Főiskolai matematikatanár
1880-1881-ben a pesti egyetem hallgatója. Bencés szerzetes. 1881-1885-ben a pápai gimnázium tanára, 1885-1889-ben a pannonhalmi főiskola matematikus tanára. 1889-1915-ben esztergomi tanár, 1915-1925-ben soproni igazgató. 1925-től Tihanyban élt nyugalomban. Esztergomi évei alatt írta hamarosan nagyon népszerűvé lett, kitűnő tankönyveit, algebratankönyvet 1901-ben és geometriatankönyvet 1904-ben. Ezek sok kiadásban és az új iskolai rendszerekhez alkalmazott átdolgozásban sokáig népszerűek voltak. A Borossay-Holenda-Korányi tankönyvből generációk tanultak matematikát.

Holland-amerikai csillagász
Az USA-ban élő holland csillagász. Tizenegy évesen a Halley-üstökös keltette fel figyelmét a csillagászat iránt. Tizenöt éves korában a nemzetközi jellegű Amerikai Változócsillag Észlelők Társaságának tagja. Egyetemi tanulmányai után a leideni Csillagvizsgálóban E. Hertzsprung, majd Potsdamban K. Schwarzschild munkatársa. 1921-től az amerikai Lick, majd Harvard Obszervatóriumban, 1923-30 közt Dél-Afrikában a Bloemfontein Csillagvizsgálóban észlelt, visszatérve 1930-tól a Minnesota-i Egyetem csillagászati intézetének vezetője. Fő munkaterülete a csillagok sajátmozgásának mérése, több fontos, általa összeállított katalógus ma is alapvető. (Luyten-katalógusok). Számos, a Naphoz közeli csillag felfedezője, és a változófényű csillagok egyik típusának (UV Ceti fellángoló változók) első kimutatója. Közel 500 tanulmányt közölt. Az USA Nemzeti Akadémia tagja, a Watson-érem, és az amerikai Bruce emléklérem kitüntetettje. Nevét az 1964.sz. kisbolygó és egy, a Naphoz közel eső csillag (Luyten's Star) őrzi. (Bartha Lajos)

Matematikus, főreáliskolai tanár
Egyetemi tanulmányait a budapesti bölcsészkaron és a műegyetemen végezte. 1884-88-ban és 1895-től a kereskedelmi akadémián, 1888-tól a székelyudvarhelyi főreáliskolában, 1894-től 1920-ig budapesti főreáliskolákban tanított. Matematikai tárgyú dolgozatai a Műegyetemi Lapokban, a Mathematikai és Természettudományi Értesítőben, a Mathematikai és Fizikai Lapokban, iskolaügyi dolgozatai az Országos Tanáregyesületi Közlönyben jelentek meg. Magyarra fordította Bolyai János Appendixét és Stäckel Pál Wolfgang und Johann Bolyai c. művét. Rados Gusztáv matematikus bátyja.

Angol matematikatanár, filozófus, szentként tisztelt egyházférfi
Tanulmányait Oxfordban és Párizsban végezte. Hittudományból doktorált, pappá szentelték. Visszatérve 1219-től 26-ig geometriát tanított Oxfordban és lenyűgöző prédikációkat tartott. Anglia egyházi feje (Canterbury érseke) lett 1234-ben. Megnyerő személyiségét, szellemi képességeit, nyelvtudását, nemzetközi tekintélyét felhasználva sokat tett a francia--angol ellenségeskedés és a polgárháború elhárításáért, de hamarosan meggyűlt a baja III. Henrik angol királlyal, és ezért IX. (Szent) Lajos francia királyhoz menekült. Csendes magányba vonultan halt meg. Az egymást kölcsönösen metsző három egybevágó kör elnevezése mindmáig az, hogy "Ödön-körök" ("St Edmund's Rings", helytelenül: "Three Circle Venn Diagram"). Az Ödön (Edmund, Edmond) névnap születési és halálozási dátumához kötött mindmáig, az Ödön-körös attribútuma a Szentháromságot szimbolizálja. (Hujter Mihály)

Porosz matematikus
Nevét viseli az ún. "gyenge" és az "erős" Goldbach-sejtés. Goldbach a sejtés egy formáját 1742-ben fogalmazta meg először Leonhard Eulerhez írt levelében. Ebben azt állította, hogy minden 6-nál nem kisebb természetes szám előállítható három prímszám összegeként. A sejtést Euler átfogalmazta a következőképpen: minden 2-nél nagyobb páros szám előállítható két prímszám összegeként. Ezt nevezzük erős Goldbach-sejtésnek. Sem az erős, sem a gyenge Goldbach-féle sejtést a mai napig nem sikerült sem megcáfolni, sem teljesen bizonyítani. A sejtések bizonyításában fontos részeredményeket ért el többek között Vinogradov orosz matematikus, Linnik, Rényi Alfréd, valamint J. R. Chen.

Holland asztrofizikus, matematikus, csillagász, kozmológus
A State University of Groningen-en matematikát tanult és dolgozott az egyetem csillagászati laboratóriumban J.C Kapteyn irányítása alatt. 1897-1899-ig Dél-Afrikában Cape Observatory csillagásza. 1908-ban a University of Leiden csillagászat professzora majd 1919-től a Leiden Observatory igazgatója volt. Az einsteini gravitációs téregyenletek megoldásait keresve 1917-ben dolgozta ki az Univerzum tágulására vonatkozó elméletét. 1921-ben a leideni csillagvizsgálóban kiszámította a Nap parallaxisát, 1927-ben a Jupiter holdjainak mozgásáról szóló elméletét közölte. Einstein Sitterrel együttműködve dolgozta ki 1932-ben az univerzumképet (Einstein.de Sitter-univerzum), amelyet a 20. század nyolcvanas évtizedéig általánosan elfogadtak. Sittert kozmológiai munkássága tette széles körben ismertté.

Amerikai csillagász
Vizsgálatai jelentősen befolyásolták a 20. sz. asztronómiáját. A chicagoi egyetemet elvégezve 1919-ben a Yerkes Obszervatóriumban kezdett észlelni (a világ legnagyobb lencsés távcsövével), 1924-től a Mt. Wilson Csillagvizsgálóban az akkori legnagyobb tükrös távcsövei (1,5 m és 2,5 m átmérővel), majd a Mt. Palomar Obszervatóriumban az 5 m-es óriás- reflektor, és az akkor legnagyobb Schmidt-teleszkóp állt rendelkezésére. 1924-ben sikerült a két legközelebbi, addig csak összemosódott fényű objektumot egyes csillagaira bontani, bizonyítva, hogy a Tejútrendszeren kívüli csillagrendszerek (extragalaxisok) léteznek. A távoli csillagrendszerekben észlelt változófényű csillagok segítségével ezek távolságát is meghatározta. 1929-ben a színképi Doppler-effektus mérésével megállapította, hogy az extragalaxisok annál nagyobb sebességgel távolodnak, mennél távolabb vannak. (Milton L. Humason-nal közösen.) A csillagrendszerek sebesség növekedésének szabályos ütemét nevezték el "Hubble-állandó"-nak. Ez a vizsgálata tapasztalati úton vetette fel a táguló Univerzum gondolatát. (Magát Einsteint korai nézetének megváltozására késztette!) Utóbb mintegy ezer extragalaxis adatait tartalmazó katalógust állított össze, ebben ismertette a csillagrendszerek típus szerinti osztályozását. Hubble érdemeit az USA Bruce Érmével (1938), az angol Királyi Csillagászati Társaság aranyérmével (1940), a Becsületrenddel (1946) méltányolták, halála idején jelölték Nobel-díjra. Nevét egy holdkráter, a 2069.sz. kisbolygó, és a keringő Ürtávcső (HST) örökíti meg, az USA Nemzeti Akadémia tagja. (Bartha Lajos)

Lengyel születésű francia-amerikai matematikus, informatikus, a fraktálelmélet megalapozója
Lintvániai eredetű családba született Varsóban; tizenegy évesen családjával Franciaországba menekült. Felsőbb tanulmányait Lyonban és Párizsban végezte, majd 1947-ben Kaliforniába, aztán Princetonba jutott, Neumann János posztdoktori munkatársa lett. Később az IBM-hez került. 1975-ben alkotta meg és használta először a fraktál kifejezést, majd 1982-ben publikálta alapvető jelentőségű munkáját "The Fractal Geometry of Nature" címmel. A fraktál egy matematikai alakzat, amelynek végtelenül összetett "önhasonló" formáiban egyfajta ismétlődés fedezhető fel. A kisebb rész lényegileg ugyanolyan szerkezetű, mint az azt tartalmazó nagyobb. A fraktált végtelen bonyolultsága ellenére gyakran egy egyszerű matematikai képlettel is meg lehet határozni. Megérthető a fák ágainak struktúrája, a levelek erezete, a felhők formái, a hókristályok szerkezete. A fraktálok a modern természettudományokban nagyon fontosak és hasznosak, de még az animációs filmek készítésében is jelentősek. Az informatikai és műszaki alkalmazások is egyre csak sokasodnak. (Hujter Mihály)

Jezsuita csillagász
1782-ben a gyulafehérvári papnevelde tanára volt. Amikor Batthyány Ignác püspök csillagvizsgáló létesítését határozta el, Bécsbe küldte Hell Miksa mellé csillagászati tanulmányokat folytatni. Az ott töltött néhány év alatt (1788 -1792) a Gyulafehérváron tervezett intézet műszereinek beszerzéséről is gondoskodott. A csillagvizsgáló 1794-ben kezdte meg működését, felszerelése a maga korában kiváló volt. Művében nemcsak az obszervatóriumot ismertette, hanem az akkoriban használatos műszerek részletes leírását és a műszerhibák elméletét is tárgyalta. E téren munkája a 18. században jóformán egyedülálló.

Paleontológus, mineralógus, muzeológus
A budapesti műegyetem elvégzése után, 1877-ben a műegyetem ásvány-földtani tanszékén tanársegéd, 1883-ban az Magyar Nemzeti Múzeum ásvány-földtani osztályának segédőre, 1894-ben múzeumi őr, 1902-ben az ásvány- és őslénytani osztály igazgató őre, 1918-ban pedig igazgatója lett. Elsősorban a magyarországi fosszilis foraminiferák vizsgálatával szerzett tudományos érdemeket, de jelentősek kristálytani kutatásai is. 1896-tól az MTA tagja.

Vegyész, egyetemi tanár
Vegyészmérnöki oklevelet a bécsi műszaki egyetemen 1908-ban, műszaki doktorátust Budapesten 1948-ban szerzett. 1908-ban Marasestiben (Románia) az enyv-, szuperfoszfát- és szappangyárban dolgozott. 1908-1919-ben a Klotild Vegyipar Rt. szabadkai, brassói, majd ismét szabadkai gyárában működött, 1919-től Szereden (Pozsony vm.) a vegyészeti gyárban műszaki igazgató, 1922-1948 között Budapesten a Hungária Vegyi- és Kohóművek, illetőleg jogutódja, a Hungária Vegyiművek műszaki igazgatója volt. 1948-ban több észak-amerikai gyárat tanulmányozott. 1949-ben a Vegyiműveket Építő Nemzeti Vállalat vezérigazgatójává nevezték ki. 1951-ben az ELTE-én a kémiai technológia tanszékvezető tanára, a Kémiai Technológiai Intézet igazgatója, a budapesti műszaki egyetem magántanára.

Gépészmérnök, egyetemi tanár
1929-ben a budapesti műegyetemen szerzett gépészmérnöki oklevelet. 1946-ig a Ganz Villamossági Gyárban dolgozott. 1940-ben műszaki doktori vizsgát tett. 1946-ban lett magántanár a műegyetemen az aszinkron motorok különleges alkalmazásai témakörből. 1951-1956-ig a BME tanszékvezető egyetemi tanára volt, a villamosgépek üzemtana előadója. 1957-ben törvénysértő módon elbocsátották állásából, akadémiai tagságát felfüggesztették, tanszékét megszüntették. Mikor 1964-ben rehabilitálták, az energiagépiparban dolgozott tovább. 1964-1970-ig a Villamosenergiaipari Kutatóintézet igazgatója volt. 1970-1978-ig az USA-ban a Colorado Egyetemen vendégtanár, ezt követően Torontóban, Washingtonban, Braunschweigban, Aachenben, Erlangenben, Zürichben tanított egyetemeken. 1949-től levelező, 1976-tól rendes tagja volt az MTA-nak.

