Vízépítő mérnök, műegyetemi tanár
1890-ben a budapesti műegyetemen szerzett mérnöki oklevelet, 1896-ban a kassai jogakadémián tett jog- és államtudományi vizsgát. 1898-99-ben Fiumében a Recina patak szabályozását végezte. 1903-tól a besztercebányai, 1909-től 1919-ig a kassai kultúrmérnöki hivatal vezetője volt. 1923-tól a műegyetem vízépítési tanszékének ny. r. tanára. Számos folyószabályozási és talajjavítási munkát tervezett, 1924-ben a Dunavölgyi Lecsapoló és Öntöző Társulat miniszteri biztosa lett. 1927-28-ban megszervezte az ország első, s az oktatás és a gyakorlat szempontjából egyaránt jelentős vízépítési laboratóriumát. 1934-35-ben a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem első rektora. Úttörő munkát végzett az alföldi talajvízszintmegfigyelő kúthálózat kiépítésével. 1936-tól az MTA tagja.

Gépészmérnök, tanár
A műegyetemet 1909-ben Budapesten végezte. 1911-től a budapesti állami felsőipariskola tanára. 1917-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1919-ben megkapta a Mérnök és Építész Egylet Hollán-díját. 1935-ben műegyetemi magántanári képesítést szerzett. 1945 után főként hőátadási kérdésekkel, a napenergia hasznosításának kérdésével, a láng nélküli égéssel foglalkozott, a hazai szénsavforrások energiájának kihasználására vonatkozó elgondolására pedig szabadalmat kapott. Tankönyvet is írt.

Biokémikus
1948-ban a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen vegyész oklevelet szerzett. 1948-1950-ig a Pázmány Péter Tudományegyetem, ill. az ELTE TTK Általános Kémiai Tanszék gyakornoka, 1950-től 1971-ig az MTA Biokémiai Intézet tudományos munkatársa, tudományos főmunkatársa, majd igazgatóhelyettese. 1971-től az intézetnek az MTA Szegedi Biológiai Központjához (SZBK) Enzimológiai Intézet néven való csatlakozása után 1972-ig az intézet igazgatóhelyettese, majd tudományos tanácsadója, 1989-től kutatóprofesszora. Enzimológiával, elsősorban az enzimek szerkezete és működése közötti összefüggések vizsgálatával foglalkozott. Nemzetközileg is különösen jelentős az aldoláz enzim részleges proteolízisének a felfedezése. Új, széles körben elterjedt elméletet dolgozott ki az enzimek működésére, ill. az enzimfehérje szerkezetének ún. dinamikus állapotára. 1967-től az MTA levelező, 1979-től rendes tagja volt.

Német-orosz kémikus
A Struve-dinasztia második generációjának tagja, Friedrich Georg Wilhelm Struve fia. 1845-ben végzett a dorpati egyetemen. 1846-ban látogatást tett Berzeliusnál, 1849-től 1867-ig a szentpétervári egyetem ásványtan tanszékén dolgozott. Munkásságának fő területe a szervetlen analitikai kémia volt, módszereket dolgozott ki pl. az arzéntartalmú vegyületek kimutatására. 1867-ben Tbilisziben lett kriminalisztikai orvosszakértő, ahol nem csupán a kémiai analízis, hanem a fotográfia módszereit is felhasználta munkája során. 1886-ban Szocsi ásványvizeit vizsgálta. Munkásságának elismeréseként 1876-ban az orosz akadémia tagjai sorába választotta. Felesége Euler egyik dédunokája volt. (Piriti János)

Francia mérnök, feltaláló
Falun nőtt fel, csak elemi szintű iskolát végzett, apja gazdaságában dolgozott. 18 éves korában alkalmazták az akkori távíróvonalakat kezelő hivatalban. Itt önképzéssel mérnöki szintű ismereteket sajátított el. 1874-ben szabadalmaztatta az ötcsatornás távírókódot, amely később fokozatosan kiszorította a távközlésből a Morse-kódot. Baudot kódrendszerében az egyes betűket, számjegyeket és jeleket egy-egy, 5 darab igen-nem jelből álló kombináció jelölte. 1894-ben kifejlesztett egy disztributor (elosztó) rendszert, amelynek segítségével több üzenet multiplex (szimultán) átvitelét lehetett megvalósítani egy távírócsatornán. Róla nevezték el a baud-ot, a távközlés átviteli sebességének egységét.

Német-lett-szovjet gépészmérnök, rakétamérnök, feltaláló
Balti német családban született. 1914-ben Rigában fejezte be gépészmérnöki tanulmányait. Kezdettől fogva foglalkoztatta a bolygóközi utazás problémája. Már tanulmányai alatt röppálya számításokat is végzett egy Marsra való utazáshoz. 1915-1919-ig gépészmérnökként dolgozott Moszkvában a Provodnyik gumigyárban, 1919-ben a Repülőgépgyárban alkalmazták, 1926-tól a Repülőgépipari Központi Tervezőirodában dolgozott. 1927-ben készítette el az első, OR-1 jelzésű, folyékony üzemanyagként benzint használó rakétamotort. 1930-tól a Moszkvai Repüléstani Főiskolán oktatott, majd a moszkvai Központi Repülőgépmotor Intézetben dolgozott. Vezető szerepet játszott a GIRD-X rakétahajtómű kifejlesztésében. Cander 1933 március 25-én tífuszban meghalt, ezért a rakétát munkatársai már csak halála után építették meg, és próbálták ki sikerrel néhány továbbfejlesztés után.

Szovjet fizikus
Ioffe tanítványa volt a Leningrádi Műszaki Egyetemen, majd munkatársa a Fizikai Technikai Intézetben. Kurcsatovval együtt többé-kevésbé titokban folytattak itt atomfizikai, magfizikai kutatásokat, mivel ezek a harmincas években még nem voltak kiemelt kutatási területek a Szovjetunióban. Később Harkovban dolgozott az alacsony hőmérséklet fizikai laborban, a tragikus sorsú Subnyikov mellett. Innen 1937-ben Landau Moszkvába, Kikoin pedig az Uralba, Szverdlovszkba 'menekült'. A második világháború alatt Molotov tessék-lássék irányításával folyó szovjet atombomba kutatás csak az amerikai atombomba Hirosimára és Nagaszakira történt ledobása után gyorsult fel, amikor már Berija vette át a kémjelentések felhasználására épülő atombomba fejlesztés feletti parancsnokságot. A munka fizikusi részében - immár Moszkvában - Kikoinnak is részt kellett vennie. Ő lett felelős az izotópszétválasztásért, az urándúsításért. A szovjet atombomba első sikeres kipróbálása (1949) után azután állami elismerésben részesült. A hatvanas évek végén jelentős szerepet vállalt a szovjet középiskolai fizikaoktatás reformjában: ő lett az 1970-ben induló Kvant első fizikus főszerkesztője. Reformszellemben megírt fizika tankönyvét magyar nyelven is kiadták a Szovjetunióban. (Dr. Radnai Gyula)

Műkedvelő csillagász
1868-ban kötött házasságot báró Podmaniczky Gézával, valószínűleg az ő biztatására alapította meg férje a kiskartali magáncsillagvizsgálót. Részt vett az észlelő munkában, főleg a meteorok megfigyelésében. 1885. augusztus 22-én elsők közt figyelte meg az Androméda köd (M31) szupernováját (Kövesligethy Radóval együtt). Utóbb a régi, ritka csillagászati munkákat is magába foglaló nagy Podmaniczky-Dégenfeld könyvtárat rendezte, amelynek nagy értékű csillagászati könyv és kézirat gyűjteménye halála után a Budapest-Svábhegyi Csillagvizsgálóba került.

Kémikus, üvegtechnikus
A budapesti tudományegyetemen 1881-ben bölcsészdoktori oklevelet nyert. Ebben az évben nevezték ki a gyakorló főgimnáziumba az ásványtan és fizika tanárává. 1882-ben Than Károly mellett volt tanársegéd. 1882-től 1886-ig állami ösztöndíjjal külföldi tanulmányutakon üvegtechnikai és taneszközkészítő műhelyeket látogatott. 1886-ban a budapesti tudományegyetemen felállított üvegtechnikai laboratórium berendezésével és vezetésével bízták meg. Behatóan tanulmányozta a röntgensugarakat és többféle röntgenlámpát szerkesztett, később külön röntgenlaboratóriumot rendezett be.

Vegyész, gyógyszerész
1880-tól Selmecbányán gyógyszerész-gyakornok, közben a főiskolán kohómérnöki tanulmányokat folytatott. 1881-83-ban a keszthelyi gazdasági, majd a selmecbányai bányászati akadémián tanársegéd. 1890-ben Budapesten gyógyszerészi, 1893-ban Kolozsvárott gyógyszerészdoktori oklevelet szerzett. 1893-1895-ig Selmecbányán, majd Báton, 1913-tól Debrecenben gyógyszertár-tulajdonos. Több gyógyszerkészítményét szabadalmazták. A Magyarországi Gyógyszerész Egyesület tanügyi Bizottságának tagja volt. Közel 300 magyar és német nyelvű dolgozatában részletesen elemezte a forgalomba került új gyógyszereket. Újszerű megállapításaival sok vitát váltott ki.

Gépészmérnök, egyetemi tanár
Oklevelét a budapesti műegyetemen szerezte (1924). Németországi tanulmányútja után a budapesti műegyetem mechanikai technológiai tanszékén tanársegéd, majd adjunktus. 1934-1937-ig a Hubert és Sigmund Acél- és Fémárugyár gyárfőnöke, 1937-ben műszaki igazgatója, 1941-től 1944-ig vezérigazgatója. 1950-től a mechanikai technológiai tanszék vezetője a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen. Szakterületének, a mechanikai technológiának számos ágában (fa-, papír-, textil- és fémipar, hegesztéstechnika, anyagvizsgálat) folytatott eredményes kutató és gyakorlati munkát. Metallográfiai, hőkezelési és hegesztéstechnikai problémákat elméletileg tisztázott, és kidolgozta a megfelelő gyakorlati eljárásokat. 1974-ben a miskolci egyetem díszdoktorrá avatta.

Bánya- és kohómérnök, egyetemi tanár
1937-ben egy évig a bukaresti műszaki egyetemen építészmérnöknek tanult. 1938-ban átiratkozott a temesvári műszaki egyetem bánya- és kohászati karára. 1943-ban szerzett mérnöki diplomát. Részt vett egy fejtési páncélpajzs szerkesztésének elméleti kidolgozásában és gyakorlati működtetésében. Részt vett Bóday Gábor mellett az első üzemgazdasági osztály megszervezésében. A Bányászati Kutató Intézetben volt tudományos kutató, 1964-től a bányászati főosztályvezető-helyettese, 1966-tól az intézet vezetője, 1979-től a Központi Bányászati Fejlesztési Intézet vezérigazgató helyettese. A Miskolci Egyetemen a bányaművelés és a műszaki földtan tanára volt. 1973-tól az MTA tagja.

Skóciai születésű brit kémikus és fizikus
Az Edinburgh-i Egyetemen tanult. 1875-ben a Cambridge-i Egyetem, 1877-ben a londoni Royal Institution of Great Britain professzora lett, mindkét posztot haláláig betöltötte. Az alacsony és magas hőmérsékletek fizikájával és a kémiai változásokkal foglalkozott, főleg szerves anyagok esetében. A gázok cseppfolyósítását tanulmányozva 14K hőmérsékletet valósított meg. Elő tudott állítani nagymennyiségű cseppfolyós oxigént. Bebizonyította, hogy az oxigén és ózon paramágneses anyagok. Cseppfolyósította a hidrogént, argont, fluort. A szilárd hidrogént is sikerült előállítania, aminek megállapította a törésmutatóját, az olvadáspontját és forráspontját. Megmérte a H2 képződéshőjét. Vizsgálta a fény élettani hatását a szemre. Jelentősek a szerves kémia terén végzet kutatásai is. 1872-ben feltalálta a Dewar-palackot.

Olasz elméleti fizikus, egyetemi tanár
Már gyerekkorában kitűnt rendkívüli matematikai tehetségével. Rómában járt középiskolába majd egyetemre, és Fermi témavezetésével doktorált elméleti fizikából. Első publikációja, melyet másik fiatal professzorával, Gentilevel közösen jegyzett, még egyetemista korában jelent meg az atomi színképeknek Fermi statisztikus atommodelljével történő értelmezéséről. Joliot Curie-ék (Irène és Frédéric) kísérleti eredményeinek magyarázatára már 1932 elején megjósolta a később Chadwick által felfedezett neutronok létezését. 1933-ban tanulmányutat tett Heisenbergnél Lipcsében és Bohrnál Koppenhágában, miközben a kvantummechanikai kicserélődési erőkről és a magerők telítettségéről publikált alapvető tanulmányokat. 1937-ben soron kívül nevezték ki tanárnak Nápolyba, az egyetem elméleti fizika tanszékére. Utolsó megjelent publikációjában a Dirac egyenlethez hasonló, relativisztikus, szimmetrikus hullámegyenletet állított fel, megjósolván ezzel többek között a neutrinok tömegét is. Ez a kutatási terület a mai napig nyitott. Halálának rejtélye is mindmáig izgatja a közvéleményt: a 32 éves professzor Palermoban felszállt egy Nápolyba induló hajóra, de Nápolyba már nem érkezett meg. (Dr. Radnai Gyula)

Matematikus, műegyetemi tanár
1881-ben beiratkozott a műegyetem tanárképző egyetemes osztályára, ahol Kőnig Gyula ösztönzésére kutatómunkába kezdett. 1890-ben a tudományegyetemen doktorált. Rozsnyón, Debrecenben, majd Budapesten gimnáziumi, ill, főreáliskolai tanár. 1891-től a műegyetemen működött, 1916-18-ban a műegyetem rektora. Kutatási területei a variációszámítás, az algebrai számtestek elmélete, a determinánsok és mátrixok irreducibilitására vonatkozó vizsgálatok, valamint a geometriai szerkesztés elmélete voltak. A számelmélet terén legismertebb eredménye a Hilbert-féle bizonyítás egyszerűsítése. Pedagógiai tevékenysége is igen jelentős. 1896-tól az MTA tagja. Részt vett a századforduló matematikai tanterveinek készítésében. A matematikai tanulóversenyek egyik kezdeményezője és pártfogója. Az 1894-ben indult társulati Tanulóverseny folytatásaként és annak szellemében 1949 óta Kürschák József matematikai emlékversenyt rendeznek az abban az évben érettségizettek számára. Az 1960-as évek óta már középiskolások is indulhatnak a Kürschák-versenyen.

Mezőgazdasági vegyész
A budapesti egyetemen gyógyszerészeti tanulmányokat végzett. 1894-től a magyaróvári gazdasági akadémián tanársegéd. 1896-tól a kolozsvári gazdasági intézet, majd a Mezőgazdasági Akadémia kémiaprofesszora és 1920-ig a vegyvizsgáló állomás igazgatója. 1920-ban családjával együtt hazaköltözött Balassagyarmatra. Először a Földművelésügyi Minisztérium alkalmazta országos borászati felügyelőként, majd az Ampelológiai Intézetben dolgozott 1945-ig. Nemcsak oktatott, hanem kísérletezett és tankönyveket, kézikönyveket is írt. Munkásságának több területe volt, a tejvizsgálat mellett a borászat, a szeszgyártás kémiai folyamataival, valamint gazdaságosságával foglalkozott. Cikkei és tanulmányai magyar és német szaklapokban jelentek meg.

Gyógyszerész, biokémikus, egyetemi tanár
Apja csíkszeredai patikájában gyakornok, 1924-ben a budapesti tudományegyetemen gyógyszerészi, 1926-ban ugyanott gyógyszerészdoktori oklevelet szerzett. 1926-ban budapesti Egyetem Közegészségtani Intézetében tanársegéd. Az 1930-as évek elejétől a szegedi egyetemen dolgozott Szent-Györgyi Albert biokémiai intézetében. Itt szerzett biokémiai doktorátust 1932-ben. 1940-ben a budapesti Phylaxia Oltóanyag-termelő Intézetbe került, ahol elsőként vezette be a szérumtermelésbe a liofilizálás módszerét. 1945-ben a budapesti Szervita Gyógyszervegyészeti Laboratórium vezetője, itt penicillin- és sztreptomicin-kutatásokkal foglalkozott. 1949-ben számos dolgozata jelent meg a párizsi Journal Physiologie c. szaklapban. Párizsból került a kanadai, montreali egyetem Mikrobiológiai és Higiéniai Intézetébe, ahol a BCG-oltások hatásával, a fagocitákkal, az influenza vírusával és az antihisztaminokkal foglalkozott és itt egyetemi tanár lett.

