Erdőmérnök, erdészeti szakíró, akadémiai tanár
A selmecbányai erdészeti akadémia hallgatója volt. 1867-ben lett selmecbányai főiskolai tanársegéd az erdészeti tanszéken. Az erdőhasználattani tanszéket vezette 1887-1895-ig. Neve összekapcsolódott a magyar nyelvű oktatás kezdeteivel s a szakirodalom kibontakozásával. Előadta hallgatóinak az erdőhasználattant s az általános mezőgazdaságtant, foglalkozott köz-, víz- és útépítéstannal. Az ő kezdeményezésére vezették be az akadémiai tantárgyak közé a mesterséges haltenyésztés és a vadászati-fegyvertani előadásokat is. Az akadémia tanszéke számára hatalmas mennyiségű szemléltetőanyagot gyűjtött. Az akadémia építkezései körül is elévülhetetlen érdemeket szerzett, ő készítette a legtöbb tervet, melyeket valóra is váltottak.

Fizikus
A matematika és a fizika iránti elkötelezettsége már gyerekkorában kialakult. Édesapja, id. Somogyi Antal (1885-1947) Klupathy Jenő, majd Rybár István tanársegéde volt, aki az egyetemi nyolcosztályos gyakorló gimnáziumba (a Mintába) íratta be fiát 1930-ban. Itt azután nemcsak matematikai és fizikai tehetségével tűnt ki, de olyan sikeres megoldójává vált a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapoknak, hogy három egymás utáni tanév végén is közölte fényképét Faragó Andor az újságban... Később saját tinédzser fiait is ebben a szellemben nevelte Somogyi Antal. Az egyetemen "Kicsiny görbületű folyadékfelszínek alakjának vizsgálata" című szakdolgozatát kissé kibővítve, még 1943-ban beadta doktori disszertációnak, s kiválóan megvédte. Kezdő tanárként a Kölcsey gimnáziumban kapott állást, ahol akkor Novobátzky Károly tanított, majd 1945-től a Minta tanára lett. 1947/48-ban posztdoktori képzésen vett részt Belgiumban, 1950-től pedig egyszerre lett tanár a rövid életű budapesti tanárképző főiskolán és kutató a KFKI kozmikus sugárzási osztályán Jánossy Lajos mellett. Itt készítette el kandidátusi és akadémiai doktori disszertációját, felhasználva a kiterjedt légi kozmikus záporokra vonatkozó kísérleti és elméleti eredményeit. Hazánkban Fenyves Ervin és az ő munkássága jelentette a történelmi átmenetet Barnóthy Jenő és Forró Magda, valamint Jánossy Lajos kozmikus sugárzási kutatásai között. Kutatói tevékenysége mellett jelentősek nemzetközi tudományszervező kezdeményezései is, mind a kozmikus kutatás, mind ennek űrkutatási alkalmazásai területén. (Dr. Radnai Gyula)

Elméleti fizikus
Hagyományosan tudomány- és művészetkedvelő orvoscsaládba született. A budai cisztercita gimnáziumban tanult, 1949-ben az időközben államosított gimnáziumban érettségizett. Fizikatanára Kunfalvi Rezső volt, az ő hatására jelentkezett a tudományegyetemen akkoriban induló fizikus szakra. Itt figyelt fel rá Novobátzky Károly és Marx György. Első fontos eredményét még egyetemista korában publikálta: egy, Novobátzky által felvetett probléma megoldását, az elektromágneses tér dielektrikumokban történő leírásáról. 1953-ban a KFKI-ban akkoriban formálódó, Szamosi Géza által vezetett elméleti csoportba került. Egyetemi doktori disszertációjához Marx György adta a témát és a szakmai segítséget. Az 1956-os forradalom bukása után Györgyi Géza az elméleti magfizika egyetemi tankönyvének írása közben, 1959-ben gyermekparalízisben megbetegedett. Könyvét már betegen, két kollégája segítségével fejezte be. Életének hátralévő 14 évét a betegséggel való folytonos küzdelem és csillogó szellemének állandó lobogása jellemezte. Legszebb - és számára is legkedvesebb - munkája a kvantummechanikai Kepler-probléma csoportelméleti tárgyalása volt, ebből készült akadémiai doktori disszertációja (Dinamikai szimmetriák). Nemcsak fizikusként volt jelentős kutató: a magyar tudománytörténet neki köszönheti Neumann János és Ortvay Rudolf levelezésének felkutatását és közzétételét is. A KFKI Részecske és Magfizikai Kutató Intézet 1995-ben Györgyi Géza Díjat alapított az intézet fiatal kutatói számára. (Dr. Radnai Gyula)

Francia kémikus
Párizsban a Collège Rollin, az École Politechnique és az École des Mines növendéke volt. Két évig bányamérnökként dolgozott, majd 1877-ben az École des Mines kémiaprofesszorává nevezték ki. A Párizsi Egyetemen 1908-ban lett a kémia professzora, 1914-től 1918-ig a Hadfelszerelési Minisztériumban dolgozott. Szaktekintély volt a metallurgiában, a cementek, az üvegek, a fűtő- és robbanóanyagok terén, de érdeklődése végül a hő tanulmányozása felé fordult. A magas hőmérsékletek mérésére kifejlesztett egy platina-ródium hőelemet (elektromos hőmérő), optikai pirométert alkotott, amely a hőforrás fényének elemzésével ugyancsak magas hőmérsékletek mérésére alkalmas. Nevét viseli a Le Chatelier-elv, amelynek segítségével előre meg lehet határozni, hogy a körülmények (a hőmérséklet, a nyomás, a reakciókomponensek koncentrációja) megváltozása miként hat valamely kémiai reakcióra. Az elv nagyon fontos a vegyiparban, ennek ismeretében lehet a kémiai folyamatok számára legelőnyösebb feltételeket meghatározni. Neve szerepel a hetvenkét francia tudós között az Eiffel-tornyon.