Mérnök, egyetemi tanár
Oklevelét a budapesti egyetemen szerezte 1942-ben. Az egyetem közlekedési és vasútépítési 1951-től tanszékvezető docens. 1952-ben kandidátus, 1972-75-ben a Budapesti Műszaki Egyetem rektor helyettese. Kutatási területe a geotechnika. Legjelentősebbek a talajfizikával, a mélyalapozással kapcsolatos eredményei, a földnyomáselméletek összefoglalása és továbbfejlesztése, a talajra mint építőanyagra vonatkozó megállapításai. Az MTA Talaj-és Kőzetmechanikai Bizottságának elnöke, számos magyar és külföldi tudományos társaságban viselt vezető tisztséget. A bécsi és a drezdai műegyetem doktora, a perui műegyetem tanára. 1971-től az MTA tagja.

Matematikus, matematikatörténész
1964-ben diplomázott a Debreceni Egyetem matematika és fizika szakán, doktori disszertációját Szénássy Barnánál matematikatörténetből és algebrából védte meg. Előbb középiskolában tanított, 1973-tól a Nyíregyházi Főiskola professzora. Kutatási területe a fuzzy algebra és a matematikatörténet volt. Számos cikket publikált mind magyar, mind pedig külföldi szaklapokban. Több külföldi egyetemen volt vendégelőadó. Nagy figyelmet fordított a magyar matematikusok életére. 2004 november 19-én tragikus hirtelenséggel a katedrán, előadás közben érte a halál.

Német kísérleti fizikus
Fizikát, kémiát és matematikát hallgatott Königsbergben, Heidelbergben és Berlinben. Itt doktorált, a higany kapilláris állandójának más fizikai mennyiségektől való függését vizsgálta. Sikeres berlini, majd würzburgi professzorkodás után 1875-ben Heidelbergben lett a Berlinbe távozott Kirchhoff utóda. Több, mint harminc éven át, nyugdíjazásáig működött itt. Tanítványa volt Antolik Károly, Réthy Mór és Philipp Lenard is. A fizika több területén végzett fontos kísérleti munkát, az általa feltalált eszközök közül a hang interferenciáján alapuló Quincke-csövet ma is használják az egyetemi kísérleti fizikaoktatásban. Apja és öccse híres orvosprofesszorok voltak, így a Quincke név hármuk munkássága révén került be a természettudományos köztudatba. (Dr. Radnai Gyula)

Német matematikus
1913-ban egyetemi tanulmányait a sziléziai Friedrich Wilhelm Egyetemen kezdte meg, ahol több jeles matematikus, többek között Ernst Steinitz is tanította. 1920-ban Berlinbe költözött és folytatta matematikai tanulmányait. Itt L. Bieberbach irányítása mellett dolgozta ki doktori disszertációját. Ezután egy évet Göttingenben töltött. Ebben az időben ott dolgoztak David Hilbert, Emmy Noether, s itt kötött egy életre szóló barátságot P. Alexandrovval. 1926-ban visszaköltözött Berlinbe, ahol topológia kurzusokat tartott. 1927/28 évet a Princeton Egyetemen töltötte. Berlinbe visszatérve Alexandrovval egy topologia-könyv megírásába kezdtek. Háromkötetesre tervezték, de csak egy kötet készült el, amit 1935-ben kiadtak. 1931-ben kinevezést kapott a Zürichi ETH-ra. Az 1946/47 és 1955/56 éveket az USA-ban töltötte és előadásokat tartott a New York és Stanford Egyetemeken. Elnöke volt a Nemzetközi Matematikai Szövetségnek. Zürichben emlékére Heinz Hopf-Díjat alapítottak. Több matematikai tétel, elmélet viseli a nevét.

Angol biokémikus, vegyész, farmakológus, gyógyszerész, Nobel-díjas
Az oxfordi egyetemen szerzett kémiai és farmakológiai diplomát. Egy rövid ideig a Sheffield-i Egyetem munkatársa volt. Doktorátusa után a Yale egyetemen oktatott. 1955-ben visszatért Angliába, a University of London oktatója lett, 1966-tól professzorként. 1955-ben a Royal College of Surgeons tagja. 1973-tól a kenti Wellcome Alapítvány igazgatója volt. 1983-ban tért vissza a University of London William Harvey Kutatóintézet vezetőjeként. Legfontosabb kutatási eredménye a hosszú idő óta jól ismert fájdalomcsillapító, az aszpirin, azaz acetil-szalicilsav hatásmechanizmusának feltárása. A prosztaglandinoknak a gyulladások kórtanában betöltött szerepét vizsgálva ő ismerte fel, hogy az aszpirin és más gyulladásgátló gyógyszerek a prosztaglandin-szintézis gátlása útján fejtik ki hatásukat. Később ő fedezte fel a prosztaciklint is, a prosztaglandinok családjának tagját, mely számos fontos gyógyszer előállításának kiinduló anyaga. 1982-ben Sune Bergström, Bengt Ingemar Samuelsson svéd biokémikusokkal megosztva kapták meg az orvosi-élettani Nobel-díjat a prosztaglandinok és a velük kapcsolatban lévő biológiailag aktív vegyületek területén végzett úttörő kutatásaikért.

Vízépítő mérnök
Diplomáját 1822-ben szerezte a pesti Institutum Geometricumban. 1823-tól a Duna feltérképezésének mérnöke, 1829-ben hajózási mérnök. 1830 körül a Rábán és a Pinkán felméréseket végzett, szabályozási terveket készített. 1837-ben Pozsonyba helyezték a Duna szabályozásához. 1844-ben az országos építési főigazgatóság főmérnöke. Ettől fogva kezdett a Tisza-szabályozás ügyeivel foglalkozni. Vásárhelyi Pál halála után 1847 elejétől a Tiszavölgyi Társulat főmérnöke. 1848-ban Széchenyi István megbízta a Duna-szabályozási tervek felülvizsgálatával. 1853-ban középítési felügyelőként a bécsi kereskedelmi minisztériumba helyezték és rábízták a magyarországi vízügyek vezetését. 1855-ben az Alsó-Tisza áradásainak okait vizsgálta. Ez évben próbálták ki saját találmányú kotrógépét a bogyiszlói átvágásban. A Tiszára vonatkozó tanulmányát Képessy József adta ki.

Orvos, fiziológus, egyetemi tanár
Jendrassik Ernő apja. A bölcsészdoktori oklevél elnyerése után 1847-től Bécsben végezte orvosi tanulmányait, ahol 1853-ban orvosi oklevelet nyert. Két évig dolgozott a bécsi közkórházban műtőnövendékként, majd Erdélyben. A továbbiakban Brücke és Ludwig élettani intézeteiben képezte tovább magát. 1857-ben Kolozsvárott az orvos-sebészi tanintézetben az elméleti orvostan tanára. 1860-tól haláláig az élettan ny. r. tanára a pesti egyetemen, 1884-85-ben rektor. Tervei szerint épült fel a budapesti élettani intézet. Az orvosi fizika első hazai művelője. Jelentősek a bordaközi izmok működésére, a szemmozgások mérésére vonatkozó tanulmányai. Több élettani regisztráló készüléket szerkesztett. Az izomműködést elektromos és mágneses folyamatokra vezette vissza. Az izomelektromosság számos jelenségét írta le, a kérdésnek elismert kutatója volt. Nagy szerepe volt az Országos Közegészségügyi Tanács megszervezésében. 1863-tól az MTA tagja.

Német fizikus
A lipcsei, majd a berlini egyetemen tanult. 1867-ben Berlinben volt tanársegéd, a következő évben pedig a zürichi műegyetem fizikaprofesszora lett. 1872-ben Strassburgba hívták, a város Fizikai Intézetének egyik alapítója volt. 1888-ban kinevezték a Berlini Fizikai Intézet igazgatójává, és az övé lett a kísérleti fizikai katedra. Hangtani kísérleteket folytatott; egy finom eloszlású porral beszórt csőben, a róla Kundt-csőnek elnevezett akusztikai eszközben. Fénytani kutatásai során Kundt a fény folyadékokban, gőzökben és fémeken való rendellenes szóródását tanulmányozta. Magnetooptikai kutatásai nyomán kimutatta, hogy némely gázokban és gőzökben a polarizáció síkja mágneses tér hatására elfordul. Módszert dolgozott ki a hang gázokban és szilárd anyagokban való terjedési sebességének meghatározására.

Német matematikus
Családjának anyagi helyzete nem tette volna lehetővé továbbtanulását, azonban egy jóbarát segítségével 1877-ben beiratkozhatott a müncheni egyetemre, ahol Felix Klein tanítványa lett. 1880-ban Klein a lipcsei egyetemre távozott, Hurwitz követte, és itt doktorált 1881-ben. 1884-ben rendkívüli professzor lett a königsbergi egyetemen. 1892-ben elfogadta a zürichi politechnikum - a mai Eidgenössische Technische Hochschule elődje - meghívását és itt működött élete hátralévő részében. Meghívást kapott ugyan a göttingeni egyetemre, de ezt Zürich iránti lojalitásból visszautasította. Legfontosabb eredményeit a Riemann-felületek vizsgálatának területén, a komplex függvénytanban és az algebrai számelméletben érte el. Számos fontos tétel és matematikai fogalom fűződik a nevéhez, így többek között nevét viselik a Hurwitz-polinomok, a Hurwitz-féle automorfizmus tétel, és a Hurwitz-kvaterniók.

Orosz matematikus
A moszkvai egyetemen matematikusként szerezte diplomáját. Egyetemi tanári kinevezéséhez szükséges disszertációja megvédése után Moszkva több főiskolájában, és Ivanovóban is tanított. Hincsint kezdetben a számelmélet és a valószínűségszámítás foglalkoztatta, kutatásaival megerősítette Hardy és Littlewood eredményeit. Eredményeit a Mathematische Zeitschrift-ben publikálta. 1927-ben professzori kinevezést kapott a moszkvai egyetemen. Ekkor jelentette meg a "A valószínűségszámítás alaptörvényei" című munkáját. 1937-ben két éves szaratovi egyetemen töltött időszak után, Moszkvában Kolmogorovval és Gnedenkoval, aki ekkor még tanítványa volt, folytatta a valószínűségszámítás-iskola építését. 1940-től érdeklődése a statisztikai mechanika felé fordult, később pedig Shannon információelméletének fejlesztése kezdte foglalkoztatni. Több könyvét a matematika iskolateremtő munkájaként tartják számon.

Amerikai fizikus, tudományszervező
Mint fiatal kutató, a Cornell Egyetemen Hans Bethe munkatársaként, az MIT-n pedig Isidor Rabi munkatársaként dolgozott. Innen hívta meg Robert Oppenheimer Los Alamosba, az atombomba előállításában való közreműködésre, ahol őt bízta meg a kísérleti fizikai, majd konkréten a bombát összeállító részleg vezetésével. A háború után visszament a Cornell Egyetemre, itt ő lett a magfizikai laboratórium vezetője. A Manhattan program helyébe lépő Atomenergia Bizottság egyik alapító tagjaként került át 1949-ben a Caltech-re, ahol a Fizikai-Matematikai-Csillagászati részleg vezetését bízták rá, így ő lett Robert A. Millikan utóda. Ebben a részlegben működött a Kozmikus sugárzási Laboratórium Carl Anderson, és a Kellogg Sugárzási laboratórium, Charles Lauritsen vezetésével. Becher vette rá Richard Feynmant, majd később Murray Gell-Mant is, hogy átjöjjenek ide. 1953-tól 1955-ig, majd 1957-től 1959-ig tagja volt az Egyesült Államok Elnöki Tanácsadó Bizottságának. 1954-ben Oppenheimer mellett tanúskodott, később az atomcsend egyezmény felügyeletében játszott fontos szerepet. Idősebb korában, professzor emeritusként rendszeresen visszajárt a Caltechre, tudományszervező munkájának méltán elismert helyszínére. (Dr. Radnai Gyula)

Amerikai matematikus
Egyetemi tanulmányait a Temple Egyetemen kezdte 1936-ban, majd a Pennsylvania Egyetemen folytatta, ahol Antony Zygmund irányításával Ph.D. disszertációját megvédte. Doktori disszertációja megvédése után kinevezett matematikai professzori asszisztensként dolgozott a Penn-en. Ezt megelőzőleg már dolgozott oktatóként különböző egyetemeken, kutató matematikusként a Haditengerészetnél, valamint Washingtonban a Rendszerelemző Csoportban. 1956-ban professzori kinevezést kapott a Penn-en, ahonnan Professzor Emeritus címmel vonult nyugdíjba. Számos nemzeti és nemzetközi matematikai, és matematika oktatásával foglalkozó társaságnak, alapítványnak volt tagja. Nagyszámú publikációja jelent meg a matematika legkülönbözőbb területeivel foglalkozó írásaiban: számelmélet, logika, kombinatorika, csoportelmélet, lineáris algebra, klasszikus analízis.

