Ornitológus
A soproni középiskolai természetrajz tanára Fászl István volt. Jogi és természettudományi tanulmányait Pozsonyban és Budapesten végezte. Rövid ideig közigazgatási gyakornok volt Sopronban, később birtokát is bérbe adva, csak ornitológiával foglalkozott. 1887-ben Erdélyben ismerkedett meg és kötött életre szóló barátságot Herman Ottóval. 1890 tavaszán részt vett a Herman Ottó által szervezett madárvonulási megfigyelésekben. Számos külföldi madártani kongresszuson számolt be a magyarországi kutatások eredményeiről. 1916-ban a Madártani Intézet igazgatójává nevezték ki. 1891-ben norvégiai tanulmányútján ismerte meg a síelést és tapasztalatai alapján ő honosította meg Magyarországon.

Zoológus, egyetemi tanár
Tanulmányait Kolozsvárt és Budapesten végezte. 1902-ben bölcsészdoktor, 1907-ben protisztológiából magántanár lett. 1898-tól a műegyetem növénytani, 1905-től az állattani tanszéken adjunktus volt. 1913-tól az Erzsébet polgári iskolai tanárképzőn a biológia tanára. 1920-ban Utrechtbe ment, ahol az egyetemen tanár volt. Hazatérése után 1929-től a tihanyi biológiai kutatóintézet igazgatója, 1934-ben a budapesti egyetemen a zoológia tanára lett. Az általános biológia és az általános állattan számos kérdésével foglalkozott, főként a véglényekkel. A biológiában antidarwinista és antihaeckelista álláspontot foglalt el, de az ún. neovitalistákhoz sem csatlakozott. Neki és munkatársainak köszönhető a Balaton életének korszerű hidrobiológiai vizsgálata. 1910-től levelező, 1932-től az MTA rendes tagja volt.

Angol fizikus
Fantáziadús angol fizikus, aki kortársaitól sem kapott érdemeinek megfelelő elismerést. A gázok kinetikus viselkedésére adott érdekes, de (ma már tudjuk) nem teljesen korrekt magyarázatot. Fontos és eredeti gondolata volt, hogy a hőmérsékletet a gázatomok mozgásával hozta összhangba. Eredeti gondolata volt az is, hogy összefüggés van a gázok hőmérséklete, nyomása és térfogata között, bár később kiderült, hogy az általa megállapított összefüggést korrigálni kellett. Nevéhez fűződik az 1831 évi "Nagy Üstökös" felfedezése is. (Rózsa Károly)

Német matematikus
Már 22 éves korában megszerezte a doktori címet, és kinevezték az erlangeni gimnázium tanárává, e mellett egy jelentős matematikai lap kiadója is volt. Tanári karrierje mindössze hat évig tartott romló egészségi állapota miatt. Élete hátralévő hat évét Erlangenben visszavonulva töltötte. Feuerbach 1822-ben bebizonyította, hogy a háromszög kilenc ponti köre - amelyet időnként pontatlanul Euler-körnek is neveznek - érinti a háromszögbe írt kört és a háromszög oldalait kívülről érintő három kört. A kilenc-ponti kört már egy évvel korábban Brianchon és Poncelet is leírta. Azt a pontot, ahol a háromszögbe beírt kör és a kilenc-ponti kör érinti egymást, Feuerbach-pontnak nevezzük. Egy másik jelentős munkájáról, amely 1827-ben jelent meg, később Moritz Cantor mutatta ki, hogy ebben Feuerbach - Möbiustól függetlenül - bevezette a homogén koordinátákat. Így Möbius mellett őt is a homogén koordináták bevezetőjének tekintjük.

Biológus
Bölcsészetet, jogot és teológiát Debrecenben tanult. 1864-ben ösztöndíjjal Edinburghbe utazott. Itt és Londonban vált a darwinizmus és a korabeli angol kapitalizmus közgazdasági elveinek lelkes hívévé. 1866-ban hazatért, előbb a debreceni gazdasági intézetben, majd a budapesti református gimnáziumban tanított. 1867-től a pesti református főiskolánál elfoglalta a természetrajzi tanszéket. 1870-ben a természettudományi társulatban ő indítványozta a könyvkiadó-vállalatot és kidolgozta annak tervét. Dapsy szerkesztette a Magyar Föld című közgazdasági napilapot. Lefordította többek között Darwin "A fajok eredete" és John Stuart Mill "A nemzetgazdaság alapelvei" c. munkáját.

Magyar-amerikai közgazdász, matematikus, vegyészmérnök, gyógyszerész, filozófus, szociológus, Nobel-díjas
Zuglói gyógyszerész családba született; fasori gimnazistaként a KöMaL sikeres feladatmegoldója. Matematikát és filozófiát kezdett tanulni az egyetemen, de apja Lyonba küldte, hogy legyen vegyészmérnök. A háború kitörésekor hazatért, és gyógyszerész diplomát szerzett. 1944-ben behívták, de 1945-ben megszökött a Harmadik Birodalomba hurcolás elől; jezsuiták bújtatták. Később előadásokat hallgatott a Katolikus Hittudományi Főiskolán; 1946-tól filozófiát tanult, 1947-ben doktorált, majd Szalai Sándor szociológiai intézetében tanársegéd lett. 1948-ban a gyógyszertárak államosítása után párjával Ausztriába menekült. Ausztráliában gyári munkás lett, majd közgazdaságtant tanított. 1956-ban ösztöndíjjal Amerikába került, 1958-ban közgazdasági doktorátust szerzett. Főként matematikát és statisztikát tanulmányozott. 1994-ben (megosztva) Nobel-díjat kapott közgazdaságtani matematikai eredményeiért. (Hujter Mihály)

Erdélyi matematikus
A kolozsvári román egyetemen végzett matematika szakot, és az egyesített Babes-Bolyai tudományegyetemen matematika-informatika karán tanított; 2005-ben a magyar tagozat docenseként ment nyugdíjba. 1982-ben doktorált Jászvásáron Parciális differenciálegyenletek megoldása iteratív módszerekkel témában. Kutatási területe a numerikus analízis volt. Hitközségi elnökként és diákszínházi rendezőként is működött. (Hujter Mihály)

Holland matematikus
Apjától, a leideni mérnöki iskola professzorától tanult matematikát, majd a leideni egyetemen végezte el tanulmányait 1635-ben. Ezután ő is a mérnöki iskolában tanított, 1643-tól kezdve apja mellett asszisztensként, majd 1645-ben, apja halála után átvette annak tanszékét. Ezt a posztot haláláig töltötte be. Tanítványai közé tartozott Christiaan Huygens. 1637-ben ismerkedett meg Descartes-tal, aki ekkor Leidenbe látogatott. Az ő révén került kapcsolatba vezető francia matematikusokkal. Több utazást tett Franciaországban és Angliában. Jelentős szerepe volt Descartes eredményeinek elterjesztésében.

Német csillagász, matematikus
Mérnöki tanulmányokat végzett a charlottenburgi Műszaki Főiskolán, majd Göttingenben - többek közt Felix Klein professzornál - és Lipcsében matematikát, csillagászatot tanult. 1910-től a potsdami Asztrofizikai Obszervatóriumban kapott állást. Itt kapcsolatba került Albert Einsteinnel, s az általános relativitáselmélet kísérleti igazolásának problémájával kezdett foglalkozni. Elsőként javasolta, hogy a fénysugaraknak a gravitációs mezőben várható elhajlását teljes napfogyatkozások idején próbálják igazolni. 1921-22-ben Potsdamban a Nap-színkép vizsgálata céljából megtervezte a ma "Einstein-torony"-nak nevezett torony-teleszkópot. 1933-ban a nemzetiszocialista hatalom származása miatt eltávolította az intézettől. Először Törökországba ment, ahol megszervezte a modern isztambuli csillagvizsgálót, majd 1937-ben rövid ideig Prágában volt professzor. Csehország német megszállása elől 1939-ben Angliába emigrált, ahol a skóciai St Andrews Egyetemen matematikát, 1951-től csillagászatot tanított. Skóciai munkája idején a Finlay nevet használta. 1959-ben, nyugdíjazása után visszatért Németországba, a mainzi egyetem tiszteletbeli professzora lett. A skót Királyi Társaság tagja volt. (Bartha Lajos)

Vegyész
Egyetemi tanulmányait a kolozsvári és a budapesti egyetemen végezte, 1882-ben szerzett oklevelet. 1882-1883-ban Lengyel Béla mellett volt tanársegéd, 1884-től 3 évig Than Károly kémiai intézetében laboratóriumi asszisztens, majd 1894-ig előadó tanársegéd. Közben kémia-természetrajztanári és doktori oklevelet is szerzett. 1894-től a földművelésügyi minisztériumban kultúrvegyész. Külföldön is tanulmányozta a mezőgazdasági vegyészeti intézményeket. 1903-tól a Magyaróvári Gazdasági Akadémia tanára és az ottani Vegykísérleti Állomás munkatársa. A jodidok meghatározásának módszerével és vízkémiai kutatásaival ért el jelentős eredményeket. Társszerkesztője volt a Természettudományi Közlönynek.

Matematikus
A Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen (KLTE) szerzett matematika-fizika szakos tanári oklevelet 1953-ban, 1958-ban doktorált. 1958-tól 1961-ig aspiráns, majd adjunktusként, ill. docensként dolgozott az egyetemen haláláig. Fő kutatási területe a valószínűségelmélet volt, új módszereket dolgozott ki a korrelációszámításban.

Finn matematikus
A Helsinki egyetemen doktorált matematikából Lindelöf tanítványaként 1919-ben. Egyetemi állást nem kapott, ezért 1926-ig középiskolai tanárként és biztosítási matematikusként dolgozott, e mellett, elsősorban a komplex analízis területén folytatott kutatásaival nemzetközi elismerést szerzett. 1926-ban a helsinki egyetem professzora lett, 1941-ben az egyetem rektorává választották. A háború után politikai nyomásra lemondani kényszerült, 1963-ig a zürichi egyetem meghívására ott folytatta munkáját. 1963-ban tért vissza Finnországba. Tanítványa volt Lars Ahlfors. Nevéhez fűződik a Nevanlinna-elmélet. 1981-ben a Nemzetközi Matematikai Unió (IMU) Nevanlinna-díjat alapított.

Amerikai csillagász
A Cornell Egyetemen tanult csillagászatot, és diplomázott mérnöki fizikából. 1955-ben a Harvard Egyetemen doktorált Cecilia Payne-Gaposchkin vezetésével. A Green Bank rádiócsillagászati obszervatóriumban kezdett dolgozni, a bolygók rádiósugárzását vizsgálta, eközben felfedezte a Jupiter magnetoszféráját. 1960-ban az Ozma Projekt keretében a tau Ceti és az epszilon Eridani csillagokat vizsgálta a 26 méteres rádióteleszkóppal idegen civilizációktól származó esetleges jelek után kutatva. 1961-ben alkotta meg a híres Drake-formulát, amellyel a Tejútrendszerben előforduló idegen civilizációk számát próbálta megbecsülni. 1964-től a Cornell Egyetem tanáraként dolgozott. 1972-ben Carl Sagannal közösen megtervezték a Pioneer-plakettet. Ennek (jelképes) célja volt, hogy minden kellően fejlett technikai civilizáció számára megérthető üzenetet tartalmazzon. Később a Voyager-program keretében az üzenetet hangállományokkal is továbbfejlesztették. 1984-ben a Santa Cruz-i California University természettudományi karának dékánja lett, ugyanebben az évben alapították meg a SETI Intézetet, amely kuratóriumának Drake lett az elnöke. Ez egy non-profit szervezet, melynek célja az idegen civilizációk utáni kutatás. Élete során számos elismerésben részesült, a (4772) Frankdrake kisbolygó is őrzi nevét. (Piriti János)

Építészmérnök, egyetemi tanár
A budapesti műegyetem mérnöki karán 1926-ban szerzett oklevelet. Fiatal mérnökként magántervező irodákban dolgozott, ahol a tervezési, földmérési feladatok mellett kivitelezési gyakorlatot is szerzett. 1932-ben magas- és mélyépítési szerkezetek statikájával foglalkozó tervezőirodát nyitott Budapesten. 1944-ig több mint 80 különféle ipari, köz- és lakóépület tartószerkezeteinek tervei mellett a nyergesújfalui vasbeton híd, az újpest-káposztásmegyeri átemelő telep mérnöki feladatait oldották meg. 1944. októberében munkaszolgálatos, majd deportálták, 1945. novemberében tért haza. 1945-1948 között a Fővárosi Építési és Városrendezési Osztály műszaki főtanácsosa, majd vezető tanácsnoka. 1948-1950 között az Építéstudományi Intézet vezetője. 1950-től az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán egyetemi tanár. Megszervezte az Ipari és Mezőgazdasági Épülettervezési Tanszéket, melynek 1971-ig vezetője. 1952-1954 és 1957-1960 között a BME rektora.

Erdőmérnök
Erdőmérnöki oklevelét a műszaki és gazdaságtudományi egyetem soproni bánya-, kohó- és erdőmérnöki karán szerezte 1941-ben. 1945-1946-ban az általa szervezett piliscsabai, majd a szári erdőhivatal vezetője. 1946-ban megszervezte és 1950-ig vezette a miskolci erdőigazgatóság bánfalvi erdőgondnokságát. 1950-1951-ben a Fejér megyei Erdőgazdasági Egyesülés beruházási csoportjának vezetője. 1951-től az Erdészeti Tudományos Intézet tudományos munkatársa, 1951-54-ben az Intézet szaktitkára. 1964-től az Erdészeti Főigazgatóság erdőgazdálkodási főosztályának munkatársa, 1967-től a MÉM tudományos kutatási főosztályán csoportvezető, a faágazati kutatások ágazati referense. 1975-től a Faipari Kutató Intézet munkatársa volt.

Német bakteriológus, Nobel-díjas
A legjelentősebb bakteriológusok egyike. 1862-ben kezdte az orvosi egyetemet Göttingenben. Anatómiaprofesszora Jacob Henle volt. Wollsteinban körorvos, majd berlini egyetemi tanár. Elsőként tenyésztette ki a lépfene bacilusokat, majd felfedezte a tuberkulózis és a kolera kórokozóját. Tanulmányozta a gennykeltő kórokozókat és leírta a baktériumok tenyésztésére szolgáló szilárd táptalaj elvét. Kidolgozta a baktériumok tiszta tenyészetének előállítási módszerét, a baktériumok tárgylemezen történő festését, meghatározta a bakteriológiai állatkísérletek alapelveit. Felfedezte az anthrax-bacilus spóraképzését, a tuberkulózisbaktériumot 1882-ben és a kolera-vibriót 1884-ben. Elsőként figyelte meg a staphylococcust és a pneumococcust. Ő javasolta elsőként a bakteriológiában a hővel való sterilizálást, amellyel kijelölte a mai sebészeti csírátlanításra alkalmas eljárást. Mindezzel lehetőséget teremtett sok fertőző betegség elleni eredményes védekezésre. 1905-ben Nobel-díjjal tüntették ki.

Hadmérnök, altábornagy, államtitkár
Tanulmányait a bécsi hadmérnöki akadémián végezte 1839-ben. Mint mérnök úttörő munkát végzett a talajjavítás terén, és szerepet vitt a dunántúli vasúthálózat kialakításában. Széchenyi döblingi bizalmas köréhez tartozott. 1865-től az országgyűlés tagja, 1867-70-ben közlekedési, 1870-72 között honvédelmi államtitkár. Jelentős szerepe volt a kiegyezés utáni közlekedéspolitika kialakításában. A vasútépítéseket helyezte előtérbe a vízi közlekedés rovására is. A Magyar Mérnök és Építész Egylet alapítója és első elnöke (1866-1885). Érdemei elismeréséül az Egylet 1885-ben Hollán Ernő-pályadíjat alapított az év legjelentősebb műszaki tanulmányának jutalmazására.

Mineralógus, tanár
Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte 1913-ban. Lőcsén, 1919-től Szombathelyen volt középiskolai tanár. 1920-tól az Magyar Nemzeti Múzeum ásványtárában működött. 1930-tól a debreceni egyetemen a kristálytan magántanára, 1941-től c. ny. rk. tanára. Munkássága elsősorban a hazai és külföldi ásványok kristálytani vizsgálatára összpontosult, de kőzettani és meteoritkutatásokkal is foglalkozott. Különösen kalcitvizsgálatai jelentősek. Szakirodalmi munkássága is számottevő. Az első női szerző volt, akinek munkáit az MTA ülésein bemutatták. Emlékére a Magyarhoni Földtani Társulat 1964-ben 3 évenként kiosztásra kerülő Vendl Mária emlékalapítványt létesített.

