Orvos, pszichiáter, analitikus, tanár
1915-ben szerezte meg oklevelét a budapesti orvosi karon. 1915-1918-ban katonaorvos, 1918-tól a Poliklinika pszichológiai laboratóriumának a munkatársa Ranschburg Pál mellett, 1919-től magángyakorlatot folytatott. Tudományos kutatásai során alkattani, örökléstani és hormonális vizsgálatokat végzett, 1927-től a Gyógypedagógiai Főiskola tanára, a kórtani és gyógytani labororatórium vezetője. Itt kezdett családfakutatással és sorsanalízissel foglalkozni. 1941-ben megfosztották állásától, 1944. júl. 29-én Bergen-Belsenbe deportálták. 1944 decemberében Svájcban kapott menedékjogot, Zürichben telepedett le. Itt pszichológiai praxist folyatott. 1947-ben megalapította a Kísérleti Ösztöndiagnosztikai és Sorsanalitikai Munkaközösséget, 1958-ban pedig a Kísérleti Sorspszichológiai Nemzetközi Kutató Központot, továbbá 1961-ben a Svájci Sorsanalitikus Gyógytársulatot, 1969-ben a Szondi Intézetet. 1981-ben a Sorbonne díszdoktora lett. Rendkívül széles körű és nagyhatású szakmai és irodalmi munkásságot fejtett ki. Elsősorban az általa alkotott és a nevét viselő pszichológiai vizsgálati eszközről, a Szondi-tesztről ismerik.

Angol orvos, anatómus
Oxfordban tanult. Az 1640-es években I. Károly király királyi orvosa volt. A későbbiekben is sikeres orvosi gyakorlatot folytatott. 1660-tól haláláig Oxfordban volt professzor. Nevét agyanatómiai kutatásai őrzik. Alapvető munkája, "Cerebri anatome cui accessit nervorum descriptio et usus" az agyra vonatkozó eredményeivel egészen a 19. század elejéig az orvosi szakirodalom egyik alapművének számított. Feltárta az agy anatómiájának számos részletét és összefüggését, nevéhez kapcsolódik az ún. Willis-kör felfedezése az agyban. Tőle származik a neurológia elnevezés. Klinikusként a gyermekágyi láz, hastífusz, myasthenia gravis tünettanának ismertetője. Leírta, hogy a cukorbetegség a vizeletből kimutatható. Egyike volt az elsőknek, akik a hisztériát nem az uterus, hanem az idegrendszer betegségének tartotta. Leírta az epilepsziát, a szélütést és a paralízist (bénulást). Foglalkozott a fül szerkezetével és a hallás folyamatával is. Egyike volt az elsőknek, akik felismerték a csiga szerepét a hang érzékelésében.

Francia-amerikai ornitológus, természettudós, festő
Franciaországban nevelkedett, itt festészeti tanulmányokat is folytatott. Tizennyolc éves korában Amerikába ment, ahol apja birtokán gazdálkodott. Üzleti tevékenysége mellett kezdte Észak-Amerika madárvilágának tanulmányozását. Miután vállalkozása tönkrement, egy ideig állatkitöméssel foglalkozott, majd portrékat készített és rajzot tanított. Számos utazást tett Észak-Amerika területén, madarakra vadászott és megfigyelte őket természetes környezetükben. 1826-ban Nagy-Britanniába utazott, madarakról készített rajzait Londonban jelenttette meg. 1839-ban visszatért Amerikába, itt élt haláláig. Képeit hivatásos ornitológusok többször kritizálták az ábrázolt madarak olykor természetellenes beállítása és pontatlan részletei miatt, munkája azonban nagy értéket képvisel, alapvető jelentőségű az amerikai ornitológia történetében.

Skót matematikus
Cambridge-ben tanult, majd itt is dolgozott. G. H. Hardyval együttműködött Ramanujan kézirat-hagyatékának feldolgozásában. A 2. világháború alatt katonai célú kutatásokkal kellett foglalkoznia, rakéták pályaszámításában ért el jelentős eredményeket. 1951-ig oktatott Cambridge-ben, ezután 1954-ig a birminghami egyetem, majd haláláig a Glasgow-i egyetem professzora volt. Fő kutatási területe a számelmélet és a függvényelmélet volt. Egyik fontos eredményét később Szemerédi Endre általánosította.

Matematikus, egyetemi tanár
Tanulmányait Pozsonyban végezte, 1761-ben jezsuita, majd a bécsi Theresianum tanára lett. A rend feloszlatása után világi pap s 1777-től a budai (később pesti) egyetem bölcsészeti karán a gyakorlati mértan (alkalmazott felsőbb mennyiségtan) tanára, s mint ilyen az 1782-ben megszervezett Mérnöki Intézet legfontosabb tárgyainak előadója, 1792-ben rektor. 1800-1803-ig a pozsonyi akadémia aligazgatója, később pozsonyi kanonok és a győri tankerület főigazgatója. Számos matematikai, földméréstani és műszaki tankönyvet írt. Tudománytörténet szempontjából jelentős kéziratai a budapesti Egyetemi Könyvtárban vannak.

Fiziológus, állatorvos, egyetemi tanár
Orvosi oklevelet Budapesten 1888-ban szerzett ekkortól a kórbonctani intézetben dolgozott. Pályatársai voltak Hutÿra Ferenc és Preisz Hugó. Külföldi tanulmányútján Robert Koch mellett tanult. 1891-ben tanársegéd volt a kórbonctani intézetben. 1892-1903 között az Állatorvosi Akadémián az élet- és természettan segédtanára, majd 1903-tól rendes tanára volt. 1903-1914 között, mint Plósz Béla utóda, a budapesti tudományegyetem élet- és kórvegytani tanszékén nyilvános rendes tanár volt, 1906-1914 között az általános kórtan, 1914-között az élettan tanára volt. Kezdeményezésére létesült az Állatélettani és Takarmányozástani Kísérleti Állomás, melynek 1896-1917 között az első igazgatója volt. Legfontosabb kutatási eredményeit az anyagcsere-folyamatok, az egyedi fejlődés energetikája, és az energiaforgalmi kérdések területén érte el. Számos élettani kutatóeszközt, állatorvosi műszert alkotott. Iskolát teremtett maga körül. 1902-től levelező, 1910-től az MTA rendes tagja. Testvére: Tangl Károly, fia: Tangl Harald.

Orvos, röntgenológus
Egyetemi tanulmányait Budapesten és Debrecenben végezte, 1926-ban szerezte meg orvosi oklevelét. Elischer Gyula tanítványa, illetve munkatársa volt. 1930-1939-ben a budapesti Központi Röntgen Laboratóriumot vezette. 1939-1941-ben az Ungvári Állami Kórház röntgenfőorvosa, 1941-1946-ban a Nagyváradi Állami Kórház igazgató főorvosa és röntgenosztályának a vezetője volt. 1946-1966-ig a debreceni egyetem I. sz. sebészeti klinikájának központi röntgenlaboratóriumát vezette intézeti tanárként. 1948-ban egyetemi magántanár s a röntgenológia oktatója lett Debrecenben. 1953-1954-ben Albániában szaktanácsadó. Szakterülete az egész gyakorlati röntgendiagnosztikára kiterjed. Az emlőrák kezelése terén ért el eredményeket.

Orvos, szemész, egyetemi tanár
1941-ben szerezte meg orvosi oklevelét a budapesti orvosi karon. 1941-1953-ban a budapesti II. sz. szemklinikán tanársegéd, majd adjunktus, 1951-1963-ban a Központi Állami Kórház szemész-főorvosa, 1960-1970-ben a Semmelweis Kórház igazgató-főorvosa, 1967-1970-ben ismét a Központi Állami Kórház főorvosa, 1970-1984-ben a SOTE II. sz. szemklinikájának az igazgatója. Főleg az ablatio retinae gyógyításával, a szem és a keringés összefüggésével, valamint a szemdaganatokkal foglalkozott. Több mint 70 tanulmánya jelent meg nyomtatásban

Orvos, gyermekgyógyász, farmakológus, egyetemi tanár
A szegedi tudományegyetem orvosi karán 1950-ben szerezte meg orvosi oklevelét. 1948-1950-ig az egyetem Gyógyszertani Intézetében, utána 1964-ig az orvostudományi egyetem gyermekklinikáján dolgozott. 1954-ben szakvizsgát tett a csecsemő- és gyermekbetegségek tárgykörből. 1964-től Szeged Város Tanácsa Gyermekkórházának igazgató főorvosa. Tudományos munkáját a Gyógyszertani Intézetben Jancsó Miklós, a gyermekklinikán Waltner Károly irányításával végezte. Munkásságának tárgya kezdetben a vitaminológia volt. A hatvanas évek második felétől a klinikai farmakológia és farmakogenetika került tudományos munkásságának középpontjába. Számos publikációja jelent meg bel- és külföldön. Részt vett orvostudományi kiadványok szerkesztésében, magyar és külföldi orvosi társaságok tagja volt. Finnországban két alkalommal hosszabb ideig mint ösztöndíjas dolgozott.

Német feltaláló
Első benzinüzemű motorját 1861-ben építette meg. Később társult Eugen Langennel, akivel 1867-ben kidolgozták a négyütemű atmoszferikus motor javított változatát, majd gázgépet szerkesztett. Ez az 1867. évi párizsi világkiállításon aranyérmet nyert. Otto 1876-ban kifejlesztette a sűrítéssel működő, négyütemű robbanómotort, a mai robbanómotorok alaptípusát. A négyütemű ciklus elvét Alphonse Beau de Rochas francia mérnök már 1862-ben szabadalmaztatta, de Otto építette meg az első ilyen motort. Megbízhatóságának, jó hatásfokának és csendes működésének köszönhetően az Otto-motor nagy sikert aratott. Tíz év alatt több mint 30 ezer darab készült belőle.

Német-amerikai fizikus, Nobel-díjas
1912-ben költözött szüleivel Németországból az Egyesült Államokba. 1933-tól az illinois-i egyetemen a molekuláris spektroszkópia kérdéseivel foglalkozott, s e témában nyert doktori címet 1936-ban. 1937-1941 között a Columbia egyetem munkatársaként a molekulasugár-technika spektroszkópia felhasználásának lehetőségeit vizsgálta. A 2. világháború idején részt vett a mikrohullámú generátor fejlesztési munkáiban. 1946-tól ismét a Columbia egyetem kutatójaként dolgozott, ahol 1959-ben kinevezték a fizika professzorává. A fizikai Nobel-díjat 1955-ben kapta, Willis Eugene Lamb amerikai fizikussal megosztva, az elektron mágneses momentumának pontos meghatározásáért.

Vegyész, gyógyszerész
1880-tól Selmecbányán gyógyszerész-gyakornok, közben a főiskolán kohómérnöki tanulmányokat folytatott. 1881-83-ban a keszthelyi gazdasági, majd a selmecbányai bányászati akadémián tanársegéd. 1890-ben Budapesten gyógyszerészi, 1893-ban Kolozsvárott gyógyszerészdoktori oklevelet szerzett. 1893-1895-ig Selmecbányán, majd Báton, 1913-tól Debrecenben gyógyszertár-tulajdonos. Több gyógyszerkészítményét szabadalmazták. A Magyarországi Gyógyszerész Egyesület tanügyi Bizottságának tagja volt. Közel 300 magyar és német nyelvű dolgozatában részletesen elemezte a forgalomba került új gyógyszereket. Újszerű megállapításaival sok vitát váltott ki.

Angol matematikus, térképész
Családjának anyagi helyzete miatt csak középiskolát végezhetett, ahol kitűnő tanuló volt. Egyetemet nem végzett, további matematikai ismereteit önképzéssel sajátította el. Tengerész, majd gyöngyhalász is volt. 1613-17 között egy társaság megbízásából a Bermuda szigetek felmérésén dolgozott, térképeket készített. Az 1620-as és 30-as években Londonban, majd 1638-75 között a Bermudákon tanárként működött. Tengerészetről írott munkáját még a 19. században is használták a hajózásban.

Olasz születésű francia matematikus
Iskolái elvégzése után a torinoi katonai akadémián tanított matematikát. Már fiatalon elérte legfontosabb eredményeit és nagy hírnévre tett szert. 1766-ban Nagy Frigyes porosz király Berlinbe hívta Euler helyére, hogy a legnagyobb matematikusnak a legnagyobb király mellett van a helye. Lagrange elfogadta a meghívást és húsz évig maradt Berlinben. Ezután Párizsba ment, ahol az újonnan alapított École Polytechnique tanára és igazgatója lett. Sokat tett az intézet hírnevének megalapozásáért. Euler-hez hasonlóan Lagrange munkássága átfogja szinte az egész 18. századi matematikát. Fizikai eredményei szintén alapvetőek. Legfontosabb műve az 1788-ban kiadott Analitikus mechanika, amely összefoglalja és a mechanikára alkalmazza a matematika újkori eredményeit. Nevét őrzi többek között a véges csoportokra vonatkozó Lagrange-tétel. Neve ott van a hetvenkét francia tudós között az Eiffel-tornyon.

Orosz fizikus
Az egyetem elvégzése után a moszkvai Fizikai és Biofizikai Intézetben kezdett el dolgozni. Az igazgató, Pjotr Lazarev javaslatára fizikai optikával foglalkozott. Kezdetben szerves festékmolekulák fotolumineszcenciáját vizsgálta, s a következő években munkatársaival megfogalmazta a lumineszcencia alapvető törvényeit. Úttörő szerepet játszott a lumineszcens lámpák fejlesztésében. Vavilov vezette be a "nemlineáris optika" kifejezést. 1932-ben a Szovjet Tudományos Akadémia tagja, az Optikai Intézet igazgatója és még ebben az évben a leningrádi Fizikai Intézet vezetője lett. Számos tanítványával megszervezte a neutronok, a sugárzással keltett lumineszcencia és a színes kristályok vizsgálatát. 1933-ban tanítványával, Pavel Cserenkovval felfedezték a Vavilov-Cserenkov-sugárzást. melynek elméletét később Ilja Frank és Igor Tamm fejlesztette tovább. 1934-ben a tudományos akadémia Leningrádból Moszkvába költözött, ahol Vavilov a Lebegyev Fizikai Intézetet szervezte meg. 1945-től haláláig a Szovjet Tudományos Akadémia elnöke volt. Jelentős szerepe volt a Szovjetunió hidrogénbomba-programjában is. 1946-ban Vavilov, Cserenkov, Frank és Tamm Sztálin-díjat kapott, 1958-ban, Vavilov halála után hét évvel, a másik három tudóst Nobel-díjjal tüntették ki a Vavilov-Cserenkov-sugárzás jelenségének felfedezéséért és értelmezéséért. Vavilov tudománytörténettel is foglalkozott, népszerűsítő könyvet írt az optikáról, tudományos életrajzot - többek között - Galileiről, Huygensről, Faraday-ről, Newtonról, Lomonoszovról és Lebegyevről.

