Vegyészmérnök
Tanulmányait a budapesti műegyetemen végezte. 1884-ben szerzett vegyészmérnöki oklevelet és egy évig a magyaróvári gazdasági akadémia vegykísérleti állomásán volt asszisztens, majd a szesz- és vegyészeti iparban dolgozott. Közben a budapesti tudományegyetemen vegyészeti tanulmányokat folytatott és 1888-ban bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1890-ben a műegyetem a szesz-, sör- és ecetgyártás tanára. 1890-ben magánvegykísérleti állomást alapított és törvényszéki hites szakértő lett. Élénk irodalmi tevékenységet fejtett ki az erjedési iparágakban, valamint az élelmiszerhamisítások ellen.

Vegyészmérnök, mikrobiológus, egyetemi tanár
1950-ben szerzett vegyészmérnöki diplomát. A Szegedi Orvostudományi Egyetem után 1953-ban került Mosonmagyaróvárra a Magyar Tejgazdasági Kisérleti Intézetbe. 1970-től, mint igazgatóhelyettes az intézet óvári központját irányította, s a kutatómunka mellett bekapcsolódott az oktatásba is. 1971-ben kinevezték tanszékvezető egyetemi tanárnak és megbízták a tejgazdaságtani és mikrobiológiai tanszék megszervezésével. Sok általa kidolgozott módszert jelenleg is alkalmaz a tejipar.

Orosz kertész, növénynemesítő
1888-ban kis faiskolát létesített, több mint 300 új gyümölcsfajtát nemesített. 1899-ben növényeit új, nagyobb területű gazdaságba telepítette át, ott folytatta kísérleteit. Alapos megfigyelő és szenvedélyes újító volt, ismereteit autodidakta módon szerezte. Értékes alma- és meggyfajtákat, sok más gyümölcs-, szőlő-, néhány zöldség- és dísznövényfajtát is előállított. Hibridanyagából munkatársai és tanítványai további értékes fajtákat állítottak elő. 1920-ban Lenin megbízásából megvizsgálták módszereit, gazdaságát és laboratóriumát fontos állami intézményként ismerték el. Elméletét a szerzett tulajdonságok átörökíthetőségére alapította, Gregor Mendel genetikai eredményeinek figyelmen kívül hagyásával. Számos kitüntetésben részesült, működésének színhelyét, Kozlov városát, 1932-ben Micsurinszknak nevezték el. A Szovjetunióban az ő hibridizációs elméletét, valamint annak Trofim Gyenyiszovics Liszenko által továbbfejlesztett változatát fogadták el az örökléstan "hivatalos" marxista elméletének. A Mendel-Morgan-féle elméletet "burzsoá áltudomány"-nak minősítették. Elsősorban Micsurin halála után egészen 1964-ig, Hruscsovnak a hatalomból való elmozdításáig a Szovjetunióban és az ún. "szocialista országok"-ban azokat a biológusokat, akik nem fogadták el a micsurini-liszenkói elméletet, súlyos megtorlás, állásukból való elmozdítás, sok esetben börtön, sőt kivégzés fenyegette.

Amerikai fizikus, Nobel-díjas
Edward Burr van Vleck matematikaprofesszor fia volt. A Harvard egyetemen szerzett doktorátust. 1923-tól a Minnesota-i egyetemen, majd Wisconsin-Madison-i egyetemen, ezután pedig a Harvard egyetemen tanított. 1943-tól részt vett Los Alamos-ban a Manhattan projektben, majd visszatért a Harvard egyetemre. 1961-62-ben egy évig Oxfordban volt vendégprofesszor. Legfontosabb eredményeit a mágnesesség kvantummechanikai elmélet terén érte el. 1977-ben Philip W. Andersonnal és Sir Nevill Mott-tal együtt kapott Nobel-díjat a mágneses és rendezetlen szerkezetek elektronszerkezetének elméleti vizsgálatáért. Nevét viseli a Van Vleck transzformáció.

Skót matematikus
Cambridge-ben tanult, majd itt is dolgozott. G. H. Hardyval együttműködött Ramanujan kézirat-hagyatékának feldolgozásában. A 2. világháború alatt katonai célú kutatásokkal kellett foglalkoznia, rakéták pályaszámításában ért el jelentős eredményeket. 1951-ig oktatott Cambridge-ben, ezután 1954-ig a birminghami egyetem, majd haláláig a Glasgow-i egyetem professzora volt. Fő kutatási területe a számelmélet és a függvényelmélet volt. Egyik fontos eredményét később Szemerédi Endre általánosította.

Bányamérnök
A selmecbányai bányászati akadémián szerzett mérnöki oklevelet 1839-ben, majd Bécsben folytatta tanulmányait. 1843-ban helyettes tanárnak, 1847-ben r. tanárnak nevezték ki a selmecbányai akadémián a mineralógiai, geológiai és paleontológiai tanszékre. Ő volt az 1843-ban létesített tanszék első tanára. Munkássága elsősorban Selmecbánya, Körmöcbánya és környéke földtani viszonyainak vizsgálatára és földtani feltérképezésére terjedt ki. Jelentős a Magyarhoni Földtani Társulat megbízásából 1852-ben a Morva folyóval határos részről Jelentés Magyarországnak March folyóval határos részéről munkája, mely 1856-ban jelent meg. Ez a tanulmány később a Böckh Hugó által 1913-ban megkezdett sikeres egbelli kőolajkutatás földtani megalapozását is szolgálta. Elnöke volt a Selmeci Akadémiai Magyar Olvasótársaságnak, és vezetésével állították össze az akadémia hallgatói 1845-ben az első magyar-német bányászati szótárt, Bányászati szófűzér címmel. 1861-től az MTA tagja volt.

Orosz alkalmazott matematikus, tengerészeti hadmérnök
1884-ben kitüntetéssel végezte el a Tengerészeti Iskolát, majd 1890-ben a pétervári Haditengerészeti Akadémia hajóépítészeti tagozatán diplomázott. Már iskolaévei alatt számos feltűnést keltő tanulmányt tett közzé, többek között a tájolók mágneses elhajlásáról, illetve a hadihajók lövegtornyainak méretezéséről. Az 1890-es években jelent meg munkája, melyben a hajók dülöngélő mozgását, és az ennek következtében a hajótest szerkezetében fellépő feszültségeket elemezte. 1898-ban első külföldiként nyerte el az Royal Institution of Naval Architects aranyérmét. 1900-ban kezdte el a hajók úszóképességének vizsgálatát. Táblázatát, amely megmutatja, valamely vízalatti rész sérülésekor mely ellenoldali rekeszeket kell elárasztani, hogy a hajó egyensúlyát megőrizzék, az egész világon átvették. 1927-től 1932-ig a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Fizikai-Matematikai Intézetének igazgatója volt. Fontos új módszereket dolgozott ki differenciálegyenletek közelítő megoldására. Jelentős szerepet játszott a szovjet haditengerészet fejlesztésében. Számos díjban, kitüntetésben részesült. Lányát 1927-ben Pjotr Kapica vette feleségül. A Holdon egy krátert neveztek el róla.

Dán matematikus
A koppenhágai egyetemen tanult csillagászatot és matematikát. 1910-ben szerzett doktori fokozatot asztronómiából. Ezután két évig a koppenhágai obszervatóriumban dolgozott asszisztensként. 1912-ben a lundi egyetem, majd 1922-ben a koppenhágai egyetem matematikaprofesszora lett. Emellett a dán geodéziai intézet igazgatója és továbbfejlesztője is volt, vezette a geodéziai méréseket Dániában és Grönlandon, szeizmikus állomásokat létesített. Intézetében számos kiváló minőségű térkép készült. 1955-ben nyugalomba vonult az intézet vezetésétől, de matematikai kutatásait tovább is folytatta. Legfontosabb eredményeit a differenciaegyenletek elméletében érte el. Nővére, Margrethe Niels Bohr felesége lett.

Belga fizikus, csillagász
Eredetileg élettant tanult, és e tárgyból doktorált Gentben, 1914-ben. 1918-től a hollandiai Utrecht-i egyetemen fotometriával foglalkozott. Itt fordult figyelme a csillagászat, főként a Nap spektroszkópiai vizsgálata és a csillag-légkörök tanulmányozása felé. 1937-ben az utrechti Sonnenborgh Egyetemi Csillagvizsgáló igazgatójává nevezték ki. Itt publikálta 1940-ben a napszínkép atlaszát, amely a napszínkép részleteinek nagy felbontású és pontosságú hullámhossztáblázatát tartalmazza. A 2. világháború idején a német megszállók antifasiszta tevékenysége miatt bebörtönözték, ekkor a foglyok számára tartott fizikai, csillagászati tanfolyamot. A háború után az amszterdami Matematikai Központot egyik megalapítója volt. Sokat foglalkozott a légköri fényhatásokkal, fényjelenségekkel, e tárgyról írt művét több nyelvre lefordították. Munkáját a Bruce éremmel (1947) és az angol Királyi Csillagászati Társaság aranyérmével ismerték el. Nevét az 1670.sz. kisbolygó, és egy holdkráter viseli. (Bartha Lajos)

Mezőgazdasági mérnök
Tanulmányait a pesti Mérnöki Intézetben végezte s oklevelének megszerzése után 1821-ben uradalmi mérnök lett. Később Fejér, majd Heves vármegye mérnöke. Magyar nyelvű műszaki irodalmi munkássága, különösen a reformkor szellemében írt mezőgazdasági mérnöki kézikönyvei úttörő jelentőségűek. 1832-től az MTA levelező tagja.

Mikrobiológus, egyetemi tanár
A Szegedi Tudományegyetem biológia-kémia szakán 1953-ban lett okleveles biológia-kémia szakos középiskolai tanár. A Növénytani Tanszéken dolgozott akadémiai ösztöndíjasként, majd tanársegédként. A szegedi egyetemen 1964-ben docensi, 1981-ben egyetemi tanári kinevezést kapott. 1969-1970-ben vendégkutató volt az USA-ban (University of Illinois at Urbana-Champaign). Az 1970-es évek elején Szegeden megszervezte a Mikrobiológiai Tanszéket, s annak tanszékvezetője volt 1972-1997-ig. Közben 1987-1989-ig Zürichbe (Technische Hochschule) meghívták vendégkutatónak. Emeritus professzorként is oktatott tovább az egyetemen. Kutatási területei: génátvitel mikroszkopikus gombákban, elsősorban protoplasztok (sejtfaluktól megfosztott sejtek) fúziójával; a fúziós hibridek tanulmányozása és gyakorlati alkalmazása, főként a gyógyszeripar területén; mikrobaellenes új vegyületek hatás- és hatásmód vizsgálata. A nemzetközi tudományos közéletben is aktív szerepet vállalt. 2002-ben lett a National Academy of Sciences (USA) külső tagja. 1987-ben az MTA levelező, 1995-től rendes tagja volt.

Német csillagász
A modern Hold- (és bolygó-) térképezés kiemelkedő művelője. Már középiskolásként érdeklődött a csillagászat iránt. Düsseldorfban gyakornok (1845), majd a bonni obszervatóriumban F. W. Argelander mellett dolgozott. Itt kezdett foglalkozni a változó fényességű csillagok észlelésével. 1853-58 közt a morvaországi Unkrechtsberg báró olmützi (ma: Olomouc, Csehország) magán-csillagvizsgálóját vezette. 1858-ban a görög király meghívta az akkor alapított athéni Csillagvizsgáló igazgatójául. Megkezdte a Hold átfogó térképének szerkesztését, 1874-ben megjelent nagy holdtérképe kb. 40,000 alakzatot tüntet fel mérés alapján. Az alakzatok nagy részének elnevezése is tőle származik. Nagy pontosságú bolygórajzai is jelentősek. Behatóan tanulmányozta a Nap jelenségeit és az üstökösök alakját. Foglalkozott a földrengésekkel is. Nevét egy holdkráter, és az 1743.sz. kisbolygó őrzi. (Bartha Lajos)

Francia matematikus, csillagász, filozófus
Az Aix-en-Provence-i egyetemen filozófiát, majd Avignonban teológiát tanult. 1615-ben pappá szentelték, Digne-ben volt kanonok. 1617-től 1623-ig az Aix-en-Provence-i egyetemen a filozófia tanszéket vezette. Nicolas-Claude Peiresc obszervatóriumában, akitől anyagi támogatásban is részesült, csillagászati megfigyeléseket végzett. Számos filozófiai művében az ókori epikuroszi atomelméletet a keresztény teológiával próbálta összeegyeztetni. Arisztotelészt bírálva törekedett arra, hogy tanait az atomelmélettel összebékítse, szerinte az őselemek (föld, víz, tűz stb.) is atomokból állnak. Támogatta Galilei nézeteit. 1645-ben Richelieu támogatásával a College Royal matematikaprofesszora lett. Igen sokoldalú ember volt, műveiben nemcsak filozófiával és természettudományokkal foglalkozott, hanem más tudományokkal is. Többek között megállapította, hogy a Földközi tenger kiterjedése jóval kisebb, mint azt előzőleg feltételezték. A mai tudományos gondolkodás egyik megalapozója, filozófiája Molière-t és La Fontaine-t is megihlette.

Német matematikus, hebraista
A tübingeni egyetemen teológiát és keleti nyelveket tanult. 1613-ban luteránus lelkész lett. 1619-ben a tübingeni egyetemen a héber nyelv professzorának nevezték ki, majd 1631-ben a csillagászat professzorává. Igen nagytudású, széles érdeklődésű ember volt, jeles térképész, a fa- és rézmetszésnek is szakértője. 1617-ben találkozott Keplerrel, akivel szoros barátságot kötöttek. Csillagászati számításokat végzett, fa- és rézmetszeteket készített Kepler könyve számára. Ő tervezte 1623-ban Pascalt megelőzve, az első mechanikus számológépet Kepler asztronómiai számításainak segítésére. A gép első példánya egy tűzesetben megsemmisült, leírására csak 1957-ben bukkantak rá Kepler iratai között. A csillagos égről új elgondoláson alapuló térképet készített. A heliocentrikus rendszer meggyőződéses híve volt. Készített egy mechanikus modellt, ún. telluriumot, mely a Föld és Hold mozgását szemléltette. 1631-ben publikált könyve lehetővé tette a Hold helyzetének tetszőleges időpontban való meghatározását. Mint térképész, 1624-ben elkészítette az addig legpontosabb térképeket a württembergi hercegségről. A Hold egyik kráterét róla nevezték el.