Svájci fizikus, asztrofizikus
Tanulmányait a Strasbourg-i egyetemen végezte. 1907-től a müncheni Műszaki Főiskola fizikai-meteorológiai tanszékén oktatott. 1920-tól a Bajor Tudományos Akadémia tagja volt. Munkássága során az asztrofizika termodinamikai, aerodynamikai és hidrodinamikai problémáival foglalkozott. Legfontosabb eredményeit a gázgömbök egyensúlyi állapota és sűrűség-eloszlása elméletének kidolgozásával érte el. 1907-ben megjelent könyve a csillag belső szerkezetére vonatkozó elméletek fontos kiinduló művévé vált. A német nemzetiszocialisták hatalomra kerülése után, 1933-ban nyugdíjba vonult és visszatért Svájcba. Nevéhez fűződik a Lane-Emden egyenlet. Egy, a Hold túlsó oldalán található krátert neveztek el róla. (Bartha Lajos)

Brit matematikus
Ösztöndíjjal tanult a Cambridge-i egyetemen, itt doktorált 1938-ban. A 2. világháború alatt a brit légügyi minisztérium számára operációkutatási vizsgálatokat végzett, a német tengeralattjárók elhárításának optimális stratégiáját dolgozta ki. 1945-ben a Queen's University Belfast matematikaprofesszora lett. 1950-től a Nottingham-i egyetem professzora volt, majd 1964-től 1979-ig a Reading-i egyetem professzora, később rektorhelyettese is lett. Szakterülete a valószínűségszámítás volt, legfőbb eredményeit a mértékelméletben és a Tauber-típusú tételekkel kapcsolatban érte el. Több tankönyve jelent meg. 1957-ben Royal Society tagjának választották meg, 1978-ban lovagi címet kapott.

Gépészmérnök
A brünni német nyelvű műszaki egyetemen 1925-ben szerzett gépészmérnöki oklevelet. 1925-1936 között a győri Magyar Vagon- és Gépgyárban konstruktőr, 1936-1948 között az autóosztály vezető főmérnöke (közben 1944-1945-ben Németországba deportálták). 1948-1950-ben a Nehézipari Központ (NIK) autótervező irodájának vezetője, 1950-1951-ben a saját szervezésű Járműfejlesztő Intézet (JAFI) főosztályvezetője, 1951-1968 között első igazgatója. Új traktorok, autóbuszalvázak, terepjáró gépkocsik tervezésével, a Diesel-motorok továbbfejlesztésével foglalkozott.

Gyógyszerész, egyetemi tanár
1933-ban a bukaresti tudományegyetemen gyógyszerészi, 1938-ban a kolozsvári tudományegyetemen kémia-fizika szakos tanári oklevelet szerzett. Sepsiszentgyörgyön (1933-1936) és Nagysomkúton alkalmazott gyógyszerész, 1939-től 1944-ig a Dr. Wander Gyógy- és Tápszergyár analitikai laborvezetője volt. 1945-től a budapesti Richter Gedeon Kőbányai Gyógyszerárugyárban a gyógynövényosztályon dolgozott, 1954-től a növénykémiai osztály vezetője. Az anyarozs és a gyűszűvirág hatóanyagainak ellenőrzésével foglalkozott. Feltalálta az U alakú extraktort. 12 szabadalma van, nevéhez fűződik a télizöld meténgből (Vinca minor L.) készített Devincan és Cavinton. Kutatta a rákellenes gyógyszereket.

Belga csillagász, meteorológus, politikus, író
Műszaki ismereteket és csillagászatot tanult a brüsszeli egyetemen. 1846-tól a belga Királyi Obszervatórium asszisztense volt. Az 1848-as forradalmi mozgalmakat tevékenyen támogatta, ezért 1849-ben Párizsba, Angliába, majd az Egyesült Államokba emigrált. Részt vett Etiópia geodéziai felmérésében és időjárásának tanulmányozásában. A csillagászati észlelések mellett New Orleansban (USA) hírlapot is szerkesztett. 1868-ban Jamaicában telepedett le, ahol csillagászati, földmérési és meteorológiai méréseket végzett. Kitűnő csillagászati és meteorológiai kézikönyveket írt. 1876-ban a belga király visszahívta, hogy megszervezze és vezesse az új brüsszeli csillagvizsgálót. 1878-ban kiadta az égbolt puszta szemmel látható csillagainak katalógusát. 1883-ban Texasból észlelte a Vénusz átvonulását a Nap előtt. Legjelentősebb műve a csillagászat átfogó bibliográfiája, amely az ókortól a XIX. Századig terjed. A hatalmas munka előszava önálló kötetként magyarul is megjelent. Már emigrációja idején a Belga Királyi Akadémia tagjává választotta 1857-ben, ezen kívül több tudományos társaság tagja volt. Nevét a 2534.sz. kisbolygó viseli. (Bartha Lajos)

Osztrák elméleti fizikus
A bécsi egyetemen Stefan és Boltzmann hallgatója volt. Diplomamunkáját Franz S. Exnernél írta kísérleti témából, majd egy évig Leidenben volt tanulmányúton Kamerlingh Onnes és Lorentz mellett. Valószínűleg Lorentz hívta fel figyelmét az elektromágneses sugárzáshoz rendelhető tömeggel kapcsolatos problémákra. A huszadik század első éveiben Poincaré, Wien, Abraham és Lorentz mellett Hasenöhrl vizsgálatai kecsegtettek a legtöbb sikerrel az üregsugárzás problémájának megoldására, míg végre 1905-ben Einstein tisztázta a helyzetet. Boltzmann halálát követően 1907-ben Hasenöhrl vette át a bécsi egyetem fizika tanszékét, és számos kiváló fizikust nevelt. Erwin Schrödinger lett a leghíresebb tanítványa. A tanár úr 1914-ben feleségét és gyerekeit hátrahagyva, hazafias lelkesedésből vonult be katonának. Megsebesült, majd újra visszament a frontra. Egy gránát végzett a szépen ívelő karrierrel. Életpályája kísértetiesen emlékeztet a magyar Zemplén Győzőére. (Dr. Radnai Gyula)