Meteorológus, egyetemi tanár
A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen végzett (1929-33). 1937-ben lépett a Meteorológiai Intézet szolgálatába, 1937-től a Légierő repülő-időjelzői beosztásában szolgált. Hadifogságból hazatérve 1947-től a Néphadsereg időjelző tisztje, 1950. december 15-én az Országos Meteorológiai Intézet parancsnoka, 1953-tól ugyan ennek igazgatója. Nagy érdeme a meteorológiai állomáshálózatok sűrűségének meghatározása; a meteorológiai kutatások, szolgáltatások és a környezetvédelem meteorológiai modelljének gazdasági hatékonysága. Nevéhez fűződik a pestszentlőrinci obszervatórium, a siófoki viharjelző obszervatórium, és több mezőgazdasági állomás életrehívása. Főbb kutatási területei a légkör egyensúlyi feltételeinek értelmezése, különös tekintettel a zivatarok előrejelzésére. (Bartha Lajos)

Orvos, radiológus, egyetemi tanár
1938-ban szerzett orvosi oklevelet a debreceni egyetemen. Utána a Kaposvári Kórházban, 1941-től a pécsi szemészeti klinikán, majd az I. sz. belklinikán dolgozott, ahol 1946-tól tanársegéd, 1952-től adjunktus és a röntgenlaboratórium vezetője, 1953-tól docens, emellett az egyetemen radiológiát oktatott. Nevéhez fűződik a pécsi egyetem röntgenklinikájának megszervezése, amelynek 1963-tól igazgatója volt. Ugyanakkor lett egyetemi tanár is. Jelentős érdemei voltak az angiográfiás vizsgáló módszerek indikációinak és metodikájának kidolgozásában. Magas színvonalon művelte a gasztroenterológiát. Kiváló röntgendiagnoszta volt

Matematikus
Középiskolásként a Középiskolai Matematikai Lapok egyik legeredményesebb feladatmegoldója volt. Első számelméleti cikkét még egyetemista korában írta Kalmár László segítségével. Ez a cikk egy csapásra megalapozta hírnevét. Az egyetem elvégzésével szinte egy időben, 1934-ben szerzett doktori fokozatot, amelyet rögtön egy Manchesterbe szóló meghívás követett. Négy évet töltött itt, majd 1938 és 1954 között az USA-ban élt. Már addig is sokat utazott, de 1954 után szinte lehetetlen állandó tartózkodási helyét meghatározni. Rövidebb-hosszabb időt töltött Magyarországon, Angliában, Kanadában, Ausztriában, de legtöbbet talán konferenciáról konferenciára utazva. A halál is egy varsói konferencián érte utol. Több mint 1500 cikket publikált, jórészt társszerzőkkel. Egy Erdőssel közös cikk komoly rangot jelentett a matematikusok világában. Kutatási területe átfogja a számelméletet, a kombinatorikát, a halmazelméletet, a valószínűségszámítást, a topológiát, a komplex és valós függvénytant, a polinomelméletet és a Fourier-sorok elméletét. Eredményei közül talán a prímszámtételre Selberggel közösen adott elemi bizonyítás, valamint az Erdős-Kac, Erdős-Szekeres, az Erdős-Wintner és az Erdős-Selfridge-tételek emelhetők ki. Nyolc akadémiának volt tagja és hat egyetemnek díszdoktora. Ő volt az első magyar matematikus, aki megkapta a matematikai Nobel-díjnak tekinthető Wolf-díjat. Rendkívül színes, közvetlen, jó szándékú és jó humorú egyéniség volt, akinek mondásai, szokásai, a vele kapcsolatos anekdoták sokáig fenn fognak maradni a matematikusok körében. Számos díjat alapított matematikusok számára, ezen kívül külön összegeket ajánlott fel egy-egy probléma megoldásáért.

Erdélyi magyar fizikatanár, tankönyvíró
Ezerkilencszázötvenkilencben végezte el a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem matematika-fizika szakát. Szülővárosában, a magyar középiskolában lett tanár 1959-től 1960-ig, majd 1960-tól 1966-ig a vegyes román-magyar-ukrán 1. számú középiskolában. Kolozsvárra került, líceumokban tanított 1980-ig. Tíz évig fizika szaktanfelügyelő, majd 1990-ben főtanfelügyelő-helyettes Kolozs megyében; 1990 őszétől a Brassai Sámuel Elméleti Líceum tanára nyugdíjazásáig. Kutatási területe a fizikatörténet és a fizika szaktárgy pedagógiája volt. Több tankönyv szerzője, fordítója, lektora. Tanulmányai, cikkei magyar és román szaklapokban jelentek meg. (Hujter Mihály)

Angol-amerikai fizikus, feltaláló, természetfilozófus
A gróf katona, államférfi, természetfilozófus, feltaláló és szociális reformer is volt egy személyben. Rumford a 400 oldalas esszéjében (A konyhai tűzhelyek felépítése, konyhai edények, megjegyzések és észrevételek a különböző főzési folyamatokról, javaslatok a leghasznosabb eljárások felhasználására) azt írja: "A kémiai filozófiában, a természetfilozófia más ágazataiban, a mechanikában az utóbbi időben elért briliáns felfedezések nagy előnyére válhatnak a főzés tökéletesítésének. Feltételezhetően rövidesen színre fog lépni az a felvilágosult és liberális gondolkodású személy, aki ezt alaposan meg fogja vizsgálni tudományos szempontból is. Mert a főzés tudományán kívül vajon milyen más tudományág az, mely nagyobb mértékben lehetne az emberiség kényelmének és élvezeteinek szolgálatára?"

Amerikai kémiaprofesszor, oktatási szakember, diplomata
Kémiából doktorált a Harvard egyetemen 1917-ben. 1933-ban ő lett a Harvard egyetem elnöke, s az maradt 1953-ig. Döntő szerepe volt abban, hogy az egyetem ez alatt a húsz év alatt világszínvonalú oktatási és kutatási intézménnyé fejlődött. Bevezette a felvételi vizsgát, hogy a hallgatók ne szociális helyzetük, társadalmi kapcsolataik révén, hanem tehetségük, képességeik révén kerüljenek be az egyetemre. Modernizálta az egyetemi alapképzés tantervét. Következetes és sikeres oktatáspolitikájáért az Amerikai Kémiai Társaság legmagasabb kitüntetését, a Priestley-érmet kapta, és jelentős kormánykitüntetésben is részesült. Aktívan támogatta a természettudomány belső világát feltáró, a tudomány fontosságát meggyőzően bemutató diszciplínának, a tudománytörténetnek, mint önálló tantárgynak bevitelét a közép- és felsőfokú oktatásba. Személyes tekintélyével segítette olyan fiatal kutatók, mint Thomas Kuhn karrierjének kibontakozását. Magas szintű elnöki bizottságokba hívták meg, ahol rendszeresen kikérték véleményét állambiztonsági kérdésekben. 1943-ban kulcsszerepe volt a Manhattan program beindításában, 1950-ben a NATO európai hadállásainak megerősítésében, majd 1957-ig az Egyesült Államok nagykövete volt a Német Szövetségi Köztársaságban. (Dr. Radnai Gyula)

Norvég-dán amatőr matematikus, földmérő
Jogot végzett a koppenhágai egyetemen, hogy tanulmányainak költségeit fedezze, földmérői munkát vállalt. A továbbiakban a földmérői munkát folytatta, elvégezte Oldenburg, majd egész Dánia háromszögelését. A földmérések alapján térképeket is készített. Ő javasolta először a komplex számok geometriai értelmezését, a komplex számsíkon való ábrázolását. Erre vonatkozó, dán nyelven írt dolgozatát 1797-ben felolvasták a Dán Királyi Akadémián, azonban munkája nemzetközileg nem vált ismertté. 1806-ban tőle függetlenül Argand is felismerte a komplex számok ábrázolásának lehetőségét, ezért ez Argand-diagram néven vált ismertté. Westel munkájára csak 1895-ben hívták fel a figyelmet.

Német csillagász
A porosz földmérésnél, majd a hannoveri vasúti irodánál dolgozott. 1847-ben a berlini csillagvizsgáló szolgálatába állt, ahol a felső légkörben zajló folyamatokat kezdte tanulmányozni. Vizsgálta a sarki fény és az állatövi fény jelenségét, majd az alkonyati légköroptikai jelenségeket, amelyek a Krakatau-vulkán 1882-es kitörésével voltak kapcsolatban. Felfedezte az éjszakai világító felhők jelenségét, melyek vizsgálatára nemzetközi együttműködést szorgalmazott. (Piriti János)

Amerikai csillagász
A nagyhírű Vesto Melvin Slipher testvére. 1908-tól 1961-ig a Lowell Obszervatóriumban (Flagstaff, Arizona) dolgozott, amelyet 1916 és 1954 között testvére irányított. Earl Carl Slipher a Lowell Obszervatórium ügyvezető igazgatója volt 1957 januárjától 1958 szeptemberéig. Bolygókutató, legjelentősebb munkáját a Mars bolygó vizsgálatával érte el. A Photographic History of Mars, (1905-1961) az űrkutatás előtti korszak Mars megfigyeléseinek fontos összefoglalása. Nevét, testvérével közösen a Slipher-holdkráter és az 1766 sz. Slipher kisbolygó őrzi. (Bartha Lajos)

Jezsuita matematikus, egyetemi tanár.
1753-ban belépett a jezsuita rendbe s tanulmányai végeztével tanárként működött. 1768-1773-ban a bécsi Theresianum kormányzója. A rend feloszlatása után a nagyszombati, majd budai, ill. pesti tudományegyetem bölcsészeti karán a matematika (1773-74), majd a matematikus-, ill. mérnökképzés fejlesztése érdekében felállított felsőbb matematika tanszék tanára, mint ilyen az 1782-ben megszervezett Mérnöki Intézet (Institutum Geometricum) egyik legfontosabb tárgyának előadója. Kéziratban maradt munkáját utóda, Pasquich János adta ki. Végrendeletében 200 forintot hagyott a pesti egyetem bölcseleti karára, azon kikötéssel, hogy kamatai szegény beteg katholikus bölcselet-tanulók gyámolítására fordíttassanak.

Mérnök
Tanulmányait a budapesti műegyetemen végezte, majd Oltay Károly tanársegédje lett. Részt vett a Dunavölgyi Lecsapoló Csatorna építésében. Ezt követően a Délivasút pályafenntartási osztályán működött. 1923-1949-ig magánmérnöki tevékenységet folytatott, majd a budapesti Földmérő és Talajvizsgáló Iroda főmérnöke volt. Jelentős eredményeket ért el geodéziai műszerek szerkesztésével; tangens távmérőjét korszerűsítve ma is gyártják. Egy poláris koordináta-felrakó és a Gamma-Duplex szögprizma is az ő alkotása. A Földmérési és birtokrendezési enciklopédia (Szerk. Fasching Antal, Bp., 1919) munkatársa volt.

Matematikus, egyetemi tanár
1970-ben szerzett matematikusi diplomát a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen. Pályája kezdetétől az MTA SZTAKI volt a fő munkahelye, de nemzetközileg is elismert kutatóként, szakértői munka és ösztöndíjak keretében, valamint vendégprofesszorként sokat járt külföldön. Az MTA SZTAKI Operációkutatási Osztályát 1989-től, az Operációkutatás és Döntési Rendszerek Laboratóriumot és Osztályt 1991-től vezette. A Budapesti Corvinus Egyetem MTA SZTAKI-ba kihelyezett Gazdasági Döntések Tanszékének 1995-től tanszékvezető egyetemi tanára. Kutatómunkája két fő területe a nemlineáris optimalizálás strukturális kérdései és egyensúlyi rendszerek, másik a döntéstámogató rendszerek és a térbeli döntési problémák. Eredményeit főleg rangos nemzetközi folyóiratokban publikálta. Alapító tagja volt a Magyar Operációkutatási Társaságnak. Alelnöke, majd elnöke az MTA Operációkutatási Bizottságának, tagja az MTA Matematikai Doktori Bizottságának, az MTA SZTAKI Tudományos Tanácsának, a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Kari Tanácsának. Több folyóirat szerkesztőbizottságának munkájában is részt vett.

Német csillagász
A 20. század egyik legsikeresebb és legeredményesebb megfigyelő csillagásza. A göttingeni egyetemet elvégezve 1919-től a Hamburg-Bergedorfi csillagvizsgálóban dolgozott. 1931-ben az USA-ba emigrált. F. Zwickyvel 1934-ben megállapították, hogy a Rák-köd (M1) fénylő gázfelhője az 1572. évi szupernova-robbanás maradványa. A 2. világháború alatt végzett megfigyelései alapján kimutatta, hogy a csillagrendszerek távolságának meghatározásában fontos delta Cephei csillagok fényerőségük alapján két csoportot alkotnak. Vizsgálatai szerint a spirális csillagrendszerek csillagai két csoportra, a spirálkarokban elhelyezkedő forró fiatal I. populációra, és a középen tömörülő idősebb II. populációra oszthatók. Ennek alapján végzett számításai szerint az ismert világegyetemben mért távolságokat és a világegyetem életkorát a korábban feltételezettnél kétszer nagyobbnak tekintik. Eredményesen azonosított több, erős rádiósugárzású forrást optikailag észlelhető objektumokkal (Cygnus A, Virgo-A, stb.). Munkásságát 1954-ben a Királyi Csillagászati Társaság aranyérmével, 1955-be az amerikai Bruce aranyéremmel ismerték el. Nevét egy holdkráter, az 1501.sz. kisbolygó és a "Baade óriástávcső" őrzi. (Bartha Lajos)

Német biokémikus, Nobel-díjas
A marburgi és a göttingeni egyetemen tanult, utóbbi helyen szerezte meg a doktori címet, 1927-ben. Ezután Göttingenben, majd a danzigi (ma: Gdansk, Lengyelország) Műszaki Főiskolán tanított, és 1936-ban a Kaiser Wilhelm Intézet (a későbbi Max Planck Intézet) igazgatója lett. Max Planck Társaság elnöki tisztét 1960-tól 1972-ig töltötte be. 1929-ben, csaknem egyidőben az amerikai E.A. Doisyval, elkülönítette a női ösztrogén hormont, majd az androszteron nevű férfihormont, végül pedig a progeszteront, a terhesség hormonját. Felfedezésével utat nyitott a fogamzásgátló tabletta megalkotása előtt. Sok kutatást végzett a nemi hormonok kölcsönhatásával és potenciális rákkeltő hatásával kapcsolatban. A kortizon ipari előállítása nagyrészt Butenandt hormonkutatásaira vezethető vissza. Leopold Ruzickával együtt elnyerték az 1939-es kémiai Nobel-díjat a nemi hormonokkal kapcsolatos munkásságukért. Bár Butenandtot a német kormány arra kényszerítette, hogy visszautasítsa a díjat, azt 1949-ben végül mégis átvehette.