Francia mérnök-fizikus
Zürichben az ETH-n folytatott mérnöki tanulmányokat, majd Párizsban az Ecole Normale Superieure hallgatója lett. Doktori munkájában Marcel Brillouin irányításával a vas-antimon ötvözet mágneses tulajdonságait vizsgálta. 1902-től tért vissza az ETH-ra, Zürichbe. Ekkor már mint az ottani Fizikai Laboratórium professzora dolgozta ki a ferromágneses anyagok kristályszerkezetére épülő ún "molekuláris tér" elméletét, bevezetve a "mágneses domének" fogalmát. A paramágneses anyagok mágneses szuszceptibilitására vonatkozó Curie törvény általa pontosított alakját nevezzük ma Curie-Weiss törvénynek. Az 1918-ban újra franciaországi várossá lett Strasbourgban Mágnességtani Laboratóriumot alapított, melyet két évtizeden át vezetett. Közben nagy térerejű elektromágneseket tervezett és építtetett meg az ott folyó kísérletekhez, segítette Louis Néel antiferromágnességre vonatkozó, később Nobel-díjjal jutalmazott kutatásait, és 1939-ben az első nemzetközi mágnességtani konferenciát szervezte meg Strasbourgban. Egy év múlva a német megszállás elől menekülve Lyonban fejezte be tevékeny és sikeres életét. (Dr. Radnai Gyula)

Francia matematikus
Fiatal korában mind a matematika, mind az orvostudomány érdekelte. 1948-ban Párizsban szerzett orvosdoktori fokozatot. A Nemzeti Higiéniai Intézetben (National Institute of Hygiene) dolgozott öt éven keresztül. Genetikai rendellenességekkel foglalkozott. Orvosi kutatásaihoz statisztikai módszereket alkalmazva, számos dolgozatot publikált. Ezek egyikével megszerezte a matematika doktora fokozatot is 1953-ban. 1953-tól három évet dolgozott kutatóként a Centre Nationale de la Recherche Scientifique-nél (CNRS). 1956-ban elfogadta az M.I.T. Elektronikai Kutatólaboratórium meghívását, itt Shannon kutatócsoportjában dolgozott. Egy év után visszatért Franciaországba, ahol professzori kinevezést kapott a Poitiers-i egyetemre. Egy évig (1962/63) előadásokat tartott a Harvard Orvosi Karán. 1963/64-ben a CNRS kutatási igazgatója lett, és ugyanebben az évben a Sorbonne-on professzori kinevezést is kapott. 1970-ben kinevezték a Paris VII Egyetemre professzornak, amit haláláig betöltött. Publikációi száma eléri a 250-et. Munkássága a matematikai statisztika, számelmélet, algebrai struktúrák, kombinatorika, az automatika, információelmélet területén hozott eredményeket.

Orvos, orvostörténész
Orvosi oklevelét 1922-ben szerezte meg a budapesti orvosi karon. 1922-1944-ben Uraiújfalu körorvosa, 1944-ben deportálták, 1945-től városi orvos, az SZTK munkaalkalmassági rendeléseinek vezető főorvosa. 1949-1956-ban börtönorvos. 1956-tól Szombathelyen tiszti főorvos. Gyógyító tevékenysége mellett összegyűjtötte és feldolgozta a működési területén még élő népi hiedelmeket; gyógyító hagyományokat. Gyűjtötte az orvostörténeti emlékeket: foglalkozott a dunántúli egészségügyi intézmények történetével, több feledésbe ment magyar orvos életével. Újabb dokumentumok feltárásával kiegészítette Markusovszky Lajos életrajzát. Tagja volt 1958-től az MTA Orvostörténeti Bizottságának, a Nemzetközi Orvostörténeti Társaságnak.

Amerikai kémikus
1899-ben a Harvard egyetemen doktorált, majd ezután Lipcsében és Göttingenben tett tanulmányutat. Termodinamikai kutatásait 1905-ben Cambridge-ben (USA), a Massachusetts Institute of Technology-n kezdte el. 1912-ben Berkeleyben a Kaliforniai Egyetemen a fizikai kémia professzora és a kémiai intézet vezetője lett. 1916-ban publikálta azt az elgondolását, hogy kémiai kötés a vegyértékelektronokon való osztozással és elektronok átadásával egyaránt létrejöhet. A "kovalens kötés" elnevezést erre a szerkezetre később Irving Langmuir vezette be. Kutatásai számos területre terjedtek ki, a szerves vegyületek fluoreszcenciájának és foszforeszcenciájának a megértéséhez járult hozzá, továbbfejlesztette a savak és bázisok elméletét. Hosszú éveken át dolgozott Meerle Randall-lal együtt különböző anyagok szabad energiájának meghatározásán. Ezzel hozzájárult a modern kémiai termodinamika megalapozásához. Lewis elsőként állított elő tiszta nehézvizet (deutérium-oxidot) 1933-ban. Sérelemként élte meg, hogy nem kapta meg a Nobel-díjat, noha számos alkalommal felterjesztették rá.

Svájci-amerikai fizikus, Nobel-díjas
A Zürichi egyetemen Schrödinger tanítványa volt. 1927-től Lipcsében Heisenberg mellett dolgozott, majd 1928-ban itt doktorált és ugyanitt oktatott. 1933-ban Németországból az Egyesült Államokba távozott, 1934-1971-ig Kaliforniában a Stanford University elméleti fizika professzora volt. 1941-től bekapcsolódott az atombomba programba. A 2. világháború után E.M. Purcell-lel felismerte a magmágneses rezonancia jelenségét, amely analitikai módszerként alkalmazható. A későbbiekben mások erre alapozva fejlesztették ki az MRI nevű orvosi diagnosztikai eljárást. 1952-ben E.M. Purcell-lel megosztott fizikai Nobel-díjat kapott a mágneses rezonancia jelenségének felfedezéséért. 1954-55-ig a CERN első igazgatója volt. Nevéhez fűződnek a Bloch-egyenletek.

Vegyészmérnök, tanszékvezető egyetemi docens
Vegyészmérnöki oklevelet 1947-ben Budapesten szerzett. 1953-ig a budapesti műegyetemen tanársegéd, majd a veszprémi Nehézvegyipari Kutató Intézetben tudományos munkatárs. A Veszprémi Vegyipari Egyetemen 1952-1954 között mellékfoglalkozásban, majd főállású tanárként dolgozott. Közben 4 évig docensként tanszékvezetői feladatok ellátására is megbízást kapott. A Nehézvegyipari Kutató Intézetben először a hazai bauxitok ahidrálására vonatkozó kísérletekben vett részt, majd a kohósalakok cementipari hasznosításával foglalkozott. Az egyetemen a szervetlen pigmentek előállításának kémiája és azok technológiája képezte kutatómunkájának tárgykörét. Több nemzetközi kongresszuson tartott előadást.

Skót fizikus
Az Edinburgh-i Akadémián és a Királyi Katonai Akadémián tanult, majd 1849-ben belépett a királyi tüzérség kötelékébe. Az 1850-es években a sima és a huzagolt csövű ágyúk előnyeit vizsgálva kitalált egy módszert tüzelési pontosságuk összehasonlítására. 1859-ben már tüzérségi segédszemlélő volt, később mégis leszerelt, hogy belépjen Sir (utóbb Lord) William Armstrong műszaki és tüzérségi vállalatához, amelynek 1900-tól az elnöke lett. Találmányát - a rendkívül rövid időtartamok mérésére szolgáló kronoszkópot - felhasználva 1862 táján meghatározta a lövedékek sebességét az ágyúcsőben. Részben az ő kísérletei alapozták meg a tudományos ballisztikát, továbbá hozzájárultak az újfajta lőporok kifejlesztéséhez, az ágyúk áttervezéséhez és újfajta töltési módszerek kidolgozásához. Noble-t a londoni Royal Society tagjává választották 1870-ben, lovaggá ütötték 1893-ban, majd bárói rangra emelték 1902-ben.

Finn matematikus
A Helsinki egyetemen doktorált matematikából Lindelöf tanítványaként 1919-ben. Egyetemi állást nem kapott, ezért 1926-ig középiskolai tanárként és biztosítási matematikusként dolgozott, e mellett, elsősorban a komplex analízis területén folytatott kutatásaival nemzetközi elismerést szerzett. 1926-ban a helsinki egyetem professzora lett, 1941-ben az egyetem rektorává választották. A háború után politikai nyomásra lemondani kényszerült, 1963-ig a zürichi egyetem meghívására ott folytatta munkáját. 1963-ban tért vissza Finnországba. Tanítványa volt Lars Ahlfors. Nevéhez fűződik a Nevanlinna-elmélet. 1981-ben a Nemzetközi Matematikai Unió (IMU) Nevanlinna-díjat alapított.

Gyógynövénykutató, ornitológus
Bölcsészdoktori oklevelet és középiskolai tanári oklevelet szerzett, majd autodidakta módon továbbfejlesztette kémiai, növénytani és illóolajtudományi ismereteit. Már az 1920-as évek elején felismerte az illóolaj-tartalmú növények hazai termesztésének és feldolgozásának jelentőségét. A Magyar Általános Hitelbank Kaposvári Illóolajgyára igazgatója, 1936-tól budapesti gyárának és számos mezőgazdasági termőtelep és feldolgozóüzem irányítója. Nagy érdeme, hogy már a harmincas évek elején felismerte a paprikamalmokban keletkező, addig értéktelennek tartott őrlési hulladékok gyógyszerészeti jelentőségét. Paprikakivonata magas kapszaicintartalmánál fogva keresett cikk volt, és még napjainkban is eredményesen használják reumás bántalmak ellen. Nevéhez fűződik a híres tihanyi levendulás létesítése is.

Gépészmérnök
Gépészmérnöki oklevelét 1922-ben szerezte a budapesti műegyetemen, majd a Ganz Villamossági Gyárban dolgozott, mint tervező mérnök, főosztályvezető, műszaki főtanácsos. Munkaterülete volt az egyfázisú és háromfázisú, szinkron generátorok számítása és tervezése. Tevékenyen részt vett a Kandó-féle fázisváltós, valamint a B.C. jelű villamos mozdonyok tervezésében. 1951-től a Villamosgép és Kábelgyár műszaki tanácsadójaként működött. 1968-ban egyetemi docens lett. Részt vett a fiatal szakemberek nevelésében. A Magyar Elektrotechnikai Egyesület életében 1923-tól vett részt. A Mérnöki Szakosztály titkára, majd elnöke volt. 1925-től az Elektrotechnika szerkesztője, majd főszerkesztője lett. "Szinkronizált és kompenzált indukciós motorok" című tanulmányáért 1924-ben Zipernowsky-díjjal, 1969-ben pedig Bláthy-díjjal tüntette ki az Egyesület. Mérnöki munkásságán túl maradandóak gyártörténeti tanulmányai, illetve műszaki nagyjaink szakmai életútjainak ismertetései is.

Geológus
A budapesti tudományegyetemen tanári oklevelet szerzett, majd geológiából doktorált 1937-ben. Munkáját 1935-ben az EUROGASCO-nál kezdte és a MAORT-nál folytatta mint a dunántúli olajkutatás osztályvezetője, később főgeológusa. 1948-ban az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) letartóztatta az ún. MAORT-per kapcsán, másodfokon felmentették. Rövid ideig a Földtani Intézet dolgozója volt, a következő évben már bauxitkutatással foglalkozott, a Magyar Alumíniumipari Tröszt főgeológusa 1963-1972-ig. Jelentős szerepe volt több dunántúli kőolaj és földgáz-előfordulás kutatásában, feltárásában és a földtani viszonyok kimunkálásában. A bauxitkutatásnál bevezette az érckészlet értékelésének és nyilvántartásának korszerű módszereit. Közreműködésével épült ki a bauxitkutatás új központja Balatonalmádiban. Több új bauxitfeltárás fűződik kutatómunkájához.

Kísérleti fizikus
Matematika-fizika szakos tanári oklevelét 1950-ben szerezte a budapesti tudományegyetemen. 1959-ig tanársegédként dolgozott a kísérleti fizika tanszéken, ekkor művelődésügyi minisztériumi döntés alapján több kollégájával együtt elbocsátották az egyetemről. Ezután a Csepel Művekben létesített fémfizikai laboratóriumot, majd 1971-től a Fémipari Kutató Intézet anyagszerkezetvizsgálati osztályát vezette. Közvetlen emberi magatartása az egyetemen népszerű tanárrá, az iparban közkedvelt vezetővé tette. Szakmai tudását magasra értékelték tanítványai és beosztottjai is. Mind az ipari alkalmazott kutatásban, mind a fémfizikai alapkutatásban jelentős eredményeket ért el. 1969-ben lett a fizikai tudományok kandidátusa, akadémiai doktori fokozatának elérésében korai, hirtelen halála akadályozta meg. Négy gyermeke közül ketten a kutató fizikusi, ketten pedig az édesanyjuk által is követett fizikatanári pályát választották. (Dr. Radnai Gyula)

Geodéta
1953-ban szerezte oklevelét a Nehézipari Műszaki Egyetem soproni Földmérőmérnöki Karán. Két évig tanársegéd volt Sopronban a Geodéziai és Bányaméréstani Tanszéken. 1955-től az MTA Geodéziai és Geofizikai Kutató Intézet munkatársa, 1977-től az intézet tudományos igazgatóhelyettese. 1963-ban a műszaki tudományok kandidátusa lett, 1973-ban nyerte el a műszaki tudományok doktora fokozatot, 1979-től címzetes egyetemi tanár volt. Fontosabb kutatási területei: giroteodolitok vizsgálata, hibaelmélet, szatellita geodéziai modellek vizsgálata. Közel 200 tanulmánya jelent meg hazai és külföldi folyóiratokban. Jelentős munkát végzett a magyar geodézia képviseletében különböző nemzetközi szervezetekben.

Német természettudós, orvos, kémikus
Türingiában, Jénában készült az orvosi pályára. 1684-ben végzett, de már egy évvel korábban tanítani kezdett. János Ernő, szász-weimari hercge 1687-ben udvari orvosává nevezte ki. III. Frigyes brandenburgi választófejedelem 1694-ben megalapította a hallei egyetemet. Stahl elméleti orvostudományt, fiziológiát, patológiát, táplálkozástant, farmakológiát és növénytant oktatott az egyetemen. 1716-ban Berlinben I. Frigyes Vilmos porosz király orvosa lett. Stahlt tekintik az égés és az analóg biológiai folyamatok, például a lélegzés, az erjedés és a bomlás magyarázatára kidolgozott flogisztonelmélet kidolgozójának, mely csaknem egy évszázadig uralta a kémiai gondolkodást. Stahl az élő szervezetek és élettelen anyagok közötti különbség magyarázatára elfogadta az animizmust.

Jezsuita matematikus, csillagász
A csillagászat tanára és az egyetemi csillagásztorony igazgatója, pécsi kanonok. Trencsénben lépett a Jézus társaságba (1753), tanulmányait elvégezve a nagyszombati egyetem Matematikai Tornyának adjunktusa, ugyanott a teológia tanára. 1777-től 1785-ig a Budára telepített egyetem Nagyszombatban maradt műszereinek kezelője. (Ez volt a budai obszervatórium fiókcsillagvizsgálója.) 1785-től 1806-ig a Budavári Palota tornyában működő csillagvizsgáló igazgatója. Itt a hagyományos asztrometriai méréseket folytatta és földrajzi-hosszúság méréseket végzett. Beszámolói a bécsi Ephemerides Astronomicae-ban jelentek meg, majd a berlini "Bodes Jahrbuch" 1800-1802. évi köteteiben. (Bartha Lajos)

Geológus, bányamérnök
1862-ben a selmecbányai Bányászati Akadémián szerzett bányamérnöki oklevelet. 1864-től a bécsi földtani intézet, majd a bécsi pénzügyminisztérium bányászati osztályának munkatársa. 1867-ben a pesti pénzügyminisztériumba helyezték, 1869-től a Földtani Intézetben geológus, 1872-ben főgeológus, 1882-1908-ig a Földtani Intézet igazgatója. Vezetése alatt épült fel az intézet székháza, melyben a geológiai múzeum is elhelyezést nyert. A Magyarhoni Földtani Társulatnak 1889-től alelnöke, 1895-1901-ig elnöke. Az ő kezdeményezésére indult meg a kőolajkutatás Magyarországon. Munkássága úttörő jelentőségű a geológiai szintezés és térképezés területén is. A Földtani Társulat neki ítélte első ízben a máramarosi kőolajvidék ismertetéséért a Szabó József-emlékérmet. Elsősorban a Bükk, a D-i Bakony és a Mecsek földtani és őslénytani viszonyait tanulmányozta. Fia Böckh Hugó, geológus. 1876-tól az MTA tagja.

