Orvos
1871-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon, majd Bécsben folytatott tanulmányokat, 1873-ban sebészorvosi oklevelet is szerzett. Hazatérve a Bp. V. kerület orvosa, majd tiszti főorvosa lett. Ebben a minőségében megszervezte az anyatejgyűjtést és küzdött az élelmiszer-hamisítási eljárások ellen. 1887-ben lemondott tisztiorvosi állásáról és megszervezte a Budapesti Önkéntes Mentőegyesületet, amelynek igazgatója lett. Megszervezte a mentést, a betegek, közöttük az elmebetegek intézetbe szállítását, a részegek és epileptikusok ellátását, az elsősegélynyújtás oktatását. Létrehozta a Mentőmúzeumot, mentőkönyvtárat alapított. Utolsó törekvése a Fertőtlenítő Intézet megalapítására irányult, amelyet a megújuló kolerajárványok tettek szükségessé. Emellett a MÁV-nál és a Fővárosi Villamosvasútnál is betöltött orvosi állást. Egészségügyi felvilágosítással is foglalkozott. A Mentők Lapja alapító szerkesztője. Fontos szerepe volt a magyar torna és jégsport megszervezésében.

Orvos, kórházigazgató
Hazai orvosi tanulmányok után 1889-től Marosvásárhelyen kórházi orvos, 1913-1919 között kórházigazgató. Az ő elgondolásai alapján tervezték meg a pavilonrendszerű marosvásárhelyi Állami Kórházat. Az ízületi segélyszalagok szakadásával és a végtagok helyi érzéstelenítésével kapcsolatban hazai vonatkozásban úttörő jellegű kutatásokat végzett. Mint a Bolyai család rokona, ő kezdeményezte Bolyai Farkas és János exhumálását és közös sírba való temetését.

Meteorológus
A budapesti egyetem bölcsész karának volt hallgatója. 1894-ben lépett a Meteorológiai Intézet kötelékébe. Előbb a kiskartali csillagdában tevékenykedett, 1900-tól a tervei alapján felépített ógyallai meteorológiai és földmágnességi obszervatórium vezetője volt. 1904-ben a budapesti Meteorológiai Intézethez került, 1933-ban igazgatója lett. Ő volt hazánkban a mikroklimatikus megfigyelések módszerének és az eredmények matematikai feldolgozásának első művelője, de ugyanúgy a magaslégkör-kutatás megalapítója is. Kezdeményezésére szállott fel 1913. jan. 13-án az első műszeres léggömb, amellyel megindult a magyar sztratoszférakutatás. Róla nevezték el a pestlőrinci obszervatóriumot.

Német matematikus, orvos, természettudós
Leiden-ben tanult matematikát, 1672-73-ig. Utazásai során a kor számos jeles tudósával (Leibniz, Huygens) került kapcsolatba. Szászországban rézből nagyméretű homorú gyújtótükröket készített, melyekkel igen magas hőmérsékletet tudott előállítani, optikai kísérletekre és anyagok megolvasztására. Készített ilyen célokra nagy átmérőjű gyűjtőlencséket is. Saját üveghutáiban az üveggyártás technológiáját továbbfejlesztette. Nagy szerepe volt a meisseni porcellán feltalálásában. Mint matematikus is fontos eredményeket ért el, nevéhez fűződik a Tschirnhaus-görbe és a Tschirnhaus-transzformáció.

Skót matematikus, fizikus
A St Andrews Egyetemen végezte tanulmányait. Éveken keresztül különböző családoknál nevelőként működött. 1805-ben az Edinburgh-i egyetemen nyerte el a matematika-professzori állást, majd 1819-ben a természettudományok professzora lett. Geometriával és trigonometriával foglalkozott. Fizikai vizsgálataiban elsősorban a hővel kapcsolatos jelenségeket vizsgálta. Invenciózus feltaláló volt, számos műszert szerkesztett, többek között differenciál hőmérőt és higroszkópot is. Ő készített először mesterséges úton jeget. Hősugárzással kapcsolatos vizsgálataihoz szerkesztette meg az ún. Leslie-féle kockát.

Gyógyszerész, egyetemi tanár
1934-től gyógyszerészgyakornok a Soroksári úti családi gyógyszertárban. Gyógyszerész oklevelet 1938-ban szerzett. 1941-ben gyógyszerészdoktorrá avatták. 1945-től a Soroksári úti gyógyszertár vezetője volt. 1948-tól az egyetemen externista. 1949-től tanársegéd, az Egyetemi Gyógyszerészeti Intézet galenusi laboratóriumának vezetője. 1950-ben vonult be a hadsereghez gyógyszerész-őrnagyként. A Magyar Néphadsereg főgyógyszerésze. Emellett a budapesti Orvostudományi Egyetemen 1962-től a gyógyszertudományi kar dékán helyettese, a Gyógyszerészeti Intézet igazgatója, tanszékvezető egyetemi tanár. Az Egészségügyi Tudományos Tanács tagja, a Magyar Gyógyszerészeti Társaság egyik alapítója, illetve elnöke. Főleg gyógyszerészeti technológiával foglalkozott.

Angol matematikus
A permanencia elv kimondásával és szimbolikus algebrájával elősegítette az absztrakt algebrai szemléletmód kialakítását. Cambridge-ben volt diák, majd tanár, később az Ely katedrális esperese. Magát az algebra Euklidészének nevezte. Megpróbálta az algebrát tetszőleges elemekre axiomatikusan felépíteni. Törekvése nem járt sikerrel. Gondolatai Hamilton, Boole, Cayley és más angol algebristák munkásságában teljesedtek ki.

Brit mérnök
Párizsi tanulmányai után 1823-ban apja, Sir Marc Isambard Brunel irodájában részt vett korának úttörő vállalkozásában, a Temze-alagút tervezésében. Brunelt 1831-ben kinevezték a bristoli kikötő főmérnökének. 1833-ban a frissen alakult Great Western Railway vasúttársaság főmérnöke lett. Ő tervezte meg a Bristol és London közötti széles nyomtávú vasútvonalat, amely nagyobb sebességű vonatok közlekedtetését tette lehetővé, építését 1841-ben fejezték be. Ő tervezte meg a Clifton melletti függőhidat, amelynek építése azonban csak halála után, 1864-ben fejeződött be. A transzatlanti gőzhajózás úttörője volt, az általa tervezett hajók közül az elsőt, a Great Westernt 1838-ban bocsátották vízre. Nevéhez fűződik az első óceánjáró csavargőzös, a Great Britain, valamint a világ akkor legnagyobb hajója, a Great Eastern megépítése, amely 1866-ban - számos nehézség után - lefektette az első működőképes telefonkábelt Európa és Amerika között. Gróf Széchenyi István találkozott Isambard Kingdom Brunellel, amikor Angliában tanulmányozta a vasútépítés akkori legmodernebb technológiáját. Viszonylag rövid pályafutása alatt számos jelentős műszaki alkotást hozott létre, többi között 25 vasútvonalat, száznál több hidat, köztük öt függőhidat, nyolc kikötőrendszert, három tengerjáró gőzhajót és egy előre gyártott tábori kórházat épített. Nagy-Britannia egyik legjelentősebb műszaki alkotójának tekintik.