Francia fizikus, csillagász
1934-től a strasbourgi obszervatórium munkatársa, majd 1943-tól a párizsi asztrofizikai intézet munkatársa, 1951-től igazgatója. Felismerte, hogy fotóelektronokkal sok nagyságrenddel nagyobb fényérzékenység érhető el, mint a hagyományos fényképezéssel. Az általa kifejlesztett ún. Lallemand-kamerával elsőként sikerült nagyon rövid expozíciós idő alkalmazásával kiküszöbölni a légköri nyugtalanság hatásait, és olyan halvány égi objektumokat, ill. színkép-részleteket megörökíteni, amelyek addig észlelhetetlenek maradtak. Érdemeit a londoni Királyi Csillagászati Társaság az Eddington-díjjal ismerte el (1962). Nevét egy holdkráter és az 6447.sz. kisbolygó őrzi. A Francia Tudományos Akadémia a csillagászok jutalmazására 2004-ben Lallemand-díjat alapított. (Bartha Lajos)

Erdőmérnök, főiskolai tanár
1874-ben lépett állami szolgálatba a besztercebányai királyi Jószágigazgatóságnál, de dolgozott erdőbecslőként, erdőrendezőként és erdőmesterként Pozsonyban, Horvátországban, Lugoson és Orsován is. 1895-től a selmeci akadémia erdőhasználati tanszékének tanára, majd vezetője. Ő vetette meg alapját az akadémiai gyümölcsfaiskolának, közreműködött az Erdészeti Műszótár szerkesztésében, s jelentős volt vízépítészeti munkássága is. Tanulmányai jelentek meg az Erdészeti Lapokban. Találmányai a gyakorlati geodéziai feladatok megkönnyítését szolgáló kisebb jelentőségű ötletek megvalósításai. Az elsők között alkalmazta nálunk a fotogrammetriát erdőgazdasági téren.

Orvos, gyermekgyógyász
Pályáját a Stefánia Gyermekkórházban, a Gyermekklinikán kezdte, ifj. Bókay János idejében. 1916-1926 között a Magyar Királyi Állami Gyermekmenhely (ma: Heim Pál Gyermekkórház) egyik osztályvezető főorvosa volt. 1926-ban megbízták az új, Madarász utcai Gyermekkórház szervezésével, igazgatásával, ahol csak 1929-ben kezdhette meg gyógyító munkáját. 1943 végén, az akkori jogfosztó törvények miatt nyugdíjazták. A háború a Péterfy Sándor utcai kórház rendelőintézetében dolgozott. Rendkívüli tanári címet kapott, kandidátus lett. Megválasztották a Magyar Gyermekorvosok Társasága elnökének. Tagja volt a Gyermekgyógyászat c. folyóirat szerkesztőbizottságának. Több könyvet írt, a legfontosabb: A gyermekorvoslás tankönyve, amiben Bókay János és Bókay Zoltán volt a társszerzője. A gyermekgyógyászatnak minden ágával eredményesen foglalkozott. Jelentős eredményeket ért el az angolkór, a chorea minor és a tüdőgyulladás gyógyítása terén. A csecsemő- és gyermekgyógyászat területén nemzetközi hírnevet szerzett.

Norvég matematikus
Az Oslo-i (1925-ig Kristiania) egyetemen tanult, majd itt is oktatott 1930-ig. Első publikációi a fizika területén születtek. 1915-ben egy Göttingenben töltött félév fordította érdeklődését a matematika felé. 1930-tól 1938-ig Bergenben, egy kutatóintézetben dolgozott, majd visszatért az Oslo-i egyetemre és nyugdíjazásáig itt tevékenykedett. Legfontosabb kutatási területei: a diofantoszi egyenletek, a matematikai logika, és az absztrakt algebra, ezen belül a csoportelmélet és hálóelmélet. Legjelentősebb eredménye a Löwenheim eredményének továbbfejlesztésével megfogalmazott ún. Löwenheim-Skolem-tétel, amely a később bevezetett modellelméletben nagy jelentőségű. Nevéhez fűződik a Skolem-féle normálforma és a Skolem-paradoxon is.

Magyar-osztrák matematikus
Apja magyar, anyja osztrák. Matematikusként doktorált 1917-ben Bécsben; a disszertációja kétváltozós Fourier-sorokról szólt. 1921-től Berlinben alkalmazott matematikai kutatásokat végzett, habilitálni készült, de a nácik hatalomra kerülésekor későbbi férjével, Richard von Mises matematikussal Isztambulba költözött; ott lettek mindketten a matematika professzorai. (Hilda még törökül is megtanult.) 1939-ben az Egyesült Államokba emigráltak. Hildának nagyon keményen kellett küzdenie, hogy nő létére tehetségét elismerjék. Egy cikksorozatot publikált a Mendel-féle öröklődéstan valószínűség-elméleti vonatkozásairól. Ma már a 20. századi alkalmazott matematika egyik legnagyobb tudósának tartják. (Hujter Mihály)

Orvos, belgyógyász, egyetemi tanár
Orvosi tanulmányait Szegeden végezte. Orvosdoktorrá 1935-ben avatták, de már orvostanhallgató korában előbb az Anatómiai Intézetben, majd a belgyógyászati klinikán dolgozott. 1945-től Pécsett adjunktus, egyben a belgyógyászati diagnosztika című tárgy előadója. 1950-ben megbízták a II. sz. Belgyógyászati Klinika megszervezésével a pécsi egyetemen, amelynek tanszékvezető egyetemi tanára volt. 1953-1956 között a Pécsi Orvostudományi Egyetem rektorhelyettese. Egyetemi működése alatt 1950-ben a volt Irgalmasrendi Kórház épületében kiemelkedően működő klinikát szervezett. Tudományos érdeklődése az allergiás vesebetegségek klinikopathológiájára és kezelésére irányult. Nemzetközi elismerést váltott ki a vesebetegek gondozása terén alkalmazott módszere.

Gyógyszerész
A szegedi tudományegyetemen 1935-ben gyógyszerészi, 1942-ben gyógyszerészdoktori diplomát szerzett. Kolozsvárott analitikai kémiai munkát végzett. 1950-1957 között kiszombori és makói patikákban dolgozott. Gyógyszerismertető előadásokat tartott. 1957-től a szegedi orvostudományi egyetemen a Gyógynövény- és Drogismereti Intézetben előbb tanársegéd, majd adjunktus. 1976-1979 között az intézet megbízott vezetője. Drogok hatóanyagait vizsgálta. Számos új eljárást dolgozott ki szerkezetük megállapításához, szennyezésvizsgálatokat végzett.

Amerikai fizikus, Nobel-díjas
A berlini és a göttingeni egyetemen tanult, majd a chicagoi egyetem munkatársa lett. Itt végezte 1909-ben híres olajcseppkísérletét, amellyel meghatározta az elemi elektromos töltés értékét. Igazolta Einstein fényelektromos egyenletét is, meghatározta a Planck-állandó pontos értékét. 1921-ben a Kaliforniai Műszaki Egyetem pasadenai Norman Bridge Fizikai Intézetének igazgatója lett. Itt kozmikus sugárzási kísérletekbe kezdett. Az intézet végrehajtó tanácsának 1945-ig, visszavonulásáig volt az elnöke. 1923-ban fizikai Nobel-díjjal tüntették ki az elemi elektromos töltésre és a fényelektromos hatásra vonatkozó munkájáért.

Angol fizikus, csillagász
A modern spektroszkópia jelentős művelője. Tanulmányait a londoni Imperial College-ben végezte, Sir Norman Lockyernek, a csillag-színképelemzés úttörőjének tanítványa. A Dél-Kensingtoni csillagvizsgálóban elsőként mutatta ki, hogy a napfoltok a környezetüknél alacsonyabb hőmérsékletűek (1903). Először sikerült az alacsony hőmérsékletű csillagokban molekulák, így titánium-oxid jelenlétét kimutatni. Az üstökösökben a szén-monoxid jelenlétért állapította meg, Hat teljes napfogyatkozást figyelt meg, és megtalálta a felső naplégkörben a magnézium-hidrid vonalait. (1907). A Bohr-atommodell korai alkalmazójaként a Nap légkörben az ionizált hélium megfigyeléséből levezette a proton-elektron tömegarányát. 1927-ben a Royal Society Yarrow professzoráva nevezték ki. Jól áttekinthető, világos kézikönyveiből nemzedékek tanultak. A Királyi Csillagászati Társaság aranyéremmel (1915), a Royal Society a Királyi Éremmel (Royal Medal, 1918) az USA Nemzeti Akadémiája a Henry Draper éremmel jutalmazta. (Bartha Lajos)

Osztrák születésű német matematikus, csillagász
Főleg a geofizika (földrengéstan) elméleti kérdéseivel foglalkozott. Bécsben, majd L. Boltzmann mellett Münchenben tanult. Első jelentős munkája a Naptól megvilágított háromtengelyű égitest fényesség változásával foglalkozott. 1902-től a göttingeni, bécsi, lipcsei egyetemeken tanított, 1925-ben a göttingeni egyetem professzora, ahol szorosan együttműködött Wiechert Geofizikai Intézetével. A Herglotz-Wiechert inverzió - a rengéshullám sebesség-mélység összefüggéséről - tette lehetővé a földrengési adatok földszerkezeti értelmezését. Folytatta Lord Kelvin munkáját a homogén gömb deformációjáról, ezen az alapon már 1905-ben közölte a Föld rugalmas tulajdonságait leíró differenciálegyenletekről szóló dolgozatát, megalapozva a Föld-árapály vizsgálat elméletét. (Bartha Lajos)

Állatorvos, mezőgazdász, gazdasági akadémiai tanár
1986-ban végzett a Magyaróvári Gazdasági Akadémián. 1887-től a budapesti állatorvosi főiskolán folytatta tanulmányait, s ezek befejezése után a szentimrei földműves iskolához nevezték ki ösztöndíjas segédnek. Fél év múlva, 1889 októberében állami ösztöndíjasként került Magyaróvárra, s mint okleveles állatorvos az állategészségtan és állatkereskedés tárgyakat oktatta. 1893-ban az Állatgyógyászati Állomás vezetője lett. 1898-ben rendes tanár lett. Az állatbonc- és élettan, az állategészségtan, állatgyógyászat és állatkereskedés tantárgyak oktatása mellett előadásokat tartottak a gazdáknak falusi téli tanfolyamokon Moson vármegye községeiben. Az 1900-1903 közötti években többször járt bel- és külföldi kiküldetéseken, tanulmányutakon. 1903-ban a Magyaróvárott a Tejkísérleti Állomás vezetőjévé nevezték ki. 1906-tól tanította az akadémián a tejgazdaság című tantárgyat is 1909-1919-ig a Magyaróvári Gazdasági Akadémia igazgatója volt.

Matematikus, tanár
Tanulmányait a budapesti egyetemen kezdte, az Eötvös Kollégium tagja volt. Az 1. világháború kitörésekor bevonult katonának, 1915-ben orosz hadifogságba esett, 1920-ban tért haza. Tanulmányait folytatva 1921-ben matematika-fizika szakból tanári oklevelet szerzett. 1922-ben matematikából doktorált. 1921-től a budapesti egyetem geometriai tanszékén tanársegéd. 1925-26-ban Rockefeller-ösztöndíjjal Párizsban, majd Hollandiában, Delftben tanult tovább. 1932-ben magántanárrá képesítették. 1932-től az Eötvös-kollégium s a Középiskolai Tanárképző Intézet előadó tanára. Munkássága a differenciálgeometria és a differenciálegyenletek, majd később a Pfaff-féle rendszerek területére terjedt ki.

Francia matematikus, fizikus
A függvények trigonometrikus sorbafejtésével hathatós eszközt biztosított a fizika differenciálegyenleteinek megoldásához. Munkássága az analízis egy új ágának kialakulásához és a függvényfogalom általánosításához vezetett. 1807-ben mutatta be az akadémián a hővezetés differenciálegyenletét tartalmazó dolgozatát. 1822-ben publikálta A hővezetés matematikai elmélete című klasszikus művét. Két évvel később az akadémia tagja és titkára lett. A Fourier-sorok és a Fourier transzformáció ma már nélkülözhetetlen eszközei a matematikai fizika parciális differenciálegyenleteinek megoldásában. Rájuk épül az ún. harmonikus analízis. Dirichlet belőlük kiindulva adta meg a függvény ma is elfogadott definícióját. A Fourier-analízis témakörét a magyar matematikusok (Fejér Lipót, Riesz Frigyes) is intenzíven kutatták. Neve ott van a hetvenkét francia tudós között az Eiffel-tornyon.

Angol csillagász
A greenwichi Királyi Obszervatórium spektroszkópus asszisztense, napfizikus. A londoni Kings College-ben tanult, de egyetemi fokozatot nem nyert. 1873-tól a Royal Greenwich Observatory-ban dolgozott, ahol főleg napfolt vizsgálatokat végzett. Régi feljegyzésekből visszamenően meghatározta a napfoltok számának változását (1610-ig), és kimutatta, hogy a 11 éves napfoltszám-ciklus 1645-1715 közt szinte teljesen szünetelt ("Maunder-minimum"). Felismerte a német Gustav Spoerertől függetlenül, hogy a napfoltok helyzete a napegyenlítőhöz viszonyítva a 11 éves ciklus során szabályosan változik. Megfigyeléseivel megállapította, hogy a "Mars-csatornák" látványa optikai csalódás. Széles körű tudománynépszerűsítő munkát is végzett. Testvérével, Thomas Frid Maunderrel (1841-1935) 1890-ben megalapította a Brit Csillagászati Társaságot. 1875-ben nősült meg, első feleségétől 5 gyermeke született. 1895-ben újból megnősült felesége, Annie Scott Dill Russell tudományos munkatársa is volt, akit a Királyi Csillagászati társaság egyik első hölgy tagjául választott 1916-ban. (Bartha Lajos)

Mexikói csillagász
1959-től a Királyi Csillagászati Társaság első "fejlődő országbeli" tagja. Filozófiát tanult, majd az újonnan alakult mexikói csillagvizsgáló munkatársa lett. 1943-44-ben tanulmányúton a Harvard Obszervatóriumban dolgozott. Az itt kezdett munkát folytatta Mexikóban ahol 1948 és 1968 között az obszervatórium igazgatója volt. Legjelentősebb felfedezései (George Herbigtől függetlenül) a kialakulóban lévő csillagok és környezetük közötti kölcsönhatás során keletkező jellegzetes, ún. Herbig-Haro-objektumok voltak. Számos további felfedése között egy szupernóva és egy üstökös is található. (Piriti János)

Gyógyszerész, miniszter, lapszerkesztő, író
1899-ben a budapesti tudományegyetemen gyógyszerészi diplomát szerzett. 1908-ban a Gyógyszerészi Hetilap szerkesztője. 1914-ben patikajogot kapott Csepelen. 1917-ben szerkesztette a Gyógyszerészeti Szemlét. 1918-ban létrehozta a Vidéki Gyógyszerészek Országos Szövetségét, melynek elnöke volt. 1919. ápr. 1-jén Aradon a Nemzeti Bizottmány tagja, majd a szegedi kormány népjóléti minisztere. Társelnöke a Nemzeti Demokrata Pártnak. 1927-ben a Gyógyszerész Értesítő szerkesztője. 1929-ben a Bp. VI. ker. Teréz krt. 56. szám alatt patikajogot nyert.

Vegyész-és egészségügyi mérnök
A budapesti műegyetemen szerzett vegyészmérnöki, majd nagybátyja, Heller Farkas ösztönzésére közgazdasági oklevelet. Az 1920-as évek végétől az Országos Közegészségügyi Intézet munkatársa, majd 1935-1938 között az Iparügyi Minisztérium főmérnöke volt. 1938-tól a Wander Gyógyszergyár főmérnöke, később vezérigazgatója 1948-ig. Ezt követően ismét az Országos Közegészségügyi Intézet vezető munkatársa volt. Kutatómunkája a vízegészségügyre, az ipari üzemek vízgazdálkodására, a vízkezelési technológiák kidolgozására és a szennyvíztisztításra terjedt ki. Jelentős szerepe volt számos szabvány és egészségügyi rendelet megalkotásában. A hazai felsőoktatásban szakmérnöki és orvostovábbképző tanfolyamok előadója.