Mérnök
Tanulmányait a bécsi műegyetemen végezte. 1874-től bécsi városi mérnök, 1876-ban - Türr István munkatársaként - a Panama-csatorna tanulmányozására, ill. nyomvonalának kitűzésére kiküldött expedíció tagja. Utóbb a Korinthoszi Csatornaépítő Vállalat igazgató-főmérnöke, a csatorna tervezője, és a kivitelezési munkálatok vezetője volt. Ő végezte az Athén-Lariszsza-Tempevölgyi vasút kitűzését is (1881-1886). Közben Magyarországon a Ferenc-csatorna Társulat főmérnökeként (1877) vezette a szapárújvidéki csatorna (Ferenc József-csatorna) építését s részt vett Türr István vízgazdálkodási tervének kidolgozásában. 1886-ban Magyarországra végleg visszatérve főleg vasútépítéssel foglalkozott. 1919-ben a Duna-Tisza-csatorna Építési Igazgatóságát vezette.

Geodéta, egyetemi tanár
1924-ben szerzett mérnöki diplomát Budapesten. 1928-tól a Háromszögelő Hivatalban dolgozott, 1937-től az alapvonalméréseket vezette, 1949-1950-ben a Háromszögelő Hivatal vezetője volt. 1952-től a Geodéziai és Kartográfiai Intézet igazgatója, 1954-től az Állami Földmérési és Térképészeti Hivatal tudományos munkatársa. Az általa kidolgozott mérési módszer, amiért Kossuth-díjat kapott, került alkalmazásra a felsőrendű hálózat mérésénél. 1965-ben c. egyetemi tanár lett. A Geodéziai és Kartográfiai Egyesület alapító tagja és társelnöke volt 1959-1973 között. Nevéhez fűződik a Geodézia és Kartográfia c. szaklap alapítása, amelynek főszerkesztője volt 1949-től haláláig.

Vegyész, egyetemi docens
1965-ben szerzett vegyészdiplomát a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen, majd a Bognár Rezső akadémikus vezette Szerves Kémiai tanszéken működő MTA Antibiotikumkémiai Kutató Csoportban kezdett dolgozni. 1991-től a Szerves Kémiai tanszék munkatársaként folytatott kutatói és oktatói tevékenységet egyetemi docensi beosztásban, 1999-ben habilitált. Munkásságával a szénhidrát-kémiai alapkutatások területén alkotott maradandót. A gyakorlati alkalmazások lehetőségeit sem tévesztette szem elől, és törekedett az általa ígéretesnek tartott vegyületek biológiai hatásainak felderítésére. Kapcsolatokat ápolt több hazai és külföldi (német, osztrák, svájci) kutatócsoporttal. Vendégkutatóként több évet dolgozott Hamburgban és Zürichben.

Itáliai metallurgus
Fiatalon lépett a Siena-t kormányzó Pandolfo Petrucci szolgálatába, majd utódait is szolgálta. Német területeken végzett utazásai során is gyarapította a fémek megmunkálására, fémöntésre, ágyúöntésre, puskaporgyártásra vonatkozó ismereteit. Siena-ba való visszatérése után a közeli bányák, majd később a fegyverraktárak vezetésével is megbízták. 1535-ben a katedrális építését vezette. 1538-ban a pápa saját öntödéjének és fegyverraktárának igazgatójává nevezte ki. Ő írta meg "De la Pirotechnia" címmel a metallurgia első klasszikus művét, melyet csak halála után, 1540-ben adtak ki Velencében. A könyv leírja a fémkohászatra, a fémöntésre, az üvegkészítésre szolgáló eljárásokat.

Orvos, zoológus, botanikus, egyetemi tanár
1814-ben elkísérte Kitaibel Pált, majd Sadler Józsefet hegyaljai gyűjtőkirándulásain. Már ekkor felébredt az érdeklődése a természettudományok iránt. 1814-15-ben Kassán bölcseleti, 1816-tól Pesten orvosi tanulmányokat folytatott, 1823-ban a pesti egyetemen orvosdoktor lett, de tanulmányai közben is főleg zoológiai és botanikai kutatásokat végzett. 1822-ben már az Magyar Nemzeti Múzeum Állattárában segédőr. Fiatalabb éveiben a botanika, később a zoológia, főleg az entomológia érdekelte. Tíz évig kutatta Magyarország rovarait és csigáit. 1833-45 között több expedíciót szervezett a Balkán faunájának kutatására. 1841-ben részt vett a Természettudományi Társaság megalapításában. Számos hazai és külföldi tudományos társaság választotta tagjai sorába. 1833-tól az MTA tagja.

Mezőgazdász, növénypatológus. egyetemi tanár
1926-ban szerzett diplomát a debreceni Gazdasági Akadémián, majd a Debreceni Magyar Királyi Tisza István Tudományegyetemen doktorált. 1929-1932 között a Magyaróvári Gazdasági Akadémián volt tanársegéd. 1938-tól a debrecen-pallagi Gazdasági Akadémián rendkívüli tanárként oktatott. 1940-ben a Kolozsvári Mezőgazdasági Akadémia növénytani és növényegészségügyi tanszékének szervezésével és vezetésével bízták meg. A háborús események miatt 1944 őszén, az egyetemet Keszthelyre költöztették, 1946 őszéig itt volt az akadémia, később főiskola nyilvános rendes tanára. 1946-tól a budapesti Agrártudományi Egyetem debreceni osztályán a növényvédelmi intézet vezetője volt, majd 1949-től a kisvárdai Növénynemesítő Telep burgonyakórtani laboratóriumát vezette, itt a burgonya gombás betegségeit kutatta. 1954-től a Mosonmagyaróvári Mezőgazdaság Akadémia növénytani és állattani tanszékének vezetője és az akadémia igazgatóhelyettese volt. Az 1956-os forradalomban tanúsított magatartásáért 1957-ben koholt vádak alapján 10 évi börtönbüntetésre ítélték, ebből közel öt évet le is ült. 1963-ban a Keszthelyi Agrártudományi Főiskola Rinyatamási Burgonyanemesítő telepére vették fel műszaki ügyintézői státuszba, kutatói állást nem tölthetett be. 1966-ban a Növényvédelmi Kutató Intézet keszthelyi laboratóriumába került. 1990-ben megkapta a Széchenyi-díjat.

Agrármérnök, biológus, növénypatológus, egyetemi tanár
Agrármérnöki diplomáját 1953-ban szerezte a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen. Még diplomájának megszerzése előtt az MTA Növényvédelmi Kutatóintézetéhez került, egész életében itt dolgozott. 1975-ben a kutatóintézet Kórélettani Osztályának vezetője. 1985-ben kutatóprofesszori megbízást kapott a Növénykórtani Osztályon. 1987-ben a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen egyetemi tanárrá nevezték ki. 1964-1965-ben Ford-ösztöndíjas a Missouri Egyetemen. 1974-ben az olaszországi Bari Egyetem vendégkutatója, valamint több alkalommal a göttingeni Georg-August Egyetem Növénypatológiai és Növényvédelmi Intézetében vendégprofesszor volt. A növények baktériumos betegségeivel foglalkozott, a magyarországi fitobakteriológiai kutatások elindítója és iskolateremtője. Nevéhez fűződik a kajszi-gutaütés kóroktanának feltárása és a betegség elleni védekezés kidolgozása, az ún. korai indukált rezisztencia első leírása, ill. a növények baktériumokkal szembeni hiperszenzitív védekezési reakciójának elemzése és tisztázása. Számos új, korszerű diagnosztikai módszert dolgozott ki. 1985-től az MTA levelező, 1993-tól rendes tagja volt.

Angol fizikus, feltaláló
1834-től a King's College (London) professzora volt. Kezdetben hangszerfejlesztéssel és -építéssel foglalkozott, ő építette meg a concertina nevű harmonikát. 1830-ban ő végezte az első próbálkozást a vezetékben terjedő elektromos jel sebességének mérésére. A mérés eredményét csak nagy hibával sikerült meghatároznia, de megnyitotta az utat a fénysebesség későbbi méréséhez. 1832-ben - a fényképezés feltalálása előtt - tükrös sztereoszkóp készüléket szerkesztett, amellyel képeket három dimenzióban lehetett megjeleníteni. Úttörő volt a távírásban, Sir W. F. Cooke-kal 1837-ben nyújtottak be szabadalmat automata távírókészülékre. Ő vezette be a lyukszalag használatát a távírásban, ami később a számítástechnikában kapott fontos szerepet. Az elektromos ellenállás mérésére megkonstruálta a ma róla Wheatstone-hídnak nevezett áramkört. A királynő lovagi címmel tüntette ki 1868-ban.

Belga csillagász
Gyermekkorát Belga-Kongóban és Dél-Afrikában töltötte, majd a brüsszeli egyetemen tanult. 1902-ben a brüsszeli Királyi Obszervatórium gyakornoka, majd asszisztense, 1936-tól haláláig igazgatója volt. Fő munkaterülete a kisbolygók nagy pontosságú helyzetmeghatározása és pályaszámítása, amelynek egyszerűsített módszerét dolgozta ki. A XX.sz. első felének egyik legsikeresebb kisbolygó-felfedezője. 1925-1942 között 66 általa felfedezett kisbolygót és egy üstököst regisztráltak. Újjászervezte és nagy mértékben fejlesztette a belga Királyi Obszervatóriumot. 1927-ben a Nemzetközi Csillagászati Unió megbízásából rendezte az égbolt csillagképeinek akkorra már szinte áttekinthetetlenné vált rendszerét. Számos bizonytalan kiterjedésű csillagképet eltörölt, a csillagképek határait égi koordinátákkal pontosan meghatározta. Máig az általa javasolt beosztás használatos. A Belga Királyi Akadémia tagja, a párizsi Tudományos Akadémia kültagja, a Belga Csillagászati Társaság elnöke, az IAU osztály-elnöke volt. Egy holdkráter és az 1247.sz. kisbolygó viseli a nevét. (Bartha Lajos)

Indiai születésű amerikai fizikus, asztrofizikus, matematikus, Nobel-díjas
Az indiai kormány ösztöndíjával Cambridge-ben és Paul Dirac tanácsára Koppenhágában végezte egyetemi tanulmányait. 1933-ban szerezte meg a Ph. D. fokozatot. 1937-ig Cambridge-ben kutató ösztöndíjas. Tartós barátságot kötött az asztrofizikus Arthur Eddingtonnal és Arthur Milne-nel. Nevéhez fűződik a Csandraszekár-határ, a fehér törpe csillagok maximális tömegének kiszámítása. 1937-től a Chicagói Egyetemen dolgozott. 1983-ban William A. Fowler társaságában elnyerte a fizikai Nobel-díjat a nagy tömegű csillagok késői fejlődési szakaszait leíró, ma is érvényes elmélet kidolgozásáért. Nagybátyja Sir Chandrasekhara Venkata Raman volt, aki 1930-ban fizikai Nobel-díjat kapott.

Orvos, fiziológus, egyetemi tanár
A bécsi és pesti egyetemen tanult, 1870-ben szerezte orvosi oklevelét. 1871-től Budapesten a fizikai tanszéken, 1873-tól az élettani tanszéken tanársegéd. 1874-ben magántanár az orvosi fizikából, 1877-ben rk. tanár az élettanból. 1878-ban az élettan ny. r. tanára Kolozsvárott. 1889-1890-ben az egyetem rektora. 1891-1909-ben ny. r. tanár a budapesti élettani tanszéken. Számos külföldi tudományos társaság tagjául választotta. Kutatásokat végzett a bőr hővezető képességével, a szív beidegzésével, a pepszin termelésével kapcsolatosan. 1890-től az MTA tagja.

Mérnök, műegyetemi tanár
A budapesti műegyetemen 1903-ban nyert oklevelet, majd a műegyetem geodéziai tanszékén Bodola Lajos tanársegéde, utóbb adjunktusa; közben hosszabb időt töltött a potsdami geodéziai intézetben. 1913-tól haláláig a geodézia r. tanára. Részt vett az Eötvös-féle geofizikai és felső geodéziai mérésekben, Sterneck-féle ingákkal az ország számos helyén határozta meg a nehézségi gyorsulás szabatos értékét. 1927-ben létrehozta a Magyar Geodéziai Intézetet, amelynek tudományos működését ő vezette. A korszerű alapvonalméréseket ő vezette be hazánkban. 1932-től Budapest városmérésének munkatársa, majd vezetője, 1945-től a háború alatt elpusztult Duna- és Tisza-hidak újjáépítésével kapcsolatos geodéziai méréseket irányította. Több, széles körben használatos geodéziai mérőműszert szerkesztett. 52 esztendős oktatói működése során mérnökök generációit nevelte fel. 1925-től 1949-ig a Geodéziai Közlöny szerkesztője. Az MTA 1918-ban, 37 éves korában, levelező tagjává választotta, 1949-es átszervezésekor tanácskozó taggá minősítették, 1989-es közgyűlési határozata szerint 122 tanácskozó tagot rehabilitáltak, ekkor kapta vissza Oltay posztumusz levelező tagságát.

Orvos, gyermekgyógyász, radiológus
Orvosi oklevelét 1938-ban a pécsi egyetemen szerezte meg. 1938-1940-ben az Állami Gyermekmenhelyen, 1940-től a László, majd a Madarász utcai Kórházban dolgozott. 1942-tól a II. sz. gyermekklinikán tanársegéd, adjunktus, 1956-ban kandidátus és docens, 1966-ban röntgenológus. Számos hazai és külföldi társaság tagja, 1974-től az Európai Gyermek-kardiológiai Társaság elnökségi tagja. Kutatási területe a hospitalizáció, az agyhártyagyulladás, a csontfejlődési rendellenességek, a veleszületett szívhibák, ezek műtéti megoldásai. Az elsők között végzett hazánkban gyermekeken szívműtéteket.

Matematikus
Egyetemi tanulmányait Olaszországban, majd 1931-től Szegeden végezte, ahol több egyetemi pályadíjat nyert. 1935-ben doktorált. 1937-ben az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt.-nál mint kutató matematikus nyert alkalmazást. Innen hurcolták el büntetőszázadba, ahonnan nem került ki élve. Emlékezetére a Bolyai János Matematikai Társulat 1953-ban Grünwald Géza emlékdíjat alapított, amelyet évenként osztanak ki tudományos pályájuk kezdetén álló matematikusoknak. Tanulmányaiban főként az interpoláció terén mutatott fel jelentős eredményeket.

Francia csillagász, geodéta
A tudós Cassini-család negyedik nemzedékének tagja. Dédapja, Giovanni Domenico Cassini leszármazottai három nemzedéken át ugyancsak a párizsi csillagvizsgáló igazgatói tisztségét viselték. Apja, César-François Cassini, érdemeiért az Oise megyei Thury birtokát kapta meg, valamint bárói címet kapott. Jean-Dominique már fiatalon elsajátította a csillagászati ismeretek alapjait. Húszévesen megbízták, hogy az afrikai és amerikai partok mentén hajózva kipróbálja az akkor kidolgozott Le Roy-féle kronométer pontosságát. 1770-ben a Francia Tudományos Akadémia tagjává választották, 1784-ben, apja halála után a párizsi obszervatórium igazgatójává nevezték ki. 1784-től Franciaország új, pontosabb térképfelvételét végezte, ez 1793-ban készült el. 1791-ben Legendre és Méchain közreműködésével megkezdte a méter mértékegység pontos meghatározására a Barcelona és Dunkerque közti meridián hosszának pontos megmérését. A francia forradalom idején a nemzetgyűlés megnehezítette az obszervatóriumban való működését, ezért 1793-ban lemondani kényszerült. Ezután bebörtönözték, a kivégzéstől csak a terror bukása mentette meg. 1795-ben nyugdíjba vonult, és családjával visszavonult Thury-beli birtokára. Napóleon szenátori címmel tisztelte meg, amelyet XVIII. Lajos is elismert. A Cassini-család nevét egy holdkráter, és a 24101.sz. kisbolygó őrzi. (Bartha Lajos)

Orvos, patológus, egyetemi tanár
1925-ben szerezte meg orvosi oklevelét a budapesti orvosi karon. 1925-től a László Kórház kórbonctanán, 1929-1935-ben a szegedi kórbonctani és kórszövettani intézetben, majd 1935-től a budapesti II. sz. kórbonctani intézetben dolgozott. 1936-ban Németországban, 1938-ban Angliában ösztöndíjas. 1942-1945-ben a kolozsvári, 1946-1953-ban a marosvásárhelyi kórbonctani intézet igazgatója, ny. r. tanár. 1953-1962-ben az Orvostovábbképző Intézet kórbonctani tanszékén docens, majd 1962-től egyetemi tanár a labordiagnosztikai tanszéken. Elsősorban daganatimmunitással kapcsolatos szerológiával foglalkozott, majd a szívizom, a nyálkahártya és a strúma kórszövettanát vizsgálta. Kísérletekkel igazolta a Salmonella typhi gennyesedést okozó hatását. Meghonosította a szövettenyésztést, elsőnek bizonyította a boncolási anyagból végezhető bakteriológiai vizsgálatok jelentőségét.

