Biokémikus, egyetemi tanár, fotóművész
Oklevelet a szegedi tudományegyetem kémia-fizika szakán szerzett. 1934-ben bölcsészdoktor lett. Új típusú készüléket konstruált izomösszehúzódási modellkísérletéhez. 1947-52-ben a budapesti egyetemen Biokémiai Intézetében egyetemi tanár, 1950-53-ban az MTA Elektronmikroszkóp Laboratóriumának igazgatója. 1953-1974-ig az Országos Vérellátó Szolgálat biokémiai laboratóriumának osztályvezetője. Kutatási területe a spektroszkópia, az izomösszehúzódás mechanizmusának tisztázása, később a véralvadási folyamatok megismerése. Érdeme a véralvadást nagymértékben serkentő fibrinkészítmény megalkotása. Fényképezéssel is foglalkozott.

Német matematikus, fizikus
Az analitikus projektív geometria kidolgozója. Bonnban, Berlinben és Heidelbergben tanult. Rövid párizsi tanulmányútja alatt Monge előadásait hallgatta. Tanári munkáját Bonnban kezdte, majd Berlinben és Halleben folytatta. 1836-ban visszatért Bonnba és a matematika professzora lett. A projektív geometriát a homogén koordináták segítségével analitikusan építette fel. Módszerét az algebrai síkgörbék elméletére is alkalmazta. Ezzel kivívta a szintetikus módszer híveinek, főként Steinernek a bírálatát. A támadások elkedvetlenítették, áttért a fizikai kutatásokra. 1836-ban a bonni egyetem fizikaprofesszora lett. 1858-ban a Heinrich Geissler által készített vákuumcső segítségével felfedezte a katódsugárzást. Később ismét visszatért matematikai kutatásaihoz.

Meteorológus, geofizikus
1892-ben a budapesti tudományegyetemen matematika-fizika szakból tanári oklevelet nyert, 1893-ban megszerezte a doktori címet, 1907-ben magántanárrá képesítették és Eötvös Loránd közvetlen munkatársa lett, 1892-1932-ig a Meteorológiai és Földmágnességi Intézetben dolgozott, s hazánk különböző területein gravitációs és földmágnességi méréseivel úttörő munkát végzett. Kidolgozta a földmágneses tér rövid lefolyású, ún. öbölháborgásainak elméletét. 1927-ben kinevezték a Meteorológiai Intézet igazgatójává. Az ő érdeme a korszerű prognózis-szolgálat bevezetése hazánkban. 1944-ben, a fokozódó zsidóüldözés hatására, az ország német megszállása után két héttel öngyilkos lett. A Magyar Meteorológiai Társaság 1951-ben évenként kiosztásra kerülő Steiner Lajos-emlékérmet alapított. 1917-től az MTA tagja.

Amerikai biokémikus, Nobel-díjas
Az Illinois-i egyetemen folytatta tanulmányait. 1931-ben, egy egyéves müncheni tanulmányút után a Rockefeller Intézetbe tért vissza, majd a Princeton-i egyetem novénypatológiai laboratóriumában folytatta kutatásait. Itt Northrop eredményeire támaszkodva sikerült a dohánymozaik-vírust kristályosítania. A tudományos közvélemény eleinte kétkedéssel fogadta eredményeit, később azonban általánosan elfogadták azokat. 1948-tól 1969-ig a Berkeley egyetem víruslaboratóriumának vezetője volt. Itt az emberi betegségek kórokozóival, elsősorban az influenzavírussal foglalkozott. 1946-ban kémiai Nobel-díjjal tüntették ki John Howard Northroppal és James Batcheller Sumnerrel megosztva.

Biológus, genetikus, agrármérnök, egyetemi tanár
1948-ban a magyaróvári Gazdasági Akadémián, 1949-ben az Mosonmagyaróvári Agrártudományi Egyetemen mezőgazdasági mérnöki oklevelet szerzett. Mosonmagyaróváron Győrffy Barna professzor tanítványa volt, aki nagy hatással volt rá. 1949 és 1956 között Magyaróváron, illetve Kisvárdán növénynemesítési intézetekben, majd Martonvásáron az MTA Mezőgazdasági Kutató Intézetében dolgozott. 1956 után az USA-ba távozott, a University of Missouri adjunktusa, a genetika professzora, majd emeritusz professzora volt 1991-től. A University of Ohio tudományos tanácsadója volt 1992-1995-ig. Magyarországon fontos szerepet játszott a Triticale-program beindításában. Felismerte, hogy az Arabidopsis (lúdfű) növényt tulajdonságai különösen alkalmassá teszik genetikai vizsgálatokra, ezzel azonban Magyarországon az akkor uralkodó Liszenko-féle felfogás miatt nem foglalkozhatott. Az Egyesült Államokban folytatott kitartó kutatásai vezettek ahhoz, hogy az Arabidopsis a növénygenetikai kutatások első számú modellorganizmusa lett. Ez volt az első növény, amelynek teljes genetikai állományát szekvenálták 2000-ben. A Genetics Society of America és az American Association for the Advancement of Science tagja volt. Az MTA külső tagja 1990-től.

Építőmérnök, statikus mérnök, egyetemi tanár
A BME Mérnöki Karán 1949-ben szerzett mérnöki oklevelet, ezt követően az egyetem Mechanika Tanszékén tanársegéd, majd adjunktus lett. Az 1956-os forradalom és szabadságharc során vállalta az Egyetemi Forradalmi Bizottságban való részvételt, ezért 1957-ben távoznia kellett az egyetemről. Az IPARTERV statikus osztályán csoportvezető volt, majd 1966-tól 1987-ig a Budapesti Városépítési Tervező Vállalat statikus főmérnöke, 1987-től az IPARTERV és a Tervezésfejlesztési Intézet főmunkatársa volt. A 70-es és 80-as években több külföldi egyetemen volt vendégprofesszor. 1991-ben nevezték ki egyetemi tanárrá a BME-n, 2000-ben professor emeritus lett. Tartószerkezetek, különösen héjszerkezetek elméletével, statikai és dinamikai problémáival, szilárdsági, méretezési és tervezési kérdéseivel foglalkozott, nemzetközileg is elismert eredményeket ért el. Több jelentős ipari és sportcsarnokot tervezett. 1990-től az MTA levelező, 1995-től rendes tagja volt.

Skót matematikus
11 éves korában beiratkozott a Glasgow-i egyetemre. 14 éves korában sikeresen elvégezte az egyetemet. Ezután még egy ideig Glasgowban hittudományt tanult. 1717-ben, tizenkilenc éves korában az aberdeeni Marishal College matematika tanszékének vezetője. Első munkáját 21 éves korában publikálta, egy összefoglaló munkát a geometriáról, mely fontos algebrai geometriai eredményeket tartalmazott. Elsőként tette közzé a Cramer-paradoxont. 1719-21 között megismerkedett Newtonnal és Newton elméletének lelkes hívévé szegődött. Egy munkájában Newton fluxióelméletét fejlesztette tovább. Ebben a műben vezette be a Maclaurin-sort is, amely a Taylor-sor speciális esete. 1725-ben Newton ajánlására matematikai katedrát kapott az Edinburgh-i egyetemen. Nevéhez fűződik az Euler-MacLaurin formula.

Francia fizikus
Színvonalas középiskolai tanulmányok után, ahol a csillagász le Monnier vezette be a matematikába, végül is apja példáját követve katonai pályára lépett. Hadmérnöki diplomával a zsebében, különböző mérnöki megbízások teljesítése közben is szenvedélyesen hódolt hobbijának: a fizikai jelenségek mögötti kvantitatív törvények keresésének. Az építmények szilárdságát, tartógerendák lehajlását vizsgálta, a holland Musschenbroek nyomán a súrlódás törvényszerűségeit kutatta. Az oszlopok csavarodásának vizsgálata logikusan vezette a hajszálvékony rugalmas huzalok csavarási törvényének megállapításához. Ez adta az ötletet a csavarási (torziós) mérleg megszerkesztéséhez, amellyel rendkívül kis erőket tudott mérni. Innen vezetett az út az elektromos és mágneses kölcsönhatás vizsgálatához, így jutott a ma már róla elnevezett erőtörvény felállításához. A francia forradalom kitörése után lemondott katonai rangjáról, de a fizikai kutatást élete végéig folytatta. A hálás utókor az elektromos töltés SI egységét róla nevezte el. (Dr. Radnai Gyula)

Francia matematikus
A két Bolyai (Farkas és János) matematikai tevékenysége életükben nem váltott ki külföldi visszhangot. Richard Baltzer (1818-1887) drezdai professzor figyelt föl nevükre elsőként az 1860-as évek elején, Gauss levelezésének feldolgozásakor. Ő tett erről említést Hoüel-nek, aki egyetemi tanár volt Bordeaux-ban. Ebben az időben mindketten a geometria alapjainak a kérdéskörével, köztük az euklideszi párhuzamossági axiómával is foglalkoztak. Hoüel a Temesváron élő Schmidt Ferenctől levélben érdeklődött a Bolyaiakról. Megszerezve a két matematikus munkáit, Bolyai János Appendixéről elragadtatással nyilatkozott: "Ez az Appendix egy legnagyobb értéket érő munka". Lefordította az addig még csak latinul olvasható Appendix-et franciára (Hoüel kitűnő nyelvismerettel rendelkezett). Schmidt Ferenc az Appendix francia kiadásához bevezetőként egy Bolyai Jánosról szóló életrajzot írt. Hoüel igen sokat tett a Bolyaiak nemzetközi megismertetése érdekében. Igyekezett a marosvásárhelyi kollégiumtól is dokumentumokat beszerezni, sajnos, kevés eredménnyel. Végül Eötvös József kultuszminiszterhez fordult, akinek intézkedésére a Bolyai iratok a Magyar Tudományos Akadémia levéltárába kerültek. Hoüel ugyancsak lefordította Lobacsevszkij művét is franciára.