Német orvos, az energiamegmaradás törvényének egyik fölfedezője
Orvosnak tanult a Tübingeni Egyetemen. 1840-ben hajóorvosként Jáva felé utazott egy holland hajón, amikor megfigyelte, hogy a matrózok vénás vére a trópusokon vörösebb, mint a mérsékelt égöv alatt. Arra következtetett, hogy a szervezetben ilyenkor kisebb fokú oxidációs folyamatok zajlanak le, minthogy az életműködéshez szükséges hő egy részét a természet szolgáltatja, és ez csökkenti a vénás és artériás vér közötti színbeli különbséget. Innen eljutott ahhoz a gondolathoz, hogy az élelmiszer oxidációjából származó kémiai energia, a test hője és az emberi test által végzett munka egymásba átalakíthatók, s eközben az energia nem vész el, és nem is keletkezik, csak átalakul. Ezzel elsőként fogalmazta meg az energiamegmaradás törvényét, mely később a termodinamika első főtételének alapjául szolgált. Mayer a gázok állandó térfogaton és állandó nyomáson vett fajhőjének viszonyából következtetett a hő munkaegyenértékére, és nagyságrendileg helyes közelítő értéket adott meg. Mayer gondolatai kezdetben nem váltottak ki visszhangot. Ebben bizonyára szerepet játszott az is, hogy az energia fogalmát nem definiálta szabatosan. Később prioritási vitába került James Joule-lal. Ez évekre súlyos idegállapotba hozta. Élete vége felé több elismerésben volt része: kitüntette a Royal Society és tagjává választotta a Francia Tudományos Akadémia.

Szovjet matematikus
A Szentpétervári Egyetemen 1914-ben végzett. 1918-tól 1920-ig a Permi Egyetemen tanított, azután a Leningrádi Műszaki Főiskola matematikaprofesszorává nevezték ki. 1925-től a Leningrádi Állami Egyetem számelmélet tanszékét is vezette. 1932-ben lett a Szovjet Tudományos Akadémia matematikai intézetének igazgatója, 1934-ben pedig a Moszkvai Állami Egyetem matematikaprofesszora. Az MTA tagja volt. Tudományos tevékenysége kiterjed az analitikus számelmélet egész területére. 1934-ben új módszert dolgozott ki trigonometrikus összegek becslésére. Ez lényegesen előbbre vitte a Waring-probléma megoldását. Bebizonyította, hogy minden elegendően nagy páratlan szám előállítható három páratlan prímszám összegeként, és ezzel részben igazolta a Goldbach-sejtést.

Német-amerikai fizikus, Nobel-díjas
1912-ben költözött szüleivel Németországból az Egyesült Államokba. 1933-tól az illinois-i egyetemen a molekuláris spektroszkópia kérdéseivel foglalkozott, s e témában nyert doktori címet 1936-ban. 1937-1941 között a Columbia egyetem munkatársaként a molekulasugár-technika spektroszkópia felhasználásának lehetőségeit vizsgálta. A 2. világháború idején részt vett a mikrohullámú generátor fejlesztési munkáiban. 1946-tól ismét a Columbia egyetem kutatójaként dolgozott, ahol 1959-ben kinevezték a fizika professzorává. A fizikai Nobel-díjat 1955-ben kapta, Willis Eugene Lamb amerikai fizikussal megosztva, az elektron mágneses momentumának pontos meghatározásáért.

Amerikai fizikus
1955-ben doktorált a Columbia Egyetemen. Doktori munkájaként C. H. Townes vezetésével közreműködött az első mézer tervezésében és megépítésében. 1955-től nyugdíjazásáig a Bell Laboratórium kutatója volt, itt 1958 és 1980 között a kvantumelektronikai kutatócsoportot vezette. A kvantuminformatika és az optikai szálak kutatásának területén értek el jelentős eredményeket, nevét viseli a szolitonvezetésre vonatkozó Gordon-Haus effektus. (Piriti János)

Vízépítő mérnök
Tanulmányait a bécsi hadmérnöki akadémián végezte. Kamarai mérnökként a pozsonyi Duna-szakaszon, később a bácsi kamarai kerületben működött. Számos értékes felmérési lapja és szabályozási terve maradt fenn a Duna Dévény és Komárom közti, valamint mohácsi szakaszáról és a bácskai mocsarak lecsapolásáról. A bácsi kerületben végzett eredményes vízrendezési munkáinak elismeréséül 1788-ban kamarai igazgató mérnöknek nevezték ki Zomborba. Felismerve a Duna és a Tisza közti jelentős szintkülönbséget, fivérével, Gáborral együtt tervet készített egy Monostorszeg és Újverbász között építendő hajózó és lecsapoló csatornára. A munkálatok 1793-ban kezdődtek meg vezetésével, s a csatorna már Sztapárig hajózható volt (1797), amikor a társulat vezetősége kibuktatta a társulatból őt és távol levő fivérét, Gábort, s a munkálatok befejezését az akkori építési főigazgatóra, Heppe Szaniszlóra bízta. Ő és fivére elszegényedve haltak meg.

Gépészmérnök
A budapesti műegyetemen szerzett gépészmérnöki oklevelet. Vidéki kórházak, klinikák épületgépészeti munkáit irányította, nevéhez fűződik Esztergom vízellátásának megvalósítása is. 1933-1939 között a Margitszigeti Nagyszálló felújítását irányította. 1945-től a Francia Magyar Pamutipar kelenföldi gyárának újjáépítését irányította. 1949-ben a Vízvezeték- és Fűtésszerelési Vállalat műszaki osztályvezetője, később főmérnöke lett. Ő irányította a Felsőmagyarországi Vegyiművek sajóbábonyi gyárának csőszereléseit. 1953-57-ben a 2. sz. Szerelőipari Tröszt főmérnöke, majd az Építésügyi Min. 4. sz. Szerelőipari Igazgatóságának vezetőhelyettese 1963-ig. Több építészeti, épületgépészeti szakkönyve jelent meg.

Brit vegyész, Nobel-díjas
1906-ban a Manchesteri Egyetemen szerzett diplomát. 1912-től a St Andrews egyetemen dolgozott, 1925-től lett a birminghami egyetem kémiatanszékének vezetője. A szénhidrátok szerkezetét vizsgálva felismerte, hogy a cukormolekulák szerkezete gyűrűszerű. A szerkezet ábrázolására kidolgozott módszerét Haworth-formulának, vagy Haworth-projekciónak nevezik. 1934-ben Sir Edmund Hirst brit kémikussal együttműködve sikeresen szintetizálta a Szent-Györgyi Albert által korábban izolált C-vitamint, ez volt az első mesterségesen előállított vitamin. Ez az eredmény lehetővé tette a C-vitamin (aszkorbinsav) gyártását. 1937-ben Paul Karrer svájci kémikussal közösen megosztott kémiai Nobel-díjat kapott. Ugyanekkor kapta meg Szent-Györgyi Albert a C-vitaminnal kapcsolatos eredményeiért az orvosi Nobel-díjat.

Algériai francia matematikus
A francia uralom éveiben született Algériában. Tanulmányait az École Normale Supérieure-ön kezdte meg, azonban 20 évesen, az 1. világháborúban be kellett vonulnia a francia hadseregbe. Egy súlyos arcsérülése miatt több műtéten esett át, és a továbbiakban az arcán bőrhevedert kellett viselnie. Betegsége mellett folytatta tanulmányait, 1917-ben benyújtotta doktori disszertációját. 25 évesen publikálta a "Mémoire sur l'iteration des fonctions rationelles" című, a racionális függvények iterációjára vonatkozó dolgozatát, amelyet a Francia Tudományos Akadémia nagydíjjal tüntetett ki. 1919-ben nevezték ki a Sorbonne professzorának, egyidejűleg más felsőfokú intézményekben is oktatott. A matematika számos területén ért el eredményeket, legfontosabbak azonban a róla elnevezett Julia-halmazok, amelyeknek jelentőségére B. Mandelbroitnak a 70-es években végzett számítógépes kísérletei hívták fel ismét a figyelmet, s amelyek fontos szerepet játszanak a fraktálelméletben.

Mexikói-amerikai vegyész, Nobel-díjas
Gyermekkorában egy svájci iskolában tanult, ahol jól megtanult németül. A Mexikói Állami Egyetemen, majd a Freiburgi Egyetemen tanult, végül Mexikóban vegyészmérnökként végzett. 1968-tól Berkeley-ben a Kalifornia Egyetemen először George Pimentel csoportjában dolgozott a nemrégiben kifejlesztett kémiai lézerekkel. 1972-ben megszerezte a fizikai kémiai doktorátust, majd Sherwood Rowland csoportjához csatlakozott, ahol a halogénezett szénhidrogének kémiai tulajdonságait vizsgálták. Munkájuk legfontosabb eredménye e vegyületeknek a magaslégköri ózonrétegre való hatásának felfedezése volt. 1982-től a Jet Propulsion Laboratory molekuláris fizikai és kémiai részlegében dolgozott, itt az Antarktisz feletti ózonlyuk 1985-ös felfedezése után számos kísérletet végzett e folyamatok pontosabb megértésének érdekében. 1989-től a MIT, 2005-től a San Diegoi Egyetem professzora volt, eközben Mexikóvárosban környezetvédelmi kutatóközpontot hozott létre, elsősorban a városi légszennyezés csökkentésének céljából. 1995-ben Paul Crutzennel és Sherwood Rowlanddel megosztva kémiai Nobel-díjat kapott "légkörkémiai kutatásaiért, különös tekintettel az ózon képződésére és felbomlására". (Piriti János)

Állatorvos, egyetemi tanár
1892-ben szerezte állatorvosi oklevelét. Pályája elején vármegyei állatorvos, majd a kőbányai Állategészségügyi Hivatal laboratóriumi vezetője. 1898-ban bölcsészdoktorrá avatták. Az Állatorvosi Főiskola Belorvostani tanszékének tanára. Az általa és Hutÿra Ferenccel közösen írt szakkönyvek számos kiadást értek meg több nyelven. Jelentősek a tenyészbénasággal, a mételykórral, a takonykórral, az állati rachitisszel kapcsolatos kutatásai. Elsőnek állapította meg a csirkék neurolymphomatosisát, ezt a betegséget külföldön róla nevezték el. A mételykór ellen feltalált gyógyszere: a Distol nevét szakkörökben világszerte ismertté tette és a gyógyszert előállító Chinoin gyár hírnevét is megalapozta. 1935-40-ben felsőházi tag. 1918-tól az MTA tagja.

Orvos, sebész, orvostörténész, egyetemi tanár
Orvosi oklevelét 1922-ben a budapesti egyetem orvoskarán szerezte. 1922-től 1927-ig a debreceni egyetem kórbonctani intézetében gyakornok, majd 1931-től tanársegéd. Tanulmányutakat tett Németországban. 1937-ben a debreceni egyetemen magántanárrá képesítették. 1943-tól adjunktus. 1947-től 1958-ig a szegedi egyetem sebészeti tanszékén ny. r. tanár s az urológia előadója. Az egyetemnek rektora volt. Sebészeti műtéttannal és urológiával foglalkozott. A daganatos és fekélyes megbetegedésekre, az emlőrák endokrinológiai vonatkozásaira, valamint az urogenitalis gümőkórra irányuló kutatásai jelentősek. Jeles orvos­történész is volt.

Paleobotanikus, egyetemi tanár
1938-ban doktorált és a Természettudományi Múzeum Növénytárában muzeológus volt a paleobotanikai gyűjtemény kezelője. 1940-ben tanulmányutat tett Németországban, ahol elkezdte a Chara-fajok kutatását. 1951-től a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen egyetemi docens, 1961-től 1965-ig, a paleobotanikai csoport vezetője is volt. Chara-kutatásai mellett tanulmányozta a hazai virágos tercier flórát, gazdagította a múzeum gyűjteményét. Új kutatásokat végzett (Kiscell, Martinovics-hegy, Érd, Dudar, Pécs, Salgótarján, Tállya, Ipolytarnóc). Több fosszilis növényt neveztek el róla. Számos publikációja jelent meg.

Német mérnök, feltaláló
A müncheni műszaki főiskolán diplomázott, 1880-tól egykori professzora, a hűtőgépet feltaláló Carl von Linde vállalkozásainál dolgozott Párizsban. Ezen a téren is több szabadalma volt, egy idő után azonban erőfeszítéseit egy, a gőzgépekénél nagyobb hatásfokú, belső égésű motor építésének szentelte. Először egy ammónia üzemanyagú géppel kísérletezett, majd a később róla elnevezett dízelmotort fejlesztette ki, amely a Benz által néhány évvel korábban szabadalmaztatott benzinmotortól elsősorban abban különbözik, hogy a tüzelőanyag gyújtószikra nélkül, a nagymértékű sűrítés hatására felmelegedve öngyulladással ég el. 1893-ban német szabadalmat kapott. Ezután német cégek támogatásával egyre sikeresebb modelleket épített. A motor jó hatásfoka és viszonylag egyszerű felépítése miatt az 1898-as müncheni vásáron való bemutatás után nagy sikert aratott. Diesel tisztázatlan körülmények között halt meg, a La Manche csatornán eltűnt a Londonba tartó postagőzös fedélzetéről, holttestét napok múlva egy másik hajó találta meg a tengerben. A halál okáról többen különböző elméleteket állítottak fel, ezek között a baleset, az öngyilkosság éppen úgy szerepel, mint az üzleti konkurencia által elkövetett gyilkosság.

Mérnök, műegyetemi tanár
Tanulmányait Zürichben végezte, 1880-ban szerzett oklevelet. Külföldi tanulmányútjáról hazatérve 1881-ben előbb a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium folyammérnöki osztályán dolgozott. 1889-től a temesvári folyammérnöki hivatal vezetője. 1893-ban Budapestre a vízrajzi osztályhoz helyezték át. Klimm Mihály halála után 1896-tól a József Műegyetem vízépítési tanszékének tanára. 1914-15-ben és 1915-16-ban az egyetem rektora. 1912-től 1916-ig a Magyar Mérnök- és Építész Egylet elnöke. Főleg az ármentesítés, valamint a vízépítési műtárgyak tervezése és építése terén ért el jelentős eredményeket.

Bencés matematika- és fizikatanár
Főiskolai tanulmányait Pannonhalmán végezte. Matematika-fizika szakos oklevelét 1899-ben a budapesti tudományegyetemen nyerte. A rend különböző gimnáziumaiban (soproni, győri, kőszegi, pápai) több mint félszázadon át tanított. Tudományos munkássága különösen a számelmélet terén jelentős. Cikkei az Akadémia közleményeiben, a Középiskolai Matematikai Lapokban, a főiskola évkönyvében, értesítőkben jelentek meg.

Geofizikus
A budapesti egyetemen végezte tanulmányait. Tanársegéd, majd 1905-től a Semsey-alapítvány ösztöndíjasa. 15 évig Eötvös Loránd mellett dolgozott. 1915-től kinevezett geofizikus. 1919-től az Eötvös Loránd Geofizikai Intézet munkatársa volt. 1923-ban a Royal Dutch Shell alkalmazásában Mexikóban, 1931-től Texasban torziós ingás méréseket végzett, 1934-35-ben hazatért és átvette a Geofizikai Intézet vezetését. Új kutatómódszereket vezetett be (szeizmikus, elektromos stb.). Magyarországon nagy területet kutatott át és értelmezett. 1941-től az MTA tagja.

Vegyészmérnök
1949-ben szerezte meg vegyészmérnöki oklevelét a bp.-i műegyetemen. A vegyészmérnöki karon általános kémiai technológiát, a biológus-mérnöki szak hallgatóinak levegő- és vízvédelmet, a gépészmérnöki karon és az építőmérnöki karon kémiai technológiát, a gépészmérnöki kar vegyipari és élelmiszeripari ágazatain vegyipari technológiát oktatott, és emellett jelentős szerepet vállalt a szakmérnöki- és gazdasági mérnökképzésben is. Kiemelendő a szénkémia, a petrolkémia és a környezetvédelem terén végzett eredményes tevékenysége.

Német matematikus
Kombinatorika és a valószínűségszámítás foglalkoztatta. 1757-től tanult a lipcsei egyetemen, ahol több különböző témakörből hallgatott tárgyakat az orvostudomány, matematika, fizika, filozófia területén. 1771-ben, az egyetem elvégzése után több filológiai cikket publikált. 1776-ban kezdett matematikai cikkeket közölni, elsősorban a kombinatorika és a valószínűségszámítás területén. 1781-ben a filozófia professzora lett a lipcsei egyetemen majd 1786-ban a fizika professzorává is kinevezték és ezt a posztot haláláig betöltötte.