Gépészmérnök
Tanulmányait a budapesti műegyetemen végezte 1884-ben, majd a komáromi kultúrmérnöki hivatalhoz került. 1892-től mint az Országos Vízépítési Igazgatóság munkatársa a közegészségügyi mérnöki szolgálat egyik megszervezője, majd vezetője lett. Több ízben járt külföldi tanulmányúton. 1900-ban a párizsi világkiállítás szervezésével kapcsolatban részt vett a nemzetközi közegészségügyi és demográfiai kongresszuson. A sík területen fekvő és vízfolyásoktól távoleső hazai városok csatornázása c. tanulmányát a Mérnök Egylet 1896-ban aranyéremmel tüntette ki.

Fizikus, mérnök, egyetemi tanár
Matematika - fizika szakos tanári oklevelét 1907-ben a budapesti tudományegyetemen szerezte, hol Eötvös Loránd tanítványa, majd tanársegédje volt. 1910-ben doktorált, 1912-13-ban állami ösztöndíjjal Berlinben és Göttingenben tanult. A Tanácsköztársaság alatt a tudományos egyesületek és múzeumok direktóriumának tagja lett, az 1918-19. tanév második félévében az egyetemen kísérleti fizikát adott elő. A Tanácsköztársaság bukása után az egyetemről fegyelmi úton eltávolították. 1921 őszétől két évtizeden át volt az Egyesült Izzó kutatója. Mind a klasszikus, mind a műszaki fizika területén jelentős eredményeket ért el Optikai kísérletei a kvantumelmélet egyik alappillérét képezik, eredményeit a szakirodalom számos helyen idézi. A műszaki fizikában munkatársaival együtt az izzólámpák, a fotocellák, a fotometria, a színmérések, a katódsugárcsövek és alkalmazásaik terén végzett nagy jelentőségű munkát. Feltalálta a szelenografálást, mely eljárással fény hatására szelénen képeket (fényképeket) lehet létrehozni. Utolsó éveiben különösen a szelén egyenirányítókban lejátszódó jelenségek vizsgálatával foglalkozott. Nagyszámú tudományos dolgozata hazai és külföldi szakfolyóiratokban jelent meg. Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat 1964-ben évenként kiosztásra kerülő Selényi Pál-díjat alapított fiatal fizikusok részére. 1948-tól az MTA tagja.

Amerikai statisztikus, feltaláló
1875-ben lépett be a City College-ba, és 1879-ben bányamérnöki diplomát szerzett. Ezután tanárának, William P. Towbridge-nek az asszisztense lett az USA Népszámlálási hivatalában (US Census Bureau). Itt nagy gondot jelentett, hogy a népszámlálási adatok feldolgozása egyre hosszabb időt vett igénybe, és az a veszély fenyegetett, hogy az 1880. évi népszámlálás adatainak feldolgozása nem fejezhető be a soron következő népszámlálás, 1890 kezdetéig. 1882-84 között Hollerith rövid ideig oktatott a Massachusetts Institute of Technology-n (MIT), majd egy vasúti fékrendszer kifejlesztésén dolgozott. 1884-90 között az Egyesült Államok Szabadalmi Hivatalának munkatársa volt. Ez idő alatt megkonstruálta azt a gépet, amellyel az elektromosan leolvasható lyukkártyákon rögzített statisztikai adatok feldolgozhatók, rendezhetők és csoportosíthatók. Találmányát az 1890-es népszámlálás feldolgozásában már sikerrel alkalmazták, számos más területen is nagy sikert aratott az USA-ban és Európában. 1896-ban adatfeldolgozó gépeinek gyártására Hollerith megalapította a Tabulating Machine Company vállalatot, amely a további években több más céggel fuzionált. 1921-ban Hollerith nyugdíjba vonult. A vállalat 1924-ben Thomas Watson Sr. vezetése alatt az International Business Machines (IBM) nevet vette fel.

Lengyel matematikus, csillagász
A Varsói Egyetemen csillagászatot tanult. 1905-ben, a varsói Egyetem bezárásakor Göttingenbe költözött, és ott, majd Moszkvában fejezte be tanulmányait. 1910-1915 között a Kazan Egyetem Engelhardt Csillagvizsgálójában dolgozott. 1919-ben, miután Lengyelország visszanyerte függetlenségét, visszatért Lengyelországba, és a Krakkói Jagelló Egyetem professzora, a Krakkói Csillagvizsgáló igazgatója lett. 1922-ben választották a Lengyel Tudományos Akadémia tagjává. 1932-1938 között a Nemzetközi Csillagászati Szövetségnek elnökhelyettese volt. A Lengyel Csillagászati Társaságnak, a Balti Államok Geodéziai Bizottságának ő volt az első elnöke. Elnyerte a varsói, a poznani és a szófiai egyetemek Doctor Honoris Causa címét. Közel 230 tanulmányt írt kutatásairól, ezek között a nevéhez fűződő módszerről, amivel megváltoztatta a parabolikus keringési pályák addigi meghatározását. A "cracovians" elmélet (cracovian calculus) felfedezése nemzetközi elismerést hozott neki. Ez az elmélet különböző csillagászati, geodéziai, mechanikai és matematikai problémák területén egyaránt alkalmazható.

Zoológus, ornitológus, muzeológus, egyetemi tanár
A budapesti egyetemen tanári és bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1910-től az állattani tanszéken tanársegéd. 1911-ben a helgolandi, 1912-ben és 1914-ben a nápolyi zoológiai állomáson főként gerinctelenek regenerációs képességének kutatásával foglalkozott. 1925-ben a közgazdasági egyetemen a halgazdaságtan magántanára és a Magyar Nemzeti Múzeum révfülöpi balatoni biológiai állomásának vezetője, 1927-ben a Tihanyi Biológiai Intézet első igazgatója lett. 1929-től a debreceni egyetemen az állattan nyilvános rendkívüli, 1933-tól nyilvános rendes tanára, 1940-1944-ben a kolozsvári egyetem állatrendszertani intézetének és múzeumának vezetője, majd 1945-1950-ig ismét a debreceni tudományegyetem tanára volt, ekkor nyugdíjazták. 1957-ben Kanadába távozott. Tudományos munkásságának legfőbb eredményeit elsősorban a hidrobiológia, az ichthyológia és az állatrendszertan területén érte el. A magyar háziállatok eredetének és történetének feldolgozásával úttörő munkát végzett.

Fémkohómérnök, főiskolai tanár
Főiskolai tanulmányait Selmecbányán végezte 1912-ben. Itt az ábrázoló geometriai tanszéken tanársegéd lett. 1917-1918-ban másfél évig a Fischamendi Katonai Repülőgép és Motorgyár öntödéjében volt műszaki vezető, itt együtt dolgozott együtt Kármán Tódorral és Asbóth Oszkárral. A háború után visszakerült a selmeci főiskolára. 1924-ben az ábrázoló geometria tanszék ideiglenes vezetésével bízták meg. 1925-ben adjunktus, 1926-ban főiskolai rendkívüli, majd 1932-ben főiskolai rendes tanári kinevezést kapott. Az ábrázoló geometrián kívül oktatta még a műszaki rajzot és a géprajzot is. Kutatómunkát is végzett, elsősorban bányászattal és geofizikával kapcsolatos problémák foglalkoztatták, melyek grafikus úton, illetve ábrázoló geometriai módszerekkel is megoldhatók. 1962-ben az Erdészeti és Faipari Egyetem díszdoktorrá avatta.

Matematika- és fizikatanár
Egyetemi tanulmányait Kolozsváron kezdte, majd Budapesten folytatta. 1924-ben szerezte meg matematika-fizika szakos tanári oklevelét Szegeden. 1924-ben Miskolcon, 1925-től a kolozsvári leánygimnáziumban, 1927-től a debreceni leánygimnáziumban tanított 1942-ig. Ez idő alatt internátusi felügyelő tanár, majd az internátus igazgatónője. 1942-től ismét Kolozsváron tanít, a leánygimnázium igazgatónője 1944-ig. 1947-ben visszatért Debrecenbe. 1949-ben elvégezte az ábrázoló geometria kiegészítő szakot. 1947-1952 között a Református Leánygimnázium, 1952-1960 között a Református Kollégium Gimnáziumának tanára. Külön figyelmet szentelt mind a tanítási órákon, mind azon kívül a matematikából tehetséges tanulókra. Az 50-es években Jakucs Istvánnal közösen végezték el a fizika múzeum berendezését a Református Kollégiumban.

Humánbiológus, antropológus, egyetemi docens
1954-ben szerzett diplomát a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Természettudományi Kara biológiai-kémia szakán. Már első éves hallgatóként bekapcsolódott a Malán Mihály professzor által vezetett Embertani Tanszék kutató munkájába. 1963-ban hívták meg az ELTE Természettudományi Kara Embertani Tanszékére, ahol 1989-ben nevezték ki egyetemi tanárrá. 1975 és 1996 között a tanszék vezetője volt. Kiemelkedő érdemei közé tartozik az antropológus/humánbiológus szakirányú továbbképzés megindítása, valamint a Kar Biológiai Doktori Iskolájában a humánbiológia programrész megalapítása. Több generációt indított el a pályán. Az 1960-as évektől kezdve vett részt a Magyar Biológiai Társaság, a European Anthropological Association, az International Association for Human Auxology vezetésében. Szakmai tevékenységéért több hazai és külföldi elismerést kapott.

Német mérnök, feltaláló
A zürichi műegyetemen kezdte meg tanulmányait, majd gyakornokként dolgozott a berlini lokomotívüzemben. 1866-tól a müncheni egyetemen töltött be professzori állást. Nevéhez fűződik a mai modern hűtéstechnika alapjainak lefektetése. Az augsburgi gépgyárban kezdte el gyártatni az első hűtőgépét. Technikailag átkonstruált "második generációs" hűtőgépére 1876-ban nyújtott be szabadalmi jogot. 1879-ben többedmagával megalapította a Linde-Eismaschinen részvénytársaságot. Ezzel elindult a hűtéstechnika diadalmenete, de igazi áttörés csak 1883/1884 telén következett be.

Amerikai botanikus, genetikus
1896-ban cum laude minősítéssel fejezte be a Wesleyan Egyetemen folytatott tanulmányait. Ezután három éven át matematikát és más tárgyakat tanított egy középiskolában, majd 1899-ben a Harvard Egyetemen folytatott posztgraduális tanulmányokat. 1900-ban M.A., 1904-ben Ph.D. fokozatot szerzett. 1914-ig Blakeslee botanikaprofesszor volt a Connecticuti Mezőgazdasági Főiskolán. Itt folytatta kísérleti munkáját, magasabb rendű növényeken. 1915-ben a Carnegie Intézet (Cold Spring Harbor) kísérleti laboratóriumának növénygenetikai kutatója lett, 1936-tól pedig ugyanitt igazgató volt. 1941-es nyugdíjazását követően a northamptoni (Massachusetts) Smith College címzetes botanikaprofesszoraként megalapította a Genetikai Kísérleti Állomást. Az elsők között használta a kolchicint a kromoszómaszám növelésére, megnyitva az utat a mesterséges poliploidok létrehozása előtt.

Amerikai mikrobiológus, orvos, Nobel-díjas
Oroszországi zsidó bevándorlók gyermeke volt. A Delaware-i egyetemen kémiát, filozófiát, irodalmat tanult, majd a St. Louis-i Washington egyetemen orvosi diplomát szerzett. Néhány évig gyakorló orvosként dolgozott, 1959-től kutatóorvos lett a Rockefeller Intézetben. 1962-től a Johns Hopkins egyetemen dolgozott, 1967-ben professzorrá, 1972-ben a mikrobiológiai intézet igazgatójává nevezték ki. A különböző restrikciós enzimekkel való sorozatos hasítások eredményeképpen 1978-ban meghatározta az SV40 vírus DNS-molekulájának teljes bázissorrendjét. A restrikciós enzimek technikája a génsebészet eszköztárának fontos része lett, és később jelentős szerepet játszott a Human Genom Program-ban. 1978-ban megosztva a svájci Werner Arber-rel és az amerikai Hamilton O. Smith-tel orvosi-élettani Nobel-díjat kapott a restrikciós enzimek felfedezéséért és ezek alkalmazásáért a molekuláris genetikai kutatásban.

Gyógyszerész
Az első nő, aki Magyarországon gyógyszerészdoktori diplomát szerzett. 1903-ban gyógyszerész gyakornoki vizsgát tett, "Magister pharmaciae" oklevelét 1905-ben szerezte meg a budapesti egyetemen, gyógyszerészdoktori képesítést 1906-ban kapott. Részt vett a hágai XI. Nemzetközi Gyógyszerész Kongresszuson (1913), és novellát írt arról a Gyógyszerészi Hetilapban. Harcolt a nők egyenjogúságának elismeréséért a tudományos pályákon. Az egyetemet és főiskolát végzett nők egyesületének alapító tagja. A budapesti VI. ker., Király u. 86. sz. alatti patika tulajdonosa volt. A Magyar Gyógyszerészeti Társaság alapító tagja.