Francia csillagász
Az École Normale Supérieure-n tanult fizikát, majd a Párizsi Obszervatóriumban a Le Verrier által létrehozott időjárás-előrejelző szolgálat munkatársa lett. Az obszervatórium egyik csillagászával, Charles Wolffal spektroszkópiai technikákat dolgoztak ki, ezek egyik legfontosabb eredménye a különleges elemgyakoriságú forró óriáscsillagok, az ún. Wolf-Rayet-csillagok felfedezése volt. Ezek kutatása ma is az elméleti asztrofizika fontos területének számít. 1868-ban a Maláj-félszigetre indult expedícióban vett részt, ahol a napfogyatkozás során a Nap külső rétegeinek spektroszkópiai megfigyelése során elért eredményei alapján kidolgozta a Nap felépítésének egyik első elméletét. 1876-tól a bordeaux-i egyetem csillagászatprofesszora majd az új obszervatórium első igazgatója lett. Itt az első nemzetközi fotográfiai csillagatlasz elkészítésében, a csillagászati fotótechnika fejlesztésében ért el jelentős eredményeket. 1892-től az Akadémia tagja volt. (Piriti János)

Orosz matematikus
A szentpétervári egyetemen tanult, Csebisev tanítványa volt, majd ő maga is itt tanított, 1893-tól kezdve, mint professzor. 1908-ban politikai okok miatt eltiltották az oktatástól. 1917-től a forradalom idején egy ideig középiskolában tanított, később tért vissza a szentpétervári egyetemre és oktatott ismét 1922-ben bekövetkezett haláláig. A matematika számos területén, így a számelméletben és analízisben is dolgozott, de legfontosabb eredményeit a valószínűségszámítás területén érte el. Bebizonyította a centrális határeloszlástételt. 1906-ban bevezette a Markov-láncok fogalmát, amely alapvető jelentőségre tett szert a sztochasztikus folyamatok elméletében. Számos további fogalom és tétel fűződik a nevéhez, így a Markov-folyamat, Markov-szám, Markov-sorozat. 1890-ban az Orosz Tudományos Akadémia rendkívüli, majd 1896-ban rendes tagjává választották. Fia, akit szintén Andrej Andrejevics Markovnak hívtak (1903-1979), ugyancsak nevezetes matematikus volt.

Skót-brit mérnök, feltaláló
A Glasgow-i Royal Technical College elvégzése után a város egyetemén folytatta villamosmérnöki tanulmányait. Egészségi problémái miatt nem folytatott mérnöki gyakorlatot. Elektromossággal és az optikával kísérletezett. 1924-ben megalkotta első, harmincsoros felbontású, elektromechanikus rendszerű televíziós rendszerét, melyet Televisornak keresztelt el. 1926-ban mutatta be elsőként nyilvánosan a mozgóképek továbbítására alkalmas televíziós rendszert. 1927-ben megalapította saját társaságát, a Baird Television Development Companyt. 1928-ban bemutatott egy színes televíziós készüléket is. A BBC 1929-ben Baird televíziós műsorszóró készülékével megkezdte a kísérleti adások sugárzását. 1930-ban a rendszer már a kép és a hang együttes átvitelére is képes volt, s július 14-én leadták az első rövid játékfilmet. Az 1940-es évekre azonban az EMI-Marconi-féle teljesen elektronikus rendszer kiszorította Baird rendszerét a televíziózásból. Baird a televízió fejlődésének mindenképpen jelentős úttörője. További kísérleteivel, és találmányaival többek között hozzájárult a radar és a videofelvevő feltalálásához is.

Fizika- és matematikatanár, tankönyvíró
Matematika-fizika szakos tanári diplomáját a budapesti tudományegyetemen szerezte, utána egy évig az ógyallai csillagvizsgálóban dolgozott. Tanári pályáját a székesfehérvári főreáliskolában kezdte, majd 1896-ban a győri főreálba ment át, Arany Dániel helyére. Itt írta meg két kötetes középiskolai fizika tankönyvét, melyet utána széleskörűen használtak az egész országban. A felnőttek számára közművelődési előadásokat tartott. A Philantrópia szabadkőműves páholy tagjaként javasolta s aktívan közreműködött egy diákkollégium létrehozásában, mely végül 1910-ben nyílt meg Győrött. Korai halála akadályozta meg abban, hogy ezt a diákotthont két évnél tovább vezesse. Piciny gyerekeket hagyott hátra, közülük az egyik volt Kovács Margit, a későbbi híres kerámiaművész. (Dr. Radnai Gyula)

Német matematikus
1891-ben Berlinbe ment matematikát tanulni. 1896-ban kinevezték a Berlin-Charlottenburg Műszaki Egyetem magántanárává. 1910-ben visszatért Breslau-ba, ahol a technikai főiskola professzora lett. Tíz év múlva Kiel-be költözött, ahol kinevezték az egyetem matematika tanszékének elnökévé. Steinitz számos sejtését később Hall bizonyította. Az absztrakt testek elméletének alapjait ő rakta le, tőle származik az algebra alapvető elve, az izomorfia fogalma, s elmélete szinte teljes felvilágosítást nyújt az összes lehetséges testekről. A poliéderek körében is dolgozott, kézirata halála után 1934-ben jelent meg.

Angol vegyész, statisztikus
Oxfordban, majd Londonban tanult, ahol Karl Pearson statisztikus volt a tanára. 1899-től a Guinness sörfőzde alkalmazottjaként dolgozott, és statisztikai módszereket használt a sör minőségének ellenőrzésére, javítására. Akkorra már kidolgozták a nagy mintákra vonatkozó becsléselméletet, de a kisszámú mintára vonatkozó elmélet még hiányzott, Gossetnek pedig kis minták álltak csak rendelkezésére. Ezek kezelésére dolgozta ki a (Student-féle) t-eloszlást. Legfontosabb cikke, melyet a gyár kérésére álnéven, Studentként publikált, 1908-ban jelent meg.

Amerikai fizikus, Nobel-díjas
A chicagoi egyetemen tanult fizikát. 1936-ban Berkeley-ben, a Kaliforniai Egyetem tantestületének lett tagja, 1945-ben a fizika professzorává nevezték ki, 1978-ban "professor emeritus" címet kapott. 1938-ban felfedezte, hogy bizonyos radioaktív elemek egy héjelektron befogásával bomlanak el. 1939-ben Felix Blochhal együtt elsőként mérték meg a neutron mágneses momentumát. 1940 és 1943 között a cambridge-i Massachusetts Institute of Technology munkatársaként a mikrohullámú radar kifejlesztésén dolgozott, majd 1944-45-ben a Los Alamos-i Tudományos Laboratórium (Új-Mexikó, USA) munkatársaként részt vett az atombomba kifejlesztésében. A 2. világháború után segédkezett az első lineáris protongyorsító építésénél, és kifejlesztette a folyékony hidrogénnel töltött buborékkamrát. Munkássága során számos ún. instabil elemi részecskét fedezett fel, részben ezekért kapott Nobel-díjat 1968-ban.

