Matematikus, vegyész
1932-ben a budapesti műegyetemen vegyészmérnöki oklevelet szerzett. 1933-39-ben a Simontornyai Bőrgyár vegyészmérnöke, 1948-63-ban az ausztráliai Adelaide-i Egyetem matematikai előadója, 1963-tól az Új-Dél-Wales-i Egyetemen a tiszta matematikai tanszék vezetője, 1976-tól professzor emeritus. Kutatási területe: partíciók aszimptotikus elmélete, iterációs elmélet, diofantikus approximáció, kombinatorika, csoportelmélet, általános relativitás. A Riemann-geometriáról írott dolgozata alapvető fontosságú a "fekete lyukak" elméletében. Az Ausztrál Matematikai Társulat 2001-ben George Szekeres Medal kitüntetést alapított. 1986-tól az MTA tiszteleti tagja. 1963-tól az Ausztrál Tudományos. Akadémia tagja. 1956-tól az Amerikai Matematikai Társulat tagja, 1957-től az Ausztrál Matematikai Társulat tagja, 1972-73-ban elnöke volt.

Gépészmérnök, matematikus, egyetemi tanár
1938-tól kezdve a Műegyetem gépészmérnök hallgatója, ezzel egyidejűleg a pesti Tudományegyetemen csillagászatot és fizikát tanul. Első tudományos sikere is erre az időre esik az általa "Transylvania"-nak elnevezett és nemzetközileg is bejegyzett kisbolygó felfedezésével. 1942-ben a Műegyetem Ábrázoló Geometria Tanszékére került tanársegédnek, e munkája mellett a Posta Kísérleti Intézetben is dolgozik a későbbi Nobel-díjas Békésy György munkatársaként. 1952-ben a Gépészmérnöki Karon szerveződő Ábrázoló Geometria Tanszék vezetője lett. 1962-ben nevezik ki egyetemi tanárrá. Az Ábrázoló Geometria (később Geometria) Tanszéket 1986-ig vezeti. 1981-1987 között a Gépész-mérnöki Kar dékánja. 1990-ben Apáczai Csere János díjat kap tanári tevékenysége elismeréseként. Tudományos munkásságát a geometria alapjainak és a Bolyai-Lobacsevszkij geometria kutatásának szentelte, amellyel nemzetközi viszonylatban is komoly elismerést szerzett.

Erdőmérnök, egyetemi tanár
Erdőmérnöki oklevelét 1942-ben kapta a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Karán. 1946-tól az erdőgazdaság igazgató helyettese, majd 1949-től a Pécsi Erdőgazdasági Nemzeti Vállalat vezérigazgató helyettese. 1954-től a Sátoraljaújhelyi Erdőgazdaság főmérnöke. 1959-től a soproni egyetem tanszékvezető professzora. 1972-től 1981-ig az Erdőmérnöki Kar megbízott rektora. Gyakorlati munkájában elsősorban az erdészet gépesítésével tűnt ki. Az Erdőgazdasági Tervező Iroda alapítója.

Építész
A berlini építész akadémián végzett, majd itáliai tanulmányútra indult Pártos Gyulával. Hazatérve együtt nyitottak tervezőirodát. Bérházaik a német akadémizmus stílusában készültek. 1874-1878 között Franciaországban számos műemlék restaurálásában vett részt. Tervei alapján készült a szegedi városháza, a szegedi Mikó-ház. Ezek még a historizáló stílust képviselik, de már megjelent későbbi művészetének több jellemvonása, így a népi ornamentika használata is. A szecesszió magyarországi változatának legeredetibb mestere. A keleti (perzsa és indiai) építészeti elemekből és a magyar ornamentikából sajátos magyar stílust akart teremteni. Előszeretettel alkalmazta épületein a majolikadíszítést (Kecskemét, Városháza). Budapesten látható kiemelkedő alkotásai az Iparművészeti Múzeum, a Földtani Intézet és a Posta-takarékpénztár palotája.

Mérnök, műegyetemi tanár
Tanulmányait a budapesti műegyetemen végezte. Diplomája megszerzése után a műegyetem I. sz. hídépítéstani tanszék tanársegéde, majd adjunktusa lett. A műszaki tudományok doktora oklevelet 1924-ben szerezte meg. 1926-tól a kereskedelmi- és közlekedésügyi minisztériumban dolgozott. 1934-től a dunai hídépítési szakosztály élére kapott kinevezést, majd a közlekedésügyek államtitkárának nevezték ki. Ő tervezte a Petőfi-hidat, irányította a Margit-híd kiszélesítésének munkálatait és az óbudai híd tervezését. 1935-37 között a Fővárosi Közmunkatanács elnöke, 1937-től műegyetemi magántanár. 1941-től az I. sz. hídépítéstani tanszék ny. r. tanára lett. Szakirodalmi munkássága is igen jelentős.

Olasz fizikus
1872-ben szerzett mérnöki diplomát a Bolognai Egyetemen. 1873-1880-ig fizikát tanított a Bolognai Technikai Intézetben. 1880-1885-ig a Palermói Egyetemen, majd 1885-1889-ig a Páduai Egyetemen tanított. 1899-től a Bolognai Egyetem fizika tanszékvezető. 32 évig tanított Bolognában, majd publikálta az addigi eredményeit. Értékes vizsgálatokat végzett a mágnességgel és az elektromos hullámokkal kapcsolatban. Kutatásai a polarizált fényre és a térbeli látásra irányultak. Az elektromos hullámok kutatójaként jelentősen hozzájárult a rádió megszületéséhez. Az oszcillátor tökéletesítésével erősebb szikrákat, s így nagyobb átütőképességet ért el. Az ő tanítványa volt Guglielmo Marconi olasz fizikus, a rádió egyik feltalálója. Számos jelentős publikációja jelent meg. Bolognában a mai napig Righit tartják a rádió felfedezőjének.

Amerikai fizikus, Nobel-díjas
A Columbia, majd a Cambridge-i Egyetemen tanult. 1940-ben doktorált Isidor Isaac Rabi kutatócsoportjában, majd a washingtoni Carnegie Intézetben szóráskísérletekkel foglalkozott. A MIT Sugárzástani Laboratóriumában a magnetron-csoport vezetője volt, a mikrohullámú radar katonai alkalmazásában tanácsadóként segítette a hadügyminisztériumot. 1943-ban csatlakozott a Manhattan-terv tudóscsoportjához. A háború után a Columbia Egyetemre tért vissza, 1946-ban az újonnan alapított Brookhaven-i Nemzeti Laboratórium fizikai osztályának vezetője lett. 1949-ben új vizsgálati módszert vezetett be az atomi szerkezet vizsgálatára. Az ötvenes években részt vett a hidrogénmézer kidolgozásában, és ezáltal az ezen alapuló atomóra kifejlesztésében. "A szeparált oszcilláló elektromágneses mezők módszerének kidolgozásáért, valamint annak a hidrogénmézernél és más atomóráknál való alkalmazásáért" 1989-ben elnyerte a fizikai Nobel-díjat. (Piriti János)

Matematikus, orvos, egyetemi tanár.
Bölcsészeti, később orvosdoktori képesítést szerzett. A gellérthegyi egyetemi csillagvizsgálóban asszisztens volt a szabadságharcig, utána Münchenbe ment. Hazatérése után, 1850-től a József Ipartanoda helyettes tanára volt, majd a pesti egyetemen a mennyiségtan előadója, 1857-től ny. rk., 1863-tól ny. r. tanára volt. Matematikát, fizikát és államszámviteltant adott elő. 1870-ben az állami számvevőszék megszervezésével bízták meg, ahol haláláig a honvédelem, az építészet, ipar és kereskedelem ügyeit vezette. 1861-1865 között a Gyógyászat c. lap társszerkesztője volt. Poór Imrével együtt orvosi műszavak zsebszótárát készítette. Fia: Nékám Lajos.

Matematikus, egyetemi tanár
A szegedi tudományegyetemen szerzett 1947-ben matematika-fizika szakos középiskolai tanári diplomát. Öt éven át Szarvason és Debrecenben volt középiskolai tanár. 1956-1968 között a szegedi tudományegyetem oktatója volt, ekkor kinevezték a soproni Erdészeti és Faipari Egyetem professzorává. Egyik legkiválóbb tagja volt a Varga Ottó vezetésével kialakult debreceni differenciálgeometriai iskolának. Vizsgálataival nemzetközi téren is nagy tekintélyt szerzett, a japán Tenzor Társaság tagjai közé választotta. Főleg a Riemann- és Finsler-geometria kötötte le érdeklődését, a modern differenciálgeometriának szinte minden területén (Weyl, Cartan, Otsuki stb. terek) figyelemre méltó új eredményeket ért el. Foglalkoztatta a modern fizika térelmélete is, több értekezése jelent meg (társszerzővel) erről a problémakörről.

Francia feltaláló
Matematikát, fizikát és mechanikát tanult. Testvérével Jacques-Étienne Montgolfier-rel kezdetben szorgalmas kispolgári életet éltek, idejüket az apjuktól örökölt papírgyár vezetése töltötte ki, de Joseph már ekkor találékony újítónak bizonyult. A testvérek műkedvelő fizikusként kísérletezni kezdtek. Főként a repülés foglalkoztatta őket. A testvérpár először a Cavendish által akkor felfedezett, a levegőnél könnyebb hidrogénnel próbálkoztak. Mivel azonban az új gáz nagyon gyúlékonynak bizonyult, a meleg levegő felé fordultak. Már hallottak Benjamin Franklin kísérleteiről, úgy gondolták, hogy a füstnek elektromos tulajdonsága van, azért száll felfelé. Az első működő hőlégballont a Montgolfier testvérek készítették. Több sikeres kísérlet után az első ember által végrehajtott szabad repülést 1783. november 21. hajtották végre. A levegő melegítéséhez szalmát és gyapjút égettek a ballon szája alatt. A ballon 25 perc alatt 10 km távolságra repült. A testvérek találmányukért jelentős elismerésben részesültek, 1783-ban a Francia Akadémia tagjai lettek. Joseph alkotta meg a hidraulikus kost.

Német csillagász
1811-től kezdve Göttingenben Gauss vezetése alatt dolgozott. 1816-ban a Gotha melletti csillagvizsgáló intézetben segéd lett, 1817-től kezdve pedig a csillagvizsgálót önállóan vezette. 1825-ben Berlinbe hívták, az itt fölállítandó csillagvizsgáló igazgatójának. A Die Entfernung der Sonne című két értekezésében földolgozta az 1761. és 1769. évi két Vénus-átvonuláson tett észleléseket. Ő határozta meg a Pons által felfedezett és később Enckéről elnevezett üstökös pályáját. 1826-tól tanított csillagászatot a berlini egyetemen. 1844 után mint az egyetem egyetlen asztronómiai professzora, a később híressé vált csillagászok egész nemzedékét bocsátotta útjára, nemcsak csillagásznak volt kiváló, hanem tanárnak is. Az ő tanítványa volt Konkoly Thege Miklós és többek között J. H. Mädler, J. G. Galle.

Svájci orvos, biológus, biokémikus
A sejtek anyagcseréjének kutatója, a nukleinsavak felfedezője. 1869-ben, amikor Ernst Hoppe-Seyler irányításával a Tübingeni Egyetemen dolgozott, gennyből kivont fehérvérsejtek sejtmagjaiban olyan anyagot talált, amely foszfort és nitrogént is tartalmazott. Az anyagot először nukleinnek nevezte el, mivel úgy tűnt, hogy a sejtmagban fordul elő. Csak 1874 után módosította az elnevezést, amikor az anyagot két további összetevőre, egy fehérjére és egy szerves savmolekulára választotta szét. Ma dezoxiribonukleinsav (DNS) néven ismerjük. Miescher egyetemi professzorként tért vissza Baselba, ahol sikerült nukleinsavat és protamint kimutatnia lazac hímivarsejtekből. Ő fedezte fel azt is, hogy a légzést a vér szén-dioxid-koncentrációja szabályozza (nem pedig az oxigénkoncentrációja). 1885-ben ő alapította meg Svájc első élettani intézetét.

Francia fiziológus, Nobel-díjas
1887 és 1927 között a Párizsi Egyetemen tanított. Egy ideig a Revue Scientifique c. folyóirat társigazgatója volt. 1913-ban orvosi-élettani Nobel-díjat kapott az anafilaxia kutatásában elért eredményeiért; az anafilaxia kifejezést ő találta ki arra az olykor halálos kimenetelű reakcióra, amely a védőoltásban részesített személyek némelyikénél az antigén második beinjektálásakor lép fel. Kutatásai segítettek fényt vetni a szénanátha, az asztma és más allergiás reakciók jellegére, és megmagyaráztak néhány korábban nem értett mérgezés- és halálesetet. Behatóan kutatta a légzés és az emésztés élettanát, az epilepsziát, a testhőmérséklet szabályozását. Az élettan mellett magas szinten foglalkozott a bakteriológiával, a kórtannal, az orvosi statisztikával, írt verseket, regényeket és színdarabokat is.

Amerikai matematikus
New Yorkban tanult. A 2. világháború alatt részt vett Los Alamosban a Manhattan projektben. A háború után Princetonban doktorált. Princetonban, majd a Stanford egyetemen tanított, ahol a hidrogénbombával kapcsolatos kutatásokat végzett. 1952-ben kutatói állást vállalt a RAND Corporation-nál. Itt az akkor kialakuló kutatási területtel, az operációkutatással foglalkozott, a dinamikus programozás megalkotójának tekintik. 1965-ben a Southern California-i egyetem professzora lett. Nagyszámú publikációt és könyvet írt, az utolsó éveiben őt sújtó súlyos betegség ellenére. Nevéhez fűződik a Bellman-egyenlet.