Osztrák fizikus
1822-25 között a bécsi műegyetemen tanult, majd szerzett oklevelet. Ezután Salzburgban folytatott filozófiai és matematikai tanulmányokat. 1829-33 között a bécsi műegyetem felsőbb matematika tanszékén tanársegéd. 1835-től a prágai reáliskola tanára. 1837-től helyettes tanár, majd a gyakorlati geometria tanára (1841) a prágai műszaki egyetemen. 1848-49-ben a selmeci akadémián a matematika-fizika-mechanika tanára. 1848-51-ben a bécsi műegyetemen a gyakorlati geometria, majd 1851-53-ban a bécsi tudományegyetemen a fizika professzora. 1848-tól a bécsi tudományos akadémia tagja. A róla elnevezett Doppler-effektus elvének fölfedezője.

Amerikai biofizikus, fiziológus, Nobel-díjas
Tanulmányait a pennsylvaniai Lafayette College-ban végezte, s a Johns Hopkins egyetemen doktorált 1927-ben. Európában a lipcsei és a müncheni egyetemeken, majd az USA kutatóintézeteiben dolgozott. 1949-ben a Johns Hopkins egyetem, majd a New York-i Rockefeller Egyetem biokémia-professzora. Számos tudományos egyesület és a Nemzeti Tudományos akadémia tagja. Több mint 40 éven át foglalkozott a látás élettanával. A szem ideghártyájának, a retinának biokémiáját, illetve biofizikáját kutatta. Főleg ízeltlábúak, különösen egy rákfajta szemét tanulmányozta, mivel ez lényegesen egyszerűbb az emberi szemnél. Ő volt az első, aki vizsgálni tudta egyetlen szemidegrostnak fényinger hatására adott reakcióit. Kimutatta, hogy a szemidegek különböző rostjai eltérő módon reagálhatnak a fényingerekre. Hartline 1967-ben Ragnar Arthur Granit-tal és George Wald-dal együtt kapta meg az orvosi-élettani Nobel-díjat "a szemben létrejövő elsődleges élettani és kémiai látási folyamatok területén tett felfedezéseikért".

A telefonközpont és a telefonhírmondó feltalálója
Iskoláit Bécsben végezte, a bécsi politechnikumot azonban apja halála miatt nem fejezte be. 1877-ben Amerikába utazott, hogy a telefonközpont eszméjéről Edisonnal tárgyaljon. Edison kijelentése szerint: "Ő volt az első ember a világon, aki a telefonközpont ötletét felvetette". Néhány éven át Edison munkatársa, majd ügyeinek európai képviselője volt. 1878-ban Bostonban, 1879-ben Párizsban létesítette az első telefonközpontot és 1887-ben bevezette a multiplex kapcsolószekrényeket, ami a telefonközpontok fejlődésében korszakalkotó volt. Másik jelentős találmánya az 1893-ban Budapesten üzembe helyezett vezetékes hír- és műsorközlő berendezése, a Telefonhírmondó sok tekintetben a rádió előfutárjának tekinthető. A Telefonhírmondó, technikai tökéletesítésekkel, a két világháború között is működött. 1890-ben szabadalmazott irányított robbantási módszere a mai millszekundos robbantási eljárás előfutára.

Matematikus, egyetemi tanár
Vegyészmérnöknek indult, de 1904-ben átiratkozott a budapesti tudományegyetemre. 1905-ben Göttingenbe utazott, ahol 1909-ben Hilbertnél doktorált, majd magántanár lett. Rövid ideig a zürichi műegyetem tanára, 1912-ben a kolozsvári egyetem matematika-fizika tanszékén lett tanár. Az I. világháború után átmenetileg Budapesten, majd 1920-tól Szegeden adott elő, ahol Riesz Frigyessel világhírű matematikai központot hoztak létre. 1922-ben megalapították az Acta Scientiarum Mathematicarum c. folyóiratot. 1929-ben a hamburgi egyetemen ismertette variációszámítási kutatásait. Kutatási területei: ortogonális függvénysorok és szinguláris integrálok, halmazelmélet, analitikus függvények, parciális differenciálegyenletek, variációszámítás, függvényapproximáció, lineáris egyenlőtlenségek, diszkrét csoportok, folytonos csoportok. A többváltozós variációproblémák elméletét új alapokra helyezte. Utolsó művével, amelyben az ún. invariáns csoportmértékek létezését bizonyította, a modern matematikai kutatások egyik alapkövét rakta le. A Haar- mérték és -integrál szerepe egyre fontosabb a modern analízisben. 1933-tól az MTA tagja.

Fizikus, egyetemi tanár
1945-től a Budapesti Műszaki Egyetem adjunktusa, majd intézeti tanára volt Gombás Pál statisztikus atomelméleti csoportjában. 1950-52 között a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára. 1952-54-ben oktatásügyi miniszterhelyettes, 1954-56-ban az MDP KV póttagja. 1956-ban oktatásügyi miniszter, a Nagy Imre-kormányban is. Ezután 1957 tavaszáig oktatási kormánybiztos. Ettől kezdve nem vett részt a politikai vezetésben, de számos magas tudománypolitikai pozíciót töltött be. 1957-1988 között a Budapesti Műszaki Egyetem fizikai tanszékének professzora, 1974-től a Fizikai Intézet igazgatója. Az MTA főtitkárhelyettese (1964-70), a Tudományos Minősítő Bizottság (TMB) elnöke (1972-83). A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége (MTESZ) társelnöke, majd alelnöke 1972-től, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat főtitkára volt. Atomhéjfizikával és a szilárdtestek fizikájával, felületfizikával, kvantumkémiával foglalkozott.

Amerikai fizikus, Nobel-díjas
Szülei Oroszországból vándoroltak ki Amerikába. Ő már ott született, ott járt iskolába is. Gyermekkorában szép énekhangjával tűnt ki, komoly énekesi karriert jósoltak neki. A fizikát az egyetemen szerette meg, a Ph.D. megszerzése után Los Alamosban kezdett dolgozni, Richard Feynman elméleti csoportjában. Itt találkozott Neumann Jánossal is, az ő feladata lett Neumann ötleteinek, csapongó gondolatainak lejegyzése, kidolgozása. A háború után többek között Clyde Cowan került a csoportba, akivel a Pauli által elméletileg megjósolt neutrinók kísérleti kimutatásába fogtak. Munkájukat Hanford, majd Aiken nukleáris reaktoraiból származó egyre nagyobb és nagyobb neutrinó fluxus felhasználásával tették egyre pontosabbá, míg végül 1956 nyarán megtáviratozhatták Paulinak, hogy sikerült a kísérlet. A tudományos közvélemény elég nehezen fogadta el eredményüket. 1972-ben mindketten részt vettek a Marx György által szervezett első balatonfüredi neutrinó konferencián, ahol meggyőző előadásban számoltak be kísérleteikről. Végülis 1995-ben kapott Frederick Reines Nobel-díjat a neutrinók kimutatásáért, megosztva Martin L. Perl-lel. Sajnos Clyde Cowan akkor már több mint két évtizede nem élt. Reines az énekesi karrierrel se hagyott fel, miközben a neutrinó kutatást csillagászati szupernova kutatással bővítette ki. Egész életén át szerette és kereste a kihívásokat. (Dr. Radnai Gyula)

Brit szerves kémikus, Nobel-díjas
1945-ben csatlakozott a londoni Imperial College of Science and Technology tanári karához ahol munkatársként működött. 1949-ben és 1950-ben vendégprofesszor volt a Harvard Egyetemen. 1950-től a Birkbeck College (University of London) tanára, 1955 és 1957 között a Glasgow-i Egyetemen a kémia, majd ezután a szerves kémia professzora lett az Imperial College-ban. 1960-as felfedezése Barton-reakció néven vált ismertté, ez a folyamat megkönnyítette az aldoszteron hormon szintetizálását. A norvég Odd Hassellel együtt kapta meg az 1969. évi kémiai Nobel-díjat azokért a kutatásaiért, amelyek segítségével megalapozta a konformációs analízist (ez a bonyolult molekulák háromdimenziós szerkezetének a tanulmányozása), ami a szerves kémia egy lényeges része.

Vegyészmérnök, egyetemi tanár
Vegyészmérnöki oklevelének megszerzése után műegyetemi tanársegéd, majd a Képzőművészeti Főiskola tanára. 1948-tól haláláig a közgazdasági egyetem kémiai technológiai tanszékének vezetője. Munkatársa volt az Élet és Tudomány c. hetilapnak. Közel 100 cikket írt a kémia legkülönbözőbb területeiről, tudományos újdonságokról, fontos gyakorlati kérdésekről és művészeti érdekességekről.

Fizikai szakíró, mérnök, egyetemi tanár
Magyarországi középiskolai és műegyetemi tanulmányai után geodéta mérnök (1939-41), majd a budapesti műegyetem fizikai intézetében tanársegéd (1941-45). A 2. világháború után Kolozsvárt telepedett le, előbb a cipőgyár tervező mérnöke, 1948-tól egyetemi tanár a Bolyai, ill. Babes-Bolyai Egyetemen. Tudományos tájékoztató és műszaki cikkek szerzője. 1954-től 1964-ig a Matematikai és Fizikai Lapok egyik szerkesztője. Fizikai és fiziológiai írásait szaklapok közlik.

Fizikus, egyetemi tanár
Pápán érettségizett a Református Kollégiumban. Érettségi után az Eötvös Kollégiumba került. A műegyetemen Bay Zoltán előadásait hallgatta. Bay Zoltán hatása egész pályafutására döntő fontosságú volt. Háború után tőle kapta első fizetett állását az Egyesült Izzó Kutató Laboratóriumában. 1948-ban Faragó Pétert és Pócza Jenőt bízták meg a két kísérleti fizikai tanszék vezetésével, több kutatási témát indított el. Lényeges szerepet játszott a KFKI létrehozásában. Az egyetemi oktatás mellett megbízták a KFKI Elektromos Hullámok Osztályának vezetésével. Közben megalakult az Eötvös Loránd Fizikai Társulat melynek nélkülözhetetlen szereplője lett. 1956 után családjával külföldre távozott. Edinburgh-i pályáját az elektron anomális g-faktorának a mérésével kezdte. Windsorban az egyetemen atomfizikai kísérletekkel foglalkozott. Egyeteme és a világ messzemenően elismerte Faragó Péter érdemeit. A tiszteletére szerveztek nemzetközi konferenciát Edinburgh-ba. A magyar fizika sokat köszönhet Faragónak, többek között a fizikusképzés megszervezését, új oktatási irányok kidolgozását, alapvető könyv (Faragó-Pócza: Elektronfizika) megírását és rengeteg kezdeményezést a tudományos irányok kialakításában.

Amerikai mérnök, feltaláló
Wisconsin-i Egyetem hallgatója volt Madisonban. A Harvard Egyetemen 1939-ben doktorált, majd rövid ideig ott maradt oktatni, mielőtt hadmérnöki munkát vállalt volna az USA Haditengerészeti Ellátó Hivatalnál. Társaival 1939-ben kezdett dolgozni egy olyan automatikus számológép kifejlesztésén, amely 5 számtani műveletet (összeadás, kivonás, szorzás, osztás, és az előző eredményekre vonatkoztatás) tudott végezni tetszés szerinti sorrendben, emberi beavatkozás nélkül. Az első ilyen gépet, a Mark I.-et társaival 1944 februárjában fejezték be, amely a Babbage-elveken alapult. Aiken folytatta munkáját, s 1947-ben befejezte a továbbfejlesztett, teljesen elektromos Mark II.-t.

Angol fizikus
Szülei a londoni bombázások elől menekültek Oxfordba, ezért született itt. Az iskolában rossz tanuló volt, de 16 éves korában már számítógépet épített barátaival. 17 éves korától az oxfordi University College-ban tanult, majd Cambridge-ben doktorált 1966-ban, az ősrobbanás elmélet adta témából. 1965-ben nősült meg, 1967-ben fiúk, 1969-ben lányuk született. Ekkor már tolószékbe kényszerült, mozgató idegeinek fokozatos sorvadása miatt. Az ősrobbanás elméletet az 1965-ben felfedezett mikrohullámú háttérsugárzás, a fekete lyukak létezését pedig csillagászati megfigyelések igazolták az 1970-es években. Hawking a fekete lyukakra vonatkozó elméleti vizsgálatai során feltételezte, hogy a fekete lyuk eseményhorizontjának közelében a keletkező részecske-antirészecske párokból az egyiket elnyeli a fekete lyuk, de a másik kisugárzódik - ezt nevezték el azután Hawking-sugárzásnak. Egy évig Kaliforniában, a CalTechen kutatott, utána 1977-ben professzorként tért vissza Cambridge-be. 1985-ben egy tüdőgyulladást követő életmentő gégemetszés következtében elvesztette beszédképességét. Egy számára kifejlesztett technikai eszköz segítségével, egy kapcsoló egyetlen ujjal történő mozgatásával tudott szöveget szerkeszteni, és egy másik készülék segítségével azokat kimondatni. Végzős egyetemi hallgatók végezték Hawking útmutatásai alapján a számításait. Nemcsak tehetséges kutató, de sikeres tudománynépszerűsítő is volt: 1982-től 1988-ig írta Az idő rövid története c. könyvét, melyet azután több mint 40 nyelvre, köztük magyarra is lefordítottak. Az elméleti fizikában elért eredményeiért 1978-ban Albert Einstein-díjat, 1988-ban fizikai Wolf-díjat kapott. (Dr. Radnai Gyula)

Mérnök
1897-től a budapesti műegyetemen tanult, ahol 1901-ben gépészmérnöki oklevelet szerzett. 1919-től a Magyar Királyi Államvasutak Gépgyárában a mozdonyépítési műhelyszolgálati ügyosztály főnöke, 1922-től a mezőgazdasági géposztály vezetője, 1928-tól gyárfőnökhelyettes. Fő kutatási területe: különböző energiafajtákkal működő erőgépek tervezése és szerkesztése. 1920-ban szabadalmaztatta függőleges tengelyű szélturbináját és fáradt gőzzel működő kondenzátoros lokomotívját, 1923-ban összenyomott levegővel működő munkaátviteli berendezését. Többfajta, évtizedekig használt gőzmozdonyt tervezett.

Kórboncnok, törvényszéki orvosszakértő, egyetemi tanár
Orvosi oklevelét Budapesten szerezte. Tudományos munkái a kísérletes patológia több területén hoztak fontos eredményeket. Az emberi kórtanban is bizonyította a gyomor-patkóbél bántalmainak és a tüdővérzéseknek központi idegrendszeri eredetét. Munkáiban tisztázta a gümőkór számos kóroktani kérdését. Leírta egy ritka fejlődési rendellenesség kórbonctani elváltozásait. A tüdőtágulás és a légzészavar tárgykörével is foglalkozott.

Erdőmérnök, egyetemi tanár
1924-ben erdőmérnöki oklevelet szerzett, majd a Pázmány Péter Tudományegyetemen "Adatok a levéltetvek biológiájához" címmel szerzett doktori oklevelet. Erdővédelmi témakörökben dolgozott. 1926 óta tagja és tevékeny vezetője volt az Országos Erdészeti Egyesületnek, 1949-ben elnöke. Egyesületi munkáját 1966-ban Bedő-díjjal ismerték el. Több könyve és mintegy félszáz tudományos dolgozata jelent meg. Szakcikkei tudományos sokoldalúságát mutatják.

Angol természetfilozófus, teológus, fizikus, kémikus
1755-ben segédlelkész lett egy független presbiteriánus gyülekezetben. Teológiai fejlődése a család kálvinizmusától a Szentháromság teljes tagadásához vezetett. 1758-ban iskolát nyitott, érdeklődni kezdett a természettudományok iránt, és kísérleti eszközöket készített. Londonban kiváló tudósokkal, köztük Benjamin Franklinnel találkozott. 1766-ban tagjává választotta a londoni Royal Society (Királyi Társaság). 1767-től a gázokat tanulmányozta. Ő volt az első, aki az akkor ismert három gáz (levegő, szén-dioxid, hidrogén) mellett további gázokat fedezett fel és különített el, köztük a nitrogén-oxidokat és a hidrogén-kloridot, valamint az oxigént. 1774-ben Párizsban Lavoisier-val találkozott, és ismertette vele eredményeit, az újonnan felfedezett gáznak Lavoisier adta az oxigén nevet. Priestley - felfedezése ellenére - a flogisztonelmélet híve maradt. A francia forradalomhoz közel álló nézetei miatt 1791 után az Egyesült Államokba kényszerült emigrálni.