Német-amerikai mérnök-fizikus, feltaláló
Szerény jövedelmű munkáscsalád egyetlen gyermeke, aki úgy tudta elvégezni a berlini műegyetemet, hogy közben félállású kutatói állást vállalt az Osramnál, majd a Siemensnél. Itt 1936-ban a Nobel-díjas Gustav Hertz vezetésével készítette el doktori munkáját, az első téremissziós elektronmikroszkópot. A háború alatt bombatalálat érte berlini munkahelyét, ekkor Altenburgban, majd Drezdában próbálta kísérleteit újra kezdeni. Átélte a drezdai bombázást. 1947-1951 újra Berlinben dolgozott, rendkívül nehéz körülmények között és mégis eredményesen: ekkor találta fel és alkotta meg az első téremissziós ionmikroszkópot. Ezután hívták meg az Egyesült Államokba, ahol több egyetemet is meglátogatott és végül Pennsylvaniaban fogadta el a felkínált professzori állást. Itt is tehetséges tanítványok vették körül, többek között John Panitz, akivel az atomszondás térionmikroszkópot alkotta meg, vagy Russel Young, a "Topografiner", a pásztázó atomerő mikroszkóp elődjének feltalálója. 1962-ben lett amerikai állampolgár. A fizikai Nobel-díj várományosaként kapott agyvérzést Washingtonban, az Amerikai Tudományos Akadémia közgyűlésén 1977-ben. Berlini kollegája és versenytársa, Ernst Ruska, a transzmissziós elektronmikroszkóp feltalálója, szerencsésen túlélte őt, és 1986-ban megkapta a Nobel-díj őt megillető részét. (Dr. Radnai Gyula)

Fizikus, villamosmérnök, egyetemi tanár
1955-ben fejezte be villamosmérnöki tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetemen, ugyanebben az évben fizikus oklevelet is szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Először a BME-n majd az ELTE-n dolgozott, 1976-tól haláláig az MTA KFKI Szilárdtest Fizikai Kutatóintézetének alkalmazásában állt. 1986-tól az ELTE egyetemi tanáraként a Szilárdtest Fizika Tanszéket vezette, 1998-tól az ELTE Komplex Rendszerek Fizikája Tanszéken az MTA Statisztikus Fizikai Kutatócsoportjának vezetőjeként folytatta munkáit. 2001-ben az egyetemen professzor emeritus címet kapott. 1975-ben védte meg akadémiai doktori értekezését, 1982-től az MTA levelező, 1987-től pedig az MTA rendes tagja lett. Tagja volt az MTA Statisztikus Fizikai és a Szilárdtest Fizikai, valamint a Tudományetikai Bizottságának, részt vett az Akadémiai Kutatóhelyek Tanácsa munkájában. Több nemzetközi fizikai szakfolyóirat szerkesztőbizottságának is tagja volt. Fő kutatási területe a kvantummechanika, a statisztikus fizika, a kaotikus viselkedés vizsgálata volt. A magyarországi statisztikus fizikusi kutatások szélesebb körű alkalmazásának elindítója, jelentős eredményeket ért el a kaotikus jelenségek elméletének terén is. Munkásságáért 1992-ben Szent-Györgyi Albert-díjban, 1995-ben Széchenyi-díjban, 2011-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjében részesült.

Német mérnök, feltaláló
Az űrrakétatervek, és a helikopter-repülés korai úttörője. Szülei kívánságára Zürichben és Lipcsében jogot tanult, de egyetemi tanulmányait nem fejezte be. Technikai újításokkal, találmányokkal foglalkozott. Elsőként vetette fel 1881-ben a rakéta-elven alapuló űrrepülés gondolatát, ezzel azonban megelőzte korát. Úgy gondolta, hogy a rakétát egy légi jármű emelje a magasba, ahonnan az indítás történhet. E célra 1884-től dolgozott egy helyből felszálló helikopter megvalósításán, ezzel 1901-ben sikeres indítási kísérletet is végzett. A helikopterre, léghajóra és rakétára vonatkozó tervek megvalósítására részvénytársaságot akart alapítani, de csalással gyanúsították meg és letartóztatták. Innen ugyan hamarosan szabadult, de vállalkozása csődbe ment. Terveiről az úrhajózás későbbi úttörői, Hermann Oberth és Robert Goddard nem szereztek tudomást. Csak az utókor ismerte el elgondolásainak úttörő mivoltát. A Holdon egy krátert neveztek el róla. (Bartha Lajos)

Fizikatörténész, műegyetemi tanár
Zemplén Győző fizikus legfiatalabb gyermeke. Öt éves volt, amikor apja elesett az első világháborúban. Matematika-fizika szakos tanári oklevelét a budapesti tudományegyetemen szerezte 1935-ben, 1936-os doktori disszertációjához vezető kutatásait a műegyetem fizika tanszékén végezte. Első tudománytörténeti munkája, "A háromezer éves fizika" 1945-ben jelent meg. 1950-től minisztériumi előadóként szovjet fizikusok (Ginzburg, Papalekszi) színvonalas egyetemi tankönyveinek hazai kiadását gondozta. Közben Gyulai Zoltán mellett dolgozott az akkoriban kettévált műegyetem kísérleti fizika tanszékén. Ennek vezetőjévé nevezték ki 1967-ben, miután előzőleg megvédte akadémiai doktori disszertációját. Egyidejűleg megkapta egyetemi tanári kinevezését, ő lett Magyarország első női fizikaprofesszora. Tudománytörténeti kutatásai középpontjában a magyarországi fizika korai története állt, kutatási eredményeit több könyvben összegezte. Halála után az MTESZ Zemplén Jolán emlékérmet alapított fiatal tudománytörténészek munkájának elismerésére. (Dr. Radnai Gyula)

Orvos, hisztológus, biológus, egyetemi tanár
1910-ban szerezte oklevelét. 1910-től a budapesti kórbonctani intézetben tanársegéd, majd adjunktus. 1921-től a debreceni orvosi karon az anatómiai intézet igazgatója. 1930-ban biológiai kutatóállomást létesített Alsógödön. 1932-től a budapesti egyetem orvosi karán a szövettan és fejlődéstan ny. r. tanára. Az 1933-ban Cambridge-ben megtartott III. nemzetközi kísérletes sejttani kongresszus elnöke volt. Nagy jelentőségűek a rostképződés természetére, a sejtközi állomány biológiájára vonatkozó felfedezései. Sejttenyésztési kutatásai is jelentősek. Megállapításait nemzetközi viszonylatban is sokra értékelik. Állásától politikai okok miatt megfosztották. Tanári, kutatói és emberi nagyságát értékelve a SOTE tanácsa Huzella-emlékérmet és jutalomdíjat alapított az elméleti orvosbiológiai kutatások elismerésére. Az emlékérmet és a díjat 1991 óta évente egyszer ítélik oda.

Matematikus, középiskolai tanár, címzetes egyetemi docens
A zalaegerszegi Deák Ferenc (ma: Zrínyi Miklós) gimnázium VI. osztályába járt, amikor 1945. januárban leventeként Németországba vitték, és ott angol fogságba esett. 1946. májusban tért haza. 1949-ben érettségizett, tanulmányait a budapesti tudományegyetemen folytatta matematika-fizika tanári szakon. 1950-ben vették fel az Eötvös József Collegiumba, amely azonban hamarosan megszűnt. Az egyetem elvégzése után 1953-tól 1957-ig a miskolci Kilián gimnáziumban tanított, majd Szegedre került kutató matematikusnak. 1959-ben doktorált, nyugdíjazásáig Szegeden, a geometriai tanszéken dolgozott. Kiváló problémamegoldó volt, középiskolás és egyetemista korában számos matematika versenyt nyert. Kutató munkáját Rényi Alfréd és Szőkefalvi-Nagy Béla támogatta. (Dr. Radnai Gyula)

Francia fizikus, matematikus
1802-ben Bourg-en-Bresse városban a kerületi központi iskola fizikatanára lett. Ebben az évben, Lyonban kinyomatta a szerencsejátékok új elméletéről szóló könyvét, ami annyira megtetszett Lalande és Delambre matematikusoknak, hogy 1805-ben Párizsba hívták az École Polytechnique repetítorának. Itt volt a fizika professzora 1809-től. 1824-ben megkapta a Collége de France kísérleti fizikai tanszékét. Az elektrodinamika egyik megalapítója. Elsőként talált az elektromosság mérésére alkalmas módszereket. Róla nevezték el az elektromos áramerősség mértékegységét.

Német matematikus
A königsbergi egyetemen Jacobi tanítványa volt, őt követve foglalkozott az elliptikus függvényekkel és theta-függvényekkel. A königsbergi egyetemen oktatott matematikát, az 1848. évi forradalmi megmozdulások után azonban politikai szerepvállalása miatt el kellett hagynia Königsberget, s a bécsi egyetemre ment, innen 1857-ben térhetett vissza Königsbergbe. A Francia Akadémia pályázatán dolgozatával díjat nyert el 1849-ben, azonban ez a dolgozat, mely 1851-ben jelent meg nyomtatásban, maradt az egyetlen publikált munkája.