Gépészmérnök, matematikus, egyetemi tanár
Temesvártól 25 km-re északra született egy magyar, német, bolgár, román népességű faluban Bedross Pál néven. (Édesapja erdőgondnok volt, 1944-ben Budapesten változott magyarra a családnév.) Tanult Temesváron és Csíkszeredában, de Budapesten érettségizett színjelesre a piaristáknál 1943-ban. Beiratkozott a Műegyetemre, de megélhetési okokból munkát is kellett vállalnia, azonban a Bölcsészkaron is hallgatott előadásokat. A Műegyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát 1951-ben. A gépészkari matematika tanszékre került, és ott dolgozott nyugdíjazásáig. Számos fontos, nehéz témájú tankönyv és monográfia szerzője és szerkesztője volt; munkái mindmáig a szakantikváriumok keresett kötetei. A hatvanas évek végén a televízióban is tartott felsőbb matematikai előadásokat. Hosszú évtizedekig a műegyetemi gépész matematikai tanszék vezetése is rá hárult; hét évtizednyi egyetemi tevékenysége legendás hírű. Előadásait széleskörű tájékozottság és műveltség, nyugodtság, jól szerkesztettség, gyönyörű táblaképek, alaposság, békességet sugárzó, mosolygó arc jellemezte. Sok kedves anekdota őrzi emlékét. Az egyetemi hallgatókon kívül nagyon szerették és tisztelték a tanszéki kollégái is, köztük Gallai Tibor és Farkas Miklós. Gépészmérnöki kandidátusi oklevelét 1962-ben szerezte; értekezésének témája ideális folyadékok potenciálos síkáramlása. Hivatalos egyetemi tanári kinevezésére már csak a rendszerváltás után került sor. (Hujter Mihály)

Mérnök-matematikus szakmérnök, építőmérnök
Szülővárosában a piaristáknál érettségizett 1958-ban; a műegyetem építőmérnöki hallgatója lett, aztán az UVATERV szerkezettervezője 1971-ig. Időközben a mérnöki matematika szakmérnöki képzésén is végzett. Tanársegéd, adjunktus, majd doktorál, később címzetes egyetemi docens a BME Mechanikai tanszékén. Az Építéstudományi Intézet osztályvezetője is volt 1971 és 1974 között. A kilencvenes évek elején már minisztériumi főosztályvezető és főtanácsos. 1998-tól Győrben egyetemi tanár, 2001-től tanszékvezető, 2002 és 2005 között tudományos rektorhelyettes, 2010-től professzor emeritus. 1997-től a Magyar Pax Romana tagja, 2004-től elnöke. Szakterülete a fémbetétekkel átszőtt ("vasalt") talajú támfalak számítási módszerei. Az "Earth Walls" (New York, 1993) monográfia szerzője, és további köteteké, dolgozatoké, összesen körülbelül másfélszáz közleményé. (Hujter Mihály)

Német fiziológus, biokémikus, Nobel-díjas
Orvosi, biológiai és kémiai tanulmányait Göttingenben, Freiburgban, Münchenben és Berlinben végezte. 1926-30 között a berlini Kaise-Wilhelm Institut biológiai részlegén dolgozott, ezután a freiburgi egyetem belgyógyász-magántanára lett, de állását 1933-ban zsidó származása miatt elvesztette, s kivándorolt Angliába. Cambridge-ben és Sheffieldben kutatott, majd 1967-ig, nyugdíjba vonulásáig Whiteleyben a biokémia professzora volt és Oxfordban a Trinity College tagja. Biokémiai kutatásainak központjában a sejteken belüli anyagcsere-kutatása állt. Legjelentősebb kutatási eredménye egy reakcióláncnak a leírása volt, amely a szénhidrát-, fehérje- és zsíranyagcsere köztes termékeinek általános, végső aerob lebomlását szemléltette. Vizsgálatainak alapjait Szent-Györgyi Albert szerves savakra vonatkozó kutatásai képezték, ezért a felfedezett citrátkör, illetve citromsavciklus elnevezése is "Szent-Györgyi-Krebs körfolyamat" lett. 1953-ban a citromsavciklus felfedezéséért Fritz Albert Lipmann-nal megosztva Nobel-díjat kapott.

Geológus
A selmecbányai bányászati akadémián bányamérnöki oklevelet szerzett. 1903-tól haláláig a Földtani Intézet geológusaként dolgozott, egy ideig az Intézet helyettes igazgatója volt. Fő működési területe a bányageológia. Tanulmányozta a Bihar-hegység, a Radnai-havasok, a felvidéki Dobsina és Aranyida bányageológiai viszonyait, részletes geológiai felvételeket készített Ajka, Dorog, Tokod és Tatabánya barnaszéntelepeiről. Jelentősek az eocén kori nummulinákra vonatkozó őslénytani kutatásai is. 1927-től az MTA tagja.

Angol matematikus, csillagász
Apja, Leonard Digges matematikus és földmérő volt. Fia, Thomas, magánúton tanult matematikát. Feladatának tartotta, hogy apja munkáját folytassa. Saját matematikai munkáival együtt kiadta apja posztumusz művét, mely egy, apja által tervezett lencsés és tükrös távcső leírását is tartalmazta, a holland távcsőépítők munkáját jóval megelőzve. Csillagászati megfigyeléseket végzett, a Németalföld elleni háborúban hadmérnöki feladatokat is oldott meg, könyvet is írt hadmérnöki, ballisztikai számításokról. Pontos megfigyeléseket végzett az 1572-ben feltűnt, Tycho Brahe által is észlelt szupernováról. Elsőként képviselte és terjesztette Angliában a kopernikuszi tanokat, a heliocentrikus világképet. Egyike volt az elsőknek, akik feltételezték, hogy a csillagok nem egy, a naprendszert körülvevő kristálygömbön helyezkednek el, hanem a Nappal egyenrangú, távol elhelyezkedő égitestek.

Német feltaláló
Szlávos hangzású nevét a németek Nipko-nak ejtik (ahogyan például a Treptow parkot is Trepto parknak mondják). Olyan népcsoportból származik, akiket a németek és a lengyelek is szívesen vallottak magukénak. (Paul Nipkow-nak német neve is volt: Julius Gottlieb.) 23 éves korában jutott a mechanikus képfelbontás - azóta róla elnevezett - ötletéhez: spirálisan átlyukasztott körtárcsát forgatva lehet egy képet elemeire bontani és pontról pontra letapogatni. A német birodalmi vezetés 1935-ben Nipkow-ról nevezte el az első német televízió adóállomást. Elhunytakor díszes állami temetésben részesítették Berlinben. (Dr. Radnai Gyula)

Brit fizikus, csillagász
Kitüntetéssel diplomázott Cambridge-ben, és először a háborúban magas szintre fejlesztett angliai radarkutatásba kapcsolódott be. A tudományok doktora fokozatot az MIT-n szerezte meg 1949-ben. Elektronikai témájú könyve az elektromérnökök bibliája lett az 50-es években. Később csillagászati interferométerek építésében vállalt fontos szerepet, először az angliai Teddingtonban, majd az Edinburgh-i obszervatórium Rómához közeli telephelyén. John Davis és Hanbury Brown társaságában épített Michelson rendszerű csillagászati interferométert, melynek elméletét Brownnal közös cikkekben publikálták. Csak lassan sikerült meggyőzniük kollégáikat elméletük helyességéről, melyet ma már "Hanbury Brown and Twiss" ("HBT") effektusnak neveznek az asztrofizikában. 1968-ban Brownnal együtt elnyerte a Brit Királyi Csillagászati Társaság Eddington érmét. Életének utolsó éveit ő is Ausztráliában töltötte. (Dr. Radnai Gyula)

Matematikus, egyetemi tanár
Tanulmányait a szegedi egyetemen kezdte meg, matematika-fizika szakon. Kiváló tanárai voltak matematikából, Kalmár László, Riesz Frigyes és Szőkefalvi-Nagy Béla. Nagyon hamar eldőlt, hogy őt legjobban a matematika érdekli, s azon belül is a matematikai analízis. Már egyetemi évei alatt díjtalan gyakornok volt a Bolyai Intézetben. 1948-ban kapta meg matematika-fizika szakos középiskolai tanári oklevelét, s mindjárt felvették tanársegédnek az Intézetbe. Az 1950-es évek elején három évet a Műegyetemen töltött Alexits György mellett, mint aspiráns. Az ortogonális polinomok szerinti sorfejtések elméletében jeles eredményeket ért el. A továbbiakban Szegeden a Bolyai Intézet adjunktusaként dolgozott, kutatott és oktatott. 1962-ben egyetemi tanárrá nevezték ki. Jelentős eredményeket ért el a matematikai analízis klasszikus kérdésköreiben, tudományos eredményeit rendszeresen közreadta az Acta Scientiarum Mathematicarum-ban német nyelven. Számos tanítványt és matematikai kutatót nevelt. Az 1972-ben alapított Analízis Alkalmazásai tanszéket vezette 1972-1995-ig, 1975 és 1981 között a Természettudományi Kar dékáni feladatait is ő látta el, 1987-1990-ig vezette a tanszékcsoportot. Számos tudományos tisztséget töltött be. 1965-től az MTA tagja.

Brit fizikus
Londonban végezte tanulmányait. 1898-tól egy évig Guglielmo Marconi mellett dolgozott asszisztensként. 1901-ben szerezte meg a doktori fokozatot, ezután egyetemi előadó volt több intézményben is 1926-ig. 1926 után mérnöki tanácsadó irodát nyitott. A rádiós távközlés úttörői közé tartozott. Ő hívta fel a figyelmet arra, hogy a nap sugárzása okozhatja a rádióhullámok nappali és éjszakai terjedése közötti különbséget. Az 1. világháború után elsősorban áramkörök fejlesztésével és tervezésével foglalkozott. 1918-ban F. W. Jordan-nal közösen szabadalmaztatták az ún. flip-flop áramkört, amely később a számítógépekben vált alapvető fontosságúvá. Ő alkotta meg a "dióda" szót.

Afrika-kutató, geográfus, író
Almásy György hírneves Ázsia-utazó fia; teljes nevén zsadányi és törökszentmiklósi Almásy László Adolf Ede György Mária. (Grófként ismerték, de Eduárd nagyapa grófi címe nem öröklődött.) Grácban és Angliában tanult; német és angol nyelvtudása tökéletes lett (később az arab is hozzájuk adódott). Tanulmányait félbeszakítva 1914-ben honvéd huszár önkéntes, majd az orosz és az olasz frontok felett felderítő pilóta. 1921-ben a Magyar Cserkészszövetség nemzetközi biztosa. Esterházy Antal Pál (1903-1944) társaságában 1926-ban elindult egy Steyr autóval Alexandriából, és a Nílus mentén egészen Kartúmig jutottak, majd átkeltek a Libiai- és a Núbiai-sivatagon; járatlan utakon 3000 km-t tettek meg. 1932-ben angol társaival megtalálta a Szahara elveszett legendás Zarzura oázisát. Később a híres sivatagi barlangrajzokat és a magyaráb népcsoportot is felfedezte. Mint tartalékos magyar honvédtisztet 1941-ben Erwin Rommel tábornok Afrika-hadtestjéhez sorozták; a hírszerzést segítette hatékonyan. "The English Patient" híres mozifilm szól róla, de sok tény meghamisításával. Almásy túlélte a háborút, itthon többször letartóztatták, végül Ausztrián és Olaszországon keresztül angol segítséggel Egyiptomba szökött. Ott 1951-ben a Sivatagkutató Intézet igazgatója lett, de hamarosan elhunyt. (Hujter Mihály)

Német elméleti fizikus, krisztallográfus
Hosszú élete első felét élte le Németországban. 1939-től Angliában, 1949-től az Egyesült Államokban élt és dolgozott. Németországban a stuttgarti műszaki egyetemen hozott létre európai színvonalú elméleti fizikai iskolát. Mintául a müncheni elméleti fizikai intézet szolgált, ahol ő maga is tanult, majd dolgozott, Sommerfeld asszisztenseként. Doktori disszertációjának témája a fény terjedése volt egykristályokban, s ez egész életére szólóan elkötelezte őt a krisztallográfia mellett. Az Ewald gömb vagy az Ewald szerkesztés ma már a röntgen fizikusok alapszókincséhez tartozik. Érdekes családi vonatkozások: Göttingenben Born és Kármán társaságában ismerte meg feleségét még az első világháború előtt, míg lányukat Hans Bethe vette feleségül Amerikában, 1939-ben. Tisza László szerint Teller Ede is Ewald tanácsára ment át Münchenből Lipcsébe Heisenberghez fizikát tanulni, doktorálni. (Dr. Radnai Gyula)

Lengyel matematikus
1931-ben a Varsó Egyetemen kezdte meg tanulmányait. Elsősorban a matematika alapjaival, a matematikai logikával foglalkozott. Nagy hatással volt rá Kuratowski, Lindenbaum és Tarski. 1939-ben Ph.D. fokozatot szerzett. 1942-1944-ig a varsói földalatti egyetemen tanított, a varsói felkelés után bujkálnia kellett. A háború után rövid ideig tanított a krakkói és a Lódz-i egyetemen, majd egy egyéves princetoni ösztöndíjas út után 1948-től Varsóban a matematikai kutatóintézetben dolgozott, 1952-től a varsói egyetemen lett professzor. Számos jelentős eredményt ért el a halmazelméletben, legnevezetesebb eredménye a róla elnevezett Mostowski-féle suvasztási lemma.

Indiai születésű amerikai fizikus, asztrofizikus, matematikus, Nobel-díjas
Az indiai kormány ösztöndíjával Cambridge-ben és Paul Dirac tanácsára Koppenhágában végezte egyetemi tanulmányait. 1933-ban szerezte meg a Ph. D. fokozatot. 1937-ig Cambridge-ben kutató ösztöndíjas. Tartós barátságot kötött az asztrofizikus Arthur Eddingtonnal és Arthur Milne-nel. Nevéhez fűződik a Csandraszekár-határ, a fehér törpe csillagok maximális tömegének kiszámítása. 1937-től a Chicagói Egyetemen dolgozott. 1983-ban William A. Fowler társaságában elnyerte a fizikai Nobel-díjat a nagy tömegű csillagok késői fejlődési szakaszait leíró, ma is érvényes elmélet kidolgozásáért. Nagybátyja Sir Chandrasekhara Venkata Raman volt, aki 1930-ban fizikai Nobel-díjat kapott.

Orvos
Tanulmányait a pesti egyetem orvoskarán kezdte, orvosi diplomáját Bécsben 1839-ben szerezte. Ő volt az első, aki fényképeket készített mikroszkópon át sejtekről. Párizsba költözött, felfedezte a gombás bőrbetegségek, a szájpenész kórokozóit, kutatta az éter- és kloroformaltatás hatását. Korának leghíresebb művészeit, íróit gyógyította (Dumas, Chopin, Balzac, Heine, V. Hugo, Liszt, Munkácsy, Zichy Mihály stb.). A szabadságharc idején hazajött, Bem seregében harcolt, megsebesült. Visszatérve Párizsba, 1859-ben ő alkalmazott először vattát az orvosi gyakorlatban. Szociális intézményeket támogatott, alapítványt tett.