Dán fizikus, Nobel-díjas
A koppenhágai egyetemen szerzett doktori fokozatot 1911-ben, majd Ernest Rutherford mellett dolgozott Manchesterben. 1918-ban visszatért Koppenhágába, az ottani egyetem professzora, majd az újonnan alapított Elméleti Fizikai Intézet igazgatója lett, az intézetet 1962-ig vezette. 1913-ban publikálta az atomszerkezet róla elnevezett modelljét, ebben elsőként alkalmazta az atomelméletben Max Planck kvantum-hipotézisét. 1922-ben elnyerte a fizikai Nobel-díjat az atomszerkezet és az atomok által kibocsátott sugárzás kutatásában elért eredményeiért. Modellje alapján megadta az elemek periódusos rendszerének elméleti magyarázatát. Az 1920-as években megfogalmazta az ún. komplementaritási elvet és a kvantummechanika ún. koppenhágai értelmezését. A 2. világháború alatt Svédországba, majd onnan az Egyesült Államokba menekült a németek által megszállt Dániából. Az Egyesült Államokban részt vett az atombomba létrehozására irányuló Manhattan projektben. 1945-ben tért vissza Koppenhágába. Ezután az atomenergia békés felhasználásának szorgalmazója lett. Az általa vezetett intézetet halála után Niels Bohr Intézetnek nevezték el. Fivére, Harald Bohr neves matematikus volt. Fia, Aage Bohr is fizikai Nobel-díjat kapott 1975-ben.

Osztrák születésű amerikai matematikus
Bécsben végezte egyetemi tanulmányait, és itt doktorált algebrai számelméletből. Ebben az időben az ún. "Bécsi Kör" összejövetelein is részt vett. Göttingenben Emmy Noether mellett is folytatott tanulmányokat. Egy amerikai ösztöndíjas út után 1934-ben nem tért vissza Ausztriába, hanem Angliába ment, ahol a londoni egyetemen kapott állást. Itt megismerkedett John Todd matematikussal, 1938-ban házasságot kötöttek. A 2. világháború alatt repülőgépek stabilitási számításait végezte. 1947-ben a Todd-házaspár az Egyesült Államokba távozott. Eleinte a Nemzeti Szabványügyi Hivatalban (National Bureau of Standards) dolgoztak. 1956-ban mindketten a California Institute of Technology-ba kaptak meghívást, ahol ekkor kezdődött a számítástechnika oktatása. Ekkor csak John Todd kapott professzori kinevezést, Olga Taussky-Todd csak 1971-ben lett professzor. Legfőbb kutatási területe a mátrixelmélet, a lineáris algebra és annak alkalmazása volt, ezt kiemelkedő eredményekkel gazdagította.

Mexikói-amerikai vegyész, Nobel-díjas
Gyermekkorában egy svájci iskolában tanult, ahol jól megtanult németül. A Mexikói Állami Egyetemen, majd a Freiburgi Egyetemen tanult, végül Mexikóban vegyészmérnökként végzett. 1968-tól Berkeley-ben a Kalifornia Egyetemen először George Pimentel csoportjában dolgozott a nemrégiben kifejlesztett kémiai lézerekkel. 1972-ben megszerezte a fizikai kémiai doktorátust, majd Sherwood Rowland csoportjához csatlakozott, ahol a halogénezett szénhidrogének kémiai tulajdonságait vizsgálták. Munkájuk legfontosabb eredménye e vegyületeknek a magaslégköri ózonrétegre való hatásának felfedezése volt. 1982-től a Jet Propulsion Laboratory molekuláris fizikai és kémiai részlegében dolgozott, itt az Antarktisz feletti ózonlyuk 1985-ös felfedezése után számos kísérletet végzett e folyamatok pontosabb megértésének érdekében. 1989-től a MIT, 2005-től a San Diegoi Egyetem professzora volt, eközben Mexikóvárosban környezetvédelmi kutatóközpontot hozott létre, elsősorban a városi légszennyezés csökkentésének céljából. 1995-ben Paul Crutzennel és Sherwood Rowlanddel megosztva kémiai Nobel-díjat kapott "légkörkémiai kutatásaiért, különös tekintettel az ózon képződésére és felbomlására". (Piriti János)

Agráregyetemi tanár
A Debreceni Agrártudományi Egyetem első rektora. A sárospataki református gimnáziumban érettségizett, innen jelentkezett a budapesti tudományegyetemre matematika-fizika tanári szakra. Volt tanárai ajánlásával felvették az Eötvös Collegiumba, amelynek az egyetem elvégzéséig tagja maradt. Utána nagyon nehezen kapott állami iskolában tanári állást (1937-43 az orosházi evangélikus gimnázium tanára volt), míg végül 1943-ban a szarvasi mezőgazdasági középiskola tanára lett. Ez indította el sikeres pályáján agrár irányban. 1945-47 a szarvasi iskola igazgatója, 1953-56 a debreceni hároméves mezőgazdasági akadémia igazgatója. 1958-tól agráregyetemi tanár Debrecenben. 1962-től az akadémiából lett négyéves főiskola, majd ötéves képzési idejű agráregyetem rektora. 1970-ig volt itt a matematika-fizika tanszék vezetője. Sikeresen alakult politikai pályafutása is: 1944-ben lépett be a Nemzeti Parasztpártba, 1948-ban a Magyar Dolgozók Pártjába, majd 1957-ben a Magyar Szocialista Munkáspártba. Aktív társadalmi életet élt: vezetőségi tag volt a TIT-ben és a MTESZ-ben. 1949-től 1975-ig - különböző társadalmi szervezetek ajánlásával - országgyűlési képviselőként sikerült előteremtenie a pénzt az agráregyetemi nagyberuházásokra. 2010 óta szobra áll az egyetem kertjében. (Dr. Radnai Gyula)