Biológus, ökológus, egyetemi tanár
1951-ben szerezett földrajz-természetrajz szakos tanári oklevelet a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen, ahol Soó Rezső tanítványa volt. 1951-től a fővárosba kerülésével mentora Zólyomi Bálint hatására érdeklődése a növénytársulástan és a növényökológia felé fordult. Előbb a budapesti Magyar Természettudományi Múzeum növénytárában dolgozott, mint muzeológus, majd tudományos főmunkatárs, végül osztályvezető-helyettes. 1966-ban átkerült az MTA Földrajztudományi Kutatócsoportjához, ahol 1971-ig tudományos főmunkatársként dolgozott és növénytársulás-tani kutatásokat folytatott. 1971-ben egyetemi tanárrá nevezték ki a debreceni egyetem növénytani tanszékére. Szervezőmunkájának köszönhetően 1979-ben megalakult Magyarország első ökológiai tanszéke, amelynek első tanszékvezető egyetemi tanára volt. Több botanikai terepmunkát végzett a közép-európai és Balkán-félszigeti országokban. Az 1960-as évektől érdeklődése az abiotikus (élettelen) tényezők és a biológiai rendszerek ökológiai kölcsönhatásainak vizsgálatára irányult. Részt vett a természetvédelmi mozgalmakban, szakmai tanácsokkal támogatta az állami természetvédelem munkáját, különösen erdőtelepítési, erdővédelmi kérdésekben. 1976-ban az MTA levelező, 1987-től rendes tagja volt.

Romániai magyar fizikus
A székelyudvarhelyi református kollégium elvégzése után a temesvári egyetemen szerzett diplomát 1953-ban, matematika-fizika szakon. Bent maradt az egyetemen, s végigjárva a hivatali ranglétrát, 1993-ban lett az egyetem elméleti fizikai intézetének vezető professzora. Magyarországon címzetes egyetemi tanárként oktatott a szegedi egyetemen, de vendégtanárként megfordult az ország sok-sok egyetemén. 1991-ben az Eötvös Loránd Fizikai Társulat tiszteletbeli, 1993-ban a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává választották. Előszeretettel foglalkozott tudománytörténettel, főleg Bolyai János munkásságával. Akadémiai székfoglalóját "Bolyai János és az alapvető fizikai kölcsönhatások geometrizálása" címmel tartotta. Fő kutatási területe az elméleti részecskefizika volt, ezen belül mélyrehatóan foglalkozott az elemi részecskék között fellépő alapvető kölcsönhatások egyesített elméletével, a geometrizálás lehetőségével. Számos könyve, tudományos és ismeretterjesztő cikke jelent meg nemcsak román és magyar, de angol, francia, német nyelven. Az elméleti részecskefizikában különösen a neutrínók érdekelték. Róluk írt könyve 1969-ben jelent meg románul, majd kibővítve 1976-ban magyarul. Közben 1972-ben részt vett a balatonfüredi neutrínó konferencián, ahol alkalma nyílt találkozni és eszmecserét folytatni nemcsak Marx Györggyel és a magyar fizikusokkal, de Richard Feynmannal, Victor Weisskopffal, Bruno Pontecorvoval, a szakterület világhírű kutatóival is. Az Európai Fizikai Társaság tagjaként áldozatos munkát végzett az erdélyi és a magyarországi természettudományos kutatás eredményeinek megismertetésében, elterjesztésében. Az ő fia Toró T. Tibor romániai magyar fizikus, politikus. (Dr. Radnai Gyula)

Francia matematikus, csillagász
A Montpellier-i egyetemen tanult, majd 1849-től ugyanott oktatott, 1852-től 1881-ben történt nyugdíjbavonulásáig a matematika professzoraként. Az elméleti kozmogónia egyik úttörője, az égitestek egyensúlyával és kölcsönhatásaival foglalkozott. Kidolgozta a Szaturnusz-gyűrűk keletkezésének, általánosságban egy nagy tömegű égitest körül keringő kisebb kísérő stabilitásának elméletét. Egy meghatározható kritikus határon - az ún. Roche-határon - belül a kísérő szétesik, darabkái alkotják a bolygó gyűrűit. Elméletileg meghatározta a csillag-párok közti Roche-térfogat fogalmát, amelyet a gyakorlati észlelések évtizedekkel utóbb igazoltak. Nevét az említett fogalmak mellett egy holdkráter és a 38237.sz. kisbolygó őrzi. A matematikai analízisben a Taylor-sorok elméletét is továbbfejlesztette. (Bartha Lajos)

Fizikus, matematikus, műegyetemi tanár
A heidelbergi egyetemen szerzett doktorátust 1874-ben. 1865-70 közt a bécsi és budapesti műszaki főiskola, 1872-74-ben a göttingeni és heidelbergi egyetem hallgatója. A kolozsvári egyetemen 1874-től mint rk., 1876-tól mint r. tanár elméleti fizikát adott elő. 1886-tól a műegyetemen az elemi matematika, 1891-től az analitikai mechanika és elméleti fizika tanára. Matematikai munkásságának kiemelkedő része a két Bolyai (Farkas és János) hagyatékának feldolgozása és továbbfejlesztése (Kőnig Gyulával, Kürschák Józseffel és Tötössy Bélával együtt). Fizikai vizsgálatai közül ismertek az inkompresszibilis folyadéksugár alakjára és a mechanika klasszikus elveire vonatkozó dolgozatai. 1878-tól az MTA tagja.

Vegyész, agrokémikus, talajvegyész
A Budapesti Műegyetemen szerez vegyész diplomát, majd a Sigmond-iskola tagjaként kezdi pályafutását. 1926-ban Szegedre, az Alföldi Mezőgazdasági Intézet Talajtani és Agrokémiai Kísérleti Állomására kerül, ahol Herke Sándor munkatársaként a Duna-Tisza közi szikesek megismerésében, javítási lehetőségeinek kidolgozásában végez kutatómunkát. 1944-től a Talajtani Kísérleti Intézet igazgatója. Kidolgozta a gyengén lúgos szolonyec talajok javításának kombinát módszerét, a talajjavításokat megelőző talajfelvételezés módszertanát, de laborvizsgálati módszerek fejlesztésével is foglalkozott. Munkássága nyomán terjedt el a karbonát-mentes szikesek javítása kalcium-karbonáttal, az átmeneti szikesek kombinált javítása kalcium-karbonát és gipsz, továbbá lignitpor alkalmazásával. Munkásságát az Akadémiai Kiadó gondozásában 1969-ben megjelent "A hazai szikesek javítása és hasznosítása (Tiszántúli szikesek)" c. könyvében foglalta össze. (Szabóné Kele Gabriella)

Vegyészmérnök
Oklevelet a budapesti műegyetemen szerzett 1925-ben. 1925-1935 között a műegyetemen, majd az Iparművészeti Iskolán tanársegéd. 1936-1940-ben önálló kisiparos volt, kidolgozta az általa ergonnak nevezett tűzálló üveg gyártását. Nagyüzemi megvalósítására megalapította a Karcagi Üveggyárat 1940-ben. 1950-től a Karcagi Üveggyár műszaki vezetője. Optikai üvegkísérletei során tórium-sugárfertőzés áldozata lett. Foglalkozott az üvegnek fúvólánggal történő megmunkálásával, üvegfigurákat és különleges színezésű mázréteggel kerámiatárgyakat készített. A rádióadócsövek gyártásához szükséges, fémekkel forrasztható üvegek előállításának megoldásáért Kossuth-díjat kapott. Számos, speciális célokat szolgáló üvegfajtát dolgozott ki.

Mikrobiológus
1948-52-ben az MTA tihanyi Biológiai Kutató Intézet, 1955-62-ben a Talajtani és Agrokémiai Kutató Intézet, 1962-78-ban a Geokémiai Kutató Laboratórium munkatársa, 1962-ig főleg talaj-mikrobiológiai kutatásokat végzett, majd a geomikrobiológia kérdései foglalkoztatták; többek között a fémek mikrobiológiai mobilizációja, a biometallurgia és e kutatásoknak a másodlagos érctelep-képződés folyamata megértésében felhasználható következtetései; a kőolajok baktériumflórájának kutatása, a mikrobiológiai szénhidrogén-kutatás lehetőségeinek vizsgálata. Mintegy 40 publikációja jelent meg.

Gyógyszerész, egyetemi tanár
Szegény parasztcsaládból származott. A kolozsvári Unitárius Főgimnáziumban érettségizett. Egyetemi tanulmányait a FJTE-en végezte. 1903-ban kapta meg gyógyszerészi, 1906-ban gyógyszerészdoktori oklevelét. 1912-ben gyógyszertári vegyészi előléptetést kap. Állami ösztöndíjjal több európai nagyváros gyógyszerészeti intézetében tanulmányozza azok működését. Hazatérte után magántanári kinevezést kap, majd az Egyetemi gyógyszertár vezetőjévé nevezik ki. 1919 után Kolozsváron marad. 1922-től több gyógyszerész kollegájával megkapta a "libera practica" jogot. A ZEA vegyi és gyógyipari RT munkatársa lett. 1936-ban az Egészségügyi Minisztériumtól engedélyt kapott laboratórium létrehozására. 1941-1944 között - a FJTE visszaköltözésekor - ismét megkapta az Egyetemi gyógyszertár vezetését és a magántanári kinevezését. Gyógyszerészeti szaklapok főmunkatársaként széleskörű szakirodalmi tevékenységet folytatott.

Orvos
1937-ben szerzett diplomája után mint orvos működött. 1947 útán a jászberényi kórház sebészeti osztályának lett a vezetője megbízott főorvosként. A debreceni orvostudományi egyetem docenseként vezette a tbc klinika sebészeti osztályát. 1969-től a II. sz. Sebészeti Klinika igazgatója. 1963-tól 1981-ig országgyűlési képviselő. Nevéhez fűződik a mellkassebészet megteremtése. 1963-ban az ő közreműködésével végezték el Debrecenben az első zárt szívműtétet, majd az első nyílt szívműtétet is, ami jelentős mértékben hozzájárult a debreceni szívsebészet kialakulásához.

Német biológus
1885-ben orvosi diplomát szerzett a Müncheni Egyetemen. 1893-ig citológiai kutatásokat folytatott a müncheni Állattani Intézetben. 1885-ben kezdte meg kromoszómavizsgálatait. Igazolta, hogy külön-külön kromoszómák felelősek az egyes öröklődő jellemzőkért. Kimutatta a citoplazma jelentőségét, bebizonyítván, hogy hatással van a kromoszómákra. 1893-ban professzorrá nevezték ki a Würzburgi Egyetemen.

Amerikai vegyészmérnök
Az édesapja feltalálói vénáját öröklő Dow Clevelandben tanult, a mai Case Western Reserve University elődjében. Már ekkor felkeltette érdeklődését a nagy sótartalmú föld alatti vizek brómtartalmának kivonása. 1891-ben szabadalmaztatott elektrolitikus módszere áttörést jelentett a vegyiparban. 1897-ben alapította a Dow Chemical Companyt, amely klór-, nátrium-, kalciumtartalmú vegyületeket és magnéziumot is előállított a nagy sótartalmú vizekből kivont ásványi anyagok felhasználásával. Az első világháború föllendítette a termelést. A cég az eljárások széles skáláját honosította meg a világháború után, kínálatát is jelentősen bővítette. Dow mintegy kilencven találmányt szabadalmaztatott.

Francia geodéta, matematikus, katonatiszt
1893-tól az École Polytechnique-on tanult, Camille Jordan matematikus és Henri Becquerel fizikus voltak tanárai. Belépett a francia hadseregbe, ahol elsősorban a térképészetnél, rövidebb ideig a tüzérségnél szolgált, Tunéziában, Algériában, Kréta szigetén, majd 1918-ban Romániában. Felismerte, hogy valós, szimmetrikus, pozitív definit mátrixok felbonthatók két háromszögmátrix szorzatára (Cholesky-felbontás). 1918-ban elesett a harctéren. Módszerének a numerikus számításokban való fontosságát csak halála után ismerték fel.

Dán matematikus
A Kiel-i egyetemen szerzett doktorátust 1913-ban. Az 1. világháborúban a német tengerészetnél szolgált. 1920-ban rövid ideig a Breslau-i (ma Wroclaw, Lengyelország) műszaki egyetemen tanított. Szülőfaluját az 1. világháborút lezáró békeszerződés Dániához csatolta. Nielsen a dán állampolgárságot választotta, 1921-től a koppenhágai állatorvosi egyetemen, majd 1925-től a koppenhágai műszaki egyetemen tanított. 1951-től 1955-ig, nyugalombavonulásáig Harald Bohr utódjaként a koppenhágai egyetem matematikaprofesszora volt. 1952-től 1959-ig az UNESCO Végrehajtó Tanácsának tagjaként aktív tevékenységet fejtett ki. Legfontosabb eredményeit a csoportelmélet és a felületek topológiájának elmélete területén érte el. Nevét viseli a Nielsen-Schreier-tétel, Nielsen-Thurston osztályozás és a Nielsen-, vagy más néven Fenchel-Nielsen-elmélet.

Német születésű izraeli matematikus
Tanulmányait München, Marburg, Berlin és Breslau (ma Wroclaw, Lengyelország) egyetemein végezte. Breslauban szerezte meg matematikai doktori fokozatát. 1916-21 között magántanár volt a marburgi egyetemen. 1928-ban professzori kinevezést kapott a Kiel-i egyetemen. 1929-ben a jeruzsálemi Héber Egyetemen lett professzor. 1931-ben visszatért Németországba, de Hitler hatalomra kerülése után ismét Jeruzsálembe távozott. Itt tanított 1959-ben történt nyugdíjbavonulásáig. Kezdetben a gyűrűelmélettel foglalkozott, majd a halmazelmélet Ernst Zermelo-féle megalapozását fejlesztette tovább a Zermelo-Fraenkel axióma-rendszer kidolgozásával, mely a modern halmazelméletben rendkívüli fontosságú. "A halmazelmélet alapjai" c. alapműve 1958-ban jelent meg. Foglalkozott a zsidó matematikusok, tudósok munkásságával, ennek eredményét 1960-ban publikálta "Zsidó matematika és csillagászat" címen.