Biológus, protisztológus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait Kolozsvárt végezte, 1909-ben tanársegéd Apáthy István mellett, 1912-1913-ban a müncheni, ill. a würzburgi egyetemen végzett állattani kísérleteket. 1914-ben a kolozsvári egyetemen magántanár lett. 1919-től egy ideig az unitárius gimnázium tanára, 1924-től a szegedi egyetemen az állattani és összehasonlító bonctan ny. r. tanára. 1945-től a szegedi egyetem orvosi karán a biológia tanára, a biológiai intézet vezetője volt. 1935-1936-ban és 1937-1938-ban az egyetem rektora. Az összehasonlító sejttan, a szövettan és ökológia terén alkotott kiemelkedőt. Nevéről számos újonnan felfedezett élőlényt neveztek el. 1923-tól az MTA tagja.

Fizikatanár, lapszerkesztő, fotóművész
A kőbányai Szent László gimnáziumban érettségizett, majd a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett matematika-fizika szakos középiskolai tanári oklevelet. 1928-tól 1931-ig Ortvay Rudolf ösztöndíjas tanársegéde az elméleti fizikai tanszéken. Középiskolai tanári állást először Pesterzsébeten kap, később a Fáy András gimnázium tanára lesz. Tanítványaival, barátaival nyáron hegyi túrákat tesz, télen siel, esténként sakkozik velük, vagy a németet, angolt gyakorolják. Sok ismeretterjesztő cikket ír, még angol nyelvkönyv is kikerül a tolla alól. A háború után a Szent Imre (később József Attila) gimnáziumban tanít, s közben 1959-től mellékállásban, 1965-től főállásban szerkeszti a Középiskolai Matematikai Lapok Fizika rovatát. A Nemzetközi Fizikai Diákolimpia egyik megalapítója, két hazai olimpia (1968, 1976) megszervezője. Az Eötvös Loránd Fizikai Társulatban létrehozza és sikeresen működteti az Ifjú Fizikusok Körét. Szenvedélyes fotós, tudósok portréiból archívumot állít össze. Egyetemek, középiskolák folyosóit, a Természet Világa sok számának borítólapját díszítik egyedülálló, különleges képei. Az ő fotói szerepelnek számos magyar tankönyvben és a holland kiadású "Physics in Budapest" című, művészi kiállítású könyvben is. (Dr. Radnai Gyula)

Angol matematikus
Eredeti foglalkozása takács volt. 1724-ben egy napfogyatkozás megfigyelése fordította érdeklődését a matematika és csillagászat felé. Önképzés útján szerezte matematikai ismereteit. Az akkori szokások szerint kávéházakban oktatott matematikát, majd 1743-tól a királyi katonai akadémia matematikatanára lett. Az analízis és valószínűségszámítás területével foglalkozott. Nevéhez fűződik egy függvény határozott integráljának közelítő meghatározására szolgáló Simpson szabály.

Német bakteriológus, Nobel-díjas
1878-ban szerzett orvosi diplomát szerzett. Kilenc éven át egy berlini kórházban dolgozott, majd a berlini Egyetemen tanított. 1890-ben kezdett el együtt dolgozni Robert Kochhal a tuberkulózis, a kolera és más betegségek vizsgálata kapcsán. Emil von Behring német immunológussal való együttműködése során kifejlesztett antiszérumot a diftéria ellen, amivel passzív immunitást lehetett szerezni e súlyos fertőző betegséggel szemben. Az immunológiával való foglalkozása során kifejlesztette az immunitásnak egy elméletét is. 1910-ben a japán Sahachirō Hata-val felfedezte a Salvarsant, a szifilisz ellen hatásos arzénvegyületet. Munkásságával jelentősen hozzájárult a kemoterápia fejlesztéséhez is. 1908-ban Ilja Mecsnyikovval megosztva Nobel-díjat kapott a szérumkezeléssel kapcsolatosan végzett munkájáért.

Belgyógyász, orvos-vezérőrnagy, repülőorvos
1920-ban szerezte meg orvosi oklevelét a budapesti orvosi karon. 1920-tól hivatásos katonaorvos, 1936-tól a légierő vezető orvosa. 1931-től a repülés-orvostan kiemelkedő szakértője, orvosvezérőrnagy. Az 1930-as években több tanulmányutat tett Németországban, Franciaországban, Hollandiában, Angliában. 1938-ban megszervezte az első aerodinamikai intézetet, az első magassági kísérleti állomást, ahol az oxigénhiányhoz való alkalmazkodást vizsgálták. Tervei alapján elkészült a Repülőorvosi Vizsgáló Intézet. 1941-ben egyetemi magántanár, a repülőorvostan előadója a budapesti és kolozsvári orvosi karokon. 1940-ben csatlakozott Bajcsy-Zsilinszky köréhez, üldözötteket menekített és bújtatott a Pajor Szanatóriumban. 1945-től a Vöröskereszt Kórházának parancsnoka, 1946-tól a HM egészségügyi osztályának vezetője, orvosvezérőrnagy. 1948-ban segítette a Magyar Véradó Központ megszervezését. 1950-ben koncepciós perben, melynek Sólyom László volt a fővádlottja (az ún. "tábornokok peré"-ben) halálra ítélték, és kivégezték. 1956. október 13-án újratemették. Teljes rehabilitációja azonban csak 1990-ben történt meg. A Gyáli úti Kórházat róla nevezték el.

Vegyészmérnök, agrokémikus
1953 és 1989 között - 35 éven át - vezette az MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézete Trágyázástani, ill. Agrokémiai és Növénytáplálási Osztályát. Úttörő, iskolateremtő munkát végzett a korszerű szabadföldi és tenyészedényes trágyázási kísérletezés, a tápelem mérleg számítás módszertanának kialakításában, a biometriai értékelés, a talaj- és növényminta vételi eljárások kidolgozásában. Kutatatásai értékes adatokat szolgáltattak, a szervestrágya műtrágya-egyenértékének becslésében. Ő végezte el a Magyarországon - Európa mintegy 10 másik országával együtt - ma is hivatalos AL (ammónium-laktát)- talaj PK teszt hazai adaptációját. Meghatározó szerepe volt az OMTK hálózat kiépítésében, az MÉM NAK (1979), és az MTA TAKI - KSZE (1987) trágyázási szaktanácsadási rendszerek megalkotásában. Kortársai közül kitűnt legendás szakmai-módszertani igényességével. A "Sarkadi-iskola" vezetőjeként egy egész kutatói nemzedéket indított el pályáján. (Szabóné Kele Gabriella)

Német kémikus
Mengyelejevtől függetlenül kidolgozta a kémiai elemek periódusos osztályozását. Eredetileg orvosnak tanult, majd 1859-ben természettudományok tanításával kezdte pályáját, különféle posztokat töltött be, mielőtt a Tübingeni Egyetem kémiaprofesszora lett. Die modernen Theorien der Chemie (A kémia modern elméletei; 1864) c. könyvében előzetes sémát közölt az elemek atomsúly szerinti elrendezéséről, elemezte az atomsúlyok és az elemek tulajdonságai közti összefüggéseket. Ezt a nagyhatású művet többször kibővítették, sokszor kiadták. 1868 körül kiterjesztette táblázatát, ez sok tekintetben hasonló volt Mengyelejev 1869-ben közölt táblázatához, azonban Meyer csak 1870-ben jelentette meg saját változatát. Diagramja bemutatta az "atomtérfogatok" és rendszámok kapcsolatát, világosan kiemelve az elemek periodikus kapcsolatait. Meyer nem tartott számot az elsőbbségre, és elismerte, hogy Mengyelejevtől eltérően ő nem merte megjósolni a fel nem fedezett elemek létezését. A kémia sok területével foglalkozott, de tevékenységének nagy része az elemek osztályozásához kapcsolódott.

Francia matematikus
Párizsban tanított matematikát. Több kézikönyvet írt a geometria és a matematikai analízis tárgyköréből. Fő szakterülete az analízis volt. Charles Hermite-tel és Henri Poincaréval együtt kiadta Laguerre összegyűjtött munkáit. Nevéhez fűződik a komplex függvényekre vonatkozó Rouché tétel.

Orvos, biokémiai kutató
Orvosi oklevelét 1902-ben Budapesten szerezte, majd Berlinben biokémiai tanulmányokat végzett. 1903-tól a budapesti I. sz. sebészeti klinika, 1905-től a Rókus Kórház sebésze, 1905-ben sebészi szakvizsgát tett. 1908-tól a budai Tüdőbeteggondozó főorvosa, 1908-tól a Zsidó Kórház szerológiai laboratóriumának a főorvosa. 1914-1918-ban a kassai Honvéd Bakteriológiai és Járványügyi Állomás katonaorvos-parancsnoka. 1918-1928-ban magángyakorlatot folytatott, 1928-tól az OTI mosonmagyaróvári rendelőjének főorvosa. 1944-ben állásától megfosztották, 1945 januárjában a nyilasok elhurcolták, szabadulása után a táborban szerzett betegségben hunyt el. Fizikokémiával, szerológiával és kemoterápiával foglalkozott, jelentős szakirodalmi tevékenységet fejtett ki. Elsőként alkalmazott indikátorokat oldatok hidrogénion-koncentrációjának kolorimetrikus meghatározására.

Matematikus, egyetemi tanár
Gimnazistaként a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok feladatmegoldója. Egyetemistaként az Anonymus-csoport tagja. 1933-ban szerzett matematika-fizika szakos tanári diplomát a budapesti egyetemen. 1935-ben doktorált Fejér Lipótnál. Állást nem sikerült kapnia. Korrepetálásból tartotta fenn magát 1938-ig, ekkor helyettes tanárként alkalmazta a budapesti izraelita gimnázium. A háború alatt munkaszolgálatra vonultatták be. 1949-től haláláig az ELTE professzora. Több matematikai folyóirat szerkesztőbizottságában volt tag. Kidolgozta, majd széleskörűen alkalmazta a hatványösszegmódszert, amely, bár a Riemann-sejtés igazolásához nem vezetett el, számos eredményt adott az analitikus számelméletben és általában az analízisben. Elsőként alkalmazott valószínűségszámítási módszereket a számelméletben. Erdős Pál kutatótársa és jó barátja volt, számos cikket írtak együtt a legkülönbözőbb témákban. Egyik fontos közös kutatási témájuk az approximációelmélet volt. Híres a Legendre-polinomokra vonatkozó Turán-féle egyenlőtlenség és sokat idézik a Turán-féle gráftételt is. 1948-tól az MTA tagja volt. Második felesége, T. Sós Vera szintén matematikus, az MTA tagja.

Angol matematikus
Cambridge-ben tanult matematikát. 1712-ben a Royal Society tagjává választották, 1714 és 1718 között a Társaság titkári pozícióját is betöltötte. Matematikai analízissel foglalkozott, legjelentősebb eredménye a Taylor-tétel, amely a függvények hatványsorba fejtését fogalmazza meg. Akusztikai vizsgálatai során a rezgő húrok alakját, valamint a húr által keltett hang magasságát vizsgálta. Megalapozta a véges differenciák módszerét és a lineáris perspektíva elméletét. Nevét viseli a matematikai analízisben alapvető szerepet játszó Taylor-sor.

Olasz matematikus
Tanulmányait Torinóban végezte. A torinói műszaki egyetemen oktatott, majd 1923-ban a pénzügyi matematika professzora lett Bari-ban, a közgazdaságtudományi egyetemen. Később, 1933-tól haláláig a firenzei egyetem professzoraként tanított. Főbb eredményeit a valószínűségszámítás, egyenlőtlenségek, a statisztika körében érte el. Több statisztikai fogalom viseli a nevét, pl.: a varianciaanalízisben használatos Bonferroni korrekció, és Bonferroni egyenlőtlenségek.

Mennyiségtan- és természettantanár, tanárképző intézet igazgatója
A pápai tanítóképző elvégzése után Budapesten szerzett polgári iskolai tanítói, utána az Apponyi kollégiumban tanítóképző intézeti tanári oklevelet. Máramarosszigeten, Modoron, majd Sárospatakon tanított, miközben Debrecenben kiegészítő képzésre járt az egyetemre és 1929-ben itt doktorált mennyiségtanból. Kiegészítő tárgyai elméleti fizika és kozmográfia voltak. 1929-től Cinkotán tanított az állami tanítóképzőben, amelynek végül igazgatója lett. Sárospatakon a kémia szertár őre volt, Cinkotán geometria és fizika tankönyvet, valamint Fizikai gyakorlatok c. segédkönyvet írt a tanítóképzőbe járó 14-18 éves tanulók számára. A második világháború után Csekő Árpáddal, Jeges Károllyal és Öveges Józseffel együtt állított össze két kötetes fizikai kísérletgyűjteményt, amit főleg általános iskolai fizikatanárok tudtak jól használni az akkori ínséges időkben. (Dr. Radnai Gyula)

Mineralógus, tanár
Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte 1913-ban. Lőcsén, 1919-től Szombathelyen volt középiskolai tanár. 1920-tól az Magyar Nemzeti Múzeum ásványtárában működött. 1930-tól a debreceni egyetemen a kristálytan magántanára, 1941-től c. ny. rk. tanára. Munkássága elsősorban a hazai és külföldi ásványok kristálytani vizsgálatára összpontosult, de kőzettani és meteoritkutatásokkal is foglalkozott. Különösen kalcitvizsgálatai jelentősek. Szakirodalmi munkássága is számottevő. Az első női szerző volt, akinek munkáit az MTA ülésein bemutatták. Emlékére a Magyarhoni Földtani Társulat 1964-ben 3 évenként kiosztásra kerülő Vendl Mária emlékalapítványt létesített.