Geológus
A budapesti tudományegyetemen tanári oklevelet szerzett, majd geológiából doktorált 1937-ben. Munkáját 1935-ben az EUROGASCO-nál kezdte és a MAORT-nál folytatta mint a dunántúli olajkutatás osztályvezetője, később főgeológusa. 1948-ban az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) letartóztatta az ún. MAORT-per kapcsán, másodfokon felmentették. Rövid ideig a Földtani Intézet dolgozója volt, a következő évben már bauxitkutatással foglalkozott, a Magyar Alumíniumipari Tröszt főgeológusa 1963-1972-ig. Jelentős szerepe volt több dunántúli kőolaj és földgáz-előfordulás kutatásában, feltárásában és a földtani viszonyok kimunkálásában. A bauxitkutatásnál bevezette az érckészlet értékelésének és nyilvántartásának korszerű módszereit. Közreműködésével épült ki a bauxitkutatás új központja Balatonalmádiban. Több új bauxitfeltárás fűződik kutatómunkájához.

Angol optikus, műszerkészítő
Európaszerte a 18. század legjobb és legismertebb tudományos műszertervezője, és gyártója volt. Eredetileg takács-tanonc volt, 1756-ban egy matematikai eszközök készítésével foglalkozó mester mellé kerül tanulónak Londonban. 1762-ben már saját vállalkozásba kezdett matematikai, csillagászati és hajózási eszközök tervezője- és gyártójaként, nagy precizitással állította elő ezeket. Legfontosabb újítása egy osztógép volt optikai műszerek, szextánsok beosztásának készítésére, ennek segítségével szextánsokat nagy számban állított elő. Jó minőségű teleszkópokat készített apósa, John Dollond által készített akromatikus lencserendszerek felhasználásával és továbbfejlesztésével. Az általa készített ún. "Nagy Teodolit" ma a Greenwich-i Múzeumban látható. 1786-ban beválasztották a Royal Society, 1794-ben pedig a Szentpétervári Akadémia tagjai közé.

Német matematikus, mérnök
Matematikai ismereteit önképzéssel szerezte. Porosz állami építészeti szolgálatban mérnökként dolgozott, elsősorban út- és vasútépítési feladatokon. Ő tervezte Poroszország első vasútvonalát, a Berlin-Potsdami vonalat. Titkos főépítészeti tanácsosként lépett ki 1849-ben az állami szolgálatból. Matematikai dolgozatokat is írt. 1826-ban megalapította a még ma is létező Journal für die reine und angewandte Mathematik című folyóiratot, melyet róla "Crelle's Journal" néven is emlegetnek, ezt haláláig szerkesztette. Ez volt az első jelentős matematikai folyóirat, amelyet nem egy akadémia adott ki. Sikerült megnyernie számos neves német és külföldi matematikust, így mindjárt az első évfolyamban Abel és Jacobi értekezései jelentek meg. 1828-ban a Porosz Tudományos Akadémia, 1841-ben a Svéd Királyi Akadémia külföldi tagja lett.

Francia matematikus
A párizsi egyetemen szerzett doktorátust matematikából. Ezután bankárként tevékenykedett. Csatlakozott Saint-Simon gróf köreihez, és Saint-Simon halála után is igyekezett továbbvinni és megismertetni annak nézeteit. Számos politikai tárgyú, szociális reformokkal foglalkozó írást publikált. A matematikában nevéhez fűződik a Legendre-polinomokra vonatkozó Rodrigues-formula, a Rodrigues-féle forgatási formula és az Euler-Rodrigues formula. Egyes eredményei a maga korában nem váltak ismertté és csak jóval később mutatták ki elsőbbségét.

Amerikai matematikus
A Harvard egyetemen végzett. 1831-től Cambridge-ben a Harvard egyetem matematika-, majd 1842-től asztronómiatanára volt. 1867 és 1874 között a U.S. Coast Survey-nek, az Egyesült Államok térképészeti felmérését végző szolgálatnak a vezetője volt. Számos kézikönyvet írt. "Tables of the moon" c. könyvét 1853-ban tette közzé. Megírta a Harvard egyetem történetét is. Jelentős eredményeket ért el az égi mechanikában, a számelméletben, az algebrában és a szférikus trigonometriában. Az ő fia volt Charles Sanders Peirce matematikus.

Angol fizikai kémikus
Gyerekkorától fogva érdeklődött a kémiai kísérletek iránt, azonban nem Angliában, hanem a kontinensen, Giessenben adódott lehetősége kémiából felsőfokú tanulmányokra. Itt doktorált, majd Heidelbergbe ment, hogy Bunsennál és Kirchhoffnál képezze tovább magát. Kirchhoff laboratóriumában különböző fémek és ötvözetek elektromos vezetőképességét kutatta, azonban a pontos méréshez nem állt rendelkezésre jól definiált etalon. Berlinben Siemens higanyt javasolt ellenállás etalonnak, Matthiessen viszont az egyik általa előállított ötvözet mellett kardoskodott és Angliába visszatérve tudományos vitába bocsátkozott Siemens-szel. 1864-ben fogalmazta meg a fémek vezetőképességére vonatkozó, azóta már róla elnevezett szabályt. A viták és az intenzív, megállás nélküli laboratóriumi kutatómunka következményeként állandóan kínzó fejfájás gyötörte, s egy rossz pillanatában önkezével vetett véget életének. Ma már siemens a vezetőképesség mértékegysége, a fémfizikusok pedig a Matthiessen szabálytól való eltéréseket kutatják. (Dr. Radnai Gyula)