Német születésű amerikai matematikus
1931-ben a frankfurti egyetemen szerzett Ph.D. fokozatot. Ezen az egyetemen oktatott 1933-tól 1938-ig. Mivel visszautasította a náci párthoz való csatlakozást, elvesztette állását. 1947-ben a göttingeni egyetem professzora lett. 1948-ban az Egyesült Államokba emigrált. 1950-től 1973-ig a New York-i egyetemen a Courant Institute of Mathematical Sciences professzora volt. 1973-tól 1978-ban történt nyugdíjbavonulásáig a Polytechnic Institute of New York professzora volt. Főbb kutatási területei a kombinatorikus csoportelmélet, a matematikai fizika és az elliptikus függvények elmélete volt. Erdélyi Artúrral, F. Oberhettingerrel és F. G. Tricomival együtt - az ún. "Bateman-projekt" keretében - írt könyve a transzcendentális függvényekről ma is alapműnek számít.

Svéd citológus, genetikus
Caspersson 1936-ban szerezte meg orvosi diplomáját a Stockholmi Egyetemen. 1944 és 1977 között a stockholmi Nobel Intézet és a kísérletes citológiai kutatásokra létrehozott Wallenberg Laboratórium orvosigazgatója, 1977-től a stockholmi Karolinska Egyetem sejtkutatási és genetikai osztályának vezető professzora volt. Feltételezte, hogy a fehérjeszintézis esetében nukleinsavaknak is jelen kell lenniük. Elsőként végzett citokémiai vizsgálatokat a rovarlárvákban található óriáskromoszómákon. Vizsgálta a sejtmagvacska szerepét a fehérjeszintézisben, valamint a heterokromatin mennyisége és a ráksejtek növekedési sebessége közötti kapcsolatot.

Német születésű amerikai biokémikus, Nobel-díjas
1934-ben vegyészmérnöki diplomát szerzett a müncheni Technische Hochschuléban. Ezután Svájcba, majd Amerikába ment. 1938-ban doktorált a Columbia Egyetemen, és Rudolf Schoenheimer kutatótársa lett a sejtanyagcsere izotópos vizsgálataiban. 1946 és 1954 között a Chicagói Egyetemen oktatott, majd a Harvardon a biokémia professzora lett, és folytatta a lipidekkel, különösen a telítetlen zsírsavakkal kapcsolatos kutatásait. 1942-ben Bloch és David Rittenberg felfedezte, hogy a két szénatomos ecetsav jelenti a fő építőkövet a koleszterin harmincnál is több lépést tartalmazó bioszintézisében. Az ecetsav-molekulák kapcsolódási módjának kutatását Feodor Lynennek és müncheni kollégáinak, valamint az angol J. W. Cornforthnak és G. Popjaknak a közreműködésével folytatta. A felfedezés elősegítette a vér koleszterinszintje és az érelmeszesedés közötti kapcsolat orvosi célú kutatását. 1964-ben Feodor Lynen-nel megosztva élettani-orvostudományi Nobel-díjat kaptak a zsírsavak és a koleszterin bioszintézisével kapcsolatos felfedezéseikért.

Kémikus, gyógyszerész
1854-ben a bécsi egyetemen gyógyszerészoklevelet szerzett, 1855-ben vegyészdoktor lett; 1855-1858 között a pesti egyetemen Wertheim Tivadar tanársegédje volt. 1857-ben Bécsben letette a reáliskolai tanári vizsgát és 1858-ban a budai főreáliskola vegytantanára lett. 1861-ben Hófer János tanártársával elérték, hogy néhány tantárgyat magyarul taníthassanak. 1862-1863-ban bevezették a vegytani gyakorlatokat. 1863-tól 1868-ig a kereskedelmi akadémia kémia-fizika-tanára, 1870-től igazgatója, 1884-ben tankerület főigazgatója volt. Tudósként elsősorban vízelemzéssel foglalkozott. 1869-től az MTA tagja.

Vegyészmérnök
Vegyészmérnöki oklevelét a budapesti műszaki egyetemen szerezte (1935), majd a Péti Nitrogénművek kutatólaboratóriumában dolgozott ahol 1947-től műszaki igazgató volt. 1952-től Kazincbarcikán a Borsodi Vegyi Kombinát építésének műszaki vezetője, majd főmérnöke. 1958-tól Tiszapalkonyán a Tiszai Vegyi Kombinát építésének és beindításának műszaki vezetője, kezdetben a beruházó vállalat, később a Tiszai Vegyi Kombinát főmérnökeként. 1963-tól a Vegyipari Tröszt vezérigazgatója. Kiemelkedő volt a Borsodi Vegyi Kombinát egyik üzemének hazai tervek alapján történt sikeres létrehozása.

Orvos, belgyógyász, író, egyetemi tanár
A budapesti Orvosi Egyetemen végezte egyetemi tanulmányait. Orvosi diplomáját 1934-ben szerezte meg. Végzése után a III. sz. belklinikán dolgozott, azt követően a Belgyógyászati Intézetben folytatta orvosi pályáját. A második világháború éveiben 1944-ig magánkórházakban dolgozott, majd munkaszolgálatos lett. 1945-től az I. sz. belklinikán tanársegéd, 1948-ban magántanár, 1952-ben docens. 1960-1965-ben az OTKI I. sz. belklinikáján tanszékvezető egyetemi tanár, 1962-1965 években intézeti igazgató, 1965-től 1980-ig a SOTE I. számú belklinika igazgatója, tanszékvezető egyetemi tanára. A belgyógyászat minden területének kiváló ismerője, és magas színvonalú művelője volt. Több száz közleménye és könyve jelent meg nyomtatásban, legjelentősebb a húsz kiadást megérő, Petrányi Gyulával közösen írt A belgyógyászat alapvonalai c. háromkötetes monográfiája. Szakmai írásain kívül szépirói munkái is említésre méltóak. Több hazai és külföldi orvosi társaság tagja, elnöke, a Semmelweis Ignác-emlékérem tulajdonosa volt. A komlói Városi Kórház az ő nevét vette fel.

Német fizikus
Rudolf Kohlrausch fia, Wilhelm Kohlrausch testvére. Erlangenben és Göttingenben tanult. 1867-ben Göttingenben, 1870-től Zürichben, Dramstadtban, Würzburgban, majd Strassburgban volt a fizika professzora. Würzburgban utóda Wilhelm Conrad Röntgen volt. Fő kutatási területe az elektrokémia volt, az elektrolitoldatok vezetőképességének vizsgálatában ért el jelentős eredményeket, nevéhez fűződik az ionok független vándorlásának törvénye is (1873). 1870-ben adta ki fizikatankönyvét (Leitfaden der Praktischen Physik), amely számos átdolgozás után a német nyelvterület egyik legjelentősebb kísérleti fizika tankönyveként 24 kiadást ért meg. (Piriti János)

Orosz-szovjet mérnökfizikus, tudományszervező akadémikus
A szovjet mérnökfizika megteremtője. Münchenben, Röntgen laboratóriumában töltött két év után írta és védte meg doktori disszertációját 1905-ben. Itt ismerkedett meg a kísérleti fizika korszerű módszereivel, s a kiválóan megszervezett német tudományos élettel. Szentpétervárra visszatérve igyekezett az elsajátítottakat hazájában is megvalósítani. Jó érzékkel ismerte fel a tehetségeket: professzorként maga köré gyűjtötte a Politechnikai Intézet, vagyis a szentpétervári műegyetem legtehetségesebbnek tartott hallgatóit, köztük Jakov Frenkelt és Pjotr Kapicát, akik azután megteremtették saját iskoláikat a szovjet fizikában. Akárcsak Millikan, ő is kimérte az elemi töltés nagyságát, később kristályfizikai, majd félvezető kutatásba fogott. Érdekes módon Gyulai Zoltánnal párhuzamos kutatásokat is végzett. Az Állami Röntgenológiai és Technikai Intézetben létrehozta a fizikai-technikai osztályt. A forradalom után ebből lett a híres Leningrádi Fiziai-Technikai Intézet, amelyet az egész országra kiterjedő hálózattá sikerült fejlesztenie, a német Vilmos Császár (ma: Max Planck) Intézet mintájára. Tomszk, Baku, Szverdlovszk, Harkov, Dnyepropetrovszk, Tbiliszi lettek a helyi centrumok. Jó kapcsolatokat ápolt a nemzetközi tudományos élettel, több Solvay konferencián is részt vett. Amire nem tudott elmenni, arra tanítványait - Kapicát, Dorfmant - küldte el. Az atombomba kifejlesztésében idős korára hivatkozva nem akart részt venni, erre egy másik tanítványát, Igor Kurcsatovot javasolta, sikeresen. A már említetteken kívül az ő tanítványának vallotta magát a Nobel-díjas Nyikolaj Szemjonov, továbbá Iszak Kikoin, Lev Arcimovics, sőt még Leon Teremin is. Ma már nemcsak az általa alapított intézet, de egy sarkkutató hajó és a Holdon egy kráter is őrzi a nevét az utókor számára. (Dr. Radnai Gyula)

Jezsuita szerzetes, tanár
1753-55 között a nagyszombati egyetem professzora volt. Később Nagyváradon, Ungváron, majd újra Nagyszombaton tanított, ahol a bölcsészeti kar dékánja is volt. Természetfilozófia-tankönyve a Nagyszombaton nyomtatott első könyvek egyike volt, legnagyobb jelentősége, hogy a newtoni rendszer szerint tárgyalta a fizika alapjait. (Piriti János)

Geofizikus, geodéta
A Leobeni Bányászati Akadémián 1923-ban bányamérnöki, 1924-ben bányamérő mérnöki oklevelet szerzett, és még ebben az évben elnyerte a műszaki doktori címet. 1926-1959-ig Sopronban a Bánya- és Erdőmérnöki Főiskola Geodéziai és Bányaméréstani Tanszékének vezető tanára volt. Kezdeményezésére indult meg Sopronban 1949-ben az önálló földmérőmérnök, 1951-ben pedig a geofizikus-mérnök képzés. 1955-ben geodéziai és geofizikai kutató laboratóriumokat létesített, ezekből lett később az MTA Soproni Geodéziai és Geofizikai Kutató Intézete, aminek 1972-ig az igazgatója volt. Alapító tagja és 1957-60 között elnöke volt a MTESZ Geodéziai és Kartográfiai Egyesületének és társelnöke a Geofizikusok Egyesületének. Tudományos munkássága a geodézia, a geofizika, a bányamérés és a technika története területére terjedt ki.

Vegyész
1945-ben doktorált a szegedi tudományegyetemen. 1948-tól a bőrklinika, 1949-től a szegedi tudományegyetem kísérleti fizikai tanszékének munkatársa volt, 1954-től adjunktus. Fő kutatási területe a molekuláris lumineszcencia témaköre volt, kandidátusi értekezését a lumineszkáló anyagok hatásfokának a gerjesztő fény hullámhosszától való függéséről írta. Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat elnökségi és választmányi tagja volt, egyben szegedi csoportjának 1951-től a titkára.

Francia filozófus, matematikus
Descartes tanítványaként mesterének racionalizmusát fejlesztette tovább teológiai irányban. Ezt a filozófiai irányzatot okkazionalizmusnak nevezik, s ő volt az egyik legjelesebb képviselője. Filozófiáját a 14 dialógusból álló művében foglalta össze: Beszélgetések a metafizikáról és a vallásról címmel. Tanulmányozta a fény és a színek természetét, foglalkozott differenciál- és integrálszámítással, a látás pszichológiájával. 1699-ben beválasztották a Tudományos Akadémia tagjai sorába. Descartes-tal szemben azt tanította, hogy az ember csak azt tudhatja, hogy van, de azt nem, hogy micsoda. Az ember mibenlétét tökéletesen megismerhetetlennek tartotta, míg Isten léte szerinte nem igényel semmiféle bizonyítékot.

Osztrák születésű kémikus, mineralógus
A bécsi egyetemen hallgatott bölcsészetet és jogot, 1763-tól a selmecbányai bányászati akadémián tanult. 1768-ban a dél-magyarországi bányákhoz bányamérnöknek nevezték ki, 1770-ben a bánáti bányák igazgatója lett. 1778-ban Erdélyben bányatanácsos volt. Innen Tirolba helyezték át, ahol felfedezte a turmalint. 1788-ban II. József az összes erdélyi bányák igazgatójává nevezte ki. 1783-ban felfedezte, hogy az Erdélyben bányászott aranyércek egy új, ismeretlen elemet tartalmaznak, ezt később Klaproth nevezte el tellúrnak. Az 1798-ban a Bécsben székelő erdélyi főbányahivatal igazgatásával bízták meg. Innen vonult nyugalomba 1818-ban. Az opál egy fajtáját, a hyalithot róla nevezték el Müller-üvegnek.

Orvos, egyetemi tanár
1798-ban szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon, 1799-től az elméleti orvostan előadója, 1802-1813-ban az elméleti orvostan tanára. 1805-1816-ban az állatorvostan, 1813-ban a különös kórtan és gyógytan előadója, illetve tanára. 1806-ban Pest főorvosa és a Rókus Kórház igazgatója. 1840-tól az orvosi kar igazgatója. 1801. aug. elsején ő kezdte meg Pesten a himlőoltást. A himlő elleni oltás bevezetése Magyarországon jelentős mértékben az ő nevéhez fűződik. A magyar orvosok és természetvizsgálók vándorgyűléseinek megalapítója 1831-től az MTA tagja.

Amerikai mérnök, feltaláló
Egy évig tanult a Cornell Egyetemen 1878-1879-ben, majd 1880-ban Chicagoban megalapította saját vállalatát. Számos találmánya, újítása közül megemlítendő eljárása ón kinyerésére fémhulladékokból. Legfontosabb találmánya a hajók stabilizálását elősegítő giroszkópos iránytű, amelyet a haditengerészet kiterjedten alkalmazott az 1. és 2. világháborúban. 1910-ben alapította meg a Sperry Gyroscope Company céget. 1918-ban egy nagy intenzitású ívlámpát konstruált, amelyet ugyancsak használt mind a haditengerészet, mind pedig a légierő. Több, mint 400 szabadalma volt. Fia, Lawrence Sperry halála után kettejük cége összeolvadt, 1933-tól, már az alapítók halála után Sperry Corporation néven működött tovább. 1955-ben a Remington Rand cég megvásárlásával jött létre a Sperry Rand cég, mely a UNIVAC számítógépeket gyártotta.

Angol biokémikus, Nobel-díjas
Manchesterben és a németországi Erlangenben folytatott tanulmányai után tanársegéd lett a Manchesteri Egyetemen 1888-97-ig. A Jenner Institute of Preventive Medicine kémiai és vízkutató laboratóriumának vezetője, majd 1907-30 között a biokémiai tanszék vezetője volt. 1912-ben a Londoni Egyetem professzorává nevezték ki. A cukor erjedésével kapcsolatos, több mint húsz éven át folytatott vizsgálatai sokban gyarapították a valamennyi élő szervezetben lejátszódó, közbülső anyagcsere-folyamatokra vonatkozó ismereteket. Ugyancsak nagy eredményeket ért el a bakteriális enzimek anyagcseréjének vizsgálatával. 1929-ben Hans von Euler-Chelpinnel közösen kémiai Nobel-díjat kapott a cukor erjedésének és a fermentációban részt vevő enzim hatásának vizsgálatáért.

Svájci vegyész, Nobel-díjas
Ő fedezte fel, hogy a DDT a rovarok számára erős méreg, amiért 1948-ban orvosi-élettani Nobel-díjjal tüntették ki. A DDT és kémiai származékai több mint 20 éven át a legelterjedtebb rovarirtószernek számítottak, és igen nagy szerepük volt a világ élelmiszer-termelésének megnövelésében, valamint a rovarok terjesztette betegségek visszaszorításában. Az 1970-es években a DDT-t egyre inkább kiszorították az újabb, gyorsabban lebomló és kevésbé mérgező vegyületek; azóta sok országban be is tiltották a használatát.