Angol matematikus
Oxfordban tanult, Titchmarsh irányítása mellett készítette el doktori disszertációját 1939-ben. A háború alatt egészen 1946-ig kódfejtési feladatokon dolgozott Bletchley Parkban és Japánban. Különösen alkalmassá tette ilyen munkákra, hogy számos nyelven beszélt, többek között magyarul is: felesége is egy magyar születésű emigráns lett. 1946 után 2 évig Oxfordban tanított, majd megbízták a matematikai tanszék megszervezésével Ibadanban, Nigériában. 1956-tól 1960-ig Canberrában, majd ezután nyugdíjbavonulásáig, 1981-ig Torontóban volt professzor. Fő kutatási területe a Riemann-féle zéta-függvény volt, majd később a differenciál- és differenciaegyenletek. Nevéhez fűződik a Fredholm-operátorokra vonatkozó Atkinson-tétel.

Fizikus, egyetemi tanár
1870-ben iratkozott be a budapesti tudományegyetemre. 1874-ben ösztöndíjjal Berlinbe utazott, ahol Helmholtz és Kirchhoff mellett dolgozott. Doktorátust 1875-ben szerzett. 1876-ban elméleti fizikából magántanárrá képesítették, 1878-tól a budapesti egyetemen tanár Eötvös Loránd utóda, 1885-től ny. r. tanár. 1911-1912-ben az egyetem rektora. Elektrodinamikával, majd az elhajlított fény polárosságának kísérleti és elméleti vizsgálatával foglalkozott. Vizsgálatok az elhajlított fény polárosságáról c. munkájáért az MTA nagyjutalmát nyerte el. A Mathem. és Phys. lapokban megjelent számos dolgozatában tájékoztatta a fizikusokat az elméleti fizika legújabb eredményeiről.

Orosz matematikus
Szentpéterváron végezte tanulmányait. 1917-től az újonnan alapított permi egyetemen, majd Leningrádban tanított. 1924-ben a határon átszökve Koppenhágába érkezett, ahol Harald Bohr mellett dolgozott. 1926-ban Hardy segítségével Liverpoolban kapott állást, majd 1927-től Cambridge-ben oktatott. 1950-ben Littlewood tanszékét vette át 1958-ban történt nyugdíjbavonulásáig. Ez után is aktív maradt, számos amerikai egyetemen tartott előadásokat. Főbb kutatási területe a majdnem periodikus függvények, és a mértékelmélet volt. Nevéhez fűződik a Hausdorff-Besicovitch-dimenzió.

Indiai fizikus
Előkelő indiai családban született. Cambridge-ben először gépészmérnöki, majd Dirac mellett matematikai tanulmányokat folytatott. Jelentős eredményeket ért el a kozmikus sugárzás, az elektronzáporok területén. 1939-ben, a 2. világháború kitörésekor Indiában tartózkodott, itt meghívták a Bangalore-ban, Raman vezetésével működő kutatóintézetbe. Itt létrehozta a kozmikus sugárzási osztályt, majd 1945-ben a Tata Intézetet Bombay-ban, 1950-ben pedig az indiai Atomenergia Bizottságot. Ő indította meg Indiában az atomenergia felhasználását, az indiai nukleáris program atyjának is nevezik. Hazáját sok nemzetközi szervezetben képviselte. Repülőszerencsétlenségben hunyt el 1966-ban.

Orvos, egyetemi tanár
Orvosi oklevelét 1814-ben szerezte a pesti egyetemen. 1815-től Bene Ferenc mellett asszisztens, 1820-ban a gyógyszertan helyettes tanára, 1821-1860 között a belső bajok kór- és gyógytanának ny. r. tanára. A himlő elleni oltóanyagot előállító intézet megalapítója és vezetője 1824-től. Székfoglalóját magyarul tartotta, nyelvújító. 1840-1841-ben és 1855-1859-ben az orvostudományi kar dékánja. 1830-tól az MTA tagja.

Bányamérnök
Tanulmányait Selmecbányán végezte 1905-ben. Állami szolgálatát 1904-ben kezdte, 1916-ig több erdélyi ércbányánál, majd a Földtani Intézetnél, 1908-tól az erdélyi földgázkutatásnál működött. Ő irányította a kissármási és nagysármási földgázkutatást. 1916-ban Budapestre helyezték a Pénzügyminisztériumba, ahol 1918-tól az összes kincstári bányászati és kohászati ügyek vezetője. 1920-24 közt szabadságolták, ez alatt az idő alatt az Anglo-Persian Oil Company Ltd., ill. Hungarian Oil Syndicate kutatásainak vezetője volt. 1925-től ismét átvette a Pénzügyminisztérium bányászati főosztályának vezetését, majd 1934-ben állami kőszénbányászati igazgató. Munkásságához fűződnek a Nagyalföldön megindított szénhidrogén-kutatások első eredményei. Több tudományos intézmény választotta tagjai közé.

Német származású orosz kémikus
Dorpatban tanult, gyógyszerész lett, később a Dorpati és a Kazáni Egyetemen kémiát és gyógyszerészetet tanított. A platinacsoportba tartozó fémek - az ozmium, a palládium, az iridium és a ódium - kutatásában ért el eredményeket. 1844-ben felfedezte a ruténiumot a szentpétervári platinafinomító hulladékában és Oroszország latin nevéről nevezte el.

Német szerves kémikus, Nobel-díjas
A Berlini Egyetemen Emil Fischernél tanult kémiát, majd különféle beosztások betöltése után 1916-ban a Kieli Egyetem kémiaprofesszora lett, 1945-től professzor emeritus. Diels 1906-ban egy nagyon reakcióképes anyagot fedezett fel, a malonsavból vízelvonással keletkező szén-szuboxidot, meghatározta tulajdonságait és a kémiai összetételét. Legfontosabb munkája a diénszintézissel kapcsolatos: olyan szerves vegyületeket használt fel különféle, gyűrűs szerves anyagok szintéziséhez, amelyek két szén-szén kettős kötést tartalmaznak; a reakció körülményei rávilágítanak a kapott termék molekulaszerkezetére. Ezt a módszert, amelyet tanítványával, Kurt Alderrel együtt dolgozott ki 1928-ban, ma Diels-Alder-reakciónak nevezik. Eljárásuk különösen a műgumi és a műanyagok előállításában fontos. Kurt Alderrel megosztva kapták 1950-ben a kémiai Nobel-díjat a ciklikus szerves vegyületek előállítására szolgáló, együtt kidolgozott módszerükért.

Építész
A 19. század legjelentősebb hazai építésze volt. Bécsben és Münchenben tanult. Stílusának kialakulásában fontos szerepet játszott itáliai tanulmányútja is. A pályát Pollack Mihály műhelyében kezdte. 1841-ben önálló irodát nyitott Pollack Ágosttal együtt. Első önálló műve a fóti templom, plébánia és iskola épületegyüttese volt. Első korszakát a romantika stílusjegyei jellemzik. Későbbi korszakában egyre jelentősebb megbízásokat kapott. Ekkori munkáit az olasz reneszánsz hatása alatt álló neoreneszánsz stílusban tervezte. Legfontosabb művei: a Vámház (ma Corvinus Egyetem) főépülete, az Operaház, a budai Várkert Bazár és a pesti Bazilika; ennek munkálatait Hild József halála után vette át az épületet lényeges vonásaiban áttervezte. Ybl számos magánpalotát, kastélyt is tervezett, így például a turai Schossberg és a szabadkígyósi Wenckheim kastélyt. Utolsó jelentős munkája a budai várpalota krisztinavárosi szárnyának tervezése volt. Ezt a munkát Ybl halála után Hauszmann Alajos folytatta. Emlékére 1953-ban az évenként kiosztásra kerülő Ybl-díj elnevezésű építészeti díjat alapították.

Orvos
Bécsben először a gazdaságtan és bölcsészet területén folytatott tanulmányokat, majd 1900-ban orvosi oklevelet szerzett. 1902-ben köpcsényi kastélyában jól felszerelt kórházat alapított, ahol ingyen kezelt szegénysorsú betegeket. Először általános orvosként dolgozott, majd szemészeti és sebészeti szakorvosi képesítést szerzett és ilyen műtéteket végzett. Kórházát 1918-ban Köpcsény Ausztriához való csatolása miatt körmendi kastélyába helyezte át. Kiterjedt jótékonysági tevékenységet végzett. 1915-ben örökölte a hercegi címet, 1899-től főrendiházi, 1927-től felsőházi tag volt. 2003. márc. 28-án Rómában II. János Pál boldoggá avatta. A róla elnevezett (1991) díj az egészségügyben adható legnagyobb elismerés. 1915-től az MTA tagja.

Holland matematikus
Az amsterdami egyetemen 1894-ben védte meg doktori disszertációját, melyet Korteweg irányítása mellett készített. Ebben fogalmazta meg a folyadékfelszínen terjedő szolitonokat leíró, ma Korteweg-De Vries egyenletnek nevezett, alapvető fontosságú modellt. Sajnálatos módon az eredmény jelentőségét csak jóval később ismerték fel. De Vries középiskolai tanárként működött nyugdíjbavonulásáig, 1931-ig.

Amerikai fizikus
1909-ben szerzett Ph.D fokozatot a Yale Egyetemen. 1914-től a General Electric fizikusaként dolgozott, 1950-ig a schenectady laboratórium kutatási igazgatóhelyettese volt. 1917-ben Debye-tól és Scherrertől függetlenül kidolgozta a kristályszerkezet röntgensugárral történő analízisének módszerét, melyben egykristály helyett sajtolt kristályport használt. Segítségével elsőként határozta meg a vas és más fémek kristályszerkezetét. Jelentős találmányai közé tartozik többek közt a magnetron, a mikrohullámok generálására szolgáló oszcillátor és az 1924-ben feltalált négyelektródás elektroncső (tetróda). (Piriti János)

Dán matematikus
A Nobel-díjas fizikus, Niels Bohr fiatalabb testvére volt. Harald Bohr a Koppenhágai Egyetemen matematikát tanult. Egyetemi évei alatt válogatott futballistaként szerzett hírnevet. 1915-ben a koppenhágai Műszaki Intézet matematikaprofesszora lett, majd 1930-tól a Koppenhágai Egyetemen kapott matematika-professzori kinevezést. Jelentős eredményeket ért el számelméleti kutatásaiban. Foglalkozott a Dirichlet-sorozattal, speciálisan a Riemann-féle zéta-függvény gyökeinek eloszlásával. Ő alapozta meg a majdnem periodikus függvények elméletét. Érdekes módon mindössze egyetlen közös publikációja volt fivérével Niels Bohrral.

Kémikus, egyetemi tanár
A budapesti egyetemen tanári és bölcsészdoktori oklevelet szerzett 1925-ben. A Műegyetemen Zemplén Géza hallgatója, utóbb munkatársa volt. Egy évig Berlin-Dahlemben Kurt Hess tanár mellett dolgozott. Hazatérve a Tihanyi Biológiai Intézet vegyésze lett. 1936-tól a Chinoin gyár kutatóvegyésze Budapesten. 1938-tól a budapesti tudományegyetem szerves kémiai intézetének tanára, s egyben a Krayer-lakkgyár műszaki vezetője. 1954-től az ELTE-n az elméleti szerves kémia tanára, 1957-től a veszprémi vegyipari egyetem tanára volt. 1965-től az MTA Sztereokémiai Kutatócsoportját vezette. Kutató tevékenységének első szakaszában a szénhidrátok szerkezetének és szintézisének kérdéseivel foglalkozott. Utóbb a dimerizáció és a dimerek vizsgálata terén ért el jelentős eredményeket. 1946-tól az MTA tagja.

Vegyész-és egészségügyi mérnök
A budapesti műegyetemen szerzett vegyészmérnöki, majd nagybátyja, Heller Farkas ösztönzésére közgazdasági oklevelet. Az 1920-as évek végétől az Országos Közegészségügyi Intézet munkatársa, majd 1935-1938 között az Iparügyi Minisztérium főmérnöke volt. 1938-tól a Wander Gyógyszergyár főmérnöke, később vezérigazgatója 1948-ig. Ezt követően ismét az Országos Közegészségügyi Intézet vezető munkatársa volt. Kutatómunkája a vízegészségügyre, az ipari üzemek vízgazdálkodására, a vízkezelési technológiák kidolgozására és a szennyvíztisztításra terjedt ki. Jelentős szerepe volt számos szabvány és egészségügyi rendelet megalkotásában. A hazai felsőoktatásban szakmérnöki és orvostovábbképző tanfolyamok előadója.

Botanikus, agrobotanikus
A Debreceni Tudományegyetemen 1934-ben középiskolai tanár diplomát nyert, természetrajz-kémia szakból. Ez után a Tisza István Tudományegyetem Növénytani Tanszékén oktatott. 1940-ben magántanári címet szerzett, 1941-1944 között a tanszék és a botanikus kert vezetője volt. 1942-től a Debrecen-Pallagi Mezőgazdasági Akadémia főiskolai tanára volt. 1944/45-ben előbb Kolozsvárott, majd Keszthelyen a Mezőgazdasági Akadémián, 1946-tól az Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi Karának Debreceni Osztályán, a Növénytani Tanszék rk. tanáraként tevékenykedett, 1949-ben a budapesti Agrártudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára lett. 1950/51-ben, majd 1955/56-ban az egyetem rektorává választották. Oktatói pályafutása 1956-ban félbetört, mivel a forradalomban való részvétellel kapcsolatos vádak alapján eltávolították az egyetemről. 1957-64 között a Gyógynövény Kutató Intézet tudományos munkatársa, főmunkatársa, majd osztályvezetője, 1964-től nyugdíjba vonulásáig az MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézetének tudományos tanácsadója volt. 1954-ben az MTA levelező, majd 1970-ben rendes tagjává választotta. Fő kutatási területei: az Alföld, Erdély és az Északkeleti Középhegység flórájának kutatása. A réttipológiai kutatásoknak, az ökológiai szemléletű növényi produkció vizsgálatoknak, a gyógynövények hatóanyag vizsgálatainak elindítója volt. A termesztett növények honosítási kutatásai közül az árasztás nélkül termeszthető szárazrizs nemesítése kiemelkedő jelentőségű. Számos elismerésben részesült, így 1955-ben Kossuth-díjat kapott.

Biológus, genetikus
1969-ben az ELTE TTK-n biológus oklevelet szerzett. 1969-től az MTA Genetikai Intézete, ill. az MTA Szegedi Biológiai Központ (SZBK) Genetikai Intézete munkatársa, 1976-tól a Nitrogénkötési Kutatócsoport vezetője és 1984-1988-ig az Intézet igazgatóhelyettese volt. 1989-től a franciaországi Gif-sur-Yvette-i CNRS Növénytani Intézete igazgatója, a GATE Mikrobiológiai Tanszék c. egy. tanára. Több külföldi egyetem vendégkutatója volt. Kutatásai a növényi molekuláris biológia, valamint a növénygenetika terén jelentős. A Rhizobium nevű baktérium kromoszómájának genetikai térképének megszerkesztése fűződik Kondorosi és munkatársai nevéhez. Emellett génizolációs munkássága jelentős: sikerült a nitrogénkötéssel kapcsolatos gének izolációja, valamint a szimbiotikus nitrogénkötés génalapjának feltárása és feltérképezése. Újabb kutatásai, amelyeket a 2000-es évek elején kezdett el végezni, a szimbiózisok során kialakuló gyökérgümő és a növénypartner felépítését, kontrollját és kialakulását vizsgálják. 1990-től az MTA levelező, 1998-tól rendes tagja volt.