Zoológus
Teológiai tanulmányait Pozsonyban, majd Bécsben végezte. Bécsben azonban a természetrajzi múzeum vonzotta. A bécsi zoológusokon kívül megismerkedett Brehmmel is, akivel később is rendszeresen levelezett. Teológiai tanulmányainak befejezése után 1826-ban cinkotai lelkész, de minden szabad idejét a madarak tanulmányozására fordította, 1833-ban állásáról lemondott és gyűjteményével Pestre költözött, 1834-ben az Magyar Nemzeti Múzeum természetrajzi osztályán állatkonzervátor lett. Rendezte a madártani gyűjteményt, minden fajról feljegyzéseket és kisebb monográfiákat készített. Saját gyűjteményét (173 fajhoz tartozó 1360 példány) a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozta, úgyszintén kéziratait, melyeknek nagy része elkallódott. Halkutatással is foglalkozott. A paleontológiában is úttörő munkát végzett. Elkészítette a magyarországi ásatag, fosszilis állatok maradványainak jegyzékét. Több külföldi tudományos társaság tagja volt. 1846-tól az MTA tagja.

Természettudós, néprajztudós, utazó
Jogi tanulmányait követően 1847-ben ügyvédi vizsgát tett. 1848-ban előbb nemzetőr, majd honvéd, 1849-ben Érsekújvárnál elfogták mint hadnagyot és Königgrätz várába zárták. A szabadságharc bukása után osztrák ezredbe sorozták. 1850-ben Anglián át az USA-ba szökött. Indiana állam területén topográfiai felméréseket végezve állat- és növénytani anyagot gyűjtött a Smithsonian Institution számára. 1858-1861 közt az USA tengerészeti mérnökkarának kapitányaként meteorológiai megfigyeléseket végzett a Csendes-óceánon. 1861 végén hazatért Magyarországra, de a politikai körülmények miatt 1862-ben újra visszautazott. Előbb a washingtoni tengerészeti minisztérium titkára, majd mexikói konzul lett. 1864-ben végleg hazajött. Részt vállalt a pesti állatkert létrehozásában, amelynek megnyitásától, 1866-tól igazgatója volt. 1868-ban a kormány megbízásából délkelet-ázsiai expedícióra indult. Gyűjteménye lett a Néprajzi Múzeum alapja. 1872-től az Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának őre, 1873-tól igazgatója volt. 1859-től az MTA tagja.

Gépészmérnök, mozdonykonstruktőr
Oklevelét a József Nádor Budapesti Műszaki Egyetemen szerezte (1904). Még ebben az évben az Államvasutak Gépgyárába [a MÁVAG (Magy. Áll.-i Vas-, Acél- és Gépgyár) jogelődje] került gyakornoknak a mozdonyszerkesztési osztályra, 1923-ban osztályvezetője lett és a világviszonylatban is bevált 424-es sorozatú mozdony szerkesztését irányította. A MÁV valamennyi, a MÁVAG-ban készült mozdonyának szerkesztésében részt vett. 1932-ben gyárigazgatónak nevezték ki. 1964-ben gyémántdiplomával tüntették ki.

Matematikus, elméleti fizikus
Lengyel Béla Budapesten született, 1910-ben. Egyetemi tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetemen kezdte, majd a Pázmány Péter Tudományegyetemen folytatta, ahol 1933-ban matematika-fizika szakos tanári oklvelet, majd 1935-ben matematikából Ph.D.-t szerzett. Miután egyéves amerikai ösztöndíja után, 1936-37 folyamán nem kapott Magyarországon semmiféle állást, kivándorolt az USA-ba, és haláláig ott élt. Élete munkásságát megosztotta a matematika és az elméleti fizika között. Kezdetben lineáris operátorokkal, majd matematikai statisztikával foglalkozott, amig a lézer felfedezése meg nem ragadta figyelmét. A kezdetektől szisztematikusan figyelte a lézerek irodalmát, és ő írta az első lézeres monográfiát, amely több kiadást megért, és amelyet kétszer átdolgozott és bővített. 1962-ben kidolgozta az óriásimpulzus-lézer elméletét, és azzal beírta nevét a tudománytörténetbe. 1977-es visszavonulásáig egyetemi oktatáson kívül a kvantumelmélet matematikai alapjaival és kvantumelektronikával foglalkozott. (Horváth Dezső)

Itáliai tudós, matematikus
15 éves korában a neves matematikus, Girolamo Cardano szolgálatába szegődött, mint kifutófiú. Cardano mellett latint, görögöt és matematikát tanult, 1540-ben követte mesterét a katedrán, nyilvános matematika-előadó lett Milánóban. Ekkor talált megoldást a negyedfokú egyenletekre, a harmadfokúakra való visszavezetéssel, amelyet Cardano publikált 1545-ben, Ars magna című művében. A képlet azóta Cardano nevét viseli. Ercole Gonzaga bíboros, Mantova kormányzójának ajánlatát elfogadta, az adókivetők ellenőre lett, s emellett földmérési munkálatokat is végzett. Magas jövedelme dacára később összeveszett a bíborossal és lemondott. Ezután, haláláig a bolognai egyetem matematikaprofesszora volt. Életét Cardano írta meg műveinek 9. kötetében.