Orvos, ideg- és elmegyógyász
Oklevelét a debreceni tudományegyetemen szerezte 1944-ben. 1941-től a debreceni egyetem ideg-elmeklinikáján működött, 1951-től a klinika elektrofiziológiai laboratóriumát vezette, 1955-től adjunktus és 1962-től 1972-ig, nyugdíjazásáig docens. Főleg neurofiziológiával és elektrofiziológiával foglalkozott, kezdetben a fejfájás kóroktanával, majd epilepszia-kutatással, valamint a központi idegrendszer élettani és kóros bioelektromos jelenségeinek elemzésével. Kidolgozta az Evipannal történő "aktiválás" módszerét. A Magyar Elektroenkefalográfiai Társaság alapító vezetőségi tagja, 1957-től titkára volt. Több külföldi tanulmányúton vett részt.

Német matematikus
Kölnben élt. Hosszabb ideig törekedett Euklidesz ötödik posztulátumának bebizonyítására, végül azonban belátta, hogy lehetséges olyan geometria, melyben a háromszög szögeinek összege kisebb, mint 180 fok, ezt 1826-ban írott könyvében tette közzé. Matematikai elgondolásaitól Carl Friedrich Gauss-szal is levelezett. Bolyai és Lobacsevszkij előfutárának tekinthető.

Francia születésű svájci kémikus, Nobel-díjas
Zürichben a Swiss Federal Institute-ban doktorált 1890-ben, majd Párizsban végzett poszt-doktori tanulmányokat. 1893-ban visszatért Zürichbe, ahol 1895-ben a zürichi egyetem kémiaprofesszora lett. Vizsgálta az atomok molekulán belüli kapcsolódási módját. Felismerte, hogy egyes fémvegyületekben nem érvényesülnek a vegyértékekre vonatkozó, addig elfogadott szabályok. Vizsgálta a kémiai kötések térbeli irányítottságát. Bevezette a fémekre vonatkozóan a fő- és mellékvegyérték, a koordinációs szám és a ligandum fogalmát. Ezzel megalapozta az ún. komplex (koordinációs) vegyületek kémiáját. 1913-ban Nobel-díjat kapott azokért az eredményeiért, amelyeket az atomoknak a molekulákban egymáshoz való kapcsolódásának vizsgálatában ért el, és ezzel új kutatási területeket nyitott meg, különösen a szervetlen kémiában.

Skót fizikus, Nobel-díjas
Először egy magániskolában, majd a Manchesteri Egyetem elődjében tanult, eleinte orvosnak, emiatt sok biológiát tanult. 1888-ban Cambridge-be ment, ahol érdeklődése a fizika és a kémia felé fordult. Később a Cambridge-i Egyetemen tanított és ott alkotta meg a róla elnevezett ködkamrát a radioaktív sugárzások és töltött részecskék kimutatására. 1927-ben Arthur Compton-nal megosztva fizikai Nobel-díjat kapott ezért a munkájáért. Egy ideig az Ben Nevis-i obszervatóriumban dolgozott, a ködjelenségekkel kapcsolatos 1894-es megfigyelései vezették a felfedezéséshez.

Dán fiziológus, Nobel-díjas
A Koppenhágai Egyetemen előbb orvostudományt tanult, de áttért a zoológiára. 1897-től Christian Bohr (Niels Bohr apjának) Orvosélettani Laboratóriumában dolgozott. 1908-tól állatélettani kisegítő tanári állást kapott a Koppenhágai Egyetemen, 1916-ban lett tényleges tanár, egész pályafutását az egyetemen töltötte 1945-ben történt nyugdíjazásáig. Kezdetben a légzés problémáival foglalkozott: első jelentős tudományos eredménye annak kimutatása volt, hogy az oxigén a levegőből a vérbe diffúzió útján kerül át. Legjelentősebb tudományos sikereit a hajszálerek vizsgálatának területén érte el: az izmok oxigénfelvételének tanulmányozásával felismerte, hogy az izmok összehúzódásakor megnövekedett oxigénszükségletet a szervezet a kapillárisok felületének megnövelésével, az addig összezáruló hajszálerek megnyitásával biztosítja. A hajszálerekkel kapcsolatos eredményeiért 1920-ban fiziológiai Nobel-díjban részesült.

Bányamérnök, egyetemi tanár
A budapesti tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Karán 1936-ban szerzett doktori címet, a soproni Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen 1940-ben bányamérnöki oklevelet. Pályafutását 1940-ben a Magyar-angol Olaj Rt.-nél (MAORT) Bázakerettyén kezdte. 1944-ben Nagykanizsán az igazgató tanácsadója volt. 1945-ben a fúrási üzemek újraindításán tevékenykedett, 1948-ig a dunántúli terület fúrási felügyelője volt. 1957-től 1964-ig a Kőolajipari Tröszt, majd az OKGT Fúrási Főosztályának vezetőjeként dolgozott. 1950-től részt vett az olajmérnök képzésben, kezdetben meghívott előadóként tanított Sopronban, majd a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem bányamérnök karán a mélyfúrás egyetemi tanára volt. Díszdoktorává választotta a Freiburgi Bányászati Akadémia. 1989. nov. elején a Nehézipari Műszaki Egyetemen vette át a Signum Aureum Universitatis kitüntetést. Tudományos tevékenységét többszáz publikáció, könyv és szakcikk fémjelzi.

Bánya- és kohómérnök, egyetemi tanár
1937-ben egy évig a bukaresti műszaki egyetemen építészmérnöknek tanult. 1938-ban átiratkozott a temesvári műszaki egyetem bánya- és kohászati karára. 1943-ban szerzett mérnöki diplomát. Részt vett egy fejtési páncélpajzs szerkesztésének elméleti kidolgozásában és gyakorlati működtetésében. Részt vett Bóday Gábor mellett az első üzemgazdasági osztály megszervezésében. A Bányászati Kutató Intézetben volt tudományos kutató, 1964-től a bányászati főosztályvezető-helyettese, 1966-tól az intézet vezetője, 1979-től a Központi Bányászati Fejlesztési Intézet vezérigazgató helyettese. A Miskolci Egyetemen a bányaművelés és a műszaki földtan tanára volt. 1973-tól az MTA tagja.

Állatorvos, állatorvostudomány-történész, orvostörténész, egyetemi tanár
Az Állatorvostudományi Főiskolán (a későbbi egyetemen) az állatorvostudomány történetének előadótanára, 1984-ben itt létrehozta az Állatorvostörténeti Gyűjteményt. 1966-ban egyik alapítója a Magyar Orvostörténelmi Társaságnak, amelynek 1974-1990 között alelnöke, 1990-1995-ben főtitkára, 1995-2000-ben elnöke volt. 2002-ben a Társaság tiszteletbeli elnökévé választották. Tagja volt a Nemzetközi Orvostörténeti, a Nemzetközi Állatorvostörténeti, és a Nemzetközi Egyetemtörténeti Társaság magyar bizottságának, a Magyar Állatorvosok Világszervezetének, valamint a Nemzetközi Neuropatológiai Társaságnak. Monográfiát írt Hutÿra Ferencről (1975), a 200 éves magyar állatorvosképzésről (1987) (angolul 1988), az immunológia magyar mestereiről (1992), Marek Józsefről (2003), Janny Gyuláról (2004), a magyar állatorvoslás kultúrtörténetéről (2005), a történelem sodrába került állatorvosokról (2010), Jármay Károlyról (2011), végezetül az állatorvoslás történetének ikonográfiájáról (2013). Közreműködésével jelent meg az MTA Orvosi Tudományok Osztályának történetét bemutató munka. Fő műve az Akadémiai Kiadónál, 1988-ban megjelent, az állatorvoslás művelődéstörténetét átfogó szemlélettel feldolgozó "A concise history of veterinary medicine" volt. (Dr. Gazda István)

Osztrák matematikus
A bécsi egyetemen tanult, itt doktorált 1899-ben. Ezután még Berlinben, Zürichben és Göttingenben folytatott tanulmányokat. 1902-től tanársegéd, majd magántanár volt a brünni műszaki egyetemen (ma Brno, Cseh Köztársaság), 1910-től ugyanitt rendkívüli professzor. 1911-től 1920-ig az erlangeni egyetemen volt tanszékvezető professzor, itt nagy hatással volt Emmy Noetherre. 1920-tól 1938-ban történt nyugdíjbavonulásáig a kölni egyetem professzora volt. Egyik fő területe az algebra volt, jelentős eredményeket ért el a determinánsokkal és az Abel-féle csoportokkal kapcsolatban. Legjelentősebb eredménye azonban az 1907-ben kimondott, a Lebesgue-féle integrálokkal kapcsolatos tétel, amelyet vele egy időben Riesz Frigyes is publikált, ezért kettejükről a Riesz-Fischer-tétel nevet kapta. Ez igen jelentős a Hilbert-terek elméletében.

Agrogeológus, egyetemi tanár
A budapesti tudományegyetemen folytatott tanulmányai (1900-1905) után az Ampelológiai Intézetben, majd Selmecbányán a Bányászati és Erdészeti Főiskolán tanársegédként (1908-1909) dolgozott. 1910-ben a Magyar Állami Földtani Intézet Agrogeológiai Osztályára nevezték ki. Egyik létrehozója volt a Talajtani Intézetnek. 1946-tól 1949-ig az Agrártudományi Egyetem talajtani tanszékének ny. r. tanára, majd az MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézetének munkatársa, 1949-1963 között a budapesti tudományegyetem meghívott előadója volt. Az agrogeológiai szemléletet a részletes vegyi anyagvizsgálattal ötvözte eggyé s ez a későbbiekben a magyar talajtan jellemzőjévé vált. A talajismereti térképezésnek irányítója maradt, de érdeklődése szorosan mezőgazdasági témák felé irányult.

Geológus
A budapesti tudományegyetemen tanári oklevelet szerzett, majd Bakonybél és környéke óharmadkori képződményeinek vizsgálatából doktorált 1938-ban. A Székesfővárosi Ipariskolában oktatott, 1949-ben megvált tanári állásától, és ettől kezdve kizárólag földtani kutatást végzett. 1950-től a Földtani Intézetben dolgozott. Foglalkozott vízföldtani, bauxit- és barlangkutatással, adattári szervezéssel. Nevéhez fűződik a fenyőfői és a kislődi bauxitelőfordulás feltárása. Megszervezte és vezette a Földtani Térképtárat. A veszprémi Tekeres völgyi sziklaüreg feltárásakor fedezte fel az örvös lemming legdélibb előfordulását. Jelentős tevékenységet fejtett ki a barlangkataszterezés területén. Összeállította a hazai barlangkutatás bibliográfiáját. A Magyar Turista Egyesületben megszervezte a barlangkutatást. Fontos szerepe volt a Magyar Karszt-és Barlangkutató Társulat életre hívásában.

Kémikus, műegyetemi tanár
A budapesti műegyetemen vegyészmérnöki oklevelet szerzett 1912-ben. A magyaróvári Növénykísérleti Állomáson kezdte meg működését, de néhány hónap múlva visszatért a budapesti műegyetemre, ahol az általános kémiai tanszéken Ilosvay Lajos mellett tanársegéd, 1915-től adjunktus. 1916-ban műszaki doktorátust szerzett. 1919-1921-ben a kémiai technológiai tanszéken, 1921-1930-ig az elektrokémiai tanszéken működött. 1945 után kétszer volt az egyetem gépész- és vegyészmérnöki karának dékánja, része volt abban, hogy az ostrom során súlyosan megsérült műegyetemen a tanítás újra megindult, s az épületet és a berendezést ért károkat helyreállították. 1949-ben nyugdíjazták. Tudományos munkát elsősorban az analitikai kémia területén folytatott. A gázanalitikában újszerű gázpipettákat szerkesztett, vizsgálta a gázok belső súrlódását és néhány új meghatározási módszert dolgozott ki. A mikroanalitikában új cseppreakciós kimutatásokat alkotott. 1945-től az MTA tagja.

Amerikai matematikus
A Harvard egyetemen tanult, majd 1907-ben a chicagoi egyetemen szerzett Ph.D. fokozatot. 1907-1909 között a Wisconsin-i egyetemen, majd a Princeton-i egyetemen tanított. 1912-ben a Harvard egyetem professzora lett, itt működött élete végéig. A matematika és a fizika számos területén ért el jelentős eredményeket. 1913-ban bebizonyította Poincaré egy fontos sejtését a háromtest-problémával kapcsolatban. Tevékenységének kiemelkedő területe az ergodelmélet és a relativitáselmélet. A Holdon egy krátert neveztek el róla. Fia, Garrett Birkhoff is neves matematikus lett.