Amerikai asztrofizikus
Eredetileg filozófusnak készült, de tanulmányai megkezdése után érdeklődése hamarosan a fizika felé fordult. A kaliforniai Berkeley Egyetemen a Bachelor, majd a Chicagói Egyetemen a Master fokozatot érte el, ez után a Harvard Egyetemen szerezte meg Ph.D. fokozatát. 1968-ig a California Institute for Technology-ban (CalTech), 1968-tól pedig Princetonban az Alkalmazott Tudományok Intézetében dolgozott. Hosszú és termékeny karriert futott be a csillagászat és asztrofizika területén. Legfontosabb eredményét, Raymond Davis-szel a Nap neutrinó-kiáramlásának úttörő elméleti és észlelési vizsgálatával érte el. Raymond Davis észlelései a Bahcall által számított értékeknél kevesebb neutrínót jeleztek. Az így felmerült ún. "napneutrínó-probléma" megoldása a fizikusok és asztrofizikusok számára többévtizedes feladatot jelentett. Több, mint 500 dolgozata, könyve és ismeretterjesztő írása jelent meg. Számos díjat, kitüntetést kapott, többek között: Királyi Csillagászati Társaság Arany Érmét. Raymond Davis-sel közösen a Fermi-díjat, Raymond Davis-sel és M. Koshibával megosztva a Fizikai Benjamin Franklin Érmet. Nevét az extragalaxisok Wolf-Bahcall modelljének neve is őrzi. (Bartha Lajos)

Botanikus, mikológus, egyetemi tanár
Tanulmányait a kolozsvári és a bonni egyetemen végezte. 1881-ben Kolozsvárt bölcsészdoktori, 1882-ben tanári oklevelet szerzett. 1881-től a kolozsvári egyetem növénytani tanszékén tanársegéd, 1883-ban magántanár lett. 1889-ben az Magyar Nemzeti Múzeum növénytárának vezetője. 1897-től a kolozsvári egyetem ny. r. tanára. 1898-tól az általa megszervezett Központi Szőlészeti Kísérleti Állomás és Ampelológiai Intézet vezetője. 1915-től 1927-ig a budapesti műegyetemen a növénytan ny. r. tanára. Eleinte sejt- és szövettani kérdésekkel, majd a moszatok és gombák vizsgálatával, a szőlőbetegségek kutatásával foglalkozott. Elsők között dolgozta ki a peronoszpóra elleni küzdelem módszereit, előrejelző módszere külföldön is közismertté vált. 1902-ben és 1905-ben a francia tudományos akadémia Thore-díját nyerte el. Élete utolsó éveiben a kukoricaszárból és nádból való cellulózgyártással kísérletezett, az eljárást külföldön szabadalmaztatta. Több külföldi társaság és akadémia tagja volt. 1901-től az MTA tagja.

Geológus
Tanulmányait a kolozsvári egyetemen végezte. 1894-ben tanársegéd Koch Antal mellett az ásvány- és földtani tanszéken, 1895-ben doktorált és a Földtani Intézet geológus munkatársa lett. 1919-ben a Tanácskormány, Lóczy Lajos nyugdíjazása után, megbízta a Földtani Intézet vezetésével. 1926-ban ment nyugalomba. Elkészítette az erdélyi hegységek geológiai felvételét; az erdélyi hegységekben petrográfiai kutatásokkal foglalkozott, az erupciós kőzetek korviszonyait tanulmányozta, de foglalkoztatták a medencék gyűrődési jelenségei is. Az eruptívumkérdések egyik legkiválóbb szakértője volt. Jelentős hidrogeológiai munkássága is. 1915-től az MTA tagja.

Orvos, patológus, labororvos, egyetemi tanár
Orvosi diplomáját 1951-ben kapta meg a Budapesti Tudomány Egyetem orvosi fakultásán. 1951-1954 között a Szombathelyi Kórház labor és patológiai Osztályán dolgozott. 1954-től 1958-ig a Pécsi Egyetem Kórbonctani Intézetében tanársegéd. 1958 és 1970 között Pécsett, 1970-1992 a budapesti Tétényi úti kórházban, 1992-töl 1998-ig a Korányi Tuberkulózis és Pulmonológiai Intézetében dolgozott, mint labor főorvos. Mint az Országos Laborintézet igazgatóhelyettese részt vett az Orvos-továbbképző Intézet (OTKI) Laboratóriumi Tanszék oktató munkájában, továbbképzések szervezésében. Oktatási tevékenységének fontos állomása: a magyar klinikai laborasszisztens képzés megszervezése, ezt a munkát több mint 30 éven keresztül irányította Budapesten. A kötőszövet és porc nemzetközileg elismert kutatója. Eredményeivel nemzetközi reputációt szerzett. 1965-ben lett az orvostudományok kandidátusa, 1977-ben az orvostudományok doktora. 1991-ben Tokióba a porc és komponenseinek kutatása témában referensként hívták meg. Szakmai kitüntetései: 1982: Kiváló orvos, 1992: Jendrassik Lóránd díj, 2009: Bálint Péter érem. (Dr. Josef Makovitzky)

Francia orvos, sebész, anatómus
1670-ben szerzett orvosi diplomát a Montpellier-i egyetemen. Egy Montpellier-i kórház vezető orvosa volt. Sok boncolást végzett. Ennek alapján 1684-ben nagy tanulmányt állított össze az idegrendszerről, elsőként írta le részletesen a kisagy szerkezetét. A továbbiakban kardiológiával foglalkozott, elkészítette a szív és aorta egyes hibáinak, az aorta-inszufficienciának és a mitrális sztenózisnak első szakszerű leírását. Részletes tünettani jellemzést is adott a betegek arcszínéről, pulzusáról, típusos magatartásáról. 1688-ban elnyerte a királyi orvos címet és az ezzel járó rendszeres anyagi támogatást.

Svájci matematikus
Jómódú kereskedőcsaládban született. Johann Bernoulli bátyja. Teológiát tanult, apja akarata ellenére képezte magát matematikában. Magántanítás és tanulmányutak után 1687-ben meghívták a baseli egyetem matematika tanszékére, melyet haláláig vezetett. A tanszéket halála után öccse, Johann vette át. Testvérével, Johann-nal együtt korának egyik legjelentősebb és legnagyobb hatású matematikusa volt. Jelentős szerepe volt a matematikai analízis és a valószínűségszámítás megalapozásában. Ő fogalmazta meg a nagy számok törvényét. Matematikai bizonyítási módszerré ő fejlesztette a teljes indukciót. Nagy művét "Ars conjectandi" címmel halála után unokaöccse, Nicolaus I Bernoulli adta ki. A matematikában számos fogalom kapcsolódik a nevéhez, így a Bernoulli-eloszlás, a Bernoulli-számok, a Bernoulli-egyenlőtlenség és még sok más fogalom. Öccsével, Johannal folytatott vitája vezetett a variációszámítás megalapozásához.

Brit csillagász
1857-től hivatalnok volt a hadügyminisztériumban, de érdeklődése a csillagászathoz vonzotta. A Royal College of Science tanára volt 1911-ig, és a napfizikai obszervatórium vezetője 1890-től 1901-ig. 1866-ban kezdte meg a napfoltok spektroszkópiai megfigyelését, 1868-ban fedezte fel, hogy a kitörések a Nap körüli rétegben mennek végbe, ezt a réteget ő nevezte el kromoszférának. A Nap színképében azonosított egy, a Földön addig nem ismert elemet, ezt héliumnak nevezte el. A héliumot csak 27 évvel később mutatták ki a Föld légkörében. 1870 és 1905 között nyolc expedíciót vezetett a napfogyatkozások megfigyelésére. Nyugalombavonulása után 1911-ben Sidmouthban magánobszervatóriumot épített, a csillagfejlődés elméletén dolgozott. Ő ismerte fel, hogy egyes ókori, és őskori építmények (Stonehenge, egyiptomi, görög építmények) csillagászati eseményekhez tájolva épültek. Ezzel megvetette az asztroarcheológia tudományának alapjait. 1869-ben megalapította a Nature c. tudományos folyóiratot, majd egészen a halálát megelőző néhány hónapig szerkesztette a lapot. 1897-ben kapott lovagi rangot.

Francia fizikus, feltaláló, Nobel-díjas
Párizsban végezte tanulmányait. 1883-ban a matematikai fizika professzorává nevezték ki a Sorbonne-on. 1886-ban a Sorbonne fizikai kutatólaboratóriumának vezetőjévé és a kísérleti fizika professzorává nevezték ki. A fizika számos területén, elsősorban az optika és az elektromosság területén ért el jelentős eredményeket. Többek között foglalkozott a piezoelektromossággal. Feltalálta a cölosztátot, azt a csillagászati eszközt, amely a távcsövet az égbolt adott pontjára rögzíti és ezzel javítja a hosszú expozíciós idejű csillagászati felvételek minőségét. Legfontosabb eredménye a színes fényképek "direkt" módon való készítésére szolgáló forradalmian új eljárás, amely a fény interferenciáján alapul, kémiai eszközök nélkül. Ezért az eljárásáért kapta meg az 1908. évi fizikai Nobel-díjat. Az eljárás technikai bonyolultsága miatt a fényképezés gyakorlatában nem terjedt el, de fontos hozzájárulás volt a színes fényképezés fejlődéséhez. Az eljárás később a holográfiában kapott újra fontos alkalmazást.

Lengyel matematikus, kriptográfus
Matematikát tanult a poznani egyetemen. Egyetemi tanulmányai során 1929-ben két diáktársával, Jerzy Rúzyckival és Henryk Zygalskival részt vett egy kriptoanalízis tanfolyamon. 1932-ben a francia titkosszolgálat által szolgáltatott adatok segítségével megfejtette a német Enigma I készülék huzalozását. A kódfejtést két társával folytatta. Eredményeiket 1939-ben, néhány héttel Lengyelország megszállása előtt a brit és francia titkosszolgálat rendelkezésére bocsátották. A háború kitörése után Franciaországba menekültek, majd 1943-ban, Franciaország német megszállása után Angliába, ahol a lengyel hadsereg speciális egységeként folytatták kódfejtő munkájukat. A háború után Rejewski visszatért Lengyelországba és a polgári életbe, különböző vállalatoknál dolgozott. Csak 1967-ben került nyilvánosságra korábbi kódfejtő tevékenysége. Rejewski és társainak munkássága jelentősen hozzájárult a második világháborúban aratott szövetséges győzelemhez. 2000-ben mindhárman posztumusz kitüntetésben részesültek.

Amerikai kísérleti fizikus
A család görög származású, innen a furcsa vezetéknév. Tom Ypsilantis Berkeley-ben szerzett fizikus diplomát. Éppen jókor: Emilio Segrè doktoranduszaként részt vehetett azokban a kísérletekben, amelyekkel az új Berkeley bevatronnál sikerült kimutatni az antiprotonok létezését 1955-ben. A híres kísérletsorozat Emilio Segrè és Owen Chamberlain számára a Nobel-díjat hozta el, Tom számára a PhD fokozat elnyerésével járt. Kiváló kísérleti érzékét nemsokára Európában is elismerték a részecske fizikusok, "detektor virtuózként" emlegették a CERN-ben, ahol negyven éves korától dolgozott. A legtöbb nagy projektben (DELPHI, LAA, LHCb) részt vett, speciális, gyors Cserenkov számlálóját neutrino detektorként is használták. Ötleteiért és szerénységéért tisztelték és szerették munkatársai. (Dr. Radnai Gyula)

Olasz fizikus
1953-ban végzett a római Sapienza Egyetemen. 1963-tól a CERN-ben dolgozott, 1966-tól Rómában volt az elméleti fizika professzora. 1983 és 1992 között a Nemzeti Nukleáris Fizikai Intézet igazgatója volt, ekkor épült a Gran Sasso Laboratórium. 1963-ban a gyenge kölcsönhatás során végbemenő bomlásokat vizsgálva észrevette, hogy az erős kölcsönhatástól eltérően más kvarkkombinációknak kell részt venniük, ezzel számos kísérlet eredményét magyarázhatta. A Cabibbo-Kobajasi-Maszkava elmélet feltételezte három kvarkcsalád létét. Sok fizikus véleménye, hogy Kobajasi és Maszkava mellett a 2008-as Nobel-díj Cabibbot is megillette volna. További munkái a neutrínóoszcillációval és a kvark-gluon plazma kimutatásával foglalkoztak. Tudományos iskolateremtő munkássága a háború utáni olasz elméleti fizika megújulását is jelentette, számos tanítványa vált sikeres kutatóvá. 1993-tól haláláig a Pápai Tudományos Akadémia elnöke volt. E minőségében többek között az egyház által korábban elkövetett hibák feldolgozásának elősegítéseként támogatta Giordano Bruno rehabilitációjának kérdését is. (Piriti János)

Francia fizikus
Egy híres órásmester fiaként a Diderot és d'Alembert által szerkeszett műszaki enciklopédia egyik fontos szerzője volt. Jelentős kutatásokat végzett az elektromosság területén. Az "elektromos folyadékok" akkori vitája során Jean Nollet "kétfolyadékos" elmélete ellenében Benjamin Franklin "egyfolyadékos" elméletét támogatta kísérleti bizonyítékokat is felhozva mellette. 1749-ben Le Roy és Patrick d'Arcy elkészítették az első elektrométert, de kísérletezett villámhárítókkal, és az elektromosságnak a gyógyításban való felhasználhatóságával kapcsolatban is. Franklinnal szoros kapcsolatban állt. Amikor Franklin 1776 és 1785 között Amerika vezető diplomáciai képviselőjeként Franciaországban élt, Le Roy segített neki az amerikai forradalom ügyét előmozdítani a francia kormánynál. A forradalom idején sürgette az akadémiát, hogy javasolja a törvényhozásnak a súlyok és mértékek országos szabványának bevezetését. A francia akadémia igazgatója, az American Philosophical Society és a londoni Royal Society tagja volt. (Piriti János)

Japán fizikus
1887-ben szerzett diplomát a tokioi egyetemen, majd tanulmányait Európában folytatta tovább. Bécsben Boltzmanntól tanult kinetikus gázelméletet, Párizsban Marie Curie fordította érdeklődését az atomfizika irányába. 1901 és 1925 között a tokiói egyetem professzora volt. 1904-ben a Thomson-féle atommodell helyett olyan modellt javasolt, melyben nagy tömegű, pozitív töltésű középpont körül elektrongyűrűk keringenek az elektrosztatikus vonzóerő hatására a Szaturnusz gyűrűinek mintájára. Modelljéről Rutherford is megemlékezett a kísérletei eredményeit bemutató 1911-es írásában. Spektroszkópiával is foglalkozott, továbbá 1929-ben elsőként írta le a meteorrajok hatását a nagytávolságú rádió-összeköttetésekre. A Holdon egy kráter viseli a nevét. (Piriti János)

Olasz matematikus
A pármai herceg udvarában matematikusként alkalmazták, majd 1567-től haláláig Savoya hercegének tanácsadója, udvari filozófusa volt Torinóban. Matematikai képzettsége segítette abban, hogy megelőzte Galileit a szabadesésről vallott gondolataival. Hidrosztatikai meglátásaival Stevin, a perspektív ábrázolásban pedig Guido Ubaldo del Monte előfutára volt. A napórák készítéséről és használatáról szóló könyve a legátfogóbb tanulmány volt abban az időben. A képalkotással már 1585-ös könyvében is foglalkozott. Figyelemre méltó zenei ismeretei is voltak. 1563-ban egy levelében konszonáns hangzatokról, az azokat előállító levegőrezgésekről, hanghullámokról értekezett. Mechanikai gondolatai közül említésre méltó, hogy ismerte az emelőtörvényt, a centrifugális erőt, s kimondta: ha a centrifugális erő megszűnik, akkor az adott test a körpálya érintőjének irányában mozog tovább.