Angol amatőr csillagász (vagyonos sörgyáros)
1844-ben 24 inches (60,96 cm-es) tükrös távcsövet épített, a tükröt saját tervezésű gépével csiszolta. Ez volt az első ilyen méretű parallaktikusan szerelt távcső, ezzel fedezte föl a Tritont, a Neptunusz holdját 1846. október 10-én, alig 17 nappal a Neptunusz bolygó első észlelése után. 1848-ban fedezte föl a Hyperiont, a Szaturnusz legnagyobb holdját, William Cranch Bond és fia, George Phillips Bond észlelésével egy időben. Lassell két évvel később látta meg először a Szaturnusz sötét belső gyűrűjét, a fátyolgyűrűt. 1852-53-ban Máltára vitte távcsövét, itt fedezte föl az Arielt és az Umbrielt, az Uránusz bolygóit. 1861-ben Máltán állította fel 48 inches (121,92 cm-es) tükrös távcsövét, amellyel új nebulák százait figyelte meg, majd katalogizálta. A londoni Royal Society (Királyi Társaság) 1849-ben választotta tagjává, 1870-től 1872-ig a Királyi Csillagászati Társaság elnöke volt. (Bartha Lajos)

Svéd matematikus
1912-ben kezdte a Stockholmi Egyetemen tanulmányait. Kémiát és matematikát tanult, kezdetben a kémia jobban érdekelte. Egy biokémiai projectben való részvétele közben kezdett a matematika felé fordulni. 1919-ben oktatói kinevezést kapott a Stockholmi Egyetemre. Itt kezdett foglalkozni analitikus számelmélettel. Jelentős tanulmányt írt "Hozzájárulás az analitikus számelmélethez" címmel, mely a Skandináv Matematikus Kongresszuson hangzott el 1922-ben. A számelmélet mellett valószínűségszámítás-elméleti és statisztikai tanulmányokat is folytatott. Ezek lettek kutató munkájának fő területei. 1929-ben kinevezést kapott egy újonnan létesített tanszékre Stockholmban. Ő lett az első svéd professzora a Biztosítási Matematika és Statisztikai Matematika Tanszéknek. Ebben az időben tanulmányozta francia és orosz matematikusok munkáit, amelyek a valószínűségszámítás szigorú matematikai formuláival foglalkoztak. Erről írt publikációit Cambridgben jelentette meg. Az 1930-as évek második felében az angol és amerikai statisztikusok munkáit tanulmányozta. 1950-ben a Stockholmi Egyetem elnökévé választották. 1961-ig töltötte be ezt a tisztséget.

Német közgazdász, matematikus, Nobel-díjas
Német szülők, zsidó apa és protestáns anya gyermeke; tizenkét éves volt, amikor édesapja meghalt; a háború végén a családjával menekülni kényszerült a szülőföldjéről. Németországban, Melsungen városában érettségizett 1951-ben, a frankfurti Goethe Egyetemen szerzett BA fokozatú diplomát matematikából 1955-ben, majd ugyanott két évvel később közgazdaságtanból mesterfokozatú oklevelet. Közgazdaságtant tanított, majd 1961-ben doktorált matematikából. Később Kaliforniában, Berlinben, Biefeldben, Bonnban volt a közgazdaságtan professzora. A kísérleti közgazdaságtan egyik megalapítójának tekintik. A "Selten lova" kifejezés világhírű lett; ez egy példa-játék az információhiányos helyzetben való előnyös döntéshozatalra. A "áruházlánc-paradoxon" szintén a nevéhez köthető. Selten 1994-ben a Neumann János által elindított játékelmélet területén elért kiemelkedő eredményeiért megosztott közgazdasági Nobel-díjat kapott (Harsányi János és John Forbes Nash társakkal). (Hujter Mihály)

Hadmérnök, fizikai szakíró
1908-ban szerzett diplomát a bécsi Hadmérnöki Akadémián, majd hivatásos katonatisztként dolgozott. Az 1. világháború után Déván egy műszaki vállalat társtulajdonosa lett. A 2. világháború után Alsócsernátonban telepedett le, 1949-től Sepsiszentgyörgyön a Helyiipari Vállalat mérnökeként dolgozott, emellett tanított. A két világháború közötti időszakban Angliában, Franciaországban és Németországban tett tanulmányutat, s korának modern fizikai szakirodalmát is módjában volt áttekinteni. 1929-ben elsőként dolgozta ki a kaszkádgyorsítók működési elvét, amely lényegében azonos a ciklotron működési elvével. E munkájában megelőzte az amerikai Lawrence-t, aki fizikai Nobel-díjat kapott a ciklotronért. Ugyancsak a világon elsőként dolgozta ki az első protongyorsító elméletét, amelyért 1951-ben két angol, illetve ír fizikus, Cockcroft és Walton kapott Nobel-díjat. Foglalkozott ezenkívül más műszaki problémákkal is: 1961-ben Bauer Gusztávval együtt szabadalmaztatott egy univerzális forgódugattyús készüléket.

Geofizikus
Egyetemi tanulmányait joghallgatóként kezdte, majd gépészmérnöki oklevelet szerzett a budapesti műszaki egyetemen. 1928-ban az USA-ba utazott, ahol az olajkutatás céljából végzett Eötvös-inga-mérés értelmezésével foglalkozott. Szakmai hírnevét 1929-ben egy texasi olajkutatási program során alapozta meg. 1932-ben visszatért Magyarországra. Itthon doktorált a Pázmány Péter Tudományegyetemen, a Standard Oil magyarországi leányvállalatánál pedig főgeofizikussá nevezték ki. 1946-ban az USA-ba emigrált, ahol a Standard Oilnál mint tanácsadó működött 1961-ben történt nyugdíjazásáig. Ezt követően oceanográfiával foglalkozott a Lamount Geological Observatory munkatársaként, majd geofizikus tanácsadó. 1968-tól a California State University oceanográfiai professzora 1974-ig.