Francia matematikus, felfedező
Huszonöt évesen kiadott egy értekezést az integrálszámításról mely L'Hôpital értekezéshez készült kiegészítésként. 1756-ban London Királyi Társaság tagja lett. 1954-ben csatlakozott a hadsereghez. A franciák közül elsőként ő kerülte meg a Földet. 1759-ben a tengerészet szolgálatába állt. Hajójával számos jelentős utat tett meg, s több felfedezés fűződik nevéhez, elérte Ausztrália addig ismeretlen keleti partjait, felfedezte a Louisiade-szigeteket, később pedig a Salamon-szigeteket, melyek közül az egyik nagyobbat később az ő tiszteletére róla neveztek el (Bougainville-sziget). Érdemei elismeréséül a Maréchal de Camp ranggal tüntették ki, utazását egy kétkötetes munkában örökítette meg. Róla nevezték el a bougainvillea Brazíliában őshonos kúszónövényt, amelyet Magyarországon üvegházi dísznövényként ismernek murvafürt néven.

Brit matematikus
Tanulmányait Etonben kezdte, itt nyilvánult meg a matematika iránti érdeklődése. Tanulmányai befejeztével pénzügyi területen kezdett dolgozni. 1928-ban Princetonba ment, ahol 3 évig geometriai tanulmányokat folytatott. Oswald Veblen irányítása mellett Ph.D. vizsgát tett, majd utána közösen megírták geometria-monográfiájukat, ami a topológia területén klasszikussá vált. 1933-ban Oxfordban a Balliol College tagja lett. 1934-ben megnősült. A 2. világháború alatt az Admiralitásnak dolgozott, kezdetben tengeralattjárókkal kapcsolatos műveleti kutatásokat végzett, majd kódfejtőként. 1947-1960-ig Oxfordban a Magdalen College professzoraként dolgozott. 1953-1955 között a Londoni Matematikai Társaság elnöki tisztét töltötte be. Emlékére két díjat is létrehoztak, a Whitehead-díjat és a Whitehead Senior díjat. Az 1950-es években R. Maxwell támogatásával megalapította a Topology szakfolyóiratot, aminek első számát már nem érhette meg. Ő írta le a CW-komplexus definícióját, több topológiai fogalom bevezetése fűződik a nevéhez, amiket standardekként használnak.

Matematika- és fizikatanár
Dohnányi Ernő zeneszerző, karmester, zongoraművész édesapja. A bécsi egyetemen 1868-ban mennyiségtan-természettan szakos tanári oklevelet szerzett. A körmöcbányai, besztercebányai, 1873-1905-ben a pozsonyi r. k. gimnázium tanára. 1897-98-ban berendezte a gimnázium fizikaszertárában Pozsony első röntgen laboratóriumát, ahol a város katonai kórházából küldött csonttöréses sérülteket vizsgálta. Sajnos még nem használt ólomköpenyt, amivel védhette volna magát a sugárzástól. Egy 1887-ben kelt vallás- és közoktatásügyi miniszteri rendelettel saját rendszerű gyorsírásának tanítására (pansztenográfia) is jogosíttatott. 1887-1890-ben a Panstenographia c. folyóiratot szerkesztette Pozsonyban. Világnyelv megalkotásának kérdése is foglalkoztatta. Jó gordonkajátékos volt, 1874-ben Liszt Ferenccel együtt hangversenyezett Pozsonyban.

Bencés fizikatanár
Már felszentelt papként, 1953-ban vették fel az ELTE kémia-fizika tanári szakára. Diplomájának megszerzése után a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban kezdett tanítani, emellett rövidesen diákotthoni nevelőtanár lett. Harminchárom évig tanított Pannonhalmán, közben négy évig a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium tanára volt. Nyugdíjas éveiben Jedlik Ányos életét kutatta. Könyvet írt Palatin Gergelyről, tanulmányt a bencés iskolák természettudományi tanításáról, pontosította ismereteinket Jedlik Ányos életéről, emberi tulajdonságairól, tanári működéséről. Nagyszerű tanár volt ő maga is, megérdemelten vehette át életének 80. évében a Rátz Tanár Úr Életműdíjat. (Dr. Radnai Gyula)

Francia születésű skót kémikus, fizikus
Belfastban tanult, és a Glasgow-i Egyetemen hallgatott orvostudományt és természettudományokat. Itt William Cullen (1712-90) volt az instruktora kémiából, és tanár diák kapcsolatuk hamarosan átalakult a professzor és asszisztense kapcsolatává. 1751-ben Edinburgh-ba költözött, hogy orvosi tanulmányait befejezze. 1756-ban Cullen utódjaként a Glasgow-i Egyetemen kémiát oktatott. Bár az anatómia professzorává is kinevezték, ezt az állását felcserélte a belgyógyászati tanszék vezetésével. Gyakorló orvos is volt. A magnesia alba (magnézium-karbonát) hevítésével kapcsolatos vizsgálatai során Lavoisier-t és a modern kémiát megelőzve mutatta ki a közönséges levegőtől különböző szén-dioxid gáz létezését. Ő vezette be nemcsak a latens hő, de a hőkapacitás és a fajhő fogalmát is, valamint ő volt Watt mentora.

Német matematikus, fizikus
A berlini egyetemen tanult olyan neves tudósok tanítványaként, mint Steiner, Eisenstein vagy Dirichlet. 1862-ben Dirichlet megüresedett posztját vette át Zürichben. Itt megalapította a Matematikai és Természettudományi Intézetet. Majd a Strasbourgi Egyetemen kínáltak neki pozíciót, amit el is foglalt. Theodor Reye segítségével megalapította a Matematikai Intézetet. Legalább négy későbbi professzornak volt a témavezetője. Az egyik leghíresebb közülük Paul Epstein volt. Szakterülete a konform leképezések elmélete, tenzoranalízis, ortogonális polinomok, invariáns elmélet, lánctörtek, differenciálegyenletek, potenciálelmélet, fény- és lökéshullámok. A tenzorszámításban alkotta talán a legmaradandóbbat. Az ő nevéhez fűződnek a Christoffel-szimbólumok és ő dolgozta ki a differenciálszámítás koordinátarendszer-mentessé tételét. Mindkét munka alapvetően hozzájárult ahhoz, hogy Einstein 1915-ben közzétehette az általános relativitás elméletét.

Svéd csillagász
A csillagspektroszkópia egyik úttörője. 1861-ben és 1863-ban részt vett E. A. Nordenskjöld (1932-1901) Spitzbergák felkutatására indított expedícióiban, és jelentősen hozzájárult az Északi Jeges-tenger feltérképezéséhez. 1862-ben doktorált a lundi egyetemen. 1864-től a lundi csillagvizsgálóban végzett megfigyeléseket, igen pontosan meghatározta 445 kettőscsillag-pár tagjainak helyzetét és mozgását. Az alacsony hőmérsékletű vörös csillagok vizsgálata terén végzett úttörő munkát. 1888-ban kinevezték az uppsalai egyetemi csillagvizsgáló igazgatójává. Meghatározta a Nap spektroszkópikusan észlelhető tengelyforgását, megállapította, hogy a Nap-egyenlítő rövidebb idő alatt végez egy fordulatot, mint a magasabb szélességű övezetek. Értékes munkát végzett a fényképezés terén is. Az Astronomische Gesellschaft-nak 1863-ban egyik alapító tagja, majd alelnöke. A Svéd Akadémia tagja, 1892-ben az angol Rumford-éremmel tüntették ki, nevét egy holdkráter is őrzi. (Bartha Lajos)

Német fiziológus, vegyész
Tanulmányait Freiburgban, Strassburgban (ma: Strasbourg, Franciaország), Münchenben, Berlinben és Zürichben végezte a korszak olyan neves élettantudósainak vezetésével, mint Johannes von Vries, Franz Hofmeister, Gaule, Paul Ehrlich és Julius Richard Ewald. 1904-től a frankfurt-sachsenhauseni városi közkórház klinikája vegyészeti laboratóriumának igazgatója volt. Elsősorban a szénhidrát-anyagcsere és az izom-összehúzódás kutatásával foglalkozott. Ő fedezte fel és kapcsolta össze elméletében a glikogén tejsavvá bomlásának részfolyamatait.

Vaskohómérnök
Oklevelét a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémián nyerte, majd ugyanott volt tanársegéd. 1894-től a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. mérnöke, 1904-ben főmérnöke, 1905-től a vállalat ózdi üzemének igazgatója, 1910-től a budapesti vezérigazgatóság központi műszaki igazgatója, 1927-től műszaki vezérigazgatója. A borsodnádasdi hideghengermű az ő alkotása. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesületnek tiszteletbeli és háromszor választott elnöke volt. Az Egyesület 1936-ban tiszteletére Zorkóczy Samu-emlékérmet alapított, amellyel érdemes tagjait tünteti ki.

Orosz csillagász
Leonhard Euler tanítványa volt Berlinben. 1760-tól oktatott a szentpétervári egyetemen, 1767-től mint rendes professzor. 1763-1803 közt a pétervári Akadémia Földrajzi osztályának vezetője volt, az orosz birodalom feltérképezését irányította. Jelentős szerepet játszott 1803-ban a kazányi egyetem megalapításában, itt oktatott élete végéig. Részt vett a Vénusz Nap előtti átvonulásának megfigyelésében 1761-ben és 1769-ben is. Mérései alapján számítást végzett a Nap-Föld távolságra vonatkozóan. Az első oroszországi csillagászati folyóiratok szerkesztője volt, Tacitus, Leonhard Euler és George Buffon munkáit orosz nyelvre fordította. 1783-tól az orosz akadémia tagja. (Bartha Lajos)

Osztrák születésű amerikai feltaláló, színművész
Születési neve: Hedwig Eva Maria Kiesler, apja osztrák, anyja magyar. Tíz évesen már jól zongorázott, táncolt, négy nyelven beszélt; tizenhat éves korától fontos szerepeket játszott filmekben. Ausztria német megszállása után Londonon át az Egyesült Államokba költözött. Művésznévként vette fel a Lamarr nevet Barbara La Marr iránti tiszteletből. Hamarosan világhírű filmsztár lett; hajviseletével divatot teremtett. Walt Disney róla mintázta Hófehérke alakját, de a szeme színét zöldről barnára, hajszínét barnáról feketére változtatta. Lamarr híres mondása: "Minden okos lány elbűvölheti a férfiakat. Csak annyi kell, hogy nyugodtan álljon, és nézzen bután." Lamarr kiváló műszaki érzékéhez az első férjétől eltanult szaktudás is társult. A japánokkal vívott háború során az amerikaiak sok torpedója célt tévesztett, mert az irányító sugárzást megzavarták. Lamarr találmánya: ahogyan lyukszalag vezérli a gépzongora 88 billentyűjét, hasonlóképpen lehet lyukszalaggal változtatni a torpedókat vezérlő frekvenciákat, gyorsan, precízen, de az ellenség által kiszámíthatatlan módon. Hasonló elven működik napjainkban a "frequency-hopping" a vezeték nélküli hálózatokban. Több országban a feltalálók napja Lamarr születésnapján van. (Hujter Mihály)

Amerikai csillagász, planetológus, ismeretterjesztő
Alig 20 éves korában elvégezte a chicagoi egyetemet, majd asztrofizikával kezdett foglalkozni a Yerkes és a MacDonald Obszervatóriumokban. 1963-tól 1968-ig a Smithsonian Asztrofizikai Obszervatóriumban és a Harvard Egyetemen dolgozott. 1968-ban kinevezték a Cornell Egyetem Bolygókutató Laboratóriumának igazgatójává. Tudományos munkái a bolygók fizikájához, a földönkívüli élet kutatásához kapcsolódtak. Főleg a Mars vizsgálatával ért el komoly eredményeket. Számos bolygóközi űrszonda programjának kidolgozásában vett részt. Foglalkozott az élet keletkezésével. Csillagászati ismeretterjesztő munkái hozták meg a számára a világhírt. 1977 végén fogott hozzá egy 30 órás tévé-sorozat, a Kozmosz elkészítéséhez. A sorozat sikerére jellemző, hogy három Emmy-díjat kapott. A Kozmoszt még több tévésorozat és számos ismeretterjesztő könyv követte.

Vaskohómérnök, egyetemi tanár
Vaskohómérnöki oklevelét a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémián szerezte 1902-ben. Első munkahelye a kaláni (nándorhegyi) vas- és acélgyár volt, majd a selmeci akadémia Bányavegytani Tanszékén kezdett tanársegédként dolgozni. Egy év után a kaláni Bánya- és Kohótársaság nándorhegyi hengerdéjében helyezkedett el, ahol mérnöki, majd főmérnöki munkaköröket látott el. 1912-től 1918-ig a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű korompai durvahengerműjének, majd a gyárnak főmérnöke, 1921-1922 között igazgatója volt. 1923-tól Sopronban a Vaskohászattani tanszék vezetőjének, majd a fémkohászati osztály dékánjának nevezték ki. Az 1930/31. és 1931/32. tanévben a főiskola rektora lett. 1926-ban a budapesti műegyetemen magántanári képesítést szerzett a vasipari hengerlés és a kovácsolható vas gyártása témákban. 1945-től a Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem soproni Bánya-, kohó- és erdőmérnöki Karának dékánja volt. Találmánya volt egy elliptikus szelvényű forgóaknás gázfejlesztő, s az ő nevéhez fűződik a Siemens-Martin-kemencék automatikus ellenőrzésének Magyarországon elsőként történő bevezetése. 1945-ben lett az MTA levelező, később tanácskozó tagja. 1949-ben tagságát politikai okok miatt megszüntették, és csak 1989-ben állították vissza.

