémia professzora lett a Helsinki Mûszaki Egyetemen, majd a Helsinki Egyetemen 1939-ben. 1925-1932 között nagyjelentõségû új eljárást dolgozott ki a takarmányok tartósítására (AIV-módszer), mely nagyrészt megõrizte a takarmány minõségét és vitamintartalmát. 1945-ben kémiai Nobel-díjat kapott a mezõgazdaságban és táplálkozástudományban elért kutatási eredményeiért és találmányaiért. 1948-ban a Finn Tudományos Akadémia elnökévé választották.

Amerikai biokémikus, genetikus, Nobel-díjas
1948-ban a floridai egyetemen fejezte be biológiai tanulmányait, majd a Michigani Egyetemen szerzett doktori fokozatot 1957-ben. Ezt követõen az Országos Egészségügyi Intézetnél helyezkedett el, itt 1962-ben a biokémiai genetikai osztály vezetõje lett. Kutatási területe a proteinszintézis, a genetikai kód, a nukleinsavak mechanizmusai, a szintetikus makromolekulák szabályozó mechanizmusai voltak. 1961-ben munkatársaival hajtott végre olyan kísérletet, amely felfedte, hogy a DNS-ben kódolt genetikai információ miként alakul fehérjemolekulává a sejtekben. Ez a kísérlet indította meg a genetikai kód megfejtését. Munkatársaival 1964-ben kimutatta, hogy a messenger RNS szükséges a fehérjeszintézishez, és szintetikusan elõállított messenger RNS segítségével a genetikai kód bizonyos részletei tisztázhatók. 1968-ban Nirenberg, Robert William Holley és Har Gobind Khorana megosztott orvosi-élettani Nobel-díjat kaptak a genetikai kód értelmezéséért és a fehérjeszintézisben játszott szerepének tisztázásáért.

Német matematikus, fizikus
A jénai és a göttingeni egyetemeken tanult, Göttingenben doktorált 1861-ben. 1863-tól a jénai egyetemen tanított, 1870-ben lett a fizika és matematika professzora, 1878-ban a csillagászati és a meteorológiai obszervatórium igazgatója. 1866-ban Carl Zeiss felkérte Abbét néhány komolyabb optikai probléma megoldására. 1876-ban Zeiss társul vette be a cégbe, késõbb õ lett a gyár irányítója. Abbe megalkotta az apokromatikus lencserendszert mikroszkópok számára, ez a fény elsõdleges és másodlagos színbeli torzulását egyaránt megszünteti. Abbe 1891-ben létrehozta a Karl Zeiss Alapítványt kutatási és szociális célokra. Az elméleti optikában elért elvi és gyakorlati eredményei jelentõs elõrelépést hoztak a mikroszkóptervezésben és a nagyítás határainak világosabb megértésében (pl. 1870-ben õ vezette be a kondenzorlencse használatát, hogy erõs, egyenletes megvilágítást kapjon). Felfedezte a ma Abbe-féle szinuszfeltételnek nevezett optikai képletet.

Angol geológus, a geokronológia úttörõje
Londoni egyetemistaként elvégezte az elsõ pontos radiometriai kormeghatározást az urán-ólom radioaktív bomlási sor alapján. Eredményét 1911-ben publikálta. 1913-ban jelent meg A Föld kora címû alapvetõ munkája, amelyben a geológiai kormeghatározáshoz elõnyben részesítette a radioaktív módszereket a korábbiakkal (pl. a Föld kihûlésére alapozottakkal) szemben. 1917-ben doktorált, majd 1920-ban egy burmai olajtársaság vezetõ geológusa lett, 1924-ben tért vissza Angliába, miután a cég tönkrement. A Durham Egyetemre nevezték ki, 1943-tól az edinburgh-i egyetem geológia tanszékét töltötte be. 1944-ben publikálta A Fizikai geológia alapjai címû alapvetõ mûvét. Ebben többek között a kontinensvándorlás Wegener-féle akkor még vitatott elméletét támasztotta alá, megadva a mechanizmus lehetséges energiaforrását és mûködésének módját. 1942-ben a Royal Society tagja lett, a Marson egy kráter õrzi a nevét. (Piriti János)

Horvát-amerikai matematikus
Matematikai tanulmányait a zágrábi egyetemen kezdte, majd Göttingenben folytatta, itt szerzett doktorátust Courant vezetése mellett 1926-ban. A kieli egyetem docense volt 1933-ig, a nácik hatalomrakerülése után Koppenhágába távozott. Néhány évig különbözõ skandináviai egyetemeken mûködött, többek között Riesz Marcellel is együtt dolgozott. 1939-ben az Egyesült Államokba emigrált. Itt a Brown University, majd a Cornell University, 1950-ttõl haláláig a princetoni egyetem professzora volt. Legfõbb tevékenységi területe a matematikai analízis és a valószínûségszámítás volt. 1939-ben az õ kezdeményezésére indult a Mathematical Reviews folyóirat, amelynek egyik elsõ szerkesztõje volt. A valószínûségszámításról írt bevezetõ könyve alapmûnek számít. Nevéhez fûzõdik a sztochasztikus folyamatok elméletében jelentõs Feller-folyamat, illetve a Feller-folytonos folyamat fogalma.

Növényfiziológus, biológus, egyetemi tanár
Tanulmányait a debreceni gazdasági tanintézetben kezdte, majd a párizsi Sorbonne-on folytatta, ahol 1901-ben szerzett doktorátust. Utóbb itt, majd a budapesti egyetemen fizikát, kémiát és matematikát hallgatott. Külföldi tanulmányútjáról hazatérve szõlészeti felügyelõ, majd 1904-tõl a selmecbányai erdészeti akadémia növénytani tanszékének tanára. Jelentõs érdemeket szerzett a tanszék mellett szervezett kutatóintézet létrehozásával és Sopronba való áttelepítésével. A József Nádor Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Mezõgazdasági Karának megalakításától, 1934-tõl a növényélettan és -kórtan ny. r. tanára. Pályája kezdetén fõleg szõlészeti kérdésekkel, késõbb, pedig elméleti biológiai kutatásokkal, illetve növényfiziológiával és mikrobiológiával foglalkozott. Az életjelenségek lefolyásának matematikai összefüggéseit kutatva a biofizika alaptörvényeinek meghatározására törekedett. Ennek során a zöld növények és egysejtûek életjelenségeinek (táplálkozás, növekedés, szaporodás) leírására elméletileg levezetett és kísérletileg igazolt matematikai formulákat állapított meg.

Jezsuita matematika- és fizikatanár, csillagász
1920-ban belépett a jezsuita rendbe. Tanulmányait a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte, csillagászatból doktorált 1932-ben. 1936-tól 1940-ig a vatikáni obszervatóriumban, Castelgandolfoban dolgozott. Jelentõs eredményeket ért el a Tejútrendszer szerkezetére vonatkozóan. Kettõscsillag- és kisbolygó-megfigyeléseket is végzett. 1940-tõl Kassán a Hittudományi Fõiskolán matematikát és fizikát tanított, az 1945/46-os tanévben a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem csillagászati tanszékének asszisztense volt. 1947-tõl az 1950. évi államosításig a kalocsai Haynald-obszervatórium igazgatója volt. Itt újból csillagpárok mérésével foglalkozott. 1950-tõl a csillagászati munka minden lehetõségétõl megfosztották. 1947-tõl a Szent István Akadémia tagja volt. 1992-ben a Magyar Csillagászati Egyesület tiszteletbeli tagjává választotta. (Bartha Lajos)

Építészmérnök
Oklevelét a budapesti mûegyetemen szerezte 1930-ban. Az óbudai Hídtervezési Irodánál, majd a Budapest Fõvárosi Városrendezési Magánépítési Ügyosztálynál statikus. 1948-tól a Budapest Városi Tanácsi Vállalat statikai osztályának vezetõje 1953-1972-ig az Építéstudományi Intézet osztályvezetõje, majd tanácsadója. Kutatási területe az épületszerkezetek, panelházak mechanikája. Számos új méretezési eljárást dolgozott ki.

Erdélyi magyar fizikus, egyetemi tanár
A kolozsvári Unitárius Kollégiumban érettségizett, a helyi tudományegyetemen lett fizikus-kémikus, 1947-ben doktorált, amikor már az egyetemét Bolyai Tudományegyetemnek nevezték. Disszertációjában az ionkristályok növekedését tanulmányozta. Tanársegéd lett (miközben középiskolában is tanított), majd adjunktus, elõadó tanár, dékán, prodékán. Mint fõkutató részt vett a Román Akadémia Geofizikai Szolgálatának elektrogeológiai feltárási programjában Moldvában (1953), ionoszférikus méréseket is végzett (1968-70). Foglalkozott fizikatörténettel, a fizika népszerûsítésével is. Tankönyveket írt és az erdélyi Matematikai és Fizikai Lapok munkatársa volt. (Hujter Mihály)

Matematikus, egyetemi tanár
A budapesti Zrínyi Miklós Reálgimnáziumban érettségizett, ahol akkor Faragó Andor is tanított. Matematika- fizika szakos tanárként végzett a Pázmány Péter Tudományegyetemen 1943-ban, de már 1941-tõl Fejér Lipót és Kerékjártó Béla mellett gyakornokoskodott. 1945 re készült el doktori disszertációja (Két alcsoport szorzatára felbontható csoportokról), melyet 1946-ban sikeresen megvédett. A budapesti, majd a szegedi Tanárképzõ Fõiskolán tanított, ez utóbbi helyen1949-1961 a matematika tanszék vezetõje volt. 1961-ben jött vissza Budapestre, ahol a Közgazdasági Egyetem matematika tanszékének vezetõje, majd 1976-tól a Matematikai és Számítástudományi Intézet igazgatója lett. Aktív egyetemi tanárként dolgozott 1993-as nyugdíjazásáig. Kutatásai kiterjedtek a játékelmélet és a közgazdasági alkalmazott matematika különbözõ területeire. Intézményvezetõként szoros kapcsolatot épített ki külföldi egyetemekkel, számos helyre kapott vendégprofesszori meghívást. Egy olasz professzor közremûködésével 1990-ben alapította meg a Pure Mathematics and Applications c. nemzetközi matematikai folyóiratot, amely máig a Corvinus Egyetem nemzetközileg referált tudományos kiadványa. Az egyetemen ma már tanterem viseli a nevét, 2009. óta pedig évente egy-egy kiváló fiatal gazdaságmatematikai kutató, PhD hallgató nyerheti el a "Szép Jenõ díj"-at, melyet családja támogatásával alapítottak az õ emlékére. (Dr. Radnai Gyula)