Német származású orosz csillagász
Németországból bevándorolt oroszországi tudós-dinasztia leszármazottja. Tanulmányait Berlinben végezte, 1867-től az orosz Pulkovói Császári Obszervatóriumban dolgozott. 1873-tól a berlini Akadémiai Obszervatóriumban dolgozott 1906-ig, 1892-től a berlini egyetemen a csillagászat professzora volt. Elsősorban kisbolygó-pozíciókat határozott meg, és csillagpárok adatait mérte. Négy új aszteroidát fedezett fel. Jelentős műszertervezői tevékenységet végzett, nevéhez fűződik egy önműködő helyzet-meghatározó berendezés, egy új rendszerű mikrométer és a távcső-tengelyrendszer egy új megoldása, az ún. Knorre-Heele féle állvány. Egyszerűsítette a kisbolygó-pályaszámítás módszerét. Elsők közt foglalkozott az ún. éjszakai világító felhőkkel. (Bartha Lajos)

Kanadai kémikus, Nobel-díjas
Blackpoolban folytatta tanulmányait. 1956-ban a Manchesteri Egyetemen védte meg PhD-ját. Tudományos munkásságát a Brit-Kolumbiai Egyetem laboratóriumában kezdte meg. 1961-től Vancouverben Fisheries Research Board laboratórium munkatársa. 1966-tól 1997-ig a Medical Research Councilja vezető munkatársa. 1981-ben megalapította a ZymoGenetics biotechnológiai vállalatot. 1987-től British Columbia Biotechnology Laboratory igazgatója volt. A polimeráz láncreakciót Kary B. Mullis és Smith fedezett fel 1985-ben. Munkáságukért, a technika kidolgozásáért és az oligonukleotidokra alapított, helyspecifikus mutagenezis lehetőségének felfedezésért 1993-ban kaptak kémiai Nobel-díjat.

Matematikus, fizikus, filozófus
1782-től 1785-ig a debreceni kollégium hallgatója. Kétévi nevelősködés után ismét Debrecenben hallgatott teológiát; főiskolai tanulmányait 1792-ben fejezte be. Göttingenbe ment tanulmányútra, ahol 1795-ben filozófiai doktorátust szerzett. 1795-ben foglalta el a debreceni kollégium mennyiségtan, természettan és bölcselet tanszékét. 1797-ben elsőnek kezdett el magyar nyelven előadni. 1839-ben ment nyugalomba. Arany Jánosnak is tanára volt, aki róla írta Agg Simeon c. költeményét. Sokat tett a debreceni rézmetsző iskola fellendítéséért. 1832-től az MTA tagja.

Vegyészmérnök
A budapesti műegyetemen 1912-ben vegyészmérnöki oklevelet szerzett. 1913-20-ban az Ipari Kísérleti és Anyagvizsgáló Intézet ösztöndíjasaként Ausztriában, Olaszországban és Franciaországban tett tanulmányutat; 1935-49-ben a Magyar Szabványügyi Intézet szakbizottságának vezetője. 1949-52 között a Bőripari Központ laboratóriumának vezetője. 1952-59-ben a martfűi Tisza Cipőgyár gumiipari laboratóriumának irányítója és a kísérleti vegyiüzem létesítője volt. Megalapítója volt a magyar Bőripari Vegyészeti Egyesületnek, amelynek előbb főtitkára, majd elnöke. A budapesti Műszaki Egyetem Mérnöktovábbképző Intézet tanfolyamának meghívott előadója volt a Bőrgyártás és bőrgazdaság témakörben.

Premontrei számtan- és természetrajztanár, igazgató
Iskoláit szülővárosában, Győrött és Aradon végezte, majd belépett a Csorna-premontrei kanonokrendbe és tanári oklevelet szerzett. 1866-tól a szombathelyi gimnáziumban, majd 1884-től Keszthelyen, a gimnáziumban tanított földrajzot, természetrajzot és számtant. 1887-től haláláig, 1890-ig az intézet igazgatója volt. Részt vett az intézmény főgimnáziummá fejlesztésének megtervezésében, szerkesztette a gimnázium értesítőjét.

Kohómérnök, főiskolai tanár
Tanulmányait Selmecbányán végezte 1896-ban, és a kolozsvári egyetemen tett vegyészeti doktorátust 1902-ben. Gyakorlati tevékenységét a Hernádvölgyi Magyar Vasipari Rt. korompai hengerművében kezdte. 1901-től a Selmecbányai Bányászati Főiskola vaskohászati tanszékének helyettes vezetője, 1904-től rk., 1905-től 1919-ig ny. r. tanára. Ő szervezte meg a főiskola vaskohászati kísérleti laboratóriumát. Jelentős munkát végzett a hazai kohómérnökképzés, ill. bányászati és kohászati felsőoktatás fejlesztése és korszerűsítése terén. Már 1919-ben javasolta a főiskola Miskolcra helyezését.

Kémikus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte, 1896-ban bölcsészdoktori oklevelet nyert. Egyetemi hallgató korában mint gyakornok Than Károly intézetében dolgozott, majd ugyanott tanársegéd, 1904-ben az általános kémia magántanára. Németországban tett hosszabb tanulmányútján részt vett a W. Ostwald és W. Nernst által irányított kutatómunkában. 1908-tól a Than Károly volt tanszékének megosztásával létesült III. sz. Kémiai Intézet tanára. Főleg a modern fizikai kémia területén végzett kutatásokat. Különösen hidratációs vizsgálatai és reakciókinetikai kutatásai említendők. 1907-től az MTA tagja.