Francia fizikus, matematikus, filozófus, tudománytörténész
1882-ben az Ecole Normale Supérieure-ben tanult. 1887-ben doktorált matematikából Lille-ben, 1893-ben Rennes-ben dolgozott. 1894-1916-ig a Bordeaux-i Egyetem professzora volt. 1913-tól a Francia Tudományos Akadémia tagja. A termodinamika, a viszkozitás és a hidrodinamika terén érte el legfontosabb eredményeit. Gibbstől függetlenül levezette a termodinamikában ismert Gibbs-Duhem egyenletet. Vizsgálta az oldáshőket, hígítási hőket, a gázelegyek cseppfolyósítását, az elegykristályokat képező elegyek fázisdiagramjait. Tudománytörténeti kutatásokkal foglalkozott, intenzíven tanulmányozta Galilei és Newton munkásságának középkori előzményeit és gyökereit. Nevéhez fűződik a tudományfilozófia területén a Duhem-Quine tézis.

Építész, államtitkár
Oklevelét a budapesti műegyetemen szerezte, 1900-1908 között az ókori építészet tanszékén volt tanársegéd. 1922-34 között a Kultuszminisztérium Művészeti Ügyosztályának vezetője, államtitkár, a Magyar Műhely Szövetség elnöke volt. Tanulmányútjai során bejárta Európát, Amerikát és a Távol-Keletet. 1918-ban a kelet-ázsiai építőművészet tárgyköréből magántanári képesítést kapott. Ő tervezte Sváb Gyulával a gödöllői premontrei gimnáziumot, 1935-ben Weichinger Károllyal elkészítette a budapesti Városközpont terveit. Weichingerrel együtt készítették el a lőrinci erőmű lakótelepének rendezési tervét és középületeinek terveit. Egy általa tervezett villa épült a Napraforgó utcai kísérleti lakótelepen 1929-30-ban. Több tanulmányt írt a keleti és a magyar építészetről.

Orvos, író, orvostörténész
A Benedek Elek unokájaként és Benedek Marcell fiaként is ismert fiatalember a pesti orvoskaron szerzett diplomát, s már egyetemistaként a Szondi-tanítványok között találjuk. (Szondiról sok értékes publikációja látott napvilágot.) Ezt követően a csepeli kórház általános orvosaként működött. 1945-47-ben Kolozsvárott tanított az egyetemen, mégpedig a bölcsészethez tartozó pszichológiára nyert egyetemi tanári kinevezést. 1948-ban jelent meg Az ösztönök világa című műve. Budapestre visszatérve 1948 és 1952 között az Országos Ideg- és Elmegyógyintézet főorvosa lett, 1952-ben pedig az intapusztai munkaterápiás intézet igazgatójává nevezték ki, ahol munkával, szabadsággal és emberséges bánásmóddal gyógyított. Itt dolgozott egészen 1958-ig, s írt kötetet ezekről az éveiről, s kezdeményezéseiről 1957-ben Aranyketrec címmel. Az ezt követő években pszichiáterként dolgozott a Fehérvári úti rendelőintézetben, a XII. kerületben pedig kulturális tanácsadó, majd a Hegyvidék című periodika alapítója volt. 1971-től szabadfoglalkozású íróként dolgozott. Társszerzője volt a négykötetes akadémiai Orvosi lexikonnak. Kötetei jelentek meg a francia felvilágosodásról, a lamarckizmusról, a darwinizmusról és az orvostudomány története számos fejezetéről. Semmelweis életművének egyik legjelesebb hazai kutatója volt. Népszerű kézikönyve A tudás útja címmel jelent meg. 1992-ben Széchenyi-díjat kapott. (Dr. Gazda István)

Fizikus, biofizikus
Vegyészmérnöki tanulmányai után a Magyar Általános Kőszénbánya Rt.-nél, majd 1946-ban a Tatabányai Állami Gimnázium tanáraként dolgozott. Később az ELTE tanársegéde, az MTA Központi Fizikai Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa, 1976-tól tíz éven át a Budapesti Műszaki Egyetem Alkalmazott Biofizikai Laboratóriumának igazgatója volt. Ezt követően a Finommechanikai-Optikai Intézet, illetve a BME tudományos tanácsadójaként tevékenykedett. Több éven át a New York-i Orvostudományi Főiskola, illetve a Darmstadti Műszaki Főiskola vendégprofesszora volt. Részt vett egy Mars-jármű tervezésében, nevéhez fűződik az első ultrahang-hologramok megalkotása, továbbá a 360 fokos szögben látó PAL-lencse (Panoramic Annular Lens) kifejlesztése, amelyet 1984-ben kezdtek alkalmazni az amerikai űrkutatásban. Utóbbi fejlesztése hasznosításáért az amerikai űrkutatási hivataltól 1989-ben NASA-díjat kapott. Greguss Pált 1996-ban Genius feltalálói Oscar-díjjal, 1998-ban Genius feltalálói olimpiai aranyéremmel, 1999-ben Jedlik Ányos-díjjal tüntették ki.

Angol mérnök, feltaláló
Szénbányász fia volt, ő maga is bányában dolgozott, esti iskolában tanult meg írni-olvasni. 1815-ben biztonsági bányászlámpát készített, majd a bányákban használatos mozdonyok tökéletesítésén dolgozott. Neki sikerült először olyan gőzmozdonyt építenie, amely tartós üzembiztonsággal működött. Az 1814-ben készült "Blücher" nevű mozdony 4 kilométeres sebességgel 30 tonna súlyt tudott elvontatni. 1823-ban Newcastle-ban megalapította az első mozdonygyárat. Az általa épített és 1825-ben Stockton és Darlington között megnyílt vonal volt az első, rendszeres személyforgalmat lebonyolító gőzüzemű vasút. "Rocket" (Rakéta) elnevezésű gőzmozdonya 1829-ben már 21 kilométeres átlagsebességgel, 34,4 kilométeres csúcssebességgel megnyerte a különböző konstruktőrök által készített gőzmozdonyok versenyét. Egy évvel később megnyitották a Liverpool-Manchester vasútvonalat, ezen a Stephenson által készített mozdonyok közlekedtek. A továbbiakban a gyorsan kiépülő vasútvonalak és hidak tervezésénél működött, ebben fia, Robert Stephenson (1803-1859) is közreműködött.

Angol amatőrcsillagász
Főleg a meteorok megfigyelése terén végzett értékes munkát, de bolygó megfigyelései is jelentősek. Öt nova-csillag - köztük két nevezetes -, és két üstökös felfedezője. Az Angol Királyi Csillagászati Társaság aranyérmével jutalmazták. Nevét egy holdkráter és egy Marsbeli kráter viseli. (Bartha Lajos)

Francia állatorvos, bakteriológus, immunológus
Állatorvosi tanulmányokat folytatott Alfortban 1892-1896 között. 1897-től a Lille-i Pasteur-intézetben Albert Calmette-nek, az intézet igazgatójának asszisztenseként dolgozott, kígyóméreg elleni szérum fejlesztésén. 1900-ban laboratórium vezető lett. Albert Calmette-tel együtt kifejlesztette a gümőkór vakcináját (Bacillus Calmette-Guérin, BCG), együtt dolgoztak Calmette haláláig (1933). 1928-ban Guérin a párizsi Pasteur-intézetben a tuberkulózissal kapcsolatos szolgálat igazgatója lett. 1939-től a tuberkulózis elleni védelem nemzeti bizottságának alelnöke. 1955-ben a Francia Tudományos Akadémia tudományos nagydíjával tüntette ki.

Fizikus, egyetemi tanár
A híres fasori evangélikus gimnáziumban érettségizett, majd 1936-ban matematika-fizika szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett a budapesti tudományegyetemen. Még ebben az évben fizetés nélküli tanársegédi állást kapott a Műegyetemen. A következő évben két dolgozata jelent meg (amellyel doktori címet szerzett), a kétatomos molekulák spektrumáról. Ennél a kutatási területnél azután fél évszázadon át kitartott. 1946-48-ban a tudományegyetem természettudományi karának párttitkára, az elméleti fizikai tanszék adjunktusa, majd intézeti tanára (docense). 1948-49-ben Sopronban, a Műszaki Egyetem kihelyezett karán tanított, 1949-ben átvette a Bay Zoltán távozásával üresen maradt atomfizikai tanszék vezetését. 1950-es megalapításától kezdve 1956 októberéig a KFKI igazgatója volt. 1967-ben, 18 évi levelező tagság után - az akadémia rendes tagjai sorába választotta.