Olasz matematikus
A padovai egyetemen tanult. Néhány évet a torinói egyetemen töltött, ahol nagy hatással volt rá Corrado Segre. 1891-től a római egyetemen tanított. Legfontosabb eredményeit az algebrai geometria, az algebrai felületek kutatása és a matematikai statisztika területén érte el. Egyik legjelentősebb eredménye a Kronecker-Castelnuovo tétel. 1935-ben nyugdíjba vonult. A 2. világháború alatt bujkálnia kellett az Olaszországban is bevezetett zsidótörvények miatt. 1944-ben visszatérhetett a tudományos életbe, az Accademia dei Lincei elnöke lett, majd a Francia Akadémia (Académie des Sciences of Párizs) tagjává választotta.

Orvos, az "anyák megmentője"
Eleinte jogot, majd orvostudományt tanult Pesten és Bécsben, ahol 1844-ben avatták doktorrá. Tanársegéd volt a szülészeti klinikán, ahol 1847-ben jött rá korszakalkotó megállapítására, hogy a gyermekágyi lázat - amely tömegével szedte áldozatait a szülő nők közül - fertőzés okozza. Fertőtlenítő eljárásokat írt elő, de régimódi gondolkodású kollégái nem fogadták el nézeteit. Pestre költözött s a Rókus kórház szülészeti osztályának vezetője lett. Elméletét később elfogadta az orvostudomány. Tevékenységét, mely segítette a fertőzés megértését és visszaszorítását, üdvözölte Joseph Lister, a modern antiszepszis atyja is: "A legnagyobb elismeréssel gondolok rá és munkásságára, és örömmel tölt el, hogy végül megkapta a neki kijáró tiszteletet." Budai szülőházában ma Orvostörténeti Múzeum működik; nevét a Budapesti Orvostudományi egyetem viseli.

Vegyészmérnök, műegyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait Zürichben végezte, ott szerzett oklevelet 1898-ban, majd a budapesti tudományegyetemen bölcsészdoktorátust tett. 1905-1921 között az Országos Kémiai Intézetben működött, főleg borkémiai kutatásaival vált ismertté. 1911-ben műegyetemi magántanár lett. 1921-ben az akkor felállított élelmiszerkémiai tanszék tanára lett és 1948-ig tanította a borászati kémiát. Munkássága hazai viszonylatban úttörő a lisztkémiai, konzerv- és erjedésipari kutatások terén is.

Premontrei fizika- és matematikatanár
A nagyváradi premontrei gimnáziumban érettségizett. 1921-ben pappá szentelték. Gödöllőn 1925-ben matematika-fizika tanár. 1941-ben a Katolikus Tanügyi Főhatóság, 1943-ban a budapesti tankerület tanulmányi felügyelője. Főleg kristálytannal és elektromossággal foglalkozó cikkeket írt. A híres nagyváradi fizikatanárnak, Károly Ireneusz Józsefnek barátja és életrajzírója volt.

Ornitológus, grafikus
A soproni bencés gimnáziumban tanult, ahol természetrajz tanára Fászl István ornitológus volt. Tanulmányait a budapesti egyetemen végezte. Fászl ajánlatára került egyetemi hallgatóként a Madártani Intézetbe 1895-ben. Herman Ottó az Intézet vezetője megbízta Petényi Salamon János hátrahagyott madártani jegyzeteinek tudományos feldolgozásával. Herman Ottó halálával már fiatalon az intézet igazgatóhelyettese. Széles körű természettudományos műveltségével, biológiai iskolázottságával a gazdasági madártan egyéb területein is eredményesen munkálkodott. Világviszonylatban is kiváló madárillusztrátor volt. Életművének legméltóbb elismeréseként a Debreceni Tudományegyetem 1934-ben díszdoktorrá avatta.

Német matematikus
A breslaui egyetemen szerzett diplomát 1874-ben. 1875-ben a berlini egyetemen Weierstrass és Helmholtz irányítása mellett nyerte el a doktori fokozatát. 1872-ig maradt a berlini egyetemen, ekkor elfogadta a zürichi egyetemre történő matematika professzori kinevezését, amit 10 éven keresztül töltött be. 1892-ben a marburgi egyetemen, 1902-ben a berlini egyetemen kapott professzori katedrát. 1922-ben vonult vissza. Munkásságának fő területe az algebrai geometria, számelmélet, csoportelmélet, ezen belül is az elliptikus, Abel-féle és theta-függvényekre vonatkozó tételei. Róla kapta nevét a Schottky-csoport, a Schottky-probléma. Az ő fia volt Walter Hermann Schottky, a neves fizikus.

Német csillagász
A Struve-dinasztia harmadik generációjának tagja, Otto Wilhelm Struve fia. A dorpati egyetemen tanult, 1882-ben a szentpétervári egyetemen doktorált. Külföldi tanulmányutak után a pulkovói csillagvizsgálóban dolgozott. 1895-től a königsbergi egyetem professzora és az ottani csillagvizsgáló igazgatója lett. 1890-től a berlini obszervatórium vezetője volt, igazgatásának idején költözött az intézmény 1913-ban a Potsdam melletti Babelsbergbe, ahol sokkal kedvezőbb megfigyelési viszonyok voltak, mint a nagyvárosban. Jelentős tudományos eredményei a Szaturnusz holdjai mozgásának, egymásra való kölcsönös hatásaiknak leírása, librációik felfedezése, valamint fizikai optikai vizsgálatai (pl. a diffrakció hatása a távcsövek leképezésére). A porosz és a bajor akadémia tagja volt, 1903-ban a Royal Astronomical Society aranyérmével tüntette ki. A matematikában a Struve-függvény viseli a nevét. (Piriti János)

Amerikai csillagász
1888-ban a Lick obszervatóriumban dolgozott, innen 1991-ben a Pittsburgh-i egyetem Allegheny obszervatóriuma igazgatójának hívták meg. 1898-ban visszatért a Lick obszervatóriumba, mint az intézmény igazgatója. A Szaturnusz gyűrűinek vizsgálata során fedezte fel a gyűrűk közötti, általa Encke-résnek elnevezett rést. Egy másik, az 1977-ben útnak indított Voyager űrszondák által felfedezett rést róla neveztek el Keeler-résnek.

Amerikai biokémikus, Nobel-díjas
A Harvard egyetemen végzett. Kutatómunkáját a Cornell Egyetemen kezdte. Neki sikerült először enzimeket izolálnia és kristályosítania. 1926-ban kikristályosította az ureáz nevű enzimet, és bebizonyította, hogy az fehérje. Munkáját csak az után ismerték el, hogy Northropnak a 30-as évek elején sikerült további enzimeket kristályosítania. 1929-től 1955-ig a Cornell Egyetem professzora volt. 1937-ben kikristályosította a kataláz nevű enzimet. Ebben az évben néhány hónapot ösztöndíjjal Stockholmban töltött. 1946-ban John Howard Northroppal és Wendell Meredith Stanleyvel megosztva kémiai Nobel-díjat kapott. 1947-ben a Cornell Egyetem enzimkémiai laboratóriumának igazgatója lett, amelyet munkásságának elismeréseként alapítottak.

Mérnök
Tanulmányait Bécsben és a pesti Mérnöki Intézetben végezte, 1840-ben kapta oklevelét. 1834 körül az aldunai munkálatoknál, majd a Tisza-szabályozásnál dolgozott, s részt vett a Lánchíd építésében is. Ennek érdekében 1846-ban Angliában volt tanulmányúton. 1848-ban Széchenyi a Közlekedés- és Közmunkaügyi Minisztériumba igazgató mérnökké nevezte ki. 1850-től kassai kerületi mérnök, 1866-tól Budán magyar királyi építési felügyelő, 1867-től pedig minisztériumi osztálytanácsos. 1844-től az MTA tagja.

Mérnök, tábornok, diplomata
Thier Jakab vaskereskedő ötödik gyermekeként az iskolapadot nem sokat koptatta, lakatos- és molnárinas, kőművessegéd lett, majd önkéntes katona. Az osztagát a híres Radetzky ezredes vezette; Türr hadnagy még részt vett a kegyetlen milánói megtorlásban, de 1849 elején átszökött a piemontiakhoz. Egy alakuló magyar légió megszervezésével és vezetésével bízták meg. Sok harci viszontagság és hőstett végeztével "a rettenthetetlen magyar" Nápoly polgári és katonai kormányzója, később diplomata lett. 1861-ben elvette Napóleon öccsének unokáját, Wyse-Bonaparte Adélt. Gerster Béla munkatársaként a Panama-csatorna nyomvonalának kitűzésére kiküldött expedíció tagja, majd a Korintoszi csatorna építésének egyik szervezője. 1869-ben a budapesti Corvin Mátyás szabadkőműves páholy alapító nagymestere. Hazánkban jelenleg két középiskola, egy híd és tucatnyi utca viseli a nevét. (Hujter Mihály)

Gépészmérnök
Főiskolai tanulmányait a bécsi műegyetemen végezte. 1883-ban a Ganz-gyár újonnan létesített villamossági osztályába lépett. Új munkakörében felismerte a mágneses Ohm-törvény gyakorlati alkalmazását, s ennek segítségével, a külföldet megelőzve gépeit számítások alapján méretezte. Az 1884-i torinói kiállításon ismerte meg a Gaulard-Gibbs váltakozó áramú elosztórendszert. 1885-ben Zipernowskyval és Dérivel együtt alapszabadalmat jelentett be párhuzamos kapcsolású, tetszőleges áttételű, váltakozó áramú induktorok alkalmazásán alapuló áramelosztó rendszerre. Még ugyanez évben induktorait zárt vasmaggal látta el. Ezzel megszületett a mai transzformátor. 1889 végén kerültek forgalomba az első indukciós wattóra-számlálók (áramfogyasztás-mérők). Jelentős érdemei vannak az egyfázisú, soros kapcsolású kommutátoros motorok kifejlesztése körül. 1891-ben a villamosművek üzemi feltételeinek megfelelő önműködő fordulatszám-szabályozót szerkesztett vízturbinák számára. A gőzturbina megjelenésével 1903-ban négypólusú, majd egyre növekvő teljesítményű, 2 pólusú turbógenerátorokat szerkesztett. 1912-ben szabadalmaztatta az áramszámlálók hitelesítésére szolgáló sztroboszkopikus eljárást. Maradandó érdemei közé tartozik a nagyvasúti villamosmozdonyok fázisváltójának tökéletesítése. Nagy nyelvtehetsége kiváló fejszámoló-képességgel párosult; mint bonyolult sakkfeladványok szerzője. 1927-től az MTA tagja.

Orvos, egyetemi tanár
Az orvosi diplomát 1913-ban szerezte a budapesti egyetemen, majd az I. sz. kórbonctani intézet tanársegédje, később adjunktusa lett. A fertőző betegségek tárgyköréből magántanárrá képesítették. 1925-ben a kórbonctan rk. tanára a szegedi egyetemen, 1927-től ny. r. tanár a budapesti egyetemen. 1934-ben a II. sz. kórbonctani intézethez tartozó kísérleti rákkutató intézet igazgatója. 1950-től rövid megszakítással a Heim Pál gyermekkórház főorvosa. Jelentős eredményeket ért el a patológiában. Nemzetközileg elismert rákkutató volt. 1942-1949-ig az MTA tagja, MTA-tagságát 1993-ban helyreállították.

Kémikus, egyetemi tanár
A budapesti tudományegyetemen szerzett kémia-fizika szakos oklevelet, s itt kezdte meg tudományos pályafutását is. 1950-ben nevezték ki egyetemi tanárnak a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemre. 1951-ben meghívták Debrecenbe, a KLTE szervetlen és analitikai kémiai tanszék vezetőjének. 1954-1957 között a Természettudományi Kar dékánja, 1962-ben rektorhelyettes, 1963-1966 között rektor volt. Széles körű tudományos munkásságot fejtett ki az analitikai és a fizikai kémia terén. A modern kötéselmélet és szerkezetvizsgálat egyik jelentős hazai terjesztője. Érdeklődését különösen a szervetlen polisavak szerkezeti kérdései keltették fel. Munkásságát 100-nál több tudományos közleménye, és a magyar kémiai felsőoktatást közel két évtizeden át meghatározó egyetemi tankönyve fémjelzi.

Francia matematikus
A jezsuitáknál tanult, az egyházi rendet is felvette, abbé lett. Matematikai tanulmányaiban Clairaut és d'Alembert támogatta. 1752-ben Mezieres-ben a matematika tanára lett, itt Monge-ot bátorította geometriai eredményeinek publikálására. 1794-ben az École Polytechnique tanára lett. Legfőbb eredményeit a kísérleti hidrodinamika, valamint a bolygók mozgásának vizsgálata terén érte el. Kiadta Pascal műveit 1779-ben.