Francia csillagász, matematikus, geométer
A Sorbonne és az École Polytechnique professzora, majd a párizsi obszervatórium vezetője volt. Legfontosabb eredménye az új, nagy pontosságú Hold-elmélete volt. Az általa bevezetett módszert és az ún. Delaunay-féle változókat ma is használják. A háromtest-probléma kutatója, jelentős eredményeket ért el a funkcionálanalízis és a diszkrét geometria területén. Neve ott van a hetvenkét francia tudós között az Eiffel-tornyon.

Német optikus
Berlinben tanult, majd Párizsban Rühmkorff, később Oberhäuser mellett jó minőségű mikroszkópokat készített. 1860-ban átvéve az üzletet saját neve alatt dolgozott. 1870-ben a német-francia háború miatt Potsdamban alapított új vállalatot, párizsi üzletét az addigi mechanikai igazgató, a lengyel csillagász Prażmowski vitte tovább. Hartnack tökéletesítette az Oberhäuser által feltalált patkóállványt, és sikeresen alkalmazta az Amici-féle immerziós rendszert, a Nicol-féle prizmát, valamit új megvilágítási rendszert is feltalált. Kora legjobb minőségű mikroszkópjait készítette, ilyeneket használt pl. Robert Koch is híres kísérletei során. A bonni egyetem orvosi kara 1868-ban tiszteletbeli doktorrá avatta, 1882-ben professzori címet kapott. (Piriti János)

Norvég fizikus, meteorológus
1890-ben az osloi egyetem elvégzése után Németországba ment, ahol Heinrich Hertz német fizikus asszisztense volt. A kettős rezgőkörök rezonanciájának vizsgálatában elért eredményei hozzájárultak az elektromágneses hullámok természetének megismeréséhez. 1895-ben a Stockholmi Egyetemen kinevezték az alkalmazott mechanika és matematikai fizika professzorává. 1898-ban hozta nyilvánosságra nagyjelentőségű cirkulációs elméletét, és kutatási területét a légkör dinamikájára irányította. 1904-ben elsőként ismerte föl a légkör matematikai modellezésének lehetőségét és elvi alapjait. Munkássága szakmai körökben nagy érdeklődést váltott ki. Előbb Lipcsében, majd Bergenben iskolát alapított, amely a szinoptikus meteorológiai és prognosztikai kutatók vezető helye volt. Bjerknest a modern meteorológiai előrejelzés atyjának lehet mondani, akinek a meteorológia tudománya igen sok és értékes eredményt köszönhet.

Vízépítő mérnök
Oklevelét a pesti tudományegyetem Mérnöki Intézetében 1816-ban szerezte. A Körösök fejmérésénél Huszár Mátyás mellett kezdte működését 1819-ben. 1823-tól a Duna-felmérés munkatársa, majd 1829-től a munkálatok vezetője. Vezetésével készült a Duna Pétervárad-Orsova közti szakaszának felvétele, s az al-dunai szakasz térképe. 1833-tól Széchenyi István mint Duna-szabályozási királyi biztos irányítása alatt elkészítette az al-dunai Vaskapu szabályozásának tervét, majd megkezdte al-dunai út építését, valamint a Vaskapu szabályozását, amit azonban a kormánytámogatás megvonása miatt nem sikerült befejeznie. Közben 1833-1834-ben a szabályozáshoz szükséges eszközök beszerzése érdekében Széchenyivel hosszabb Ny-európai tanulmányútra ment. 1841-től központi hajózási felügyelői minőségben részt vett az ország legkülönbözőbb részein folyó vízi munkálatok ellenőrzésében és irányításában. Fő műve a Tiszaszabályozás terve, amelyet az 1833-1845 között Lányi Sámuel vezetésével végrehajtott Tisza-felmérés adatai alapján és az ennek során készült szabályozási részlettervek felhasználásával dolgozott ki. Számos tanulmánya maradt fenn (háromszögelési és szintezési utasítások, folyószabályozási tervek. hidraulikai mérések stb.). 1835-től az MTA tagja.

Osztrák születésű svéd orvos, egyetemi tanár, Nobel-díjas
Bécsben született, apja magyar születésű volt. Orvosi oklevelét Bécsben szerezte, majd belgyógyászati és pszichiátriai tanulmányokat folytatott. 1905-től a bécsi orvosi egyetem fülészeti klinikáján dolgozott, majd 1909-től docens volt. Az 1. világháborúban hadikórházi osztályvezető orvos, a fül-orr-gégészet vezetője. 1915-ben hadifogolyként értesült arról, hogy neki ítélték az 1914 évi orvosi Nobel-díjat. A svéd kormány közbenjárására szabadult ki és 1916-ban vehette át a díjat. Bécsben nem kapott tanszéket, ezért Svédországba távozott, 1926-tól haláláig az uppsalai egyetem fül-orr-gégészeti tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára volt. A Nobel-díjat a belső fülben levő egyensúlyérző szerv élet- és kórtanával kapcsolatos munkáiért kapta. Leírta az egyensúlyérző funkciók vizsgálati módszereit, valamint kidolgozta a friss lövési sérülések sebészeti ellátási módszereit. Az idült homloküreg-gyulladás gyógyítására javasolt műtéti eljárást, amelyet Bárány-műtétnek neveznek. Munkásságát több magas szakmai kitüntetéssel ismerték el. 1960-ban Bárány Társulat alakult Uppsalában.