Norvég vegyész
A Christiania-i (ma Oslo-i) egyetemen elõször orvostudományt tanult, majd átváltott kémiára és krisztallográfiára. Külföldi tanulmányútja után 1866-ban a kémia professzorává nevezték ki a Christiania-i egyetemen. Cato Guldberggel együtt 1864 és 1867 között több cikkben is megfogalmazták a tömeghatás törvényét. Dolgozataik azonban nem váltak ismertté, és más szerzõk, például Ostwald és van't Hoff a törvény speciális eseteire közöltek összefüggéseket anélkül, hogy ismerték volna az õ munkájukat. Guldberg és Waage 1879-ben újra összefoglalva német folyóiratban közölte korábbi eredményeit. A szakma végül elismerte elsõbbségüket és a tömeghatás törvénye Guldberg és Waage nevével szerepel a tankönyvekben.

Amerikai zoológus
A Yale Egyetemen az összehasonlító anatómia és a biológia professzora volt 1907-38 között, s õ vezette a zoológiai tanszéket. Õ dolgozta ki az elsõ sikeres állati szövettenyészeteket, és a szervátültetési módszereknek is az egyik úttörõje volt. Sejttenyésztési módszere döntõ fontosságú biológiai alkalmazások kiindulópontja lett, felhasználták például a rákkutatásban és a gyermekbénulás elleni oltóanyag kifejlesztésében. A szövetdarabkák kimetszésére is feltalált különbözõ eszközöket, s ez lehetõvé tette számára az embriókon végzett szövetátültetések hatásainak vizsgálatát. Harrison kísérletei fényt derítettek a gerincesek aszimmetriájának szabályaira, továbbá bebizonyították, hogy a végtagok az embrió középsõ sejtrétegébõl, a mezodermából fejlõdnek ki. A kísérletek, ill. azok módszerei teremtették meg számos késõbbi, igen hasznos embriológiai kísérlet feltételeit is. Miután tanári állásából nyugdíjba vonult, a Nemzeti Kutatási Tanács elnökeként dolgozott tovább.

Amerikai matematikus
Az oklahomai baptista egyetemen, majd a Purdue Egyetemen tanult matematikát, doktori fokozatát is a Purdue Egyetemen szerezte meg 1964-ben. A Kaliforniai Egyetem (Berkeley), majd a University of Illinois oktatója volt. 1971-tõl a Memphis State University tanára volt, 1976-tól professzorként. 1995-tõl 2012-ig különbözõ vezetõ pozíciókat is betöltött. Elsõsorban kombinatorikával, gráfelmélettel, ezen belül Ramsey-elmélettel foglalkozott. 2008-ban elnyerte az Euler-érmet. Erdõs Pállal 50-nél több közös dolgozatot írt. Több ízben dolgozott vendégkutatóként Magyarországon, számos magyar magyar matematikussal írt közös cikkeket, többek között társszerzõi voltak: Csaba László, Simonovits Miklós, T. Sós Vera, Tuza Zsolt és mások.

Orvos, elme- és ideggyógyász, pszichológus, egyetemi tanár
Budapesten szerzett orvosi oklevelet, tanulmányait Lipcsében egészítette ki. Pályafutásának kezdetén a budapesti elmeklinikán mûködött. 1899-ben megalapította a klinika mellett az elsõ pszichofizikai laboratóriumot, 1915-tõl a poliklinika ideggyógyász fõorvosa volt. 1928-ban címzetes rendkívüli tanár a budapesti egyetemen. 1928-ban megalapította a Magyar Pszichológiai Társaságot, melynek három évig elnöke, majd örökös tiszteletbeli elnöke volt. Párhuzamosan mindvégig a Gyógypedagógiai Tanárképzõ Fõiskola tanára volt. Kiemelkedõek a különbözõ típusú fogyatékos és ép gyermekeken végzett figyelem-, emlékezet-, érzelemvizsgálatai, a számoló-, olvasóképesség, írás-, rajzolásvizsgálatok eredményei. A gyermekkori olvasás-, írás- és számolászavarokról közölt adatai és következtetései nemzetközileg elismertek. Számos mérési eljárást és készüléket dolgozott ki a szellemi mûködés vizsgálatára. Az elmebeli tévedések mechanizmusának magyarázatára felállította az ún. gátlási tételt, amely a nemzetközi szakirodalomban Ranschburg-jelenség, vagy Ranschburg-gátlás néven ismert. A kísérleti pszichológia és a gyógypedagógiai pszichológia megteremtõje Magyarországon.

Francia matematikus, fizikus, jogász
Toulouse-ban a városi közigazgatás jogásza volt, csak szabad idejében foglalkozott matematikával. Eredményeibõl keveset publikált, azokat inkább korának számos nevezetes matematikusával folytatott levelezésébõl ismerjük. Sok esetben tételeit bizonyítás nélkül írta le, és késõbb mások adtak rájuk egzakt bizonyítást. Pascallal folytatott levelezésének eredménye a valószínûségszámítás megalapozása lett. Fermat rakta le a modern számelmélet alapjait és megfogalmazta a koordinátageometria alapjait Descartes-ot megelõzõen. A differenciálszámítás egyik elõkészítõje volt. Amatõr létére a 17. század egyik legnagyobb francia matematikusának tekintjük. Legfontosabb eredményei: az optikai Fermat-elv, a számelméletben az ún. kis Fermat-tétel és a nagy Fermat-tétel, amelyet a matematikusok háromszáz éven keresztül sikertelenül próbáltak bizonyítani. A tételt végül Andrew Wiles bizonyította be 1995-ben.

Amerikai matematikus
A Harvard egyetemen tanult, itt doktorált 1938-ban. 1939-tõl 1941-ig a New York University-n oktatott. Ez idõ alatt írták meg Courant-tal "Mi a matematika?" címû népszerûsítõ könyvüket, mely számtalan kiadást ért meg, sok nyelvre lefordították, így magyarra is. Ez idõ alatt kapta a megbízást, hogy az egyetemen valószínûségszámítást és statisztikát oktasson. A háború alatt katonai szolgálatot teljesített egészen 1946-ig. Ezután meghívást kapott a University of North Carolina egyetemére, ahol 1950-ben nevezték ki professzornak. Ezután még több egyetemen tanított, végül 1976-tól 1985-ig a Columbia egyetemen volt professzor. Nyugdíjbavonulása után még 1997-ig a matematikai statisztika professzora volt a Rutgers egyetemen. Fõ területe a valószínûségszámítás és statisztika volt, de jelentõs eredményeket ért el a gráfelméletben is. Több tétel és lemma, valamint feltételezés fûzõdik a nevéhez.

Bencés fizikus, egyetemi tanár
Ma már Zemnének hívják és Szlovákiához tartozik az a magyar falu, ahol Jedlik Ányos született és ahol mind a mai napig szeretettel õrzik emlékét. Szobra van itt is, Budapesten a tudományegyetemen is, ahol 40 éves korától 78 éves koráig volt a 'Természet- és erõmûtan" (értsd: fizika és mechanika) tanszék tanára, és Gyõrben is, ahol rövid ideig tanított, és ahol nyugdíjas éveit töltötte. 1848-ban - a forradalom idején! - õ volt a pesti bölcsész kar dékánja, 1863/64-ben az egész egyetem rektora. Õ írta az elsõ magyar nyelvû egyetemi tankönyvet fizikából (Súlyos testek természettana, 1850) és számos magyar nyelvû szakkifejezést vezetett be. Elsõ komoly találmánya szódavízgyártó készüléke volt 1826-ban, majd az elsõ elektrodinamikai elven mûködõ villanymotor 1828-ban. Elõbbiért a mai magyar szikvízgyártók tisztelik, akik a Jedlik Ányos Lovagrendet alapították meg, utóbbiért a villamosmérnökök, akik ezért, valamint az öngerjesztés elvének, az ún. dinamóelvnek a felfedezéséért az ország elsõ elektrotechnikusának tartják. Eötvös Loránd neki adta át az 1. sz. tagsági igazolványt az általa alapított Mathematikai és Physikai Társulatban. Ma már Csepelen gimnázium, Gyõrben szakközépiskola és több városban utca viseli a nevét. Mérnököket és fizikusokat tömörít a Jedlik Ányos Társaság, fizikaversenyt neveztek el Jedlik Ányosról Gyõrben és Nyíregyházán. Emlékének megõrzéséért Eötvös Lorándon kívül a 19. században Bartoniek Géza, Hankó Vilmos, Heller Ágost, Klupathy Jenõ, a 20. században Ferenczy Viktor, Holenda Barnabás, Király Árpád, Mayer Farkas tettek sokat. (Dr. Radnai Gyula)

Feltaláló, fregattkapitány, fegyvergyáros
Az osztrák-magyar haditengerészetben volt tiszt. Az 1860-as évek elején készítette találmányát, az önálló hajtású torpedó elsõ, kezdetleges változatát, amely lényegében rugós szerkezettel hajtott csónak volt, orrában lévõ, kis ütésre is robbanó szerkezettel. A hadügyminisztériumtól eleinte nem kapott támogatást, ezért kapcsolatba lépett Robert Whitehead angol feltalálóval (aki késõbb a Népszigeti hajógyárat alapította). Fiumében állították elõ közös munkájuk eredményeként 1866-ban a torpedó továbbfejlesztett változatát, amely már hatékony fegyver volt. Ez jelentõs sikert hozott, számos országba szállítottak. Találmányáért 1869-ben magyar nemességet kapott.