Brit biofizikus, Nobel-díjas
A londoni University College-ben volt Ph.D. hallgató, ezt azonban a háború kitörése megszakította. A háború alatt az admiralitás számára dolgozott, 1947-től 1949-ig Cambridge-ben, majd egy ösztöndíj segítségével a Cambridge-i King's College újonnan létrehozott, Max Perutz által vezetett orvosi kutatóközpontjában biológiai, kémiai és krisztallográfiai tanulmányokat folytatott. 1954-ben doktorált. 1951-ben megismerkedett James Watsonnal, ettől kezdve együtt dolgoztak a DNS szerkezetének felderítésén. 1953-ban publikálták a DNS kettős csavar szerkezetére vonatkozó elgondolásukat. 1962-ben Watson, Crick és Wilkins megosztott orvosi Nobel-díjat kapott a DNS molekula szerkezetének megállapításáért és az élő anyagban történő információátadásban betöltött szerepének feltárásáért. A továbbiakban biokémiával, a fehérjeszintézis problémáival foglalkozott.

Amerikai fizikus, Nobel-díjas
1956-ban szerzett diplomát a Harvard Egyetemen, majd 1961-ben doktorált a Caltech-en Murray Gell-Mann vezetésével részecskefizikából. 1963-tól a Cornell Egyetemen dolgozott, melynek 1970-ben fizikaprofesszora lett. Doktori dolgozata a relativisztikus kvantumtérelmélet renormálási módszereihez kapcsolódott. Később felismerte, hogy a probléma tárgyalása analógiába hozható a különböző szimmetriájú makroszkopikus állapotok közötti fázisátalakulások elméletével. 1982-ben fizikai Nobel-díjat kapott "a fázisátalakulásokkal kapcsolatos kritikus jelenségekre vonatkozó elméletéért". (Piriti János)

Mérnök, műegyetemi tanár
1894-ben végzett a budapesti műegyetemen, majd ösztöndíjjal a darmstadti, genfi, berlini, müncheni és párizsi műszaki főiskolákon folytatta. 1896-1899-ig műegyetemen tanársegéd, s közben a Ganz Danubius Hajógyár hídosztályának mérnöke volt. 1916-tól a műszaki mechanikai és elméleti géptan tanszékhez kapcsolódó műszaki mechanikai laboratórium és Kísérleti Állomás vezetője és továbbfejlesztője volt. Működése alatt a laboratórium a hazai anyagvizsgálati kutatások egyik fontos központjává vált. Az 1902/1903-as tanévben az építőanyagokkal kapcsolatos laboratóriumi gyakorlatokat az egyetemi oktatásba is bevezette. Behatóan foglalkozott a repülés műszaki kérdéseivel is.

Német fizikus, optikus, csillagász
Árva gyerekként önképzéssel szerezte ismereteit. Egy szerencsés kimenetelű baleset hívta fel rá Miksa bajor választófejedelem, valamint Utzschneider figyelmét, a München melletti Benediktbeuern szekularizált bencés apátságában működő optikai intézetet vezette. Fraunhofer 1818-ban az Intézet vezetője lett. Fraunhofer számos műszert és eszközt fejlesztett lencsék készítésére alkalmas üvegfajták előállítására, valamint lencsék csiszolására. Különféle üvegfajták fényelhajlító tulajdonságait tanulmányozva homogén fény előállítására törekedett. Ő találta fel a spektroszkópot, mellyel képes volt a fény hullámhosszát megmérni. Ugyancsak ő konstruálta meg a mikrométert is. A Nap színképének vizsgálata során fedezte fel a ma Fraunhofer-féle vonalaknak nevezett sötét vonalakat. Elsőként alkalmazta széleskörűen az optikai rácsot. Fölismerte azt is, hogy egyes elsőrendű csillagok színképe különbözik a Napétól. Ezzel a csillagászati spektroszkópia elindítója is lett. A dorpati csillagvizsgáló számára készített refraktor és a berlini obszervatórium számára készített heliométer korának technikai csúcsteljesítményei voltak. A müncheni Akadémia rendkívüli tagjának választotta.

Amerikai fiziko-kémikus, Nobel-díjas
A Massachusetts Institute of Technology-n tanult, majd a chicagoi egyetemen szerzett Ph. D. fokozatot. Az első világháború idején hadászati szempontból jelentős szerves kémiai kutatásokat végzett. 1922-ben ő javasolta az izotópok centrifugálás útján való szétválasztását. 1931-től 1985-ig a chicagoi egyetem professzora volt. A 2. világháború alatt részt vett a Plutonium Project nevű atomkutatási programban. 1961-tól Florida állam egyetemén kutató professzor, s számos amerikai és európai egyetem vendégprofesszora volt. A kvantumkémia területén végzett kutatásaival továbbfejlesztette az atom- és molekulaszerkezet elméletét, felfedezte az elektronegativitást, megmagyarázta a hiperkonjugáció jelenségét. A kémiai kötéseknek és a molekulák elektronszerkezetének molekulapálya-módszerrel való kutatásában elért eredményeiért 1966-ban kémiai Nobel-díjat kapott.

Német matematikus, csillagász
Eredeti neve Johannes Müller. Lipcsében és Bécsben tanult. Peuerbach tanítványa és barátja volt, együtt dolgoztak Ptolemaiosz Almagestjének javított latin fordításán. A munkát Peuerbach halála után Regiomontanus folytatta és fejezte be. 1461-től Itáliában Bessarion kardinális udvarában tartózkodott, itt a görög matematika és csillagászat további klasszikus műveivel ismerkedett meg. 1467-ben Vitéz János esztergomi érsek hívására Magyarországra jött, aki az akkor újonnan megalapított pozsonyi egyetem (Academia Istropolitana) professzorának is meghívta. Mátyás király udvarában a Corvina könyvtár görög kéziratait rendezte. Magyarországon írta Ephemerides című csillagászati művét, amelyet Kolumbusz is felhasznált felfedező útján, valamint itt készítette el trigonometriai munkáját és táblázatait. 1471-ben Nürnbergbe távozott, ahol további csillagászati megfigyeléseket végzett és egy nyomdát is alapított. Ő készítette 1473-ban az első olyan táblázatot, amely bármely időpontra meghatározza a Nap és a Hold egymáshoz viszonyított helyzetét. Ennek a földrajzi hosszúság meghatározásában volt fontos szerepe, különösen az éjszakai hajózásnál. 1475-ben IV. Sixtus pápa Rómába hívta, hogy a naptárreformban közreműködjék, itt is halt meg, hirtelen.

Vegyészmérnök, egyetemi tanár
Vegyészmérnöki tanulmányait a budapesti műegyetemen végezte, ahol katonai szolgálat után oklevelet 1921-ben és műszaki doktorátust 1923-ban szerzett. 1925-ben mint Rockefeller-ösztöndíjas az Egyesült Államokban, majd Berlinben és a grazi egyetemen volt. 1927-től a fűzfői Nitrokémia Ipartelepek laboratóriumát vezette, később a vállalat műszaki igazgatója volt. 1939-ben meg kellett válnia a vállalattól, ahová 1949-ben szakértőként került vissza. 1953-tól a Gépipari Technológiai Intézet osztályvezetője, 1954-től a budapesti műszaki egyetem hadmérnöki kar tanszékvezetője. Főleg a cukrok kémiájával foglalkozott. Részt vett a Zemplén-féle cukorelszappanosítás kidolgozásában, az Egyesült Államokban a Hudson-szabály megállapításának munkálataiban. Vizsgálta a robbanóanyaggyártás sorát, valamint a biztonságos lőpor szárításos módszerét.

Bányamérnök
Oklevelét a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem soproni Bánya- és Kohómérnöki Karán szerezte. Pályáját az aknaszlatinai sóbányánál kezdte, majd a Petrosani Rt. tótosbányai ércbányájához, onnan a nagybányai aranyérc-feldolgozóhoz került 1943-ban, ennek műszaki osztályát vezette. 1944 őszétől Brennbergbányán, 1948-tól Oroszlányban, ill. Tatabányán működött. Oroszlányban koncentrált fejlesztési módot dolgozott ki és alkalmazott az ottani vastelep egy vágatrendszerrel való lefejtésére, majd a Nagybányai Aranyércfeldolgozó üzemek munkáinak irányítója. 1957-1964 között az Úrkúti Mangánércbányának volt főmérnöke. Munkatársaival kidolgozta az ottani karbonátos mangánérc hidrometallurgiai feldolgozásának egy új változatát. 1964-től a Bányászati Kutató Intézet ásványelőkészítő és vegyészeti főosztályát vezette.