Amerikai fizikus
A Harvardon tanult kémiát, majd a Johns Hopkins és a Chicago egyetemeken folytatta tanulmányait. 1894-ben a berlini egyetemen Heinrich Rubensnél tanult, majd 1896-ban visszatért az USA-ba. 1901-ben Henry Rowland utódjaként kinevezték a Johns Hopkins egyetem fizikaprofesszorává, ahol az ultraibolya és infravörös fényképezés úttörőjévé vált. 1903-ban kifejlesztett egy speciális szűrőt, amely a látható fény kiszűrésével csak az infravörös és az ultraibolya sugárzást engedi át. Ultraibolya lámpát is feltalált, melyet Wood-lámpa néven ma is használnak az orvosi gyakorlatban. 1909-ben folyadéktükrös csillagászati távcsövet készített, ahol a paraboloid tükörfelületet a forgó higany felszíne biztosította. Az első világháború alatt bekapcsolódott Langevin kísérleteibe, melyben a tengeralattjárók ultrahanggal történő megfigyelését végezték. E kísérletek kapcsán jutott fontos eredményekhez később Alfred Lee Loomis társaságában a nagyteljesítményű ultrahangok vizsgálatában. Élete során számos kitüntetésben részesült, megkapta többek között a Royal Society Rumford-érmét, és számos akadémia választotta tagjai sorána. A Holdon egy kráter őrzi nevét. (Piriti János)

Amerikai műkedvelő fizikus, jogász, a kutatás-fejlesztés támogatója
A Yale és a Harvard egyetemen tanult, jogászként dolgozott. Az 1. világháborúban tüzérségi szolgálatot teljesített, szabadalmaztatta az ún. Aberdeen Chronograph-ot, amellyel a lövedékek kilövési sebességét az addiginél pontosabban lehetett mérni. Az 1. világháború után befektetésekkel foglalkozott, többek között az elektromos energiaellátást kiépítő vállalatok létrehozásával és fejlesztésével. Az 1929-es nagy világválságból tovább vagyonosodva került ki. Ez után nagy vagyonával jelentősen támogatta a tudományos és műszaki fejlesztéseket. Létrehozott egy kutatólaboratóriumot Tuxedo Parkban, New York közelében, ahol sajátmaga is kísérleteket végzett és eredményeket ért el. Jelentősen támogatta a radar fejlesztését, ezzel hozzájárult a szövetségesek győzelméhez a 2. világháborúban. 1947-ben bezárta laboratóriumát és visszavonult.

Amerikai matematikus, logikus
A számítástechnika elméletének (computer science) egyik megalapozójának tartják. A Princeton-i egyetemen szerzett B.S. fokozatot és itt is doktorált (Ph.D.) 1927-ben, Oswald Veblen tanítványként. Göttingenben folytatta posztdoktorális tanulmányait, majd a Princeton-i egyetemen (1929-1967) és a UCLA-n (University of California, Los Angeles) tanított és kutatott (1967-1990). A számításelméletben a Church-Turing-tézis az 1930-as években megfogalmazott sejtés, mely szerint minden formalizálható probléma, ami megoldható algoritmussal, az megoldható Turing-géppel vagy lambda-kalkulussal is. A lambda-kalkulus egy formális rendszer, amit eredetileg matematikai függvények tulajdonságainak (definiálhatóság, rekurzió, egyenlőség) vizsgálatára vezettek be. Az elmélet kidolgozói Alonzo Church és Stephen Cole Kleene voltak az 1930-as években. Church, 1936-ban, a λ-kalkulus segítségével bizonyította, hogy nem létezik algoritmus a híres Entscheidungsproblem (döntési probléma) megoldására. A λ-kalkulus (akárcsak a Turing-gép) lehetővé teszi, hogy pontosan (formálisan) definiáljuk, mit is értünk kiszámítható függvény alatt. A Church-féle lambda-kalkuluson alapul a LISP programozási nyelv.

Osztrák-amerikai biokémikus
A bécsi egyetemen doktorált kémiából 1928-ban. 1928-tól 1930-ig az Egyesült Államokban, a Yale Egyetemen dolgozott. Visszatért Európába, a berlini egyetemre, majd 1935-ben az Egyesült Államokba emigrált. 1952 és 1974 között biokémia-professzor volt a Columbia Egyetemen. Oswald Avery és munkatársainak eredménye, amellyel az öröklődés alapjaként a DNS-t azonosították, serkentette a DNS vizsgálatára. Felfedezte, hogy a DNS bázisösszetétele fajonként eltérő. 1950-ben pedig kimutatta, hogy a DNS-ben a purinbázisok (citozin és timin) száma mindig megegyezik a pirimidinbázisokéval (adenin és guanin), valamint hogy az adenin bázisok mennyisége a DNS-ben mindig azonos a timinekével, illetve a guanin bázisok mennyisége mindig megegyezik a citozin bázisokéval. Ez igen jelentős hozzájárulás volt a DNS szerkezetének feltárásában. A DNS "kettős csavar" modelljének felállításáért 1962-ben Watson, Crick és Wilkins kapott Nobel-díjat 1962-ben.

Orvos, irodalomtörténész, egyetemi tanár
A Magyar Tudományos Akadémia főtitkára, a 19. század egyik legjelentősebb tudományszervezője és folyóirat-szerkesztője. A pesti Tudományegyetem orvoskarán makrobiotikát és diaetetikát adott elő, 1833-tól 1846-ig, 1850 és 1861 között a bölcsészkaron az esztétika és az irodalomtörténet magántanára, 1861-től haláláig pedig a magyar nyelv és irodalom tanára volt. 1846-tól haláláig az Egyetemi Könyvtár igazgatója. 1830-ban választották a Magyar Tudós Társaság tagjává, amelynek kezdetben segédjegyzője, majd 1835 és 1861 között főtitkára (titoknoka) volt. 1831-ben Bugát Pállal együtt alapította az első jelentős magyar orvosi folyóiratot, az Orvosi Tárt, 1834-ben pedig az Akadémia első tudományos folyóiratát, a Tudománytárt, valamint az MTA másik periodikáját, az 1850-ben indult Új Magyar Múzeumot, amelynek 1860-ig ő volt az egyik szerkesztője. Neki köszönhető a Figyelmező című folyóirat megindulása is 1837-ben, amelyet négy éven át ő szerkesztett. 1837-től 1843-ig Bajza Józseffel és Vörösmarty Mihállyal együtt szerkesztette az Athenaeumot is. 1836-ban ő kezdeményezte a Kisfaludy Társaság létrehozását, melynek 1841-től 1860-ig igazgatója, 1860-tól másodelnöke, 1873-tól elnöke, s ő szerkesztette 1841 és 1849 között a Kisfaludy-Társaság évlapjait. Komoly szerepet vállalt abban, hogy 1855 és 1877 között napvilágot látott 35 kötetben a Magyar Történelmi Tár. Több magyar nyelvemléket elsőként ő adott közre, több magyar író életmű-kiadása szintén neki köszönhető. Elsők között foglalta össze a magyar költészet történetét. Elsősorban neki köszönhető, hogy tudományos szintre emelte az irodalomtörténet-írást is. 1871-ben, 50 éves írói jubileuma alkalmából országos méretű ünneplésben volt része. 2004-ben Dávidházi Péter hatalmas monográfiát állított össze róla Egy nemzeti tudomány születése címmel. (Dr. Gazda István)

Kísérleti fizikus, egyetemi docens
Trianon után került Erdélyből a budapesti tudományegyetemre. Az eötvösi kísérleti fizikai intézetben Tangl Károly, majd Rybár István irányításával végezte oktató és kutató munkáját. Doktori disszertációját is egy Tangl által adott témából készítette: vékony platinarétegek elektromos ellenállásának változását vizsgálta rendkívül alaposan, az alakváltozás és a hőmérséklet függvényében. A második világháborút követően igyekezett eleget tenni a megváltozott politikai és szakmai követelményeknek. A kísérleti fizika mechanikai részének előadásait tartotta, gazdagon illusztrálva érdekes demonstrációs kísérletekkel. Előadásai alapján készült a Pócza-Baintner jegyzet, mely később Budó-Pócza, majd Budó tankönyvvé fejlődve lett a hazai egyetemi fizikaoktatás egyik értékes dokumentuma. (Dr. Radnai Gyula)

Orvos-genetikus, tudományának szervezője és népszerűsítője, öröklődés-kutató
Középiskolában nemcsak a tanulásban, de a sportban is kiválónak bizonyult. Az orvosegyetemre is sportkapcsolatai révén jutott be. Az egyetem elvégzése után kutató orvosként helyezkedett el és mellékállásban szülészorvosként tevékenykedett. Itt végzett munkája vezette a genetika területére. Harmincegy éves korában lett kandidátus, negyvenhárom évesen akadémiai doktor. Vezette a születési rendellenességek országos nyilvántartását, ezt a tevékenységét külföldön is nagyra értékelték. Közben számos cikket publikált színvonalas angol nyelvű folyóiratokban, itthon pedig a televízióban vezette Az öröklődés titkai, majd pedig a Születésünk titkai, a Jövőnk titkai és további nagy sikert aratott sorozatokat. Hatvanhárom éves korában ment nyugdíjba, ettől kezdve zsenik, híres művészek, tudósok életét kezdte el kutatni, és a tehetségek felismeréséről, gondozásáról írt könyveket, kezdve Szent-Györgyi Albertnél és a magyar Nobel-díjasoknál, folytatva a festőknél, költőknél, matematikusoknál, míg végül halála előtt egy évvel jelent meg a zeneszerzőkről szóló könyve. Tartalmas élete során számos elismerésben részesült és széles körű népszerűségnek örvendett. (Dr. Radnai Gyula)

Amerikai matematikus
A Harvard egyetemen tanult, majd a Chicago-i egyetemen szerzett Ph.D. fokozatot. Ezután meghívták a princetoni egyetemre, ahol 1926-ban tanszékvezető professzor lett. 1932-ben lemondott professzori állásáról és az akkor létrehozott Institute for Advanced Study első matematikaprofesszora lett. Nagy szerepe volt abban, hogy megnyerte az intézetnek Albert Einsteint és Neumann Jánost, valamint abban is, hogy Eckert, Mauchly és Goldstine pénzügyi támogatást kaptak az ENIAC fejlesztésére. 1950-ben vonult nyugalomba. Legfontosabb eredményeit a topológia területén érte el. 1905-ben bebizonyította Jordan görbetételét. Számos tudományos társaság tagja, több egyetem díszdoktora volt. Az American Mathematical Society 1961-ben emlékére Oswald Veblen-díjat alapított.

Amerikai fizikus, rakétakutató
A Clark Egyetemen tanult fizikát, majd a Princeton-i egyetemen szerzett Ph.D. fokozatot. Kezdettől fogva a repülés, léghajózás problémái felé fordult. 1909-ben kezdett a folyékony hajtóanyagú rakétákkal foglalkozni. 1914-ben két szabadalmat jegyeztetett be: a folyékony hajtóanyaggal működő rakéta és a többfokozatú rakéta szabadalmát. A Smithsonian Intézet támogatásával 1926-ban elvégezte a világon az első kísérletet folyékony hajtóanyagú rakétával, amely működött ugyan, de csak rövid ideig, és így a közvélemény nem tekintette sikeresnek. 1929-ben azonban támogatást kapott a Guggenheim családtól, így létre tudta hozni ÚJ-Mexikóban, Roswellben kuttási telepét, haláláig itt dolgozott. A világűr elérésének úttörője, a NASA róla nevezte el Washinton D.C. mellett felépült űrközpontját.

Angol fizikus
Etonban és az oxfordi egyetemen tanult, majd Ernst Rutherford mellett dolgozott és oktatott a manchesteri egyetemen. Az 1. világháború kitörése után önkéntesként bevonult, híradós tisztként szolgált. Gallipoliban, Törökországban esett el, mielőtt betöltötte volna 28. évét. Moseley kutatásai előtt a periódusos rendszert Mendelejev az atomsúlyok növekvő sorrendjében állította össze. Ez azonban nem adott megnyugtató rendszert, és maga Mendelejev is két esetben eltért ettől a besorolástól. Moseley Max von Laue és a két Bragg (William és Lawrence) eredményei alapján vizsgálta az atomok spektrumát, és kimutatta, hogy a periódusos rendszer felépítésének alapja az atomok rendszáma. Törvénye alapján sikerült meghatározni az akkor még ismeretlen elemek rendszámát is.

Kínai matematikus
Tanulmányait kezdettől fogva az Egyesült Államokban végezte, a Kentucky-i és a Chicago-i egyetemen. Doktori tanulmányok folytatására 1932-ben Göttingenbe ment, a nemzetiszocialista párt uralomra kerülése után, a göttingeni matematikai fakultáson uralkodó politikai légkör miatt végül Lipcsében doktorált van der Waerden irányításával 1936-ban. Algebrai geometriai tárgyú disszertációjának megvédése után visszatért Kínába és a nankingi egyetem professzora lett. A hamarosan kitörő kínai-japán háború évekre lehetetlenné tette számára a tudományos munkát. 1947-ben tért vissza a kutatáshoz, meghívást kapott a Princeton-i Institute for Advanced Studies-ba, majd 1948-tól a Johns Hopkins University-n oktatott, 1950-től, mint professzor, 1977-ben történt nyugdíjba vonulásáig. Legfőbb eredményeit az algebrai geometria terén érte el. Nevéhez kapcsolódó fogalmak: Chow tétele, Chow lemma, a Chow-gyűrű.

Kémikus, műegyetemi tanár
A budapesti műegyetemen vegyészmérnöki oklevelet szerzett 1912-ben. A magyaróvári Növénykísérleti Állomáson kezdte meg működését, de néhány hónap múlva visszatért a budapesti műegyetemre, ahol az általános kémiai tanszéken Ilosvay Lajos mellett tanársegéd, 1915-től adjunktus. 1916-ban műszaki doktorátust szerzett. 1919-1921-ben a kémiai technológiai tanszéken, 1921-1930-ig az elektrokémiai tanszéken működött. 1945 után kétszer volt az egyetem gépész- és vegyészmérnöki karának dékánja, része volt abban, hogy az ostrom során súlyosan megsérült műegyetemen a tanítás újra megindult, s az épületet és a berendezést ért károkat helyreállították. 1949-ben nyugdíjazták. Tudományos munkát elsősorban az analitikai kémia területén folytatott. A gázanalitikában újszerű gázpipettákat szerkesztett, vizsgálta a gázok belső súrlódását és néhány új meghatározási módszert dolgozott ki. A mikroanalitikában új cseppreakciós kimutatásokat alkotott. 1945-től az MTA tagja.