Fizikus, kémikus, egyetemi tanár
1918-ban beiratkozott a budapesti tudományegyetem jog- és államtudományi karára. Tanulmányait az 1918-1919-es tanév második félévétől a bölcsészettudományi karon folytatta. 1922 szeptemberétől az országos Chemiai Intézet és Központi Vegykísérleti Állomás, majd a Növényegészségügyi Intézet, később a Ruggyantaárugyár munkatársa volt. A Berlin-Dahlem-i Kaiser Wilhelm Institut für Physikalische Chemie-ben több ízben is dolgozott ösztöndíjasként Polányi Mihály mellett. 1948-1965-ig a BME Vegyészmérnöki Karán oktatott. 1954 novemberétől 1968 végéig a Központi Kémiai Kutató Intézet igazgatói tisztét is ellátta, 1965-ben lemondott tanszékvezetői állásáról, és csak a kutatóintézetet irányította. Schay Géza munkássága az analitikai kémiától a statisztikus mechanikáig terjedt. A BME Fizikai Kémiai Tanszékén Schay körül alakult ki az a nemzetközi hírű adszorpciós iskola, amelynek kiemelkedő eredménye a gázadszorpció, a gázkromatográfia és a folyadékelegy-adszorpció elméletének kidolgozása. Munkásságát két Kossuth-díjjal, több állami kitüntetéssel is elismerték. A BME Vegyészmérnöki Kara 1992-ben Schay-díjat alapított a fizikai-kémia terén kiemelkedő eredményeket felmutató fiatal kutatók javadalmazására. 1946-tól az MTA tagja.

Matematikus, egyetemi tanár
Tizenhét-tizennyolc évesen sokat dolgozott a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapokban; sikerei okán még az arcképét is publikálták. A Toldy Ferenc Reáliskolában érettségizett Budapesten. Az Eötvös Collegiumba került, mert a felvételét melegen ajánlotta az iskola igazgatója, Marczinkó Ferenc. Császár Elemér fizikus szerint a fizika helyett inkább a matematika iránt érdeklődött. Felvették, sikeresen elvégezte az egyetemet; matematika és ábrázoló geometria szakos tanár lett (1934). Utána 1948-ig aktuáriusként, majd középiskolai tanárként dolgozott. A Műegyetem geometria tanszékén tanított 1953-tól nyugdíjazásáig. A "Kúpszeletek" című könyve (1967) mindmáig az egyik alapmű a témában; sokszor kiadták. Az Elemente der Mathematik rangos folyóirat első 11 évfolyamát böngészve a leggyakoribb magyar név Schopp Jánosé. Halálakor Reiman István kiemelte, hogy lelkiismeretes tanári munkája mellett jelentős kutatási eredményeket ért el az n-dimenziós szimplexekre érvényes egyenlőtlenségek és az állandó szélességű tartományok elméleteiben. (Hujter Mihály)

Latin nyelven író angol tudós, szerzetes
Tudományos, történeti és teológiai műveket írt, témái a zenétől és a zenei ritmikától a naptárkalkulációkon át a biblia magyarázatáig terjednek. Az idő számításáról (De temporum ratione) szóló munkája a kozmosz hagyományos ókori és korabeli felfogását ismerteti. Magyarázza, hogyan hat a gömbölyű Föld a fény változására, hogyan befolyásolja a Nap és a Hold évszaki mozgása az újhold változó alakját esténként, milyen utat jár be a Hold egy nap alatt az állócsillagok között. Az apály és a dagály kiszámításával, a húsvét idejének megállapításával is foglalkozik, és egyéb naptári számításokat is közöl. Tájékoztat az angolszász naptár hónapjairól is. (Hujter Mihály)

Orvos, sugárbiológus, onkológus
1944-ben a Pázmány Péter Tudományegyetemen általános orvosi oklevelet szerzett, majd az Oxfordi Egyetem Exeter College-ban tanult. 1944-1947-ig a Pázmány Péter Tudományegyetem Élettani Tanszék tanársegéde volt. 1947-ben Nagy-Britanniában telepedett le. 1951-1962-ig az oxfordi Churchill Kórház radiobiológiai laboratóriumának vezetője, 1962-1983-ig a manchesteri Christie Kórház Paterson Laboratóriumának igazgatója, egyúttal 1970-1983-ig a manchesteri egyetemen a kísérleti onkológia professzora volt. Kísérletes rákkutatással, kísérletes hematológiával, elsősorban a sejtciklus vizsgálatával foglalkozott. Nemzetközileg is alapvetően új eredményeket ért el a különböző rákbetegségek, pl. a leukémia keletkezése, ill. ezen betegségek kialakulásának terápiás befolyásolhatósága terén. 1983-tól az MTA külső tagja volt.

Németalföldi matematikus, térképész, műszergyártó
Matematikát és orvostudományt tanult előbb Groningenben, majd Louvainben. Műhelyében földgömböket, térképeket és csillagászati műszereket készített. A 16. század negyvenes éveiben a louvaini egyetem matematikatanára, majd 1553-tól az egyetem orvosprofesszora. A térképészetben ő javasolta elsőként a háromszögelés használatát, valamint a földrajzi hosszúság megállapítását időmérés segítségével. Tanítványa volt Gerhard Mercator, akivel évekig együtt dolgozott. 1540-ben Antwerpenben megjelent aritmetika könyvéből egy évszázadon át tanulták a számolást a latin iskolák tanulói, nemcsak a mai Hollandia és Belgium területén, hanem német és francia területen is. Az elsők közé tartozik abban is, hogy az "algebra" szót egymagában használja az "almukabala" szó nélkül. Nevét egy holdkráter is őrzi.

Amerikai geológus
A meteorkráterek első kutatója. Először jogot végzett, majd geológiát és ásványtant tanult. 1892-ben egy társával arany- és ezüstbányát tárt fel. 1902-ben kezdte meg az arizonai Flagstaff közelében fekvő, 1.2km átmérőjű, 170m mély kráterképződmény kutatását, amelyről addig azt feltételezték, hogy gáz- vagy forróvízfeltörés eredményeként keletkezett. Barringer feltételezte, hogy a krátert meteorbecsapódás hozta létre. 1903-tól 1929-ig fúrásokat végzett a kráterben, azt remélve, hogy a feltételezett meteoritban található vasmennyiséget ki tudja termelni. Jelentős mennyiségű vasat nem sikerült találnia, a geológiai észlelések azonban alátámasztották a meteorbecsapódás elméletét. 1929-ben Forest Ray Moulton számításokat közölt, melyek szerint a becsapódó anyagtömeg szinte teljes egészében elgőzölög. Barringer röviddel ezután meghalt. Utóbb az arizonai krátert róla nevezték el. A meteorbecsapódások által keletkezett kráterek elméletét az 1960-as években Eugene M. Shoemaker tisztázta megnyugtatóan. (Bartha Lajos)

Holland fizikus, Nobel-díjas
Lorentz tanítványa volt a leideni egyetemen, 1890-től tartott előadásokat Leidenben. Hat évvel később, Lorentz javaslatára, a mágneses tér fényforrásra gyakorolt hatását vizsgálta. 1900-ban nevezték ki az Amszterdami Egyetem fizikaprofesszorává, 1908-ban bízták meg az egyetem fizikai intézetének vezetésével. 1902-ben Lorentz-cel megosztott fizikai Nobel-díjat kapott - mindjárt a díj kiosztásának második évében - "a mágneses térben lejátszódó sugárzási jelenségek vizsgálatáért". A róla elnevezett, Zeeman-effektust 1896-ban fedezte fel, amelynek lényege, hogy a mágneses térben az atomok színképvonalai felhasadnak. Ez az atomszerkezet megismerésének egyik jelentős lépése volt. Dolgozott az optikai és a mágneses műszerek tökéletesítésén is.

Zoológus, hidrobiológus, műegyetemi tanár
Természetrajzi tanulmányait a kolozsvári egyetemen végezte, ahol 1878-ban bölcsészdoktori és tanári oklevelet szerzett, 1878-1885-ben egyetemi tanársegéd, 1882-től a kolozsvári, 1888-tól a budapesti egyetem magántanára. 1885-1886-ban a nápolyi zoológiai állomáson dolgozott, 1887-től a Magyar Nemzeti Múzeum Állattárának segédőre, majd őre. 1902-től a műegyetem állattani tanszékén ny, r. tanár. Kiterjedt, munkássága igen sok adatot hozott napvilágra, főleg a belvizek, édesvizek állatvilágáról. Jelentős kezdeményező munkát végzett a magyar állattani irodalom ismertetése terén. 1889-től az MTA tagja.

Orvos, urológus, egyetemi tanár
A budapesti, berlini és párizsi egyetemeken folytatott tanulmányok elvégzése után a budapesti sebészeti klinikán tanársegéd lett. 1904-ben az urológia magántanára. 1905-től sebész főorvos a budapesti poliklinikán. 1913-tól a Rókus Kórház urológiai sebészeti főorvosa, az egyetemen az urológia rendkívüli tanára. 1920-tól 1940-ig az urológia első nyilvános rendes tanára hazai egyetemen. Jelentős módon fejlesztette az urológiai diagnosztikát, valamint a belgyógyászati vesemegbetegedések, a prosztatatúltengés műtéttanát. 1936-tól az MTA tagja.

Piarista matematika- és fizikatanár
Iskoláit Privigyén, Vácott, Rózsahegyen végezte. 1906-ban érettségizett, sorra nyerte a különféle iskolai pályázatokat. A teológia mellett matematika-fizika szakot végzett a kolozsvári egyetemen. Egyetemi tanulmányai alatt bekapcsolódott a Fejér Lipót által vezetett matematikai szeminárium munkájába. 1911-ben kapta meg tanári oklevelét. A szegedi piarista gimnáziumban tanított 1910-1928-ig, majd utána a budapesti, a debreceni, a mosonmagyaróvári gimnáziumokban. Elsősorban fizika tanárként tartják számon. A matematika és a fizikaoktatást szinkronba hozta. Megvalósította a tantárgyi koncentrációt, a fizika tárgyalásához szükséges matematika apparátus tárgyalásával összehangolta, összekapcsolta a két tárgy tanítását.

Paleobotanikus, muzeológus
A budapesti tudományegyetemen 1951-ben végzett biológia-földrajz szakon. 1952-től a Természettudományi Múzeum Növénytárában segédmuzeológusként tevékenykedett. 1953-ban került Szombathelyre a Savaria Múzeum természettudományi osztályára, igazgatóhelyettes, majd megbízott igazgató volt. Jelentős ismeretterjesztő tudományos munkásságot fejtett ki, természettudományos kiállításokat rendezett. Munkatársaival megszervezte az Alpokalja természeti képe regionális programja keretében a terület növényi és állatvilágának feldolgozását. Magyarszombatfalvától Kőszegig kutatta a terület növényi és ásványvilágának ritkaságait.

Angol vegyész, fiziológus
Jogi tanulmányokat végzett az oxfordi egyetemen, majd orvosi gyakorlatot folytatott. Kísérleteivel kimutatta, hogy a légzés, illetve az égés során a levegőnek csak egy része fogy el, ebből arra következtetett, hogy a légzéshez, illetve az égéshez a levegőnek egy meghatározott alkotórészére van szükség, amelyet "nitroaerius"-nak nevezett. Ezzel közel jutott az oxigén felfedezéséhez. Nem végezte el azonban a levegőnek alkotórészeire való bontását, ezt mintegy 100 évvel később Priestley és Lavoisier érte el. Viszonylag pontosan írta le a légzés anatómiai összefüggéseit, és arra a következtetésre is eljutott, hogy a légzés arra szolgál, hogy a levegőnek "nitroaerius" alkotórészét - azaz az oxigént - a tüdőn keresztül a véráramba juttassa. Kísérleteiről 1674-ben megjelentetett könyvében számolt be.

Amerikai matematikus
A Yale Egyetemen végzett 1840-ben. 1841-ben az amerikai tengerészet alkalmazta matematikatanárként. Jelentős érdemei vannak az annapolisi tengerészeti akadémia létrehozásában és az oktatás színvonalának emelésében. 1859-ben meghívták a Washington University matematikatanszékének vezetésére St. Louis-ban (Missouri). 1862-ben az egyetem rektorának választották meg. A tengerészet számára végzett munkája során foglalkozott csillagászattal és földrajzi helymeghatározással. Nevéhez fűződik a matematikai statisztikában használatos Chauvenet-kritérium. Róla nevezték el a Mathematical Association of America által adományozott Chauvenet-díjat.

Botanikus, tanár
1893-ban tanítóképző intézeti tanári képesítést nyert. Csáktornyán, Kiskunfélegyházán, Aradon tanítóképző intézeti tanár volt. 1911-ben Budapesten igazgató, 1914-ben szakfelügyelő, majd főigazgató lett. Magyarország és a Balkán flóráját kutatta. Monografikusan feldolgozta a Centaurea-fajokat és a hársak fajtáit. Feldolgozta a delibláti homokpuszták növényzetét. Számos dolgozata jelent meg Magyarország flórájáról és a Centaureákról, leginkább a Magyar Botanikai Lapokban. Növényeket is neveztek el róla. Írt népszerű és ifjúsági műveket is.

Német fizikus
Akárcsak Jedlik Ányos, ő is végigélte majdnem az egész XIX. századot. Berlini egyetemi tanulmányai során nagy hatással volt rá Christian Samuel Weiss, a modern kristálytan egyik megalapozója, ebben a tárgykörben született meg Neumann első publikációja. 28 éves korától fogva ötven éven át tanított Königsbergben az egyetemen fizikát és ásványtant, a kísérleteket saját laboratóriumában végezte. Fizikai kutatásai - akárcsak Jedlikéi - a legkülönbözőbb területekre terjedtek ki, ráadásul sok eredményét nem is publikálta. Felhívta a figyelmet a víz fajhőjének hőmérsékletfüggésére, megállapította, hogy a vegyületek mólhője az összetevő elemek atomhőjének összege. Optikában a kristályok kettős törésének matematikai elméletét dolgozta ki. Elektrodinamikában az egyik legismertebb törvény, amely a középiskolai fizikában mind a mai napig az ő nevét viseli, a mozgási indukcióra vonatkozik (U = Blv). Leghíresebb egyetemi tanítványa a königsbergi születésű világhírű fizikus, Gustav Robert Kirchhoff volt. (Dr. Radnai Gyula)

Amerikai mikrobiológus, Nobel-díjas
Tatum irányításával végezte tanulmányait a Yale Egyetemen, 1948-ban itt szerzett tudományos, Ph.D. fokozatot. 1947-től 1959-ig a Wisconsin Egyetemen tanított, ahol orvosgenetikai tanszéket alapított. 1959-től a Stanford Egyetem orvostudományi karán dolgozott, 1962 és 1978 között a Molekuláris Orvostani Laboratórium igazgatójaként. 1978-tól New Yorkban a Rockefeller Egyetem rektora volt. Fő kutatási területe a baktériumok genetikája. Úttörő munkásságáért, a genetikai rekombinációról és a baktériumokban lévő genetikai anyag szerveződéséről tett fölfedezéseiért George Wells Beadle-lel és Edward Lawrie Tatummal megosztva 1958-ban orvosi-élettani Nobel-díjat kapott.

Amerikai matematikus, közgazdász, Nobel-díjas
Pittsburgh-ben, a Carnegie Mellon University-n szerezte BSc és MSc diplomáit matematikából. Ezután a Princeton Egyetemen tanult; 1950-ben a nem kooperatív játékelmélet témakörben írt dolgozata által kapta meg a PhD fokozatot. Ezt az eredményt később Nash-egyensúlynak nevezték el. Témavezetője Albert W. Tucker volt (akinek további világhírű tanítványai például Marvin Minsky, Lloyd Shapley, Harold W. Kuhn). A Nash-féle beágyazási tétel szerint minden Riemann-sokaság izometrikusan beágyazható a megfelelő euklideszi térbe. Nash munkássága kiterjedt a nemlineáris parabolikus parciális differenciálegyenletekre és az algebrai geometriára is. Betegsége miatt évtizedekig nem tudott alkotni; ezt a nehéz időszakot "Egy csodálatos elme" című többszörösen Oscar- és Golden Globe-díjazott film örökítette meg. A játékelmélet terén elért kiemelkedő eredményeiért 1994-ben (Harsányi Jánossal és Reinhard Seltennel megosztva) megkapta a közgazdasági Nobel-díjat, 2015-ben pedig Abel-díjat nyert (Louis Nirenberggel megosztva). (Hujter Mihály)

Villamosmérnök, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait a bécsi, a brnói és a karlsruhei műszaki egyetemen folytatta, villamosmérnöki oklevelét Karlsruheban szerezte. 1945 után az Egyesült Izzó kutató laboratóriumának nagyfrekvenciás osztályát irányította, s részt vett azokban a kutatásokban és kísérletekben, amelyek a Holdról visszavert rádiólokátor-jelek kimutatásához vezettek. Az Orion-gyárral együttműködve egyik elindítója volt az elektronikus mérőműszerek tervezésének; ebből az együttműködésből fejlődött ki az Elektronikus Mérőműszerek Gyára. 1948-ban az Orion-gyár műszaki igazgatójaként tevékenyen közreműködött a néprádió megkonstruálásában. Alapító tagja, majd vezetője lett a Távközlési Kutató Intézetnek. Egyik megszervezője volt az Állami Műszaki Főiskolának, ahol híradástechnikai képzés is indult. A budapesti műszaki egyetemen 1949-ben létrehozott híradástechnikai tanszék vezetője lett, 1972-1975 a Híradástechnikai Elektronika Intézet igazgatója volt. Kidolgozta és több éven át előadta a műszaki egyetemen a rádió-vételtechnika és a távolbalátás, továbbá az elektroncsövek, az elektronikus mérések és az impulzustechnika c. tárgyakat. A műszaki egyetem villamosmérnöki karának dékánja 1957 és 1960 között. 1949-től az MTA tagja.