Olasz orvos, citológus, Nobel-díjas
A padovai egyetemen folytatott tanulmányai után, 1872-ben az abbiategrassói Krónikus Betegek Kórházának tiszti főorvosa volt. 1873-ban itt dolgozta ki a neuronok sejtfestési eljárását, amelynek segítségével először tette láthatóvá az idegsejtek fontos elemeit. 1875-től a paviai egyetem rendkívüli anatómia- és szövettanprofesszora, majd 1881-1918 között az általános patológiai tanszék tanszékvezető professzora volt. A modern neurohisztológiai technika egyik megteremtőjeként tartják számon. Kutatásai során főleg a sejtek és a szövetek vizsgálatával foglalkozott. Az általa kidolgozott festési eljárással kimutatta a később róla elnevezett Golgi-sejteket. Jelentős eredményeket ért el az agyszövet kutatása terén, élete fő művét is az idegrendszer központi szerveinek szövettanáról írta. Az ingerület terjedésével kapcsolatban a kontinuitás elvét vallotta. Az orvostudományi Nobel-díjat 1906-ban kapta megosztva Ramón y Cajal-lal "az idegrendszer felépítésével kapcsolatos munkásságának elismeréséül". Nevéhez fűződik a már említetteken kívül a Golgi-festés, a Golgi-készülék, a Golgi-axon.

Angol-amerikai matematikus
A Cambridge-i Trinity College-ben, majd Göttingenben és Párizsban tanult matematikát. 1910-ben az Egyesült Államokban telepedett le, Ph. D. fokozatát 1913-ban a Johns Hopkins egyetemen szerezte. 1917-től kezdve haláláig Pasadena-ban, a California Institute of Technology (1920-ig elnevezése Throop College volt) professzora volt. Jelentős eredményeket ért el a matematika alkalmazásaiban, különösen az aerodinamikában, a folyadékok mechanikájában, a termodinamikában és a geofizikában, a Laplace-transzformációval, parciális differenciálegyenletekkel, a speciális függvényekkel kapcsolatosan. Életének utolsó éveiben a speciális függvényekről tervezett nagyszabású munkát, összegyűjtött jegyzeteit az ún. Bateman-projekt keretében A. Erdélyi, W. Magnus, F. Oberhettinger és F. Tricomi dolgozta fel a "Higher Transcendental Functions" c. alapműben.

Bányamérnök, bányászati akadémiai tanár
A selmeci akadémián tanult 1836-1840 között bányászatot, erdészetet és kohászatot. Egy ideig Bécsben hallgatott geológiát. 1843-1846-ban a bányaművelés-bányamérés-bányagéptan tanszékének tanársegéde, 1855-1870 között rendes tanára, illetve vezetője volt. A szélaknai kincstári bányászatnál bányatisztviselőként is tevékenykedett, nyugdíjba vonulása után a jászói apátság bánya-, erdő- és jószágügyi tanácsosa lett. A híres selmeci tanárdinasztiák egyikének alapítója. Fia, Károly, ismert fémkohómérnök és szintén tudós tanár volt. Faller szakirodalmi munkássága is nemzetközi jelentőségű. Ő volt a magyar bányászati-kohászati szakemberképzés történetének első alapos kutatója.

Belga elektromérnök, feltaláló
1869-ben kifejlesztette saját dinamóját, amelyben Pacinotti-féle kommutátorgyűrűt alkalmazott, ezért már alig lüktető, gyakorlatilag egyenfeszültséget szolgáltatott, az addig készültekhez képest jóval magasabb feszültségértéken. Munkássága iránt Jedlik Ányos is érdeklődött. A Gramme-féle gép megfordítható, váltakozó feszültség hatására motorként működik. Gépét 1871. július 17-én párizsi természettudósok előtt mutatta be. Liége-ben az Institut Gramme mérnökiskola viseli a nevét. (Piriti János)

Kanadai születésű angol matematikus
Középiskoláit Londonban a University College Schoolban végezte el, majd 1847-ben ösztöndíjjal a londoni University College-ban folytatta. matematikai tanulmányait. 1849-ben védte meg B. A. fokozatát, 1853-ban pedig a M. A. fokozatot. A Cambridge-i egyetemen tanítványai közül 1855-1888 között sokan kiváló eredményeket értek el. 1854-ben Smith-díjjal, 1877-ben Adams-díjjal tüntették ki. Főbb kutatási eredményeit a dinamika, csillagászat és a harmonikus analízis területén érte el. Az ő nevéhez is fűződik a rendszerek stabilitási feltételének megfogalmazása, a Routh-Hurwitz-kritérium.

Amerikai csillagász
A női hallgatók számára létesített Vassar College-ben szerzett Master fokozatot 1872-ben. Tanulmányaiban számos nehézségbe ütközött, mivel sok lehetőség akkor a nők elől még el volt zárva. Mary Mitchell támogatta tanulmányaiban, segítségével egy évig a Harvard egyetemen is hallgathatott előadásokat. 3 éven keresztül Zürichben folytatott tanulmányokat. 1876-ban visszatért az Egyesült Államokba, itt azonban női mivolta miatt nehéz volt állást találnia, néhány évig középiskolában tanított. 1881-ben Mary Mitchell asszisztense lett, majd 1888-ban átvette tőle a csillagvizsgáló igazgatói posztját, és a csillagászat tanárának feladatát a Vassar College-ben. Jelentős megfigyeléseket végzett a kettős és változó csillagokkal, az aszteroidákkal és az üstökösökkel kapcsolatban is. Pályája során mindvégig küzdött a nők jobb tanulási lehetőségeiért.

Angol matematikus
Cambridge-ben, majd további egy éven keresztül Princetonban Norman Steenrod témavezetésével tanult. Ph. D. fokozatát 1959-ben Cambridge-ben szerezte meg. 1957-től az Aberdeen-i Egyetemen tanársegédként dolgozott. 1967-ben a Waterloo-i Egyetemen, Kanadában megalapította a kombinatorikai tanszéket. 1972-ben visszatért Nagybritanniába, ahol Aberdeen-ben a Tiszta Matematika Tanszék professzorának nevezték ki. 1975-ben, Richard Rado nyugdíjbavonulása után a Reading-i egyetem matematika tanszékének vezetésére kapott kinevezést. Visszavonulásáig, 1996-ig töltötte be ezt a megbízatást. 1969-ben az Edinburghi Királyi Társaság beválasztotta tagjai sorába. 1994-ben a Waterloo-i Egyetem díszdoktorrá avatta. A 2001-ben tartott 18. Brit Kombinatorikai Konferenciát az ő emlékének szentelték. A kombinatorika és a gráfelmélet területén ért el jelentős eredményeket, elsősorban a végtelen gráfok elméletében.

Orvos, bőrgyógyász
1912-ben szerzett orvosi oklevelet Budapesten. 1912-től egyetemi gyakornok, 1914-1918-ban katonaorvos, 1918-1947-ben az Apponyi Poliklinika bőrgyógyásza, 1922-től főorvosa, a Teleia rendelőintézet orvosa. 1947-1962-ben a budapesti István Kórház bőrgyógyászati osztályának vezető főorvosa, 1962-1966-ban helyettes igazgató. 1946-ban magántanár, 1949-1951-ben c. ny. rk. tanár a budapesti orvosi karon. Főleg allergiás megbetegedésekkel, a mikrobák bőrbetegségekben játszott szerepével foglakozott. Több terápiás módszert dolgozott ki. A Bőrgyógyászat c. folyóirat szerkesztője. Tiszteletére a Magyar Bőrgyógyász Társaság, amelynek elnöke volt, Rajka Ödön-emlékérmet alapított. 1949-től az MTA tagja.

Mérnök, egyetemi tanár
1927-ben szerzett diplomát a budapesti műegyetemen. A MÁVAG Hídosztályán kezdett dolgozni. Itt hidakat és vasszerkezeteket tervezett és építkezéseket vezetett. 1939-ben főmérnökké nevezték ki. 1940- 44 között Erdélyben 90 elavult vasúti híd újjáépítését vezette. Irányításával készült a lakihegyi rádióadó. 1945-től a MÁVAG Hídosztályának vezetője volt. 1949-től az Állami Mélyépítéstudományi Intézetben osztályvezetőként a budapesti Duna-hidak újjáépítésének tervezése és irányítása volt a feladata. 1951-ben a BME Villamosmérnöki Karán új mechanika tanszék megszervezésére kapott megbízást. 1953-tól oktatott itt tanszékvezető egyetemi tanárként nyugdíjba vonulásáig, 1969-ig. Tagja volt a Nemzetközi Hegesztési Egyesületnek és az MTA Acélbizottságának. Vasszerkezetek gyártásának és szabad szerelésének elméleti kérdéseivel foglalkozott.

Biológus, főiskolai tanár
A budapesti tudományegyetemen végzett és doktorált, az egyetem általános növénytani intézetében dolgozott 1941-ig. Szakelőadó adjunktus a budapesti József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem állatorvosi osztályán. A növénytan r. tanára a szegedi Polgári Iskolai Tanárképző Főiskolán és a Tanítóképző Intézet Tanárjelöltek Apponyi Kollégiumában. A méz virágportartalmának vizsgálatával és a méhlegelő tanulmányozásával foglalkozott, e kutatási terület hazai úttörője volt.

Skót mérnök, feltaláló
Műszaki ismereteit részben önképzés útján szerezte. Egy évig Londonban a precíziós műszerek készítését tanulta, majd Glasgow-ban vállalkozásba kezdett. Hogy vállalkozásához tőkét szerezzen, földmérési munkákat vállalt. Számos csatorna felmérésénél alkalmazták, kikötőket tökéletesített, folyókat szabályozott. 1759-ben már a gőznek mint mozgatóerőnek a vizsgálatával foglalkozott. 1763-64-ben a Newcomen-féle gőzgép egyik működő modelljének javítása közben felismerte a különválasztott kondenzátor célszerűségét a hatásfok javításában. Közös vállalkozásba kezdett Matthew Boultonnal. 1776-ban Birminghamben elkészítették a Watt-féle gőzgép első két példányát. Számos további újítást vezetett be, sok mechanikai problémát kellett megoldania. Több szabadalmat nyújtott be. Kettős működésű, forgómozgást végző lendkerekes gőzgépe a modern gőzgép őse. A gépnek rendkívül nagy jelentősége volt a modern ipari forradalomban. Elsőként vizsgálta a hatásfok növelésének lehetőségét tudományos alapon. Ezzel a termodinamika alapjainak a lerakásához adott ösztönzést. Ő végzett elsőként mérést a lóerő meghatározására. Róla nevezték el a teljesítmény mértékegységét.

Holland csillagász
Az utrechti egyetemen tanult, 1875-ben a Leideni Obszervatórium munkatársa lett. 1877-ben a Groningeni Állami Egyetem csillagászat- és elméletimechanika-professzorává választották. Fényképészeti és statisztikai módszereket alkalmazott a csillagok mozgásának és eloszlásának a meghatározására. Nem Kapteyn használt először fényképészeti módszereket a csillagászatban, de széles körű felkészültsége és szervezőképessége révén a technika fejlődésének kulcsszereplőjévé vált. Sir David Gillnek a Jóreménység fokánál készített fotólemezein végzett a csillagok helyzetére vonatkozó méréseket, s ezeket felhasználva, összeállította a Cape Photographic Durchmusterung című katalógust, ez kb. 454000 déli csillag adatait tartalmazza. Mintavételi rendszert dolgozott ki, amellyel ha bizonyos kiválasztott kis területeken gondosan megszámolják a csillagokat, ismeretek nyerhetők a Tejút-galaxis szerkezetéről. Csillagok sokaságának a mozgását tanulmányozva, felfedezte a csillagáramlás jelenségét. A Tejútrendszer csillagainak távolságával, térbeli elrendeződésével kapcsolatos sok későbbi vizsgálat az ő munkásságából ered.

Amerikai elektromérnök
A Westinghouse Electric mérnöke volt, közreműködésével fejlesztették ki a váltakozó feszültségű villamosenergia-rendszert. 1895-ben vezetésével készült el a Niagara-vízierőmű, ezt később Amerika-szerte számos másik is követte. Hogy az erőművektől a távolabbi felhasználókig is eljuthasson az energia, kifejlesztették a két- és háromfázisú távvezeték-rendszert, amely világszerte elterjedt. Részt vett New Yorkban majd több másik amerikai városban a metró tervezésében is. 1910-ben az Amerikai Elektromérnökök Társaságának elnöke volt, 1935-ben megkapta ennek legnagyobb kitüntetését, az Edison-érmet is. (Piriti János)

Amerikai matematikus
A Harvard egyetemen szerzett Ph. D. fokozatot 1932-ben. Itt is kezdte oktatási tevékenységét. Szakterülete a matematikai fizika volt, de érdeklődése hamar a csoportelmélet felé fordult, a modern algebráról írt jelentős kézikönyvet. A 2. világháború alatt mérnöki matematikai, elsősorban ballisztikai feladatokon dolgozott. Itt került kapcsolatba Neumann Jánossal, és kezdett számítástechnikai módszerekkel foglalkozni a Westinghouse és a General Motors cégek konzultánsaként. 1969-ben a Harvard egyetem professzora lett 1981-ben történt nyugdíjbavonulásáig.

Elektromérnök
A budapesti műegyetem elvégzése után, 1938-ban a Posta Kísérleti Állomás fejlesztőmérnöke lett. Első jelentős eredménye az AEG gyártmányú vivőfrekvenciás rendszerek átalakítása. 1945-ben műszerépítő-javító műhelyt hozott létre, itt előbb tönkrement berendezéseket újított fel, később átviteltechnikai célokra új műszereket fejlesztett és gyártott. Kisvállalatát 1949-ben államosították, ebből alakult a Mechanikai Laboratórium. Megbízták a műszaki vezetői teendők ellátásával, számos berendezés fejlesztését irányította. Az ő nevéhez fűződik az első magyar gyártmányú magnetofon kifejlesztése és elkészítése. Ekkoriban kezdett foglalkozni a sztereóátvitel és sztereórögzítés problémáival. 1956-ban az Egyesült Államokba távozott, a General Electric-nél helyezkedett el, fő feladata audio termékek fejlesztése volt. Kidolgozta a segédvivős, kétcsatornás sztereó rádió működési elvét, ezt a gyakorlatban is megvalósította, ezért a szakmában csak "Mr. Audio" néven emlegették. Vállalatot alapított kábeltelevíziós eszközök fejlesztésére és gyártására, de tanácsadóként továbbra is dolgozott a General Electric-nek. Számos szabadalmát ma is alkalmazzák a rádió-műsorszórásban. Több magas kitüntetést kapott.