Mérnök, műegyetemi tanár
A budapesti műegyetemen 1903-ban nyert oklevelet, majd a műegyetem geodéziai tanszékén Bodola Lajos tanársegéde, utóbb adjunktusa; közben hosszabb időt töltött a potsdami geodéziai intézetben. 1913-tól haláláig a geodézia r. tanára. Részt vett az Eötvös-féle geofizikai és felső geodéziai mérésekben, Sterneck-féle ingákkal az ország számos helyén határozta meg a nehézségi gyorsulás szabatos értékét. 1927-ben létrehozta a Magyar Geodéziai Intézetet, amelynek tudományos működését ő vezette. A korszerű alapvonalméréseket ő vezette be hazánkban. 1932-től Budapest városmérésének munkatársa, majd vezetője, 1945-től a háború alatt elpusztult Duna- és Tisza-hidak újjáépítésével kapcsolatos geodéziai méréseket irányította. Több, széles körben használatos geodéziai mérőműszert szerkesztett. 52 esztendős oktatói működése során mérnökök generációit nevelte fel. 1925-től 1949-ig a Geodéziai Közlöny szerkesztője. Az MTA 1918-ban, 37 éves korában, levelező tagjává választotta, 1949-es átszervezésekor tanácskozó taggá minősítették, 1989-es közgyűlési határozata szerint 122 tanácskozó tagot rehabilitáltak, ekkor kapta vissza Oltay posztumusz levelező tagságát.

Magyar születésű amerikai atomfizikus
"Visszagondolva az életemre, mindig úgy tartottam, hogy egy kísérleti fizikusnak az a feladata, hogy a legpontosabb eredményeket érje el a legegyszerűbb és legolcsóbb módon. Nem szeretek ágyúval lőni verébre, még ha sokan ezt elegánsnak is tartják. Amikor negyvenéves voltam, azt mondtam a feleségemnek: az életem fő célja az volt, hogy tiszteljenek azok, akiket én is tisztelek. Ezt a célt elértem és boldog vagyok. Sokan érzik, hogy nem kaptak elég elismerést a világtól s ezért keserűek. Én úgy érzem, hogy a világ több elismerést adott nekem, mint amennyit megérdemeltem, bennem nincs semmi keserűség. Elégedett vagyok az életemmel". 1991-ben Wolf-díjat kapott.

Osztrák csillagász, matematikus, egyetemi tanár
A korai reneszánsz egyik jelentős csillagásza és matematikusa, a bécsi egyetem tanára. Legfőbb céljának tekintette Ptolemaiosz műve (Mathematiké szüntaxisz = Almagest) latin fordításának javítását és az adatok hibáinak kiküszöbölését. Munkáját tanítványa Regiomontanus segítségével végezte, a munkát Regiomontanus fejezte be. A Naprendszer Ptolemaiosz-féle elméletének mohamedán tudósok által továbbfejlesztett elméletét mutatja be. Új műszereket tervezett és készített. V. László magyar és cseh király udvari csillagásza volt, a király halála után III. Frigyes császár udvari csillagásza lett. Baráti kapcsolatban volt Vitéz János váradi püspökkel, elküldte számára a "quadrans geometricus"-nak nevezett szögmérő műszerét, és Várad feltételezett földrajzi hosszúságára számolta a napfogyatkozás számításokra szolgáló táblázata egyik változatát. (Ezért nevezték ezt a táblázatot "Tabulae Waradiensis"-nek.) Vitéz János váradi tudós körébe hívta, de Peuerbach nem akart Bécsből távozni, és maga helyett Regiomontanust ajánlotta. Jelentős szerepe volt a reneszánsz magyarországi csillagászatának kibontakozásában. Műveit 1514-ben adta ki Georg Tanstetter nyomtatásban (Bartha Lajos)

Amerikai biokémikus, Nobel-díjas
Doktori címet 1935-ben szerzett a minnesotai egyetemen, majd két évig Angliában, a manchesteri egyetemen volt Rockefeller-ösztöndíjas. 1937-ben került Berkeley-be, a kaliforniai egyetemre, ahol 1946-ban a Lawrence Radiation Laboratory biokémiai csoportjának vezetője lett. 1971-ben egyetemi tanári kinevezést kapott. A fotoszintézissel kapcsolatos kutatásait az 1940-es évek közepén kezdte meg. A molekulafizika és -kémia eredményeit alkalmazta az alapvető biológiai folyamatok vizsgálatánál. Főleg a fotoszintézis mechanizmusával foglalkozott és nagyban hozzájárult annak felderítéséhez. Hogy e folyamatban a közbeeső termékeket meg tudja határozni, 14-es szénizotóppal jelezett szén-monoxidot használt. Tanulmányozta az élet eredetét és a kémiai szelekció elméletét hirdette, valamint azt, hogy a porfirineknek elsőrendű szerepük volt az élet megjelenésében. 1961-ben kémiai Nobel-díjjal tüntették ki.

Orvos, botanikus
1790-ben Lipcsében bölcseleti, 1791-ben orvosdoktori oklevelet szerzett. 1791-1972-ben Bécsben, 1793-tól Erdélyben orvos. 1793-1797-ben Nagyszebenben, 1797-1801-ben Újegyházán, 1801-1811-ben Segesváron orvos. 1807-1829-ben elsősorban botanikával foglalkozott, Erdély flórájának teljes leírásán dolgozott. Számos endemikus növényfajt fedezett fel, és írt le. Tagja volt a lipcsei Linné-társaságnak és a pesti egyetem orvosi karának.

Matematikus, mérnök, műegyetemi tanár
Tanulmányait a pesti Mérnöki Intézetben végezte. 1848-ban nyert oklevelet s a szabadságharc idején kormánymegbízásból a debrecen-szatmári vasút kitűzésén dolgozott. 1849-től a pesti tudományegyetem és a Mérnöki Intézet tanársegéde, majd helyettes tanára. A Mérnöki Intézet és a József Ipartanoda egyesítése után 1851-től ugyancsak tanár, majd 1857-től műegyetemi ny. r. tanár, a felsőbb mennyiségtan és ábrázoló mértan, majd 1861-től az átszervezett felsőbb mennyiségtan tanára. 1874-1875-ben az egyetem rektora. 1859-ben a palermói tudományos akadémia levelező tagjává választotta. Variációszámítással és biztosítási matematikával foglalkozott, de munkássága igazán pedagógiai szempontból jelentős. Ő írta az első magyar nyelvű műegyetemi tankönyvet. 1858-tól az MTA tagja.

Orvos, anatómus, egyetemi tanár
Orvosi oklevelét 1913-ban szerezte a kolozsvári egyetemen. Ugyanott tanársegéd, majd 1919-től adjunktus a budapesti anatómiai intézetben. 1924-ben Budapesten magántanári képesítést nyert. 1929-től a szegedi egyetemen az anatómia és szövettan, 1931-től a budapesti egyetemen a bonctan ny. r. tanára, az anatómiai intézet igazgatója. Főként a vegetatív idegrendszer és az agy vér- és liquorkeringési kérdéseinek kutatásával foglalkozott. Jelentős munkássága az anatómiai tankönyvirodalom terén, Szentágothai Jánossal együtt írt anatómiai atlasza 8 nyelven jelent meg.