Mérnök, táborszernagy
A bécsi hadmérnöki iskolát végezte. Már fiatal tisztként részt vett nagyszabású munkákban, így a Földvár-Ercsi melletti sánc építésében, majd később megbízták a franzenfesti vár építésével. E feladat mélyépítési kérdéseinek megoldása közben kezdett földnyomás-kutatásokkal foglalkozni. Kísérleti eredményeivel és ezek elméleti ismertetésével egy évszázaddal megelőzte a modern talajmechanika művelőit. Műszaki tevékenységének legnagyobb eredménye az általa életmentő készüléknek nevezett acélpalackos, sűrített levegős légzőkészülék feltalálása volt, a mai gázálarc őse. A mozgó tábori főzőkészülék is az ő találmánya. 1848-ban az MTA levelező tagja lett.

Gyermekgyógyász
Paduában befejezett orvosi tanulmányai után Bécsben volt gyakorló orvos. 1835-től a Magyar Tudományos Akadémia tagja. 1836-ban az első ortopédiai intézetet létesítette Pesten, amely az 1838. évi árvízkor elpusztult. 1839-ben alapította a pesti szegénygyermek kórházat. Úttörő munkát fejtett ki a hallgatózás és kopogtatás vizsgálati módszerének alkalmazásával, a kórházi kórtörténetek rendszeres vezetésével, a bőr alatti ín- és izommetszés, a kancsalságot javító műtétek meghonosításával. A szabadságharc alatt az olasz légióban katonaorvos. A szabadságharc után Törökországba, onnan Párizsba, majd Angliába került. Manchesterben gyermekkórházat alapított.

Flórakutató, geobotanikus
Tanulmányait a budapesti egyetemen végezte, 1906-ban növénytanból doktorált. 1919-ben a Magyar Nemzeti (később Természettudományi) Múzeum növénytár vezetője. 1936-ban az MTA levelező, 1943-tól rendes tagja. Jelentős számú publikációjának zöme a florisztikával, a rendszertannal és a chorológiával (elterjedéstan) foglalkozik, elsősorban a Kárpát-medence, az Alpok és a Balkán (Albánia, Jugoszlávia, Bulgária) területével összefüggésben. Egyik legszorgalmasabb gyűjtője a Flora Hungarica Exsiccata sorozatnak. Monografikus génuszfeldolgozásai (Onosma, Ericaceae, Hieracium, Linum, Sorbus) mellett legfőbb érdeme, hogy neki köszönhető a már Kitaibel óta tervezett magyar flóramű tényleges megalkotása. Számos könyvét Csapody Verával közösen publikálta.

Vegyész
1949-50-ben a Kőszénbánya és Téglagyár Társ. Pesten nevű vállalat vegyésze. 1950-től a Bp.-i Tűzállóanyaggyár munkatársa. 1953-54-ben az építőanyaggyártóipar tervezett fejlesztése céljából kidolgozta a cementipari forgókemencék, mészégetőkemencék stb. béléstégláinak korszerű gyártástechnológiáját. 1957-ben főmérnöki beosztásából felmentették és főtechnológussá nevezték ki, egyidejűleg új kutatásokra kapott megbízást. 1959-63-ban a Magnezitipari Művek kutatólaboratóriumának vezetője, 1963-tól a Fémoxidüzemet vezette.

Piarista matematikatanár
A szegedi piarista gimnázium elvégzése után 1941-ben belépett a Piarista Rendbe, majd, miután a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen matematika-fizika szakos diplomát szerzett, 1947-ben pappá is szentelték. Az egyházi iskolák államosítása után pár évig lelkipásztori teendőket lát el Budapesten, majd 1952-től tanít: előbb egy évet a Kossuth Lajos Gimnáziumban, majd tíz évig a Bagi Ilona Gimnáziumban. 1963-ban került a Fővárosi Fazekas Mihály Gimnáziumba, ahol 28 évig tanított. Itt a speciális matematikai osztályokat tanította és emellett a vezető tanári feladatokat is ellátta. Diákjai nevezték Kavics tanár úrnak. Amikor 1991-ben Vácott újra indult a Piarista Gimnázium, akkor elfogadta a tartományfőnök felkérésére az igazgatói feladatot. Sok figyelmet fordított a vidéki, hátrányos helyzetű tehetségek gondozására. Bárhol is tanított, órái a humorral és örömmel végzett munka műhelyei voltak. Az évtizedek során kiváló tanárokat és tudósokat formált emberré. Nemcsak a matematika oktatásában, hanem a tudományos életben is tevékeny részt vállalt. 1964-től tagja a Bolyai Társulatnak, ahol 1975-től egészen 1993-ig az alelnöki tisztet is betöltötte. 2001-ben megkapta Urbán Jánossal együtt az első Rátz tanár úr Díjat: mert ami Rátz tanár úr volt az egykori Fasori Gimnáziumnak, az Kavics a Fazekasnak.

Svájci matematikus
A karlsruhei és a berlini egyetemen matematikát tanult. A baseli egyetemen doktorált 1849-ben. 1859-től haláláig gimnáziumi tanár volt Baselben, de 1865-1890 között a baseli egyetemen is előadott. Az atomelmélet és az atomspektroszkópia fejlődése szempontjából alapvető formulát fedezett fel. 1885-ben a hidrogén színképvonalainak, az ún. Balmer-sorozatnak a hullámhosszaira vonatkozó egyszerű képletet tett közzé. Arra azonban, hogy ez a formula miért igaz, 1913-ig nem született magyarázat. Akkor Niels Bohr, aki kidolgozta a hidrogénatom diszkrét energiaszintjeire vonatkozó elméletet, megállapította, hogy Balmer formulája megfelel elméletének és alátámasztja azt.

Amerikai elektromérnök
A Westinghouse Electric mérnöke volt, közreműködésével fejlesztették ki a váltakozó feszültségű villamosenergia-rendszert. 1895-ben vezetésével készült el a Niagara-vízierőmű, ezt később Amerika-szerte számos másik is követte. Hogy az erőművektől a távolabbi felhasználókig is eljuthasson az energia, kifejlesztették a két- és háromfázisú távvezeték-rendszert, amely világszerte elterjedt. Részt vett New Yorkban majd több másik amerikai városban a metró tervezésében is. 1910-ben az Amerikai Elektromérnökök Társaságának elnöke volt, 1935-ben megkapta ennek legnagyobb kitüntetését, az Edison-érmet is. (Piriti János)

Német fizikus
1893-ban Gießenben doktorált. Doktori munkájában tengeri csigák taxonómijával foglalkozott, ehhez számos mikroszkópos felvételt kellett készítenie. A képek minőségének javítása érdekében 1893-ban kidolgozta az azóta Köhler-megvilágításnak nevezett módszert, amely forradalmasította az optikai mikroszkópok fejlesztését. Néhány évig gimnáziumi tanárként dolgozott, majd 1900-tól a jénai Zeiss Művek fizikusa lett, ahol fél évszázadon keresztül jelentős szerepet játszott a mikroszkópok fejlesztésében. Számos más munkája közül kiemelkedő Henry Siedentopffal közösen megalkotott fluoreszcencia-mikroszkóp, vagy az 1904-ben Moritz von Rohrral közösen kifejlesztett ultraibolya-mikroszkóp. 1922-től a jénai Friedrich Schiller Egyetem professzora volt. (Piriti János)

Vegyész, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait a műegyetemen kezdte mérnökhallgatóként, de hamarosan a tudományegyetem bölcsészkarán folytatta és fejezte be. Than Károly mellé került tanársegédnek, majd 1868-ban külföldi tanulmányútra ment. Bunsen és Helmholtz mellett dolgozott. Doktorátusát Heidelbergben szerezte meg. Hazatérése után magántanári képesítést szerzett és gyógyszerészhallgatók kémiai oktatását végezte. A Magyar Tudományos Akadémia 1876-ban tagjává választotta. 1900 és 1905 között elsőként foglalkozott Magyarországon a radioaktivitás jelenségeinek vizsgálatával. Főleg analitikai és szervetlen kémiai tudományos kutatásai jelentősek. Felfedezte a szén-szubszulfidot (C3S2), elsőként állított elő nagyobb mennyiségben tiszta kalciumot. A Természettudományi Társulatnak másodtitkára, titkára, alelnöke, 1910-13-ban elnöke volt.

Erdő- és faipari mérnök
Tanulmányait a Selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémián, Budapesten, és Berlinben a Kereskedelmi Akadémia Tischler Schule-n végezte. Kezdetben egy német cég oroszországi fűrészüzemeit vezette, majd három évig Romániában fakitermelést irányított. Hazatérése után Budapesten megalapítja a "Nagy és Kéky" Asztalosipari Szerszám-gyárat. 1917-1919 időszakban állami Faértékesítő Hivatal szakértője. 1921-1927 időszakban a Veszprémi Faipari Rt. (ma Balaton Bútorgyár) vezérigazgatója. Később az Erdőbirtokosok Országos szövetségénél szaktanácsadó. 1939-1944 között a Magyar Fa Rt. Ügyvezető igazgatója. Alapítója és ügyvivője a Balatoni Művészkolónia Egyesületnek, a Balatoni Jacht Club kapitánya, városi képviselő.

Orvos, pszichiáter, analitikus, tanár
1915-ben szerezte meg oklevelét a budapesti orvosi karon. 1915-1918-ban katonaorvos, 1918-tól a Poliklinika pszichológiai laboratóriumának a munkatársa Ranschburg Pál mellett, 1919-től magángyakorlatot folytatott. Tudományos kutatásai során alkattani, örökléstani és hormonális vizsgálatokat végzett, 1927-től a Gyógypedagógiai Főiskola tanára, a kórtani és gyógytani labororatórium vezetője. Itt kezdett családfakutatással és sorsanalízissel foglalkozni. 1941-ben megfosztották állásától, 1944. júl. 29-én Bergen-Belsenbe deportálták. 1944 decemberében Svájcban kapott menedékjogot, Zürichben telepedett le. Itt pszichológiai praxist folyatott. 1947-ben megalapította a Kísérleti Ösztöndiagnosztikai és Sorsanalitikai Munkaközösséget, 1958-ban pedig a Kísérleti Sorspszichológiai Nemzetközi Kutató Központot, továbbá 1961-ben a Svájci Sorsanalitikus Gyógytársulatot, 1969-ben a Szondi Intézetet. 1981-ben a Sorbonne díszdoktora lett. Rendkívül széles körű és nagyhatású szakmai és irodalmi munkásságot fejtett ki. Elsősorban az általa alkotott és a nevét viselő pszichológiai vizsgálati eszközről, a Szondi-tesztről ismerik.

Biokémikus, egyetemi tanár
1924-1930 között a szegedi egyetem természettudományi karán, a bécsi egyetem filozófiai fakultásán és Debrecenben folytatott egyetemi tanulmányokat. Az egyetemi doktori cím 1929-es megszerzése után 1930-1945 között a szegedi egyetem orvos-vegytani intézetének tanársegéde lett. 17 évig volt Szent-Györgyi Albert munkatársa, részt vett a C-vitamin kutatásban. Az 1930-as években több tanulmányutat tett Bécsben, Nápolyban, Liègeben, Oxfordban, 1940-ben lett egyetemi magántanár. Szeged ostroma és szovjet megszállása idején sikerült megmentenie a világhírű orvosi vegytani intézet felszerelését. 1945-től férjével, Baló Józseffel együtt a budapesti egyetemen dolgozott. Itt 1947-ig a biokémiai intézet tanára, majd az I. számú Kórbonctani és Kísérleti Rákkutató Intézet docense, tanszékcsoport-vezetője lett. 1957-ben 6 hónapig Baselben folytatta kutatásait, majd visszatért Magyarországra. Megszervezte és 1970-ig irányította az orvosegyetem I. Kórbonctani Intézetének biokémiai laboratóriumát. 1948-ban férjével felfedeztek az emberi és állati hasnyálmirigyben egy új enzimet, az elasztázt, a vérben az elasztázinhibitort. Úttörő érdemei vannak az izomkontraktilis fehérjék felfedezése körül, foglalkozott az öregedés biokémiai folyamataival.

Orvos, gyermekgyógyász, egyetemi tanár
A budapesti tudományegyetemen szerzett orvosi diplomát (1932). A IV. évfolyamot 1929-30-ban a berlini egyetem orvoskarán végezte, 3 hónapig dolgozott Rhoda Erdmann intézetében és a Stoeckel-féle szülészeti klinikán. 1932-1946-ig fizetés nélküli gyakornok, ill. tanársegéd az I. sz. Kórbonctani Intézetben Budapesten, majd az I. sz. Gyermekklinikán. 1938-ban gyermekgyógyászati szakképesítést szerzett. 1945. jún. - 1952. okt. között a Bp., XXI. ker.-i (csepeli) kórház gyermekosztályának főorvosa volt. 1953-ban került vissza az I. sz. Gyermekklinikára. Részt vett a klinika oktatómunkájában, és az orvostovábbképzésben is. Főként gyermekgyógyászati hematologiával foglalkozott. Mintegy félszáz tudományos közleménye jelent meg hazai és külföldi szakfolyóiratokban. Érdeklődési területe elsősorban az Rh-inkompatibilitás és a leukémia (fehérvérűség) problémái voltak.

Vegyész
Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) szerzett kémikusi oklevelet 1966-ban, majd az ELTE fizikai-kémiai és radiológiai tanszékének munkatársa, később docense lett. Fő kutatási területe a fémek elektrokémiája és elektrokémiai korróziója volt. Doktori disszertációjában (1969) a fémoldódás lépcsős mechanizmusával, kandidátusi értekezésében pedig a fémoldódás tanulmányozására használható forgó gyűrűs korongelektróddal foglalkozott.

Francia kémikus
Orvosdoktori végzettséget szerzett, 1845-től 1851-ig a Besancon-i egyetemen volt a kémia professzora, 1859-től Párizsban a Sorbonne-on volt kémiaprofesszor. Fő kutatási területe a szervetlen kémia volt. 1849-ben felfedezte a nitrogénpentoxidot, majd fémek előállításának módszereivel foglalkozott. 1854-ben aluminiumnak bauxitból való előállítására új módszert dolgozott ki, amelyben nátrium segítségével a korábban Wöhler által kifejlesztett módszerhez képest nagyobb mennyiségben lehetett alumíniumot előállítani. Ez az eljárás azonban még mindig meglehetősen drága volt. Számos fém, pl. platina tisztán való előállítására dolgozott ki módszert. Jelentős eredményeket ért el a disszociáció vizsgálatában

Mérnök
Diplomáját a pesti egyetem mérnöki szakán, az Institutum Geometricumban szerezte, 1802-ben az Esterházy grófok tatai birtokán dolgozott, 1806-1808-ig Szatmárnémeti hites mérnöke. 1818-ban a Körös-szabályozás igazgató mérnöke Nagyváradon. Elkészítette a Tiszántúl szabályozásának tervét. 1823-ban a Duna felvételéhez rendelték ki igazgató-mérnöki beosztásban. Lejtmérési munkálatait Bogovich Károllyal és Holecz Andrással úgy egyeztette, hogy a Hortobágyon és a Veresnádon át egységes szintezési hálózatot hoztak létre Nagyszőllőstől Szegedig. 1824-ben hajózási felügyelő. Elsőnek térképezte fel a Dunát, a Marost, a Tiszát és a Körösöket. Szintező műszert tervezett állványzattal és mikrométeres csavarral. Kezdeményezésére vezették be a tízes számrendszert a szintezőléceken s általában a geodéziai gyakorlatban.

Matematikus, egyetemi tanár
Tanulmányait Kolozsváron végezte. Itt szerzett tanári diplomát 1936-ban, s itt doktorált 1947-ben. 1937-től a kolozsvári r. k. főgimnáziumban tanított matematikát. 1941-től tanársegéd, 1948-tól előadótanár, majd nyugalomba vonulásáig professzor volt a kolozsvári egyetemen. 1957-70-es évek közepéig a kolozsvári Matematikai és Fizikai Lapok főszerkesztője volt. Érdeklődésének középpontjában a valószínűségszámítás, a matematikai logika, valamint a matematika a népgazdaságban való alkalmazásának problémái álltak. Kibernetikai és információelméleti szakmunkákat fordított oroszból és románból magyarra.