Fizikus, egyetemi tanár
Tanulmányait a debreceni Tudományegyetemen végezte. 1945-től a debreceni egyetem Kísérleti Fizikai Intézetében majd később az ATOMKI-ban is dolgozott. Kutatási területe kísérleti magfizika (alfa neutronó magátalakulás), biofizika és agrárfizikai témák, ultrahang és elektromos terek, radioaktív izotópok és vákuumtechnika agrárfizikai alkalmazásának vizsgálata. 1970-1990 között a Debreceni Agráregyetem Matematika-Fizika tanszékét vezette. Jelentős volt a műszerfejlesztési tevékenysége. A kutatásokhoz szükséges műszerek egy részét maga tervezte és fejlesztette a nukleáris elektronika területén. Ő fejlesztette ki az első hazai neuron számlálót, különböző elektronikus műszereket (GM számlálókat), majd a későbbi gyorsító ionforrás fejlesztését és kidolgozását végezte. Az 1950-es évek elején az általa fejlesztett GM számlálóval kutatott és talált a mecseki szénbányákban uránércet a debreceni egyetem kutatócsoportja, amelynek tagjai voltak Földváry Aladár geológus, Szalay Sándor és Nagy János fizikusok. (Nagy János)

Amerikai filozófus, matematikai ismeretterjesztő író
A Chicagói Egyetemen szerzett filozófus BSc diplomát, majd újságíróként dolgozott. Gyermeklapok rejtvényrovatát szerkesztette, matematikai feladványokról publikált könyveket és cikkeket. Világhírét azzal alapozta meg, hogy egy negyed évszázadig a Scientific American rovatszerkesztője volt, és itt a szórakoztató matematika apostolává vált. Többek közt Császár Ákos fura poliéderét is ő népszerűsítette. Félezernyi újság- és folyóiratcikk, száznál több könyv, rengeteg vele illetve róla készített interjú és videó minősítette őt a világelső mathemagician (azaz matekbűvész) címre. Sajnos még csak nagyon kevés munkája jelent meg magyarul. (Hujter Mihály)

Osztrák születésű brit csillagász
A cambridge-i Trinity College-ban tanult, 1942-ben szerezte meg a B.A., 1946-ban az M.Sc. fokozatot. 1947-ben választották a Trinity College tanárává, 1949-től a cambridge-i Cavendish Laboratóriumban lett a fizika egyetemi demonstrátora. Az 1940-es évek végén Gold, Hermann Bondi és Fred Hoyle fogalmazták meg az állandósult állapotú (steady state) világegyetem elméletet, amelynek Hoyle lett a fő szószólója. Gold 1952-től a londoni Királyi Greenwich-i Obszervatórium munkatársa volt. Öt évvel később a Harvard Egyetem csillagászatprofesszora lett. 1959-ben a Cornell Egyetem (Ithaca, New York állam) csillagászatprofesszora lett. 1959-től 1981-ig igazgatta a Rádiófizikai és Űrkutatási Központot. Az űrkutatás korai támogatói közé tartozott, fontos elméleteket és feltevéseket fogalmazott meg a Hold szerkezetéről, a napkitöréseknek, a viharoknak a Föld atmoszférájára gyakorolt hatásáról, a Naprendszer és az élet eredetéről. Felfogása szerint bár a világegyetem tágul, a galaxisok közötti térben állandóan keletkezik anyag, ebből fokozatosan új galaxisok formálódnak.

Bencés mennyiségtan- és természettantanár
Szülővárosának bencés gimnáziumában érettségizett, majd ide is tért vissza tanítani 1910-ben. Közben a pannonhalmi Szent Benedek rend felszentelt tagja lett, Budapesten megszerezte gimnáziumi tanári oklevelét, és 1905-ben matematikából doktorált. "A Descartes-féle koordináta transzformáció csoportok differenciál invariánsai" - volt doktori dolgozatának címe. Az 1920-as években a hazai vízi cserkészet egyik kezdeményezőjeként szervezte újjá az esztergomi cserkészéletet. 1924-ben a pannonhalmi főapát megbízta az esztergomi bencés gimnázium igazgatásával és bencés házfőnökké nevezte ki. Az ezekkel járó teendők ellátása mellett középiskolai matematikai és fizikai tankönyveket írt, ill. dolgozott át: Borosay Dávid és Gidró Bonifác tankönyveit aktualizálta. A cserkészek körében népszerű Zászlónk c. ifjúsági lapban jelentek meg tudománynépszerűsítő írásai. 1931-ben a budapesti bencés gimnázium igazgatójává nevezték ki, amelyet négy évvel később bekövetkezett tragikus haláláig vezetett. Esztergomban 1944 óta a gimnázium mellett elvezető út, Pannonhalmán 1978 óta a legjobb diákok számára alapított díj őrzi nevét. (Dr. Radnai Gyula)

Építészmérnök
Oklevelét 1923-ban szerezte meg a Műegyetemen. 1939-1941 között országgyűlési képviselő. 1945-ben az emigrációt választotta. Amerikában építésztervezői gyakorlatot folytatott. 1958-ban létrehozta a Magyar Mérnökök és Építészek Világszövetségét. 1963-ban megalapította a Studies for a New Central Europe c. folyóiratot.

Kohómérnök
Vaskohómérnöki oklevelét 1926-ban, doktori oklevelét 1933-ban szerezte meg Sopronban a Bánya- és Erdőmérnöki Főiskolán, majd ugyanott tanársegéd. Közben 1927-28-ban állami ösztöndíjjal a berlini Műszaki Főiskolán volt tanulmányúton. 1934-ben adjunktussá, 1940-ben intézeti tanárrá nevezték ki, egyúttal megbízták a metallográfiai tanszék vezetésével. Sopronban 1949-1951 között a Bánya- és Kohómérnöki Kar dékánja. 1952-1974 között a Vasipari Kutató Intézet igazgatója. A fémtan egyik megteremtője volt. 1947-től az MTA tagja.

Kémikus, egyetemi tanár
1939-ben a műszaki egyetemen vegyészmérnöki oklevelet, 1949-ben műszaki doktori oklevelet szerzett. A gyógyszerkémiának kötelezte el magát 1945-1949-ig az Egger Gyógyszergyár kutató-gyógyszerésze volt. 1950-1956-ig a BME Vegyészmérnöki Karán a gyógyszerkémia előadója. 1956 után az USA-ban telepedett le, a New York-i Cornell Egyetem Orvostudományi Kar Biokémiai Intézete tudományos munkatársa, a New Jersey-i Squibb Orvostudományi Kutatóintézete Peptidcsoportjának vezetője 1966-ig. 1966-1983-ig a clevelandi Western Research Egyetem Kémiai és Biokémiai Intézet egyetemi tanára, emeritusz professzor. Peptidkémiával foglalkozott, a peptidszintézis kérdéseinek világhírű kutatója. Nevéhez fűződik a modern peptidkémia máig alkalmazott egyik szintetikus módszerének, a nitrofenil aktív észteres kapcsolásának kidolgozása, majd elsőként alkalmazta ezt számos peptidhormon szintézisében. Kidolgozta továbbá a lépésenkénti peptidlánc-építés stratégiáját, majd megvalósította az emésztést szabályozó hormon, a szekretin első szintézisét. Az Amerikai Kémiai Társaság és az Amerikai Biokémiai Társaság tagja. 1990-től az MTA külső tagja.

Vegyészmérnök
1949-ben kapott vegyészmérnöki oklevelet a Budapesti Műszaki Egyetemen. 1949-től dolgozott a Csepel Vas és Fémművek Központi Anyagvizsgáló Kémiai Laboratóriumában. 1952 és 1965 között a Metallográfiai Laboratóriumban, 1958-tól, mint a laboratórium vezetője, 1965-ben lett a Csepeli Fémmű Kísérleti Osztály, majd 1967-től Kísérlet Kutatás vezetője. 1972-ben a Csepel Művek Fémtani és Technológiai Kutató Intézet műszaki igazgatójává nevezték ki, 1980-tól a Csepel Művek Tervezési és Kutatási Intézet főmetallurgusa, 1982-től 1986-ig a Gépipari Minőség Ellenőrző Intézet műszaki igazgatóhelyettese volt. Ezt követően még évekig dolgozott, segítette fiatalok munkáját. Számos szakmai elismerésben részesült. Több tudományos testületnek volt tagja. 1987-ben kezdeményezte az MTA Matematikai és Fizikai Tudományok Osztály Fizikai Bizottsága keretében a Fizikai Díj létrehozását. Az igen rangos díjat ma az MTA Fizikai Tudományok Osztálya ítéli oda az arra érdemes, kiemelkedő munkát végzett kutatóknak. Munkásságának zömét metallográfiai, fémtani dolgozatok tették ki.

Holland fiziológus, orvos, Nobel-díjas
Az Utrechti Egyetemen szerzett orvosi diplomát, majd a Leideni Egyetem élettanprofesszoraként dolgozott 1886-tól egészen haláláig. 1903-ban tervezte meg az első húros galvanométert, ma Einthoven-féle galvanométernek nevezik, ezzel a szívizom összehúzódásakor keletkező elektromos potenciálváltozásokat lehetett mérni és grafikus úton rögzíteni. Felismerte, hogy a különféle szívbetegségekről nyert felvételek görbéi között eltérések vannak. 1908 és 1913 között az egészséges szív tevékenységéről készült felvételek hullámait tanulmányozta. Továbbfejlesztette az elektródák elhelyezési rendjét. 1924-ben orvostudományi és fiziológiai Nobel-díjjal tüntették ki, annak elismeréséül, hogy felfedezte a szív elektromos tulajdonságait az általa alkotott és tökéletesített elektrokardiográffal. Ez a műszer, mint gyakorlati klinikai berendezés, a szívbetegségek diagnosztizálásának fontos eszköze.

Orvos, immunológus
A budapesti tudományegyetem orvosi karán 1944-ben avatták orvosdoktorrá. 1946-tól a Phylaxia Oltóanyagtermelő Intézet humán immunológiai osztályán tudományos munkatárs, 1952-től szakmai osztályvezető. 1954-től a Humán Oltóanyagtermelő és Kutató Intézet tudományos igazgatóhelyettese volt. Munkatársaival kidolgozta az emberi anti-Rh szérumokat, az antiglobulin szérumot, a koncentrált vörheny-toxint, valamint az immunkémiai reakciók egész sorát. Irányító szerepet töltött be az antitoxikus szérumok tisztításában, koncentrálásában, a humán immunoglobulin előállításában. Kutatásai az immunológiai embertan művelésében jelentősek.

Walesi fizikus, mineralógus
1826-ban a cambridge-i St. John's College-ban diplomázott, majd ugyanott lett oktató. Első munkái hidrosztatikai és hidrodinamikai témájúak voltak. 1832-től 1870-ig az ásványtan professzora volt. 1839-ben publikálta legjelentősebb munkáját Krisztallográfia címmel. A kristálytanban alapvető fontosságú Miller-index az ő nevét viseli. 1838-ban a Royal Society tagja lett. (Piriti János)

Amerikai csillagász
A csillagászati fényképezés úttörője, William Cranch Bond csillagász fia és 1895-től hivatali utóda a Harvard Obszervatórium igazgatói székében. Kezdetben apjával együtt az elmosódott körvonalú ködök és távoli csillagrendszerek megfigyelésével foglalkozott. Együtt fedezték fel a Szaturnusz gyűrűjének belső halvány részét (fátyolgyűrű), és a Hyperionnak nevezett Szaturnusz-holdat. Ugyancsak apjával együtt kísérletezett az égitestek fotografálásával. 1850-ben elsőként sikerült távcsövön egy csillag, a Vega (alpha Lyrae) képét megörökíteniük. Együttesen 200-300 fényképet készítettek égi objektumokról. Az angol Királyi Csillagászati Társaság aranyéremmel jutalmazta, nevét egy hold- és egy marsbeli kráter őrzi, a Hyperion nevű hold egyik alakzatát és 767.sz. kisbolygót apjáról és róla nevezték el. (Bartha Lajos)

Orosz csillagász
A csillagfénymérés egyik úttörője. 1871-ben szerzett diplomát a moszkvai egyetemen, és az egyetemi obszervatórium munkatársaként a műszeres vizuális csillag-fényméréssel (fotometriával) kezdett foglalkozni. Tökéletesítette a német Zöllner fotométerét, amellyel nagyszámú, halvány csillag fényét és fényváltozását határozta meg. Módszert dolgozott ki a bolygók fényének, majd a Nap fényességének és összsugárzásának meghatározására. 1885-től rendszeresítette a fényképezéssel végzett fénymérést, a fotográfiák gondos megőrzésével és dokumentálásával megalapította az egyetem "üvegkönytár"-át. Jelentős munkát végzett a meteorrajok látszólagos kiáramlási pontjainak (radiánsainak) meghatározásával is. 1890-1916 közt a moszkvai Egyetemi Csillagvizsgáló igazgatója, nevéhez fűződik az intézet korszerűsítése. 1882-től az Egyetem tanára, 1889-ben a tanszék vezetője. Nevét a 807.sz. kisbolygó és egy holdkráter viseli. (Bartha Lajos)

Német biokémikus, Nobel-díjas
A müncheni egyetemen, Adolf von Baeyernél hallgatott kémiát, 1888-ban doktori fokozatot szerzett, majd a kieli, a tübingeni, a berlini, a boroszlói és a würtzburgi egyetemen volt professzor. Az erjedéssel kapcsolatos kitartó kutatásai során, 1896-ban és 1897-ben fontos felfedezéseket tett. A berlini egyetemen elnyert agrártudományi professzori állása lehetővé tette, hogy folytassa biokémiai kutatásait. 1907-ben kémiai Nobel-díjat kapott annak bizonyításáért, hogy a szénhidrátok erjedését nem maga az élesztősejt, hanem az élesztőben lévő különböző enzimek okozzák. Buchner őrnagyként szolgált a német hadseregben, az 1. világháborúban esett el.

Brit fizikus, csillagász
Kitüntetéssel diplomázott Cambridge-ben, és először a háborúban magas szintre fejlesztett angliai radarkutatásba kapcsolódott be. A tudományok doktora fokozatot az MIT-n szerezte meg 1949-ben. Elektronikai témájú könyve az elektromérnökök bibliája lett az 50-es években. Később csillagászati interferométerek építésében vállalt fontos szerepet, először az angliai Teddingtonban, majd az Edinburgh-i obszervatórium Rómához közeli telephelyén. John Davis és Hanbury Brown társaságában épített Michelson rendszerű csillagászati interferométert, melynek elméletét Brownnal közös cikkekben publikálták. Csak lassan sikerült meggyőzniük kollégáikat elméletük helyességéről, melyet ma már "Hanbury Brown and Twiss" ("HBT") effektusnak neveznek az asztrofizikában. 1968-ban Brownnal együtt elnyerte a Brit Királyi Csillagászati Társaság Eddington érmét. Életének utolsó éveit ő is Ausztráliában töltötte. (Dr. Radnai Gyula)

Orvos
1838-ban a pesti orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, majd Bécsben volt gyakorló orvos. Az 1848-1849-es szabadságharc alatt honvédorvos, több tábori kórház parancsnoka. 1850-ben a pesti szegényház orvosa lett. 1861-től a pesti izraelita kórház igazgatója. Gerontológiával és ókori orvostörténelemmel foglalkozott. Számos tanulmánya jelent meg magyar és német szakfolyóiratokban. 1874-től az MTA tagja.

Mérnök, vasúti mérnök, műegyetemi tanár
Tanulmányait a budapesti műegyetemen végezte 1895-ben. Ugyanez évtől magánmérnöki gyakorlatot folytatott. 1897-től mint tanársegéd, majd mint adjunktus, 1906-tól meghívott előadóként vett részt a műegyetemi oktatásban. 1925-től 1940-ig az út- és vasútépítéstan tanszék vezetője. Részt vett az uzsoki és az ausztriai alpesi vasút építésében s számos kisvasút és bányavasút tervét készítette el. Elsősorban a vasúti biztosító- és jelzőberendezések terén volt elismert szaktekintély. 1917-től 1932-ig a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet igazgatója.