Gyógyszerész, gyógyszerésztörténész, botanikatörténész
A Magyar Természettudományi Múzeum első főigazgatója, a történelem segédtudományai művelője. Gyógyszerészi vizsgát Kolozsvárott tett, ezt követően gyógyszerész, majd 1903-tól a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa, egész életében itt dolgozott. Kezdetben a Néprajzi Tárban, 1923-tól a Nemzeti Könyvtárban, 1929-től az Éremtár vezetője, 1934-től kezdve a Természettudományi Múzeum első főigazgatója volt. Ezekben az években egyik szerkesztője volt a kiadásukban megjelent botanikai, ásványtani és zoológiai periodikának. 1937-től részt vett a Magyar Biológiai Kutató Intézet Tanácsa munkájában. 1908-ban a Belügyminisztérium felkérésére latinra fordította a III. kiadású Magyar Gyógyszerkönyvet, 1934-ben pedig annak IV. kiadását. A Majthényiak és a Felvidék című családtörténeti munka társszerzője (1912). Szakkönyve jelent meg a visegrádi várról (1923). Társszerzővel együtt kétkötetes könyvet írt a felsőmagyarországi bányavárosok német népi színjátékairól (1932-1938). Sokoldalú tudománytörténész volt: a szaklapokban nagyszámú gyógyszerészettörténeti, botanikatörténeti és orvostörténeti tanulmánya jelent meg. Nevét viseli a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumhoz tartozó önálló Ernyey József Gyógyszerészettörténeti Könyvtár. Életművét elsőként a Magyar Tudománytörténeti Intézet gondozásában, V. Molnár László összeállításában 2008-ban megjelent munka mutatja be. (Dr. Gazda István)

Kísérleti fizikus, matematika- és fizikatanár, igazgató
Egyszerű földműves családban született egy muraközi vend faluban. A soproni líceumban érettségizett 1891-ben. A budapesti egyetemen szerzett tanári oklevelet, majd egy évig Fröhlich Izidor mellett gyakornokoskodott az egyetemen. 1897-től nyugdíjazásáig a budapesti evangélikus gimnáziumban tanított - először a Sütő utcában, majd a felépült gyönyörű fasori épületben. 1928-tól 1935-ig ő volt az iskola igazgatója. Sokat foglalkozott a matematika és a fizika tanításának metodikájával. A matematikai reformbizottság titkáraként Beke Manóval és Rátz Lászlóval működött együtt. Fizikából a tanulókísérletekre építő, felfedeztető tanítás híve volt. Szenvedélyesen kísérletezett ő maga is, sikerült permanens dipolmomentumú elektrétet előállítania. Tudományos kutatásait elismerve 1922-ben az MTA levelező tagjává, 1941-ben az MTA rendes tagjává választották. Ismeretterjesztő cikkei a Középiskolai Matematikai (és Fizikai) Lapokban, az Urániában és a Természettudományi Közlönyben jelentek meg. Behatóan foglalkozott a fizika ismeretelméleti kérdéseivel is. Ma már középiskolai fizikaverseny és a kísérleti fizika oktatásában kiváló tanárok számára évente kiadott díj őrzi emlékét. (Dr. Radnai Gyula)

Matematikus, egyetemi tanár
Közgazdasági technikumba járt, ahol fizikát egyáltalán nem, matematikát csak keveset tanítottak. Igazgatója azonban felismerte a tehetségét, és rábeszélte a jelentkezésre matematika-fizika szakra. Kemény munkával járt a felzárkózás, és 1958-ban középiskolai tanári diplomát szerzett Szegeden. Miközben Veszprémben egy vegyipari technikumban tanárkodott, Alexits György és Tandori Károly témavezetésével kitüntetéses egyetemi doktori és kandidátusi címet szerzett (1962). Visszakerült Szegedre, és egyetemi adjunktus, később docens lett; 1968-ban már egyetemi tanár, 1977-ben tanszékvezető a halmazelmélet és matematikai logika tanszéken. A matematikai analízis tanszéket 1983-ban vette át, és vezette 1998-ig; 2005-ben lett emeritus professzor. Időközben volt dékán, és kétszer rektorhelyettes is. Az akadémiai doktori értekezését 1966-ban védte meg; 1973-tól illetve 1982-től az MTA levelező illetve rendes tagja. Akadémiai székfoglalójának témája ortogonális sorok szummálhatósága (1983). Több mint kétszázhúsz tudományos publikáció és néhány könyv szerzője, társszerzője. Világhírű eredménye a Prékopa-Leindler-egyenlőtlenség. Széchenyi-díjban részesült 1992-ben. (Hujter Mihály)

Ír fizikus
Szülei nem voltak jómódúak, de igyekeztek a gyerekeiket tanulásra ösztökélni. Ő volt a négy testvér közül az egyetlen, aki középiskolát végzett, majd beiratkozott a belfasti Technical High School-ba, ahol olyan oktatásban részesült, ami felkészítette az egyetemi tanulmányokra. Ezután egy évet dolgozott technikusként a Physics Department at Queen's University-n Belfastban, ahol az egyetem vezetői hozzájárultak, hogy járhasson az előadásokra. 1945-től az egyetem hallgatója lett, s 1948-ban kitüntetéssel védte meg a diplomáját kísérleti fizikából, majd egy évvel később ugyancsak kitűnően diplomázott matematikai fizikából. A matematikai fizika professzora Peter Paul Ewald volt, aki egyike volt a röntgen krisztallográfia felfedezőinek. Bell 1964-ben olyan tételt állított fel, amely alapján kísérletileg különbséget lehet tenni a kvantummechanika, illetve a kiegészített lokális elméletek között. A nyolcvanas évek elején lehetővé vált, hogy elvégezzék a Bell javasolta kísérleteket, és az eredmények minden kétséget kizáróan igazolták a térbelileg elkülönített rendszerek közötti holisztikus kölcsönhatások létét.