Bencés természettantanár, természettudományi író, pannonhalmi fõapát
A szülei földmûvesek voltak, 1829-tõl a gyõri katolikus fõgimnáziumban tanult, 1835-ben belépett a bencés rendbe. Ezután bölcseletet, görög, latin, magyar irodalmat, pedagógiát, esztétikát, oklevéltant, filozófiát, történelmet, matematikát és fizikát tanult; az utolsóként felsorolt négy tudományból 1840-ben doktorált Pesten. Pappá szentelték, két évig a pozsonyi katolikus fõgimnáziumban tanított matematikát és fizikát, majd természettant a gyõri papneveldében; 1848-ban a Pozsonyi Akadémián a természettan professzora. Mivel rokonszenvezett a magyar nemzeti célokkal, nemkívánatos személy lett; végül átkerült Pannonhalmára, a Szent Gellért Fõiskolára. A római pápa 1866-ban bencés magyar fõapáttá tette, és így a fõrendiház tagja lett. Több kémiai tankönyvet írt, és egy természettan témájú tankönyvet átdolgozott. Publikált vármegyéjének történelmérõl, földrajzáról, éghajlatáról és földdelejességérõl is. Az "Egyetemes magyar encyclopaedia" egyik szerzõje, továbbá neves teológusok, természettudósok életrajzát írta meg. A magyar orvosok és természetvizsgálók nagygyûlésének 1874-ben elnöke volt. 1883-ban a fõrendiház egyik gyûlésében ezt hangoztatta: "A hazai ifjúságnak magyar szellemben való oktatását és neveltetését nemcsak helyeslem, hanem forrón óhajtom, sõt határozottan követelem!" (Hujter Mihály)

Mezõgazdász, egyetemi tanár
Magyaróváron, a Gazdasági Akadémián szerzett diplomát. A diploma megszerzése után, 1901-tõl különbözõ uradalmakban gyakornok, intézõ, fõintézõ, majd 1918-tól a németbólyi és fürgedi Montenuovo birtokok jószágkormányzója volt. 1947-1954 között egyetemi tanárként növénytermesztést oktatott Debrecenben. Mezõgazdasági tevékenységének fontos eredményei a bólyi gazdálkodásához kötõdik. Kidolgozta az okszerû talajmûvelési (sekély mûvelési) rendszert a talaj nedvességének és a talajélet élõ közösségének megvédése érdekében. A sekély mûvelési rendszerének lényege a mélyszántás esetenkénti alkalmazása, száraz idõjárás esetén a talaj sekély tárcsázása és az így megmûvelt területek hengerrel történõ azonnali lezárása. Szorgalmazta a magyar korai, minõségi Bánkuti 1201-es búzafajta nagy területeken történõ termesztését. Ez a búzafajta a koraiságával a rozsdagomba fertõzést is elkerülte, ami 1930-as években elõforduló rozsdagomba járványok idején, nagy jelentõséggel bírt a búzatermés sikeres betakaríthatósága szempontjából. Nemesített borsót, lent és az elsõ magyar silókukorica fajta is nevéhez fûzõdik. Talajmûvelési és növénytermesztési elveinek és módszereinek széles körben való terjesztésével hazánkban és külföldön is elismertté vált. (Manninger Sándor)

Gépészmérnök, repülõgépszerkesztõ, pilóta
Oklevelét a budapesti mûegyetemen szerezte. Az 1910-ben Budapesten rendezett nemzetközi repülõversenyen saját szerkesztésû gépén alkalmazott oldalegyensúlyozó berendezésével díjat nyert. 1911-ben állami ösztöndíjjal a repülõgéptechnikában akkor legfejlettebbnek számító Franciaországban tanulmányúton volt. Ugyanez évben pilótavizsgát tett, több díjat nyert, majd az osztrák Autoplan Werke vállalat berepülõ pilótájának szerzõdtette. Nevéhez fûzõdik az elsõ magyar távrepülés Bécs-Budapest-Bécs útvonalon 1911. júl. 19-én. Ugyancsak õ szállított elõször légi úton 1911-ben napilapot s egyéb sajtóterméket a fõvárosból vidékre. Az 1. világháborúban pilótaképzõ tanfolyamot vezetett, 1918-tól a Magyar Repülõgépgyár RT. mérnöke volt. A háború után gépjármûszerkesztéssel foglalkozott; az 1950-es évek második felében a Jármûfejlesztési Intézetben dolgozott.

Építészmérnök, egyetemi tanár
A budapesti mûegyetem építészeti osztályán 1911-ben kapott építészmérnöki oklevelet, utána ösztöndíjjal az olasz és a német építészetet tanulmányozta. Még ez évben tanársegéd, majd adjunktus lett a mûegyetem újkori építészeti tanszékén. 1918-ban mûszaki doktori oklevelet szerzett. 1922-tõl az épülettervezési tanszéken oktatott, 1927-1949-ig egyetemi tanárként mûködött. 1950-1966 között a Középülettervezõ Vállalat építésze volt. Életmûvében egyaránt kiemelkedõ építésztervezõi tevékenysége és pedagógusi munkája. Tervezõi pályája kezdetén még neobarokk stílusban tervezte épületeit, az 1. világháború után azonban már modern építészeti felfogásban alkotott. Oktatói munkájában is a reális modern építészet ismereteit oktatta tanítványainak. Õ tervezte többek között a zalaegerszegi plébániatemplomot, a balatonboglári templomot, a székesfehérvári városházát, a Városligetben az - 1951-ben Rákosi Mátyás utasítására lebontott - Regnum Marianum templomot. Rekonstrukciói: az Eötvös Loránd Tudományegyetem és Erkel Színház. 1945-tõl az MTA tagja, 1951-ben Ybl-díjat kapott. Életérõl "Tudós tanár - tanár tudós" címmel írt könyvet Szontagh Pál.

Fizikus
1948-tól a Bolyai Népi Kollégium tagja és a budapesti tudományegyetem hallgatója. Matematika-fizika szakos tanári oklevelet szerzett 1951-ben. Az egyetem természettudományi kara tanulmányi osztályának vezetõje 1949-1950-ig, az MTA III. Osztályának szaktitkára 1950-1952-ig. 1953-tól Jánossy Lajos mellett aspiráns a KFKI-ban. Megszervezte a KFKI Magfizikai Fõosztályát. Kezdetben a kozmikus sugárzás záporainak lágy komponensét vizsgálta, majd az ún. Rossi-görbe kísérleti alapjait tárta fel. 1956-tól az új atomreaktor mellett dolgozott, ahol elõbb lassú-neutronok spektroszkópiai, majd maghasadási vizsgálatának elõkészítésén dolgozott. Számos kitüntetésben részesült.

Vegyészmérnök, egyetemi tanár
1952-ben szerzett vegyészmérnöki oklevelet a BME-n. Ezután a Leningrádi Technológiai Intézetben védte meg kandidátusi disszertációját. Hazatérése után a BME vegyipari mûveletek és gépek tanszékén helyezkedett el, 1977-tõl tanszékvezetõként tevékenykedett. Egyetemi munkája mellett 1957-58-ig az MTA Központi Fizikai Kutatóintézetében, a kísérleti atomreaktor kémiai osztályon, 1960-ban a Berentei Vegyimûveknél, 1964-65-ig a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ösztöndíjasaként Münchenben, 1963-71-ig az MTA Automatizálási Kutató Intézetben dolgozott. Tudományos munkásságának középpontjában a desztillációs eljárások vizsgálata állt, de foglalkozott uránércextrakcióval, fluidágyas ioncserével, abszorpciós eljárásokkal, s a radioaktív szennyvizek bepárlásával

Olasz matematikus, filozófus, csillagász
Nemesi családból származott. A páduai egyetemen tanult, majd katonaként részt vett a török elleni magyarországi harcokban. Birtokára visszatérve matematikával és mechanikával foglalkozott. A perspektíváról írott könyve fontos elõrehaladást jelentett a perspektíva elméletének tisztázásában. Korának számos matematikusával állt levelezésben, így Galileo Galileivel is, akinek barátja és támogatója volt. Galilei az õ segítségével nyerte el 1589-ben a pisai, majd 1592-ben a páduai egyetem tanszékét.