Magyar születésű amerikai matematikus, villamosmérnök
Családja 1943-ban emigrált; 1954-ben szerzett villamosmérnöki oklevelet az MIT-n, és három évvel később New Yorkban doktorált. Baltimore-ban kutatott, majd 1964 és 1971 között a Stanford University professzora volt, utána pedig a University of Florida egyetemi tanára lett 1992-ig. Fontainebleau, Párizs és Zürich kutatóhelyein is tevékenykedett. Világraszóló találmánya a "Kálmán-szűrő": egy algoritmus, mely mozgó, változó rendszerek állapotáról ad optimális becslést sorozatos mérésekkel, figyelembe véve az állapotméréseket és a zavaró tényezőket. Ez például a drónok irányításában rendkívül hasznos. Az amerikai elnök a "National Medal of Science" kitüntetést adományozta Kálmánnak. (Hujter Mihály)

Olasz jezsuita csillagász
A vatikáni csillagvizsgáló igazgatója volt. Hat üstököst fedezett fel (ezek közül kettőt másokkal egy időben). Az első észlelő volt, aki távcsővel bukkant új üstökösre. Elsőként észlelte a Szaturnusz gyűrűrendszerének egyik, igen keskeny hézagát. Pontosabb értéket adott meg a Vénusz tengelyforgási idejére. Hozzáfogott egy részletes csillagtérkép szerkesztéséhez, ez a munkája befejezetlen maradt. 1848-ban az itáliai forradalom miatt az Egyesült Államokba utazott, ahol felkérték a Georgetown Csillagvizsgáló vezetésére, de tanulmányútja során Londonban elhunyt. Az Itáliai Természettudományi Társaság egyik alapítója. Nevét egyházi zeneszerzőként is számon tartják. A dán király több üstökös felfedezését aranyéremmel jutalmazta, Nevét az általa felfedezett üstökösök, egy holdkráter és a 20103.sz. kisbolygó őrzi. (Bartha Lajos)

Gépészmérnök
Tanulmányait a budapesti műegyetemen végezte 1922-ben. A Ganz-féle Villamossági Gyár szolgálatába lépett, 1924-ben főmérnök, 1929-ben helyettes igazgató, 1934-ben igazható. 1936-ban a budapesti műegyetem magántanárává képesítette. 1941-től 1960-ig Budapest Főváros Elektromos Műveinek vezérigazgatója. Legjelentősebb találmányai feszültségszabályozókra, transzformátorokra, nagy teljesítményű turbógenerátorokra és az 50 periódusú villamos mozdonyokra vonatkoznak. A relé nélküli automatikus feszültségszabályozó találmányáért 1939-ben elnyerte az MTA Berzeviczy-díját. A Kandó-mozdony továbbfejlesztéseként megalkotta a fázis-periódusváltós rendszert, amelynél a motorok fordulatszámának - s ezzel a mozdony sebességének - változtatása a tápláló áram periódusszámának változtatásával történik. Ennek alapján készült el 1943-ra a 4000 LE-s V44 sorozatú mozdony, és építés alatt állt egy 150 km/ó sebességű motorkocsi is, amelyet azonban a háború miatt nem tudtak befejezni. A V44 sorozatú mozdonyok a háború végén súlyosan megsérültek; utódukként készült el 1950-re a 3200 LE-s V55 sorozatú ("Bo-Co") mozdony. A fázis- és periódusváltás alapgondolatát felhasználva, de saját tervezéssel az Oerlikon gyár is szállított ilyen mozdonyokat a Francia Vasutak részére. Irányításával épült a Mátravidéki Hőerőmű, a fővárosi 120 kV-os energiarendszer és több más fontos létesítmény. 1951-től az MTA tagja.

Orvos, ideg- és elmeszakorvos
Orvosi oklevelet a budapesti tudományegyetemen szerzett. Az elme- és idegkórtani klinikán tanársegéd volt, majd 1950-ben a Magyar Néphadsereghez került, amelynek főideggyógyásza, a katonai pszichiátria és neurológia egyik megalapozója, majd továbbfejlesztője lett; 1953-tól a Pavlov Ideg-, Elme Szakcsoport vezetőségi tagja, 1964-1967 között főtitkára volt. Vezetésével a Központi Katonai Kórház ideg-, elmeosztályán magas szintű klinikai és tudományos munka folyt.

Botanikus, ökológus, egyetemi tanár
Az ELTE biológia - földrajz szakán (1946-1950) szerzett diplomát. Andreánszky Gábor professzor tanítványaként került a tanszékre 1947-ben. Tanulmányai alatt fizetés nélküli gyakornokként dolgozott. 1950. június 1-től tanársegédként, adjunktusként, majd docensként tanított az egyetemen nyugdíjazásáig (1992. június 30.) Kutatási területe a növényrendszertan és növényföldrajz. Foglalkozott a pázsitfüvek bioszisztematikai kérdéseivel és vegetáció kutatással. Részt vett a hazai természeti értékek országos felmérését végző programban, a Bükk-hegység növénytársulásai és erdőtípusai térképezésében Zólyomi Bálint vezetésével. Fő művei: Horánszky András: Die Walder des Szentendre - Visegrader Gebirges (Bp. 1964.), Horánszky András - Járainé Komlódi Magda: Növénytani praktikum, Csapody Vera - Horánszky András: Vadvirágok 1. Sok szakkönyvet fordított német nyelvről pl.: Uránia Növényvilág 1, 2 kötete. Természetvédelmi munkássága elismeréseként Pro Natura Díjat (1997.) és Jávorka Sándor Díjat kapott (1988.).(Horánszky Tamás)

Svájci matematikus
Johann Bernoulli fia. Jogot végzett a baseli egyetemen, matematikát apjától, és bátyjától, Danieltől tanult. 1732-33-ban bátyjával, Daniellel Szentpétervárott tartózkodott. 1743-tól az ékesszólás professzora Baselben, 1748-tól, apja halála után ugyanott a matematika professzora, 1765-66-ban az egyetem rektora. Kiterjedt levelezést folytatott korának tudósaival, levelezőpartnerei között Maupertuis és Voltaire is szerepelt. Négy alkalommal nyerte el a Francia Akadémia díját.

Angol villamosmérnök, matematikus, fizikus
Nagybátyja volt Sir Charles Wheatstone a híres távírómérnök. Ismereteit nagyrészt önképzéssel szerezte. 1870-ig távírászként dolgozott; ekkor süketsége miatt vissza kellett vonulnia, s ettől kezdve magánemberként foglalkozott kutatással, elsősorban az elektromágnesesség elmélete és a matematika terén. Saját korában nem mindig kapta meg a megfelelő elismerést. Fontos eredményeket ért el az elektromos hírközlés terén. Ő fogalmazta meg a telegráfegyenletet. 1902-ben feltételezte, hogy a légkörben van egy, a rádióhullámokat visszaverő ionizált gázréteg, ennek létezését csak 1923-ban mutatták ki. Ő szabadalmaztatta a koaxiális kábelt. Bevezette az ún. Heaviside-függvényt, ezzel hozzájárult az operátorszámítás megalapozásához. 1891-ban a Royal Society tagjává választotta. A göttingeni egyetemen tiszteletbeli Ph.D. fokozatot kapott.

Lengyel származású amerikai fizikokémikus
Lipcsében, Heidelbergben, Zürichben és Manchesterben végezte egyetemi tanulmányait, majd 1911-től 1917-ig Németországban a karlsruhei Műszaki Akadémia munkatársa volt. 1913-ban Otto Gohringgel közösen fedezték fel a protaktínium-243m néven ismert elemet. 1917-től a müncheni Fizikai Kémia Intézetben dolgozott, ahol docensként kezdte, de végül az intézet igazgatója lett. 1936-tól egészen 1956-os nyugdíjba vonulásáig az Ann Arbor-i Michigani Egyetem professzora volt. Az amerikai állampolgárságot 1942-ben kapta meg. A brit Frederick Soddyval egyidejűleg fedezte fel az ún. Soddy-Fajans-féle eltolódási szabályt.

Matematikus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait Debrecenben végezte. 1940-ben doktorátust, 1941-ben matematika-fizika szakos tanári oklevelet szerzett. Középiskolában, majd - megszakításokkal - a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen tanított 1948-ig. 1948-tól 1951-ig ismét középiskolában tanár Magyarországon. 1951-től a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem docense. 1955 tavaszától ugyanitt tanszékvezető docens. 1958-tól 1966-ig az egyetem rektorhelyettese. 1964-ben egyetemi tanárrá nevezték ki. Betegsége miatt 1974-ben nyugdíjba ment. Mint tanszékvezető szorgalmazta a bányamérnök-hallgatók matematika oktatási idejének felemelését. Szakmai munkássága a determinánselmélet területére esik.

Csillagász
A pécsi pedagógiai főiskola matematika-fizika szakán kezdte felsőbb tanulmányait. Mivel 1956-ban a főiskolai munkástanácsot elnökölte, eltávolították az intézményből és a tanári pályáról. 1958-tól Baján csillagász. Kutatásainak fő témája a felsőlégkör modelljeinek javítása. Az MTA doktora (1982); értekezésének címe: "A felsőlégkör szerkezete a műholdak fékeződése és fedélzeti mérések alapján". A Bajai Csillagvizsgáló vezetője lett, és Szegeden egyetemi oktató is. Eredményiért elsőként érdemelte ki a Bay Zoltán-emlékérmet (2004). (Hujter Mihály)

Francia matematikus, csillagász
A kétszeres görbületű görbék vizsgálata című művét 18 éves korában írta, ez volt az első olyan munka a világon, amely a térgörbéket matematikai analízis, illetve differenciál-geometria segítségével vizsgálta. 1736-ban részt vett a Maupertuis-féle fokmérésben a Lappföldön, majd elméletet dolgozott ki a Föld és más égitestek alakjának meghatározására, ennek során a róla elnevezett differenciál egyenletet alkalmazta. E témáról írt könyve, amely 1743-ban jelent meg, megalapozta a gravimetriát, a nehézségi erő mérését, s ma is jelentős a forgási ellipszoidok és a folyadékok tanulmányozásában. Ez a műve a hajszálcsövességet is elemezte, azt molekuláris erőkkel magyarázva. A háromtest problémát a Nap, Föld és Hold esetére alkalmazva meghatározta a Hold mozgását és pályáját, erről írt könyve, A Hold elmélete 1752-ben jelent meg. Híres munkájában, a Halley-üstökös pályájának kiszámításáról írt értekezésében megjósolta az üstökös visszatérését, ami az általa megadott időben, 1758-ban be is következett.

Francia matematikus, fizikus
A függvények trigonometrikus sorbafejtésével hathatós eszközt biztosított a fizika differenciálegyenleteinek megoldásához. Munkássága az analízis egy új ágának kialakulásához és a függvényfogalom általánosításához vezetett. 1807-ben mutatta be az akadémián a hővezetés differenciálegyenletét tartalmazó dolgozatát. 1822-ben publikálta A hővezetés matematikai elmélete című klasszikus művét. Két évvel később az akadémia tagja és titkára lett. A Fourier-sorok és a Fourier transzformáció ma már nélkülözhetetlen eszközei a matematikai fizika parciális differenciálegyenleteinek megoldásában. Rájuk épül az ún. harmonikus analízis. Dirichlet belőlük kiindulva adta meg a függvény ma is elfogadott definícióját. A Fourier-analízis témakörét a magyar matematikusok (Fejér Lipót, Riesz Frigyes) is intenzíven kutatták. Neve ott van a hetvenkét francia tudós között az Eiffel-tornyon.

Jezsuita csillagász
Magyarországi születésű tudós. 1757-től haláláig a bécsi Egyetemi Csillagvizsgáló (első) igazgatója. Megindította és 35 éven át szerkesztette az időrendben második csillagászati évkönyv-sorozatot (Ephemerides Astronomicae), amely tudományos értekezéseket is közölt. Tökéletesítette a földrajzi hosszúság mérését, új, ma is alkalmazott módszert dolgozott ki a szélesség meghatározására. 1762-1764-ig Sajnovics János Hell mellett gyakornok. 1769-ben a dán király felkérésére Észak-Norvégiából megfigyelte a Vénusz átvonulását a Nap előtt, ennek adataiból a ténylegeshez közel álló értéket számított a Csillagászati Egységre, a pontos számolást az általa kidolgozott kiegyenlítő módszerrel érte el. Elsőként végzett folyamatos meteorológiai és földmágneses méréseket a Sark-körtől északra. Nagy figyelmet fordított szülőföldjének tudományos előmenetelére, az egri és budai obszervatóriumok berendezésének tanácsadója, számos fiatal magyar tudós oktatója. A finn-ugor nyelvrokonság kutatásának kezdeményezője, foglalkozott a magyarok őshazájának kérdésével. (Bartha Lajos)

Mérnök
Oklevelét a budapesti műegyetemen szerezte 1889-ben. 1890-1892-ben műegyetemen tanársegéd. 1892-től a kereskedelemügyi minisztérium szerkesztési osztályának, majd a Duna-hídépítési osztályának munkatársaként részt vett a Ferenc József-híd (a mai Szabadság-híd) és az Erzsébet-híd tervezésében. Több folyamhidunk épült tervei alapján (az újpesti vasúti összekötőhíd, a csongrádi közúti és vasúti híd, mely hazánk első Langer-tartós hídja stb.). 1904-től a kereskedelemügyi minisztérium közúti hídosztályára került, 1910-ben a hídosztály főnöke. A vasbeton szerkezetek számítása terén úttörő munkát végzett. Beke Manó matematikus öccse.

Orosz zoológus, mikrobiológus, Nobel-díjas
A harkovi egyetemen szerzett diplomát 1864-ben, 1873-1882 között az ogyesszai egyetemen tanított állattant és összehasonlító anatómiát. 1882-86 között Messinában a tengericsillag-lárvák emésztőrendszerét kutatta. Ezután az ogyesszai Bakteriológiai Intézetben, majd Pasteur meghívására a párizsi Pasteur Intézetben dolgozott 1887-1916-ig, 1903-tól mint az intézet igazgatóhelyettese. Ő ismerte fel az általa fagocitáknak nevezett sejtek szerepét a legtöbb állatfajta és az ember szervezetének fertőzésekkel szembeni védekezőrendszerében. Émile Roux francia mikrobiológussal együtt 1903-ban sikerült emberszabású majmokat megfertőzni a szifilisz kórokozójával. Életének utolsó évtizedét a tejsavtermelő baktériumok tanulmányozásával töltötte, ezektől remélte az emberi élet meghosszabbításának lehetőségét. 1908-ban Paul Ehrlichhel megosztva orvosi-élettani Nobel-díjat kapott az immunológia tudományában elért eredményeiért.

Német fizikus
Rudolf Kohlrausch fia. Würzburgban tanult fizikát, Kundt tanítványa volt. A würzburgi Fizikai Intézetben dolgozott 1883-ig. 1884-től a hannoveri műegyetem elektrotechnika professzora lett, 1892 és 1895 között az egyetem rektora volt. Munkássága az elektrotechnika számos területére kiterjedt, jelentős eredményeket ért el a dinamóelmélet területén, az elektromos vezetőképesság és a mágnesezhetőség összefüggéseinek vizsgálatában. Testvérével, Friedrich Kohlrausch-sal több közös munkát jelentetett meg a mágneses mező méréstechnikájáról és az ezzel elért eredményekről. (Piriti János)

Amerikai biokémikus, Nobel-díjas
A Pennsylvania-i Egyetemen tanult. 1940-41-ben ösztöndíjasként egy évet a koppenhágai Carlsberg Intézetben töltött, majd 1943-ban a Harvard Egyetemen szerzett Ph. D. fokozatot. 1950-ig a Harvard Egyetemen majd a National Institutes of Health (Bethesda, Maryland) munkatársaként kutatott és oktatott. 1962-ben a Harvard Medical School kémiai intézetének vezető professzora lett. Kutatásainak központi témája az enzimek és más fehérjék, elsősorban a ribonukleáz enzim szerkezetének kutatása volt. 1972-ben Stanford Moore-ral és William H. Steinnel megosztva kémiai Nobel-díjat kapott a ribonukleáz enzimmel kapcsolatos kutatásaiért, elsősorban az enzim aminosav-szekvenciája és térszerkezete összefüggésének feltárásáért.