Matematikus, egyetemi tanár
Vegyészmérnöknek indult, de 1904-ben átiratkozott a budapesti tudományegyetemre. 1905-ben Göttingenbe utazott, ahol 1909-ben Hilbertnél doktorált, majd magántanár lett. Rövid ideig a zürichi műegyetem tanára, 1912-ben a kolozsvári egyetem matematika-fizika tanszékén lett tanár. Az I. világháború után átmenetileg Budapesten, majd 1920-tól Szegeden adott elő, ahol Riesz Frigyessel világhírű matematikai központot hoztak létre. 1922-ben megalapították az Acta Scientiarum Mathematicarum c. folyóiratot. 1929-ben a hamburgi egyetemen ismertette variációszámítási kutatásait. Kutatási területei: ortogonális függvénysorok és szinguláris integrálok, halmazelmélet, analitikus függvények, parciális differenciálegyenletek, variációszámítás, függvényapproximáció, lineáris egyenlőtlenségek, diszkrét csoportok, folytonos csoportok. A többváltozós variációproblémák elméletét új alapokra helyezte. Utolsó művével, amelyben az ún. invariáns csoportmértékek létezését bizonyította, a modern matematikai kutatások egyik alapkövét rakta le. A Haar- mérték és -integrál szerepe egyre fontosabb a modern analízisben. 1933-tól az MTA tagja.

Francia fizikus, feltaláló
Nem végzett egyetemi tanulmányokat, de egész életében fizikai vizsgálatokkal foglalkozott. Tökéletesítette a higroszkópot és a barométert. 1703-ban a víz forráspontját hőmérői alappontnak javasolta. Felismerte a hőmérséklet hatását a barométer higanyoszlopára. 1702-ben a királyi család előtt bemutatta egy optikai telegráf lehetőségét. Legfontosabb eredményei a súrlódásra vonatkozóan megfogalmazott törvények. A párisi Akadémia tagjává választották. A Holdon egy krátert neveztek el róla.

Olasz matematikus, fizikus
Szegény családból származott, azonban el tudta végezni a pisai egyetemet. 1892-ben a mechanika professzora lett a torinói egyetemen, majd 1900-ban a római La Sapienza egyetemen a matematikai fizika professzora. Az 1. világháborúban belépett a hadseregbe és a léghajók fejlesztésén dolgozott. 1931-ben egyike volt annak a 12 egyetemi professzornak, aki nem esküdött fel a fasiszta kormányzatra, ezért elvesztette állását és hazai tudományos szervezetekben való tagságát. Ettől kezdve nagyrészt külföldön élt, csak röviddel halála előtt tért vissza Rómába. Legjelentősebb eredményeit az integrálegyenletek és integro-differenciálegyenletek területén érte el. Az 1. világháború után a biológia matematikai modelljeivel foglalkozott, legnevezetesebb e téren a populációk kölcsönhatását leíró Lotka-Volterra egyenletek megfogalmazása.

Matematika- és fizikatanár
A debreceni Tudományegyetemen matematika-fizika szakon 1933-ban kapta meg diplomáját. 1935-ben doktorált Dávid Lajos szemináriumában. 1934-1936 között díjtalan gyakornok, majd fizetés nélküli tanársegéd volt a debreceni Tudományegyetem Matematikai Intézetében. Közben férjhez ment Tóth Lajoshoz, a debreceni Fazekas Gimnázium matematika-fizika szakos tanárához, aki a későbbiekben a debreceni Orvosi Fizikai Intézet tanszékvezető egyetemi tanára lett. 1946-1948 között a Református Leánygimnáziumban, 1948-1950 között az Állami Svetits Gimnáziumban, 1950-1952 között a Csokonai Gimnáziumban, 1952-től nyugdíjaztatásáig 1964-ig a Kossuth Gyakorló Gimnáziumban tanított, ahol 1950-től volt vezetőtanár. Tanított még a Dolgozók Gimnáziumában, szakérettségis tanfolyamon, levelező tanfolyamokon. Aktívan részt vett a Bolyai János Matematikai Társulat munkájában. 1951-1953 között a matematikatanárok szakmai konferenciáin tanfolyamvezető volt. 1952-ben részt vett Szénássy Barna mellett a debreceni középiskolai matematikai délutánok megszervezésében.

Gyógyszerész, orvos, egyetemi tanár
Gyógyszerészi oklevelét 1891-ben szerezte a budapesti egyetemen, gyógyszerészdoktorátust 1900-ban Kolozsvárott. Csetneken volt gyógyszertár-tulajdonos. 1898-1899-ben gyakornok a kolozsvári egyetem kémiai tanszékén, majd tanársegéd és a Gyógyszerészgyakornoki Tanfolyam vezetője. 1906-ban orvosi diplomát szerzett, utána tanulmányútra ment Baselbe, Zürichbe, Strassburgba. 1918-ban a kolozsvári tudományegyetem tanára lett. Tudományos munkássága szerteágazó, a kémiai méregtanon és a rákkutatáson kívül az orvosgyógyszerészet történetével is foglalkozott. Megalapította a kolozsvári gyógyszerészettörténeti múzeumot.

Paleontológus
1905-ben Kolozsvárott beiratkozott a tudományegyetemre, majd Budapesten folytatta tanulmányait 1910-ben szerzett természetrajz-földrajz szakon tanári oklevelet. Őslénytani kutatásait a Földtani Intézet munkatársaként 1912-ben kezdte. 1911-1951 között budapesti középiskolai tanár volt, 1951-től a Földtani Intézet kutatója. Tudományos pályája kezdetén Lóczy Lajos támogatta. A föld- és ásványtani tudományok kandidátusa. Vizsgálta többek között az alföldi kőolajkutató fúrások anyagának és Tihany pannóniai, Herend és Eplény krétakori kagylórákjait.

Író, műfordító
Régi nemesi családból származott. 1923-26-ban a kőszegi katonai alreáliskola, 1926-29-ben a budai katonai főreáliskola hallgatója. A budapesti egyetem matematika-fizika szakán, Fejér Lipót tanítványaként szerzett végbizonyítványt. Ezután újságírói, írói pályára lépett. 1933-tól a Budapesti Hírlap bridzsrovatának szerkesztője volt. A háború alatt légoltalmi szolgálatra osztották be, ez mentesítette a harctéri szolgálat alól, és lehetővé tette, hogy üldözötteket mentsen, többek között Vas Istvánt bújtatta. A háború után kiszorult az irodalmi életből, fordításokból élt. 1957 után jelenhettek meg irodalmi munkái. Legfontosabb műve az Iskola a határon, amely 1959-ben jelent meg. Hugh Kelsey-vel közösen írt bridzskönyve angolul jelent meg 1979-ben, 1999-ben magyarul is kiadták. Matematikai tanulmányairól, professzorairól több rövid írásában és interjújában is megemlékezett. Számos díjban és kitüntetésben részesült, 1985-ben Kossuth-díjat kapott.

Erdőmérnök, erdészeti szakíró, akadémiai tanár
A selmecbányai erdészeti akadémia hallgatója volt. 1867-ben lett selmecbányai főiskolai tanársegéd az erdészeti tanszéken. Az erdőhasználattani tanszéket vezette 1887-1895-ig. Neve összekapcsolódott a magyar nyelvű oktatás kezdeteivel s a szakirodalom kibontakozásával. Előadta hallgatóinak az erdőhasználattant s az általános mezőgazdaságtant, foglalkozott köz-, víz- és útépítéstannal. Az ő kezdeményezésére vezették be az akadémiai tantárgyak közé a mesterséges haltenyésztés és a vadászati-fegyvertani előadásokat is. Az akadémia tanszéke számára hatalmas mennyiségű szemléltetőanyagot gyűjtött. Az akadémia építkezései körül is elévülhetetlen érdemeket szerzett, ő készítette a legtöbb tervet, melyeket valóra is váltottak.

Fizikus
A matematika és a fizika iránti elkötelezettsége már gyerekkorában kialakult. Édesapja, id. Somogyi Antal (1885-1947) Klupathy Jenő, majd Rybár István tanársegéde volt, aki az egyetemi nyolcosztályos gyakorló gimnáziumba (a Mintába) íratta be fiát 1930-ban. Itt azután nemcsak matematikai és fizikai tehetségével tűnt ki, de olyan sikeres megoldójává vált a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapoknak, hogy három egymás utáni tanév végén is közölte fényképét Faragó Andor az újságban... Később saját tinédzser fiait is ebben a szellemben nevelte Somogyi Antal. Az egyetemen "Kicsiny görbületű folyadékfelszínek alakjának vizsgálata" című szakdolgozatát kissé kibővítve, még 1943-ban beadta doktori disszertációnak, s kiválóan megvédte. Kezdő tanárként a Kölcsey gimnáziumban kapott állást, ahol akkor Novobátzky Károly tanított, majd 1945-től a Minta tanára lett. 1947/48-ban posztdoktori képzésen vett részt Belgiumban, 1950-től pedig egyszerre lett tanár a rövid életű budapesti tanárképző főiskolán és kutató a KFKI kozmikus sugárzási osztályán Jánossy Lajos mellett. Itt készítette el kandidátusi és akadémiai doktori disszertációját, felhasználva a kiterjedt légi kozmikus záporokra vonatkozó kísérleti és elméleti eredményeit. Hazánkban Fenyves Ervin és az ő munkássága jelentette a történelmi átmenetet Barnóthy Jenő és Forró Magda, valamint Jánossy Lajos kozmikus sugárzási kutatásai között. Kutatói tevékenysége mellett jelentősek nemzetközi tudományszervező kezdeményezései is, mind a kozmikus kutatás, mind ennek űrkutatási alkalmazásai területén. (Dr. Radnai Gyula)

Elméleti fizikus
Hagyományosan tudomány- és művészetkedvelő orvoscsaládba született. A budai cisztercita gimnáziumban tanult, 1949-ben az időközben államosított gimnáziumban érettségizett. Fizikatanára Kunfalvi Rezső volt, az ő hatására jelentkezett a tudományegyetemen akkoriban induló fizikus szakra. Itt figyelt fel rá Novobátzky Károly és Marx György. Első fontos eredményét még egyetemista korában publikálta: egy, Novobátzky által felvetett probléma megoldását, az elektromágneses tér dielektrikumokban történő leírásáról. 1953-ban a KFKI-ban akkoriban formálódó, Szamosi Géza által vezetett elméleti csoportba került. Egyetemi doktori disszertációjához Marx György adta a témát és a szakmai segítséget. Az 1956-os forradalom bukása után Györgyi Géza az elméleti magfizika egyetemi tankönyvének írása közben, 1959-ben gyermekparalízisben megbetegedett. Könyvét már betegen, két kollégája segítségével fejezte be. Életének hátralévő 14 évét a betegséggel való folytonos küzdelem és csillogó szellemének állandó lobogása jellemezte. Legszebb - és számára is legkedvesebb - munkája a kvantummechanikai Kepler-probléma csoportelméleti tárgyalása volt, ebből készült akadémiai doktori disszertációja (Dinamikai szimmetriák). Nemcsak fizikusként volt jelentős kutató: a magyar tudománytörténet neki köszönheti Neumann János és Ortvay Rudolf levelezésének felkutatását és közzétételét is. A KFKI Részecske és Magfizikai Kutató Intézet 1995-ben Györgyi Géza Díjat alapított az intézet fiatal kutatói számára. (Dr. Radnai Gyula)

Francia kémikus
Párizsban a Collège Rollin, az École Politechnique és az École des Mines növendéke volt. Két évig bányamérnökként dolgozott, majd 1877-ben az École des Mines kémiaprofesszorává nevezték ki. A Párizsi Egyetemen 1908-ban lett a kémia professzora, 1914-től 1918-ig a Hadfelszerelési Minisztériumban dolgozott. Szaktekintély volt a metallurgiában, a cementek, az üvegek, a fűtő- és robbanóanyagok terén, de érdeklődése végül a hő tanulmányozása felé fordult. A magas hőmérsékletek mérésére kifejlesztett egy platina-ródium hőelemet (elektromos hőmérő), optikai pirométert alkotott, amely a hőforrás fényének elemzésével ugyancsak magas hőmérsékletek mérésére alkalmas. Nevét viseli a Le Chatelier-elv, amelynek segítségével előre meg lehet határozni, hogy a körülmények (a hőmérséklet, a nyomás, a reakciókomponensek koncentrációja) megváltozása miként hat valamely kémiai reakcióra. Az elv nagyon fontos a vegyiparban, ennek ismeretében lehet a kémiai folyamatok számára legelőnyösebb feltételeket meghatározni. Neve szerepel a hetvenkét francia tudós között az Eiffel-tornyon.

Svájci fizikus, asztrofizikus
Tanulmányait a Strasbourg-i egyetemen végezte. 1907-től a müncheni Műszaki Főiskola fizikai-meteorológiai tanszékén oktatott. 1920-tól a Bajor Tudományos Akadémia tagja volt. Munkássága során az asztrofizika termodinamikai, aerodynamikai és hidrodinamikai problémáival foglalkozott. Legfontosabb eredményeit a gázgömbök egyensúlyi állapota és sűrűség-eloszlása elméletének kidolgozásával érte el. 1907-ben megjelent könyve a csillag belső szerkezetére vonatkozó elméletek fontos kiinduló művévé vált. A német nemzetiszocialisták hatalomra kerülése után, 1933-ban nyugdíjba vonult és visszatért Svájcba. Nevéhez fűződik a Lane-Emden egyenlet. Egy, a Hold túlsó oldalán található krátert neveztek el róla. (Bartha Lajos)

Brit matematikus
Ösztöndíjjal tanult a Cambridge-i egyetemen, itt doktorált 1938-ban. A 2. világháború alatt a brit légügyi minisztérium számára operációkutatási vizsgálatokat végzett, a német tengeralattjárók elhárításának optimális stratégiáját dolgozta ki. 1945-ben a Queen's University Belfast matematikaprofesszora lett. 1950-től a Nottingham-i egyetem professzora volt, majd 1964-től 1979-ig a Reading-i egyetem professzora, később rektorhelyettese is lett. Szakterülete a valószínűségszámítás volt, legfőbb eredményeit a mértékelméletben és a Tauber-típusú tételekkel kapcsolatban érte el. Több tankönyve jelent meg. 1957-ben Royal Society tagjának választották meg, 1978-ban lovagi címet kapott.

Gépészmérnök
A brünni német nyelvű műszaki egyetemen 1925-ben szerzett gépészmérnöki oklevelet. 1925-1936 között a győri Magyar Vagon- és Gépgyárban konstruktőr, 1936-1948 között az autóosztály vezető főmérnöke (közben 1944-1945-ben Németországba deportálták). 1948-1950-ben a Nehézipari Központ (NIK) autótervező irodájának vezetője, 1950-1951-ben a saját szervezésű Járműfejlesztő Intézet (JAFI) főosztályvezetője, 1951-1968 között első igazgatója. Új traktorok, autóbuszalvázak, terepjáró gépkocsik tervezésével, a Diesel-motorok továbbfejlesztésével foglalkozott.