Német csillagász
Lipcsében doktorált 1891-ben, majd ugyanitt az AG nagy csillagkatalógusának elkészítésében mûködött közre. 1896-tól H. C. Vogel asszisztense lett a potsdami asztrofizikai obszervatóriumban, késõbb professzori címet kapott. Nagy jelentõségû a spektroszkópia nemzetközi standard hullámhossz-rendszerének kidolgozásában játszott szerepe, valamint a csillagászati optikák és spektroszkópiai eszközök fejlesztése. Nevét több eszköz (spektrográf, mikrofotométer, spektrokomparátor), továbbá a nagy csillagászati objektívek tesztelésére kidolgozott alapvetõ módszere õrzi. Megfigyelési eredményei alapján elsõként következtetett a csillagközi anyag létezésére. 1909-tõl a göttingeni, 1921-tõl az argentin La Plata obszervatórium igazgatója volt, ez idõ alatt három kisbolygót fedezett fel, és az Eros kisbolygó földközelsége idején, a Nap parallaxisának új, pontos értékét határozta meg. 1934-ben tért vissza Göttingenbe. (Piriti János)

Jezsuita matematikus és csillagász
Tanulmányait Nagyszombatban végezte, elõbb jezsuita iskolákban tanított. 1752-ban a nagyszombati egyetem matematikatanára. Megbízták az egyetem csillagvizsgálójának megszervezésével, majd kinevezték igazgatóvá (1765). A nagyszombati csillagvizsgálót a 18. sz. derekának egyik legjobban felszerelt obszervatóriumává fejlesztette. A jezsuita rend 1773-ban történt feloszlatása után királyi csillagász. Az egyetem Budára telepítésekor, 1777-ben a budai várban az obszervatórium létrehozója, majd igazgatója, ebben Hell Miksa tanácsadóként segítette. Fõleg asztrometriai észlelésekkel foglalkozott. A Jupiter holdjainak helyzetére és a napfogyatkozásokra vonatkozó mérései a maga korában igen jelentõsek voltak, különösen a földrajzi hosszúságok meghatározásában. Megindította a rendszeres idõjárás megfigyeléseket, és földmágneses méréseket végzett. Nagy érdeme, hogy tehetséges csillagász nemzedéket nevelt ki (Bruna Ferenc, Taucher Ferenc, Sajnovics János stb.). 1759-70 közt önálló rendszeres kiadványként megjelentette a nagyszombati észleléseket: "Observationes Astronomicae Annorum ... in Observatorio Collegii Acad. Soc. Jesu Tyrnaviae ..." címen. Cikkei a bécsi és berlini évkönyvekben is jelentek meg. (Bartha Lajos)

Gyógyszerész, vegyész
Az elsõ magyar gyógyszerészdoktor. 1821-ben gyógyszerésztanfolyamot végzett Pesten, majd tanulmányait a bécsi egyetemen folytatta, ahol 1825-ben a magyarok közül elsõként a gyógyszerészet doktorává avatták. 1834-ben gyógyszertárat és kémiai laboratóriumot alapított Pesten, 1848-ban pedig egészségügyi tanácsos és a gyógyszerészeti ügyek alapítója lett. Magyarországon õ honosította meg a törvényszéki kémiai elemzéseket. Alapító tagja volt a Természettudományi Társulatnak.

Mennyiségtan- és természettantanár
A sárospataki fõiskolán végzett bölcsészeti, jogi és teológiai tanulmányokat. 1831-32-ben a kollégium mennyiségtan- és természettantanára. Szemere Bertalannal megalapította a Sárospataki Nyelvmívelõ Társulatot, majd szerkesztette a Parthenon c. irodalmi folyóiratot. 1833-tól Nagykõrösön tanár, tanszékének elfoglalása elõtt a berlini egyetemen a matematika és fizika mellett neveléstant és filozófiát is hallgatott. Egyike volt Hegel elsõ magyarországi követõinek és elsõ azok között, akik Kazinczy nyelvújító mozgalmának eredményeit és a reformkori irodalmat tanítványaikkal megismertették. 1837-tõl sürgette a magyar tanítóképzés ügyének rendezését, 1839-ben a nagykõrösi gimnáziumot tanítóképzõ osztályokkal bõvítette és 1855-ben megszervezte az önálló tanítóképzõt. 1835-tõl az MTA tagja.

Fizikus, egyetemi tanár
Már egyetemi hallgatóként bekapcsolódott Eötvös Loránd korai gravitációs kísérleteibe, az új, akkoriban felépült D épületben. Eötvös mellett lett tanársegéd, potenciálelméleti kutatásai a torziós ingával folyó mérések kiértékelését segítették. 1895-ben doktorált, 1903-ban sikerrel pályázta meg a kolozsvári kísérleti fizika tanszéket, ahol azután folyadékok és gázok dielektromos tulajdonságait kutatta. Innen 1917-ben a budapesti mûegyetemre, majd 1921-ben a tudományegyetemre került, az Eötvös halálával megüresedett tanszékre. Az õ intézetében indult meg a kozmikus sugárzások kutatása Magyarországon. 1935-tõl volt az MTA III. osztályának elnöke. Figyelemmel kísérte és ha kellett, önzetlenül támogatta kiváló tanítványait. Kolozsváron id. Szalay Sándor, Nagy L. József, Pogány Béla, Ortvay Rudolf, Gyulai Zoltán, a mûegyetemen Lánczos Kornél, a tudományegyetemen Békésy György, Szalay Sándor, Barnóthy Jenõ és Forró Magda voltak felfedezettjei, legtehetségesebb tanítványai. (Dr. Radnai Gyula)

Gépészmérnök, postamérnök
A híradástechnika és az elektroakusztika kiváló mûvelõje. A hazai rádióhálózat kiépítésének mûszaki munkáiban úttörõ szerepe volt. 1957-ben elsõként foglalkozott Magyarországon a Posta Kísérleti Intézetében mûholdak rádiós megfigyelésével. Nevéhez fûzõdik egy gravitációs elmélet kidolgozása, amelynek bizonyítására az 1961. febr. 15-i napfogyatkozás alkalmával végzett kísérletet. A Mûszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége (MTESZ) Központi Asztronautikai Szakosztályának alapító tagja volt.

Építész
A budapesti mûegyetemen 1924-1928 között végezte tanulmányait. Tíz éven át Györgyi Dénes és Wälder Gyula tanárok tervezõ irodájában dolgozott. 1939-1948 között magánépítészként tevékenykedett, ekkori munkái: a budapesti Tímár utcai lakótelep, a pécsi OTI -lakótelep, majd a 2. világháború után a szófiai Magyar Nagykövetség. 1949-tõl a Magasépítési Tervezõ Intézet csoportvezetõje, 1951-tõl a Középülettervezõ Vállalat mûteremvezetõje, 1952-tõl a Lakó- és Kommunális Épületeket Tervezõ Vállalat fõépítésze volt. Részt vett a komlói, a tatabányai, a várpalotai, a kazincbarcikai lakótelepek tervezésében. Budapesten a Nagy Lajos király úti lakótelepet tervezte. 1953-ban Ybl díjat kapott. Nevéhez fûzõdik a Vígszínház újjáépítése, a várpalotai kultúrház. Szombathelyi épületek egész sorát tervezte, elindította a Derkovits-lakótelep építkezését és 1954-tõl kezdve tervezte Szombathely rekonstrukcióját. Egyik alapítója volt a Magyar Építõmûvészek Szövetségének, az Építészeti Tanácsnak, tanára a MÉSZ mesteriskolájának. 1971-óta utca viseli a nevét.

Orosz-német matematikus
Oroszországban született. Egyetemi tanulmányait Németországban, Berlinben folytatta. 1903-ban a Berlini Egyetem oktatója, majd 1911-1916 a Bonni Egyetem matematikaprofesszora volt. 1916-ban visszatért Berlinbe, ahol 1919-ben professzorrá nevezték ki, ezt a pozíciót egészen 1935-ig megtartotta. Ekkor Németország faji törvényei miatt le kellett mondania tanszékérõl, majd 1938-ban a Porosz Akadémiában betöltött tagságáról is. 1939-ben Palesztinába vándorolt ki, itt halt meg 1941-ben. Legfontosabb eredményeit az algebrában, ezen belül a csoportok reprezentációelméletében érte el. Nevéhez fûzõdik a Schur-lemma, és a Schur-dekompozíció.

Szovjet fizikus
1913-ban végzett a Moszkvai Egyetemen, majd ugyanitt dolgozott, 1923-tól professzorként. 1928-ban L. Mandelstammal felfedezték a fotonok rugalmatlan szórását kristályokban. Ezt tõlük függetlenül C. Raman is felfedezte, és mivel elõbb publikálta, Raman-szórás néven vált közismertté. Úttörõ munkát végzett a szerves molekulák spektroszkópiájának, és általában az atomi és molekuláris spektrálanalízisnek a területén. Optikai és bevezetõ elméleti fizikai tankönyveit sokáig használták. (Piriti János)

Meteorológus
Az egyetemet Budapesten, Berlinben és Lipcsében végezte matematika-fizika szakon. 1889-ben a Meteorológiai Intézet szolgálatába lépett mint kalkulátor. Utóbb asszisztens, adjunktus, majd 1912-ben az intézet aligazgatója lett. 1896-1926-ig szerkesztette az Idõjárási jelentések Magyarországról, ill. a Budapesti idõjárási havi jelentéseket. Különös figyelmet fordított a rendkívüli idõjárási jelenségek vizsgálatára, tudományos dolgozatainak többsége is ezzel a témakörrel foglalkozott.

Jezsuita csillagász, tanár
Innsbruckban tanult. 1871-tõl a kalocsai Érseki Fõgimnázium fizikatanára volt. 1877-ben szentelték pappá. 1880-1882 között a kalocsai Haynald Obszervatóriumban Karl Braun tanítványa és asszisztense volt. 1885-ig pozsonyi tanár, ezután 1913-ig a kalocsai Obszervatórium igazgatója, nyugalomba vonulása után 1917-ig folytatta észleléseit. Kalocsán elsõsorban a protuberanciák megfigyelésével foglalkozott, e téren nemzetközi hírnevet szerzett. Különösen jelentõsek a protuberanciák mozgási sebességére és alakváltozásaira, valamint a térbeli és idõbeli változásaikra vonatkozó adatsorozatai. Észleléseit a Haynald Obszervatórium Publikációiban, és számos szakfolyóiratban adta ki. Szórványosan üstökös és meteor észleléseket is végzett. Elsõként észlelt spektroszkópikusan egy napkitörést. Foglalkozott meteorológiával, magyarázatot keresett a sztratoszféra kialakulására, valamint a naptevékenység és a felsõlégkör összefüggéseire. Számos tudományos társaság választotta tiszteletbeli és vezetõségi tagjai sorába. 1916-tól az MTA tagja.