Orvos, ideg- és elmegyógyász
Oklevelét a debreceni tudományegyetemen szerezte 1944-ben. 1941-től a debreceni egyetem ideg-elmeklinikáján működött, 1951-től a klinika elektrofiziológiai laboratóriumát vezette, 1955-től adjunktus és 1962-től 1972-ig, nyugdíjazásáig docens. Főleg neurofiziológiával és elektrofiziológiával foglalkozott, kezdetben a fejfájás kóroktanával, majd epilepszia-kutatással, valamint a központi idegrendszer élettani és kóros bioelektromos jelenségeinek elemzésével. Kidolgozta az Evipannal történő "aktiválás" módszerét. A Magyar Elektroenkefalográfiai Társaság alapító vezetőségi tagja, 1957-től titkára volt. Több külföldi tanulmányúton vett részt.

Magyar-amerikai közgazdász, matematikus, vegyészmérnök, gyógyszerész, filozófus, szociológus, Nobel-díjas
Zuglói gyógyszerész családba született; fasori gimnazistaként a KöMaL sikeres feladatmegoldója. Matematikát és filozófiát kezdett tanulni az egyetemen, de apja Lyonba küldte, hogy legyen vegyészmérnök. A háború kitörésekor hazatért, és gyógyszerész diplomát szerzett. 1944-ben behívták, de 1945-ben megszökött a Harmadik Birodalomba hurcolás elől; jezsuiták bújtatták. Később előadásokat hallgatott a Katolikus Hittudományi Főiskolán; 1946-tól filozófiát tanult, 1947-ben doktorált, majd Szalai Sándor szociológiai intézetében tanársegéd lett. 1948-ban a gyógyszertárak államosítása után párjával Ausztriába menekült. Ausztráliában gyári munkás lett, majd közgazdaságtant tanított. 1956-ban ösztöndíjjal Amerikába került, 1958-ban közgazdasági doktorátust szerzett. Főként matematikát és statisztikát tanulmányozott. 1994-ben (megosztva) Nobel-díjat kapott közgazdaságtani matematikai eredményeiért. (Hujter Mihály)

Orvos, feltaláló
Budapesten szerezte általános orvosi oklevelét 1954-ben; a Péterfy utcai fül-orr-gégészeten dolgozott 1955-től. A sebesült szabadságharcosok ellátását szervezte 1956-ban; az USÁ-ban élt 1957-től. Szakorvosi oklevelet szerzett a Harvardon, és ott dolgozott 1974-ig. Párhuzamosan a híres MIT előadó tanára is volt. A lágyrész mikrosebészetének bevezetésével, valamint a lézeres eljárások kifejlesztése, bevezetése és tökéletesítése terén világhírűvé vált. Az általa kidolgozott műtéti módszer MRI-vel ellenőrzötten, száloptikás endoszkóppal közvetített lézerenergiára alapozottan a makromolekulák, fehérjék kicsapódását idézi elő a megbetegedett szövetekben. Az Egyesült Államok elnökeinek főtanácsadója is volt, de tevékenysége az Óhaza és Erdély orvostechnológiai fejlesztésére is kiterjedt. (Hujter Mihály)

Tudománytörténész, könyvtáros, író
Eredetileg dramaturgiai képzettségű, később könyvtáros lett a Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézetben. Varga Domokos író felesége, Varga Tamás matematikus és Vargha Balázs irodalomtörténész sógornője. Hét gyermek édesanyja: András pszichológus és matematikus, Péter biostatisztikus, Domokos író és újságíró, Gergely kutató-mérnök, Anna vegyész, Magdolna tudománytörténész, fizikatanár és iskolaigazgató, Júlia építészmérnök. Idősebb korában csillagászati dokumentációval foglalkozott és tudománytörténeti munkákat írt, többek közt Zách János Ferenc, Pasquich János és Tittel Péter Pál csillagászokról. Több írásának témái híres csillagdák. (Hujter Mihály)

Szlovén születésű amerikai fizikus
Jelentős eredményeket ért el a kvantumoptika és a kommunikáció területén. A nagyon rövid optikai impulzusok során fellépő kvantumos bizonytalanságnak az optikai jelátvitelre való hatását vizsgálta. Nevét viseli a szolitonvezetésre vonatkozó Gordon-Haus effektus is. (Piriti János)

Premontrei csillagász, egyetemi tanár
A prágai majd a bécsi obszervatórium asszisztense, 1835-1852 között a pesti tudományegyetem tanára és az egyetemi csillagvizsgáló igazgatója. Nagy gondot fordított a meteorológiai megfigyelések tökéletesítésére. Jelentősebb csillagászati észleléseket csak a Halley-üstökös visszatérése, és a Neptunusz felfedezése alkalmából végzett. Sokat fáradozott az 1849-ben elpusztult csillagvizsgáló újjászervezése érdekében, de hiába. Ő volt a gellérthegyi csillagvizsgáló utolsó igazgatója. 1857-1861 között a József-ipartanoda (a Műegyetem elődjének) igazgatója.

Csillagász, matematikus, egyetemi tanár
Az Eötvös József Gimnázium elődjének, a pesti reáliskolának tanára volt. Mérnöki tanulmányait megszakítva vett részt a szabadságharcban, több csatában is kitüntette magát. Az önkényuralom során ezért rendőri zaklatások érték. 1850-ben szerezte meg mérnöki oklevelét, majd Bécsben tanult csillagászatot és matematikát. A pesti egyetemen a csillagászat magántanára lett. Mivel azonban a harcokban megsérült gellérthegyi csillagvizsgálót a szabadságharc után lebontották, csak kevés lehetősége volt csillagászati megfigyelésekre. Egész életében eredménytelenül küzdött a szabadságharcban lerombolt gellérthegyi csillagvizsgáló újjáépítéséért. Földmágnességi méréseket és hosszúság-meghatározásokat végzett. Kiváló tanár volt, tanítványa volt többek között Fröhlich Izidor.

Fizikus, egyetemi tanár
Kaposvár melletti kis faluban született, itt volt édesapja református lelkész. Csurgón, a református gimnáziumban érettségizett, majd Budapesten, az Eötvös Kollégium diákjaként szerzett matematika fizika szakos tanári oklevelet. 1915-től 1921-ig a pápai református gimnázium tanára volt. Közben 1915-től 1918-ig katonaként szolgált az első világháborúban. Ezalatt is volt ideje, hogy elkészítse doktori disszertációját "Planck sugárzási elméletének újabb módosítása" címmel, amelyet azonban csak 1920-ban sikerült megvédenie. Később is kitűnt konzervatív nézeteivel, mindenképpen klasszikusan szerette volna értelmezni a kvantumfizika törvényeit. Többször járt Németországban, különböző egyetemeken dolgozott, miközben sokat publikált német és magyar szakfolyóiratokban. Itthon 1928-ban lett az Akadémia levelező tagja. 1938-tól Rhorer László utódaként működött Pécsett az orvosi fizikai és röntgenológiai tanszéken. Eközben gyakran került szakmai - és nemcsak szakmai - ellentétbe egyik tanársegédével, Ernst Jenővel. 1945 után Ernst Jenő lett az általa biofizikának elnevezett tanszék vezetője, Császár Elemért pedig elbocsátották, akadémiai tagságát megszüntették. Börtönbe került, kiszabadulása után Tarján Imre segítségével jutott a Medicorban tudományos tanácsadói álláshoz. Ma is elsősorban kísérleti fizikusi és tankönyvírói munkásságát értékeli a mértékadó szakmai közvélemény, antiszemita megnyilvánulásait viszont határozottan elítéli. (Dr. Radnai Gyula)

Matematikus
1912-ben a Mathematikai és Physikai Társulat tanulmányi versenyének győztese. Ebben az évben iratkozott be a Pázmány Péter Tudományegyetem matematika-fizika szakára. Legjelentősebb tanárai Fejér Lipót, Bauer Mihály, Kürschák József és Beke Manó voltak. 1913 és 1914 nyarát Németországban töltötte, az előbbit a berlini, utóbbit a göttingeni egyetemen. 1915-ben fejezte be egyetemi tanulmányait. 1918-ban még katonaként doktorált Bécsben. 1919-20-ban Kürschák József mellett tanársegéd a műegyetemen. 1921-ben Berlinbe költözött, ahol magántanár lett, majd 1926-ban a königsbergi egyetem professzorává nevezték ki. Zsidó származása miatt 1934-ben kénytelen elhagyni Németországot. Pólya György és J. D. Tamarkin amerikai matematikus segítségével St. Louis Washington Egyetemén kapott fizetés nélküli állást. Ekkor különböző közadakozásokból és alapítványokból származó pénzből tartotta fenn magát. 1938-ban tanszéket kapott Stanfordban, tisztét 1953-ig töltötte be. Tagja volt az amerikai művészeti és tudományos akadémiának, tiszteleti tagja a bécsi Tudományos akadémiának és az MTA-nak.

Francia vegyész
Párizsban az École Politechnique-en tanult, és A.-J.Balard és C.-A. Wurtz asszisztense volt. Felismerte, hogy minden olyan molekula, amelyben egy szénatomhoz négy különböző atom vagy atomcsoport kapcsolódik, kétféle formában létezik; ezek egymás tükörképei, nem lehet őket fedésbe hozni. Az ilyen molekulák aszimmetrikusak, és ezért optikailag aktívak. Van't Hoff-tól függetlenül, de vele csaknem egy időben, 1874-ben tette közzé gondolatait. Helyesen feltételezte, hogy a szén mellett más elemek is alkothatnak optikailag aktív vegyületeket. Ezen kívül foglalkozott a petrolkémiával, a kozmológiával és a biológiával is.

Német matematikus
Berlinben doktorált, Herman Schwarz vezetése mellett. 1910-1914 között Lipcsében volt rendkívüli professzor, majd rendes professzor volt a jénai egyetemen. 1926-ban rendes professzorként visszatért Lipcsébe. Mindvégig komplex függvénytannal foglalkozott. Legfontosabb eredményeit 1907 és 1909 között érte el a Riemann-felületek uniformizációjával kapcsolatban. Nevéhez fűződik a Koebe-Bieberbach tétel, valamint az általa bevezetett Koebe-függvény.

Mérnök, városi építészeti felügyelő, rajztanár
A pesti Mérnöki Intézetben nyert oklevelet 1814-ben. 1814-1819 között az ország különböző részeiben dolgozott mint építész. 1819-ben a Helytartótanács a debreceni főiskolához a rajzolás és építészet tanárává nevezte ki, 1833-tól nyugalomba vonulásáig, 1858-ig az építkezésekre felügyelő bizottság tagja. Mintegy kétszáz építészeti tervrajza maradt fenn. Jelentős szakirodalmi munkássága az építészet, műszaki rajz, rajz és távlattan kérdéseivel foglalkozik. Tankönyveit maga illusztrálta rézmetszetekkel s elkészítette Csokonai Vitéz Mihály Síremléktervét. Jelentős volt mint grafikus is.

Gyógyszerész, gyógyszervegyész
A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Vándorgyűléseinek szervezete pályázatot írt ki egy olyan eljárásra, amelynek eredményeként a keserű ízű kinint gyermekek számára is alkalmazni lehessen. Ezt a pályázatot Rozsnyay a zombai gyógyszertárának laboratóriumában 1870-ben kialakított szerrel megnyerte, s az általa megalkotott készítmény bekerült a Magyar Gyógyszerkönyvbe, s azt követően nemzetközi sikert is aratott. 1887-ben pénzalapot hozott létre gyakorló gyógyszerészek számára rendezendő tudományos verseny díjazására. Ennek folytonosságát a világháborúk ugyan megszakították, de 1965 óta újra évente megrendezik. Ezen túlmenően rész vett a sakk magyar szaknyelve megteremtésében, s javaslatára 1879-től kezdve a Vasárnapi Újság állandó sakkrovatot indított. (Dr. Gazda István)

Mérnök, repülőgépszerkesztő
A budapesti műegyetem elvégzését követően, 1905-ben tervezte meg első repülőgépét, megalkotásához nem talált pártfogókat, az USA-ba ment, hogy megvalósítsa terveit. Amerikában a Herring Curtiss repülőgépgyár motorszerkesztési osztályának főnöke lett. Elsőként egy négyhengeres, 25 lóerős, percenként 1200 fordulatszámú motort tervezett, majd ehhez egy különlegesen merevített, nyitott törzsű monoplánt épített. 1909. december 31-én szállt fel Hammondsportban gépével, mely kísérlet mindjárt az első alkalommal kiválóan sikerült. Ő volt az első magyar, aki repülőgéppel felemelkedett a levegőbe és találmánya volt az első, Amerikában sikerrel repülő monoplán (egyfedelű) repülőgép. 1910 márciusában gépével két óra alatt 216 km távolságot tett meg, miközben helyenként 1100 méter magasságba is emelkedett. A Curtiss vállalat a Wright fivérekkel (Wilbur és Orville) vívott konkurenciaharcban alulmaradt, csődbe jutott, nem tartott igényt Pfitzner szolgálataira, végső elkeseredésében öngyilkos lett.

Genetikus
Természetrajz-vegytan szakos tanári oklevelet 1935-ben a szegedi tudományegyetemen szerzett, 1936-ban bölcsészdoktorrá avatták. 1936-1939-ben a szegedi egyetemi Általános Állattani Intézetben, 1933-1944-ben a tihanyi Biológiai Kutató Intézetben, 1944-1948-ban mint a biológiai és genetikai laboratórium vezetője a mosonmagyaróvári Növénynemesítő Intézetben dolgozott. 1943-ban a kolozsvári tudományegyetemen magántanárrá habilitálták. 1948-tól haláláig a budapesti Növény-örökléstani, ill. Agrobiológiai, majd az MTA Genetikai Intézetének vezetője. 1948-1951-ben a budapesti Agrártudományi Egyetem biológiai tanszékét is vezette. 1967-ben az MTA levelező tagjának jelölték, de az illetékes osztály szakmapolitikai okokból és közvetlen politikai beavatkozás miatt nem támogatta. Az 1990. dec. 4-i közgyűlés rehabilitálta, és kimondta: úgy tekinti, mint akit az 1967. évi máj. 3-i közgyűlés az MTA levelező tagjává megválasztott. Kimagasló eredményeket ért el a fiziológiai és biokémiai genetika és az evolúciógenetika területén. Győrffy István botanikus fia.