Francia matematikus
1675-ben Párizsba költözött, ahol 1685-től csillagászattal, 1699-től geometriával foglalkozott. Miután 1682-ben megoldotta a Jacques Ozanam által felvetett problémák egyikét, Jean-Baptiste Colbert évjáradékban részesítette. Rolle kritikusan állt hozzá a differenciál- és integrálszámításhoz. 1702-ben volt egy vitája ebben a témában Joseph Saurinnal, amelynek során azt állította, hogy pontatlan és hogy hibás elgondoláson alapul; később megváltoztatta véleményét. Leginkább arról ismert, hogy 1691-ben leírta a később róla elnevezett tételnek (Rolle tétele) első változatát, az egyváltozós valós együtthatójú polinomok esetére.

Német asztrofizikus
A csillagászati fotometria korszerűsítője. A berlini egyetemen az izzó platina fényességének egzakt mérése tárgyából doktorált. 1861-ben megjelent tanulmányában a fotometria általános elméletét dolgozta fel. 1862-től a lipcsei egyetem tanára. Nagypontosságú vizuális fénymérő műszert szerkesztett, amellyel csillagok, üstökösök és bolygók fényességére és színképére vonatkozó megfigyeléseket végzett. Tökéletesítette a napészlelésre használt ún. protuberancia-spektroszkópot. Látáselméleti kérdésekkel is foglalkozott, az általa felfedezett látásélettani jelenséget róla nevezték el "Zöllner-féle párhuzamosok"-nak. Nevét ezen kívül az általa tervezett fényesség-mérő műszer, egy spektroszkóp típus, és egy földrengésjelző műszer, valamint egy holdkráter őrzi. (Bartha Lajos)

Svéd fizikus, matematikus, vegyész
1873-ban kezdte el az egyetemet Lund-ban, 1875 tanári oklevelet szerzett. Folytatta matematikai tanulmányait és 1879-ben doktorált. Érdeklődése a fizika felé fordult és elektromossággal foglalkozott. 1882-ben fizika tanár lett. Tíz évvel később a Fizikai intézet asszisztense lett. 1901-től professzor Lund egyetemén. Legfontosabb munkásságát spektroszkópia terén végezte. Viszonylag egyszerű kifejezést talált az elemek spektrum vonalaira 1890-ben.

Amerikai csillagász
Earl Charles Slipher testvére. Az Indiana Egyetemen tanult (B. A. 1901, M. A. 1903, Ph.D. 1909). 1901-ben Flagstaffban a Lowell Obszervatórium munkatársa lett, és 1916-ban átvette az intézet vezetését, amelynek 1926-ban igazgatója lett. Itt szervezte és vezette a Naprendszer kilencedik ismert nagybolygójaként számon tartott Plútó bolygó felfedezéséhez vezető kutatásokat. Kiterjedt vizsgálatai alapján sikerült meghatározni több bolygó tengelyforgási periódusát, a Jupiter, a Szaturnusz és a Neptunusz színképében található sötét vonalak felfedezése révén pedig sikerült azonosítani légkörük bizonyos alkotóelemeit. Azt is kimutatta, hogy számos diffúz köd (por- és gázfelhő) a környező csillagok fényét veri vissza. Fölfedezte az éjszakai égbolt emisszióját és annak intenzitásváltozásait. Bebizonyította, hogy a nátrium és a kalcium a csillagközi térben mindenütt megtalálható. A spirálgalaxisok szokatlanul nagy radiális sebességeinek 1912 és 1925 között végzett szisztematikus megfigyelése alapján az első bizonyítékot szolgáltatta a táguló világegyetem elmélete mellett.

Amerikai matematikus
A Berkeley egyetemen doktorált 1946-ban. A 2. világháború alatt, tanulmányait megszakítva, a légierő számára statisztikai módszerek katonai alkalmazásával foglalkozott. A háború után Washingtonban a hadügyminisztérium számára dolgozott tervezési feladatok matematikai megalapozásán. 1952-ben a RAND Corporation operációkutatási központját vezette, 1960-ban a Berkeley egyetem, majd 1966-ban a Stanford egyetem professzora lett. 1947-ben fogalmazta meg a lineáris programozás alapfeladatát és fedezte fel a szimplex módszert ennek megoldására. Ezzel az operációkutatás egyik legelterjedtebben alkalmazott és legnagyobb hatású algoritmusát hozta létre, amelynek szélesebb körű alkalmazását az elektronikus számítógépek fejlődése tette lehetővé.

Szovjet elméleti fizikus, asztrofizikus, Nobel-díjas
1938-ban diplomázott fizikából a moszkvai egyetemen. 1940-ben védte meg a kandidátusi, 1942-ben a doktori disszertációját. 1940-től a Szovjetunió Tudományos Akadémia Lebegyev Fizikai Intézetében dolgozott Moszkvában. 1945-1968-ig tanított a Gorkiji Egyetemen és 1968-tól a Moszkvai Műszaki-Fizikai Intézetben. A szupravezető-képesség fenomenológiai elméletét Landauval közösen fejlesztették ki 1950-ben; a plazmabeli elektromágneses hullámterjedést (pl.: az ionoszférában), és a kozmikus (háttér)sugárzás eredetének elméletét. Az 1950-es években kulcsszerepet játszott a szovjet hidrogénbomba kifejlesztésében. 1955-ben Ginzburg és I. S. Sklovszkij fedezte fel annak a kvantitatív bizonyítékát, hogy a Föld közelében megfigyelt kozmikus sugárzás a szupernovákból ered. 1969-ben fedezték fel a pulzárokat; szupernova robbanásokban keletkezett neutron csillagoknak tartják őket. Ezután Ginzburg kiterjesztette az elméletét, a pulzárokat is belefoglalta, mint a kozmikus sugárzás forrásait. A szupravezetés elméletének kidolgozásáért 2003-ban Alexei A. Abrikosov-val és Anthony J. Leggett-tel kapott megosztott Nobel-díjat

Gépészmérnök, szakíró, műfordító, szótárszerkesztő
Gépészmérnöki diplomát a budapesti József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szerzett 1942-ben. Előbb a Magyar Siemens-Schuckert Művek mérnöke, 1945-től a kolozsvári magyar tannyelvű Gép- és Villamosipari Középiskola, 1947-től a kétnyelvű Kolozsvári Almérnöki Intézet tanára, 1948-tól a kolozsvári Mechanikai Intézet tanára két iskolaéven át, a Tehnofrig Gépgyár főmérnöke nyugalomba vonulásáig 1949-1973-ig. Főmérnöksége alatt vált a Tehnofrig Délkelet-Európa egyik legnagyobb élelmiszer-ipari gépgyárává. Fontosabb kutatási témái: háromfázisú aszinkron villamos motorok fordulatszámának változtatása, hűtő- és élelmiszer-ipari berendezések és technológiai sorok fejlesztése. Tanulmányúton volt a Szovjetunió, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, NDK, Bulgária, NSZK, Dánia, Belgium, Franciaország, az USA számos városában.

Német matematikus
1824-ben Göttingenben Gauss és Thibaut előadásait hallgatta. 1828-ban az ETH-n (Eidgenössische Technische Hochschule) volt előadó Zürichben, 1833-ban az Obere Industrieschule professzora. 1860-tól a zürich-i egyetem rendkívüli professzora. Eljárást dolgozott ki az algebrai egyenletek gyökeinek meghatározására, ezt a módszert Dandelin-Gräffe eljárásnak nevezzük.

Brit csillagász
A Liverpool Institute-ban kezdte tanulmányait, majd Cambridge-ben a St. John's College-ban folytatta, ahol elnyert egy matematikai ösztöndíjat. Tanított a Londoni King's College-ban, majd a Cambridge-i egyetemen. 1893-ban Newcastle-upon-Tyne-ban a Durham College-ban lett professzor, majd 1895-ben Durham-ben nevezték ki matematikaprofesszornak, és egyúttal a Durham-i Csillagvizsgáló igazgatójának is. 1903-ban beválasztották a Royal Society tagjai közé. 1910-ben az Edinburgh-i Egyetem Csillagászat és Matematika professzora lett. 1915-ben kitüntették a Cambridge-i Filozófiai Társaság Hopkins-díjával, és a Royal Astronomical Society elnökévé választották. 1928-ban a Royal Astronomical Society aranyérmével tüntették ki. A Holdon egy kráter viseli nevét. Csillagászati spektroszkópiával, a csillagok és a Nap belsejében zajló folyamatok vizsgálatával foglalkozott. Vizsgálódásának fő területe a Jupiter négy Galilei-holdja mozgásának megfigyelése és elemzése volt.

Orvos
Előbb evangélikus teológiát végzett, a szabadságharc alatt honvéd főhadnagy. 1855-ben a pesti orvosi karon orvosi oklevelet szerzett. 1864-ben magántanár, 1869-ben megnyitotta Budán a negyvenágyas "sebészeti és testegyenészeti magángyógyintézet"-et, melyet később az első budapesti vízgyógyintézettel bővített Az ortopédia első magyar művelője, szakirodalmi tevékenységet is kifejtett. 1868-tól az MTA tagja.

Vegyész, egyetemi tanár
A budapesti tudományegyetemen 1906-ban oklevelet és vegyészdoktorátust szerzett. Utána az egyetem ásványtani tanszékén tanársegéd, az ásványtelepek keletkezési feltételeit vizsgálta, majd kutatásait a Magyarhoni Földtani Társulat támogatásával a bécsi egyetemen folytatta. 1917-ben a Magyar Chemiai Folyóirat szerkesztője volt és a Természettudományi Szövetség elnöke lett. Az utóbbiból alakult meg 1919-ben a Természettudományi Direktórium. A Tanácsköztársaság idején a Marx-Engels Munkásegyetem tanárává nevezték ki. 1920 után bűnvádi eljárás indult ellene, állásából elmozdították. 1922-ben vegyi üzemet alapított (Isola Művek Rt.), ahol először gyártottak és dolgoztak fel Magyarországon műanyagokat. Több szabadalma volt a fékpofa és fékbetét, a csapágyak és csapágyperselyek műanyagból történő előállítására. 1952-től a budapesti műszaki egyetemen az új műanyag- és gumiipari tanszék vezetője. Kidolgozta a tanszék új oktatási programját.

Német fizikus
Friedrich és Wilhelm Kohlrausch fizikusok apja. 1832-ben Göttingenben doktorált, majd matematikát és fizikát tanított Lüneburgban, Rintelnben, Kasselban, Marburgban. Később a marburgi, majd az erlangeni egyetem fizikaprofesszora volt. Legjelentősebb munkái a galvánelektromosság elméletének kísérleti megalapozása, a Volta-féle feszültségi törvény és az Ohm-törvény igazolása saját fejlesztésű eszközei segítségével. 1856-ban Wilhelm Weberrel közös munkájuk az elektromos áramerősség mérése mechanikai mennyiségekre visszavezetve egy egységes mértékegység-rendszert alapozott meg, az elektrosztatikus és elektromágneses egységek arányára vonatkozó eredményük pedig előkészítette Maxwell elektromágneses elméletét is. (Piriti János)

Német születésű svéd kémikus, Nobel-díjas
Münchenben festészetet, természettudományokat Berlinben, Strassburgban, Göttingenben és a párizsi Pasteur Intézetben tanult. 1898-tól a stockholmi egyetemen tanított kémiát, 1906-tól, mint az általános és szervetlen kémia professzora. 1929-től a biokémiai intézet igazgatója volt, 1941-ben történt nyugdíjbavonulásáig. Fő kutatási területe az enzimkémia volt, több fontos enzim koenzimjét sikerült izolálnia. Eredményei a vitaminkutatás területén is jelentősek, felismerte, hogy a karotin az A-vitamin provitaminja. Foglalkozott a tumorok biokémiájával is. 1929-ben Arthur Harden-nel megosztott kémiai Nobel-díjat kapott a cukor erjedésének és a folyamatban ható enzimeknek a kutatásáért. Fia, Ulf von Euler-Chelpin élettani-orvostudományi Nobel-díjas volt.