Mennyiségtan- és természettantanár, fõreáliskolai igazgató
Középiskolai tanári diplomáját a budapesti tudományegyetemen és a mûegyetemen szerezte. 1881-ben doktorált matematikából. Pályáját Rozsnyón kezdte, majd Szolnokon folytatta. Innen Sopronba került, ahol a fõreáliskolában - a mai Széchenyi István Gimnázium elõdjében - szervezte meg a fizikai laboratóriumot és itt dolgozta át Fehér Ipoly két kötetes Kísérleti fizika tankönyvét, melyet azután Fehér-Szekeres tankönyvként emlegettek és használtak az egész országban. A kilencvenes évek közepétõl Budapesten, a Markó utcai fõreálban tanított, többek között Mendlik Ferenc, Müller József, Reif Jakab és Závodszky Adolf kollegájaként. 1906-ban lett a budapesti II. kerületi fõreál - a mai Toldy Ferenc Gimnázium elõdje -igazgatója. Az általa vezetett tantestületben tanított többek között Hankó Vilmos, Kresznerics Károly és Németh József, Németh László író édesapja. (Maga Németh László is itt végezte el a középiskola utolsó két osztályát.) 1910-ben részt vett Brüsszelben az elsõ nemzetközi radiológiai kongresszuson. Nyugdíjazása után huga, Szekeres Margit magán-leányiskolájában tanította kedvenc tantárgyait. Nemcsak jó tanárnak, de jó tollú írónak is számított az ismeretterjesztõ szakirodalomban. (Dr. Radnai Gyula)

Farmakológus, orvostörténész
1889-tõl gyakornok, majd tanársegéd a budapesti egyetem gyógyszertani tanszékén. 1894-ben a méregtan magántanára. 1896-tól a botanika és gyógyszertan tanára az Állatorvosi Fõiskolán. Tanulmányokat írt a morfinról, a mérges növényekrõl, a mérgezések diagnosztikájáról, a gyógyszereknek lehûtött testrészekre gyakorolt hatásáról. Jelentõsek gazdag adatanyagot feltáró orvostörténeti kutatásai, amelyek alapján 1921-ben az egyetemi rk. tanári címet kapta. 1920-tól az MTA tagja.

Gépészmérnök, mûegyetemi tanár
Tanulmányait a budapesti mûegyetemen végezte 1903-ban. A maradandó alakváltozásokról c. értekezésével 1907-ben mûszaki doktori oklevelet nyert. Mint MÁV fõfelügyelõt hívták meg 1924-ben - Rejtõ Sándor utódaként - a mûegyetem mechanikai technológiai tanszékére. 1927-tõl az Anyagvizsgálók Közlönye szerkesztõje volt. Számos tanulmánya és több önálló munkája jelent meg a hazai és külföldi szaksajtóban. Az 1944-45-ös tanévben mint a Mûegyetem rektora a nyilas kormány utasítására a Mûegyetemet nyugatra akarta telepíteni. A tanári kar ellenállása miatt ez meghiúsult. A diákok és tanárok egy részét katonai behívóval kitelepítették Németországba, hogy a háború után legyen, aki újjáépíti az országot. Misángyi Vilmos diákjaival együtt távozott Németországba. A gépész- és vegyészmérnök hallgatókat Drezdába irányították, ahol átélték Drezda bombázását. Ezután Bajorországban - amennyire a háborús körülmények engedték - az oktatás folytatódott.

Amerikai fizikus, mérnök
Fizikusként szerzett doktori fokozatot, Philadelhia-ban tanított fizikát. 1941-ben a Pennsylvania-i Egyetemen részt vett egy Eckert által tartott elektronikai kurzuson. Mauchly tervezetet dolgozott ki mai terminológiával - elektronikus számítógép létrehozására, amelyben felhasználta John V. Atanasoff elgondolásait is. Az amerikai hadsereg támogatásával építették meg az ENIAC számítógépet, elsõsorban ballisztikai feladatok megoldására. 1945-ben Neumann János meglátogatta az ENIAC építését, s ennek során megfogalmazta a tárolt programú számítógép elvét. Az ENIAC elsõ változata 1945-ben mûködött. Eckert és Mauchly újabb számítógép, az EDVAC tervezésébe kezdett. 1946-ban Mauchly-val közös céget alapítottak, megépítették az elsõ UNIVAC számítógépet. A céget azonban pénzügyi nehézségek miatt kénytelenek voltak eladni. Mauchly a továbbiakban újabb cégeket is alapított, majd több cégnél mûködött, mint számítástechnikai szakértõ. 1973-ban a Honeywell cég megtámadta Eckert-tel közös szabadalmukat, s a bíróság egy - szakmai körökben máig vitatott végzésben Atanasoff-ot nyilvánította a számítógép feltalálójának. Mauchly számos kitüntetésben és díjban részesült a számítógépek fejlesztésében végzett úttörõ munkájáért.

Mezõgazdasági mérnök
Tanulmányait a pesti Mérnöki Intézetben végezte s oklevelének megszerzése után 1821-ben uradalmi mérnök lett. Késõbb Fejér, majd Heves vármegye mérnöke. Magyar nyelvû mûszaki irodalmi munkássága, különösen a reformkor szellemében írt mezõgazdasági mérnöki kézikönyvei úttörõ jelentõségûek. 1832-tõl az MTA levelezõ tagja.

Szemorvos
Budapesten szerezte orvosi oklevelét, majd Londonban telepedett le, ahol tökéletesítette a kontaktüveget. A budapesti I. sz. szemészeti klinika laboratóriumában végzett kísérleteinek eredménye volt az az üvegtechnikai eljárás, amely lehetõvé tette a mintára pontosan simuló vékony üvegkagylók elõállítását. Ehhez 1932-ben alkalmas anyagot talált, a Poller-féle negocollt, amelynek nagyüzemi elõállítását is megszervezte. 1934-ben világszabadalmat szerzett az új kontaktüvegre.

Fizikatanár, fõiskolai tanszékvezetõ
Tanítói, majd polgári iskolai tanári oklevelének megszerzése után még az Apponyi Kollégiumot is elvégezte. Rövid, kényszerû katonai szolgálatát követõ hadifogsága után 1949-tõl lett a szegedi fõiskola tanára, majd fizika tanszékének vezetõje, s maradt az évtizedeken át. A tanszéknek a háborúban tönkrement fizikaszertárát Leybold eszközök vásárlásával sikerült a 70-es évekre színvonalassá fejlesztenie. Nemcsak jegyzeteket írt a fõiskolai hallgatók számára, de tanszékének maga választotta oktatóival együtt általános iskolai reformtankönyveket, munkafüzeteket és egyéb oktatási segédanyagokat állított össze fizikából, melyeket a 80-as években széles körben használtak az országban. Szakmája iránti elkötelezettsége és alázata, oktatói hitvallása például szolgált tanítványai számára, akik közül sokan még nyugdíjas éveiben is felkeresték. (Dr. Radnai Gyula)

Angol csillagász
A greenwichi Királyi Obszervatóriumban csillagkatalógust állított össze, amelyet róla neveztek el. Az Északi-sark 50^o-os környezetén belül több mint 4000 olyan csillagnak az adatait közölte, a korábbiaknál nagyobb pontossággal, amelynek a látszó magnitúdója 9-nél nagyobb. A katalógus csak halála után jelent meg.

Orosz matematikus
1882-tõl a pétervári egyetem tudományos munkatársa volt, majd 1902-tõl ugyancsak Pétervárott a mûszaki fõiskola mechanika professzora. A változó tömegû testek dinamikáját tárgyaló, 1897-ben megjelent fõ mûvében, majd néhány további könyvében is számos olyan feladatot oldott meg, amelynek késõbb, a rakétatechnológia területén lett fontos alkalmazása. Eredményei nagyjelentõségûek az üstökös mozgásának tárgyalásában is. 1914-ben írott mechanika-tankönyve 26 kiadást ért meg, a 26. kiadás 1960-ban angol nyelvre fordítva is megjelent. Egy holdkrátert neveztek el róla.

Vegyészmérnök, technikatörténész, ifjúsági író
1941-ben mûszaki doktorátust szerzett. Számos vállalatnál dolgozott vegyészmérnökként, középiskolai tanárként is mûködött. Regényes történetekben dolgozta fel több híres magyar tudós, feltaláló életét. Sok mûszaki témájú, érdekes ismeretterjesztõ könyvben technikai alkotások összefoglaló történetét írta meg, elsõsorban diákok számára. Több csillagászati tárgyú ismeretterjesztõ könyvet is írt. Termékeny, a választott témában elmélyedõ, sokoldalú szerzõ volt.

Biológus, növénynemesítõ
Oklevelet a budapesti Kertészeti Tanintézetben szerzett 1935-ben. 1936-tól a bajai kertészeti középiskolában tanított. 1942-ben kapott megbízást a Kertészeti Kísérleti Telep megszervezésére, melynek csaknem 30 évig volt igazgatója. 1961-tõl a kecskeméti Felsõfokú Mezõgazdasági Technikum igazgatója. 1946-ban kezdte el a konzervipari paradicsomfajták nemesítését. 1956-ban sikerült elõállítania Európában elõször a Lycopersicon peruvianummal életképes fajhibridet. 1964-ben a korai, exporttermesztés céljára alkalmas fajtajelöltjeibõl négyet fajtaminõsítésre jelentett be. Széles körû társadalmi tevékenységet fejtett ki, több tudományos bizottságnak és társaságnak volt tagja, ill. elnöke. Bács-Kiskun megye országgyûlési képviselõje 1957-1972-ben. 1967-tõl az MTA tagja.

Dán matematikus
A koppenhágai egyetemen tanult, majd ugyanitt lett professzor. Kutatási eredményeket legfõképpen az algebrai geometria területén ért el. Jelentõsek matematikatörténeti munkái, különösen a görög és a középkori matematikára vonatkozólag.