Bányamérnök, műegyetemi tanár
Tanulmányait a selmecbányai főiskolán végezte 1914-ben. 1926-tól a soproni Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Főiskola érc- és szénelőkészítéstani tanszékének és intézetének ny. r. tanára volt. Alapvető munkát végzett az érc- és szénelőkészítés elméletének kidolgozása terén. Gyakorlati eredményei közül kiemelkedő jelentőségű a recski ércelőkészítő terve, a hazai barnaszenek megjavítását szolgáló Finkey-féle légszér, valamint a szénbrikettek hazai kötőanyagok felhasználásával történő előállítására vonatkozó szabadalma. 1934-től az MTA tagja.

Biofizikus, rádióamatőr, egyetemi tanár
A székesfehérvári cisztercita gimnáziumban érettségizett, majd az Eötvös Collegium tagjaként szerzett Budapesten fizika-matematika szakos tanári oklevelet. Pécsett kezdett dolgozni Rhorer László orvosi fizikai tanszékén, 1929-ben doktorált. Rhorer halála után pécsi, majd 1942-től budapesti gimnáziumokban vállalt tanári állást. 1944-ben a nemzeti ellenállási mozgalomban való részvételéért Sopronkőhidára, azután Bajorországba deportálták. Szerencsésen megmenekült, a koalíciós kormányok idején a Közoktatási Minisztériumban és az Országos Tervhivatalban volt osztályvezető. 1948 márciusban rendkívüli egyetemi tanári kinevezést kapott, 1948 októberében lett az újonnan alapított orvosi fizikai intézet vezetője a budapesti tudományegyetem orvostudományi karán. 1950 szeptemberétől 1956 októberéig ismét középiskolában tanított, a forradalmat követően pedig egészen nyugdíjazásáig sugárfizikai ill. sugárbiológiai intézetekben irányította a fizikai kutatásokat. 1950-ben rövid ideig az általa is szorgalmazott Fizikai Szemlének volt a főszerkesztője. (Dr. Radnai Gyula)

Svéd matematikus
Jómódú, művelt kereskedő-családból származott, akik gyerekeiknek is magas színvonalú képzést szántak. 1885-ben beiratkozott Stockholmban a Royal Technological Institute-ba (KTH). Egy év után az Uppsalai Egyetemre iratkozott át. Doktori disszertációjának kidolgozását Mittag-Leffler irányítása mellett végezte, aki az újonnan megalakult Stockholmi Egyetem Matematikai Tanszékének volt az első tanszékvezetője. 1893-ban szerezte meg Ph.D., 1898-ban doktori fokozatát az Uppsalai Egyetemen. Dolgozott a Svéd Állami Biztosító Társaságnál, több kormányzati bizottság munkájában részt vett. Mintegy 1900 tudományos dolgozatot publikált. Miután doktori címét elnyerte, egész pályafutása alatt a stockholmi egyetemen tanított, 1906-tól kezdve mint a mechanika és matematikai fizika tanszék vezetője. Ő alapozta meg az integrálegyenletek modern elméletét. Több magas kitüntetésben részesült.

Török elméleti fizikus
Szülővárosában járt a nevezetes Galatasaray középiskolába (a futballcsapat neve is innen ered), majd egyetemre már a háború alatt, és 1944-ben szerzett matematika-fizika szakos diplomát. Minisztériumi ösztöndíjjal sikerült kijutnia Londonba, és doktorált 1950-ben kvantum-térelméleti témából. Tanársegéd, majd adjunktus lett Isztambulban a tudományegyetemen, az 1957 és 1961 közötti éveket pedig az Egyesült Államok különböző neves egyetemein kutatva töltötte. 1960-ban alkotta meg a mezonok kölcsönhatását leíró u.n. királis modellt, még a kvarkok 1964-es bevezetése előtt. 1961-74 Isztambulban a műegyetemen oktatott, az általa is alapított ottani elméleti fizikai intézetben. 1974-ben családjával a Connecticut állambeli New Havenbe költözött, ahol mint professzor működött a Yale Egyetemen, egészen haláláig. Számos kitüntetése közül megemlítendő az 1979-ben kapott Einstein medál, valamint az 1986-ban kapott Wigner medál, melyet sikeres részecskefizikai, csoportelméleti, színdinamikai kutatásaiért nyert el. Ma már egy matematikai és fizikai kutatásokat végző intézet viseli Feza Gürsey nevét Isztambulban. (Dr. Radnai Gyula)

Orvos, természettudós, nyelvész, költő
A debreceni református kollégium elvégzése után a pesti egyetemen szerzett orvosi oklevelet. 1781-1783 között a kiskunhalasi református iskola igazgatója volt. 1788-ban Szatmár város orvosa, 1791-től Hajdúhadháza és a hajdúkerület főorvosa. Felvilágosult szellemű, sokoldalú tudós egyéniség volt. A természettudomány területén elsősorban az állat- és növénytan következetes magyar terminológiájának létrehozására törekedett. Egy nagyobbra tervezett természettudományi munkájának csupán az állatrendszertant tartalmazó első része készült el. Az irodalmi élet tevékeny résztvevője is volt, barátság fűzte Csokonai Vitéz Mihályhoz, sógora volt Fazekas Mihály. Versei inkább formagyakorlatok a rímes-időmértékes verselésben. Verseket is fordított, többek között Horatius és Anakreón verseit. Levelezésben állt Kazinczy Ferenccel.

Humánbiológus, antropológus, egyetemi docens
1954-ben szerzett diplomát a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Természettudományi Kara biológiai-kémia szakán. Már első éves hallgatóként bekapcsolódott a Malán Mihály professzor által vezetett Embertani Tanszék kutató munkájába. 1963-ban hívták meg az ELTE Természettudományi Kara Embertani Tanszékére, ahol 1989-ben nevezték ki egyetemi tanárrá. 1975 és 1996 között a tanszék vezetője volt. Kiemelkedő érdemei közé tartozik az antropológus/humánbiológus szakirányú továbbképzés megindítása, valamint a Kar Biológiai Doktori Iskolájában a humánbiológia programrész megalapítása. Több generációt indított el a pályán. Az 1960-as évektől kezdve vett részt a Magyar Biológiai Társaság, a European Anthropological Association, az International Association for Human Auxology vezetésében. Szakmai tevékenységéért több hazai és külföldi elismerést kapott.