Izraeli fizikus, politikus
Gépészmérnöknek tanult a Technionban. 1958-1960-ban védelmi attasé volt Nagy-Britanniában, ahol Abdus Salam irányításával a University of London-on fizikus Ph.D. fokozatért tanult. 1962-ben Murray Gell-Manntól függetlenül javasolta a hadronok osztályozását SU(3)-ízszimmetriájuk alapján SU(3)-szupermultiplettekbe. Fontos hozzájárulásai voltak a részecskefizika, asztrofizika, kozmológia és tudományfilozófia területén. A Tel-avivi Egyetem Fizikai és Csillagászati Iskolájának alapítója és vezetője volt 1965-1972-ig, az egyetem elnöke 1971-1975-ig és a Sackler Institute of Advanced Studies igazgatója 1979-1997-ig. 1968-1990-ig a Center for Particle Theory igazgatója volt (University of Texas, Austin). 1983-ban megalapította az Izraeli Űrügynökséget, aminek majdnem haláláig elnöke maradt. Az Atomenergia Bizottság tagja volt 1965-1984-ig a Soreq Magkutató Központ igazgatójaként. 1974-1976-ig a védelmi minisztérium vezető tudományos szakértője volt. 1982-1992-ig a Tehija képviselője volt a Kneszetben. Ne'eman alapította a Tudományos és Technológiai Minisztériumot és a minisztere volt Jicak Samir kormányában.

Geológus, földrajztudós, egyetemi tanár
1874-ben a zürichi műegyetemen mérnöki oklevelet szerzett. Hazatérése után kinevezték a Magyar Nemzeti Múzeum ásvány- és őslénytárához segédőrnek. 1877-1880-ig részt vett gr. Széchenyi Béla kelet-ázsiai expedíciójában és beutazta Kína nagy részét. A közép- ázsiai sivatagok eredetéről kimutatta, hogy azok kő- és homokanyaga nem tengerfenék maradványa, hanem évmilliók sivatagi felhalmozódásának következménye. 1883-tól mint a Földtani Intézet osztálygeológusa a bánsági hegyvidék geológiai felvételezését végezte. 1886-ban a földtan rk. tanárának hívták meg a műegyetemre. 1889-1908-ig a budapesti tudományegyetemen az egyetemes földrajz tanszékének tanára, 1902-1908-ig a Földrajzi Intézet igazgatója. 1900-1914-ig a Földrajzi Társaság elnöke. Teleki Pállal és Papp Károllyal szerkesztette Magyarország földtani térképét. 1891-ben az ő kezdeményezésére és vezetésével alakult meg a Magyar Földrajzi Társaság. Ő kezdeményezte az Erdélyi-medence rendszeres geológiai és geomorfológiai feltárását. Jelentős érdemei vannak az erdélyi kősó- és földgázkincs felfedezésében is. Az ő felmérése és tanulmányai alapján kezdték meg a nagysármási fúrásokat.

Iskolaszervező pedagógus, igazgató
Nagyszalontán érettségizett, majd jelentkezett Budapesten a Tudományegyetemre és az Eötvös Collegiumba. Alapvizsgái letétele után Münchenben töltött egy évet ösztöndíjasként, majd Lausanne-ban akarta folytatni tanulmányait, de kitört a világháború. Hazajött, bevonult katonának és három évi frontszolgálat után Olaszországban fogságba esett. Mindvégig levelezésben maradt a Collegium igazgatójával, Bartoniek Gézával. Az ő bíztatására folytatta félbeszakított tanulmányait, miután hazatért a fogságból. Első matematika-fizika tanári munkahelye a mezőtúri gimnázium volt, ahol hat évig tanított, majd sikeresen pályázott az 1926-ban megnyitott szeghalmi református gimnázium igazgatói állására. Az itt töltött húsz év alatt színvonalas iskolát hozott létre az alapítójáról Péter Andrásnak nevezett gimnáziumból és a hozzá csatlakozó mezőgazdasági középiskolából. 1946-ban rövid ideig debreceni tankerületi főigazgató, majd Tildy Zoltán kérésére kultuszminisztériumi államtitkár lett. A kommunista fordulat éve után minden állását elvesztette, ugyanakkor szakmai elismerést hozott számára volt tanítványával, az akkor már egyetemi tanár Fényes Imrével közösen írt és 1959-ben megjelent Mikrofizika c. könyve. Nagy Miklós emlékére szobrot állítottak egykori hálás tanítványai, és a városi könyvtárat is róla nevezték el Szeghalmon. (Dr. Radnai Gyula)

Olasz matematikus
17 éves korától felszentelt pap volt. Eredetileg görög nyelvet és költészetet tanított, csak 27 éves korában kezdett matematikával foglalkozni. 1786-ban nevezték ki a paviai egyetem algebra- és geometriaprofesszorává. Párizsban részt vett a méterrendszer előkészítési bizottságában. Legnevezetesebb matematikai munkája a Geometria del Compasso (Pavia 1797), melyben bebizonyította, hogy minden euklideszi szerkesztés elvégezhető csak körző segítségével, vonalzó nélkül. Ezt a tételt nála korábban Georg Mohr már 1672-ben bebizonyította, az ő eredménye azonban nem vált ismertté. A tételt ma kettejükről Mohr-Mascheroni-tételnek nevezik.

Amerikai matematikus
A Berkeley egyetemen doktorált 1946-ban. A 2. világháború alatt, tanulmányait megszakítva, a légierő számára statisztikai módszerek katonai alkalmazásával foglalkozott. A háború után Washingtonban a hadügyminisztérium számára dolgozott tervezési feladatok matematikai megalapozásán. 1952-ben a RAND Corporation operációkutatási központját vezette, 1960-ban a Berkeley egyetem, majd 1966-ban a Stanford egyetem professzora lett. 1947-ben fogalmazta meg a lineáris programozás alapfeladatát és fedezte fel a szimplex módszert ennek megoldására. Ezzel az operációkutatás egyik legelterjedtebben alkalmazott és legnagyobb hatású algoritmusát hozta létre, amelynek szélesebb körű alkalmazását az elektronikus számítógépek fejlődése tette lehetővé.

Biokémikus, orvos
1929-ben szerezte meg orvosi oklevelét Budapesten. 1929-től Berlinben, Freiburgban, Baselban, Wartburgban dolgozott. 1933-ban a Szovjetunióba emigrált, 1934-1950-ben az Ukrán Tudományos Akadémia Biokémiai Intézetében dolgozott, 1950-ben tért haza. Megalapította és vezette az MTA Biokémiai Intézetét. Kezdetben a lipidek emészthetőségét, a fény sejtekre gyakorolt hatását, a kationok erjedési folyamatokban játszott szerepét vizsgálta, hazatérése után az enzimek kémiai szerkezetét és biológiai funkcióit tanulmányozta. 1950-től az MTA tagja.

Matematikus, filozófus, matematika- és művelődéstörténész
Egyetemi tanulmányait matematika szakon végezte, ezután az 1950-es években a bukaresti egyetemen tanított. 1969-ben Németországba emigrált és a regensburgi egyetemen a tudományfilozófiai tanszék vezetését bízták rá. Élete utolsó éveit Párizsban töltötte. Könyvei számos nyelven jelentek meg. Sokat publikált, kutatási eredményeit nemzetközileg elismerték. Többek között sokat foglalkozott a nem-euklideszi geometriával, kialakulásának előtörténetével.

Angol csillagász
A csillagászati spektroszkópia úttörője. 1854-ben londoni otthonában magánobszervatóriumot rendezett be. Kezdetben asztrometriai megfigyeléseket végzett. 1859/60-ban csillagászati spektroszkópiával kezdett foglalkozni. Elsőként mutatta ki, hogy a "ködös" objektumok közül egyesek galaxisok, mások pedig fénylő gáztömegek. Az utóbbiak sugárzásában kimutatta a hidrogént (1864). Először mutatta ki, hogy a fellángoló nova-csillagok hidrogénfelhőt dobnak ki (1866). Az üstökösökben kimutatta szénhidrogének jelenlétét (1868). Elsőként észlelte a csillagok közeledő vagy távolodó mozgását a Doppler-effektus segítségével (1868). A Nap színképében felismerte a kalcium jelenlétét, és folyamatosan sikerült észlelnie a hidrogén vörös fényében a Nap protuberanciáit (Janssen és Lockyer módszerével). Csillag-spektroszkópokat szerkesztett, és elsőként kísérletezett a színképek fényképezésével. Kutatásaiban együttműködő társa volt William. A. Miller kémikus, és 1875-től második felesége, Margaret Lindsay Murray asszony. Számos megtiszteltetésben részesült, a British Association közgyűlésének elnöke (1891), 1900-1905 közt a Royal Society elnöke, 1897-ben lovaggá ütötték, 1902-ben a Becsületrend kitüntetettje. Két alkalommal kapta meg a Királyi Csillagászati Társaság aranyérmét. A Rumford, Copley és Bruce érmek kitüntetettje. Nevét egy hold- és egy Mars-kráter, valamint a 2635.sz. kisbolygó őrzi. (Bartha Lajos)

Francia matematikus, meteorológus
Az École Polytechnique-ban tanult, 1867-ben hadmérnökként belépett a francia hadseregbe. Katonai pályafutása során mindvégig elsősorban kutatással és oktatással foglalkozott. Aktív szolgálatot az 1870. évi francia-porosz háborúban teljesített, ekkor rövid időre porosz hadifogságba esett. 1874-től 1884-ig Algírban teljesített szolgálatot, itt megalapította a meteorológiai intézetet. 1884-ben visszatért Franciaországba, Montpellier-ben, Grenoble-ban és Bar-le-Duc-ban teljesített meteorológiai szolgálatot. 1910-ben vonult nyugdíjba. Egész pályafutása során, nyugdíjbavonulása után is aktív matematikai kutatásokat folytatott, elsősorban a geometria területén. Számos matematikai fogalom fűződik a nevéhez, többek között a Brocard-kör, a Brocard-háromszögek, a háromszög Brocard-pontja.

Kanadai születésű amerikai fizikokémikus, Nobel-díjas
1922-ben doktorált Berkeley-ben, a Kaliforniai Egyetemen, ezután a kémia tanszék munkatársa lett, 1962-től az egyetem nyugalmazott professzora volt. Munkásságával megteremtette a kvantumstatisztikának és a termodinamika harmadik főtételének szilárd kísérleti alapjait, érthetővé téve az utóbbi törvénynek látszólag ellentmondó kivételeket. Giauque és Herrick L. Johnston fedezte fel a 17 és a 18 tömegszámú oxigénizotópot. Az anyagok abszolút nulla fokhoz közeli hőmérsékleteken mutatott tulajdonságainak vizsgálatáért 1949-ben kémiai Nobel-díjat kapott.

Angol vegyész, Nobel-díjas
Az oxfordi Somerville College-ban töltött évei alatt 1928-31-ig kezdte meg krisztallográfiai vizsgálatait. Majd Cambridge-ben 1932-34-ig munkatársával elkészítette az első röntgendiffrakciós felvételt a pepszin nevű fehérjéről, valamivel később pedig a szterinek vizsgálatával foglalkozott. 1934-ben oktatóként tért vissza Oxfordba, végül emeritus professzor lett, a Royal Society (Királyi Társaság) professzora 1960-77-ig, 1970-től a Bristoli Egyetem kancellárja, 1977-től az Oxfordi Wolfson College tagja. 1942-1949-ig a penicillin szerkezeti elemzésén dolgozott. 1948-ban munkatársaival elkészítette az első röntgenfelvételt a B₁₂-vitaminról, amely a legbonyolultabb nem fehérje jellegű vegyületek egyike, végül teljesen meghatározták a molekula atomi szerkezetét, ezért 1964-ben kémiai Nobel-díjat kapott. 1969-re elvégezte az inzulin háromdimenziós elemzését is.

Mérnök, műegyetemi tanár
Oklevelét az Institutum Geometricumban nyerte 1844-ben. 1847-ben a József Ipartanoda fizikatanára. 1857-ben az újonnan alakult Joseph Polytechnikum tanára lett. 1871-ben alakult meg a József Műegyetem, ő volt az első rektora. 1872-ben a közoktatási tanács alelnöke, 1874-től a tanárképző intézet igazgatója és a tanárvizsgáló bizottság elnöke volt. Az 1875-76 és 1878-79. tanévben ismét a műegyetem rektora. A Természettudományi Társulatnak 1865-től 1872-ig elnöke, 1885-től a főrendiház tagja. Jelentős érdemeket szerzett a magyar technikai oktatás kifejlesztésében. 1858-tól az MTA tagja.

Fizika- és matematikatanár
Egyetemi tanulmányait részint a kolozsvári, részint a budapesti egyetemeken végezte. 1878-ban került a nagybecskereki kegyesrendi főgimnáziumba, ötévi tartózkodás után visszatért Erdélybe, és a Kolozsvári Református Kollégiumban természettant, mennyiségtant és csillagászatot tanított, emellett a természettani múzeum őre, és az elöljárósági és tanári gyűlések jegyzője volt. Az első magyar nyelvű spektroszkópiakönyv szerzője.

Gépészmérnök, egyetemi tanár
1930-ban a budapesti műegyetemen szerzett gépészmérnöki oklevelet. A gazdasági válság idején 1932-1936-ig a Honvédelmi Minisztériumban műszaki rajzoló volt. 1936-1945-ig a diósgyőri gyárban a sajtoló műhely vezetője. 1945-1949 között a MÁVAG diósgyőri kohászati üzemeiben az öntödei osztály, majd a metallográfiai osztály laboratóriumának a vezetője. 1942-1949 között a miskolci Gépipari Középiskolában, 1948-tól az Állami Műszaki Főiskola diósgyőri vaskohászati tagozatán tanított. 1949-ben nevezték ki a BME Gépészmérnöki Karára. 1952-től nyugdíjba vonulásáig tanszékvezető a műszaki mechanika tanszéken. 1951-1960-ig a BME oktatási rektorhelyettese, jelentős szerepet játszott a felsőoktatási reform munkálataiban. Számos hazai és külföldi szakfolyóiratban publikálta a szilárdságtan, a műszaki lengéstan és a rugalmasságtan körébe vágó tanulmányait.

Csillagász
A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen tanult 1926-30-ig, 1936-ban doktorált fizikából, az MTA Csillagászati Kutató Intézet főmunkatársa. 1933-tól a budapesti Svábhegyi Csillagvizsgáló Intézet munkatársa, ahol a rövid periódusú (RR Lyrae, delta Cephei) változócsillagok megfigyelésében és feldolgozásában ért el jelentős eredményeket. A csillagok fényesség ingadozásának nagyságának nagyságában és menetében fellépő változások tanulmányozásával nemzetközi elismerést szerzett. Tanulmányainak egy részét férjével, Detre Lászlóval közösen publikálta.

Olasz matematikus, utazó
Rómában jogot, Firenzében filozófiát és matematikát tanult, 1577-ben pedig missziós küldetéssel - Goa és Cochin érintésével - indult el Kínába. Udvari emberként, mandarinná történő kinevezése idején nagy népszerűségre tett szert, hiszen mintegy húsz kínai nyelvű munkájában számos olyan geometriai, matematikai, csillagászati ismeretet közvetített, amely idegen volt a kínai tudomány számára, tapasztalatairól pedig a keresztény olvasóközönség számára több útleírást, beszámolót is készített.

Orosz matematikus
1902-ben fejezte be egyetemi tanulmányait Szentpéterváron. Itt tanított 1917-ig, majd 1922-ig a Krím félszigeten volt egyetemi professzor. 1922-től Kievben lett a matematikai fizika professzora. Fő területe az interpolációelmélet, a differenciálegyenletek megoldásának numerikus módszerei, ezen a területen a hibák becslésének igen hatékony módszereit dolgozta ki. Fő műve a tanítványával, Nikolaj Bogoljubovval írott könyve a nemlineáris mechanika alapvetéséről. Közös munkájuk eredménye a Krilov-Bogoljubov-tétel, és az oszcilláló folyamatok vizsgálatában alkalmazott Krilov-Bogoljubov-módszer.

Bányamérnök
Győrben jogot, majd 1837-1839-ben Selmecbányán bányászati tanulmányokat végzett. 1843-1845 között Bécsben folytatta természettudományi, műszaki tanulmányait. Visszatérve 1846-ban kincstári szolgálatba lépett. 1850-ben a selmecbányai akadémia ideiglenes, 1855-től az építészet és az ábrázoló geometria r. tanára. 1873-tól az akadémia igazgatója volt. Szakcikkei a Berg- und Hüttenmännisches Jahrbuchban, azonkívül a Bányászati és Kohászati Lapokban jelentek meg. Unokája Pattantyús-Ábrahám Géza gépészmérnök, akadémikus.