Szovjet fizikus, Nobel-díjas
1928-ban végzett fizika-matematika szakon a voronyezsi egyetemen. 1930-tól a leningrádi Fizikai Intézetben volt aspirantúrán. 1932-tõl Szergej Vavilov akadémikus mellett dolgozott, majd 1935-ben a Szovjet Tudományos Akadémia Lebegyevrõl elnevezett Fizikai Intézetében dolgozott Moszkvában. Kutatási területe a fizikai optika, atomfizika és a nagyenergiájú részecskék fizikája volt. 1953-tól a kísérleti fizika professzora. 1959-tõl a Fizikai Intézet Atomfizikai Laboratóriumát vezette. 1964-ben a Szovjet Tudományos Akadémia levelezõ tagjává választották, 1970-ben pedig az akadémia rendes tagja lett. 1934-ben észlelte elõször a róla elnevezett jelenséget, amelyet ma Cserenkov-effektusként ismerünk. 1958-ban Igor Tammal és Ilja Frankkal megosztott Nobel-díjat kapott a Cserenkov-sugárzás jelenségének vizsgálatáért és értelmezéséért. Három ízben tüntették ki állami díjjal.

Csillagász, kanonok
1848 - 49 közt Budán majd Bécsben csillagászatot tanult, 1851-tõl a gyulafehérvári Batthyány-könyvtár és csillagvizsgáló vezetõje csillagász kanonok, helyreállította és gyarapította a szabadságharc idején károkat szenvedett csillagvizsgálót, rendszeres idõmérést és meteorológiai megfigyeléseket végzett 1860-ig.

Bányamérnök, egyetemi tanár
A budapesti tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Karán 1936-ban szerzett doktori címet, a soproni Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen 1940-ben bányamérnöki oklevelet. Pályafutását 1940-ben a Magyar-angol Olaj Rt.-nél (MAORT) Bázakerettyén kezdte. 1944-ben Nagykanizsán az igazgató tanácsadója volt. 1945-ben a fúrási üzemek újraindításán tevékenykedett, 1948-ig a dunántúli terület fúrási felügyelõje volt. 1957-tõl 1964-ig a Kõolajipari Tröszt, majd az OKGT Fúrási Fõosztályának vezetõjeként dolgozott. 1950-tõl részt vett az olajmérnök képzésben, kezdetben meghívott elõadóként tanított Sopronban, majd a miskolci Nehézipari Mûszaki Egyetem bányamérnök karán a mélyfúrás egyetemi tanára volt. Díszdoktorává választotta a Freiburgi Bányászati Akadémia. 1989. nov. elején a Nehézipari Mûszaki Egyetemen vette át a Signum Aureum Universitatis kitüntetést. Tudományos tevékenységét többszáz publikáció, könyv és szakcikk fémjelzi.

Német-angol fizikus, matematikus, Nobel-díjas
1905-tõl Hilbert asszisztense a göttingeni egyetemen, 1912-tõl itt oktató, ekkor Kármán Tódorral együttmûködve fontos eredményeket értek el a kristályok dinamikai elméletében. 1921-tõl 1933-ig a göttingeni egyetemen az elméleti fizika professzora volt. 1922-ig tanársegéde volt Bródy Imre, akivel korábbi, Kármán Tódorral közösen végzett kutatásait folytatta. Megadta a hõmennyiség nagyon pontos definícióját, és így a termodinamika elsõ fõtételét matematikailag kielégítõbben fogalmazta meg. Bevezette a Born-közelítésnek nevezett számítási módszert az atomi részecskék szóródásával kapcsolatos problémák megoldására. Õ és J. Robert Oppenheimer dolgozták ki a molekulák elektronszerkezetével foglalkozó kvantumkémiai számítások egyszerûsítését is (Born-Oppenheimer közelítés, BO). 1925-ben a Heisenberg által írt kvantumelméleti alapvetõ cikk publikálása után ezt Heisenberggel és Pascual Jordannal együtt továbbfejlesztették, kidolgozták a mátrixmechanikát. 1933-ban származása miatt megfosztották professzori állásától, Angliába távozott, ahol elõször a Cambridge-i egyetemen tanított, majd 1936-tól 1953-ig az edinburghi egyetem professzora volt. 1954-ben fizikai Nobel-díjat kapott a szubatomi részecskék viselkedésének statisztikai leírásáért, Walther Bothe-vel megosztva.

Szovjet-orosz csillagász
A moszkvai egyetemet elvégezve a moszkvai Csillagászati- Geodéziai Intézetben, 1934-tõl a Sternberg Csillagvizsgálóban dolgozott, 1938-tól a moszkvai egyetem tanára. A csillagok fotometriai sajátságaival és Tejútrendszerbeli mozgásával foglalkozott, majd a Napnak a környezõ csillagokhoz viszonyított mozgását határozta meg. Nagy jelentõségû a változófényû csillagokról, Borisz V. Kukarkinnal együtt összeállított részletes katalógusa, amelynek elsõ kiadása, három kötetben 1937-47 között jelent meg (Obsevo Kataloga Peremennüh Zvezd, I-III). 1948-ban Nemzetközi Csillagászati Unió megbízásából készült el újabb, kibõvített kiadása "General Catalogue of Variable Stars" címmel. 1953-tól a Szovjetunió Tudományos Akadémiája (SzUTA) Csillagászati Bizottságának megszervezõje. A SzUTA a Bregyihin-emlékéremmel jutalmazta, nevét a 2484.sz. kisbolygó örökíti meg. (Bartha Lajos)

Fõiskolai tanár és krónikaíró
1663-tól Sárospatakon tanult; 1667-ben Kassán a református gimnáziumban iskolamester. 1671-ben az üldözések okán Németalföldre ment a groningeni és leideni egyetemekre. Amikor 1678-ban hazajött, katonáskodásra kényszerítették, de a debreceniek kiváltották és a kollégiumuk tanárává tették. Hazánkban az elsõ volt, aki a földrajzot térképekrõl tanította. Történelmet, teológiát és logikát is oktatott. Legalább 6 könyve jelent meg, továbbá latin nyelvû versei is fennmaradtak. A magyar nyelvû munkái a hazai tudományos kifejezéseink fejlõdése szempontjából is jelentõsek. (Hujter Mihály)

Unitárius orvos, iskolaigazgató
Kolozsvári tanulmányai végeztével a leydeni egyetemen tanult, ahol 1689-ben doktori vizsgát tett. 1690-ben tért vissza Kolozsvárra, ahol az iskola igazgatói állást foglalta el. Átélte az ó-vári iskola elvételét, a piactéri iskola leégését és az egyház vagyonának elvesztését. Átvészelte a kuruc-labanc háborúk viszontagságait, az 1710. évi és az 1712. évi pestist. Megfordult Hollandiában és Bécsben. Hollandiában az egyházi épületek felújítására adományokat gyûjtött. Bécsben az iskola megmentésén fáradozott. 30 évig állt az iskola élén. Kora keresett orvosa is volt. A leydeni egyetemen, doktori disszertációjában az emberi test megteremtésérõl, megnövekedésérõl és megszûnésérõl értekezett. Elkötelezett híve volt a kísérleti orvosi tudománynak.

Orvos, nõgyógyász, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte, és a diploma megszerzése után néhány évig Budapesten dolgozott. Debrecenben elõbb gyakorló orvos, késõbb Debrecen város tiszti fõorvosa lett. Mint tiszti fõorvos megszervezte a 80 ágyas Bábaképzõ Intézetet. Kiharcolta az Állami Gyermekmenhely felépítését, ahol késõbb átmeneti elhelyezést kapott az egyetem gyermekklinikája. Az õ javaslatára hozott határozatot a Városi Tanács egy felállítandó egyetem támogatására. 1906-ban Kenézy kezdeményezésére Egyetemi Bizottságot létesítettek, amelynek vezetésével õt bízták meg. Irányításával kezdõdött el a klinikák és az elméleti intézetek tervezése és építése. Kenézy pontos tervet dolgozott ki egy négykarú egyetem szervezésére. 1914-ben pedig a Debreceni Egyetem elsõ egyetemi ny. rendes tanárává nevezték ki. Az 1918/19-es tanévben az orvoskart képviselõ dékáni feladatkörrel is megbízták. Az 1919/20-as tanévben pedig a Tudományegyetem rektora volt. 1924-ben a Debreceni Tudományegyetem díszdoktorává avatták. 1930-ig a Szülészeti Klinika igazgatója volt. 1987-ben, a klinika fennállásának 60 éves jubileumi ünnepsége alkalmából. Róla nevezték el a DOTE könyvtárát, és 1988-ban az õ nevét vette fel a Hajdú-Bihar Megyei Kórház is.

Tanár, obszervátor
A Földrengési Számolóintézet munkatársa, obszervátor az 1900-as évek elején a kiskartali Podmaniczky-csillagvizsgálóban. 1905-tõl a Budapesti Földrengésvizsgáló Intézet és a Földrengési Számolóintézet munkatársa az 1. világháborúig. Számos jól megírt ismeretterjesztõ cikke jelent meg az Uránia c. havi folyóiratban, fõleg csillagászati témákról. Szakcikkei az Idõjárásban (szeizmológiai tárgyból) és a Nemzetközi Földrengéskutató Szövetség (Comptes Rendus...) konferencia-köteteiben. (Bartha Lajos)

Gépészmérnök, egyetemi tanár
1922-ben a budapesti mûegyetemen szerzett oklevelet. 1928-tól a Standard Villamossági Gyár mérnöke, 1938-ban mûszaki igazgatója volt. 1945 után az általános fejlesztési osztály, 1952-ben a Beloiannisz Híradástechnikai Gyár kutatólaboratóriumának vezetõje volt. 1952 és 1958 között a Távközlési Kutató Intézet osztályvezetõje, majd fõosztályvezetõje. 1949-ben az Állami Mûszaki Fõiskola tanára, majd a Mûszaki Egyetem meghívott elõadója. 1958-tól a Budapesti mûegyetemen a mikrohullámú híradástechnika tanszékére egyetemi ny. r. tanárnak nevezték ki. Egyike volt a hazai rádiótechnika jelentõs úttörõinek. Irányításával épült a 120 kW-os lakihegyi adóállomás és antenna, továbbá a vidéki reléadók. Nagy szerepet játszott az elsõ hazai rádiólokátorok megtervezésében s általában a mikrohullámú ipar megalapozásában és kifejlesztésében. Élete utolsó éveiben fõként az antennák mûszaki problémái foglalkoztatták. 15 éven át vett részt a mérnök generáció nevelésében.