Gyógyszerész, egyetemi tanár
1933-ban a bukaresti tudományegyetemen gyógyszerészi, 1938-ban a kolozsvári tudományegyetemen kémia-fizika szakos tanári oklevelet szerzett. Sepsiszentgyörgyön (1933-1936) és Nagysomkúton alkalmazott gyógyszerész, 1939-től 1944-ig a Dr. Wander Gyógy- és Tápszergyár analitikai laborvezetője volt. 1945-től a budapesti Richter Gedeon Kőbányai Gyógyszerárugyárban a gyógynövényosztályon dolgozott, 1954-től a növénykémiai osztály vezetője. Az anyarozs és a gyűszűvirág hatóanyagainak ellenőrzésével foglalkozott. Feltalálta az U alakú extraktort. 12 szabadalma van, nevéhez fűződik a télizöld meténgből (Vinca minor L.) készített Devincan és Cavinton. Kutatta a rákellenes gyógyszereket.

Belga csillagász, meteorológus, politikus, író
Műszaki ismereteket és csillagászatot tanult a brüsszeli egyetemen. 1846-tól a belga Királyi Obszervatórium asszisztense volt. Az 1848-as forradalmi mozgalmakat tevékenyen támogatta, ezért 1849-ben Párizsba, Angliába, majd az Egyesült Államokba emigrált. Részt vett Etiópia geodéziai felmérésében és időjárásának tanulmányozásában. A csillagászati észlelések mellett New Orleansban (USA) hírlapot is szerkesztett. 1868-ban Jamaicában telepedett le, ahol csillagászati, földmérési és meteorológiai méréseket végzett. Kitűnő csillagászati és meteorológiai kézikönyveket írt. 1876-ban a belga király visszahívta, hogy megszervezze és vezesse az új brüsszeli csillagvizsgálót. 1878-ban kiadta az égbolt puszta szemmel látható csillagainak katalógusát. 1883-ban Texasból észlelte a Vénusz átvonulását a Nap előtt. Legjelentősebb műve a csillagászat átfogó bibliográfiája, amely az ókortól a XIX. Századig terjed. A hatalmas munka előszava önálló kötetként magyarul is megjelent. Már emigrációja idején a Belga Királyi Akadémia tagjává választotta 1857-ben, ezen kívül több tudományos társaság tagja volt. Nevét a 2534.sz. kisbolygó viseli. (Bartha Lajos)

Osztrák elméleti fizikus
A bécsi egyetemen Stefan és Boltzmann hallgatója volt. Diplomamunkáját Franz S. Exnernél írta kísérleti témából, majd egy évig Leidenben volt tanulmányúton Kamerlingh Onnes és Lorentz mellett. Valószínűleg Lorentz hívta fel figyelmét az elektromágneses sugárzáshoz rendelhető tömeggel kapcsolatos problémákra. A huszadik század első éveiben Poincaré, Wien, Abraham és Lorentz mellett Hasenöhrl vizsgálatai kecsegtettek a legtöbb sikerrel az üregsugárzás problémájának megoldására, míg végre 1905-ben Einstein tisztázta a helyzetet. Boltzmann halálát követően 1907-ben Hasenöhrl vette át a bécsi egyetem fizika tanszékét, és számos kiváló fizikust nevelt. Erwin Schrödinger lett a leghíresebb tanítványa. A tanár úr 1914-ben feleségét és gyerekeit hátrahagyva, hazafias lelkesedésből vonult be katonának. Megsebesült, majd újra visszament a frontra. Egy gránát végzett a szépen ívelő karrierrel. Életpályája kísértetiesen emlékeztet a magyar Zemplén Győzőére. (Dr. Radnai Gyula)

Dán fizikus, Nobel-díjas
A koppenhágai egyetemen szerzett doktori fokozatot 1911-ben, majd Ernest Rutherford mellett dolgozott Manchesterben. 1918-ban visszatért Koppenhágába, az ottani egyetem professzora, majd az újonnan alapított Elméleti Fizikai Intézet igazgatója lett, az intézetet 1962-ig vezette. 1913-ban publikálta az atomszerkezet róla elnevezett modelljét, ebben elsőként alkalmazta az atomelméletben Max Planck kvantum-hipotézisét. 1922-ben elnyerte a fizikai Nobel-díjat az atomszerkezet és az atomok által kibocsátott sugárzás kutatásában elért eredményeiért. Modellje alapján megadta az elemek periódusos rendszerének elméleti magyarázatát. Az 1920-as években megfogalmazta az ún. komplementaritási elvet és a kvantummechanika ún. koppenhágai értelmezését. A 2. világháború alatt Svédországba, majd onnan az Egyesült Államokba menekült a németek által megszállt Dániából. Az Egyesült Államokban részt vett az atombomba létrehozására irányuló Manhattan projektben. 1945-ben tért vissza Koppenhágába. Ezután az atomenergia békés felhasználásának szorgalmazója lett. Az általa vezetett intézetet halála után Niels Bohr Intézetnek nevezték el. Fivére, Harald Bohr neves matematikus volt. Fia, Aage Bohr is fizikai Nobel-díjat kapott 1975-ben.

Osztrák születésű amerikai matematikus
Bécsben végezte egyetemi tanulmányait, és itt doktorált algebrai számelméletből. Ebben az időben az ún. "Bécsi Kör" összejövetelein is részt vett. Göttingenben Emmy Noether mellett is folytatott tanulmányokat. Egy amerikai ösztöndíjas út után 1934-ben nem tért vissza Ausztriába, hanem Angliába ment, ahol a londoni egyetemen kapott állást. Itt megismerkedett John Todd matematikussal, 1938-ban házasságot kötöttek. A 2. világháború alatt repülőgépek stabilitási számításait végezte. 1947-ben a Todd-házaspár az Egyesült Államokba távozott. Eleinte a Nemzeti Szabványügyi Hivatalban (National Bureau of Standards) dolgoztak. 1956-ban mindketten a California Institute of Technology-ba kaptak meghívást, ahol ekkor kezdődött a számítástechnika oktatása. Ekkor csak John Todd kapott professzori kinevezést, Olga Taussky-Todd csak 1971-ben lett professzor. Legfőbb kutatási területe a mátrixelmélet, a lineáris algebra és annak alkalmazása volt, ezt kiemelkedő eredményekkel gazdagította.

Agráregyetemi tanár
A Debreceni Agrártudományi Egyetem első rektora. A sárospataki református gimnáziumban érettségizett, innen jelentkezett a budapesti tudományegyetemre matematika-fizika tanári szakra. Volt tanárai ajánlásával felvették az Eötvös Collegiumba, amelynek az egyetem elvégzéséig tagja maradt. Utána nagyon nehezen kapott állami iskolában tanári állást (1937-43 az orosházi evangélikus gimnázium tanára volt), míg végül 1943-ban a szarvasi mezőgazdasági középiskola tanára lett. Ez indította el sikeres pályáján agrár irányban. 1945-47 a szarvasi iskola igazgatója, 1953-56 a debreceni hároméves mezőgazdasági akadémia igazgatója. 1958-tól agráregyetemi tanár Debrecenben. 1962-től az akadémiából lett négyéves főiskola, majd ötéves képzési idejű agráregyetem rektora. 1970-ig volt itt a matematika-fizika tanszék vezetője. Sikeresen alakult politikai pályafutása is: 1944-ben lépett be a Nemzeti Parasztpártba, 1948-ban a Magyar Dolgozók Pártjába, majd 1957-ben a Magyar Szocialista Munkáspártba. Aktív társadalmi életet élt: vezetőségi tag volt a TIT-ben és a MTESZ-ben. 1949-től 1975-ig - különböző társadalmi szervezetek ajánlásával - országgyűlési képviselőként sikerült előteremtenie a pénzt az agráregyetemi nagyberuházásokra. 2010 óta szobra áll az egyetem kertjében. (Dr. Radnai Gyula)

Angol optikus, műszerkészítő
Európaszerte a 18. század legjobb és legismertebb tudományos műszertervezője, és gyártója volt. Eredetileg takács-tanonc volt, 1756-ban egy matematikai eszközök készítésével foglalkozó mester mellé kerül tanulónak Londonban. 1762-ben már saját vállalkozásba kezdett matematikai, csillagászati és hajózási eszközök tervezője- és gyártójaként, nagy precizitással állította elő ezeket. Legfontosabb újítása egy osztógép volt optikai műszerek, szextánsok beosztásának készítésére, ennek segítségével szextánsokat nagy számban állított elő. Jó minőségű teleszkópokat készített apósa, John Dollond által készített akromatikus lencserendszerek felhasználásával és továbbfejlesztésével. Az általa készített ún. "Nagy Teodolit" ma a Greenwich-i Múzeumban látható. 1786-ban beválasztották a Royal Society, 1794-ben pedig a Szentpétervári Akadémia tagjai közé.

Német matematikus, mérnök
Matematikai ismereteit önképzéssel szerezte. Porosz állami építészeti szolgálatban mérnökként dolgozott, elsősorban út- és vasútépítési feladatokon. Ő tervezte Poroszország első vasútvonalát, a Berlin-Potsdami vonalat. Titkos főépítészeti tanácsosként lépett ki 1849-ben az állami szolgálatból. Matematikai dolgozatokat is írt. 1826-ban megalapította a még ma is létező Journal für die reine und angewandte Mathematik című folyóiratot, melyet róla "Crelle's Journal" néven is emlegetnek, ezt haláláig szerkesztette. Ez volt az első jelentős matematikai folyóirat, amelyet nem egy akadémia adott ki. Sikerült megnyernie számos neves német és külföldi matematikust, így mindjárt az első évfolyamban Abel és Jacobi értekezései jelentek meg. 1828-ban a Porosz Tudományos Akadémia, 1841-ben a Svéd Királyi Akadémia külföldi tagja lett.

Francia matematikus
A párizsi egyetemen szerzett doktorátust matematikából. Ezután bankárként tevékenykedett. Csatlakozott Saint-Simon gróf köreihez, és Saint-Simon halála után is igyekezett továbbvinni és megismertetni annak nézeteit. Számos politikai tárgyú, szociális reformokkal foglalkozó írást publikált. A matematikában nevéhez fűződik a Legendre-polinomokra vonatkozó Rodrigues-formula, a Rodrigues-féle forgatási formula és az Euler-Rodrigues formula. Egyes eredményei a maga korában nem váltak ismertté és csak jóval később mutatták ki elsőbbségét.

Amerikai matematikus
A Harvard egyetemen végzett. 1831-től Cambridge-ben a Harvard egyetem matematika-, majd 1842-től asztronómiatanára volt. 1867 és 1874 között a U.S. Coast Survey-nek, az Egyesült Államok térképészeti felmérését végző szolgálatnak a vezetője volt. Számos kézikönyvet írt. "Tables of the moon" c. könyvét 1853-ban tette közzé. Megírta a Harvard egyetem történetét is. Jelentős eredményeket ért el az égi mechanikában, a számelméletben, az algebrában és a szférikus trigonometriában. Az ő fia volt Charles Sanders Peirce matematikus.

Angol fizikai kémikus
Gyerekkorától fogva érdeklődött a kémiai kísérletek iránt, azonban nem Angliában, hanem a kontinensen, Giessenben adódott lehetősége kémiából felsőfokú tanulmányokra. Itt doktorált, majd Heidelbergbe ment, hogy Bunsennál és Kirchhoffnál képezze tovább magát. Kirchhoff laboratóriumában különböző fémek és ötvözetek elektromos vezetőképességét kutatta, azonban a pontos méréshez nem állt rendelkezésre jól definiált etalon. Berlinben Siemens higanyt javasolt ellenállás etalonnak, Matthiessen viszont az egyik általa előállított ötvözet mellett kardoskodott és Angliába visszatérve tudományos vitába bocsátkozott Siemens-szel. 1864-ben fogalmazta meg a fémek vezetőképességére vonatkozó, azóta már róla elnevezett szabályt. A viták és az intenzív, megállás nélküli laboratóriumi kutatómunka következményeként állandóan kínzó fejfájás gyötörte, s egy rossz pillanatában önkezével vetett véget életének. Ma már siemens a vezetőképesség mértékegysége, a fémfizikusok pedig a Matthiessen szabálytól való eltéréseket kutatják. (Dr. Radnai Gyula)

Zoológus
Teológiai tanulmányait Pozsonyban, majd Bécsben végezte. Bécsben azonban a természetrajzi múzeum vonzotta. A bécsi zoológusokon kívül megismerkedett Brehmmel is, akivel később is rendszeresen levelezett. Teológiai tanulmányainak befejezése után 1826-ban cinkotai lelkész, de minden szabad idejét a madarak tanulmányozására fordította, 1833-ban állásáról lemondott és gyűjteményével Pestre költözött, 1834-ben az Magyar Nemzeti Múzeum természetrajzi osztályán állatkonzervátor lett. Rendezte a madártani gyűjteményt, minden fajról feljegyzéseket és kisebb monográfiákat készített. Saját gyűjteményét (173 fajhoz tartozó 1360 példány) a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozta, úgyszintén kéziratait, melyeknek nagy része elkallódott. Halkutatással is foglalkozott. A paleontológiában is úttörő munkát végzett. Elkészítette a magyarországi ásatag, fosszilis állatok maradványainak jegyzékét. Több külföldi tudományos társaság tagja volt. 1846-tól az MTA tagja.

Természettudós, néprajztudós, utazó
Jogi tanulmányait követően 1847-ben ügyvédi vizsgát tett. 1848-ban előbb nemzetőr, majd honvéd, 1849-ben Érsekújvárnál elfogták mint hadnagyot és Königgrätz várába zárták. A szabadságharc bukása után osztrák ezredbe sorozták. 1850-ben Anglián át az USA-ba szökött. Indiana állam területén topográfiai felméréseket végezve állat- és növénytani anyagot gyűjtött a Smithsonian Institution számára. 1858-1861 közt az USA tengerészeti mérnökkarának kapitányaként meteorológiai megfigyeléseket végzett a Csendes-óceánon. 1861 végén hazatért Magyarországra, de a politikai körülmények miatt 1862-ben újra visszautazott. Előbb a washingtoni tengerészeti minisztérium titkára, majd mexikói konzul lett. 1864-ben végleg hazajött. Részt vállalt a pesti állatkert létrehozásában, amelynek megnyitásától, 1866-tól igazgatója volt. 1868-ban a kormány megbízásából délkelet-ázsiai expedícióra indult. Gyűjteménye lett a Néprajzi Múzeum alapja. 1872-től az Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának őre, 1873-tól igazgatója volt. 1859-től az MTA tagja.

Gépészmérnök, mozdonykonstruktőr
Oklevelét a József Nádor Budapesti Műszaki Egyetemen szerezte (1904). Még ebben az évben az Államvasutak Gépgyárába [a MÁVAG (Magy. Áll.-i Vas-, Acél- és Gépgyár) jogelődje] került gyakornoknak a mozdonyszerkesztési osztályra, 1923-ban osztályvezetője lett és a világviszonylatban is bevált 424-es sorozatú mozdony szerkesztését irányította. A MÁV valamennyi, a MÁVAG-ban készült mozdonyának szerkesztésében részt vett. 1932-ben gyárigazgatónak nevezték ki. 1964-ben gyémántdiplomával tüntették ki.