Német villamosmérnök
Berlinben, a műszaki egyetemen végzett és a nagyfeszültségű hálózatok intézetében doktorált. Az elektronfizikai kutatócsoportot vezetésével bízták meg, itt találkozott Ernst Ruskával. Néhány évi közös munka eredményeképp 1931-re kifejlesztették a világ első transzmissziós elektronmikroszkópját. Ezután a Telefunkenhez ment át, ahol a német televízió-rendszer kiépítésén dolgozott, amelyet működőképessé kellett tenni az 1936-os olimpiára. 1945 után Münchenben végzett az elektro-enkefalogrammal (EEG-vel) kapcsolatos orvosfizikai kutatásokat, közben 1948 és 1956 között az Egyesült Államokban élt, Princetonban kapcsolódott be az ott folyó elektronfizikai kutatásokba. Igazi kutatómérnök volt. (Dr. Radnai Gyula)

Villamosmérnök
Műszaki képzettségét franciaországi üzemekben - Gramme és Jablocskov műhelyeiben - gyakorlati munka során szerezte, majd a Compagnie Continentale Edison munkatársa lett. Az 1881. évi párizsi első elektrotechnikai kiállításon az Edison-féle izzólámpavilágítás bemutatójának szervezője, majd az első európai izzólámpavilágítási telepek felépítője Strassbourgban, Antwerpenben és Hamburgban. Később Belgiumban, Hollandiában, Oroszországban, Finnországban, Angliában és Algériában működött, majd 1888-ban megkezdte az Athéni Központi Villamos Telep építését s ennek igazgatója lett. 1894-ben hazahívták az Általános Villamossági Rt. telepeinek és hálózatának tervezésére és építésére. Ennek vezérigazgatójaként működött haláláig. A villamos világítás elterjesztése és általában az elektrotechnikai ipar fejlesztése terén szerzett érdemeiért több hazai és külföldi kitüntetésben részesült.

Skót fizikus
Skót nemesi családban született. Az edinburghi, majd a Cambridge-i egyetemen tanult. 1855-től a Cambridge-i egyetemen oktatott. 1856-tól 1860-ig az Aberdeen-i egyetem, 1865-ig az edinburghi egyetem, majd 1865-ig a londoni egyetem professzora volt. Néhány évi visszavonulás után 1871-től a Cambridge-i egyetem professzora volt, ő alapította meg a Cavendish laboratóriumot, döntő szerepe volt Cavendish tudományos munkássága meg- és elismertetésében. A fizika számos területén korszakalkotót alkotott. Az optika területén a színlátást vizsgálta, ő készítette 1861-ben az első színes fényképet. Alapvető jelentőségű eredménye az elektromágneses tér egységes elméletének, a Maxwell-egyenleteknek kidolgozása. Boltzmanntól függetlenül megalkotta a ma Maxwell-Boltzmann-féle kinetikus gázelméletnek nevezett elméletet. A termodinamikában ő fogalmazta meg a "Maxwell-démon"-nak nevezett gondolatkísérletet. Nevét számos fontos eredményen kívül egy fizikai egység, a mágneses fluxus egysége, valamint több róla elnevezett intézmény, a Vénusz bolygó egy hegysége is őrzi.

Francia szerves kémikus, Nobel-díjas
Az École Normale Supérieure hallgatója volt, és P. E. Marcellin Berthelot-nál tanult a Collège de France-ban. 1880-ban szerzett doktori fokozatot. Egy évet töltött a Bordeaux-i Egyetemen, majd 1882-ben a Toulouse-i Egyetem munkatársa lett; 1884-ben nevezték ki professzorrá, 1905-ben dékánná, és itt dolgozott nyugdíjba vonulásáig, 1930-ig. Különböző felfedezései nyomán fejlődött ki a margaringyártás, az olajhidrogénezés és a mesterséges, ipari metanol-előállítás, valamint számos laboratóriumi szintézis. Sabatier szinte az összes szerves kémiai katalitikus előállítási folyamatot megvizsgálta, személyesen végzett el több száz hidrogénezési és dehidrogénezési reakciót. Ő és Victor Grignard megosztva kapta az 1912. évi kémiai Nobel-díjat a katalitikus szerves szintézisek kutatásáért, és különösen azért a felfedezésért, hogy a nikkel katalizátorként használható a szerves molekulák hidrogénezési reakcióiban.

Német matematikus
Münchenben doktorált 1879-ben, Felix Klein vezetése mellett, majd Lipcsében Klein asszisztense volt. 1884-ben professzornak nevezték ki a müncheni Polytechnikumba, itt oktatott pályafutása végéig. 1900-ban az intézetet az ő igazgatása alatt emelték egyetemi rangra. A Technische Hochschule-nak két ízben is rektora volt. Jelentős szerepet játszott a müncheni Deutsches Museumnak, a világ legnagyobb technikai múzeumának alapításában (1903). Legfontosabb matematikai eredményeit a kombinatorikus csoportelmélet, a topológia és a potenciálelmélet terén érte el. Elsőként fogalmazta meg az absztrakt csoport definícióját a ma is használt értelemben. Az ő szerkesztésében kezdődött meg Kepler összes munkáinak kiadása.

Svéd csillagász
Az uppsalai egyetemen tanult. 1897-től 1927-ig a lundi egyetem tanára, és a lundi obszervatórium igazgatója volt. Fiatalon égimechanikai vizsgálatokkal foglalkozott. Számos kisbolygó pályáját számította ki, többet maga fedezett fel. Alapvető munkát végzett a csillagok fotografikus fényesség-skálájának meghatározása terén. Statisztikai módszerekkel vizsgálta a Nap közelében levő csillagok eloszlását és mozgását. Kimutatta, hogy a forró csillagközi gázfelhők a Tejútrendszerben egy lapos síkban helyezkednek el. Kidolgozta a csillagrendszerek hierarchikus rendszerének elméletét. A svéd Királyi Akadémia tagja, a Bruce-érem és a Watson emlékérem kitüntetettje, nevét a 8677.sz. kisbolygó őrzi. (Bartha Lajos)

Francia orvos, sebész, fiziológus, Nobel-díjas
1900-ban szerezte meg orvosi diplomáját Lyonban, sebészeti működését is a lyoni kórházban kezdte meg. 1902-ben tette közzé korszakalkotó cikkét az érvarrás új technikájáról. 1904-ben az USA-ba költözött, először Chicagóban, majd 1906-tól 1939-ig a New York-i Rockefeller Intézetben dolgozott. Az érvarratok, a szövetek és szervek átültetése terén jelentős elméleti és gyakorlati eredményeket ért el. Az állatkísérletek során az elroncsolódott érfalterületek pótlására más egyedek érdarabjait ültette be. Állatkísérleteiben pajzsmirigy-, petefészek-, vese- és hólyagátültetéseket is végzett. Tevékenysége nagymértékben hozzájárult a szerv- és szövetátültetés későbbi fejlődéséhez. Charles Lindbergh támogatásával és segítségével kifejlesztett egy készüléket szöveteknek és szerveknek az élő szervezeten kívül való életben tartására. Több kötetben fejtette ki filozófiai gondolatait. 1912-ben orvosi Nobel-díjat kapott "az érvarrat és az ér-, valamint a szövetátültetések területén végzett munkásságának elismeréseképpen".

Geológus, földrajztudós, egyetemi tanár
1874-ben a zürichi műegyetemen mérnöki oklevelet szerzett. Hazatérése után kinevezték a Magyar Nemzeti Múzeum ásvány- és őslénytárához segédőrnek. 1877-1880-ig részt vett gr. Széchenyi Béla kelet-ázsiai expedíciójában és beutazta Kína nagy részét. A közép- ázsiai sivatagok eredetéről kimutatta, hogy azok kő- és homokanyaga nem tengerfenék maradványa, hanem évmilliók sivatagi felhalmozódásának következménye. 1883-tól mint a Földtani Intézet osztálygeológusa a bánsági hegyvidék geológiai felvételezését végezte. 1886-ban a földtan rk. tanárának hívták meg a műegyetemre. 1889-1908-ig a budapesti tudományegyetemen az egyetemes földrajz tanszékének tanára, 1902-1908-ig a Földrajzi Intézet igazgatója. 1900-1914-ig a Földrajzi Társaság elnöke. Teleki Pállal és Papp Károllyal szerkesztette Magyarország földtani térképét. 1891-ben az ő kezdeményezésére és vezetésével alakult meg a Magyar Földrajzi Társaság. Ő kezdeményezte az Erdélyi-medence rendszeres geológiai és geomorfológiai feltárását. Jelentős érdemei vannak az erdélyi kősó- és földgázkincs felfedezésében is. Az ő felmérése és tanulmányai alapján kezdték meg a nagysármási fúrásokat.

Tüdőgyógyász
Oklevelét a budapesti egyetemen szerezte (1931). A budapesti Szent János Kórházban dolgozott s tüdőgyógyászati szakképesítést szerzett. 1940-45-ben Nagyváradon a kórház fertőző osztályán főorvos, 1945-47-ben Cinkotán körzeti orvos, 1947-től haláláig a Gyulai Állami Kórház tüdőosztályának főorvosa, 1951-től a Békés megyei Tüdőbeteg Intézet igazgató főorvosa. Fő kutatási területe a vitamin- és ásványianyag-háztartás volt a fertőző betegségekben és a tuberkulózisban. Vizsgálta a tüdőgümőkóros betegek otthonukban történő kezelhetésének lehetőségeit.

Matematikus
1953-ban szerzett matematika-fizika szakos tanári oklevelet az ELTE-n. Végzés után Turán Pál hívta az Algebra és számelmélet tanszékre, ahol 1993-as nyugdíjba vonulásáig dolgozott. A kvadratikus bővítések számelméletében elért eredményeiből írta doktori disszertációját. Sok évtizedes pályája során leendő matematikatanárok százait vezette be a matematikai gondolkodás szépségeibe, és készítette fel őket arra, hogyan tudják majd tanítványaikkal is megszerettetni a matematikát. Három alkalommal (1964, 66 és 69) vezette a Magyar Televízióban a laikusok körében is nagy sikert aratott "Ki miben tudós matematikából?" vetélkedőt. Férjével, Freud Róberttel közösen írt Számelmélet tankönyve alapvető és népszerű munka a magyarországi matematikus és matematika tanárszakos hallgatók körében, angolul is megjelent az AMS kiadónál. A matematika tanításában és népszerűsítésében végzett tevékenységét több kitüntetéssel, köztük a Bolyai János Matematikai Társulat Beke Manó Nagydíjával is elismerték.

Svájci csillagász, matematikus
Johann Bernoulli unokája, Johann II. Bernoulli fia. Baselban és Neuchatelben tanult. 13 éves korában a filozófia doktora lett. 1767-től Berlinben királyi csillagász és a berlini csillagvizsgáló igazgatója volt. Hosszabb európai utazásokat tett, korának számos tudósával folytatott levelezést. Több csillagászati és matematikai folyóirat kiadója volt. Csillagászati, földrajzi és matematikai munkákat írt, többek között a valószínűségszámítás területén is ért el eredményeket.

Lengyel származású francia fizikus
Marie Curie asszisztense volt. Alapvető munkát végzett a béta-sugarak mágneses térben való elhajlásának vizsgálatával, béta-spektrométert készített, ennek segítségével a béta-sugárzás energiaspektrumának addigi legpontosabb meghatározását végezte. Munkásságát Rutherford is nagyra értékelte. 1913-ban doktorált, nagy reményekre jogosító tudományos pályája 1914-ben félbeszakadt, amikor a francia hadsereg tagjaként Cormicy közelében elesett. Fia, Marian Danysz fizikus a lambda-hyperon részecske egyik felfedezője. (Piriti János)

Matematika- és fizikatanár
1911-ben szerzett Budapesten matematika-fizika szakos tanári diplomát. 1907-től először a nagybiccsei Freund-féle magán polgári iskolában, majd tanári oklevelének megszerzése után a törökszentmiklósi polgári iskolában tanított. Az 1913/14-es tanévet töltötte Kisvárdán. Az iskolából hívták be katonának. 1914. november 3-án hősi halált halt. Nemes Mór tanáregyéniségére cikkéből következtethetünk. A középiskolai matematikatanítás reformjáról szóló értekezése időszerűen tárgyal reformkérdéseket. Igen haladó szellemben tanított és javaslatára a kisvárdai gimnázium engedélyt is kért a reformtanterv kipróbálásához.

Gépészmérnök, matematikus
Testvérei: Imre és Iván Péter. Oklevelét 1926-ban a budapesti műegyetemen nyerte. Matematikai munkásságát már műegyetemi hallgatóként kezdte a végtelen halmazok leképezésére vonatkozó Kőnig-Valkó-tétel bizonyításával. 1925-ben Kürschák József mellett volt tanársegéd. Oklevelének megszerzése után a Ganz-féle Villamossági Gyárba lépett, hol rövidesen főmérnök és a próbaterem helyettes vezetője lett. A villamosgépekkel kapcsolatos tudományos tevékenysége elsősorban az áram- és feszültségváltók, a relétechnika és a transzformátorok körébe tartozik.