Francia távcsõoptikus, csillagász
A francia Becsületrend Lovagja, a londoni Királyi Csillagászati Társaság külsõ tagja. Testvérével, Prosper Henry-vel állandóan együttmûködve készítette a kiváló minõségû csillagászati tükröket és lencséket, és jelentõs munkát végeztek az égbolt fotografikus feltérképezésén. 1868-tól a párizsi Nemzeti Obszervatórium munkatársa, elõbb a Chacornac-féle ekliptikai csillagtérkép vizuális felmérésén dolgoztak, az 1870-es évektõl. Saját mûhelyükben kiváló távcsõ-lencséket és tükröket készítettek, amelyekkel elsõsorban az égitestek fényképezésére törekedtek. Nevükhöz fûzõdik több franciaországi "óriás refraktor" objektívjének készítése, 1876-ben elkészítették a 33cm-es, nagy területet jól leképezõ fényképezõ lencséjüket, amely az 1887-ben megkezdett nemzetközi fotografikus égbolt térképezés (Carte du ciel) "alapmûszere" lett. Fotografikusan számos addig ismeretlen objektumot fedeztek fel, pl. a Plejádok (Fiastyúk) csillaghalmazát körülvevõ halvány köd-felhõt. Testvéréhez hasonlóan 7 aszteroida felfedezése kötõdik nevéhez. (Bartha Lajos)

Amerikai mérnök
A stroboszkóp feltalálója. 1931-ben doktorált a MIT-en, doktori munkájában szinkronmotorok vizsgálatához fejlesztette ki a stroboszkópot. Késõbb számos újítást végzett a rövid fényimpulzusokkal történõ fényképezés terén is. A negyvenes években alapított cégének fontos szerepe volt a nukleáris robbanások folyamatának fotókon való rögzítésében az ötvenes-hatvanas években. Jelentõs találmányai közé tartozik a víz alatti szonár-technológia kifejlesztése is, melynek segítségével számos történelmi hajóroncsot fedeztek fel, vagy pl. Jacques Cousteau expedícióin az óceán aljzatának feltérképezésében látták hasznát. Élete során számos kitüntetést kapott a Royal Photographic Society érmétõl (1934) a National Medal of Science-ig (1973). Szereplésével készült és jórészt az õ munkájáról, a stroboszkopikus fényképezésrõl szóló Quicker'n a Wink c. rövid dokumentumfilm 1941-ben elnyerte az amerikai filmakadémia Oscar-díját is. (Piriti János)

Fõiskolai természettantanár, református püspök
A debreceni kollégium elvégzése után, 1666 és 1669 között holland egyetemeken tanult. Leidenben 1669-ben bocsátotta nyilvános vitára a descartes-i elveknek megfelelõ értekezését. 1670-tõl a debreceni kollégiumban Komáromi Csipkés György utódjaként a bibliai nyelvek és a filozófia tanára lett. Heidelbergben 1678-ban jelent meg elõadásaiból készített mûve, a Philosophia ad usum scholarum praesertim Debrecinae applicata (Filozófia az iskolák, elsõsorban a debreceni használatára alkalmazva). Könyvében filozófián a természettudományok összességét érti, s a mû a karteziánus ismeretelmélet (metafizika) és természettan szemléletét tükrözi. Írásában modern természettudományos ismereteket nyújt. A fizikával foglalkozó részek értékét növeli, hogy a magyar szakirodalomban elõször szólt a mágnesség és az elektromosság jelenségérõl. Tankönyve több mint fél évszázadon át - Maróthi György felléptéig - maradt használatban. Késõbb a dogmatika tanára lett, s eleinte Amesius tanait hirdette, majd a nagy hollandiai teológus, Cocceius felfogását és módszereit is terjesztette. 1699-ben püspökké választották, ám emellett megtartotta tanári állását is.

Építész
Apja és bátyja is építõmester volt, mellettük sajátította el a mesterséget. Bécsben a Képzõmûvészeti Akadémián tanult, majd a milánói dóm építésén dolgozott. 1798-ban Pesten telepedett le. Az érett klasszicista építészet képviselõje volt. Jelentõs épületeivel, valamint közéleti tevékenységével, a Szépítõ Bizottmány tagjaként, hozzájárult a pesti városkép kialakításához, befolyást gyakorolt a városrendezési tervekre. Fontosabb épületei: Pesten a Deák-téri evangélikus templom, a Ludovika Akadémia, a Szép-utcai Almássy-palota, a Pesti Vigadó (1849-ben elpusztult) épülete, a budai Sándor-palota (ma a köztársasági elnök rezidenciája). Számos vidéki kastélyt is tervezett, így a dégi Festetics-kastélyt, a tengelici Csapó-kúriát, József nádor (a 2. világháborúban elpusztult) alcsúti kastélyát. Fõ mûve a Magyar Nemzeti Múzeum épülete. A tahitótfalusi temetõben nyugszik, síremlékét Ybl Miklós tervezte.

Német csillagász
1892-ben Münchenben doktorált Hugo von Seeligernél, majd több német obszervatórium után 1898-tõl 1932-ig (nyugdíjazásáig) a potsdami csillagvizsgáló obszervátora, 1916-tól professzora volt. Nevét a ritka elemek spektroszkópiája terén és a fotografikus fotometriában elért eredményei tették ismertté. A Handbuch der Astrophysik (Az asztrofizika kézikönyve) egyik szerkesztõjeként a "Fotografikus fotometria" és a "Csillagspektroszkópia és a radiális sebességek meghatározása" fejezeteket írta. (Piriti János)

Botanikus
Borbás Vince mellett a 19. sz. második felének legnagyobb magyar flórakutatója. Az eperjesi gimnáziumban Hazslinszky Frigyes tanítványa, õ kedveltette meg vele a botanikát. 1870-tõl a pesti egyetemen természetrajzot hallgatott, 1872-ben Jurányi Lajos tanársegédje a növénytani tanszéken. 1874-ben tanári oklevelet szerzett, 1879-ben doktorált. 1875-tõl a nagyváradi, 1880-tól a pancsovai, 1881-tõl az aradi, 1891-tõl a budapesti VII. ker. fõgimnázium természetrajztanára volt. 1892-ben a budapesti egyetemen magántanári képesítést szerzett. A növényföldrajz mellett fõleg növényrendszertani kérdésekkel foglalkozott, így megírta Magyarország tölgyeinek, hársfáinak, zanótjainak, szilfáinak, juharfáinak, ribizkéinek stb. monográfiáit 1888-1908 között. Õ dolgozta fel kritikailag Erdély flóráját, ez a könyve a század legjobb magyar flóramûve. Hatalmas herbáriumát (22 000 faj és változat) a Magyar Nemzeti Múzeumnak adományozta. Széles körû szakirodalmi munkásságot fejtett ki.

Építész
A budapesti mûegyetemen tanult. Elõbb Aigner Sándor és Kauser József mellett dolgozott, majd két évig Nagy Virgil mûegyetemi tanár tanársegédje volt. Több iskolát, kórházat, templomot épített történelmi stíluselemekkel (jászapáti gimnázium, a budapesti Szent Margit Leánygimnázium, az angyalföldi, szekszárdi és nyíregyházi közkórházak, a székesfehérvári Prohászka-emléktemplom stb.). Szakirodalmi tevékenységet is folytatott.

Fizikus, egyetemi tanár
Budapesten és Göttingenben járt egyetemre, majd Kolozsváron doktorált fizikából. Tangl Károly segítségével nyert ösztöndíjat Debye-hoz Zürichbe és Sommerfeldhez Münchenbe. Kolozsváron, majd a trianoni döntést követõen Szegeden lett az elméleti fizika tanára. Ismét csak Tangl Károly segítségével került 1928-ban Budapestre, egyetemünk elméleti fizika tanszékére. Elsõsorban az õ érdeme, hogy a magyar elméleti fizika felzárkózott a világszínvonalhoz. Szoros kapcsolatot tartott a külföldi egyetemeken mûködõ magyar fizikusokkal. Fizikai kollokviumokat szervezett a legmodernebb elméletek megtárgyalására, ezekre hazahívta elõadónak Neumann Jánost, Wigner Jenõt, Lánczos Kornélt, Teller Edét, Tisza Lászlót. "Az anyag korpuszkuláris elmélete" c. egyetemi tankönyve, amely az akkor még csak 1-2 éve felfedezett kvantummechanika szellemében íródott, 1927-ben jelent meg. Rendkívül olvasott, széles látókörû ember volt, aki a fizika mellett a matematika, a csillagászat, a biológia, a filozófia de még az archeológia területén is élvezettel kalandozott. (Dr. Radnai Gyula)

Talajvegyész, mûegyetemi tanár
1926-ban vegyészmérnöki, 1929-ben mûszaki doktori oklevelet szerzett. Sigmond Elek mellett tanársegéd, majd adjunktus. Közben 1935-36-ban az egyiptomi kormány megbízásából megszervezte a kairói Mezõgazdasági Múzeum mezõgazdasági ipari, talaj- és trágyázástani osztályát és tanulmányozta az egyiptomi talajviszonyokat és öntözési eljárásokat. Hazatérése után mûegyetemi magántanár és Sigmond Elek halála után a talajtan meghívott elõadója. 1943-tól az újonnan szervezett talajtan tanszék ny. r. tanára. Tudományos munkássága a talajtan minden területére kiterjedt. Mûködése kezdetén fõleg a humusz sajátosságaival és szerepével foglalkozott, majd a bázis-elnyelés jelenségével kapcsolatos elméleti és gyakorlati kérdésekkel, és tömegvizsgálatokra alkalmas módszert dolgozott ki a talajok adszorpciós telítetlenségének meghatározására. Részt vett az ország talajtani térképezésének megkezdésében és foglalkozott a talajok vízháztartásának vizsgálatával. A Magyar Talajtani Társaság egyik alapítója és elsõ elnöke 1943-ban.