Mikrobiológus, állatorvos
Állatorvosi oklevelét 1939-ben, doktori címét 1940-ben szerezte meg Budapesten. 1939-1940-ben a Phylaxia Szérumtermelő Rt.-nél asszisztens. 1940-1944-ben a kolozsvári Állategészségügyi Intézet munkatársa, 1944-1950-ben az Országos Állategészségügyi Intézetben kutató. 1950-1967-ben az MTA Állatorvostudományi Kutatóintézetének lett tudományos munkatársa, 1957-től tudományos osztályvezetője. 1967-től haláláig az intézet igazgatója volt. Tudományos érdeklődése úgyszólván valamennyi fertőző állatbetegségre kiterjedt. Több, nálunk addig ismeretlen baromfibetegséget állapított meg elsőként. Ő írta le először a libainfluenza kórképét, amelyet Derzsy-betegségnek is neveznek.

Dán matematikus
A koppenhágai egyetemen tanult matematikát. Szegény családból származott, ezért tanulmányai mellett dolgoznia és tanítania kellett, hogy fenntartsa magát. 1871-ben szerezte meg a doktori címet. 1877-től a koppenhágai egyetem matematikaprofesszora volt. Tagja volt egy nagy dán biztosítótársaság ellenőrző bizottságának is. Számos területen dolgozott: foglalkozott többek között algebrával, számelmélettel, analízissel, differenciálegyenletekkel és mechanikával. Foglalkozott kriptográfiával is, legfontosabbnak tartott eredményeit a gráfelmélet területén érte el. Sokak szerint az ő munkája indította el a modern gráfelméletet. Később, 1888-1909 között Petersen főleg a függvényelmélet, a latin négyzetek és a számelmélet témakörében publikált. Róla van elnevezve az általa konstruált Petersen-gráf.

Bányamérnök
Tanulmányait 1804-től a selmecbányai akadémián, majd külföldi bánya- és kohóvállalatoknál folytatta. Működését Szomolnokon kezdte, majd kutatásai alapján újból üzembe helyezte a felhagyott aranyidai nemesfémbányákat. Sikeres működése alapján bízták meg a válságos helyzetbe jutott Nagybánya környéki állami bányák, kohók és pénzverő vezetésével. Miután a bányászatot itt is újjáteremtette, 1834-ben a selmecbányai kamaragrófság vezetésével bízták meg. Új feltárásokkal, a kohók üzemének javításával, több technikai újítással kerületét újjászervezte és ismét jövedelmezővé tette.

Erdőmérnök, egyetemi tanár
Erdőmérnöki oklevelét a selmecbányai Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskolán 1914-ben szerezte. Szolgálatát Zalatnán kezdte. 1919-től Sopronban tanársegéd a Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskola Erdőhasználattani Tanszékén. 1922-ben az Esterházy-uradalomba került. Lentiben, Csömödéren, Kaposváron és Sopronban dolgozott. Erdei vasutakat és fűrésztelepeket tervezett és épített, az erdőgazdálkodás gyakorlati kérdéseivel foglalkozott, főleg fakitermeléssel, erdőfeltárással, fafeldolgozással. 1939-1945 között az Esterházy erdőbirtokok igazgatója volt. 1945-1946-ban az Erdészeti Kutató Intézetben dolgozott. 1946-tól a Budapesti Műszaki Egyetem erdőhasználattani tanszékén előadó, 1948-tól egyetemi tanár, a soproni Erdőmérnöki Főiskola erdőhasználattani tanszékének vezetője 1961-ig, nyugdíjba vonulásáig.

Ír matematikus, fizikus, csillagász
Zsenialitása először a nyelvtanulás terén nyilvánult meg. Matematikai tanulmányait 13 évesen Clairaut Algebra című művével kezdte, majd valamivel később Newton és Laplace munkásságának tanulmányozásával folytatta. 18 évesen felvételt nyert a dublini Trinity College-be. 1826-ban nyelvekből és matematikából kiérdemelte az úgynevezett optime-ot, melyre azelőtt nem volt példa. Utolsó évesként küldött egy publikációt a Royal Irish Academynek, melyben egyebek mellett bevezette az optika karakterisztikus függvényét. 1827-ben kinevezték a Trinity College csillagászprofesszorának, mellyel egyebek mellett az Írország királyi csillagásza cím is járt. Alkalmazta a karakterisztikus függvényt Fresnel hullámfelületének tanulmányozásához. 1835-ben publikálta Algebra, mint a tiszta idő tudománya (Algebra as the Science of Pure Time) című művét, melyet Kant tanulmányozása ihletett. Ugyanebben az évben lovaggá ütötték. Később főként algebrával, azon belül is a rendezett hármasokkal foglalkozott. 1843-ban felfedezte a kvaterniószorzást. Élete hátralévő részében a kvaterniók elméletének kidolgozásával foglalkozott. A National Academy of Sciences (USA) az első külföldi tagjává választotta.

Német matematikus, logikus
1928-ban kezdte el matematikai tanulmányait, több egyetemen is tanult (Greifswald, Göttingen, München és Berlin). Göttingenben Weyl irányítása nellett szerzett doktorátust 1933-ban. 1935-39 között Hilbert asszisztense volt Göttingenben. 1943-tól a prágai német egyetem professzora volt. 1945-ben minden prágai németet letartóztattak, Gentzen a börtönben éhenhalt. Munkássága során legfontosabb eredményeit a matematika alapjainak, a bizonyításelméletnek a területén érte el. Legismertebb tétele a számelmélet axiómarendszerének ellentmondásmentességét bizonyító, a nevét viselő Gentzen tétel.

Geológus
Tanulmányait a magyaróvári gazdasági akadémián végezte. Az első magyar talajtérkép készítője volt, amellyel a párizsi világkiállításon aranyérmet nyert. Tudományos munkássága elsősorban az agrogeológiai és a hidrogeológia területén alapvető. Elsőként hívta fel a figyelmet a barlangi foszfáttrágyák gazdasági jelentőségére, és ő szervezte meg a magyarországi barlangok kataszterének összeállítását. Hidrogeológiai munkái közül kiemelkedett komplex feldolgozású kétkötetes monográfiája, amely földtani és víz- földtani alapot adott Budapest közműfejlesztéséhez.

Vegyészmérnök, fotokémikus, amatőr fotós
A budapesti műegyetemen 1943-ban szerzett diplomát. Zemplén Géza műegyetemi tanszékén kezdte meg munkáját. 1943-1951 között a Chinoin Gyógyszervegyészeti Gyár kutatómérnöke, majd üzemvezető-helyettese volt. 1951-ben a Magyar Filmlaboratórium Vállalat Gyarmat utcai kísérleti laboratóriuma vezetőjeként kezdett el fotokémiával foglalkozni. Utóbb a Magyar Filmlaboratórium Vállalat igazgatója lett. A fotokémia mellett a fototechnika és fotóművészet fejlődését is figyelemmel kísérte. Nagy szerepe volt a színesfilm-kidolgozás ellenőrzött, biztonságos feltételeinek kialakításában, s ennek elterjesztésében. A 60-as, 70-es években előadásokat tartott, melyek révén egész fotós nemzedék számára tette érthetővé a fotokémiai folyamatokat és azok összefüggéseit. A Magyar Fotóművészek Szövetségének alapító tagja, a Nemzetközi Filmtechnikai Szövetség (UNIATEC) elnökségének örökös tagja volt. Számos kitüntetésben részesült.

Amerikai biofizikus, etológus
1942-ben kapott Ph.D. fokozatot a Harvard Egyetemen. 1942-től 1945-ig a Harvard pszichoakusztikai és kimerültséget tanulmányozó laboratóriumában, valamint más biológiai kutatóhelyein dolgozott. A háború után állattant oktatott előbb a Cornell Egyetemen 1946-1953-ig, majd a Harvardon 1953-65-ig. 1965-ben a New York-i Rockefeller Egyetem professzora és a New York-i Állattani Társaság kutatója lett. Főként az állatok helyváltoztatásának, hang alapján való tájékozódásának és érzékszerveik biofizikájának kutatásáról ismert.

Brit fizikus
1853-ban a londoni Royal Institution (Királyi Intézet) természetbölcselet-professzorává választották. Tyndall nemcsak munkatársa, de utóda is volt Michael Faraday-nek a Royal Institution élén. Eleinte a kristályok mágneses tulajdonságait tanulmányozta, de 1859-ben a különböző gázok hőelnyelő és hősugárzó képességét kezdte vizsgálni. Megállapította azt a meteorológiai szempontból fontos tényt, hogy a nedves levegő csekély hőmérséklet-változással nyeli el a hőt. A kolloid oldatokban, szuszpenziókban lévő, mikroszkópikus méretűnél is kisebb részeken, nagy molekulákon szóródó fény polarizációs viszonyait vizsgálta, az általa feltárt jelenséget ma Tyndall-effektusnak nevezik. Kísérletekkel támasztotta alá, hogy az ég kék színét a légkör molekuláin szóródó napsugarak okozzák. A jelenségre később Lord Rayleigh adott elméleti magyarázatot. Jelenségcentrikus, terjedelmes termodinamika könyvét magyarra is lefordították és Szily Kálmán előszavával kiadták 1874-ben.

Kémikus, Nobel-díjas
Egyszerre volt fizikus és kémikus. Budapesten a piaristáknál érettségizett, majd Németországban szerzett vegyészi diplomát. 1911-ben Manchesterben Rutherford laboratóriumában dolgozott, itt ismerkedett meg és kötött életre szóló barátságot Niels Bohrral. 1912-ben született meg Bohr atommodellje és ebben az évben fedezte fel Hevesy a radioaktív nyomjelzés módszerét. Nemzetközileg elismert fizikai-kémiai kutatásai révén 1913-ban lett a budapesti tudományegyetem magántanára. 1918-ban rendkívüli, 1919-ben rendes tanári kinevezést kapott. Utóbbit sajnos a Tanácsköztársaság kormányától, ezért ezt 1920-ban visszavonták. Ekkor Koppenhágába ment és Bohr intézetében folytatta kutatásait. Később is gyakran megfordult Dániában, a háború alatt innen menekült át a náci üldöztetés elől Svédországba. Ekkor már egész Európában széleskörűen alkalmazták az általa felfedezett radioaktív nyomjelzéses módszert, amit a tudományos világ azzal ismert el, hogy neki ítélték az 1943. évi kémiai Nobel-díjat. Felvette a svéd állampolgárságot, de élete végéig megőrizte magyar útlevelét. Halála előtt nem sokkal még egyszer hazalátogatott, átvette díszdoktori oklevelét az ELTE-n és a Budapesti Műszaki Egyetemen. (Dr. Radnai Gyula)

Botanikus, paleobotanikus
Tanulmányait a budapesti tudományegyetemen végezte, ahol Tuzson János volt a professzora. 1920-ban a növényrendszertani tanszéken tanársegéd, 1929-ben a budapesti tudományegyetem magántanárrá habilitálta. 1942-ben az Magyar Nemzeti Múzeum Növénytárának igazgatója, 1942-ben a budapesti tudományegyetem növényrendszertani és növényföldrajzi tanszékének tanárává nevezték ki. 1952-ben politikai okokból (és vélhetően nemesi származása miatt) kitiltották az egyetemről, egyszerű munkatársként került vissza a Magyar Természettudományi Múzeum növénytárába, s itt dolgozott egészen haláláig. Kutatásai során a Mediterráneum valamint az Alpok és a Kárpátok flóráját vizsgálta. Ősnövénytani munkásságát az Alpok flórájának eredetéről, az erdők fejlődéstörténetéről és az éghajlat változásának a növényzetre való hatásáról szóló tanulmányai tanúsítják. Ősnövénytani tanulmányai, monográfiái hazánk harmadidőszaki flórájának ismeretét szélesítették. Tudományos eredményei elismeréseként 1945-ben az MTA levelező tagjává választotta. 1949-ben tanácskozó taggá minősítették vissza, s tagságát csak 1989-ben - posztumusz - állították vissza.

Itáliai természettudós
Itáliai arisztokrata családból származott. Elsősorban a botanika területén végzett kutatásokat. Ő alapította meg az Accademia dei Lincei-t 1603-ban, a társaság 1611-ben Galileit is felvette tagjai sorába. Az Akadémia Galilei több művét is kiadta, valamint támogatta Galileit az egyházi körökből érkező bírálatokkal és támadásokkal szemben. Cesi fiatalon halt meg, halálával az Akadémia is megszűnt.

Német biokémikus, Nobel-díjas
A Berlini Egyetemen szerzett kémiai és Heidelbergben orvosi doktorátust 1906, ill. 1911-ben. Az 1931-es orvosi Nobel-díjjal a daganatos sejtek (elsősorban ráksejtek) metabolizmusának és a sejtlégzésnek vizsgálata során elért eredményeit ismerték el. Ő figyelte meg elsőként, hogy a rosszindulatú sejtek szaporodásához jóval kevesebb oxigénre van szükség, mint az egészséges sejtekéhez. 1918-tól a berlini Max Planck biológiai intézetben kutatott, 1931-től a berlini Max Planck sejtfiziológiai intézet vezetője volt. Sikeresen izolált több fontos enzimet és koenzimet, valamint feltárta azok szerkezetét és hatásmechanizmusát.

Amerikai születésű kanadai csillagász
A Mount Holyoke College-en, majd a Harvard Egyetemen tanult csillagászatot. Doktori fokozatot a Radcliffe College-ben szerzett 1931-ben. 1930-ban férjhez ment Frank Hogg-hoz, aki ugyancsak csillagász volt. Férje Brit Columbiában, a Dominion Astrophysical Observatory-ban kapott állást, ezután több éven keresztül férje oldalán dolgozott, fizetés nélkül. 1935-ben a torontoi egyetemhez tartozó Dunlap Csillagvizsgálóban kapott állást, itt dolgozott egész pályafutása során. Kutatómunkája mellett csillagászatot oktatott a Torontói Egyetemen. Kutatásai középpontjában a gömbhalmazok vizsgálata, a gömbhalmazokban észlelhető változó csillagok megfigyelése volt. Ő volt az első Kanadában, aki folyóiratokban népszerűsítette a csillagászatot. A Royal Canadian Institute-nak ő volt az első női elnöke. Számos díjat nyert el. Az általa felfedezett aszteroidot róla nevezték el 1984-ben "2917 Sawyer Hogg"-nak. 1989-ben a Canada Science and Technology Museum Obszervatóriumát róla nevezték el.