Erdőmérnök, botanikus, egyetemi tanár
1890-ben a selmecbányai erdészeti főiskolán végzett. 1894-től a főiskolán tanársegéd, majd adjunktus. Közben 1896-1897-ben Münchenben tanult tovább, 1899-ben a kolozsvári egyetemen bölcsészdoktorátust szerzett. 1901-ben európai tanulmányúton járt, azután a selmecbányai főiskolán a növénytan előadója lett. 1903-ban Berlinben és Koppenhágában végzett botanikai tanulmányokat. 1918-tól a budapesti műegyetemen ny. r. tanár és az akkor létesített növényrendszertani, növényföldrajzi intézet vezetője. A fás növények szövettanával, mikológiával és patológiával, később teljesen a növényrendszertani, növényföldrajzi és ősnövénytani kérdések vizsgálatával foglalkozott. 1909-től az MTA tagja.

Olasz vegyész
Pisában 1845-46 Raffaelle Piria asszisztense volt, aki először készített szalicilsavat. 1849-ben Párizsba ment. Michel-Eugène Chevreul laboratóriumában 1851-ben részt vett a ciánamid előállításában. Ugyanebben az évben a piemonti Alessandriában a kémia és a fizika professzora lett. Itt fedezte fel 1853-ban, hogy ha benzaldehidet tömény alkohol-hidroxiddal kezelnek (Cannizzaro-reakció), akkor egyenlő mennyiségben keletkezik benzil-alkohol és a benzoesav sója. 1855-től a kémia professzora lett Genovában. 1858-ban kimutatta, hogy a párolgó keverék molekuláiban levő elemek atomsúlya kiszámítható a gázokra vonatkozó Avogadro-törvény alapján. Felfedezésével 1891-ben kiérdemelte a londoni Royal Society Copley-érmét. A szervetlen és szerves kémia professzora volt Palermóban 1861-1871 között, az aromás vegyületeket és az aminokat tanulmányozta. A Római Egyetemen 1871-ben nevezték ki a kémia professzorává, ugyanebben az évben az olasz szenátus tagja lett.

Francia vegyész
A párizsi egyetemen fizikát és kémiát tanult, majd főiskolai tanár lett. A Sorbonne-on doktorált 1863-ban. 1867-től a grenoble-i egyetemen tanított, 1870-től kémiaprofesszor volt. Az oldatok vizsgálatával foglalkozott. Levezette az oldószer fagyáspontcsökkenése és az oldott anyag molekulatömege közti összefüggést, felállította a Raoult-féle törvényt. Vizsgálta az oldatok forráspont emelkedését, kompresszibilitását, valamint a reakcióhőket, galvánelemek elektromotoros feszültségét.

Angol-amerikai csillagász
1919-ben ösztöndíjat nyert a Cambridge-i egyetemre, ahol botanikát, fizikát és kémiát tanult. Eddington irányította figyelmét a csillagászat felé. Mivel ebben az időben Cambridge-ben nők nem szerezhettek Ph.D. fokozatot, Amerikában, a Harvard obszervatóriumban pályázott meg egy ösztöndíjat. Munkáját mindvégig a Harvard obszervatóriumában végezte. Az első nő volt, aki a Harvard egyetemen csillagászatból doktori fokozatot szerzett. Disszertációjában kimutatta, hogy az elemek közül a csillagokban a hidrogén fordul elő a legnagyobb mennyiségben. 1934-ben összeházasodott Szergej Gaposkinnal, aki ugyancsak a Harvard obszervatóriumban dolgozott. Ettől kezdve közösen publikáltak.

Mennyiségtan- és természettantanár
1877-ben a budapesti egyetemen tanári oklevelet szerzett, utána a galgóci polgári iskola igazgatója, 1883-tól a pozsonyi állami tanítóképző tanára, 1896-tól a kolozsvári állami tanítóképző igazgatója volt. A gyakorlati oktatás terén itt jelentős újítása volt a méhészet és gyümölcstermesztés tanítása. Egyik kezdeményezője volt a magyarosítási törekvéseket tükröző Felvidéki Közművelődési Egyesület létrehozásának, melynek alapszabályait is ő dolgozta ki. Széles körű irodalmi működést fejtett ki a matematika és a neveléstudomány terén. Számos tankönyvet írt.

Francia vegyész, fizikus
Tanulmányait Párizsban végezte. Berthollet tanítványa volt, később pedig asszisztense lett. 1808-ban légköri vizsgálatok során felfedezte a róla elnevezett térfogati törvényt, melyet sav bázis reakcióknál is megvizsgált és észrevette, hogy pl. az ammóniagáz, mint bázis a savval szintén egyszerű térfogatviszonyok szerint reagál. Ez a megállapítás vezette aztán el a többszörös súlyviszonyok törvényéhez. Megfigyelte azt is, hogy a tömény kénsav a nitrogén monoxidot feloldja és megfelelő torony segítségével a nitrózus gázokat újra fel lehet használni. Ezeket az ún. Gay-Lussac-tornyokat még ma is használják, s hosszú ideig az ólomkamrás kénsavgyártás volt az egyetlen olyan módszer, mellyel kénsavat tudtak előállítani. Fizikából az ideális gázok hőtágulására vonatkozó törvények, valamint a gázok szabad tágulásának kísérleti vizsgálata őrzik nevét a középiskolai és az egyetemi oktatásban.

Bányamérnök, egyetemi tanár
Bányamérnöki oklevelét a műegyetem soproni bányamérnöki karán szerezte 1942-ben, ahol 1947-ig a geodéziai és bányaméréstani, majd a mechanikai tanszéken adjunktusként oktatott. 1948-52-ben a borsodi és az ózdi bányakerületekben üzemvezető. Tervei szerint fejlődött nagyüzemmé a farkaslyuki szénbányászat, és megvalósult a vízdús homokok alatti fejtési rendszer Égercsehiben. 1964-től egyetemi tanár a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem bányaműveléstani tanszékén. 1971-1978 között a földtan teleptani tanszéket vezette. Tudományos és oktatói tevékenysége a kőzet- és talajmechanikára, a biztosítószerkezetek mechanikájára és a műszaki földtan egyéb területeire terjedt ki. Kezdeményező szerepe volt az egyetemi bányamérnöki továbbképző tanfolyamok beindításában.

Gépészmérnök, matematikus, egyetemi tanár
1938-tól kezdve a Műegyetem gépészmérnök hallgatója, ezzel egyidejűleg a pesti Tudományegyetemen csillagászatot és fizikát tanul. Első tudományos sikere is erre az időre esik az általa "Transylvania"-nak elnevezett és nemzetközileg is bejegyzett kisbolygó felfedezésével. 1942-ben a Műegyetem Ábrázoló Geometria Tanszékére került tanársegédnek, e munkája mellett a Posta Kísérleti Intézetben is dolgozik a későbbi Nobel-díjas Békésy György munkatársaként. 1952-ben a Gépészmérnöki Karon szerveződő Ábrázoló Geometria Tanszék vezetője lett. 1962-ben nevezik ki egyetemi tanárrá. Az Ábrázoló Geometria (később Geometria) Tanszéket 1986-ig vezeti. 1981-1987 között a Gépész-mérnöki Kar dékánja. 1990-ben Apáczai Csere János díjat kap tanári tevékenysége elismeréseként. Tudományos munkásságát a geometria alapjainak és a Bolyai-Lobacsevszkij geometria kutatásának szentelte, amellyel nemzetközi viszonylatban is komoly elismerést szerzett.

Német csillagász, matematikus
Bár rendszeres főiskolai képzést nem kapott, kitűnő matematikai készsége révén az altonai csillagvizsgáló asszisztense lett 1826-ban. Továbbképezve magát Friedrich W. Bessel mellett megszerezte a doktori fokozatot a königsbergi (ma: Kalinyingrad) egyetemen. 1834-től Hamburgban, majd 1839-től az oroszországi Pulkovói Császári Obszervatóriumban dolgozott. Innen hívták meg 1849-ben a königsbergi egyetem tanárává. 1854-ben az altonai obszervatórium igazgatója lett. Haláláig szerkesztette az "Astronomische Nachrichten" c. folyóiratot. Fő munkaterülete a számoló-csillagászat volt, elméletileg meghatározta a Föld tengelyének "billegését", a nutációt. Nevéhez fűződik a mérési hibák megállapítására szolgáló Peters-formula. A londoni Királyi Csillagászati Társaság aranyérmével jutalmazták. Fia, Carl Friedrich Wilhelm Peters folytatta apja munkáját, kettőjükről egy holdkrátert neveztek el. (Bartha Lajos)

Német fizikus, optikus
1896-ban Göttingenben doktorált Woldemar Voigtnál. 1899 és 1938 között a jénai Zeiss Művek optikusa, 1907 és 1938 között a mikroszkópia részleg igazgatója volt. Eközben 1918 és 1940 között a jénai Friedrich Schiller egyetem professzoraként optikai előadásokat tartott. 1902-ben Richard Zsigmondyval kifejlesztették az ultramikroszkópot, 1925-ben utóbbi többek között ezért nyerte el a kémiai Nobel-díjat. 1908-ban August Köhlerrel megalkották a fluoreszcencia-mikroszkópot. Jelentős eredményeket ért el a mikrofotográfiában is. (Piriti János)

Brit matematikus
Tanulmányait Etonben kezdte, itt nyilvánult meg a matematika iránti érdeklődése. Tanulmányai befejeztével pénzügyi területen kezdett dolgozni. 1928-ban Princetonba ment, ahol 3 évig geometriai tanulmányokat folytatott. Oswald Veblen irányítása mellett Ph.D. vizsgát tett, majd utána közösen megírták geometria-monográfiájukat, ami a topológia területén klasszikussá vált. 1933-ban Oxfordban a Balliol College tagja lett. 1934-ben megnősült. A 2. világháború alatt az Admiralitásnak dolgozott, kezdetben tengeralattjárókkal kapcsolatos műveleti kutatásokat végzett, majd kódfejtőként. 1947-1960-ig Oxfordban a Magdalen College professzoraként dolgozott. 1953-1955 között a Londoni Matematikai Társaság elnöki tisztét töltötte be. Emlékére két díjat is létrehoztak, a Whitehead-díjat és a Whitehead Senior díjat. Az 1950-es években R. Maxwell támogatásával megalapította a Topology szakfolyóiratot, aminek első számát már nem érhette meg. Ő írta le a CW-komplexus definícióját, több topológiai fogalom bevezetése fűződik a nevéhez, amiket standardekként használnak.

Lengyel matematikus
A varsói egyetemen tanult, Mazurkiewicz vezetésével készítette el doktori disszertációját. Ulammal való, hosszabb idejű együttműködése során jelentős eredményeket értek el. A 2. világháború alatt az ún. "földalatti egyetemen" tanított, a németek rövid időre le is tartóztatták. A háború után jelentős szerepe volt az egyetem újjászervezésében. 1956-ban a Lengyel Tudományos Akadémia Matematikai Intézetének igazgatóhelyettese lett. Munkaterülete mindvégig a topológia volt. Nevéhez fűződik a Borsuk-probléma és a Borsuk-Ulam-tétel.

Orvos, szemész, egyetemi tanár
Orvosi oklevelet Budapesten szerzett 1909-ben, szemész szakképesítést nyert 1912-ben. 1909-1913-ban a budapesti, 1913-1920-ban a kolozsvári egyetem orvosi karán klinikai orvos, tanársegéd volt. 1921-1950 között a szegedi egyetem szemészeti klinikáján adjunktus volt, majd 1925-től egyetemi ny. r. tanár, Imre József utódaként tanszékvezető. Az orvostudományi kar dékánja három alkalommal és az egyetem rektora (1935-1936, 1948-1949) volt. A Szemészet c. szaklap szerkesztőbizottsági tagja, valamint több tudományos társaság, ill. bizottság tiszteletbeli elnöke. Fő kutatási területei a szem egyensúlyzavarának, proteinterápiájának, a kamilla hatóanyaga gyógyászati alkalmazásának, a retina betegségeinek témakörét ölelték fel. Számos szakközleménye jelent meg a hazai és külföldi folyóiratokban.

Orvos, egyetemi tanár
Orvosi tanulmányait a bécsi és párizsi egyetemeken végezte. Oklevelét 1929-ben Bécsben szerezte. Ugyanott a Wenkebach-klinikán, majd Darmstadtban és Ratiborban, 1931-1944 között a budapesti zsidókórházban dolgozott. 1945-től az Országos Társadalombiztosító Intézet orvosigazgatója. 1950-ben előbb a Tétényi úti, majd az István Kórház belosztályának vezető főorvosa. 1957-től haláláig az Országos Kardiológiai Intézet igazgatója. 1959-től egyetemi tanár, a IV. sz. belklinika igazgatója. Keringési betegségekkel, kardiológiával foglalkozott. Egy külföldi kongresszuson halt meg. 1997-től nevét viseli az Országos Kardiológiai Intézet.

Skót fizikus, amatőr csillagász, gépgyáros
Apja, Alexander Nasmyth kora ismert festője, aki műszaki kérdések iránt is érdeklődött, ami nagy hatással volt fiára. Apja kis műhelyében 17 évesen gőzgépet épített, 1928-ban országúti gőz-mobilt. Miután maga is gépgyárban dolgozott, 1836-ban H. Gaskell-el Lancashireben gépgyárat alapított. Közreműködött az angliai vasutak és gőzhajók építésében. Több gépgyári találmánya közül nevezetes, a Nasmyth-gőzkalapács jelentős technikai újdonság volt. 1856-ban visszavonult az ipari tevékenységtől, és Kent grófságban, "Hammerfield" kastélyában csillagászati távcsövek építésével és megfigyelésekkel foglalkozott. Az általa tervezett (ma is kedvelt) távcső-szerelés kényelmessé teszi az észlelő munkáját. Legnagyobb reflektora, 51cm-es főtükrével kora óriástávcsövei közé tartozott. James Carpenter csillagásszal (1840-1899) főleg a Hold a holdalakzatok formáival, keletkezésével foglalkozott. Holdtérképei alapján plasztikus modelleket készített, ezek fényképei illusztrálják Carpenterrel együtt írt, máig is értékes művét (The Moon - 1874). Tanulmányozta a napfelszín granulációit. Az Edinburghi Akadémia tagja, nevét egy holdkráter viseli. (Bartha Lajos)

Mezőgazdász, egyetemi tanár
Manninger Gusztáv Adolf fia és rokoni kapcsolatban állt Cserháti Sándorral is. A József Nádor Műszaki Egyetemen 1933-ban okleveles mezőgazda diplomát szerzett, majd a budapesti tudományegyetemen zoológiai tárgyakat hallgatott és ebből doktorált 1934-ben. Dolgozott a Földtani Intézetben, tanított Fehér Dániel mellett Sopronban a Bánya- és Erdőmérnöki Főiskolán. 1937-1938-ban Göttingenben növénytermesztési előadásokat hallgatott. 1938-tól a debreceni, majd a keszthelyi Gazdasági Akadémián oktatott, 1950-ben a gödöllői egyetem növényvédelmi állattani tanszékének vezetője volt. 1957-ben a Növényvédelmi Kutató Intézethez került, majd 1969-től 1976-ig a keszthelyi Agrártudományi Főiskola tanára volt. Kutatásai a szántóföldi növények - elsősorban a cukorrépa és a lucerna - állati kártevőinek vizsgálatára, a kártevők megjelenésének előrejelzésére irányultak.

Kanadai csillagász
A Brit-Columbiai (Kanada) Egyetemen tanult, és szerzett tudományos fokozatokat, 1932-ben az USA-ban végzett tanulmányokat. 1935-től a Dominion Astrophysical Observatory munkatársa, főleg csillagászati molekuláris spektroszkópiával foglalkozott. A csillagközi gázfelhők hőmérsékletének meghatározása terén végzett jelentős munkát. Kimutatta, hogy a szén-nitrogén ciklus az ún. hideg széncsillagok energiaforrása. A kanadai Királyi Csillagászati Társaság vezetőségi tagja volt, a Dominion Astrophysical Observatory nagy távcsövét róla nevezték el. Egy holdkráter is őrzi a nevét. (Bartha Lajos)

Matematikus, egyetemi tanár
Tanulmányait Kassán és Budapesten végezte, majd államköltségen a berlini, párisi és jénai egyetemeken egészítette ki szakismereteit. Azután több helyen tanár. 1892-ben a gyakorló főgimnázium tanára. 1893-ban a budapesti tudományegyetemen magántanár. 1895-ben a II. ker. egyetemi főgimnázium igazgatója és a Ferenc József-nevelőintézet kormányzója lett, 1907-től a vallás- és közoktatásügyi minisztériumban működött, miután már előzőleg udvari tanácsossá nevezték ki. Tudományos munkássága főként számelméleti kérdésekre terjedt ki.