Matematikus, módszertani kutató
Matematika-fizika szakos tanári oklevelét a budapesti egyetemen szerezte. Pedagógiai képességeit, minden új iránt fogékony természetét az Eötvös Collegium segített kibontakoztatni. Csereösztöndíjjal másfél évet Pisában a Scuola Normale Superiorén töltött. 1945-től a kunszentmiklósi gimnáziumban, majd a szegedi Móricz Zsigmond Kollégiumban tanított. 1951-től 1963-ig az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán a matematika tanításának módszertanát oktatta és kutatta. 1963-tól az Országos Pedagógiai Intézet matematika tanszékéről irányította komplex matematikatanítási kísérletét, amely az önálló gondolkodáson, az összefüggések, törvényszerűségek felfedezésén át sikeresen vezeti a tanulókat a matematika megértéséhez, megkedveltetéséhez. 1975-ben lett a matematikai tudomány kandidátusa és 1980-ban tüntették ki Állami Díjjal az általános iskolai matematikaoktatás tartalmi és módszertani korszerűsítésében elért eredményeiért. (Dr. Radnai Gyula)

Svájci matematikus, csillagász, fizikus, geográfus utazó
Papnak készült, de később Göttingenben csillagászati tanulmányokat folytatott, ahol Zách János Ferenc volt a tanára; életre szóló barátságot kötöttek. Orosz szolgálatban három évig a föld körül utazott, két évig gyűjteményét rendezgette Szentpétervárott (akkori nevén Szankt-Petyerburgban); mindeközben rendszeresen hazaküldte, publikálta megfigyeléseit; 1809-ben magas kitüntetésekkel visszatért szülőföldjére. Foglalkozott algebrai egyenletek gyökeinek numerikus közelítésével, megírta az utazásainak történetét, és számos csillagászati munkát publikált. 1822-ben írta fontos munkáját, melynek angol címe: "Remarks on the specific gravity of sea-water in different latitudes, and on the temperature of the ocean at different depths". Japán tudományos és technikai fejlődésében jeles pont volt, amikor ott 1805-ben Horner hőléggömböt épített helyi papíranyagból, és az sikeresen felszállt. (Hujter Mihály)

Holland fizikus, csillagász
A kvantummechanika alkalmazója az asztrofizikában. A delfti egyetemen mérnöki tanulmányokat folytatott, majd matematikával és elméleti fizikával foglalkozott. "A relatív mozgás összefüggése a klasszikus fizikával" c. dolgozatával hívta fel magára a figyelmet. Több hollandiai, amerikai és német egyetemen is dolgozott, a chicagoi, majd a koppenhágai egyetem előadója, a 2. Világháború idején Dél-Afrikában egyetemi tanár. Nagy jelentőségű a csillagok közti gázködök (ún. diffúz ködök) ionizációs hőmérséklet meghatározásának alkalmazása, valamint a fénylésüket gerjesztő forró csillagok hőmérsékletének meghatározása - az ún. "Zanstra-hőmérséklet" - (az ionizált hidrogén és hélium sugárzása alapján), továbbá az üstökös-csóvák fénylésének magyarázata. A londoni Királyi Csillagászati Társaság nagy aranyéremmel jutalmazta, nevét egy holdkráter és a 2945.sz. kisbolygó őrzi. (Bartha Lajos)

Matematikus, egyetemi tanár
1940-ben lett a budapesti tudományegyetem hallgatója és az Eötvös József Collegium tagja. Magyarországi tanulmányait a szegedi tudományegyetemen fejezte be, ahol 1947-ben doktorált, majd Franciaországban a Sorbonne-on képezte tovább magát és újra doktorált 1955-ben. Montrealban kapott egyetemi állást, ahonnan néhány év múlva Berkeley-be ment át. Itt lett egyetemi tanár 1962-ben. Kutatási területe a geometria és az algebrai topológia volt. A gráfelméletben a csomók elméletében ért el új eredményeket. Franciául és angolul publikált; a Fáry tétel és a Fáry-Milnor tétel viseli a nevét. (Dr. Radnai Gyula)

Amerikai kémikus, mérnök
A Cornell Egyetemen végzett 1911-ben. Többfelé dolgozott, mielőtt 1916-ban az ohiói Dayton Engineering Laboratories Company (Delco) kutatója lett. 1923-tól az Ethyl Gasoline Corporation, majd 1930-tól a Kinetic Chemicals Inc. alelnöke, 1933-tól az Ethyl-Dow Chemical Company igazgatója. 1940-1944-ig az Ohiói Állami Egyetem kutatási alapítványának az igazgatója és alelnöke. Midgley a belső égésű motorok kopogásának problémáját vizsgálva 1921-ben fedezte föl az ólom-tetraetilt. Az ólom adalékanyagok okozta problémák elemzése vezette el annak fölismeréséhez, hogy a tengervízből brómot lehet kivonni. Az 1. világháború alatt kidolgozta a légitorpedó, a 2. világháború rakétabombájára némileg hasonlító propeller hajtású eszköz irányítórendszerét. Miközben ennek hűtéséhez nem mérgező, nem éghető anyagot keresett, három nap alatt eljutott a diklór-difluor-metán fölfedezéséhez. Kiterjedten vizsgálta a természetes és mesterséges gumik összetételét, ő fedezte föl az egyik első katalizátort a szénhidrogének "krakkolására", szétbontására.

Angol-ausztrál csillagász
Londonban és a Sussex-i egyetemen tanult. 1947-1960 között a Majesty's Almanac Office (Királyi Évkönyv Hivatal) munkatársa, a hajózási és légiforgalom évkönyveinek csillagászati táblázatait számította. 1960 karácsony éjjelén felfedezett egy (később róla elnevezett) üstököst, ennek pályáját nagy pontossággal számolta ki. 1959-69 között a Brit Csillagászati Társaság üstökösökkel foglalkozó szekciójának vezetője. 1961-69 között a Greenwich-i Királyi Csillagvizsgáló munkatársa. 1969-től a Perth-i Obszervatóriumban dolgozott, 1984-93 között az obszervatórium igazgatója volt. Egyik legjelentősebb eredménye a Halley-üstökös pályájának pontos kiszámítása 1986-ban. A Brit Csillagászati Társaság Merlin-éremmel jutalmazta, nevét az általa felfedezett üstökös és a 3015.sz. kisbolygó őrzi. (Bartha Lajos)

Kanadai-amerikai fizikus, Nobel-díjas fizikus
Az edmontoni Alberta Egyetemre járt, a Stanford Egyetemen doktorált. 1958 és 1961 között Párizsban dolgozott, majd Berkeley-ben, végül Stanfordban a SLAC gyorsítónál. 1967-ben Kendallal és Friedmannal kísérleteket végeztek a SLAC gyorsítónál a protonszerkezet feltárására. Hidrogént nagyenergiájú elektronokkal bombázva kimutatták a proton belsejében a három kvarkot. A kísérletek elméleti értelmezésében Feynman és Bjorken is részt vettek. 1990-ben Kendallal és Friedmannal megosztva fizikai Nobel-díjat kaptak "a protonokon történő rugalmatlan elektronszórásra vonatkozó úttörő felfedezéseikért, mely alapvető jelentőségű volt a részecskefizika kvark-modelljének kifejlesztéséhez". (Piriti János)

Matematikus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait Heidelbergben és Berlinben végezte, ahol 1887-ben doktorátust szerzett, 1889-ben magántanárrá képesítették. 1897-ben Bonnban rk. tanár, 1897-től 1911-ig a kolozsvári egyetemen a matematika ny. r. tanára. 1911-ben Budapestre nevezték ki, de még ugyanezen évben Giessenbe hívták meg egyetemi tanárnak. Főleg a függvényelmélet, a lineáris differenciálegyenletek témájával foglalkozott. Értékesek matematikatörténeti kutatásai. Sokat tett Bolyai János tudományos értékelése érdekében. 1902-től az MTA levelező tagja.

Földrajztudós, miniszterelnök, egyetemi tanár
Budapesti egyetemi tanulmányai után 1902-től Lóczy Lajos földrajzi tanszékén volt gyakornok. 1906 március-áprilisban nagy nyugati utat tett, 1907-ben Szudánban, majd Európában járt tanulmányúton. 1909-1913 között a Földrajzi Intézet igazgatója, 1910-1923 között pedig a Földrajzi Társaság főtitkára volt. 1911-ben Atlasz a japáni szigetek cartographiájának történetéhez című munkája magas francia elismerésben (Jomard-díj) részesült. 1912 augusztus-októberében Cholnoky Jenővel nagy körutat tett az Egyesült Államokban. Ebből az útból született 1922-ben az Amerika gazdasági földrajza című egyetemi jegyzete. 1913-ban kinevezték a Kereskedelmi iskolai Tanárképző tanárának. A Turáni Társaság tagja, majd elnöke lett. 1918 őszétől a párizsi békekonferenciára többekkel elkészítette a Magyar Királyság etnikai térképét, majd a híres vörös térképet, amelyen a magyar nemzetiséget vörössel jelölte (carte rouge). A Tanácsköztársaság idején Svájcban tartózkodott. 1920. ápr. 19- től a Simonyi-Semadam-kormány külügyminisztere, júl. 19-től 1921. ápr. 13-ig miniszterelnök (1920. szept. 22-ig külügyminiszter is). 1939. febr. 16-tól 1941. ápr. 3-ig másodízben miniszterelnök. 1913-tól az MTA tagja.

Kísérleti fizikus
1938-ban az Eötvös Kollégium tagja és a Pázmány Péter Tudományegyetem matematika-fizika szakos hallgatója. 1942-től a Gyakorlati Fizikai Intézetben Békésy György munkatársa volt. 1944 októberében katonai behívót kapott, Németország, majd angol hadifogság következett. 1946 őszén került haza, vissza az intézetbe. Fizikaszakos tanárjelöltek részére megszervezte a demonstrációs kísérletek gyakorlatát és korszerű tanműhelyt vezetett, megszervezte a vegyészképzés igényeihez illeszkedő laboratóriumi gyakorlatokat. Az 1950-es évek elején megindult tömegspektrometriai kutatásokba kapcsolódott be. Az 1956-os forradalom alatt az ELTE TTK Forradalmi Bizottságának elnökévé választották. 1957-ben több hónapra börtönbe zárták. Szabadulása után kirekesztették a felsőoktatásból. 1954 és 1964 kőzött Kazincbarcikán a Borsodi Vegyi Kombinátban műszerész-szakmunkásként tudott elhelyezkedni. Tömegspektrometriás vizsgálatokkal járul hozzá az üzem megindításához. 1964-ben a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen docensként a Fizika Tanszék vezetője. 1966-1985-ig a Bányászati Kutatóintézet tudományos munkatársa és a Tömegspektrometriai Laboratórium vezetője volt. 1968-tól a Nyitrai Pedagógiai Főiskolán, majd az ebből alakult Konstantin Egyetemen vendégprofesszorként tanított. Tömegspektrometriai Kutatócsoportot hozott létre. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem 1990-ben rehabilitálta s címzetes egyetemi tanári titulust adományozott részére.

Osztrák születésű brit matematikus, csillagász
Bécsben végezte középiskoláit. 1937-ben a német fenyegetés miatt a Cambridge-i Trinity College-ben pályázott meg egy ösztöndíjat, és ezt el is nyerte. A háború kitörésekor ellenséges ország állampolgáraként internálták, itt ismerkedett meg Thomas Golddal. 1941-től a brit admiralitás megbízásából mindketten radar-kutatásokon dolgoztak Fred Hoyle-lal együtt. 1945-től 1954-ig matematika előadó volt a Cambridge-i egyetemen, 1954-től 1985-ig az egyetem professzora volt 1967-től az ESRO (European Space Research Organization) vezérigazgatója volt, irányítása alatt történt a szervezet átalakítása, az új szervezet neve ESA (European Space Agency) lett. A brit hadügyi, majd energiaügyi minisztérium vezető tudományos tanácsadója volt. Az 1940-es évek végén Bondi, Thomas Gold és Fred Hoyle fogalmazták meg az állandósult állapotú (steady state) világegyetem elméletét. Bondinak jelentős szerepe volt a relativitáselmélet kozmológiai, kozmogóniai és asztrofizikai alkalmazásában. A csillagok belső szerkezetével és fejlődésével foglalkozott. Elsők közt hívta fel a figyelmet a gravitációs hullámok lehetőségére. 1973-ban angol lovaggá avatták, már 1959-ben a Királyi Társaság tagja, a Királyi Csillagászati Társaság, és az USA Bruce Aranyérem kitüntetettje. Nevét a 767.sz. kisbolygó is őrzi. (Bartha Lajos)