Walesi fizikus, mineralógus
1826-ban a cambridge-i St. John's College-ban diplomázott, majd ugyanott lett oktató. Első munkái hidrosztatikai és hidrodinamikai témájúak voltak. 1832-től 1870-ig az ásványtan professzora volt. 1839-ben publikálta legjelentősebb munkáját Krisztallográfia címmel. A kristálytanban alapvető fontosságú Miller-index az ő nevét viseli. 1838-ban a Royal Society tagja lett. (Piriti János)

Belga bakteriológus, immunológus, Nobel-díjas
Orvosi diplomáját Brüsszelben kapta 1892-ben. Friss diplomájával Párizsba került, a Pasteur Intézetbe, melynek akkor Mecsnyikov volt az igazgatója. Bordet két éves ottléte alatt elsajátítja a laboratóriumi kutatómunka technikai fogásait, s 1901-ben megalapította a brüsszeli Pasteur Intézetet, s annak igazgatója lett. Bordet 1906-ban fedezte a szamárköhögés (pertussis) kórokozóját, egy baktériumot, amit róla Bordetella pertussisnak neveztek el. Foglalkozott a véralvadás mechanizmusával, a vörösvértestek feloldódásával, s rájöttek arra, hogy ez esetben is szükség van az általa alexinnek nevezett anyagra. Jelentős elméletet dolgozott ki az anafilaxiás sokk és az ellenanyag reakció természetére vonatkozólag. Az allergia mechanizmusát a szervezet immunvédekezésének tartotta. 1919-ben a vérszérum immuntényezőinek felfedezéséért orvosi Nobel-díjat kapott. Ez a felfedezés sok veszélyes fertőző betegség diagnózisához és kezeléséhez szolgáltatott alapvető ismereteket.

Német biokémikus, Nobel-díjas
A Müncheni Egyetemen tanult. Több évig dolgozott a kémiai tanszéken 1942-47-ig, majd kinevezték egyetemi tanárrá. Münchenben az élő sejt intermedier anyagcseréjével foglalkozott; kimutatta a szteroidok és a zsírsavak bioszintéziséhez vezető reakcióláncok első lépését: a koenzim-A acetilezését. 1954-ben a müncheni Max Planck Sejtkémiai Intézet igazgatója lett. A koleszterin- és a zsírsavanyagcsere mechanizmusának és szabályozásának fölfedezéséért Konrad Bloch-hal megosztva 1964-ben orvosi-élettani Nobel-díjat kapott.

Orvos, belgyógyász, balneológus
A budapesti egyetemen szerzett oklevelet 1918-ban. 1918-1923-ig a budapesti egyetem belgyógyászati klinikáján dolgozott. 1923-1951-ig az Országos Társadalombiztosító Intézet (OTI) rendelőintézeti belgyógyász főorvosa, ill. a Margitszigeti Gyógyfürdő Rt. főorvosa. Számos tanulmányúton vett részt, az új balneológiai irányzatokat a margitszigeti gyógyfürdői kezelésben érvényesítette. 1951-1966-ban az Országos Rheuma- és Fiziotherápiás Intézetben volt fürdőorvos. Kidolgozta a hazai fürdőterápia módszertanát. A Balneo-klimatológiai Egyesület alapító elnöke volt.

Elméleti fizikus, egyetemi tanár
1961-ben érettségizett a piaristáknál, de csak egy év múlva vették fel az egyetemre, fizikus szakra. 1970-ben doktorált, s a következő évtől kezdve dolgozott az MTA-ELTE közös elméleti fizikai kutatócsoportjában. Már 1976-ban elnyerte az elméleti fizikusok kitüntető díját, a Tanszék egykori vezetőjéről elnevezett Novobátzky-díjat. 1992-ben lett egyetemi tanár, egy év múlva tanszékvezető, Nagy Károly professzor utóda. 1998-ban levelező tag, 2004-ben rendes tag az Akadémián. Egy ideig elnöke volt az MTA Fizikai Tudományok Osztályának és a CERN Tudományos Tanácsában képviselte Magyarországot. Alapító tagja és éveken át vezetője volt az ELTE fizikai doktori iskolájának. Nemzetközileg elismert tudományos kutatói tevékenysége az elméleti részecskefizika legmodernebb, speciális területeire terjedt ki (húr- és szuperhúr-elméletek, nem-abeli mértékelméletek, kvantumtérelméleti dualitások). Vezetői magatartása példaértékűen humánus, segítőkész volt. Ahhoz is volt érzéke, hogy a legnehezebb elméleti fizikai kérdésekről tartson népszerűsítő előadást a Mindentudás Egyetemén. Ez az előadása most megtalálható a csatolt web dokumentumok között. (Dr. Radnai Gyula)

Angol fizikus
Berlinben és a Sorbonne-ra járt egyetemre. 1914-ben a Farnborough-ban a Royal Aircraft Factory igazgatója lett, ahol kidolgozta a dugóhúzórepülés matematikai elméletét, amelyet ki is próbált egy repülés során. 1919-ben Oxfordban kinevezték a fizika professzorának, később a Clarendon-laboratórium igazgatója lett. Winston Churchill közeli barátja volt, akinek munkáját 1940-től kezdve tudományos tanácsadóként segítette. 1941-ben bárói címet kapott, és kétszer is kinevezték tárca nélküli miniszternek.

Amerikai orvos, antropológus, virológus, genetikus, Nobel-díjas
Orvosi diplomáját a Columbia Egyetem orvos-sebész kollégiumban szerezte, Oxfordban doktorált 1957-ben. 1964-ben kinevezték a philadelphiai Rákkutató Intézet aligazgatójává, az 1960-1970-es években pedig a pennsylvaniai egyetemen az orvostudomány, a humángenetika és az antropológia professzora volt. Az 1960-as évek elején Blumberg egymástól nagyon különböző embercsoportok vérmintáit tanulmányozta. Azt akarta kideríteni, hogy a különböző etnikai és nemzeti hovatartozású embercsoportok miért különböznek egymástól a betegségekkel szembeni védettségben, illetve fogékonyságban. A fertőző májgyulladás kórokozójának felfedezéséről szóló bejelentése a "Journal of Medical Association" című folyóiratban jelent meg 1965-ben. Blumberg a hepatitis B-nek azt a felszínantigénjét találta meg, amit ma HBsAg-nek nevezünk, s mely ma is az aktív védőoltás alapja. 1976-ban Daniel Carleton Gajdusek-kel megosztva orvosi-élettani Nobel-díjat kaptak, az "új mechanizmus felfedezéséért a fertőző betegségek létrejöttében és terjedésében" indoklással.