Angol vegyész, gyáros
1801-ben felfedezte a nióbiumot, amelyet kolumbiumnak nevezett el - mert a British Múzeum gyûjteményében szereplõ, kolumbit nevû ásványban találta meg. Több ásvány viseli a nevét: az Ausztráliában felfedezett hatchettin vagy hatchettit és az Egyesült Államokban, North Carolinában talált hatchettolit. Apja halála után felhagyott az ásványtannal, és a családkocsigyártó vállalkozásában dolgozott.

Szovjet matematikus
Már gyermekkorában kiderült, hogy nagyon tehetséges matematikában. 16 éves korára már a Moszkvai Egyetem hallgatója. Oktatói: Kinchin, Luzin és Urysohn. Még egyetemi hallgatóként algebrai, geometriai és topológiai kutatásokba kezdett, de az eredményeit ekkor még nem tartotta publikálásra méltónak. 1929-ben kinevezést kapott a Don Politechnic Institute matematikai tanszékének vezetésére Novocserkaszk-ban. Egy évvel késõbb a Moszkvai Egyetemen tanított, majd 1931-ben Göttingenbe ment továbbképezni magát. Moszkvába visszatérve az egyetemen tanított. 1933-ban a Szovjet Tudományos Akadémia tagjává választotta. Egy évvel késõbb az Akadémia Matemetikai Intézetében dolgozott. 34 éves korában meghalt, de ilyen rövid élet alatt is jelentõs eredményeket ért el a számelmélet területén. A Goldbach-sejtésrõl, mi szerint minden 5-nél nagyobb természetes szám elõállítható három prímszám összegeként, Shnirelman új elképzeléssel állt elõ, bebizonyította, hogy minden természetes szám elõállítható véges számú prímszám összegeként.

Amerikai csillagász
Berkeley-ben doktorált 1948-ban majd a Lick Obszervatórium munkatársa lett. 1987-tõl a Hawaii Egyetm professzora volt. Szakterülete a csillagok fejlõdésének korai szakasza volt, legismertebb felfedezése a Herbig-Haro-objektumok néven ismert csillagkeletkezési régiók. Jelentõs eredményeket ért el a csillagközi anyag abszorpciós tulajdonságainak vizsgálatai során is. 1980-ban elnyerte a Bruce-érmet, az (11754) Herbig kisbolygó viseli a nevét. (Piriti János)

Orosz születésû amerikai biokémikus, ismeretterjesztõ, irodalmi alkotó
(Eredeti családi neve Ozimov, Iszak Ljudovics, születésének pontos dátuma kétséges a héber, pravoszláv és Gergely-naptárak eltérése következtében.) Hároméves volt, amikor családja az USÁ-ba emigrált. A Columbia Egyetemen szerzett diplomát, a Ph.D. fokozatot - a II. világháborús szolgálatát követõen 1948-ban kapta meg. A Bostoni Egyetem orvosi fakultásán tanított, de 1958-tól irodalmi tevékenységének jövedelmébõl élt. 1979-ben az egyetemtõl professzori címet kapott. Már fiatalon megmutatkozott irodalmi tehetsége, elsõ novellái 1939-ben jelentek meg. A szépirodalmi értékû modern tudományos-fantasztikus irodalom egyik megteremtõje, különösen a robotika, emberek és robotok viszonya foglalkoztatta. Széleskörû tudományos ismereteit eredetien, és mély humánus tartalommal értékesítette írásaiban Megfogalmazta a szakmai körökben is méltányolt "robotika három alaptörvényé"-t. Emellett számos természettudományi tankönyv, enciklopédia és ismeretterjesztõ munka szerzõje. Mintegy 500 mû szerzõje és szerkesztõje, rövid írásainak száma eléri a 9000-t. Számos munkáját magyar nyelvre is lefordították. Legnevezetesebb a "Birodalom", a "Galaktikus Birodalom", az "Alapítvány" és a "Robot" sorozata. Számos szépirodalmi és tudományos kitüntetésben részesült, több egyetem tiszteletbeli doktora. Nevét az 5020.sz. kisbolygó viseli. (Bartha Lajos)

Vegyész, agrokémikus
1928-1930-ig az Országos Chemiai Intézet Talajtani Osztályán dolgozott, ahol a 'Sigmond-iskola tagjaként korszerû agrokémiai ismereteket szerzett. Innen került a Soproni, majd a Debreceni Vegykísérleti Állomás Laboratóriuma élére. 1936-ban Mosonmagyaróvárott az Országos Növénytermesztési Kísérleti Intézetnek lett munkatársa, majd vezetõje. A talaj ún. könnyen oldható ("felvehetõ") tápanyagtartalmának vizsgálata, egész életmûvében központi helyet foglalt el és vezérfonalként húzódott végig. Meghatározó szerepe volt trágyázási szaktanácsadási rendszerek tudományos alapjainak kidolgozása. Eredményesen harcolt a savasságot tompító, a talajsavanyodást megelõzõ vagy mérséklõ meszezés országos akcióvá fejlesztéséért és állami támogatásáért. A több ismétléses kisparcellás szabadföldi kísérletek, ill. kísérletsorozatok beállításával hazánkban õ honosította meg a szabadföldi trágyázási kísérletek modern, ma is alkalmazott módszertanát. (Szabóné Kele Gabriella)

Magyar születésû amerikai fizikus, Nobel-díjas
A budapesti Fasori Evangélikus Gimnázium tanulója volt. 1925-ben doktorált kémiából a berlini Technische Hochschulén, ezt követõen több német egyetemen, majd 1928-30-ig a Technische Hochschulén tanított. 1930-ban az USA-ba hívták és ettõl fogva Princetonban dolgozott, néhány rövid idõszakot leszámítva. Meghatározó szerepe volt az atombomba kifejlesztésében. Egy évvel a neutron felfedezése után, 1933-ban írt tanulmányában megmutatta, hogy a neutronok és a protonok között ható erõnek nagyon rövid hatótávolságúnak kell lennie. Kimutatta azt is, hogy a magerõk függetlenek az elektromos töltéstõl. 1963-ban Nobel-díjat kapott az atommagok és az elemi részek elmélete terén elért eredményeiért, Maria Goeppert Mayerrel és J.H.D. Jensen-nel megosztva. 1978-ban kapta meg - Valentine Bargmannal megosztva - a fizika csoportelméleti alkalmazásaiért akkor elsõ ízben kiosztott kitüntetést, amely Wigner Jenõ halála óta már az õ nevét viseli (Wigner medal). Budapesten pedig az újjászervezett Központi Fizikai Kutatóintézet vette fel 2012-ben Wigner Jenõ nevét.

Kanadai-magyar matematikus
1947-ben matematika-fizika szakon doktorált Fejér Lipót és Riesz Frigyes tanítványaként Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetemen. Egyike a Fejér által elnevezett "Öt Nagy" ("Big Five") ifjú matematikusnak. További négyen: Császár Ákos, Gál István, Fuchs László, Horváth János Mihály. (A tréfás elnevezés egyik oka lehet, hogy az akkoriban nagyon népszerû vadásztörténetek "Big Five"-nak nevezték a legnehezebben elejthetõ nemes vadakat: párduc, oroszlán, kafferbivaly, orrszarvú, elefánt.) Aczél elõbb díjtalan gyakornok Budapesten, majd tanársegéd Szegeden, aztán docens Miskolcon (az ottani nehézipari mûszaki egyetemen). 1952-tõl 1965-ig Debrecenben tanszékvezetõ egyetemi tanárságig jutott, majd Kanadába került a Waterloo Egyetemre. Kutatási területe a függvényegyenletek és alkalmazásaik az információelméletre, a társadalom- és magatartástudományokra. (Hujter Mihály)

Koreai-amerikai elméleti fizikus
Még diákként emigrált az Egyesült Államokba, ott folytatta egyetemi tanulmányait. A Miami Egyetemen bachelor, a Pittsburgh-i Egyetemen master, a Pennsylvania Egyetemen 25 éves korában Ph.D. fokozatot szerzett. Több egyetemen és a princetoni Institute for Advanced Studies-ban a fizika professzoraként dolgozott. 1971-tõl a Fermi National Accelerator Laboratory-ban dolgozott, az elméleti fizikai osztály vezetõje volt, egyszersmind a chicagoi egyetem professzora is. Elsõsorban részecske-fizikával, a gyenge kölcsönhatásokkal és a szimmetriaelvekkel foglalkozott. 1977-ben autóbalesetben vesztette életét.

Olasz asztrofizikus
A röntgencsillagászat egyik létrehozója. A palermói Egyetem fizikai tanszékén szerzett diplomát. Az égitestek röntgensugárzása kutatásában, és mûszereinek kifejlesztésében szerzett érdemeket. Elsõsorban a Nap, fõleg a napkorona röntgensugárzásával foglalkozott. 1964-tõl az Egyesült Államokban egy nagy kutató-fejlesztõ vállalat röntgencsillagászati csoportjának munkatársaként az 1973-ban kezdõdött Skylab program röntgencsillagászati mûszereinek egyik fejlesztõje. A csillagok röntgensugárzásának tanulmányozására 1978-ben felbocsátott Einstein-ûrobszervatórium adatai feldolgozásának egyik vezetõje. 1976-tól a palermói egyetem csillagvizsgáló intézetének igazgatója, majd 1988-tól az önállóvá vált intézet igazgatója is. Az intézet ma az õ nevét viseli. A NASA, az USA Ûrkutatási Hivatala a "Különösen kiemelkedõ tudományos teljesítményért" éremmel (Exceptional Scientific Achievement Medal) tüntette ki 1974-ben. (Bartha Lajos)