Japán-amerikai elméleti fizikus, Nobel-díjas
Tokióban járt egyetemre, itt szerzett fizikus diplomát, utána be kellett vonulnia. Szerencsére nem került a frontra, radarkutató laborba sorozták be. A háború után Tokióban, majd Osakában építgette egyetemi kutatói pályafutását. Nagy hatással volt rá, hogy 1949-ben Hideki Yukawa Japánban elsőnek fizikai Nobel-díjat kapott és Oppenheimer meghívta Princetonba. 1952-ben azután őt is meghívta Oppenheimer. Kutatási témaválasztásában Yukawát követte: a magerők elméleti vizsgálatába dolgozta be magát. Princetonból a közeli Chicago egyetemére ment át, itt volt professzor 70 éves koráig, és még utána is itt működött, emeritus professzorként. A kvantum színdinamikában ért el szép eredményeket, egyike volt a húrelmélet felállítóinak. Közben 1970-ben felvette az amerikai állampolgárságot. Továbbra is szoros kapcsolatot ápolt a már nyugdíjas Yukawával ugyanúgy, mint a Tokióban élő Ryogo Kubo professzorral. Mind a japán, mind az amerikai állam büszke volt rá, de német, olasz, izraeli sőt még orosz kitüntetést is kapott az elméleti fizikában elért eredményeiért, s ezek megkoronázásaként 87 éves korában átvehette a fizikai Nobel díjat, megosztva két másik, szintén japán kutatóval. (Dr. Radnai Gyula)

Mennyiségtan- és természettantanár
A budapesti tudományegyetemen mennyiségtan-természettan szakon 1901-ben szerzett középiskolai tanári oklevelet. Itt tanárai közül Eötvös Loránd volt rá a legnagyobb hatással, ő mellette tanult meg kísérletezni. 1901-ben a beregszászi állami gimnáziumba nevezték ki rendes tanárnak. Tanítványait megismertette a KöMaL-lal. Egy évig Liptószentmiklósra helyezték át, ahol az új gimnázium megszervezése volt a feladata. Utána ismét Beregszászon tanított. Az első világháborút követő években Debrecenben az állami reálgimnáziumban (ma: Fazekas Mihály Gimnázium) lelkesen és sikeresen tanította mindkét szaktárgyát, innen ment nyugdíjba 1934-ben. Telkes Sándort érdekelték a matematikaoktatás kérdései. Sokat foglalkozott az új tanterv problémáival. Örömmel üdvözölte, hogy az új tanterv a matematikusok régi álmát valósította meg, amennyiben a függvényfogalmat helyezte a tanítás középpontjába és ennek szükségszerű folytatásaként bevezette a differenciál- és integrálszámítást.

Vegyészmérnök, farmakokémikus, egyetemi tanár
A budapesti műegyetemen vegyészmérnöki, majd doktori oklevelet szerzett 1925-ben. Zemplén Géza mellett tanársegéd, majd adjunktus volt. 1928-ban Rockefeller-ösztöndíjas a chicagoi egyetemen. Itt kidolgozta a cukornád termeléséből korszerűen nyerhető legnagyobb cukormennyiség szisztémáját. 1929-ben visszatért Magyarországra, az 1930-as években a Harvard Egyetem meghívta egyetemi tanárnak a szerves kémiai tanszékre. Itt a szívgyógyszer-alapanyagkutatások foglalkoztatták. Brooklynban önálló laboratóriumot rendezett be, ahol digitálisz-készítményével vagyonossá vált. Az American Chemical Society, New York Academy of Sciences tagja volt.

Mikológus, mikrobiológus, egyetemi tanár
A budapesti tudományegyetem bölcsészkarán természetrajz-földrajz szakos tanári oklevelet szerzett 1934-ben. 1935-től az egyetem növényrendszertani intézetében dolgozott. 1952-1954-ben az Agrártudományi Egyetem agronómiai karán az általa szervezett mikrobiológiai tanszéknek, 1954-től az ELTE-n megszervezett mikrobiológiai intézetnek volt tanszékvezető egyetemi tanára. Számos hazai és nemzetközi tudományos társaság és bizottság tagja volt. Egyik alapítója volt a brüsszeli International Society for Human and Animal Mycology-nak, valamint a Magyar Növénytani Társaságnak és a Borbasia c. növénytani szaklapnak. Fő kutatási területe a kucsma- és taplógombák, főleg a mikrogombák voltak. Gombafajtát is elneveztek róla. Munkásságának elismeréséül Clusius-emlékéremmel tüntették ki 1975-ben.

Német botanikus, orvos
Katolikus szellemiségű humanista műveltséget szerzett, később azonban áttért a protestantizmusra. Orvosi diplomát szerzett Ingolstadtban 1524-ben. 1533-ban az orvostudományok professzora lett Tübingenben. Itt hozta létre a - német területen első - botanikus kertet, melyben főként gyógynövényeket termesztett. Főként a növények gyógyhatása foglalkoztatta. Számos könyvet írt, amelyekben pontos leírást adott a növényekről. A szép kivitelű fametszetek az élethű növényábrázolás hagyományát teremtették meg. A növények leírásán kívül ismertette lelőhelyeiket, a begyűjtés legmegfelelőbb idejét, és a növények hatását. Elsősorban az ókori görög szerzőkre támaszkodott, de fontosnak tartotta azt is, hogy az orvosi gyakorlatra készülők a valóságban is megismerjék a gyógynövényeket. A botanika egyik atyjának is nevezik. Fuchs nevét a virágos növények egyik nemzetsége - a Fuchsia (fukszia) - őrzi.

Amerikai természettudós, közgazdász, filozófus, államférfi
A 18. század kiemelkedő tudományos és politikai egyénisége volt. Szegény családból származott, ismereteit nagyrészt önképzés útján szerezte. 1728-tól 1748-ig nyomdatulajdonos volt. 1743-ban megalapította az Amerikai Filozófiai Társaságot (American Philosophical Society). Számos fontos találmánya volt. Az elektromosság vizsgálata során ő vezette be a pozitív és negatív elektromosság elnevezést és ő fedezte fel a töltésmegmaradás törvényét. Legnevezetesebb találmánya a villámhárító. Jelentős meteorológiai megfigyeléseket tett, ő szerkesztett először bifokális szemüveget. A nyári időszámítás bevezetését gazdasági számítások alapján ő javasolta először. Jelentős politikai, közéleti tevékenységet fejtett ki, tűzoltóegyesületet, biztosítótársaságot, egyetemet alapított. A Függetlenségi Nyilatkozat egyik kezdeményezője volt. Az elektromossággal kapcsolatos munkáinak elismeréseképpen 1753-ban a brit Királyi Társulat Copley-érmét kapta meg. Az elektromos töltés cgs-egységét az ő tiszteletére nevezték el franklinnek (Fr).

Angol polihisztor, antropológus, földrajztudós, meteorológus, statisztikus
Édesapja kivánságára orvosi tanulmányokat, majd 1840-1844-ig matematikai tanulmányokat is folytatott. 1844-ben megszerezte B. A. fokozatát Cambridge-ben. Tanulmányait nem fejezte be, anyagi helyzete lehetővé tette, hogy vagyonából élve utazásokat tegyen. 1845-1846-ban hosszabb utat tett Egyiptomban. 1850-ben csatlakozott a Royal Geographical Society-hez, részt vett egy Afrikába induló kétéves nehéz expedícióban, amelyben a mai Namíbia területének részeit térképezték fel. Galton polihisztorként jelentősen hozzájárult a tudomány számos területének fejlődéséhez. A meteorológiában az első időjárási térképeket készítette. Ő vizsgálta először módszeresen az emberi ujjlenyomatokat, ami később elvezetett a nyilvántartásokban való, és bűnügyi alkalmazásukhoz. A statisztikában bevezette a korreláció és regresszió fogalmát. Az eugenika megalapozója volt. Charles Darwinhoz rokonság fűzte, unokatestvérek voltak. Nevéhez fűződik a Galton-deszka.

Amerikai zoológus
A Kansasi Egyetemen szerzett Ph.D. fokozatot, s később ugyanott professzor, majd az orvosképző intézet dékánja lett. 1912-től 1940-ig, nyugdíjazásáig a Pennsylvaniai Egyetem zoológiai laboratóriumát vezette. Az örökléssel kapcsolatos zoológiai kutatásai során 1901-ben elsőként vetette fel, hogy az utódok nemét egy, általa "kiegészítő kromoszómá"-nak nevezett kromoszóma határozza meg. Ő fogalmazta meg elsőként, hogy a kromoszómák hordozzák az örökletes tulajdonságokra vonatkozó információkat, a kromoszómák egymástól különböznek, és az individuális kromoszómák a tulajdonságok egy meghatározott halmazát hordozzák. A nemi kromoszómák fölfedezése, Gregor Mendel ebben az időben újrafelfedezett eredményeivel együtt jelentős lendületet adtak az öröklődés kutatásának.

Kémikus
Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte, 1908-ban bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1914-ben az Állatorvosi Főiskola vegytani tanszéke tanárává nevezték ki, ahol több mint 20 esztendőt töltött. 1935-ben Ilosvay Lajos utódaként a Műegyetem Általános Kémiai Tanszékének vezetését vette át, majd 1937-ben Buchböck Gusztáv után a budapesti Tudományegyetem III. sz. Kémiai Intézetének (később Általános és Radiológiai Kémiai Intézet) igazgatója lett. Munkássága elismeréseként az MTA 1925-ben levelező, majd 1936-ban rendes tagjai sorába választotta. A Tudományegyetemen dolgozott 1949-es nyugdíjazásáig, akkor politikai okokból megfosztották akadémiai tagságától, katedrájától és kutatási lehetőségeitől. Ezután élete végéig az Országos Gabona és Lisztkísérleti Állomáson dolgozott. 1989-ben rehabilitálták. Kutató munkássága során három fő témakörrel: a radioaktivitással, a reakciókinetikai vizsgálatokkal, a fehérjék kémiai szerkezetével foglalkozott. Hevesy Györggyel együtt a világon elsőként alkalmazták a radioaktív indikáció módszerét az ólom öndiffúziójának vizsgálatára. Fehérjekutatásaival kapcsolatban kidolgozta a mikrobiológiai aminosav-racemizáció meghatározási módszerét. Jelentős műve az Erdey-Grúz Tiborral, Schay Gézával és Náray-Szabó Istvánnal írt Fizikai kémia című könyve. Műveiből évtizedekig hallgatók generációi tanultak.

Geofizikus, geodéta
A Leobeni Bányászati Akadémián 1923-ban bányamérnöki, 1924-ben bányamérő mérnöki oklevelet szerzett, és még ebben az évben elnyerte a műszaki doktori címet. 1926-1959-ig Sopronban a Bánya- és Erdőmérnöki Főiskola Geodéziai és Bányaméréstani Tanszékének vezető tanára volt. Kezdeményezésére indult meg Sopronban 1949-ben az önálló földmérőmérnök, 1951-ben pedig a geofizikus-mérnök képzés. 1955-ben geodéziai és geofizikai kutató laboratóriumokat létesített, ezekből lett később az MTA Soproni Geodéziai és Geofizikai Kutató Intézete, aminek 1972-ig az igazgatója volt. Alapító tagja és 1957-60 között elnöke volt a MTESZ Geodéziai és Kartográfiai Egyesületének és társelnöke a Geofizikusok Egyesületének. Tudományos munkássága a geodézia, a geofizika, a bányamérés és a technika története területére terjedt ki.

Orvos, radiológus
1879-ben szerzett orvosi oklevelet Budapesten, 1882-től Késmárkon dolgozott. 1896-ban Röntgen felfedezése után nem sokkal már a gyakorlatban alkalmazta a röntgensugárzást. 1907-től a budapesti egyetem központi röntgenlaboratóriumának vezetője lett. Ő volt a radiológia első magyarországi tanára. Vizsgálatai nemzetközi hírnevet hoztak számára. A Magyar Radiológusok Társasága 1964-ben Alexander Béla Emlékérmet alapított. (Piriti János)

Zoológus, főiskolai tanár
A budapesti tudományegyetemen, mint az Eötvös-kollégium tagja 1928-ban tanári és bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1929-1931 között Berlinben folytatta tanulmányait ösztöndíjjal. 1938-ban egyetemi magántanári képesítést szerzett a budapesti egyetemen az oknyomozó állattan c. tárgykörből. 1934-től tanársegéd, 1938-tól adjunktus a budapesti egyetem állatrendszertani intézetében. 1939-ben ösztöndíjjal a nápolyi zoológiai állomáson dolgozott. 1940-től a szegedi Pedagógiai Tanárképző Főiskola állattani tanszékének vezetője, közben 1948-1949-ben a kolozsvári Bolyai János Tudományegyetem meghívott tanára. Az ászkarákok biológiai és rendszertani vizsgálatával foglalkozott. Egyik kezdeményezője a Tisza biológiai kutatásának. Több új fajt fedezett fel, és több ritka faj előfordulását mutatta ki hazai viszonylatban. Sikeres és tartós preparátumfestési technológiákat dolgozott ki, és szintetikusan állított elő kanadabalzsamot.

Orvos, gyermekgyógyász
Orvosi tanulmányait Bécsben, Münchenben és Párizsban végezte, oklevelét a budapesti orvosi karon szerezte. Az egyetem Élettani Intézetében díjtalan gyakornokként kezdett dolgozni, majd a budapesti gyermekklinikán Heim Pál mellett díjtalan gyakornokként, tanársegédként, majd adjunktusként dolgozott. 1933-34-ben Rockefeller-ösztöndíjjal egy évet a Harvard Egyetem Gyermekklinikáján töltött. 1936-ban gyermekgyógyász szakorvosi képesítést szerzett. Gyermekgyógyászként a pécsi egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján dolgozott, majd a budapesti egyetem II. sz. Gyermekklinikáján ny. r. tanár, igazgató volt. 1970-76-ig az Országos Csecsemő- és Gyermekegészségügyi Intézet igazgatója. Legfontosabb kutatási területe a só-vízháztartás. Tanulmányozta a csecsemőkori sorvadást és toxikózist; foglalkozott nephrológiával és az újszülőttek élet- és kórélettanával. Örökös díszelnöke volt a Magyar Gyermekorvosok Társaságának, az Egészségügyi Világszervezet szaktanácsadója, és számos külföldi szaktársaság tagja volt. Elnyerte a Francia Akadémia Pálma díját 1976-ban. 1948-tól az MTA tagja. 1951-ben Kossuth-díjat kapott.

Vegyész
Oklevelet az ELTE-n szerzett 1957-ben. 1957-1959 között az MTA Központi Kémiai Kutató Intézetben dolgozott. 1963-ig aspiráns volt a Szovjetunióban, ahol a Nobel-díjas Ny.Ny. Szemjonov munkatársaként nyert tudományos fokozatot. Kapcsolatban állt Moszkva, Alma Ata, Kijev, Novoszibirszk katalízis-kutatással foglalkozó tudományos intézeteivel. 1963-tól ismét a Központi Kémiai Kutató Intézetben dolgozott. Elsősorban a homogén és heterogén katalitikus hidrogénezés katalizátoraival, a hidrogénezési folyamatok reakciómechanizmusának, reakciókinetikájának vizsgálatával foglalkozott.