Zoológus, entomológus
A budapesti tudományegyetemen végezte tanulmányait természetrajz-vegytan szakon. 1937-ben doktori szigorlatot tett. 1937-től az egyetemen díjtalan gyakornok, ezzel párhuzamosan a Magyar Nemzeti Múzeum Állattárában díjtalan tisztviselőjelölt. 1941-től muzeológus, 1955-től az Állattár vezetője, 1969-től a múzeum főigazgató helyettese, 1970-től főigazgatója. Az MTA Zoológiai Bizottságának 1966-tól elnöke, 1963-69-ben a Tudományos Minősítő Bizottság általános szakbizottságának elnöke. 1970-től a Magyarország állatvilága c. sorozat főszerkesztője. Számos nemzetközi társaság és szervezet tagja volt. Kutatási területe az entomológia, taxonómia, zoogeográfia, faunagenetika. Tanulmányozta Magyarország bogárfaunáját, az óceániai szigetvilág állatföldrajzi problémáit és a sivatagi zónák talaj faunáját. 1967-től az MTA tagja.

Belga elektromérnök, feltaláló
1869-ben kifejlesztette saját dinamóját, amelyben Pacinotti-féle kommutátorgyűrűt alkalmazott, ezért már alig lüktető, gyakorlatilag egyenfeszültséget szolgáltatott, az addig készültekhez képest jóval magasabb feszültségértéken. Munkássága iránt Jedlik Ányos is érdeklődött. A Gramme-féle gép megfordítható, váltakozó feszültség hatására motorként működik. Gépét 1871. július 17-én párizsi természettudósok előtt mutatta be. Liége-ben az Institut Gramme mérnökiskola viseli a nevét. (Piriti János)

Svájci fizikus
A genfi egyetem professzoraként Cailletet-től függetlenül - más módszerrel - 1877-ben cseppfolyósította az oxigént és a nitrogént. Kaszkád-módszert alkalmazott nagy nyomáson három egymás utáni különböző hűtőközeggel. 1886-ban Berlinben ipari kutatólaboratóriumot hozott létre, ahol hűtőberendezésekre vonatkozó találmányait kívánta megvalósítani és piacra juttatni. (Piriti János)

Német fizikus
Fizikai tanulmányait Charlottenburgban a Technikai Főiskolán kezdte, majd a berlini Friedrich-Wilhelms Egyetemen folytatta 1893 és 1897 között. 1898-ban Erlangenben megszerezte a Ph. D. fokozatot. Erlangen-Nürnberg Friedrich-Alexander Egyetemen 1901-től előadóként, majd 1904-től a fizika docenseként tanított. 1906-tól professzorként oktatott és kutatómunkát végzett a berlini egyetemen, visszavonulásáig, 1937-ig. 1934-ben a Fizikai Osztály igazgatójává nevezték ki. 1905-ben John Scott éremmel tüntették ki. A röntgensugárzás, a gázkisülések és elektronsugárzás területén ért el eredményeket. 1902-1903-ban feltalálta a róla elnevezett Wehnelt-cilindert, amelyet elektronágyúkban használnak. Nevéhez fűződik még a Wehnelt-megszakító.

Német matematikus
Berlinben, a Humboldt Egyetemen tanult matematikát, fizikát és csillagászatot. Az 1. világháború után Göttingenben Edmund Landau irányításával készítette el doktori dolgozatát. 1922-ben a frankfurti Johann Wolfgang Goethe Egyetemen volt professzor 1938-ig. Ekkor visszatért Göttingenbe. 1940-ben az Egyesült Államokba emigrált, a Princeton-i Institute for Advanced Study professzora lett. A 2. világháború után visszatért Németországba, ismét Göttingenben volt professzor nyugdíjazásáig, 1959-ig. Jelentős eredményeket ért el az analitikus számelméletben, a diofantoszi egyenletek területén, a moduláris formák elméletében. 1978-ban Wolf-díjat kapott. Nevéhez fűződik a Siegel tartomány.

Földrajztudós, miniszterelnök, egyetemi tanár
Budapesti egyetemi tanulmányai után 1902-től Lóczy Lajos földrajzi tanszékén volt gyakornok. 1906 március-áprilisban nagy nyugati utat tett, 1907-ben Szudánban, majd Európában járt tanulmányúton. 1909-1913 között a Földrajzi Intézet igazgatója, 1910-1923 között pedig a Földrajzi Társaság főtitkára volt. 1911-ben Atlasz a japáni szigetek cartographiájának történetéhez című munkája magas francia elismerésben (Jomard-díj) részesült. 1912 augusztus-októberében Cholnoky Jenővel nagy körutat tett az Egyesült Államokban. Ebből az útból született 1922-ben az Amerika gazdasági földrajza című egyetemi jegyzete. 1913-ban kinevezték a Kereskedelmi iskolai Tanárképző tanárának. A Turáni Társaság tagja, majd elnöke lett. 1918 őszétől a párizsi békekonferenciára többekkel elkészítette a Magyar Királyság etnikai térképét, majd a híres vörös térképet, amelyen a magyar nemzetiséget vörössel jelölte (carte rouge). A Tanácsköztársaság idején Svájcban tartózkodott. 1920. ápr. 19- től a Simonyi-Semadam-kormány külügyminisztere, júl. 19-től 1921. ápr. 13-ig miniszterelnök (1920. szept. 22-ig külügyminiszter is). 1939. febr. 16-tól 1941. ápr. 3-ig másodízben miniszterelnök. 1913-tól az MTA tagja.

Orvos, sebész, egyetemi tanár
Orvosegyetemi tanulmányait Budapesten végezte. Orvosdoktori oklevelét 1920-ban szerezte. 1922-24-ben a budapesti Sebészeti Klinikán dolgozott. 1924-ben Bécsben, 1925-ben Németországban, 1929-ben Franciaországban járt tanulmányúton. Évtizedeken keresztül volt a Szentesi Kórház sebészfőorvosa. 1942-ben egyetemi magántanár lett a szegedi egyetemen. Életműve mintegy 100 tudományos munkát és 10 könyvet tartalmaz. Kiemelkedő iskolája - jelentős eredményeket elérő tanítványainak sora.