Német csillagász
Az európai nemzetközi obszervatórium megszervezője. A bonni egyetemen tanult, majd 1927-41 között a göttingeni Obszervatóriumban dolgozott (1939-től igazgató), 1962-ig a hamburgi Csillagvizsgáló igazgatója, az egyetem professzora. Részletesen tanulmányozta az M44 csillaghalmazhoz tartozó halván csillagokat, és számos fiatal csillaghalmaz szín-fényesség diagramját készítette el. A német székhelyű, nemzetközi jellegű Astronomische Gesellschaft felkérésére a csillagok sajátmozgásának harmadik katalógusát szerkesztette, amely 180000 csillagot tartalmaz. 1962-től, nemzetközi felkérésre a La Sillá-n tervezett Európa Déli Obszervatóriumának (European Southern Observatory = ESO) - amelynek kezdetben 6, ma 14 állam a résztvevője - első szervező-igazgatója. 1969-től főleg az Univerzum szerkezetének modelljeivel (a relativitás elmélet következetes alkalmazásával) foglalkozott. 1967-70 között a Nemzetközi Csillagászati Unió elnöke volt. Érdemeit a J. C. Watson, és az USA Bruce-érmével ismerték el. Nevét az 1650.sz. kisbolygó őrzi. Magyar nyelven is megjelent, életrajzi műve a 20.sz. csillagászatának krónikája. (Bartha Lajos)

Amerikai genetikus, immunológus, Nobel-díjas
A Harvard Egyetemen szerezte meg doktori fokozatát. 1935-től egészen 1969-ben történt nyugdíjbavonulásáig a Jackson Laboratory-ban végezte munkáját (Bar Harbor, Maine). Ő mutatta meg elsőnek, hogy a röntgensugárzás mutációkat okozhat emlősökben. Egereken végzett vizsgálatokban felfedezte az ún. hisztokompatibilitási komplexumot, amely komplex génállomány kódolja a "saját" és "idegen" szövetek felismerésében, a szervezet idegen testszövet elleni kilökődési reakcióiban szerepet játszó antigéneket. Ez a felfedezés alapvetően járult hozzá a szervátültetések fejlődéséhez és lehetőségeinek tisztázásához. Felfedezéséért 1980-ban Jean Dausset-val és Baruj Benacerraf-fal együtt orvosi és fiziológiai Nobel-díjjal tüntették ki.

Német matematikus
A hamburgi egyetemen végzett, 1934-ban az Egyesült Államokba emigrált. 1934-1936-ig a Yale University-n, később Kaliforniában, a Los Angeles-i Egyetemen dolgozott. 1946-tól professzor volt az Indiana University-nél. 1935-ben fogalmazta meg a lemmáját, ezt először 1922-ben K. Kuratowski fedezte fel. Zorn lemma vagy Kuratowski-Zorn-lemma a halmazelmélet egyik legfontosabb, (rendezett halmaz tekintetében fennálló) maximális elem létezését állító tétele.

Matematikus, fizikus
Tanulmányait a bécsi egyetemen végezte, hol többek között Petzval József tanítványa volt. 1877 után Sopronban, majd az ország több középiskolájában tanított. 1895-1896-ban Eötvös Loránd mellett asszisztensként kutatta a kapillaritás törvényeit. 1901-ben vonult nyugdíjba, ezután Pozsonyban tudományos munkásságával foglalkozott. Fontosak a földi és légi fotogrammetria terén végzett elméleti kutatásai és gyakorlati eredményei. Nagyszámú szakmunkájának jó része német nyelvű szakfolyóiratokban jelent meg. Hagyatékát az MTA kézirattára őrzi.

Geológus, egyetemi tanár
Tanulmányait Zürichben végezte és itt kapott doktori diplomát 1914-ben. A budapesti tudományegyetem földtani tanszékén tanársegéd és a tektonika magántanára. A közgazdasági egyetem r. tanára, majd 1932 és 1948 között a Földtani Intézet igazgatója. Külföldi szakértői tevékenységet 1920 és 1961 között végzett, s ez alatt mintegy 17 országban dolgozott. 1961-ben végleg Brazíliában telepedett le. Egyetemi tanár Teheránban és a riói egyetemen az 1960-as években, majd az ottani Földtani Intézet szakértője, utána a Szövetségi Egyetem geotektonika tanára 1973 végéig. Jelentős szerepet vállalt az első magyarországi kőolajmezők termelésbe állításában. Hasonló tevékenységet végzett Marokkóban, Törökországban, Görögországban és Dél-Amerikában is. Munkásságának elismeréseként a világ több tudományos testülete választotta levelező és tiszteletbeli tagjává. Apja id. Lóczy Lajos geológus, egyetemi tanár.

Gépészmérnök
Édesapjával, Csonka Jánossal és testvérével, Csonka Bélával Budapesten a két világháború között létrehozta és igazgatta a Csonka Gépgyárat. A jelentős iparvállalatban különféle motorok, segédmotorok, szerszám- és mezőgazdasági gépek szerkesztésében és precíziós gyártásuk megszervezésében vett részt. A magyar automobilizmus érdekében is eredményes munkát fejtett ki. Vállalatánál korát megelőzve szociális létesítményeket alapított. Miután 1948-ban gyárát államosították, külföldre távozott. Az Egyesült Államokban megbecsült mérnökként dolgozott 1973-ig. Testvérével széles körű kísérleteket folytatott mikrokarburátornak nevezett találmányukkal, amellyel 15 százalékos benzinmegtakarítást sikerült elérni, a káros kipufogóanyagok csökkentése mellett.

Angol matematikus, csillagász
Cambridge-ben a csillagászat professzora volt. A Royal Society tagja volt. Newton egyik legkiemelkedőbb társa, hasonló gondolatmenetet követve, már 1715-ben közel jutott az Euler-képlethez. A Principia második kiadásánál 1709 és 1713 között segített Newtonnak. Okkal mondta róla halála után Newton: "Ha Cotes tovább élt volna, akkor most tudnánk valamit." A szögnek az ívhosszal való mérésének elvét Cotes-nek köszönhetjük. Nála már minden készen volt a radiánnal kapcsolatban. Felismerte, hogy ez egy természetes szögmérték. Az ő ötlete volt 1714-ben a radián kifejezés.

Német fizikus
Tanulmányait Berlinben és Münchenben végezte, majd a Berlini Egyetem tanára lett. Leghíresebb mérési eredményeit a katódsugárzással kapcsolatban a berlini korszakában érte el. 1908 és 1935 között a kelet-poroszországi Königsberg (ma Kalinyingrád) egyetemén tanított. Az elektronokkal végzett gyorsítási kísérletei során detektálta a tömegváltozásokat, és tökéletes egyezést talált a speciális relativitáselmélet jóslataival. Ezzel a newtoni világkép korábbi egysége örökre megbomlott. 1902-ben jelent meg fő műve, "A Becquerel - sugarak eltérítése elektromos és mágneses mezőben, és az elektron változékony tömege" címen.

Német fizikus
A heidelbergi egyetemen tanult, majd Berlinben doktorált. 1905-től 1914-ig Berlinben volt asszisztens, ekkor behívták katonai szolgálatra. A göttingeni egyetem által felajánlott professzori állást csak a háború után, 1919-ben foglalhatta el. Itt is maradt 1952-ig, emeritus professzori státuszba kerüléséig, azonban ezután is folytatta aktív tevékenységét. Már 1909-ben megmérte a röntgensugarak hullámhosszát. Göttingenben szilárdtestfizikával és kristályoptikával foglalkozott. Sikerült nagyméretű alkálihalogenid-egykristályokat növesztenie, előre tervezett hibahelyekkel. Sokat tett a természettudományos ismeretek terjesztéséért, számos eszközt és kísérletet tervezett oktatási, didaktikai célokra.

Német matematikus
1922-27 között Stuttgartban és Berlinben fizikát tanult, 1927-ben Berlinben szerzett diplomát. Ezután a Berlini Egyetemen matematikát tanult, és 1932-ben L. Bieberbachnál doktorált. 1930-39 között a Jahrbuch über die Fortschritte der Mathematik című folyóirat szerkesztőségében dolgozott, doktori fokozatának elérése után mint a folyóirat szerkesztője. 1939-45 között a külügyminisztériumnál kódfejtőként dolgozott, 1945-49 között középiskolában tanított. 1949-ben a Tübingen-i egyetemen magántanár lett, 1954-1958 között a Mainz-i egyetemen rendkívüli professzorként tanított. 1958-ban Würzburgban professzori kinevezést kapott. 1972 után mint emeritus professzor, több USA-beli egyetemen vendégprofesszorként tanított. A komplex analízis, a függvényelmélet voltak matematikusi tevékenységének fő területei.