Francia botanikus
1831-től haláláig a párizsi Nemzeti Természetrajzi Múzeumban dolgozott, 1846-47-ben, mint az intézmény igazgatója. Rendszerezte a fosszilis, ősmaradványokban fennmaradt növényeket, s ennek során kimutatta a kihalt és a ma élő formák közötti kapcsolatokat, még az előtt, hogy Charles Darwin közzétette volna az evolúcióra vonatkozó elméletét. Ezért a modern paleobotanika megalapítójának tekintik. Értékes eredményekkel járult hozzá a zárvatermő növények alaktanához, főleg a pollen virágpor és a porzó kialakulásának leírásával.

Francia matematikus
A századvég matematikai életének egyik vezető egyénisége. Az École Polytechnique diákja, majd tanára lett. 1869-ben e mellett a Sorbonne professzora is lett 1897-ig, nyugdíjba vonulásáig. Tanárként kitűnő előadó volt. Az algebra és az analízis számos területén alkotott jelentőset, elsősorban a számelméletben, az ortogonális polinomok és az elliptikus függvények területén. 1858-ban megadta az általános ötödfokú egyenletnek elliptikus függvények segítségével való megoldását. 1873-ban bebizonyította, hogy a természetes logaritmus alapszáma, az "e" transzcendens szám. Az általa bevezetett ún. Hermite-polinomok. Fontos szerepet játszanak a kvantumelméletben a harmonikus oszcillátor sajátfüggvényeiben. Számos más matematikai fogalom is fűződik a nevéhez, így többek között a Hermite-mátrix, a Hermite-interpoláció. A Magyar Tudományos Akadémia külső tagja volt.

Német csillagász
Fő munkaterülete a csillagászati fényességmérés volt. 1874-ben a strasbourgi obszervatórium munkatársa volt, ahol nagyrészt asztrometriai munkát végzett, többek között a Hold fizikai billegésének (libráció) mérésével. Itt öt mélyég-objektumot fedezett fel. Nagyobb Észak-európai tanulmányutat követően az 1882. évi Vénusz-átvonulás észlelő expedíció főmunkatársa volt Bahiában. 1884-ben a dorpati (ma: Tartu, Észtország) egyetem csillagvizsgálójának munkatársa volt, itt fedezte fel 1885-ben az elsőnek megismert Tejútrendszeren kívüli, a Nagy Andromeda-ködben fellángolt szupernovát, az S Andromeda-t. 1886-ban meghívták a bambergi csillagvizsgáló vezetőjéül. Itt kezdett behatóan foglalkozni a változófényű csillagok megfigyelésével és katalogizálásával. Nevét egy holdkráter és egy marsbeli alakzat viseli. A magyarországi csillagászokkal jó kapcsolatban állt, hazánkból észlelte 1910-ben a Halley-üstökös fényességét. (Bartha Lajos)

Amerikai csillagász
A Yerkes Obszervatórium észlelő csillagásza és optikai szakértője. 1908-tól a szervezés alatt álló kaliforniai Mt. Wilson obszervatóriumban George W. Ritchey munkatársaként jelentős szerepe volt az akkori idők két óriás-reflektorának szerkesztésében. 1919-ban A. A. Michelson elgondolása alapján megszerkesztette az igen kis szögtávolságok (1/1000-ed ívmásodperc felbontású) mérésére az optikai interferométert, amely már a próbák során fontos új eredményeket hozott, pl. kimutatta a Capella (alfa Aurigae) hagyományos eszközökkel láthatatlan kísérő csillagát. 1920 december 13-án először sikerült e műszerrel közvetlenül megmérni egy csillag, a Betelgeuse (alfa Orionis) átmérőjét. A 6 méter alaptávolságú interferométert 15m-re növelve még további hat vörös óriás-csillag méretét állapították meg, és igazolták az addigi elméleti feltevések helyességét. Közreműködött a Palomar-hegyi 5 méteres távcső tervezésében, és számos optikai mérőeszközt tökéletesített. (Bartha Lajos)

Ukrán nemzetiségű szovjet mérnök, rakétatervező
A Szovjetunió rakétafejlesztéseinek fő felelőse, a Szputnyik-1, a világ első műholdjának és a Vosztok-1, a világ első űrhajósát szállító űrhajójának főkonstruktőre. A moszkvai Műszaki Főiskolán végzett, kezdetben repülőgéptervezéssel foglalkozott, majd a folyékony hajtóanyagú rakéták fejlesztésén dolgozó kutatócsoportba került, 1936-ban az ebből kialakult intézet helyettes vezetője lett. 1938-ban a sztálini terror áldozataként a Gulágra, majd börtönbe került. Itt egészsége súlyosan megrongálódott. Később itt is repülőgép- és rakétatervezésen dolgozott. A háború után a szovjet rakétaprogram főkonstruktőre lett. Kezdeményezésére bocsátották fel 1957-ben a Szputnyik-1-et, majd a Szputnyik-2-t, ezzel a Szovjetunió megelőzte az Egyesült Államokat az ún. űrversenyben. Az ő vezetése alatt valósult meg a Hold felé irányított Luna űrhajók kilövése 1959-ben, majd az embert is szállító Vosztok és Voszhod űrhajók programja. Dolgozott az embert a Holdra juttató űrhajó programján, korai halála után ezt a programot leállították. Munkáját a legteljesebb titoktartás övezte, haláláig még a nevét sem írhatták le a szovjet publikációk.

Walesi-ausztrál fizikus, rádiócsillagász
Londonban, a King's College-ben szerzett doktori fokozatot. 1933-tól Robert Watson-Wattnak a radar fejlesztését célzó csoportjába kapcsolódott be. Itt elsősorban a repülőgépre telepíthető radar fejlesztése volt a feladata. Jelentős szerepe volt a "Friend or Foe" (Barát vagy ellenség) azonosítására szolgáló rendszer kidolgozásában. 1940-től 1943-ig az USA-ban dolgozott. 1943-ban meghívták Ausztráliába a Rádiófizikai Laboratóriumba. Itt kifejlesztette a rádiónavigációs technológián alapuló távolságmérési rendszert (Distance measuring equipment, DME). Jelentősen hozzájárult a rádiócsillagászat fejlesztéséhez, 1954-ben kezdeményezte és irányította a Parkes-ben (Új-Dél-Wales) egy nagy rádióteleszkóp építését.

Amerikai fizikus
Jelentős munkássága a szilárdtestek és félvezetők, valamint a molekulák fizikájának területéhez tartozik. A Columbia Egyetemen végzett, majd 1953-tól 1990-ig az MIT Lincoln Laboratóriumában dolgozott. 1954-ben a Columbia Egyetemen Charles Townes és James Gordon mellett részt vett az első ammónia-mézer megépítésében. (Piriti János)

Gépészmérnök
Gépészmérnöki oklevelét 1892-ben a budapesti műegyetemen szerezte. Párizsban, egy villamossági cégnél kezdett dolgozni, ahol az indukciós motorok méretezésére teljesen új számítási módszert dolgozott ki. Erre felfigyelve, Mechwart András a Ganz-gyár akkori igazgatója, meghívta az elektrotechnikai osztály élére, majd igazgatóhelyettesi beosztásba. Rövid idő alatt megtervezte az indukciós motorcsaládot. A Ganz-gyár az ő vezetésével kezdett el foglalkozni a háromfázisú villamos vontatással. 1898-ban a Ganz-gyár az ő véleményére hallgatva vállalta el az általa kidolgozott nagyfeszültségű rendszer alapján az olaszországi Valtellina-vőlgy villamosított vasútvonalának megtervezését és kiépítését. 1905-től elvállalta az olasz kormány és amerikai tőke által Vado-Liguréban alapított mozdonygyár vezetését, amit Kandó-mozdonyok gyártására hoztak létre. Ezidő alatt villamosította a Giovi-vonalat. 1917-ben a Ganz műszaki igazgatója, majd vezérigazgatója. Itt megkezdte a fázisváltós rendszer kidolgozását, amit a Budapest Nyugati Pu.- Dunakeszi - Alag közti fővonalszakaszon próbáltak ki. A fázisváltós próbamozdony üzemi eredményei alapján határozta el a MÁV a Budapest-Hegyeshalom fővonal villamosítását. Ennek számára tervezte a róla elnevezett villamosmozdonyt. Sem a villamosítás befejezését, sem mozdonyainak üzembe állítását nem érte meg. Több bel- és külföldi kitüntetésben részesült. 1927-től az MTA tagja.

Építész
Oklevelét a budapesti műegyetemen nyerte 1929-ben. Előbb Árvé Károly, majd Pogány Móric építészek mellett működött. 1937-ben önálló tervezőirodát nyitott. A két világháború között munkái közül a legismertebbek a margitszigeti Palatínus fürdő, melyet Masirevich Györggyel együtt tervezett és a budai Fő utcai épület, amely régebben a Könnyűipari Minisztérium épülete, illetve a MTESz székháza is volt. Ő építette a hódmezővásárhelyi kultúrpalotát. 1950-től a Középület Tervező Vállalatnál (KÖZTI) működött. Itt tervezte a Budapesti Műszaki Egyetem Stoczek utcai épületét Farkasdy Zoltánnal együtt, és fő művét, a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem elrendezési terveit és épületeit. Nevéhez fűződik a kecskeméti fedett uszoda és az ugyancsak kecskeméti Aranyhomok Szálló. 1953-1956 között a budai Vár helyreállításával foglalkozó építészcsoport egyik vezetője volt, de nem értett egyet a helyreállításban előírt követelményekkel, ezért lemondott erről a megbízásról. Fennállásáig tanára, ill. vezetője volt a gyakorló építészek továbbképzését szolgáló mesteriskolának. 1953-ban Ybl-díjat kapott. Fia, ifj. Janáky István is Ybl-díjas építész.

Elméleti szilárdtest-fizikus
Az ELTE-n szerzett fizikus diplomát 1970-ben. A Központi Fizikai Kutatóintézetben a ferromágneses átmeneti fémek kutatása során mélyedt el a sűrűségfunkcionál-elmélet szilárdtest-fizikai alkalmazásában. Kiemelkedő eredményei fűződnek a felületi tulajdonságok értelmezéséhez is. Már 1974-ben Akadémiai Ifjúsági Díjjal, 2001-ben Akadémiai Díjjal tüntették ki. Munkáját nemzetközi elismerés kísérte: Dániában egy évig, Stuttgartban két évig volt vendégkutató. Kutató munkája mellett számos szaktudományos egyesület tagja, sok esetben elnöke volt. Az MTA Szilárdtestfizikai és Optikai Kutatóintézet vezetését munkatársainak teljes megelégedésére látta el. 2010-től volt az Akadémia levelező tagja. Megválasztották az Eötvös Loránd Fizikai Társulat elnökének is, de ezt a tisztét közbejött súlyos betegsége miatt már nem tudta betölteni. (Dr. Radnai Gyula)

Német matematikus
Tanulmányait németországi egyetemeken végezte. 1905-ben doktorált Göttingenben Hilbert irányítása mellett. Több egyetemen oktatott, majd 1917-ben a berlini egyetem professzora lett 1952-ig. Jelentős szerepet játszott az egyetem alkalmazott matematikai intézetének 1925-ben történt megalapításában. Számos funkciót töltött be az egyetemen. Fő területe volt az integrálegyenletek és a Hilbert-terek elmélete. Nevéhez fűződik a Gram-Schmidt-féle ortogonalizációs eljárás. A topológia területén fontos eredménye a Jordan-féle görbetételre általa adott bizonyítás.

Amerikai matematikus
Ph. D. fokozatát 1900-ban a Johns Hopkins Egyetemen szerezte Baltimore-ban. 1900-tól nyugdíjbavonulásáig, 1945-ig a Princeton-i egyetemen dolgozott, 1909-től, mint professzor, 1929-45 között mint dékán. Kidolgozta és elérte a képzési rendszer átalakítását, amelyben nagyobb szerepet kapott a hallgatók önálló tevékenysége. Fő kutatási területe volt a differenciálgeometria, és annak fizikai alkalmazásai. Az általános relativitáselmélet megjelenése után a Riemann-geometria általánosításaiban ért el jelentős eredményeket. 1931-1932 között az American Mathematical Society elnöke volt.

Matematikus
Egyetemi tanulmányait Pesten, majd a bécsi tudományegyetemen és műegyetemen végezte. 1846-tól a József Ipartanoda mennyiségtan és erőműtan tanszékének tanára volt. Ugyanebben az évben "Mik a képzetes mennyiségek és mi azoknak mértani értelme?" című pályaművét az MTA jutalommal tüntette ki. Az 1850-es évek elejétől 1865-ig bécsi főreáliskola tanára. Irodalmi működése a matematika, mechanika, meteorológia, hidrológia és mezőgazdaságtan területére terjedt ki. Több tankönyve és dolgozata jelent meg nagyobbrészt német nyelven. 1847-től az MTA tagja.

Állatorvos, mezőgazdász, gazdasági akadémiai tanár
1986-ban végzett a Magyaróvári Gazdasági Akadémián. 1887-től a budapesti állatorvosi főiskolán folytatta tanulmányait, s ezek befejezése után a szentimrei földműves iskolához nevezték ki ösztöndíjas segédnek. Fél év múlva, 1889 októberében állami ösztöndíjasként került Magyaróvárra, s mint okleveles állatorvos az állategészségtan és állatkereskedés tárgyakat oktatta. 1893-ban az Állatgyógyászati Állomás vezetője lett. 1898-ben rendes tanár lett. Az állatbonc- és élettan, az állategészségtan, állatgyógyászat és állatkereskedés tantárgyak oktatása mellett előadásokat tartottak a gazdáknak falusi téli tanfolyamokon Moson vármegye községeiben. Az 1900-1903 közötti években többször járt bel- és külföldi kiküldetéseken, tanulmányutakon. 1903-ban a Magyaróvárott a Tejkísérleti Állomás vezetőjévé nevezték ki. 1906-tól tanította az akadémián a tejgazdaság című tantárgyat is 1909-1919-ig a Magyaróvári Gazdasági Akadémia igazgatója volt.

Holland matematikus
Modern Algebra c. könyve forradalmasította a huszadik század algebráját. 22 évesen fejezte be Amsterdamban tanulmányait, utána Göttingenbe ment. 1931-től a lipcsei, 1948-51-ig az amsterdami egyetem, majd 1951-től pályafutásának végéig a zürichi egyetem professzora. Korának vezető matematikusa volt, akinek tudománytörténeti (matematika, általános tudomány, kvantummechanika és asztronómia) munkássága is jelentős. Van der Waerden tétele a kombinatorikus számelmélet és általában a kombinatorika egyik fontos tétele.

Német csillagász
A 2. világháború után a göttingeni, majd a müncheni Max Planck Intézet asztrofizikai részlegét vezette. Jelentősen hozzájárult az asztrofizika és a plazmafizika fejlődéséhez. Legfontosabb eredményeként az üstökösök vizsgálata során feltételezte a napszél létezését. 1967-ben Bruce-éremmel, majd 1974-ben a Royal Astronomical Society aranyérmével tüntették ki. A 73640 Biermann aszteroidát róla nevezték el.