Német csillagász
Drezdában és Lipcsében tanult. 1865-ben szülővárosának csillagvizsgálójában dolgozott, ahol később obszervátor lett. 1870-ben a Kiel melletti bothkampi magán csillagvizsgálójába ment, asztrofizikai megfigyeléseket folytatott. 1874-ben az építendő potsdami asztrofizikai obszervatóriumhoz első obszervátornak és vezetőnek hívták meg, 1882-ben az intézet igazgatójává nevezték ki. A csillagászati spektroszkópia úttörője. Konkoly Thege Miklós szoros kapcsolatban volt vele. Számos nagyobb műve és értekezése a both kampi és potsdami obszorvatóriumok kiadványaiban, az Astron. Nachrichtenben és akadémiai kiadványok alakjában jelentek meg.

Orosz-szovjet fizikus, vegyész, Nobel-díjas
Egyetemi tanulmányait a pétervári egyetemen végezte. Diplomája megszerzése után a leningrádi Fizikai-Műszaki Intézetben kezdett dolgozni. Kezdetben a Műszaki Intézet előadó tanára, majd 1928-ban kinevezett professzora lett. 1931-1943 között a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Kémiai-Fizikai Intézetének igazgatói tisztét töltötte be. 1932-ben a Szovjet Tudományos Akadémia rendes tagjává választották. 1944-ben a Moszkvai Állami Egyetem professzora lett. Kutatási területe a gőzök kondenzációjának és adszorpciójának kinetikája volt, majd a kémiai reakciók, különösen az elágazó láncreakciók vizsgálata volt. Két fontos könyve jelent meg a kémiai kinetikáról és láncreakciókról valamint a kémiai kinetikáról, ezeket többször, több nyelvre lefordítva is kiadták. 1956-ban Hinshelwood-dal megosztva elnyerte a kémiai Nobel-díjat a kémiai reakciók mechanizmusának kutatásáért. Számos kitüntetésben részesült, így öt Lenin-renddel, a Munka Vöröszászló-rendjével tüntették ki. Tagja volt a Londoni Kémiai Szövetségnek (Chemical Society), külső tagja volt a Royal Society-nek, az Amerikai, Indiai, Német és Magyar Tudományos Akadémiáknak. Elnyerte több külföldi egyetem díszdoktori címét.

Orvos, radiológus, egyetemi tanár
Orvosi oklevelét 1893-ban a budapesti orvoskaron szerezte. 1893-tól a Kórbonctani Intézetben gyakornok, majd ugyanitt lett tanársegéd. Két éves tanulmányutat tett. Berlinben élettani kémiával, a párizsi Pasteur Intézetben bakteriológiával foglalkozott. 1909-ben megalapította I. sz. Női Klinika Röntgen-therápiás osztályát. 1916-ban, Alexander Béla halála után vette át az I. sz. Központi Röntgen Intézet vezetését. A világháború idején két nagy hadikórház röntgenosztályát is vezette. 1922-ben rendkívüli, majd 1929-1942-ig, nyugalomba vonulásáig a röntgenológia nyilvános rendes tanáraként működött az egyetemen. Jelentősek az expozíciós idő meghatározására, a lágy röntgensugarak kiszűrésére, a sugárhomogenitásra, a százalékos mélydózisra, a dozimetriára vonatkozó kutatásai. Több tankönyvet írt, szorgalmazta a hazai röntgenkészülékgyártást. Kelen és Elischer Gyula nevéhez fűződik a röntgenológia önálló tudományszakként való hazai elismertetése. 1922-ben megalapította a Magyar Orvosok Röntgen Egyesületét, majd 1926-ban a Magyar Röntgen Közlönyt, melynek 16 éven át volt felelős szerkesztője.

Orvos, idegsebész, egyetemi tanár
1928-ban a budapesti orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. Medikusként Krompecher Ödön mellett dolgozott a kórbonctani intézetben. 1928-ban a Korányi Sándor vezette III. sz. belklinikán kezdte meg működését. 1929-ben a Szent István Kórházban belgyógyász, 1930-1947-ben a budapesti II. sz. sebészeti klinikán az agy- és idegsebészeti részlegen sebész, Bakay Lajos munkatársa. 1948-1950-ben WHO-ösztöndíjas Angliában. 1952-ben megbízták az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet megszervezésével, amelynek 1953-tól haláláig igazgatója. Foglalkozott a gerincvelő fejlődési rendellenességeivel, a porckorongsérv kezelésével, főleg az agydaganatok sebészeti és kemoterápiás kezelésével, a baleseti agysérülésekkel, az arcidegzsábával, az epilepszia műtéti kezelésével, a csigolya-tuberkulózissal.

Atomfizikus
Középiskolai tanulmányait a budapesti református gimnáziumban végezte, a háború okozta zaklatott körülmények között. 1949-ben II. díjat nyert az Eötvös-versenyen (az I. díjat nem adták ki). Ebben az évben a baloldali eszmék elkötelezett híveként vették fel az egyetemre és az Eötvös Collegiumba. A kollégiumi "fejkopogtatáson" Faragó Péter a jelentkezők között a legtehetségesebbnek találta. 1954-ben kapta meg fizikus diplomáját, s került egyenesen a Központi Fizikai Kutatóintézetbe. Itt az MTA elméleti kutatócsoportjának munkatársaként az akkor legizgalmasabbnak tűnő témát, a szabályozható fúziós energiatermelés lehetőségeit kutatta 1956-ig. Közben tanulmányutat tett Koppenhágában, Dubnában és az Egyesült Államokban. A 60-as években a magreakciók elméletében mélyedt el, a 70-es évektől kezdve pedig a fúziós kutatások egyik irányítója volt az intézetben. Informatikában is szakembernek számított: elsők között volt, akik hazai fizikai kutatásban alkalmaztak számítástechnikát. (Dr. Radnai Gyula)

Német matematikus, pedagógus
Leszármazottai a híres Struve-dinasztia tagjai. Öt generációjuk nyolc jelentős természettudóst adott a világnak. A göttingeni egyetemen tanult többek között Abraham Kästnertől, aki Bolyai Farkas tanára is volt. 1780-tól Harburgban, Bückeburgban, Hannoverben, majd 1791-től az altonai Christianeumban volt tanár, melynek 1794-től 1827-es nyugdíjazásig rektora volt. A legfelsőbb osztályoknak tanított klasszikus nyelveket és matematikát. A matematika számos területét művelte, 1789-ben Hannoverben jelent meg Leitfaden für den Unterricht in der reinen Mathematik auf Schulen und Gymnasien, 1808-ban pedig Altonában Arithmetik című műve. 1813-ban a kieli egyetem tiszteletbeli doktori címet adományozott neki. (Piriti János)