Piarista matematika- és fizikatanár
A váci Piarista Gimnáziumban tanult. 1924-1929 között a budapesti tudományegyetemen tanult, matematika-fizika szakos tanári diplomát szerzett. Közben teológiai tanulmányokat is folytatott. 1929-ben doktorált. 1929-1948 között a szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium, a veszprémi, a debreceni, a szegedi, a tatai, a sátoraljaújhelyi, a kecskeméti, a váci Piarista Gimnázium tanára. A piarista rend magyarországi feloszlatása után 1949-től 1950-ig kisegítő lelkész volt Pesterzsébeten, a katolikus parókián. 1950-ben kilépett a piarista rendből. További sorsa nem ismert. Érdeklődési területe az algebra. Tudományos munkássága Rados Gusztáv és Bauer Mihály vizsgálataihoz kapcsolódott.

Földrajztudós, egyetemi tanár
Tanulmányait a budapesti tudományegyetemen végezte. 1927-ben a debreceni egyetem Földrajzi Intézetében Milleker Rezső mellett tanársegéd. A 30-as évek első felében a Sorbonne ösztöndíjasa volt s tanulmányútjain bejárta Európa nagy részét. A 30-as évek második felétől jelentek meg a magyar városokról morfológiai, tanulmányai. 1940-től a budapesti tudományegyetem emberföldrajzi tanszékének ny. r. tanára, a Magyar Földrajzi Társaság alelnöke. A 2. világháború után Bulla Bélával megírta a Kárpát-medence földrajzát, majd a Szovjetunió földrajzát. Emellett az időközben általános gazdaságföldrajzi tanszékké átszervezett tanszéke hallgatói részére több jegyzetet is írt. Településföldrajzi munkásságában olyan szintetikus felfogáshoz jutott el, amelynek elméleti és módszertani alapjai e tudományág további fejlődéséhez is alapot nyújtanak.

Matematikus, egyetemi tanár
Tanulmányait Kolozsváron végezte. Itt szerzett tanári diplomát 1936-ban, s itt doktorált 1947-ben. 1937-től a kolozsvári r. k. főgimnáziumban tanított matematikát. 1941-től tanársegéd, 1948-tól előadótanár, majd nyugalomba vonulásáig professzor volt a kolozsvári egyetemen. 1957-70-es évek közepéig a kolozsvári Matematikai és Fizikai Lapok főszerkesztője volt. Érdeklődésének középpontjában a valószínűségszámítás, a matematikai logika, valamint a matematika a népgazdaságban való alkalmazásának problémái álltak. Kibernetikai és információelméleti szakmunkákat fordított oroszból és románból magyarra.

Vajdasági magyar atomfizikus
1964-ben szerzett a belgrádi Elektrotechnikai Kar Atomfizikai Tanszékén diplomát, majd 1968-ban Belgrádban magiszteri fokozatot 1973-ban pedig doktorátust atomfizikából. 1964-től a belgrádi Egyetem tudományos munkatársa, tanársegéd, docens, majd tudományos főmunkatárs, egyetemi rendkívüli tanár. 1970-1973-ig vendégkutatóként Amerikában dolgozott. Hosszú ideig munkatársa volt a belgrádi Kémiai-technológiai Intézetnek is. Újvidéken a nyolcvanas években a Villamossági Karon oktatott, magyar nyelven is. Együttműködött az MTA Központi Fizikai Kutatóintézetével. Tagja volt a Magyar Tudományos Akadémia határon túli köztestületének, a Magyar Professzorok Világtanácsának, valamint az amerikai fizikusok társaságának is. A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének (VMDK) alapító tagja, hosszú ideig köztársasági képviselő. A Magyarok Világszövetsége (MVSZ) Védnöki Testületének tagja, az MVSz Jugoszláviai Országos Tanácsának elnökségi tagja. Több nemzetközi konferencián tartott előadást Franciaországtól Japánig, szakmunkáira világszerte hivatkoznak.

Lengyel születésű amerikai matematikus
Egyetemi tanulmányait Breslauban kezdte, majd 1915-től a Bécsi Egyetemen folytatta. 1920-ban mérnöki diplomát szerzett. 1921-ben beiratkozott a Berlini Egyetemre, ahol matematikai tanulmányaira és további munkájára nagy hatással voltak Richard von Mises és Erhard Schmidt professzorok. Schmidt irányítása mellett dolgozta ki 1922-ben doktori értekezését. Hitler hatalomra jutásakor el kellett hagynia az országot. 1934-ben az oroszországi Tomskba, majd 1936-1937-ben Tbiliszibe, 1937-ben Párizsban költözött, itt az Institut Henri Poincaré-n írta meg 2 kötetes monográfiáját a komplex analízisről. A 2. világháború kitörésekor az Egyesült Államokba települt át. Massachusetts Institute of Technology-n Cambridge-ben tartott előadásokat. Később New York City Yeshiva College-ben tanított, majd Providence-ben a Brown University-n. 1945-től a Harvardon csatlakozott von Mises-hez. 1950-től a Stanford Egyetemen folytatta munkáját. Mozgalmas munkássága alatt számos - a matematika területén fontos könyvet jelentetett meg. Fő eredményeit a potenciálelmélet területén érte el, fontos az általa bevezetett Bergman-féle magfüggvény.

Amerikai fizikus, tankönyvszerző
New York Brooklyn városrészében járt középiskolába, majd Manhattanben a City College hallgatója volt. Ezzel a főiskolával élete végéig megmaradt a kapcsolata, több mint negyven éven át tanított itt. Közben a Columbia Egyetemen megszerezte a Ph.D. fokozatot fizikából, majd Princetonban kutatott K.T.Compton (az idősebb Compton testvér) irányításával és Berlinben is töltött egy évet a Vilmos császár (ma: Max Planck) Intézetben. 1937-ben jelent meg Heat and Thermodynamics című egyetemi tankönyve, s ez hamarosan meghozta számára az ismertséget, nemcsak az Egyesült Államokban. Az Amerikai Fizikatanárok Társulatának (American Association of Physics Teachers, AAPT) legrangosabb díját, az Oersted Medalt 1956-ban nyerte el. Ekkor már csaknem egy évtizede forgalomban volt Francis Sears-szel közösen írt College Physics c. két kötetes könyvük, melyet a világ számos nyelvére lefordítottak. E főiskolai tankönyvnek matematikailag igényesebb változata University Physics címmel 1964-ben jelent meg először, azóta ennek is számos kiadása elfogyott. Mark Zemansky fizikusnak és pedagógusnak egyaránt kiváló volt; mind tanítványaival, mind kollégáival mintaszerű emberi kapcsolatban sikerült maradnia egész életén át. (Dr. Radnai Gyula)

Jezsuita csillagász
Az összehasonlító nyelvtudomány egyik megalapozója. A nagy földbirtokkal rendelkező Fejér-megyei család gyermeke 16 évesen kérte felvételét a Jézus-társaságba. Tanulmányairól és pályakezdéséről keveset tudunk, 1762-ben a bécsi Egyetemi Csillagvizsgálóban Hell Miksa mellett gyakornok, két évvel később kinevezték a nagyszombati Magyar királyi Egyetem csillagász-adjunktusává, de már 1768-ban Hell munkatársa az Észak-Norvégiában, Vardő szigetére, a Vénusz átvonulására küldött expedíció idején (1768-70). Nagy része volt a megfigyelések sikerében, és a nagyon széles körű földrajzi, geofizikai, természetrajzi vizsgálatokban. Hell ösztönzésére kezdte tudományosan vizsgálni a magyar és lapp nyelvek rokonságát, e tárgyról közölt műve (Demonstratio. Idioma Ungarorum et Lapponum idem esse: A magyar és a lapp nyelv hasonlóságának bizonyítása) a finn-ugor összehasonlító nyelvtudomány alapvetése (Koppenhága, majd Nagyszombat, 1770). Itthon azonban többen elutasítóan fogadták, ezért ilyen irányú munkásságával felhagyott. 1778-ban a Budára telepített nagyszombati csillagvizsgáló adjunktusa, ekkor írta összefoglaló kézikönyvét a csillagászat alapjairól (Idea astronomiae, Buda, 1778). Mivel nem nyerte el a magyar "Királyi csillagász" tisztjét, végleg visszavonult, és szinte elfeledetten hunyt el. Emlékszobra Tordason áll, emléktáblája a norvégiai Vardo-sziget régi erődjén. (Bartha Lajos)

Orvos, egyetemi tanár
Előbb jogot tanult, majd a szabadságharc idején Görgey Artúr honvéd kapitánya. Orvosi tanulmányait 1850-ben kezdte meg és 1854-ben fejezte be Bécsben. Külföldi egyetemeken folytatott tanulmányútja után Lembergben telepedett le, ahol 1860-ban a természet-gyógytan magántanára. Atyjához híven ő is homeopata orvos. 1861-ben visszatért Magyarországra. 1873-tól 1905-ig a hasonszenvészet rk. tanára a budapesti egyetem orvosi karán, a Bethesda és budapesti Rókus közkórház főorvosa. Semmelweis Ignác tanainak népszerűsítője volt. Sokat tett az elhanyagolt testgyakorlás felkarolása érdekében. 1863-ban létrehozta az első magyarországi nyilvános tornacsarnokot, 1865-ben megalapította a Pesti Tornaegyletet, melynek első elnöke volt.

Vízépítő mérnök, műegyetemi tanár
1890-ben a budapesti műegyetemen szerzett mérnöki oklevelet, 1896-ban a kassai jogakadémián tett jog- és államtudományi vizsgát. 1898-99-ben Fiumében a Recina patak szabályozását végezte. 1903-tól a besztercebányai, 1909-től 1919-ig a kassai kultúrmérnöki hivatal vezetője volt. 1923-tól a műegyetem vízépítési tanszékének ny. r. tanára. Számos folyószabályozási és talajjavítási munkát tervezett, 1924-ben a Dunavölgyi Lecsapoló és Öntöző Társulat miniszteri biztosa lett. 1927-28-ban megszervezte az ország első, s az oktatás és a gyakorlat szempontjából egyaránt jelentős vízépítési laboratóriumát. 1934-35-ben a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem első rektora. Úttörő munkát végzett az alföldi talajvízszintmegfigyelő kúthálózat kiépítésével. 1936-tól az MTA tagja.

Mérnök, műegyetemi tanár
Mérnöki oklevelét a budapesti műegyetemen nyerte, majd a budapesti tudományegyetemen, Párizsban és Zürichben képezte tovább magát, 1898-ban a budapesti tudományegyetemen bölcsészdoktori oklevelet szerzett s ugyanez évben a műegyetem mechanikai tanszékére adjunktussá nevezték ki. 1913-44-ben a mechanika ny. r. tanára; 1920-tól az MTA levelező tagja, 1927-30-ban a műegyetem rektora. 1932-41-ben a minisztérium közigazgatási államtitkára. 1944 végén Németországba távozott, utóbb az USA-ban élt. Apja Szily Kálmán fizikus.

Agrármérnök, növénynemesítő
A budapesti Közgazdaságtudományi Karon mezőgazdasági tanulmányokat végzett 1930-ban. Részt vett a búzanemesítés elméleti kidolgozásában, gyakorlati megvalósításában. 1938-tól 1950-ig az Országos Növénytermelési Hivatal munkatársa, majd igazgatója volt. 1965-ben a debreceni Agrártudományi Főiskola tanára lett. Az Európai Növénynemesítők Egyesületének (EUCARPIA) 1974-től haláláig elnöke volt. Megszervezte a hazai pillangós takarmánynövényeknek és a kukorica tájfajtáinak a begyűjtését. A genetika modern módszereivel nyerhető, különféle jó eredményeket nyújtó tájfajtákat kísérletezett ki, melyekből ún. génbankot szervezett, valamint megfelelő fajták kitenyésztésével a fizikai és kémiai behatások nélkül is jól termő növényfajták termesztését szorgalmazta. 1971-től az MTA tagja.

Matematikus
1948-ban bölcsészdoktori címet szerzett, szeptembertől a Battonyai Állami Gimnáziumban tanított. Közben folytatta matematika-fizika szakos tanulmányait, diplomát 1949-ben kapott. Tanári működését Szentesen, majd Szegeden folytatta. 1954-től a szegedi József Attila Tudományegyetem Gyakorló Gimnáziumának matematika szakvezető tanára. 1960-tól az egyetem tanársegéde, majd adjunktusa. 1962-ben abszolválta a programozó matematikusszakot. 1962-63-ban az MTA Számítógépközpontjában, 1966-tól önálló programozóként - különböző budapesti számítógépközpontokban-dolgozott.

Magyar-svéd kémikus
Orvos szeretett volna lenni, de erre az akkori Magyarországon nem volt lehetősége. Párizsba utazott, onnan 1939-ben hazajött. A Svéd Királyság Budapesti Nagykövetségén vészelte át a nyilas korszakot. 1946-ban Svédországba távozott, a Wenner-Gren Intézetben asszisztensként dolgozott Olov Lindberg mellett. 1956-ban biokémiából doktorált a Stockholmi Egyetemen, majd a Werner-Grenn Intézet fiziológiai kémiai osztályát vezette 1967-ig. 1967-től 1986-ig a Stockholmi Egyetem Biokémiai Intézetének igazgatója volt. 1977-88 között a Nobel-díj bizottság tagja volt. Jelentős eredményeket ért el a sejtbiológia és a bioenergetika terén, elsősorban a mitokondriumok kutatásában, a sejtek energiatermelésével kapcsolatban. Legfontosabb eredményeit többek között a mitokondriumok energiafüggő reakcióinak vizsgálata, valamint a mitokondrium membránok topológiájának tisztázása terén érte el. Lars Ernster 1968-ig nem látogatott haza, 1968 nyarán előadást tarthatott a Magyar Tudományos Akadémián. 1986-ban nyugalomba vonult a Stockholmi Egyetemről. Ez alkalmat adott arra, hogy előadás-sorozatot tarthasson a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen a rendes biokémiai előadások keretében. 1988-ban a Semmelweis Orvostudományi Egyetem tiszteletbeli doktori címmel tüntette ki.

Csillagász
Alkalmazott matematikus diplomát szerzett az ELTE-n, majd a svábhegyi Csillagvizsgáló Intézetben dolgozott. Kisbolygók, valamint mesterséges égitestek pályaszámításait végezte, utóbbi akkoriban friss tudománynak számított. 1961-ben Hamburgban töltött egy évet, ahol megkezdte a Tejútrendszer csillaghalmazaira vonatkozó kutatásait, melyet évtizedeken át folytatott. Jelentős, Catalogue of Star Clusters and Associations című munkáját világszerte használják. A hatvanas években az amerikai Kitt Peak Obszervatóriumban ösztöndíjasként töltött munka után az ELTE Csillagászati Tanszékének vezetőjévé nevezték ki, magyar csillagászok generációi kerültek ki "keze alól". A hetvenes évek elején irányításával készült a Piszkéstetői Obszervatórium 1 méteres távcsöve. A nyolcvanas években a bécsi egyetem vendégprofesszora volt, később a bécsi magyar nagykövetség kulturális tanácsosa is volt. Számos nemzetközi szakmai társaságnak, jelentős folyóiratok szerkesztőbizottságainak volt tagja, emellett sok, igen színvonalas ismeretterjesztő írása is őrzi emlékét. (Piriti János)

Angol biológus
Orvosi diplomát szerzett. 1846-1850 között egy Csendes-óceáni kutató expedícióban hajóorvosként vett részt, ez idő alatt kiterjedt kutatásokat folytatott a tengeri élő szervezetek körében. 1854-től 1885-ig Londonban a Royal School of Mines tanára volt. Darwin "A fajok eredete" c. művének megjelenése után a darwini elmélet egyik első támogatója és képviselője lett. Számos biológiai és paleontológiai vizsgálattal támasztotta alá Darwin elméletét. Nevezetes, nagy figyelmet keltő vitát folytatott Oxford püspökével az elméletről. Biológiai kutatásainak eredménye a madarak osztályozásához való hozzájárulás. Sokat tett az oktatás modernizálásért Nagy-Britanniában.

Angol matematikus, tudományfilozófus
Tizenöt évesen már a londoni King's College tanulója lett. Matematikában, irodalomban, sportban jeleskedett; 18 évesen felvették a Trinity College-ba. Évfolyam-másodikként végzett, akár csak Thomson és Maxwell pár évvel korábban. 1870-ben napfogyatkozást kutatva hajótörést szenvedett. Huszonkilenc évesen már a Királyi Természettudományos Akadémia tagja. Korának tömeggyilkosa, a tbc vitte el; még 34 éves sem volt. Bolyai és Lobacsevszkij nyomdokán nemeuklideszi geometriát tanulmányozva jutott a forradalmi gondolatig: a gravitáció oka a geometriában keresendő. Általánosította a Hamilton-féle kvaterniók fogalmát; ma Clifford-Klein tereknek hívjuk az általa vizsgált algebrai, geometriai, topológiai struktúrákat. Még tanuló korából származik híres mondása: "A gondolat amely leigázza a világot, nem lehet elmélkedő, csakis tevékeny." Halála után Pearson fejezte be "Common sense of the exact sciences" című könyvét. (Hujter Mihály)

Szovjet atomfizikus
Kievben, majd matematikus bátyjával, Naum Iljics Ahiezerrel együtt Harkovban tanult. Landau intézetében Pomerancsukkal együtt a foton-foton szórást tanulmányozta, ebből született hármuk közös cikke 1936-ban a Nature-ben. 1938-ban, Landau távozása után ő lett Harkovban az elméleti fizikai intézet vezetője. 1941-től professzor lett ugyanitt, ezt a pozíciót 89 éves koráig töltötte be. 1944-52 között Pomerancsukkal a neutronszórást és a plazmafizikát vizsgálta a moszkvai Kurcsatov Intézetben. 1998-ban Pomerancsuk Díjjal tüntették ki.