Amerikai kísérleti fizikus, Nobel-díjas
A Ph. D. fokozatot 1930-ban a California Institute of Technology-n szerezte meg. Egész pályafutása során ott is oktatott, 1976-ban lett professzor emeritus. 1927-től a röntgensugarak által keltett fotoelektronokkal foglalkozott. 1930-ban kezdte meg a gamma-sugárzás és a kozmikus sugárzás vizsgálatát mágneses térbe helyezett ködkamra segítségével. 1932-ben gamma-besugárzással elektron-pozitron párkeltést hozott létre, így felfedezte a pozitront, amelynek létezését Paul Dirac 1928-ban jósolta meg. 1936-ban egy másik elemi részecskét fedezett fel, a mü-mezont. 1936-ban nyerte el a Nobel-díjat a pozitron felfedezéséért az osztrák Victor Francis Hess-szel, a kozmikus sugárzás felfedezőjével megosztva. A 2. világháború alatt rakétatechnikai kutatásokat végzett.

Matematikus, fizikus
Tanulmányait a bécsi egyetemen végezte, hol többek között Petzval József tanítványa volt. 1877 után Sopronban, majd az ország több középiskolájában tanított. 1895-1896-ban Eötvös Loránd mellett asszisztensként kutatta a kapillaritás törvényeit. 1901-ben vonult nyugdíjba, ezután Pozsonyban tudományos munkásságával foglalkozott. Fontosak a földi és légi fotogrammetria terén végzett elméleti kutatásai és gyakorlati eredményei. Nagyszámú szakmunkájának jó része német nyelvű szakfolyóiratokban jelent meg. Hagyatékát az MTA kézirattára őrzi.

Orosz-német matematikus
Oroszországban született. Egyetemi tanulmányait Németországban, Berlinben folytatta. 1903-ban a Berlini Egyetem oktatója, majd 1911-1916 a Bonni Egyetem matematikaprofesszora volt. 1916-ban visszatért Berlinbe, ahol 1919-ben professzorrá nevezték ki, ezt a pozíciót egészen 1935-ig megtartotta. Ekkor Németország faji törvényei miatt le kellett mondania tanszékéről, majd 1938-ban a Porosz Akadémiában betöltött tagságáról is. 1939-ben Palesztinába vándorolt ki, itt halt meg 1941-ben. Legfontosabb eredményeit az algebrában, ezen belül a csoportok reprezentációelméletében érte el. Nevéhez fűződik a Schur-lemma, és a Schur-dekompozíció.

Japán fizikus
A modern fizika egyik első művelője Japánban. Az 1920-as években európai tanulmányútján számos vezető kutatóval működött együtt. 1928-ban dolgozták ki a Klein-Nishina-formulát, amely a kvantumelektrodinamika egyik első fontos eredménye volt. Hazatérése után Japánban szorgalmazta a modern fizikai kutatások fejlesztését, az 1917-ben alapított kutatóintézetben (a RIKEN-ben) saját laboratóriumot hozott létre, ahol számos európai fizikus is megfordult. Tanítványai közül kerültek ki a 20. század vezető japán fizikusai, így pl. a Nobel-díjas Yukawa és Tomonaga is. A második világháborúban a japán atomfegyver-program vezetője volt. A Holdon egy kráter viseli nevét. (Piriti János)

Román matematikus, informatikus
Tanulmányait a bukaresti műszaki egyetemen végezte, 1929-ben matematikából doktorátust szerzett. 1930-ban a Sorbonne-on, majd Rómában folytatta tanulmányait. 1932-ben tért vissza hazájába. A Iasi-i egyetemen tanított 1941-ig, 1939-től, mint professzor. 1941-ben a bukaresti egyetem professzorává nevezték ki. A matematika számos ágában tevékenykedett, a mechanika, matematikai analízis, geometria algebra és a matematikai logika területén. Bevezette a többértékű algebrákat, és alkalmazta őket az automataelméletben. Jelentős szerepe volt a számítástudomány romániai bevezetésében. A Román Tudományos Akadémia tagja volt, külföldi tudományos műhelyek is tagjukká választották.

Svéd biokémikus, Nobel-díjas
A stockholmi Karolinska Intézetben tanult, ahol orvosi és biokémiai doktorátust szerzett 1944-ben. Ösztöndíjas kutató volt a Columbia Egyetemen és a baseli egyetemen, majd egyetemi tanári kinevezést kapott a Lundi Egyetemre. 1958-ban került a Karolinska Intézetbe, ahol 1963-ban az orvosi fakultás dékánja, 1969-ben rektora lett. 1977-ben nyugdíjba vonult, de a kutatómunkát tovább folytatta. Samuelsson, Bengt Ingemar svéd és Vane, John Robert angol kutatókkal együtt 1982-ben orvosi Nobel-díjat kapott. A díjjal azt a kutatómunkát értékelték, amelynek során elkülönítettek, azonosítottak és vizsgáltak számos prosztaglandint, vagyis azokat a biokémiai hatóanyagokat, amelyek befolyásolják az emlősökben a vérnyomást, a testhőmérsékletet, az allergiás reakciókat és más élettani jelenségeket. Bergström elsőként igazolta, hogy egynél több ilyen vegyület létezik, és közülük kettőnek meghatározta a kémiai összetételét is.

Botanikus
Borbás Vince mellett a 19. sz. második felének legnagyobb magyar flórakutatója. Az eperjesi gimnáziumban Hazslinszky Frigyes tanítványa, ő kedveltette meg vele a botanikát. 1870-től a pesti egyetemen természetrajzot hallgatott, 1872-ben Jurányi Lajos tanársegédje a növénytani tanszéken. 1874-ben tanári oklevelet szerzett, 1879-ben doktorált. 1875-től a nagyváradi, 1880-tól a pancsovai, 1881-től az aradi, 1891-től a budapesti VII. ker. főgimnázium természetrajztanára volt. 1892-ben a budapesti egyetemen magántanári képesítést szerzett. A növényföldrajz mellett főleg növényrendszertani kérdésekkel foglalkozott, így megírta Magyarország tölgyeinek, hársfáinak, zanótjainak, szilfáinak, juharfáinak, ribizkéinek stb. monográfiáit 1888-1908 között. Ő dolgozta fel kritikailag Erdély flóráját, ez a könyve a század legjobb magyar flóraműve. Hatalmas herbáriumát (22 000 faj és változat) a Magyar Nemzeti Múzeumnak adományozta. Széles körű szakirodalmi munkásságot fejtett ki.

Geológus, egyetemi tanár
1904-ben az Eötvös Kollégium tagjaként a budapesti tudományegyetemen természetrajz-kémia szakra iratkozott be. 1906 után az ásványtant és a földtant a műegyetemen hallgatta. 1908-ban megkapta oklevelét és kisegítő tanársegéd lett a műegyetem ásvány-földtani intézetében, 1912-ben a Földtani Intézet geológusa. Az 1. világháború alatt frontszolgálatot teljesített, majd három évet orosz fogságban töltött. 1922-ben műegyetemi ny. rk. tanári címet kapott, 1926-ban rendes tanárrá nevezték ki. A műegyetemen két ízben dékán (1933-1934 és 1935-1936), az 1940-1941. tanévben rektor volt. Ő kezdte meg a hazai üledékes kőzetek, a Duna homokjának kutatását. Homokvizsgálatai nemzetközi szinten is jelentősek. A háború után Budaörs környékén végzett talajkutatásokat, többek között a keserűvízforrásokkal kapcsolatban is, majd Böck Hugó vezette olajkutatásokba kapcsolódott be az Anglo-Persian Oil Company munkálatai keretében. Papp Simonnal és Pávai Vajna Ferenccel együtt a magyar szénhidrogénkutatás egyik úttörője volt. Néhány éven át a Reuma- és Fürdőkutató Intézet forráskutató osztályát is vezette. Kutatómunkája során klasszikus kőzettani vizsgálatait részletes kőzettani, mikroszkopikus és gondos vegyi elemzés jellemzi. 1944-ig tagja volt a felsőháznak. Tagja volt több angol, francia, német és finn földtani társulatnak. 1922-től az MTA tagja. Vendel Miklós bátyja.

Agrármérnök, egyetemi tanár
A budapesti Agrártudományi Egyetemet 1950-ben végezte. 1952-1955 között aspiráns a SZU-ban. 1956-tól Sopronban, az MTA Talajbiológiai Kutató Laboratóriumában osztályvezető, igazgató helyettese, majd 1959-től igazgatója. A kutatómunka mellett 1958-tól talajmikrobiológiát oktatott az Erdőmérnöki Főiskolán. 1960-tól az Erdőmérnöki Főiskola termőhelyismerettani tanszékének vezetője, 1962-től egyetemi tanár az Erdészeti és Faipari Egyetemen. 1966-1969-ig az egyetem tudományos rektorhelyettese. Tudományos tevékenysége során vizsgálta a rhizoszféramikroorganizmusok vitaminszintetizáló tevékenységét, kölcsönhatásaikat először búzára és kukoricára, majd fás növényekre, valamint szerepüket a lassan ható N- és P-műtrágyák mobilizálásában. Értékes eredményeket ért el a különböző erdei ökoszisztémák anyag- és energiaforgalmának jellemzésével. Foglalkozott az ültetvények tápanyagellátásával és a szennyvizek biológiai derítésének problémáival.

Német matematikus, csillagász
Lipcsében, Wittenbergben és az Odera melletti Frankfurtban tanult. Jómódú családból származott, ezért nem kellett megélhetéséért állást vállalnia. 1580-ban több hónapig Tycho Brahe mellett dolgozott Hven szigetén. 1582-85 között Breslauban (ma Wroclaw, Lengyelország) matematikát tanított. 1584 és 1586 között a kasseli őrgróf szolgálatában állt. Kopernikusz könyvébe tett bejegyzéseiből ismerjük a Naprendszerre vonatkozó geoheliocentrikus modelljét, amely szerint a belső bolygók (Merkur és Vénusz) a Nap körül, a külső bolygók (Mars, Jupiter, Szaturnusz) a Föld körül keringenek. Feltételezések szerint elmélete Tycho Brahe-re is hatást gyakorolt.

Vegyészmérnök
Prágában szerzett mérnöki oklevelet, majd a Wolfner Bőrgyárban helyezkedett el. Több új cserzési és kikészítési eljárást vezetett be a hazai bőriparban. Az államosítás után (1948) a Táncsics Bőrgyár néven továbbműködő üzem első igazgatója volt. 1949-ben megszervezte a Bőr-, Szőrme- és Cipőipari Kutatóintézetet, amelyet 1967-ig vezetett. Oktatott az Állami Műszaki Főiskolán, s a BME meghívott előadója is volt. 1948-ban Kossuth-díjjal tüntették ki.

Német kísérleti magfizikus, Nobel-díjas
Berlin, Giessen és Heidelberg egyetemein tanított. 1925-ben Bothe és Hans Geiger két Geiger-számlálót használva gyűjtött adatokat a Compton-effektusról. Kísérletük egyidejűleg mérte az egyedi ütközésekből kilépő egyes fotonok és elektronok energiáját és irányát, megcáfolta a Compton-effektus statisztikai értelmezését, és világosan kimutatta az elektromágneses sugárzás részecsketermészetét. 1930-ban Bothe szokatlan sugárzást fedezett fel, amelyet az alfa-részecskékkel bombázott berillium bocsátott ki. Ezt a sugárzást később Sir James Chadwick azonosította mint neutront. A 2. világháború alatt a német nukleárisenergia-kutatások egyik vezetője volt. Ő volt a felelős az első német ciklotron tervezéséért és építéséért; a gyorsító 1943-ban készült el. Max Bornnal osztozott az 1954. évi fizikai Nobel-díjon. A díjat a szubatomi részecskék észlelésére kidolgozott új módszeréért és más, ehhez kapcsolódó felfedezéseiért kapta.

Erdőmérnök, egyetemi tanár
A selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémián 1896-ban erdőmérnöki oklevelet szerzett. 1919-től a soproni Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskolán az erdőművelés, a vad- és halgazdaság tanára volt. Elsősorban az erdőművelés kérdéseivel foglalkozott. Külföldi fafajokat honosított meg. Új faosztályozási, állományfelújítási és szálalási eljárásokat dolgozott ki. Az erdészeti kutatóintézetek nemzetközi uniójának 1929-től alelnöke, 1932-től elnöke, később örökös díszelnöke volt. 200-nál több tanulmánya jelent meg.

Paleontológus, ornitológus, etnográfus
1907-1912-ig a budapesti egyetem bölcsészeti karán természetrajz-kémia szakon tanult. 1908-tól egyetemi hallgatóként a Magyar Ornitológiai Központ munkatársa 1914-ig. 1916-1919-ig a Magyar Földtani Intézetben működött. 1918 végén részt vett a Természettudományi Szövetség megalakításában s ennek titkára lett. 1919-től a Természettudományi Társulat és a Magyar Nemzeti Múzeum őslénytárának vezetője és a Természettudományi Közlöny szerkesztője. 1920-ban állásától megfosztották. Ezután a Magyarság tudományos rovatvezetője lett, és munkatársa volt több napilapnak is. 1926-tól a Földtani Intézet könyvtárosa, és ebben az évben a pécsi egyetem magántanárrá képesítette. 1934-ben az OSZK könyvtárosa. 1934-ben mint c. r. k. tanár, a pécsi egyetemen a néprajz előadója. Különösen a madarak őslénytanával foglalkozott. Jelentős népszerű tudományos munkásságot fejtett ki.

Francia matematikus, politikus
Az École Normale Supérieure tanulója lett 1889-ben. 1893-ban doktorált, ezután a Lille-i Egyetemen, majd 1897-ben az École Normale Supérieure-ben oktatott. 1905-ben a Francia Matematikai Társaság elnökévé választották meg. 1909-ben a Sorbonne Függvényelméleti Tanszékét kapta meg, amelyet kifejezetten neki alapítottak, ezt az állást 1941-ig töltötte be. 1921-ben a Francia Tudományos Akadémia tagja lett, 1933-ban megválasztották az intézmény alelnökének, 1934-től pedig az elnökének. Az 1920-as - 1940-es években a politikai életben is aktívan részt vett. A 2. világháború idején részt vett a francia ellenállásban. A matematika számos területén ért el alapvető fontosságú eredményeket, így a sorozatok, komplex függvények, differenciálegyenletek, a valószínűségszámítás területén. Henri Lebesgue-gel egyetemben a mértékelmélet, illetve annak a valószínűségelmélet terén történő alkalmazásának úttörője, a modern valós függvénytan egyik megalapozója. A Borel-mérték és Borel-halmaztest a modern valószínűségszámításban is fontos szerepet játszik. Összekapcsolta a hiperbolikus geometriát és a speciális relativitás elméletét. A játékelmélet területén ért el eredményeket, a bridzs kártyajáték tanulmányozásával is foglalkozott. Nevéhez fűződik az a gondolatkísérlet, amely "végtelen sok majom tétel" (infinite monkey theorem) néven vonult be a köztudatba. Számos tétel és fogalom kapcsolódik a nevéhez, így a már említetteken kívül a Heine-Borel-tétel, a Borel-lemma. Az egyik krátert róla nevezték el a Holdon.