Német származású műszerész
Ismert műszerész családból származott, dolgozott a marburgi egyetem számára is. 1876-ban a kolozsvári egyetem meghívta az Egyetemi Mechanikai Állomás megszervezésére és vezetésére. A feladat elvégzése után 1884-ben a Budapesten létesített Állami Mechanikai Tanműhely vezetője lett, kinevezését Eötvös Loránd ajánlotta. A műhelyben készített műszereket a Calderoni cég értékesítette. 1900-ban a tanműhely megszűnt és Süss Nándor-féle Precíziós Mechanikai Intézet elnevezéssel magánvállalattá alakult át, majd 1918-ban Süss igazgatása mellett részvénytársasággá alakult. Geodéziai, erdészeti és bányamérő műszereket, valamint oktatási célokat szolgáló műszereket állítottak elő. Süss Nándor cége készítette 1890-től az Eötvös Loránd-féle torziós ingákat. Kiváló konstruktőr, és oktató volt. Süss Nándor halála után 1939-ben a vállalat a Magyar Optikai Művek (MOM) nevet vette föl.

Matematika- és fizikatanár
Gyakorló gimnáziumban volt vezető matematika - fizika szakos tanár. Kiváló szaktanári és szakmai-elméleti eredményeiért, valamint a gyakorló tanárjelöltek oktatása-nevelése terén végzett eredményes munkájáért 1953-ban Kossuth-díjat kapott, az Eötvös Társulat Mikola-díjával tüntette ki és a rubindiplomát is átvehette. Társszerzője volt több fizika tankönyvnek.

Geológus, egyetemi tanár
1935-ben a szegedi tudományegyetemen jog- és államtudományból doktorált. 1942-ben a kolozsvári tudományegyetemen földtanból szerzett doktori diplomát. 1940-től a Földtani Intézet adjunktusa, ahol főként földtani térképezésben vett részt. Ezután Sopronban, Veszprémben, Tokodon dolgozott, tanított 1970-76-ban Nigériában vállalt munkát. Őslénytani feldolgozást végzett a Geological Survey of Nigeria mikropaleontológiai laboratóriumban, és a zairei egyetem vendégprofesszora volt. Hazatérése (1976) után továbbra is a Földtani Intézetben dolgozott. Főként mikropaleontológiával és radiológiával foglalkozott. A kréta időszak jellegzetes Foraminiferájának, az Orbitolinák evolúciós, rétegtani és elterjedési viszonyait vizsgálta hazai és nyugat-afrikai viszonylatban. Úttörő tanulmányokat folytatott a bauxit, a mangán és egyéb üledékes kőzetek radioaktivitásának kimutatására. Tatabányán ipari minőségű urándúsulást mutatott ki az eocén barnakőszénben.

Francia matematikus, fizikus, filozófus
Tanulmányai során eljutott Newton és Euler műveiig. 19 éves volt, mikor megalakult az École Polytechnique. Több kurzust is elvégzett: Joseph-Louis Lagrange matematikai analízis és Antoine-Francois Fourcroy kémia előadásait. A századfordulón élete egyik legnagyobb lehetőségére bukkant a számelmélet területén. Lagrange és Legendre is erősen érdeklődött a téma iránt és tanulásra biztatták. Megkísérelte megmagyarázni Ernst Chladni klasszikus kísérletének eredményeit. 1811-ben Chladni kísérleteinek elméleti bizonyítására pályázatot nyújtott be, akkor nem nyerte el a díjat, 1815-ben harmadszor is pályázott és a díjat fenntartással ítélték neki. Germain számára a díj szaktudásának hivatalos elismerését jelentette. Barátságot kötött Fourier-val, akinek révén egyre jobban bekapcsolódott Párizs tudományos életébe. Részt vett a Tudományos Akadémia ülésein, a nők közül elsőként saját jogán. Legendre-ral nagyszabású kutatási tervbe fogott, melynek célja számelméleti eredményeinek finomítása volt. Rugalmasságtani elméletéről is megjelentetett egy összefoglaló munkát.(Sophie Germain-prím) Halála előtt belefogott egy filozófiai esszébe, ám ezt már nem tudta befejezni.

Angol fizikus
Az edinburgh-i egyetemen orvostudományt tanult, majd érdeklődése az elektromosságtani jelenségek felé fordult. 1820-ban kifejlesztett egy új, a hajók védelmére szolgáló villámhárító-típust. A rendszer egyik tesztje a Beagle hajón történt, ahol Charles Darwin híres utazásán a hajó több villámcsapást is sértetlenül átvészelt. Az elektromossággal kapcsolatos vizsgálatai elismeréseképpen 1831-ben a Royal Society tagjának jelölték, 1835-ben megkapta a Társaság Copley-érmét is. (Piriti János)

Francia vegyész
A párizsi egyetemen fizikát és kémiát tanult, majd főiskolai tanár lett. A Sorbonne-on doktorált 1863-ban. 1867-től a grenoble-i egyetemen tanított, 1870-től kémiaprofesszor volt. Az oldatok vizsgálatával foglalkozott. Levezette az oldószer fagyáspontcsökkenése és az oldott anyag molekulatömege közti összefüggést, felállította a Raoult-féle törvényt. Vizsgálta az oldatok forráspont emelkedését, kompresszibilitását, valamint a reakcióhőket, galvánelemek elektromotoros feszültségét.

Német csillagász
A porosz földmérésnél, majd a hannoveri vasúti irodánál dolgozott. 1847-ben a berlini csillagvizsgáló szolgálatába állt, ahol a felső légkörben zajló folyamatokat kezdte tanulmányozni. Vizsgálta a sarki fény és az állatövi fény jelenségét, majd az alkonyati légköroptikai jelenségeket, amelyek a Krakatau-vulkán 1882-es kitörésével voltak kapcsolatban. Felfedezte az éjszakai világító felhők jelenségét, melyek vizsgálatára nemzetközi együttműködést szorgalmazott. (Piriti János)

Német matematikus
Halléban majd Göttingenben tanult. Bár Riemann előadásait annak betegsége miatt nem látogathatta, mindvégig Riemann-tanítványnak tekintette magát. Miután megszerezte a doktori fokozatot, 1864-től Berlinben elliptikus függvényekkel foglalkozott Weierstrass mellett. 1867-től Halléban oktatott, majd 1872-től Freiburgban, 1879-től Jenában volt professzor. Elsősorban függvényelmélettel foglalkozott. Nevét viseli a Thomae-féle függvény és a Thomae-formula.