Erdőmérnök, mezőgazdasági szakíró, gazdasági akadémiai tanár
Tanulmányait a bécsi műegyetemen, a magyaróvári felsőfokú gazdasági tanintézetben és a selmecbányai erdészeti akadémián végezte. Utána gazdatiszt lett, majd 1868-tól a keszthelyi első magyar nyelvű gazdasági tanintézet tanára és 1874-től igazgatója, 1884-től a magyaróvári gazdasági akadémia igazgatója. Igazgatósága alatt érte el az Akadémia fénykorát, vezetése alatt alakult meg a kutatóhelyek egész sora. Fontos szerepet játszott a hazai agrár-szakoktatás megreformálásában is, tanulmányok születtek az oktatás megújítása céljából. 1897-ben nyugdíjba vonult. Utána Budapesten a Magyar Mezőgazdasági Múzeum első igazgatója lett, 1903-ig töltötte be ezt a pozíciót.

Vegyészmérnök
A budapesti műegyetemen szerzett vegyészmérnöki oklevelet 1917-ben, majd az egyetem szerveskémiai tanszékén volt tanársegéd Zemplén Géza mellett. 1918-1941 között a Chinoin Gyógyszer- és Vegyészeti Termékek Gyárában dolgozott különböző vezető beosztásokban. 1931-ben a szerves gyógyszerkészítmények kémiai technológiája c. tárgykörben lett egyetemi magántanár Szegeden. 1941-1945 között a Chinoin vezérigazgatója volt, 1946-1978 között a Kutatólaboratórium vezetője. Emellett 1948-tól a BME-n a szerves kémiai alapműveleteket adta elő. 1971-ben Endrődi utcai magánlaboratóriumát a Chinoinnak adományozta, lehetővé téve ezzel a ciklodextrinek kémiája kutatását. Számos gyógyszer kifejlesztésében vett részt. A 2. viláhháború után fontos szerepe volt a hazai penicillingyártás megszervezésében, ezért kapott Kossuth-díjat. Nevéhez fűződik a cinkona alkaloidok rézkelátjainak a felfedezése és stabilitásuk összehasonlító vizsgálata. 1956-tól az MTA tagja.

Amerikai fizikus, mérnök
1848-tól az USA Szabadalmi Hivatalánál dolgozott. 1869-től az USA Bureau of Weights and Measures nevű hivatalának, a szabványügyi hivatal elődjének egyik osztályát vezette. Fő kutatási területe a csillagok, mint gázgömbök belső egyensúlyának tanulmányozása a termodinamika alapján. Számításokat végzett a Nap hőmérsékletére (1870), és a termodinamikai egyenletek alapján a csillagok gáztömegének nyomás, hőmérséklet és sűrűség közti kapcsolatára. Az általa felírt és a svájci Robert Emden (1862-1940) által továbbfejlesztett modell a csillagfejlődés vizsgálatát alapozta meg. Nevét a Lane-Emden egyenleten kívül a 4770.sz. kisbolygó és egy holdkráter is őrzi. (Bartha Lajos)

Olasz matematikus, fizikus
Szegény családból származott, azonban el tudta végezni a pisai egyetemet. 1892-ben a mechanika professzora lett a torinói egyetemen, majd 1900-ban a római La Sapienza egyetemen a matematikai fizika professzora. Az 1. világháborúban belépett a hadseregbe és a léghajók fejlesztésén dolgozott. 1931-ben egyike volt annak a 12 egyetemi professzornak, aki nem esküdött fel a fasiszta kormányzatra, ezért elvesztette állását és hazai tudományos szervezetekben való tagságát. Ettől kezdve nagyrészt külföldön élt, csak röviddel halála előtt tért vissza Rómába. Legjelentősebb eredményeit az integrálegyenletek és integro-differenciálegyenletek területén érte el. Az 1. világháború után a biológia matematikai modelljeivel foglalkozott, legnevezetesebb e téren a populációk kölcsönhatását leíró Lotka-Volterra egyenletek megfogalmazása.

Teológia- és fizikatanár, természettudományi író
Tanulmányait Göncön kezdte, onnan Csécsi Jánossal, a bujdosó pataki iskolával Kassára vonult. 1701-től már a Kassa külvárosába szorult iskolában tanított. 1703-tól 1707-ig rektor Miskolcon, majd külföldi akadémiákon tanult tovább. 1707-ben a sárospataki iskolához hívták meg tanárnak. Oktatómunkájának megkezdése előtt azonban újból külföldi tanulmányútra ment, hogy a kollégium tönkrement felszerelését új szemléltető és kísérletező eszközökkel korszerűsítse (Leydenben készült légszivattyú, laterna magica stb.). 1708-tól teológiát, természettudományokat és jogot tanított. Pestis áldozata lett. Ő volt az első hazánkban, aki már 1709-ben a fizikát kísérletezéssel tanította. Művei kéziratban maradtak fenn.

Orvos, sebész
1898-ban avatták Budapesten orvosdoktorrá, 1902-1906-ban gyakornok, 1907-ben rendelő orvos a János Kórházban, egyetemi magántanár a sebészeti propedeutikából, majd 1908-tól a Margit Kórház főorvosa. 1914-től 1936-ig a János Kórház sebész főorvosa. 1926-ban rk. tanár, az Eötvös Loránd Rádium és Röntgen Intézet főorvosa. 1936-ban kórházügyi előadó a belügyminisztériumban. Jelentősek az aszepszisre vonatkozó kutatásai. A rák elleni küzdelem, a magyarországi rákstatisztika egyik első megszervezője.

Villamosmérnök
Műszaki tanulmányait Németországban végezte. 1945 után rövid ideig szülővárosában egy vasüzem műszaki vezetője volt. A gödöllői Ganz Árammérőgyár alapításakor a gyár főkonstruktőrévé nevezték ki. Munkatársával, Mondl Ferenccel olyan új típusú árammérőt szerkesztett, mely világviszonylatban is az elsők közé tartozott s keresett exportcikké lett.

Osztrák csillagász
A bécsi Egyetemi Obszervatórium asszisztense, 1872-ben az Osztrák-magyar Haditengerészet Pola (ma: Pula) Obszervatóriumának vezetője, itt kezdett hozzá az addig ismert kisbolygók pálya-ellenőrzéséhez, eközben 26 új aszteroidát fedezett fel. 1880-tól a bécsi Egyetemi Csillagvizsgáló főmunkatársa, ahol újabb 100 kisbolygót fedezett fel, és elkészítette a heidelbergi Max Wolf-fal együttműködve az égi egyenlítő övezetének részletes csillagkatalógusát és térképét ("Sternlexikon", 1902). Nevét a 914.sz. kisbolygó, és egy holdkráter őrzi. (Bartha Lajos)

Skót matematikus, biológus, zoológus
Edinburgh-ban és Cambridge-ben végezte tanulmányait, 1884-től professzor az University of Dundee-nél és 1917-től professzor a Natural History St Andrew-nál 64 éven keresztül. 1917-ben megjelent könyve, az On Growth and Form (Növekedésről és formákról) nagy feltűnést keltett, többé- kevésbé kézenfekvő bizonyítékok óriási választéka arról, milyen szerepet játszik a matematika a biológiai forma és viselkedés alakulásában. A könyvet a Nobel-díjas Peter Medawar az irodalom legjobb munkájának nevezte. 1946-ban neki ítélték a Darwin Medalt, és 1937-ben lovaggá ütötték. D'Arcy Thompson-féle transzformációk - Grafikus eljárás annak bizonyítására, hogy valamely állat formája matematikailag megadható változások útján átvihető egy vele rokon másik állat formájába.

Brit fiziológus
Bayliss a londoni University College-ban és az oxfordi Wadham College-ban végezte tanulmányait. Starlinggal folytatott hosszú és gyümölcsöző együttműködése nem sokkal azután kezdődött, hogy tanári állást kapott a londoni University College-ban 1888-ban, ahol később az általános élettan professzora lett. Bayliss és Starling elsősorban a hasnyálmirigy emésztőnedvének kiválasztását szabályozó kémiai anyag - az elsőként felfedezett hormon - meghatározásáról ismert. Bayliss és Starling alkották meg a hormon kifejezést. Bayliss kimutatta, hogy a tripszin nevű enzim a vékonybélben keletkezik az inaktív tripszinogénből. Vizsgálatai alapján, az 1. világháborús sebesülésekre speciális sóinjekciókat ajánlott, számos ember életét mentve meg. Az élettan, a biokémia és a fizikai kémia területén végzett úttörő kutatásokat.

Mérnök, műegyetemi tanár, vasútépítéstani szakíró
1876-tól haláláig a Műegyetemen az út-, vasút-, víz- és hídépítészet r. tanára., 1886-89 és 1898-1900 között rektora volt. Műszaki és közlekedésügyi szakirodalmi tevékenysége egyaránt jelentős. Mint rektor a műszaki oktatás matematikai megalapozása, a gazdasági képzés kiszélesítése, valamint az oktatás, illetve a Műegyetem gyakorlati kapcsolatainak kiépítése terén végzett eredményes munkát. Vezető szerepe volt a diákszociális intézmények megszervezésében. 1891-től levelező, 1896-tól volt az MTA rendes tagja.

Építőmérnök, műegyetemi tanár
A vasbetonépítés meghonosítója Magyarországon. Magyarországra települt lengyel családból származott. A pesti műegyetemen végezte tanulmányait 1884-ben, majd ösztöndíjjal Párizsban tanult és az Eiffel-cégnél dolgozott. 1888-ban visszatért Budapestre, ahol 1889-ben mérnöki irodát nyitott. 1901-ben az első műszaki doktor, 1906-tól az út- és vasútépítéstan ny. r. tanára a műegyetemen. A Hennebique-féle szabadalmak alapján számos vasbeton szerkezetű víztornyot, hidat és más magasépítményt tervezett és épített: a kőbányai, a szegedi és a margitszigeti víztornyokat, az örményesi Temes-hidat, a Ganz Vagon és Gépgyár szerelőcsarnokát és egyéb gyár- és raktárépületeket. Tőle származnak a Lánchíd újjáépítésének tervei is. Több munkájában (Zeneakadémia, városligeti híd, szegedi víztorony) Korb Flórissal és Giergl Kálmánnal működött együtt. 1920-tól a Mérnök Egylet, 1921-től a Közmunkatanács elnöke, 1924-ben a Budapesti Mérnöki Kamara első elnöke.

Növénybiológus, növénynemesítő
A bécsi Mezőgazdasági Főiskolán mezőgazdasági mérnöki oklevelet szerzett. Doktorrá avatása után tanulmányutakat tett az USA-ban, Dániában, Hollandiában, Németországban, Jugoszláviában. Hazatérve a Büki Cukorgyárhoz került majd bérlőként gazdálkodott Lédecen (Sopronhorpács). 1930-1931-ben kezdett cukorrépanemesítéssel foglalkozni. Nagy sikereket ért el a 30-as és 40-es években a takarmányrépa, őszi árpa, olajlen és bükkönyfélék nemesítésében is. Üzemét 1950-ben államosították Sopronhorpácsi Kísérleti Gazdaság néven, vezetője továbbra is ő maradt. Az 1954-ben kutatóintézeti rangra emelkedett intézményben újabb növénynemesítési sikereket ért el a búza, rostlen, cikória, tarlórépa, őszi árpa, bükkönyfajták, a poliploid cukorrépafajták terén. 1956-ban elhagyta az országot, Ausztriában telepedett le, ahol haláláig a cukorrépa nemesítésével foglalkozott. 1949-től az MTA tagja.

Francia matematikus, fizikus
Az École Polytechnique-ben, majd az École des Mines-ben tanult. Itt kötött barátságot Clapeyron-nal. 1820-ban együtt fogadtak el meghívást egy szentpétervári, a közlekedési infrastruktúra fejlesztését célzó intézetbe. Itt fizikát, matematikát, mechanikát, kémiát és általános mérnöki tudományokat oktatott, emellett mérnöki tervezéssel, hidak tervezésével is foglalkozott. 1832-1836-ig az École Polytechnique-ban a Fizika Tanszék vezetője, emellett a Párizs-Versailles és Párizs-Saint Germain vasútvonalak építésének főfelügyelője volt. 1843-ban tagjává választotta a Francia Tudományos Akadémia. 1844-ben a Sorbonne-on a matematikai fizika tanszék egyetemi tanára 1863-ig, utána már csak a kutatással foglalkozott. Matematikai eredményei közül a görbevonalú koordináta-rendszerek általános elméletének kidolgozását tartják az egyik legfontosabbnak, jelentősek az ún. szuperellipszis görbéken (Lamé-görbék) végzett vizsgálatai. Foglalkozott a számelmélettel is. Hőtani vizsgálatokat, valamint mérnöki számításokat is végzett. Neve szerepel a hetvenkét francia tudós között az Eiffel-tornyon.

Svájci matematikus
A karlsruhei és a berlini egyetemen matematikát tanult. A baseli egyetemen doktorált 1849-ben. 1859-től haláláig gimnáziumi tanár volt Baselben, de 1865-1890 között a baseli egyetemen is előadott. Az atomelmélet és az atomspektroszkópia fejlődése szempontjából alapvető formulát fedezett fel. 1885-ben a hidrogén színképvonalainak, az ún. Balmer-sorozatnak a hullámhosszaira vonatkozó egyszerű képletet tett közzé. Arra azonban, hogy ez a formula miért igaz, 1913-ig nem született magyarázat. Akkor Niels Bohr, aki kidolgozta a hidrogénatom diszkrét energiaszintjeire vonatkozó elméletet, megállapította, hogy Balmer formulája megfelel elméletének és alátámasztja azt.

Szovjet-orosz csillagász
A moszkvai egyetemen folytatott tanulmányait követően a párizsi Sorbonne-on tanult. Pierre Janssen mellett a meudoni obszervatóriumban, majd 1906-tól 1941-ig a Pulkovói Központi Obszervatóriumban dolgozott. Elsősorban fényességmérési és színképelemzési tanulmányokat folytatott. 1909-ben kezdte meg a Mars bolygó észlelését, különböző színszűrőkkel, majd egy általa kifejlesztett spektrográffal. 1919-ben a petrográdi Egyetemen tanított asztrofizikát. Elsőként alkalmazta a színszűrőket fénymérésre, és ez úton a csillagok hőmérsékletének meghatározására. Megszervezte a Központi Obszervatórium Asztrobotanikai osztályát. Az 1941. évi napfogyatkozást Alma-Atából észlelte, ezután az Alma-Ata-i asztronautikai intézet vezetője volt. A földi és a feltételezett Mars-beli növényzet fényvisszaverésének összehasonlítására a Pamír fennsík éghajlati körülményei közt élő növényzet optikai sajátságait vizsgálta. Következtetéseit utóbb erősen elutasító kritikák érték. 1927-ben a Szovjetunió Tudományos Akadémia tagjává választották, nevét a Hold túlsó oldalának egyik krátere és a 2250.sz. kisbolygó őrzi. (Bartha Lajos)

Angol fizikus
Királyi ösztöndíjjal tanult a manchesteri egyetemen, itt később spektroszkópiával foglalkozott. 1907 és 1909 között Ernest Rutherforddal dolgozott a radon spektrumának vizsgálatán, legfontosabb közös eredményük annak kimutatása volt, hogy a radioaktív bomlásból származó alfa-részecskék-"töltéssel rendelkező hélium-atomok". 1911-től az indiai Kodaikanal Napfizikai Obszervatóriumban dolgozott, ennek 1923 és 1937 között igazgatója volt. A Nap spektrumában található színképvonalakkal, azok eltolódásának vizsgálatával foglalkozott, közben kimutatta az oxigén jelenlétét a Nap kromoszférájában. Több ázsiai expedícióban is részt vett, melyek célja napfogyatkozások során a Nap színképvonalainak tanulmányozásával az általános relativitáselmélet egyes következményeinek kísérleti ellenőrzése volt. 1937-től az isztanbuli egyetem csillagászatprofesszora volt, 1947-ben tért végleg vissza Angliába. (Piriti János)