Német születésű brit fizikus, természettudományos szakíró
Már harmadéves korában megkezdte fizikai kutatásait nagybátyja, Franz Simon (a későbbi Sir Francis Simon) irányításával a berlini egyetemen, a Nobel-díjas Walther Nernst intézetében. Amikor Simon elnyerte Breslauban (Wroclav, Boroszló) az ottani fizikai kémiai tanszéket, elvitte magával közvetlen munkatársait: Kürti Miklóst, Martin Ruhemannt, Heinz Londont és Kurt Mendelssohnt, aki 1930-ban doktorált nála a szilárd hidrogén fajhőjének alacsony hőmérsékleti viselkedéséből. 1932-ben a Breslauba látogató Frederick Lindemann meghívta Mendelssohnt Oxfordba, az általa Breslauban megismert helium-cseppfolyósító beállítására, és ösztöndíjat szerzett számára a Clarendon laboratóriumba. Hitler 1933-as hatalomra jutása után Mendelssohn már nem tért vissza Breslauba, viszont az ő közvetítésével sikerült Lindemannak áthoznia Oxfordba az egész breslaui csapatot. Közülük a második világháború alatt Simon és Kürti részt vett a Manhattan programban, Mendelssohn azonban Oxfordban maradt. Itt tartott előadásai alapján írta meg 1946-ban megjelent első könyvét, amelynek a jól hangzó "What is atomic energy?" címet adta. A könyv elég hamar, már 1948-ban megjelent magyarul, "Atomenergia" címmel. Még egy könyve jelent meg magyarul: az 1966-ban kiadott "The quest for absolute zero", bár jóval később (1983-ban), és a sokkal szürkébb "Az abszolut zerus fok" címmel. (Dr. Radnai Gyula)

Botanikus, költő
Fazekas Mihály: Elöljáró beszéd - "Mert nem igaz az, hogy az esméret gyönyörűségének csak a haszon volna a rugója. Gyönyörködik a kertész számtalan plántáiban és virágaiban, melyeknek semmi hasznát nem tudja; gyönyörködik a mezei ember, ha az égre tekintvén egynehány csillagokat néven nevezhet; gyönyörködik a tanult ember a tudományban, amelyben jártas; bár annak orvosi és gazdasági hasznáról nem számolhat is. Maga az esméret terjedése és szélesedése az ember okos lelkében a legtisztább és nemesebb gyönyörűség-érzésnek kútfeje. Aki abból magából is gyönyörűséget érezni nem tud: tegye félre a természet vizsgálását; sőt a tudománynak minden névvel nevezendő nemét tegye félre; nem néki való."

Földrengéskutató, szeizmológus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait a Budapesti Tudomány Egyetemen végezte, Lóczy Lajos és Kövesligethy Radó tanítványa volt. 1907-től a Nemzetközi Földrengéskutató Szövetség Központi irodájában dolgozott, itt a világ földrengési katalógusainak összeállítását végezte. 1914-ben a budapesti Földrengési Számolóintézetben dolgozott, 1918/19-ben kinevezték az intézet vezetőjévé. 1919. végén az egyetem igazoló bizottsága vizsgálatot indított ellene, és 1920-ban megvonták előadási jogát.

Francia vegyész
A kémia professzora volt a párizsi Jardin du Roiban, valamint a gyógyszerészet és az orvostudomány professzora a párizsi Collège de France-ban 1712-1731-ig. A bölcsek kövének (az olcsó fémeket arannyá alakító anyagnak) megtalálására irányuló törekvéseket elhibázottnak, téveszmének tartotta, hitte azonban, hogy növényi anyagok elégetésével vasat lehet előállítani. Elsőként vezette be a kémiai affinitás fogalmát és affinitási táblázatokat szerkesztett. Szervetlen, analitikai és szerves kémiai kutatásokat folytatott. Tanulmányozta a bizmutot, réz-cink ötvözeteket, a timsó tulajdonságait, a borsavat. Megállapította a nátrium-szulfát összetételét. A gyógyászatban alkalmazta a kémiai ismereteket.

Angol geológus
Jószágigazgatóként dolgozott egy angol arisztokrata birtokán, ennek során sajátított el geológiai ismereteket, főleg a talajokra és a kőzetekre vonatkozólag. Miután állásából elbocsátották, geológusként működött tovább. 1811-17 között elkészítette Derbyshire geológiai térképét, ez az egyik első geológiai térkép Angliában. A matematika történetében nevét egy általa felfedezett, törtekből álló érdekes sorozat, az ún. Farey-sorozat őrizte meg.

Matematika- és fizikatanár
1929-ben doktorált, disszertációjának címe "Pascal metafizikája". 1935 óta tanított a szegedi Tömörkény István Gimnáziumban. 60 éves korától nyugdíjasként, egészen 85 éves koráig tanította a matematikát. A második világháborút követően 1947-ben Szegeden házi sokszorosítással újraindította a Középiskolai Matematikai Lapokat és Surányi Jánossal együtt szerkesztette is azt. Nevét ma már egy tanterem őrzi a gimnáziumban. (Dr. Radnai Gyula)

Geológus, egyetemi tanár
1924-től a budapesti tudományegyetemen tanult, ahol 1928-ban természetrajz-kémia szakon végzett. 1929-ben bölcsészdoktori címet szerzett. 1935-ben ösztöndíjasként Spanyolországban végzett kutatásokat. Főként az üledékes kőzetek vizsgálataival foglalkozott, emellett rétegtani, tektonikai, ősföldrajzi, teleptani és vízföldrajzi megfigyeléseket végzett Budapest környékén és a bakonyi mangánérc-telepen. Új módszert dolgozott ki az anyagok mechanikai analízisére. 1938-tól a Magyar Földtani Intézet geológusa volt, 1943-ban egyetemi magántanári címet szerzett. Ebben az időben kőzettannal, geokémiával foglalkozott. Ritkaelem-, ásvány- és érckutatásokat végzett, a Velencei-hegységben hasadóanyag-kutatásban vett részt és térképezéseket végzett. 1949-ben a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Ásvány-Földtani Tanszékén lett tanszékvezető egyetemi tanár. 1966-tól a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Ásvány- és Kőzettani Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára volt. Miskolcon megújította a szakképzést, fejlesztette a kutatómunkát, és élénk kapcsolatokat épített ki külföldi egyetemekkel.

Meteorológus, középiskolai tanár
1953-tól az Országos Meteorológiai Intézet munkatársa, osztályvezető. Földrajz-történelem tanári diplomával Nagykállón, majd Budapesten tanár. Az OMI önkéntes munkatársaként kezdte meg Magyarország csapadékviszonyainak 40 évre terjedő feldolgozását, majd a Tisza vízgyűjtő területének csapadék adatait vizsgálta meg. 1953-tól az OMI munkatársa, a Tájékoztató osztály vezetőjeként ment nyugdíjba. Közreműködött Magyarország Éghajlati Atlaszának összeállításában (csapadék térképek). 1955-ben a Steiner Lajos emlékéremmel, 1974-ben a Magyar Meteorológiai Társaság tiszteleti tagságával ismerték el munkáját. (Bartha Lajos)

Olasz matematikus
A torinói egyetemen tanult, tanulmányait Corrado Segre irányította és hatással volt rá Guido Castelnuovo is. Göttingenben Felix Klein mellett tanult egy évig. 1894-től 1898-ig Castelnuovo asszisztense volt Rómában, majd 1899-től 1901-ig Messinában tanított. 1901-től 1938-ig a torinói egyetem professzora volt, ekkor a fasiszta rendszer elmozdította tanszékéről. Ezután Svájcban tanított, a háború után pedig vendégprofesszorként több amerikai egyetemen adott elő. Jelentős eredményeket ért el az algebrai és a projektiv geometriában. Nevét viseli a Fano-féle projektív sík. Eredményei a hibajavító kódok elméletében is fontosak. Fia, Ugo Fano elméleti fizikus volt.

Amerikai vegyész, Nobel-díjas
A Montanai Állami Egyetemen, Missoulában végzett 1917-ben, majd 1923-ban Berkleyben, a Kaliforniai Egyetemen doktorált kémiából, Raymond Thayer Birge tanítványa volt. Koppenhágai tanulmányútja során Niels Bohr mellett részt vett az atomszerkezet elméletének kidolgozásában. Amerikába visszatérve a baltimore-i Johns Hopkins Egyetemen, a Columbia Egyetemen az Atommagkutató Intézetben (Institute for Nuclear Studies) és a chicagoi egyetemen tanított. Ezután San Diegóban, a Kaliforniai Egyetemen volt professzor és nyugállományú kémiaprofesszor. A hidrogén nehéz izotópja, a deutérium felfedezéséért 1934-ben Nobel-díjjal tüntették ki. Kulcsfontosságú szerepet játszott az atombomba előállításában, és nagymértékben hozzájárult a Föld és más bolygók eredetét magyarázó széles körben elfogadott elmélet kidolgozásához.

Orvos, balneológus
1857-ben a pesti egyetemen orvosi, majd ezt követően Bécsben természetrajzból tanári oklevelet szerzett. 1860-ban a Magyar Nemzeti Múzeum állattani osztályának munkatársa és a főreáliskola tanára lett. 1861-ben bártfai városi fő- és fürdőorvos, 1869-től Zemplén vármegye tiszti főorvosa. 1892-ben a belügyminisztérium egészségügyi osztályának vezetőjévé nevezték ki. Jelentős érdemeket szerzett az egészségügy főhatóságának megszervezésével, a járvány elleni küzdelem korszerűsítésével, az Országos Betegápolási Alap létrehozásával, a kórházügy, a magyarországi gyógyvizek felhasználásával és a fürdőügy fejlesztésével. A hazai balneológiai irodalom megalapítója, nemzetközi hírnévre szert tett zoológiai munkák szerzője. Észak-Magyarország flórájára vonatkozó kutatásai máig alapvető jelentőségűek Tiszteletére 1910-ben megalapították a Chyzer Kornél-emlékérmet. 1861-től az MTA tagja.

Angol fiziológus, vegyész, feltaláló
1708-tól élete végéig egyházi javadalmas. 1717-ben tagja lett a Royal Society-nek, 1739-ben neki ítélték oda a Copley-érmet. Főműve a "Statical Essays", ebben leírta növényélettani kísérleteit és fontos kísérleteket tartalmaz a vérnyomás mechanikai viszonyaival, a véráramlás sebességével és a különféle véredények befogadóképességével kapcsolatban. A vérnyomásmérés mérföldkövei között tartják számon, 1773-ban kanült kötött be egy kanca artériájába, s ezáltal első ízben mérte meg a kispriccelő vér "erejét".

Svájci matematikus
Baselben végezte tanulmányait. Daniel Bernoulli ajánlására kapott 1773-ban titkári állást az akkor Szentpéterváron élő Euler mellett. Euler irányítása mellett biztosítási matematikai problémákat oldott meg. Segített Euler több mint 250 cikkének, tanulmányának publikálásra való előkészítésében. 1774-ben megjelent könyvében összefoglalta Eulernak teleszkópok és mikroszkópok szerkesztésére vonatkozó eredményeit. 1790-től a szentpétervári tengerészeti akadémia matematikaprofesszora, 1800-1826-ig a Szentpétervári Tudományos Akadémia állandó titkára volt. Tevékenységének legfőbb területe a gömbi geometria, trigonometria, és a differenciálgeometria volt. Több díjjal is elismerték munkásságát, többek között 1778-ban a Francia Akadémia díjával.

Német csillagász
Népiskolai tanárként dolgozott. 1890-ben építette első csillagvizsgálóját Kaiserslautern közelében. Munkája során sok vezető csillagásszal került kapcsolatba. Saját megfigyelései alapján számos térképet készített a bolygókról és a Holdról. Legnagyobb művét, a nagy Hold-atlaszt halála után fia rendezte sajtó alá és adta ki. Ez a ritkaságszámba menő atlasz az utolsó nagy, egy ember által saját megfigyelések alapján rajzolt térkép, teljes átmérője 3,5 méter. A térképeken kívül számos ismeretterjesztő munkát is írt. A század elején értekezett Hörbiger hírhedt jégvilág-elméletéről is. (Piriti János)

Osztrák fizikus, Nobel-díjas
A zürichi, berlini, majd a grazi egyetemen volt professzor. 1938-ban, Ausztria Németországhoz való csatlakozása után elhagyni kényszerült a grazi egyetemet. 1940-től 1956-ig Eamon de Valera elnök meghívására a Dublin Institute for Advanced Studies professzora volt. Zürichi évei alatt megalkotta a kvantummechanika alapegyenletét, a róla elnevezett Schrödinger-féle hullámegyenletet és megmutatta, hogy az helyes energia-sajátértékeket ad a hidrogénszerű atomok esetén. Ugyancsak megmutatta, hogy a kétféle tárgyalásmód, nevezetesen a Heisenberg-féle mátrixmechanika és az általa felírt hullámegyenlet megközelítései egymással egyenértékűek. Paul Dirac-kal megosztva kapta meg 1933-ban a Nobel-díjat. Később biofizikával is foglalkozott. "Mi az élet?" című könyve, amelyben a biológiai problémák kvantumelméleti vonatkozásaival foglalkozik, nagy hatással volt számos neves biológusra. Élete utolsó éveiben filozófiai-világnézeti kérdésekről írt, nézeteire a hindu filozófia egyik fő ága, a Vedanta gyakorolt befolyást, de megjelent verseskötete is.

Kereskedelmi akadémiai tanár
A pesti egyetemen az orvosi és bölcsészeti karra iratkozott be egyszerre. Az orvostudományi tanulmányokat nemsokára feladva, keleti nyelveket, matematikát és fizikát hallgatott. 1870-ben Lipcsében Roschernél közgazdaságtant tanult. 1829-ben a budapesti Kereskedelmi Akadémiához hívták meg, 1885-ben. pedig Trefort kinevezte az akkor létesült pozsonyi kereskedelmi akadémia igazgatójává. Foglalkozott keleti és európai középkori irodalommal és számos pedagógiai tanulmányt írt. Úgy tekintik, mint a hazai kereskedelmi szakoktatás úttörő kezdeményezőjét.

Matematika- és fizikatanár
Egyetemi tanulmányait Kolozsváron kezdte, majd Budapesten folytatta. 1924-ben szerezte meg matematika-fizika szakos tanári oklevelét Szegeden. 1924-ben Miskolcon, 1925-től a kolozsvári leánygimnáziumban, 1927-től a debreceni leánygimnáziumban tanított 1942-ig. Ez idő alatt internátusi felügyelő tanár, majd az internátus igazgatónője. 1942-től ismét Kolozsváron tanít, a leánygimnázium igazgatónője 1944-ig. 1947-ben visszatért Debrecenbe. 1949-ben elvégezte az ábrázoló geometria kiegészítő szakot. 1947-1952 között a Református Leánygimnázium, 1952-1960 között a Református Kollégium Gimnáziumának tanára. Külön figyelmet szentelt mind a tanítási órákon, mind azon kívül a matematikából tehetséges tanulókra. Az 50-es években Jakucs Istvánnal közösen végezték el a fizika múzeum berendezését a Református Kollégiumban.