Matematikus, elméleti fizikus
Lengyel Béla Budapesten született, 1910-ben. Egyetemi tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetemen kezdte, majd a Pázmány Péter Tudományegyetemen folytatta, ahol 1933-ban matematika-fizika szakos tanári oklvelet, majd 1935-ben matematikából Ph.D.-t szerzett. Miután egyéves amerikai ösztöndíja után, 1936-37 folyamán nem kapott Magyarországon semmiféle állást, kivándorolt az USA-ba, és haláláig ott élt. Élete munkásságát megosztotta a matematika és az elméleti fizika között. Kezdetben lineáris operátorokkal, majd matematikai statisztikával foglalkozott, amig a lézer felfedezése meg nem ragadta figyelmét. A kezdetektől szisztematikusan figyelte a lézerek irodalmát, és ő írta az első lézeres monográfiát, amely több kiadást megért, és amelyet kétszer átdolgozott és bővített. 1962-ben kidolgozta az óriásimpulzus-lézer elméletét, és azzal beírta nevét a tudománytörténetbe. 1977-es visszavonulásáig egyetemi oktatáson kívül a kvantumelmélet matematikai alapjaival és kvantumelektronikával foglalkozott. (Horváth Dezső)

Itáliai tudós, matematikus
15 éves korában a neves matematikus, Girolamo Cardano szolgálatába szegődött, mint kifutófiú. Cardano mellett latint, görögöt és matematikát tanult, 1540-ben követte mesterét a katedrán, nyilvános matematika-előadó lett Milánóban. Ekkor talált megoldást a negyedfokú egyenletekre, a harmadfokúakra való visszavezetéssel, amelyet Cardano publikált 1545-ben, Ars magna című művében. A képlet azóta Cardano nevét viseli. Ercole Gonzaga bíboros, Mantova kormányzójának ajánlatát elfogadta, az adókivetők ellenőre lett, s emellett földmérési munkálatokat is végzett. Magas jövedelme dacára később összeveszett a bíborossal és lemondott. Ezután, haláláig a bolognai egyetem matematikaprofesszora volt. Életét Cardano írta meg műveinek 9. kötetében.

Angol amatőr csillagász (vagyonos sörgyáros)
1844-ben 24 inches (60,96 cm-es) tükrös távcsövet épített, a tükröt saját tervezésű gépével csiszolta. Ez volt az első ilyen méretű parallaktikusan szerelt távcső, ezzel fedezte föl a Tritont, a Neptunusz holdját 1846. október 10-én, alig 17 nappal a Neptunusz bolygó első észlelése után. 1848-ban fedezte föl a Hyperiont, a Szaturnusz legnagyobb holdját, William Cranch Bond és fia, George Phillips Bond észlelésével egy időben. Lassell két évvel később látta meg először a Szaturnusz sötét belső gyűrűjét, a fátyolgyűrűt. 1852-53-ban Máltára vitte távcsövét, itt fedezte föl az Arielt és az Umbrielt, az Uránusz bolygóit. 1861-ben Máltán állította fel 48 inches (121,92 cm-es) tükrös távcsövét, amellyel új nebulák százait figyelte meg, majd katalogizálta. A londoni Royal Society (Királyi Társaság) 1849-ben választotta tagjává, 1870-től 1872-ig a Királyi Csillagászati Társaság elnöke volt. (Bartha Lajos)

Svéd matematikus
1912-ben kezdte a Stockholmi Egyetemen tanulmányait. Kémiát és matematikát tanult, kezdetben a kémia jobban érdekelte. Egy biokémiai projectben való részvétele közben kezdett a matematika felé fordulni. 1919-ben oktatói kinevezést kapott a Stockholmi Egyetemre. Itt kezdett foglalkozni analitikus számelmélettel. Jelentős tanulmányt írt "Hozzájárulás az analitikus számelmélethez" címmel, mely a Skandináv Matematikus Kongresszuson hangzott el 1922-ben. A számelmélet mellett valószínűségszámítás-elméleti és statisztikai tanulmányokat is folytatott. Ezek lettek kutató munkájának fő területei. 1929-ben kinevezést kapott egy újonnan létesített tanszékre Stockholmban. Ő lett az első svéd professzora a Biztosítási Matematika és Statisztikai Matematika Tanszéknek. Ebben az időben tanulmányozta francia és orosz matematikusok munkáit, amelyek a valószínűségszámítás szigorú matematikai formuláival foglalkoztak. Erről írt publikációit Cambridgben jelentette meg. Az 1930-as évek második felében az angol és amerikai statisztikusok munkáit tanulmányozta. 1950-ben a Stockholmi Egyetem elnökévé választották. 1961-ig töltötte be ezt a tisztséget.

Hadmérnök, fizikai szakíró
1908-ban szerzett diplomát a bécsi Hadmérnöki Akadémián, majd hivatásos katonatisztként dolgozott. Az 1. világháború után Déván egy műszaki vállalat társtulajdonosa lett. A 2. világháború után Alsócsernátonban telepedett le, 1949-től Sepsiszentgyörgyön a Helyiipari Vállalat mérnökeként dolgozott, emellett tanított. A két világháború közötti időszakban Angliában, Franciaországban és Németországban tett tanulmányutat, s korának modern fizikai szakirodalmát is módjában volt áttekinteni. 1929-ben elsőként dolgozta ki a kaszkádgyorsítók működési elvét, amely lényegében azonos a ciklotron működési elvével. E munkájában megelőzte az amerikai Lawrence-t, aki fizikai Nobel-díjat kapott a ciklotronért. Ugyancsak a világon elsőként dolgozta ki az első protongyorsító elméletét, amelyért 1951-ben két angol, illetve ír fizikus, Cockcroft és Walton kapott Nobel-díjat. Foglalkozott ezenkívül más műszaki problémákkal is: 1961-ben Bauer Gusztávval együtt szabadalmaztatott egy univerzális forgódugattyús készüléket.

Geofizikus
Egyetemi tanulmányait joghallgatóként kezdte, majd gépészmérnöki oklevelet szerzett a budapesti műszaki egyetemen. 1928-ban az USA-ba utazott, ahol az olajkutatás céljából végzett Eötvös-inga-mérés értelmezésével foglalkozott. Szakmai hírnevét 1929-ben egy texasi olajkutatási program során alapozta meg. 1932-ben visszatért Magyarországra. Itthon doktorált a Pázmány Péter Tudományegyetemen, a Standard Oil magyarországi leányvállalatánál pedig főgeofizikussá nevezték ki. 1946-ban az USA-ba emigrált, ahol a Standard Oilnál mint tanácsadó működött 1961-ben történt nyugdíjazásáig. Ezt követően oceanográfiával foglalkozott a Lamount Geological Observatory munkatársaként, majd geofizikus tanácsadó. 1968-tól a California State University oceanográfiai professzora 1974-ig.

Német származású orosz csillagász
Németországból bevándorolt oroszországi tudós-dinasztia leszármazottja. Tanulmányait Berlinben végezte, 1867-től az orosz Pulkovói Császári Obszervatóriumban dolgozott. 1873-tól a berlini Akadémiai Obszervatóriumban dolgozott 1906-ig, 1892-től a berlini egyetemen a csillagászat professzora volt. Elsősorban kisbolygó-pozíciókat határozott meg, és csillagpárok adatait mérte. Négy új aszteroidát fedezett fel. Jelentős műszertervezői tevékenységet végzett, nevéhez fűződik egy önműködő helyzet-meghatározó berendezés, egy új rendszerű mikrométer és a távcső-tengelyrendszer egy új megoldása, az ún. Knorre-Heele féle állvány. Egyszerűsítette a kisbolygó-pályaszámítás módszerét. Elsők közt foglalkozott az ún. éjszakai világító felhőkkel. (Bartha Lajos)

Kanadai kémikus, Nobel-díjas
Blackpoolban folytatta tanulmányait. 1956-ban a Manchesteri Egyetemen védte meg PhD-ját. Tudományos munkásságát a Brit-Kolumbiai Egyetem laboratóriumában kezdte meg. 1961-től Vancouverben Fisheries Research Board laboratórium munkatársa. 1966-tól 1997-ig a Medical Research Councilja vezető munkatársa. 1981-ben megalapította a ZymoGenetics biotechnológiai vállalatot. 1987-től British Columbia Biotechnology Laboratory igazgatója volt. A polimeráz láncreakciót Kary B. Mullis és Smith fedezett fel 1985-ben. Munkáságukért, a technika kidolgozásáért és az oligonukleotidokra alapított, helyspecifikus mutagenezis lehetőségének felfedezésért 1993-ban kaptak kémiai Nobel-díjat.

Matematikus, fizikus, filozófus
1782-től 1785-ig a debreceni kollégium hallgatója. Kétévi nevelősködés után ismét Debrecenben hallgatott teológiát; főiskolai tanulmányait 1792-ben fejezte be. Göttingenbe ment tanulmányútra, ahol 1795-ben filozófiai doktorátust szerzett. 1795-ben foglalta el a debreceni kollégium mennyiségtan, természettan és bölcselet tanszékét. 1797-ben elsőnek kezdett el magyar nyelven előadni. 1839-ben ment nyugalomba. Arany Jánosnak is tanára volt, aki róla írta Agg Simeon c. költeményét. Sokat tett a debreceni rézmetsző iskola fellendítéséért. 1832-től az MTA tagja.

Vegyészmérnök
A budapesti műegyetemen 1912-ben vegyészmérnöki oklevelet szerzett. 1913-20-ban az Ipari Kísérleti és Anyagvizsgáló Intézet ösztöndíjasaként Ausztriában, Olaszországban és Franciaországban tett tanulmányutat; 1935-49-ben a Magyar Szabványügyi Intézet szakbizottságának vezetője. 1949-52 között a Bőripari Központ laboratóriumának vezetője. 1952-59-ben a martfűi Tisza Cipőgyár gumiipari laboratóriumának irányítója és a kísérleti vegyiüzem létesítője volt. Megalapítója volt a magyar Bőripari Vegyészeti Egyesületnek, amelynek előbb főtitkára, majd elnöke. A budapesti Műszaki Egyetem Mérnöktovábbképző Intézet tanfolyamának meghívott előadója volt a Bőrgyártás és bőrgazdaság témakörben.

Premontrei számtan- és természetrajztanár, igazgató
Iskoláit szülővárosában, Győrött és Aradon végezte, majd belépett a Csorna-premontrei kanonokrendbe és tanári oklevelet szerzett. 1866-tól a szombathelyi gimnáziumban, majd 1884-től Keszthelyen, a gimnáziumban tanított földrajzot, természetrajzot és számtant. 1887-től haláláig, 1890-ig az intézet igazgatója volt. Részt vett az intézmény főgimnáziummá fejlesztésének megtervezésében, szerkesztette a gimnázium értesítőjét.

Kohómérnök, főiskolai tanár
Tanulmányait Selmecbányán végezte 1896-ban, és a kolozsvári egyetemen tett vegyészeti doktorátust 1902-ben. Gyakorlati tevékenységét a Hernádvölgyi Magyar Vasipari Rt. korompai hengerművében kezdte. 1901-től a Selmecbányai Bányászati Főiskola vaskohászati tanszékének helyettes vezetője, 1904-től rk., 1905-től 1919-ig ny. r. tanára. Ő szervezte meg a főiskola vaskohászati kísérleti laboratóriumát. Jelentős munkát végzett a hazai kohómérnökképzés, ill. bányászati és kohászati felsőoktatás fejlesztése és korszerűsítése terén. Már 1919-ben javasolta a főiskola Miskolcra helyezését.

Kémikus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte, 1896-ban bölcsészdoktori oklevelet nyert. Egyetemi hallgató korában mint gyakornok Than Károly intézetében dolgozott, majd ugyanott tanársegéd, 1904-ben az általános kémia magántanára. Németországban tett hosszabb tanulmányútján részt vett a W. Ostwald és W. Nernst által irányított kutatómunkában. 1908-tól a Than Károly volt tanszékének megosztásával létesült III. sz. Kémiai Intézet tanára. Főleg a modern fizikai kémia területén végzett kutatásokat. Különösen hidratációs vizsgálatai és reakciókinetikai kutatásai említendők. 1907-től az MTA tagja.

Gyógyszerész, gyógyszerésztörténész, botanikatörténész
A Magyar Természettudományi Múzeum első főigazgatója, a történelem segédtudományai művelője. Gyógyszerészi vizsgát Kolozsvárott tett, ezt követően gyógyszerész, majd 1903-tól a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa, egész életében itt dolgozott. Kezdetben a Néprajzi Tárban, 1923-tól a Nemzeti Könyvtárban, 1929-től az Éremtár vezetője, 1934-től kezdve a Természettudományi Múzeum első főigazgatója volt. Ezekben az években egyik szerkesztője volt a kiadásukban megjelent botanikai, ásványtani és zoológiai periodikának. 1937-től részt vett a Magyar Biológiai Kutató Intézet Tanácsa munkájában. 1908-ban a Belügyminisztérium felkérésére latinra fordította a III. kiadású Magyar Gyógyszerkönyvet, 1934-ben pedig annak IV. kiadását. A Majthényiak és a Felvidék című családtörténeti munka társszerzője (1912). Szakkönyve jelent meg a visegrádi várról (1923). Társszerzővel együtt kétkötetes könyvet írt a felsőmagyarországi bányavárosok német népi színjátékairól (1932-1938). Sokoldalú tudománytörténész volt: a szaklapokban nagyszámú gyógyszerészettörténeti, botanikatörténeti és orvostörténeti tanulmánya jelent meg. Nevét viseli a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumhoz tartozó önálló Ernyey József Gyógyszerészettörténeti Könyvtár. Életművét elsőként a Magyar Tudománytörténeti Intézet gondozásában, V. Molnár László összeállításában 2008-ban megjelent munka mutatja be. (Dr. Gazda István)

Kísérleti fizikus, matematika- és fizikatanár, igazgató
Egyszerű földműves családban született egy muraközi vend faluban. A soproni líceumban érettségizett 1891-ben. A budapesti egyetemen szerzett tanári oklevelet, majd egy évig Fröhlich Izidor mellett gyakornokoskodott az egyetemen. 1897-től nyugdíjazásáig a budapesti evangélikus gimnáziumban tanított - először a Sütő utcában, majd a felépült gyönyörű fasori épületben. 1928-tól 1935-ig ő volt az iskola igazgatója. Sokat foglalkozott a matematika és a fizika tanításának metodikájával. A matematikai reformbizottság titkáraként Beke Manóval és Rátz Lászlóval működött együtt. Fizikából a tanulókísérletekre építő, felfedeztető tanítás híve volt. Szenvedélyesen kísérletezett ő maga is, sikerült permanens dipolmomentumú elektrétet előállítania. Tudományos kutatásait elismerve 1922-ben az MTA levelező tagjává, 1941-ben az MTA rendes tagjává választották. Ismeretterjesztő cikkei a Középiskolai Matematikai (és Fizikai) Lapokban, az Urániában és a Természettudományi Közlönyben jelentek meg. Behatóan foglalkozott a fizika ismeretelméleti kérdéseivel is. Ma már középiskolai fizikaverseny és a kísérleti fizika oktatásában kiváló tanárok számára évente kiadott díj őrzi emlékét. (Dr. Radnai Gyula)

Ír fizikus
Szülei nem voltak jómódúak, de igyekeztek a gyerekeiket tanulásra ösztökélni. Ő volt a négy testvér közül az egyetlen, aki középiskolát végzett, majd beiratkozott a belfasti Technical High School-ba, ahol olyan oktatásban részesült, ami felkészítette az egyetemi tanulmányokra. Ezután egy évet dolgozott technikusként a Physics Department at Queen's University-n Belfastban, ahol az egyetem vezetői hozzájárultak, hogy járhasson az előadásokra. 1945-től az egyetem hallgatója lett, s 1948-ban kitüntetéssel védte meg a diplomáját kísérleti fizikából, majd egy évvel később ugyancsak kitűnően diplomázott matematikai fizikából. A matematikai fizika professzora Peter Paul Ewald volt, aki egyike volt a röntgen krisztallográfia felfedezőinek. Bell 1964-ben olyan tételt állított fel, amely alapján kísérletileg különbséget lehet tenni a kvantummechanika, illetve a kiegészített lokális elméletek között. A nyolcvanas évek elején lehetővé vált, hogy elvégezzék a Bell javasolta kísérleteket, és az eredmények minden kétséget kizáróan igazolták a térbelileg elkülönített rendszerek közötti holisztikus kölcsönhatások létét.