Orosz származású amerikai fizikus
A kozmikus sugárzás kutatásának egyik úttörője. Princetonban doktorált 1931-ben, a Mt. Wilson Obszervatóriumban, a CalTech-en, majd 1941-től a New York Egyetemen dolgozott, 1945-től a fizika professzora volt. Kifejlesztette a proporcionális számlálók egyik fajtáját, amelyek a neutronok detektálásban játszanak fontos szerepet. A világ számos pontján végzett ballonos, rakétás, repülős és magashegyi méréseket, melyek során kimutatta, hogy a felső légkörben a nagy energiájú kozmikus sugárzás hatására neutronok keletkeznek. Az eredménynek fontos szerepe volt a radiokarbon-kormeghatározás kalibrálásában, Libby Nobel-előadásában hangsúlyozta is ebben Korff szerepét. (Piriti János)

Francia csillagász
LeVerrier meghívására 1861-ben érkezett a Párizsi Csillagvizsgálóba, ahol haláláig dolgozott. Legfontosabb eredménye, hogy jelentősen pontosítva befejezte LeVerrier bolygómozgásokra vonatkozó munkáját. A Jupiter-típusú bolygók pályaelemeit és tömegét az akkor elérhető legnagyobb pontossággal sikerült meghatároznia. További jelentős munkája az obszervatórium fél évszázadon át történő meridiánátmenet-méréseinek feldolgozása és közzététele. Ezeknek az idő meghatározásában, majd a Föld forgásának vizsgálatában volt igen nagy jelentőségük. (Piriti János)

Finn matematikus
Édesapja Leonard Lorenz Lindelöf matematikaprofesszor volt 1857 és 1874 között a Helsingforsi Egyetemen. Amikor Lindelöf matematikát ment tanulni az egyetemre 1887-ben, akkor már édesapja nem tanított ott. Az 1891-es évet Stockholmban töltötte, és 1893-1894 között Párizsban tanult, majd visszatért Helsingforsba, ahol 1895-ben doktorált. Ezután docensként tanított, majd egy göttingeni kitérő után 1902-ben adjunktussá nevezték ki és a következő évben professzor lett. 1907-től az Acta Mathematica szerkesztői tanácsának volt a vezetője. Komplex függvénytannal, differenciálegyenletekkel, variációszámítással is foglalkozott. Nevét viseli a Lindelöf-tér, Lindelöf-hipotézis, Picard-Lidelöf-féle egzisztenciatétel. Csillagászattal is foglalkozott, az égitestek mechanikáját tanulmányozta. Később felhagyott a kutatói tevékenységgel, hogy életét a tanításra és tankönyvek készítésére szentelje. A skandináv matematikáért folytatott tevékenységének elismeréseként Uppsalában, Oslóban, Stockholmban és Helsinkiben egyetemet neveztek el róla.

Amerikai farmakológus, Nobel-díjas
Kémiából szerzett diplomát 1937-ben a University of North Carolina at Chapel Hill-en, Ph.D. fokozatát biokémiából a Northwestern University-n kapta 1940-ben. 1949 és 1956 között a Washington University orvosi karán oktatott, 1956-tól 2009-ig a gyógyszerészet professzora volt a State University of New York-on. Egyidejűleg 1989 és 2004 között a Miami egyetem professzora is volt. 1978-ban felfedezte, hogy egy vegyület keletkezik az endothelium sejtjeiben, amely az érfalakat ellazítja. Ferid Murad és Louis Ignarro folytatták a kutatásokat, melyek kimutatták, hogy ez az anyag a szervezetben keletkező nitrogénmonoxid. Kutatásaikért hárman megosztott orvosi Nobel-díjban részesültek 1998-ban. Felfedezésük szolgált a Viagra gyógyszer kifejlesztésének alapjául.

Piarista mennyiségtan- és természettantanár
1890-ben Nyitrán kezdte meg teológiai tanulmányait. 1891-től helyettes tanár Máramarosszigeten. 1892-től a kolozsvári egyetemen matematika-fizika szakos hallgató, tanári oklevelét 1894-ben szerezte meg. Egy évig Sátoraljaújhelyen tanított, 1895-től Kolozsváron, ebben az évben doktorált. Kolozsvárott a piarista gimnázium mellett tanított a piarista tanárképző intézetben, a kereskedelmi akadémián. Általa kitűzött feladatokkal és feladatmegoldásaival többször találkozhatunk a Középiskolai Matematikai Lapokban. 1910-1920 között a debreceni piarista gimnázium igazgatója volt. Innen Budapestre helyezték át, ahol a piarista gimnázium és tanárképző igazgatója lett 1928-ig. 1921-től tankerületi főigazgató, 1925-től a rendi gimnáziumok felügyelője volt. Négyjegyű logaritmuskönyve nagyon sok kiadást ért meg 1929 és 1971 között.

Meteorológus, légügyi szakértő, csillagász
A budapesti egyetemen szerzett tanári oklevelet. 1902-től az Országos Meteorológiai Intézet munkatársa. Jelentős szerepe volt a műszeres meteorológiai léggömbök magyarországi felbocsátásának megszervezésében 1917-ben nyugdíjba ment, ekkor átvette az albertfalvai repülőgépgyár igazgatását. 1927-től újból a Meteorológiai Intézet prognózisosztályának a vezetője 1943-ban igazgató helyettesi címmel nyugdíjba vonult. Részt vett a Magyar Aero Club, majd a Magyar Aero Szövetség megalakításában. 1911-ben a Magyar Automobil és Avitikai Szemlét, 1913-tól 1917-ig az Aero c. lapot szerkesztette. Az ógyallai asztrofizikai obszervatóriumban Jupiter - észleléseket készített, és a felhősávok periodikus változásait tanulmányozta, utóbb üstökös megfigyeléseket is végzett. Igen tevékeny és értékes tudománynépszerűsítő munkát folytatott. (Bartha Lajos)

Antropológus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte, 1908-ban antropológiából bölcsészdoktori oklevelet nyert. 1914-ben a budapesti tudományegyetem Embertani Intézetének adjunktusa. A Tanácsköztársaság idején a munkásegyetemen tartott előadásai miatt állásától megfosztották, csak 1926-ban jutott antropológusi munkakörhöz a Néprajzi Múzeumban, 1935-ben megbízott igazgatója. 1940-től a szegedi egyetem ny. r. tanára. 1949-1959 között egyúttal a budapesti egyetemen is tartott előadásokat. 1959-től a budapesti egyetem Embertani Intézetének vezetője. Széles körű tudományos munkásságának súlypontja a népvándorlás és a honfoglalás kori leletekre jut. Az élők körében végzett vizsgálatai a magyarság etnikai csoportjainak megismerésében jelentősek. Nevéhez fűződik többek közt Martinovics Ignác és forradalmár társai budai sírhelyének felkutatása és maradványaik azonosítása. 1923-ban megindította és szerkesztette az Anthropológiai Füzeteket. Tevékeny részt vett az Alföldi Tudományos Intézet megszervezésében s annak első igazgatója volt.

Mérnök, egyetemi tanár
1913-ban szerzett oklevelet a budapesti műegyetemen. 1918-1922 között a Rimamurányi-Salgótarjáni Vasmű ózdi bányaigazgatóságán tervezési, geodéziai és bányamérési munkákat végzett. 1923-1932-ig a Földművelési Minisztérium Országos Halászati Felügyelőségénél dolgozott. 1932 és 1935 között a budapesti Kultúrmérnöki Hivatal munkatársa volt. Öntözőrendszerekkel és az öntözés gyakorlatával foglalkozott, ezeket Francia- és Olaszországban is tanulmányozta. 1937-1940-ig az Országos Öntözésügyi Hivatalban a Vízhasznosítási Osztályt vezette. 1940-ben a budapesti műszaki egyetem mérnöki és építészmérnöki karának I. sz. vízépítési tanszékére ny. r. tanárrá nevezték ki, ezt 1962-ig vezette. Szerkesztette a Vízügyi Közleményeket, majd az Öntözésügyi Közleményeket. 1946-tól 1948-ig, majd 1950-1952 között a mérnöki kar dékánja volt. Több hazai és külföldi tudományos egyesület, társaság munkájában vett részt. Több díjjal tüntették ki.