Építőmérnök, gépészmérnök, repülőgéptervező, egyetemi tanár
A Fasori Evangélikus Gimnáziumba járt, gépészmérnöki diplomáját a zürichi egyetemen szerezte. Budapesten a Weiss Manfréd Műveknél repülőgép tervezéssel foglalkozott. 1939-ben az Amerikai Egyesült Államokba vándorolt ki. Tanulmányait a Stanford Egyetemen folytatta. 1957-ben ezen az egyetemen megszervezte az aeronautikai tanszéket, amely az ország egyik legkiválóbb ilyen tanszéke lett. Hoff Miklós, mint az aeronautika és asztronautika professzora, munkássága során érdemeket szerzett a mind nagyobb sebességű repülőgépek számára készült alumínium szerkezetek fejlesztésében. Eredményeit az űrhajózásban is alkalmazták. Számos amerikai tudományos szervezetnek, intézetnek volt a tagja, több kitüntetést kapott. 1986-ban az MTA tiszteletbeli tagjává választották.

Brit csillagász
Cambridge-ben tanult. Kepler számításainak korrekciójával megfigyelte a Vénusz átvonulását a nap előtt 1631 decemberében. Ennek alapján meglepően pontos becslést adott a Nap-Föld távolság értékére. Fiatalon, 22 évesen halt meg, eredményeit halála után barátai publikálták.

Amerikai csillagász
A csillagok fényerősség (luminozitás) osztályozásának kezdeményezője és egyik kidolgozója. Egyetemi hallgatóként került a Yerkes Obszervatóriumba (Wisconsin állam), Otto Struve mellé, s megfigyelő, kutatómunkáját pályafutása végéig ott végezte, 1960 és 1963 között mint az obszervatórium igazgatója, 1960 és 1966 között pedig mint a csillagászati osztály vezetője. Legjelentősebb munkája a csillagok luminozitás szerinti osztályozása, amelyet Philips Child Keenannal (1908-2000) dolgozott ki (MK rendszer), majd Edith Marie Kellmannal (sz. 1911) továbbfejlesztett (MKK rendszer) és 1943-ban közölt. Az MKK rendszer szerinti besorolás máig is a részletes csillagkatalógusok egyik fontos adata, amely a csillagoknak az ún. szín-fényesség (Hertzsprung-Russell) diagramban elfoglalt helyzetét jelzi. Donald Osterbrock-kal (1924-2007) és Stewart Sharpless-szel a forró, fényes csillagok távolságmeghatározása révén megszerkesztették a Tejútrendszerből kiágazó spirális csillag-karok szerkezetét. Kialakította a távoli csillagrendszerek (extragalaxisok) alaktani osztályozási rendszerét. További vizsgálatai a csillag-populációk térbeli eloszlására vonatkoznak. Érdemeit a Bruce- és a Draper emlékéremmel, valamint az angol Királyi Csillagászati Társaság Herschel-emlékérmével ismerték el. Nevét a 3180.sz. kisbolygó őrzi. (Bartha Lajos)

Vegyészmérnök
Egyetemi tanulmányait Münchenben végezte. Vegyészmérnöki oklevelének megszerzése után németországi gyárakban és rövid ideig Richter Gedeon mellett dolgozott. 1910-ben Kereszty György vegyészmérnökkel megalapította az "Alka" Vegyészeti Gyárat, amely 1913-ban a Chinoin Gyógyszer és Vegyészeti Termékek Gyára nevet vette fel. Richter Gedeon mellett Wolf nevéhez fűződik az önálló magyar gyógyszeripar megteremtése. A század elején kezdeményezte az akkoriban Magyarországon még nem létező szintetikus gyógyszerek gyártását. Az irányításával működő kutatógárda eredményei közé tartozik az ultraszeptil előállítása. Legnagyobb jelentőségű munkája a papaverin ipari gyártása volt. Wolf és kutatócsoportja a József Nádor Műegyetem Szerves Kémiai Intézetét irányító Zemplén Géza professzorral együttműködve az 1930-as években oldotta meg a feladatot. 1940-ben lemondott vezérigazgatói tisztéről. 1944-ben Németországba deportálták. 1945-ben hazatért és ismét, mint vezérigazgató hozzálátott a gyár újjászervezéséhez. Az ő munkálkodása tette újból naggyá a Chinoint. A gyár és az ország újjáépítése érdekében vállalt külföldi útján, túlfeszített munkája közben, Belgiumban rövid betegség után halt meg.

Piarista fizikatanár
Belépett a Piarista Rendbe, majd 1935-1941 között teológiai és egyetemi tanulmányokat folytatott. 1941-ben matematika-fizika szakos tanári diplomát szerzett. Tanári tevékenysége során igyekezett a legkorszerűbb fizikaoktatást kialakítani. Az iskolai atomfizika oktatást már az 1960-as években elkezdte. Több atomfizikai témájú, az oktatást segítő előadást tartott, szaklapokban publikált, több eszközét a tanszergyártó cég gyártja. 1958-tól kezdve a kibernetikai eredményeinek elterjesztése került tanári munkájának előterébe. Könyve jelent meg 1968-ban Kibernetikai játékok és modellek címmel. Diákjait megismertette a programozás alapjaival, a gépi nyelvekkel. Tanítványai közül sokan értek el értékes helyezéseket tanulmányi versenyeken. Tanári kisugárzása sok diákban keltette fel a fizika iránti érdeklődést.

Francia vegyész
A kémiai nevezéktan úttörője. Jogot tanult, parlamenti képviselő is volt. 1782-től együtt dolgozott Antoine Lavoisier-vel, de a forradalom idején visszatért a politikához. Az École Polytechnique alapítója, 1795 és 1805 között az ásványtan tanára volt. Hugues Maret és Jean François Durande szerzőtársaival 1777-ben megjelent művében megkísérelte a kémiai affinitás fogalmát egzaktul megalapozni. Ehhez Newton törvényeit próbálta alkalmazni kísérleteiben, amelyek során azt mérte, hogy a higany felszínén úszó különböző fémlemezeket mekkora erővel lehet elválasztani a higanytól. A francia forradalmi hadseregben hőlégballonokból álló hadtestet szervezett, melyben maga is több csatában részt vett. (Piriti János)

Skót autodidakta tudós
A Föld pályaelmeinek változásából következő klímaváltozások elméletének egyik első kidolgozója. 1864-ben kapcsolatba került Sir Charles Lyell-lel, akinek segítségével a Geological Survey of Scotland munkatársa lett, és alkalma nyílhatott saját elképzeléseinek kidolgozására. 1876-ban a Royal Society tagjává választották. Legjelentősebb munkájában a Föld pályaelemeinek ingadozásaira próbálta visszavezetni a Föld éghajlatának változásait, a jégkorszakok periodicitását. Elképzeléseit széles körben vitatták, eredeti formájukban, ha nem is bizonyultak időtállónak, az alapötlete Milutin Milankovic elméletében született újjá a huszadik században. (Piriti János)

Angol fizikai kémikus
Gyerekkorától fogva érdeklődött a kémiai kísérletek iránt, azonban nem Angliában, hanem a kontinensen, Giessenben adódott lehetősége kémiából felsőfokú tanulmányokra. Itt doktorált, majd Heidelbergbe ment, hogy Bunsennál és Kirchhoffnál képezze tovább magát. Kirchhoff laboratóriumában különböző fémek és ötvözetek elektromos vezetőképességét kutatta, azonban a pontos méréshez nem állt rendelkezésre jól definiált etalon. Berlinben Siemens higanyt javasolt ellenállás etalonnak, Matthiessen viszont az egyik általa előállított ötvözet mellett kardoskodott és Angliába visszatérve tudományos vitába bocsátkozott Siemens-szel. 1864-ben fogalmazta meg a fémek vezetőképességére vonatkozó, azóta már róla elnevezett szabályt. A viták és az intenzív, megállás nélküli laboratóriumi kutatómunka következményeként állandóan kínzó fejfájás gyötörte, s egy rossz pillanatában önkezével vetett véget életének. Ma már siemens a vezetőképesség mértékegysége, a fémfizikusok pedig a Matthiessen szabálytól való eltéréseket kutatják. (Dr. Radnai Gyula)

Francia fizikus
A lyoni egyetem professzora. Legjelentősebb eredményei a gázok termodinamikájára vonatkoztak, számos gáz izotermáit határozta meg, továbbá vizsgálta a folyadékok összenyomhatóságát nagy nyomások hatására. Hidraulikus nyomásmérőt is szerkesztett, amely az üvegeszközöknél nagyságrenddel nagyobb nyomások mérésére is alkalmas volt. 1902-ben a Francia Akadémia tagjává választották. Nevét viseli a gázelegyek parciális térfogatára vonatkozó 1880-ban felismert Amagat-szabály is. (Piriti János)

Csillagász, teológus, filozófus
Nézeteiben antikopernikánus. 1655-ben Wittenbergbe ment, s ott 1658-ban doktorátust szerzett. 1661-ben a filozófiai fakultás adjunktusává választották. 1662-ben magántanárrá képesítették. Többszöri hívásra 1663-ban hazatért Nagyszebenbe, az ottani iskola rektora lett. Később lemondott, s a filozófia tanszéket foglalta el. 1667-ben ismét rektorrá választották. 1668-tól a város evangélikus lelkésze.

Csillagász
Apja Albert József Egerben telepedett le, a gyermek Albert Ferenc itt ismerkedett meg Tittel Pál csillagásszal, aki 1824-ben magával vitte a gellérthegyi Egyetemi Obszervatóriumba, ahol asszisztensként majd adjunktusként dolgozott. 1836-tól a pesti Királyi Egyetem mérnökképző intézetének tanára. A gellérthegyi Csillagda pusztulása (1849) után állását vesztette, 1852-től az egri Liceum tanára, a Specula vezetője, könyvtáros. Kiváló észlelő volt, főleg megfigyelő csillagászattal foglalkozott, írt tankönyveket is melyek kéziratban maradtak. Az egri csillagda ódon műszereivel üstökösöket észlelt, csillag parallaxist mért. Utóbb földrajzi helymeghatározásokat és szabatos természetrajzi leírást készített Heves megyéről. Szorgos ismeretterjesztő volt, számos hírlapi közleményt és népszerűsítő cikket is írt. Emléktáblája az egri Tanárképző Főiskola falán található. (Bartha Lajos)

Matematika- és fizikatanár
Kecskeméten, Nagykanizsán, Nagykárolyban, Zilahon, Kisújszálláson, Hajdúnánáson és Karcagon tanított. 47 évig működött a tanári pályán, ebből 33 évet töltött Karcagon, ahol matematikát és fizikát tanított. Barátjával, Horváth Ferenc iskolaigazgatóval együtt 1896-ban indították meg a küzdelmet az iskola, a diákok és a tanárok felemelkedéséért. Az iskolán belül megszervezte az ifjúsági önsegélyező egyesületet, a fizikaszertár, a régiség- és pénzgyűjtemény őre, az igazgatótanács tagja volt. A városban egy sereg egyesületben és intézményben tisztviselő és választmányi tag, a városi képviselő testület tagja volt. Szaktárgyaiban kiválóan képzett, nagyszerű módszerekkel dolgozó pedagógus volt. Jól tudott latinul, görögül és németül. Fel tudta kelteni a tanulókban a matematika és a fizika iránti lelkesedést. 1998-ban a karcagi Gábor Áron Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola előcsarnokában emléktáblát helyeztek el Bujk Béla c. igazgató, tudós matematika-fizika tanár, kiváló nevelő, polihisztor, városi képviselő tiszteletére.

Mérnök
1893-ban szerezte mérnöki oklevelét. Úttörő munkát végzett a legmagasabb színvonalú mezőgazdasági vízrendezés, az alagcsövezés terén. 1913-ban kapott megbízást a Vág-szabályozási Kirendeltség megszervezésére, s a Vág alsó szakaszának szabályozására. Munkája során azóta általánosan elterjedt újításokat vezetett be, a dróthálós kőhengerek alkalmazását, valamint a kavicsból készített műkő gyártását és széles körű felhasználását. 1919-től a Gyulai Folyammérnöki Hivatal vezetője volt, s mint ilyen a vízrajzi adottságok miatt szükséges magyar-román vízügyi együttműködés kialakítását szorgalmazta.

Gépészmérnök
Tanulmányait a berlini egyetemen kezdte, oklevelét a budapesti műegyetemen szerezte 1925-ben. A huszas években Mihály Dénes számára megtervezte és részben kivitelezte az első mozgóképes televíziós adó és vevő mechanikai elemeit, Asbóth Oszkárnak a helikopter megalkotásában volt segítségére. Pályáját 1925-ben kezdte üzemmérnökként Berlinben. 1936-ban hazatért, 1936 és 1940 között Első Magyar Gazdasági Gépgyár Rt-nél dolgozott, az első időben konstruktőrként, majd 1938-tól mint műszaki igazgató. 1940-től 1942-ig a Budapest-Salgótarjáni Gépgyár és Vasöntő Rt. műszaki-, 1942 és 1948 között vezérigazgatója volt. 1944-ben az üldözöttek mentése mellett sikerült megakadályoznia a gyár nyugatra telepítését. 1951-ben kitelepítették, 1952-1953-ban kitelepítetti minőségben a MÁV gyöngyösi Váltó- és Kitérőgyárában üzemmérnökként, később műszaki fejlesztés-vezetőjeként dolgozott nyugdíjba vonulásáig. Számos újítása közül a legjelentősebb az, amely lehetővé tette a kis sugarú ívbe épített sínek gyors és nagymérvű kopásának kiküszöbölését a sínek magasfrekvenciájú indukciós keményítése révén.

Francia matematikus
Pályája kezdetén zenével, elsősorban a hegedűvel foglalkozott. Csak 35 éves korában kezdett matematikával foglalkozni, néhány éves matematikai tevékenysége során mindössze négy cikket írt, amelyek azonban jelentős új területek felé nyitottak utat. Jelentős problémákat oldott meg a magasabbfokú egyenletek megoldásával kapcsolatban, megalkotta a szimmetrikus függvények elméletét. Elsőként törekedett a determinánsok rendszeres elméletének megalkotására. A Francia Akadémia 1771-ben tagjai közé választotta. Nevéhez fűződik a Vandermonde-determináns (amely azonban matematikai dolgozataiban nem szerepel), a Vandermonde-mátrix és a Vandermonde-azonosság.

Amerikai elektromérnök, feltaláló
A mágneses hangrögzítés úttörője. Az Illinois Institute of Technology-n tanult, ahol később fél évszázadon át dolgozott. A 30-as években feltalálta a mágneses huzal segítségével történő hangrögzítést, majd mágnesszalag alkalmazásával tette a műveletet egyszerűbbé. Munkássága során több mint 500 szabadalmat jelentett be a hang- és képrögzítés, a számítógépes adattárolás, valamint az elektronikus kommunikáció területén. 1990-ben elnyerte a National Medal of Technology kitüntetést. (Piriti János)