Fizika-matematika szakos tanár, ismeretterjesztő TV személyiség
1948-ban érettségizett Kaposváron és lett Eötvös kollégistaként a Pázmány Péter, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatója. Tanári diplomájának megszerzése után először a Kísérleti Fizikai Intézetben volt Pócza Jenő tanársegéde, majd hamarosan az Atomfizika tanszéken Jánossy Lajos tanszékvezető helyettese. 1963-tól újra a Kísérleti fizika tanszéken vezetett demonstrációs laboratóriumi gyakorlatokat, most már Nagy Elemér és Párkányi László irányításával. Országosan ismertté a televízióban vált, ahol Öveges József méltó utódaként az Iskola TV-ben és különböző ismeretterjesztő műsorokban lépett fel. Szép beszéde, kellemes, bársonyos hangja sok nézőt vonzott a tudomány csodálóinak táborába. A Mindenki iskolájában Antal Imrével együtt szerepelt, az Irány az egyetem! sorozatban Déri János volt a partnere. Kérdezőként működött közre Kardos Istvánnak a magyar tudósokról készített sorozatában, valamint a Ki miben tudós- és az Oldjuk meg! c. TV adásokban. "Beszélgetések a fizikáról" c. könyve 1974-ben került rajongó olvasóihoz. Szenvedélyes kísérletező volt, néhány kiváló ötletét a videó és a filmszalag őrizte meg az utókor számára. (Dr. Radnai Gyula)

Német-holland kémikus, gyógyszerész
Hollandiában letelepedve, főként titkos vegyszerek és gyógyhatású szerek eladásából élt. Konyhasóból és kénsavból sósavat állított elő, és felhívta a figyelmet a maradék, a nátrium-szulfát, a sal mirabile, mai nevén Glauber-só hasznos hatására. Észrevette azt is, hogy kálium-nitrátból és kénsavból salétromsav keletkezik. Sokféle anyagot állított elő, hasznos megfigyeléseket tett a festékekről, leírta a hánytató borkő készítését. Sürgette Németország természeti erőforrásainak kiaknázását, s erre példát is adott. Írásait Glauberus Concentratus címmel adták ki újra 1715-ben.

Itáliai orvos, természettudós
Bolognában, Európa legrégebbi egyetemén végezte orvosi tanulmányait, s lett 28 évesen ennek az egyetemnek tanára. Később néhány évig Pisában is működött, életének utolsó három évét pedig Rómában töltötte, XII. Ince pápa orvosaként. A mikroszkóp felhasználásával jutott a biológiai szövettan, a hisztológia tudományában és az anatómiában fontos felfedezésekre. Békákat boncolva fedezte fel a kapilláris vérkeringést, ő írta le legelőször a vörös vértesteket. Mikroszkópos megfigyeléseit kiterjesztette a tüdő, lép, vese, máj és bőr vizsgálatára. Ma is joggal viseli több szöveti struktúra Malpighi nevét (Dr. Radnai Gyula)

Skót matematikus, geológus
1785-től az Edinburgh-i Egyetem professzora volt. Megírta Hutton munkásságának világos és pontos, rövid összefoglalását, saját megfigyeléseivel kiegészítve, s a művet 1802-ben közreadta Illustrations of the Huttonian Theory of the Earth (A Föld huttoni elméletének illusztrációi) címmel. Ez a mű sokat tett az uniformitarianizmusnak, a tudományos geológia egyik alaptételének elfogadtatásáért. Nevét viseli a párhuzamosságra vonatkozó Playfair-féle axióma.

Szovjet-orosz matematikai statisztikus, közgazdász
A mikroökonómiában fontos szerepet játszó Szluckij-egyenletet, mely a mikroökonómiai fogyasztáselmélet egyik fontos összefüggését írja le, 1915-ben olasz nyelven publikálta. Eredményei ezért a nyugati közgazdász-világban kevéssé voltak ismertek, csak a 30-as években váltak általánosan ismertté. A Szluckij-egyenlet a jószág keresletének megváltozását írja le egy jószág árának megváltozásakor. 1920 után valószínűségelmélettel és sztochasztikus folyamatokkal foglalkozott.

Amerikai fizikus, Nobel-díjas
A 40-es években a Manhattan-terv technikusaként dolgozott Los Alamosban, majd villamosmérnöki diplomát szerzett Montrealban, 1954-ben a Columbia Egyetemen doktorált fizikából. A Princeton Egyetemen lett professzor, 1975-től a fizika tanszéket vezette. 1964 nyarán a brookhaveni szinkrotronnal végeztek kísérleteket, ütközésekben keletkező kaonokat vizsgáltak, közben megfigyelték a CP-szimmetria sérülését. 1980-ban James Croninnal megosztva fizikai Nobel-díjat kapott "az alapvető szimmetriaelvek semleges K-mezonok bomlásában történő megsérülésének felfedezéséért". (Piriti János)

Mikrobiológus, orvos, állatorvos, főiskolai tanár
A budapesti egyetemen 1892-ben orvosi oklevelet szerzett. Gyakornok, majd helyettes tanársegéd a II. sz. belklinikán, utóbb tanársegéd az általános kórtani tanszéken. 1900-tól az Állatorvosi Főiskolán tanársegéd, magántanár, majd 1907-től a bakteriológia tanára. Ettől kezdve vezette a Bakteriológiai Intézetet és jelentős közegészségügyi tevékenységet fejtett ki. Bevezette a kutyák veszettség elleni kötelező oltását. Felfedezte az állatoknak róla elnevezett nyúltagyvelőbénulását, új baktériumspóra-színezőeljárást dolgozott ki.

Csillagász, geofizikus
1935-38-ban a prágai egyetemen fizikát tanult, 1938-40-ben a budapesti egyetemen végzett, 1941-ben a galaktikai csillagfelhők és halmazok egyensúlyáról szóló dolgozatával doktorált. 1942-47-ben a svábhegyi Csillagvizsgáló Intézetében dolgozott. 1942-45-ben a MAORT kaposvári gravitációs csoportjánál geofizikával foglalkozott. 1947-ben visszatért Losoncra, majd 1953-ban megalapította a Szlovák Akadémia Geofizikai Intézetét, melynek 1962-ig igazgatója volt. 1952-ben Kassára került, a Műszaki Egyetem alapító munkatársa lett, 1955-tól 1963-ig rektora. Szoros kapcsolatot tartott fenn a Miskolci Nehézipari Egyetemmel. 1979-től az MTA tiszteleti tagja.

Német fizikus
Friedrich és Wilhelm Kohlrausch fizikusok apja. 1832-ben Göttingenben doktorált, majd matematikát és fizikát tanított Lüneburgban, Rintelnben, Kasselban, Marburgban. Később a marburgi, majd az erlangeni egyetem fizikaprofesszora volt. Legjelentősebb munkái a galvánelektromosság elméletének kísérleti megalapozása, a Volta-féle feszültségi törvény és az Ohm-törvény igazolása saját fejlesztésű eszközei segítségével. 1856-ban Wilhelm Weberrel közös munkájuk az elektromos áramerősség mérése mechanikai mennyiségekre visszavezetve egy egységes mértékegység-rendszert alapozott meg, az elektrosztatikus és elektromágneses egységek arányára vonatkozó eredményük pedig előkészítette Maxwell elektromágneses elméletét is. (Piriti János)

Svéd fiziológus, Nobel-díjas
A stockholmi Karolinska Institutet-n szerzett diplomát, majd az intézet tanára volt 1930-tól 1971-ig. 1953-ban az élettani és orvostudományi Nobel-bizottság tagja lett, és tíz éven át a Nobel-alapítvány elnöke volt 1965-75-ig. Kiemelkedő eredménye a noradrenalinnak mint a szimpatikus idegrendszer kulcsfontosságú ingerületközvetítő anyagának az azonosítása volt. Felismerte, hogy a noradrenalin magában az idegrostban tárolódik. A magas vérnyomással és az érelmeszesedéssel kapcsolatos munkájáért a Svéd Sarkcsillagrenddel és a Stouffer-díjjal tüntették ki. 1970-ben élettani-orvostudományi Nobel-díjat kapott Sir Bernard Katz brit biofizikussal és Julius Axelrod amerikai biokémikussal közösen a neurotranszmitterekre vonatkozó eredményeikért. Apja, Hans von Euler-Chelpin kémiai Nobel-díjas volt.

Német matematikus
A hamburgi egyetemen végzett, 1934-ban az Egyesült Államokba emigrált. 1934-1936-ig a Yale University-n, később Kaliforniában, a Los Angeles-i Egyetemen dolgozott. 1946-tól professzor volt az Indiana University-nél. 1935-ben fogalmazta meg a lemmáját, ezt először 1922-ben K. Kuratowski fedezte fel. Zorn lemma vagy Kuratowski-Zorn-lemma a halmazelmélet egyik legfontosabb, (rendezett halmaz tekintetében fennálló) maximális elem létezését állító tétele.

Francia jezsuita tudós
1626-ban lépett be a jezsuita rendbe, 1635-ben szentelték pappá. 1636-tól 1646-ig különböző jezsuita kollégiumokban oktatott matematikát, logikát és filozófiát. 1646-tól Rómában a Szentszék munkatársa lett, azonban maga is gyanúba keveredett, hogy Galilei nézeteivel rokonszenvezik, ezért egy rövid időre börtönbe zárták. A fizika és csillagászat számos problémájával foglalkozott, így optikával és mágnesességgel, a fény szórásával, a heliocentrikus világképpel, a Szaturnusz gyűrűivel. Egyike volt az elsőknek, akik a fény szóródása alapján magyarázták az égbolt kék színét. Számos tételt bizonyított be a ciklois-görbére vonatkozólag. Kiterjedt levelezést folytatott korának számos tudósával. Több mint harminc könyvet írt.

Holland fizikus, Nobel-díjas
1877-ben az amszterdami egyetem fizikaprofesszorává nevezték ki. A gázok térfogatának, nyomásának és hőmérsékletének összefüggését leíró egyesített gáztörvény elsősorban R. Boyle, J.L. Gay-Lussac, E. Mariotte kísérletei és J.C. Maxwell, valamint L.E. Boltzmann elméleti munkái alapján jött létre. Az egyesített gáztörvény azonban csak az "ideális" gázok esetében teljesült; a nagyhőmérsékletű és kisnyomású reális gázoknál közelítőleg igaz, és pontossága a hőmérséklet csökkenésével és a nyomás növekedésével romlik. A fizikai Nobel-díjat 1910-ben kapta.

Agrárkémikus, mezőgazdasági szakíró, egyetemi tanár
A keszthelyi gazdasági tanintézet elvégzése után, 1870-ben a hallei egyetemen folytatta agrárkémiai tanulmányait. 1903-ban az Országos Kémiai Intézet és a Központi Vegykísérleti Állomás igazgatója és a műegyetemen a mezőgazdasági kémiai technológia meghívott előadója volt. Úttörő munkát végzett a hazai búza és liszt minőségének tudományos vizsgálata terén és széles körű felvilágosító tevékenységet fejtett ki a mezőgazdasági ipar műszaki fejlesztése érdekében. Foglalkozott szőlészettel, jelentősek kémiai, bor- és szeszipari, bakteriológiai kutatásai is. Cserháti Sándorral együtt indította meg és 1883-1904-ben szerkesztette a Mezőgazdasági Szemlét, s ugyancsak Cserhátival írta az első magyar trágyázástani zsebkönyvet is. Számos tanulmánya jelent meg szakfolyóiratokban.

Botanikus
Az egyetemet Budapesten és Bécsben végezte. Még egyetemista korában, 1911-ben részt vett egy kisázsiai expedícióban, 1914-ben lett bölcsészdoktor. 1912-ben a Központi Szőlészeti Kísérleti Állomás és Ampelológiai Intézethez került. Munkássága a szőlőfajták tudományos rendszerezése és feldolgozása területén alapvető. A morfológiai bélyegeket illetően tett megállapításainak egy részét ma is alapnak tekintik.

Antropológus, tudománytörténész, bibliográfus
A budapesti tudományegyetemen szerzett természetrajz-földrajz szakos diplomát 1935-ben, s itt doktorált 1937-ben. 1939-ben az Magyar Nemzeti Múzeum Állattára könyvtárába került, s itt működött 1945-ig, emellett részben Tihanyban, részben a budapesti tudományegyetem Embertani Intézetében végzett kutatásokat. 1945 után a Természettudományi Múzeum tudománytörténeti gyűjteményét gondozta és vezette haláláig. A 30-as években mint antropológus a középiskolások és egyetemi hallgatók magasság- és súlynövekedését vizsgálta, később érdeklődése a tudománytörténet felé fordult, s az antropológia és az állattan hazai történetének kiemelkedő kutatója, egyben nemzetközileg is elismert bibliográfusa lett.

Főiskolai matematika- és fizikatanár
Iskoláit a Debreceni Református Gimnáziumban végezte. 1930-ban érettségizett. Matematikából kiváló volt, a Kömal eredményes feladatmegoldói közé tartozott. Tanárjelöltként Jakucs Istvánnál gyakorolt. 1935-ben szerezte meg matematika-fizika-kémia szakos tanári diplomáját. 1933-tól Debrecenben a Kísérleti Lélektani Intézetben gyakornok, majd díjtalan tanársegéd. Az 1937/38-as tanévben a Tanárképző Intézetben előadó és óraadó a gimnáziumban. 1939-ben doktorált. Szele Tibor biztatta, hogy végezzen tudományos munkát is. Dávid Lajos egyik nem bizonyított állítását bebizonyította. 1939-ben kinevezték tanárnak a miskolci Református Leánygimnáziumba. 1941-ben pedagógia-filozófia szakos tanítóképző intézeti diplomát szerzett. Az 1950/51-es tanévben a Csalogány utcai tanítónőképzőben tanított pedagógiát és matematikát. Ebben az időszakban a tanítónőképző még középiskolaként működött. 1949-1967 között a Budapesti Műszaki Egyetemen volt docens, 1967-1970 Villamosenergiaipari Felsőfokú Technikum tanszékvezető tanára, 1970-1980 között a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán főiskolai tanár, 1980-ban ment nyugdíjba. Munkájának elismeréseképpen 1955-ben az Oktatásügy Kiváló Dolgozója, 1980-ban Kiváló munkáért kitüntetéseket kapta.

Kémikus, vegyészmérnök, egyetemi tanár
A szegedi tudományegyetemen és a budapesti műegyetemen végezte tanulmányait. Zemplén Géza mellett adjunktus, docens, majd intézeti tanár. Tudósi életútja itt kezdődött, a szénhidrátok és glikozidok kémiája terén kifejtett munkásságával. 1950-ben került Debrecenbe, a tudományegyetem Szerves Kémiai Intézetének vezetője lett. 1951-54-ben és 1972-73-ban rektorhelyettes 1956-1957-ig a Gyógyszeripari Kutató Intézetben volt igazgató. Alkaloidkémiai kutatásait a Tiszavasvári Alkaloida Gyárral szoros együttműködésben végezte; ennek keretében megoldotta a mákalkaloidok izolálásának racionalizálását, az egyes alkaloidok értékesebb farmakonokká való átalakítását. A debreceni egyetemen tudományos iskolát teremtett, melynek eredményeit tükrözi a tanszék közleményeinek nagy száma. 1955-56-ban az MTA főtitkára volt.