Skót természettudós, geológus, kémikus
Edinburghban és Leidenben tanult, 1749-ben orvosi diplomát szerzett, később geológiát tanult. Módszert dolgozott ki az ammónia előállítására. 1768-ban Edinburghban összebarátkozott Joseph Black vegyésszel, s részt vett az edinburghi Royal Society 1783-as megalapításában. Hutton a földfelszín tanulmányozása során arra a következtetésre jutott, hogy a Föld mai arculata létrejöttének magyarázatához nincs szükség a bibliai vízözönhöz hasonló katasztrófák feltételezésére. Ez az elmélet uniformitarianizmus néven vált ismertté. Elképzelései heves bírálatot váltottak ki, ezekre A Föld elmélete című kétkötetes munkájában válaszolt, mely 1795-ban jelent meg, a harmadik kötetet halála miatt nem tudta befejezni. Könyvének nyelvezete nehézkes, halála után elméletét majdnem elfelejtették, ám barátja, John Playfair megírta a mű világos összefoglalását, A Föld Hutton-féle elméletének szemléltetése címmel, saját megfigyeléseivel kiegészítve. Ez 1802-ben jelent meg és mindenkit meggyőzhetett az uniformitarianizmus igazáról, Hutton művét azonban Charles Lyell tette általánosan elfogadottá.

Német matematikus
1913-ban egyetemi tanulmányait a sziléziai Friedrich Wilhelm Egyetemen kezdte meg, ahol több jeles matematikus, többek között Ernst Steinitz is tanította. 1920-ban Berlinbe költözött és folytatta matematikai tanulmányait. Itt L. Bieberbach irányítása mellett dolgozta ki doktori disszertációját. Ezután egy évet Göttingenben töltött. Ebben az időben ott dolgoztak David Hilbert, Emmy Noether, s itt kötött egy életre szóló barátságot P. Alexandrovval. 1926-ban visszaköltözött Berlinbe, ahol topológia kurzusokat tartott. 1927/28 évet a Princeton Egyetemen töltötte. Berlinbe visszatérve Alexandrovval egy topologia-könyv megírásába kezdtek. Háromkötetesre tervezték, de csak egy kötet készült el, amit 1935-ben kiadtak. 1931-ben kinevezést kapott a Zürichi ETH-ra. Az 1946/47 és 1955/56 éveket az USA-ban töltötte és előadásokat tartott a New York és Stanford Egyetemeken. Elnöke volt a Nemzetközi Matematikai Szövetségnek. Zürichben emlékére Heinz Hopf-Díjat alapítottak. Több matematikai tétel, elmélet viseli a nevét.

Zoológus, ornitológus
Egyetemi tanulmányait Kolozsvárt kezdte és 1896-1899-ben Budapesten fejezte be. Matematikusnak indult, Herman Ottó ösztönzésére került kapcsolatba az ornitológiával. 1898-ban a Madártani Intézet asszisztense, 1927-ben helyettes igazgató, 1933-ban főigazgató lett. Főleg a madárvonulás kérdéseinek tanulmányozásával szerzett külföldön is elismert nevet. 1908-ban bevezette a költöző madarak gyűrűzését. Természetvédelmi tevékenységének köszönhető a kis-balatoni kócsagtelep megmentése. Élete végén a magyar solymászat története és a magyar sólyomnevek foglalkoztatták. 1905-től szerkesztője az Aquila c., folyóiratot. Több külföldi madártani társulat választotta tagjává.

Kémikus, gyógyszerész
1904-ben gyógyszerész oklevelet szerzett. 1907-ben Franciaországba ment, ahol ösztöndíjasként a Sorbonne-on tanult tovább, s közben Madame Curie laboratóriumában dolgozott. 1912-ben önálló kutatóintézetet alapított. 1914-től Londonban, majd Madridban élt, 1920-tól ismét Párizsban folytatta kísérleteit. Az elsők között foglalkozott a radioaktív sugárzások biológiai hatásával, ásványvizek radioaktivitásának mérésével. Figyelemreméltó eredményeket ért el a kémiában, különösen a kolloidikában. Számos eszköz fejlesztésén dolgozott sikeresen, így a radioaktivitás mérésére szolgáló radiométereket, valamint elektrométer készüléket szerkesztett. Fejlesztéseiért 1925-ben megkapta a Becsületrend lovagkeresztje kitüntetést.

Építészmérnök
Oklevelet a budapesti műegyetemen szerzett 1908-ban. Ezt követően Erdélyben vasutat tervezett és építésvezető volt. 1910-ben egy bécsi cégnél dolgozott, ahol megismerkedett a vasbeton szerkezetek számítási és méretezési módszerével. 1911-ben Magyarországon egy nagyvállalatnál végzett önálló statikai tervezéseket, nevéhez fűződik többek között a marosvásárhelyi kultúrpalota vasbeton szerkezetének tervezése. 1919-ben közgazdasági mérnöki oklevelet szerzett. Az 1. világháború után hosszabb ideig Lengyelországban és Csehszlovákiában dolgozott. 1928-1948 között önálló statikai mérnöki irodája volt. Ekkor készítette a bánhidai erőmű, a peremartoni kénsavgyár, a várpalotai széntorony statikai terveit. Az 1948-1959 közötti időszakban az Építéstudományi Intézet, a Magasépítési Tervező Intézet, a Budapesti Városépítési Tervező Vállalat és a Mélyépítési Tervező Vállalat statikus tervezője. Több híd, víztornyok, 1949-ben a hajdúnánási 400 vagonos gabonasiló vasbeton terveit készítette. Több munkáját hazai és külföldi szakmai folyóiratok ismertették.

Vegyészmérnök
1925-ben vegyészmérnöki diplomát szerzett a budapesti műegyetemen. 1920-1924 között a vegyiparban működött kutatóvegyészként. 1925-ben került az Egyesült Izzóhoz, ahol rövid megszakítással 1950-ig dolgozott és jelentős találmányai születtek. 1950-ben a Távközlési Kutató Intézet munkatársa lett. 1962-ben az MTA Műszaki Fizikai Kutató Intézetének igazgató helyettese, az elektronfizikai osztály vezetője. Jelentős eredményeket ért el az elektroncsövek fejlesztésében. Czuczor Károllyal és Bay Zoltánnal közösen új katódanyagokat hozott létre. A híradástechnikai és vákuumtechnikai ipar és kutatás kimagasló képviselője. Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB) alapító tagja. Új kutató gárdát nevelt fel. Közel száz találmánya, szabadalma volt. 1951-től az MTA tagja.

Kémikus
1878-ban a budapesti tudományegyetemen főtárgyként kémiából, melléktárgyakként fizikából és ásványtanból szerzett középiskolai tanári oklevelet. Than Károly és Lengyel Béla mellett 1878-tól gyakornok, 1883-tól tanársegéd. 1883-ban Heidelbergben Bunsen laboratóriumában dolgozott. 1884-től a Földtani Intézet vegyésze, itt korszerű laboratóriumot rendezett be kőszénvizsgálatokra és gazdag agyagipari gyűjteményt szervezett. 1892-ben a Természettudományi Társaság a magyarországi kőszéntelepek technológiai vizsgálatával bízta meg. Az erdélyi sós tavak rejtélyes felmelegedését eredményesen kutatta. 1902-től az MTA tagja.

Francia fizikus, matematikus, mérnök
1812-ben beiratkozott az École polytechnique-ba, ahol hadimérnökséget tanult. Társaival, Claude-Louis Navierrel és Gaspard-Gustave Coriolissal olyan professzorok tanították, mint Joseph Louis Gay-Lussac, Siméon Denis Poisson és André-Marie Ampére. Néhány évi katonai szolgálat után Párizsba költözött, ahol termodinamikai kutatást folytatott. 1824-ben jelentette meg nevezetes könyvét, melyben leírja azt a termodinamikai körfolyamatot, amelyet ma Carnot-ciklusnak nevezünk. Rudolf Diesel a XIX. század végén, a később róla elnevezett motor tervezésekor a Carnot-féle termodinamikai hatásfok alapján dolgozott. 1832-ben 36 éves korábban kolerában meghalt. A kor szokásának megfelelően valamennyi személyes holmiját, közöttük kéziratait is, elégették. Őt tekintik a világ első termodinamikusának.

Német matematikus
Berlinben és Bonnban végezte egyetemi tanulmányait, tanárai között volt egyebek között Kirchhoff, Kronecker és Weierstrass is. A legnagyobb hatást Kronecker gyakorolta rá, aki doktori munkájának témavezetője is volt a berlini egyetemen. 1884-ben doktorált. 1901-ben kinevezték a marburgi egyetem professzorává, itt töltötte egész pályafutását. Továbbvitte Kronecker kutatásait. 1897-ben a bevezette a p-adikus számok fogalmát, mely igen nagy szerepet játszott a számelmélet és a matematika más területeinek későbbi fejlődésében. Módszerének segítségével számos tételt bizonyított a kvadratikus formák elméletében és a számelméletben. Nevéhez fűződik a Hensel-lemma. Szinte teljes pályafutásán keresztül dolgozott Kronecker összegyűjtött munkáinak szerkesztésén, melyek végül 5 kötetben jelentek meg. 1901-től a Crelle's Journal szerkesztője volt.