Fizikus, egyetemi tanár
Szakérettségis tanfolyamot végezve érettségizett 1954-ben, és nyert felvételt az ELTE matematika-fizika tanári szakára. Innen egy félév sikeres elvégzése után ment át fizikus szakra és 1959-ben diplomázott. Nagy Elemér vette fel a kísérleti fizika tanszékre, ahol szilárdtest fizikai, fémfizikai kutatásokba kapcsolódhatott be. 1965-ben jelent meg "Diszlokációk és képlékeny alakváltozás" című (Zsoldos Lehellel közösen írt) könyve. 1967-ben lett a fizikai tudomány kandidátusa. 1971-ben a kísérleti fizika tanszékből két új tanszék keletkezett: "általános fizika tanszék" Kovács István és "szilárdtest fizika tanszék" Nagy Elemér vezetésével. Kovács István neve ekkor már jól ismert volt a szilárdtestek plasztikus deformációját és a diszlokációk kontinuum-modelljét kutató fizikusok körében. 1977-ben "Felületcentrált köbös fémek alakítási keményedése" című értekezése alapján lett a fizikai tudomány doktora. 1995-ig vezette a tanszéket, melyet akkor tanítványának és munkatársának, Lendvai Jánosnak adott át. Kutatásaival nemzetközi elismerést aratott mind a kiválások képződésének, mind a diszlokáció-részecske kölcsönhatás leírásának terén publikált fontos új eredményeivel. (Dr. Radnai Gyula)

Amerikai matematikus, közgazdász
Princetonban szerzett doktori fokozatot 1949-ben. 1950-től kezdve 15 éven át a Brown University, majd 1966-tól a University of California, Berkeley professzora volt. Legjelentősebb eredményeit a játékelméletben, a matematika közgazdasági alkalmazásainak területén, az operációkutatásban, a lineáris és nemlineáris programozásban érte el. Sokat foglalkozott matematikai játékokkal és azok népszerűsítésével, ő maga is szerkesztett játékokat, melyek igen ismertek és kedveltek lettek, ilyen a Bridg-It és a Chomp. Több díjjal ismerték el munkáját, így megkapta a John von Neumann Theory Prize elnevezésű díjat.

Bányamérnök
Oklevelét 1907-ben a selmecbányai főiskolán nyerte. 1912-ben Kolozsvárott magánmérnöki irodát nyitott és Erdély apró ércbányáit szövetkezetbe tömörítette; utóbb saját bányavállalata volt. Nagy érdemei vannak a Vértes és Bakony hegység országos kincset jelentő bauxittelepeinek (Gánt stb.) felfedezésében és feltárásában. 1922-23-ban megszerezte magának a bányajogosítványokat, ezeket a későbbi Bauxit Trösztnek eladta. Újabb kutatásainak befektetései anyagilag tönkretették. 1934-ben kidolgozta és könyvben ismertette a budapesti hévvizek hidrológiai rendszerét. 1935-ben a Velencei-hegységben végzett érckutatásokat, de anyagiak híján nem tudott eredményt elérni. Kidolgozta a Velencei-tó rendezési tervét. 1936-ban a Balaton holtterületeinek megszüntetésére és a Sió-csatorna hajózhatóvá tételére dolgozott ki újabb terveket.

Zoológus, kertész, könyvkiadó
1856-1858-ban a fiumei haditengerészeti akadémián tanult. A 60-as évek elején a lipcsei egyetemen filozófiát és jogot hallgatott, majd hosszabb időt töltött Németországban, Franciaországban és Angliában. 1866-1867-ben apja üzlettársa és cégvezetője volt. 1879. évi külföldi tanulmányútjának jelentésében a franciaországi példák láttán nyomatékosan hívta fel a figyelmet a Duna és Tisza között elterülő nagy parlagi homokterületekre, amelyek hivatva vannak jövedelmező szőlőkké változni, megkötve a homokot. 1884-1892-ig szabadelvű párti országgyűlési képviselő. 1891-ben az Athenaeum elnökigazgatója lett. Egyik alapítója és elnöke az Országos Magyar Kertészeti Egyesületnek.

Vegyészmérnök
Vegyészmérnöki oklevelét a budapesti műszaki egyetemen szerezte (1935), majd a Péti Nitrogénművek kutatólaboratóriumában dolgozott ahol 1947-től műszaki igazgató volt. 1952-től Kazincbarcikán a Borsodi Vegyi Kombinát építésének műszaki vezetője, majd főmérnöke. 1958-tól Tiszapalkonyán a Tiszai Vegyi Kombinát építésének és beindításának műszaki vezetője, kezdetben a beruházó vállalat, később a Tiszai Vegyi Kombinát főmérnökeként. 1963-tól a Vegyipari Tröszt vezérigazgatója. Kiemelkedő volt a Borsodi Vegyi Kombinát egyik üzemének hazai tervek alapján történt sikeres létrehozása.

Geológus, egyetemi tanár
1935-ben a szegedi tudományegyetemen jog- és államtudományból doktorált. 1942-ben a kolozsvári tudományegyetemen földtanból szerzett doktori diplomát. 1940-től a Földtani Intézet adjunktusa, ahol főként földtani térképezésben vett részt. Ezután Sopronban, Veszprémben, Tokodon dolgozott, tanított 1970-76-ban Nigériában vállalt munkát. Őslénytani feldolgozást végzett a Geological Survey of Nigeria mikropaleontológiai laboratóriumban, és a zairei egyetem vendégprofesszora volt. Hazatérése (1976) után továbbra is a Földtani Intézetben dolgozott. Főként mikropaleontológiával és radiológiával foglalkozott. A kréta időszak jellegzetes Foraminiferájának, az Orbitolinák evolúciós, rétegtani és elterjedési viszonyait vizsgálta hazai és nyugat-afrikai viszonylatban. Úttörő tanulmányokat folytatott a bauxit, a mangán és egyéb üledékes kőzetek radioaktivitásának kimutatására. Tatabányán ipari minőségű urándúsulást mutatott ki az eocén barnakőszénben.

Német jezsuita matematikus, csillagász
Ő dolgozta ki a 16. században a Gergely-naptárt, mely a Julianus naptárt váltotta fel. Ezt a kalendáriumot használják ma szinte teljes egyetemességgel szerte az egész világon. A nóniusz névadójának, a portugál Pedro Nuneznek tanítványa, később is foglalkozott tudományos mérőeszközök tökéletesítésével. Bár a napközpontú rendszer heves ellenzője volt, tekintélyével kiállt a Galilei által szerkesztett távcső megbízhatósága mellett.

Amerikai matematikus, informatikus
Princetonban szerzett matematikai doktorátust. Princetonban végzett tanulmányai során az Institute for Advanced Study-ban is dolgozott asszisztensként. A számítógéptudomány és numerikus matematika egyik úttörője. Korán kezdett számítógépekkel dolgozni, így az UNIVAC géppel is a New York University-n. Több egyetemen tanított, 1960-ban vezető kutató lett az Argonne National Laboratory-ban, Chicago mellett. Számos elismerésben részesült az USA-ban és más országokban. 1968-1970 között a Society for Industrial and Applied Mathematics elnöke volt. Nevéhez fűződik a mátrixok sajátértékének meghatározására szolgáló Givens-módszer.

Amerikai geofizikus
1962-ben doktorált a Caltechen geofizikából és matematikából. 1967 és 1989 között a Caltech Szeizmológiai Laboratóriumának igazgatója volt. A földrengések detektálására az évtizedek alatt kialakított világméretű hálózat eredményei alapján lehetőség nyílt a Föld belső szerkezetének és dinamikájának egyre pontosabb leírására. Andersonnak úttörő szerepe volt a szeizmológiai, geokémiai, szilárdtestfizikai adatok alkalmazásával a Föld, a Hold és a bolygók szerkezetének felderítésében. (Piriti János)

Gépészmérnök, műegyetemi tanár
1893-ban szerzett oklevelet a budapesti műegyetemen. 1893-1895-ben Zipernowsky Károly mellett tanársegéd. 1896 elején, külföldi tanulmányútja befejeztével a Ganz-gyár villamossági osztályához került. Itt 1899-től a próbaterem vezetője; 1906-tól kezdve a villamos motorok továbbfejlesztése, korszerűsítése fűződik nevéhez. 1925-től műegyetemi ny. r. tanár. 1917-től Kandó Kálmán munkatársaként részt vett a kísérleti fázisváltós mozdony, majd ennek alapján az új, 50 periódusú vontatási rendszer kifejlesztésében. A villanymozdony gépein kívül főként a szinkrongenerátorok gerjesztő dinamóinak fejlesztése foglalkoztatta. 1925-től a Magyar Elektrotechnikai Egyesület szakosztályi elnöke, 1961-től díszelnöke. Mérnök generációkat nevelő kiváló pedagógus volt, aki előadásaiban az elmélet és gyakorlat követelményeit összhangba tudta hozni. Apja Pöschl Ede.

Kertészmérnök
A gödöllői Agrártudományi Egyetem kert- és szőlőgazdaságtudományi karán szerzett oklevelet (1952). A Kertészeti Kutató Intézetbe került, osztályvezető, utóbb megbízott igazgató volt. Doktori diplomát szerzett, majd 1964-ben az Agrárgazdasági Kutatóintézet tudományos főmunkatársa lett. Főleg a makroökonómia kérdéseivel foglalkozott. Kidolgozta a gyümölcstermelő üzemek területi elhelyezése módszereinek alapjait; foglalkozott az üzemi gyümölcsösök problémáival. Megszervezte és kiépítette a kutatás országos fenológiai megfigyelő- és felvételező hálózatát.

Mérnök, az építészet és a leíró mértan tanára
1844-ben a bécsi műegyetemen szerzett oklevelet, majd ott lett másodasszisztens. 1846-tól a József-ipartanoda rajztanáraként működött. Ő volt az ábrázoló geometria és a műszaki rajz magyar terminológiájának egyik kidolgozója. 1849 őszén a Kossuth Zsuzsa leánynevelő intézetében matematikát és természettudományokat tanított. A szabadságharc lelkes híve volt s annak bukása után is kapcsolatot tartott fenn az emigrációban élő Kossuthtal, majd részt vett a Makk-féle összeesküvésben. A császárellenes forradalmi szervezkedésben vállalt vezető szerepe miatt a pesti Újépületben kivégezték. A Műegyetem aulájában 1982-ben helyezték el emléktábláját.

Orvos, szemész
Orvosi tanulmányait 1840-ben Bécsben végezte. 1847-ben Párizsba ment, ahol Desmarres tanársegédje lett. Gruby szövettani laboratóriumában a mikroszkopikus módszereket tanulmányozta. 1848-ban Párizsban lelkesen üdvözölte a francia forradalmat. 1849 végén tért vissza Magyarországra, Pesten telepedett le. 1851-ben a pesti egyetemen magántanárságért folyamodott, azonban vallási okokból kérését visszautasították. 1851-ben a Magyar Orvosegyesület rendes tagja, utóbb titkára, majd másodelnöke lett. 1859-től a Szegénygyermek Kórház, majd a Rókus Kórház szemosztályát vezette. Hosszabb ideig Arany János kezelőorvosa volt.

Gépészmérnök
A budapesti, majd a bécsi műegyetemen vízépítőmérnöki végzettséget szerzett. Rövid ideig végzett folyamszabályozási munka után 1882-ben Zipernowsky Károly munkatársaként a Ganz gyár villamossági osztályára került. Első közös munkájuk egy generátorként és motorként is üzemeltethető öngerjesztésű váltakozó áramú gép volt. 1883-tól a Ganz villamossági osztály bécsi képviselője volt. Zipernowsky Károllyal és Bláthy Ottó Titusszal közös nagy jelentőségű találmányuk a nagyobb távolságú energiaátvitelre alkalmas zárt vasmagú transzformátor. 1889-től 1896-ig a bécsi nemzetközi villamossági társaság (IEG) vezető igazgatója lett, még ebben az évben létrehozta a bécsi villamos-erőművet. Továbbra is foglalkozott fejlesztő munkával, számos találmánya volt, köztük az 1904-ben szerkesztett kétkeferendszerű, egyfázisú kommutátoros motor, a róla elnevezett Déri-féle repulziós motor.

Mezőgazdasági mérnök, egyetemi tanár
Oklevelet a keszthelyi Felsőbb Gazdasági Tanintézetben nyert (1905). 1906-ban Kecskeméten a földművesiskolában tanított. 1907-ben tanári vizsgát tett. 1909-től a jászberényi földművesiskola tanára. 1913-19-ben Árvaváralján a szlovák tannyelvű gazdaképző iskola Igazgatója. 1929-ben Nyíregyházán a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara megbízásából létrehozta a Homokjavító Kísérleti Gazdaságot. A gyenge termőképességű homoktalajok termékenységének növelését, a szervestrágyázás, a műtrágyázás, a zöldtrágyázás, a vetésváltás, a talajművelés és a talajvédelem komplex tényezőit vizsgálta. Munkássága és módszerei nagyban elősegítették a nyírségi homoktalaj termőképességének növelését. 1958-tól az MTA tagja.

Orvos, tüdőgyógyász, egyetemi tanár
1910-ben a kolozsvári egyetemen szerzett orvosi oklevelet. 1927-től a szegedi egyetemen a tüdőgümőkór kór- és gyógytana tárgykör tanára. 1927-1936-ban a városi tüdőbeteg-gondozó főorvosa. 1927-1942-ben a budapesti Szt. János Kórház II. sz. tüdőbeteg-osztályának a vezető főorvosa. 1942-től a szegedi egyetemen a tüdőgyógyászat tanára, a tüdőgyógyászati klinika igazgatója. Franciaországi és németországi tanulmányútjairól hozott új módszereket honosított meg itthon. A légmell kezelésében bevezette a Kováts-féle tűket. A tbc diagnosztikájában és kórtanában, a tbc elleni küzdelemben jelentős eredményeket ért el. Ő írta le a paprika-feldolgozó munkások tüdőbetegségét, aminek a foglalkozási ártalmak felismerésében volt nagy jelentősége.

Gyógyszerkémikus, egyetemi tanár
A budapesti egyetemen gyógyszerészi oklevelet szerzett, gyógyszerészi doktorátust 1935-ben. 1939-től a Gyógyszerismereti Intézetben dolgozott. 1949-től a gyógynövény- és drogismereti tanszék vezetője. A Magyar Gyógyszerészeti Társaság gyógyszerészettörténeti szakosztályának alapítója. Tudományos munkássága a farmakognóziát és a gyógyszerészettörténetet ölelte fel. Főleg drogok azonosításának, értékmérésének, hamisítások felismerésének módszereit tanulmányozta, fontos szerepet játszott a gyógynövények szabványelőiratainál is.

Angol fizikus
Oxfordban tanult. Robert Boyle kísérleteihez asszisztensként alkalmazta 1655-ben. 1662-ben az újonnan alakult Royal Society őt nevezte ki a Kísérletek kurátora (Curator of Experiments) tisztségre, ő volt felelős a Társaság ülésein bemutatott kísérletekért. Foglalkozott mechanikával, optikával, mikroszkópos megfigyelésekkel, csillagászattal. Rendkívül sokoldalú és invenciózus feltaláló, műszerépítő volt. Tökéletesítette a rugós és az ingaórát is. Az elsők között épített Gregory-féle tükrös távcsövet. Elsőként vetette fel, hogy a Jupiter a saját tengelye körül forog. A Marsról részletes rajzokat készített. Megkísérelte annak kimutatását, hogy a Föld és a Hold ellipszispályán mozog a Nap körül. 1672-ben felfedezte a fénydiffrakciót, a fényelhajlás jelenségét. Ő volt az első, aki általánosságban megfogalmazta, hogy hő hatására minden anyag tágul. Legnevezetesebb eredménye a rugalmas alakváltozásra vonatkozó Hooke-törvény.

Finn csillagász és matematikus
A Helsingfors-i egyetemen tanult, 1857-ben doktorált. 1857-től 1873-ig az egyetem matematikaprofesszora volt, majd 1874-től magasrangú köztisztviselőként a finn állami oktatásügy irányítójának helyetteseként működött. Az égi mechanika, variációszámítás, differenciálgeometria, valamint a nyugellátás matematikai modelljeinek tárgyában írt cikkeket és elméleti csillagászatot adott elő. Fia, Ernst Leonard Lindelöf (1870-1946) igen jelentős matematikus volt.

Amerikai csillagász, matematikus
A "klasszikus égimechanika" jeles képviselője. A bolygó-pályaszámítás modern eljárásainak amerikai úttörője. Az USA Tengerészeti Almanach Hivatalának munkatársa, itt elsősorban a bolygók tömegvonzásának egymás keringésére gyakorolt kölcsönös hatásaival foglalkozott. A róla elnevezett "Hill-szféra" annak a térségnek hozzávetőleges kiterjedése, amelyen belül egy bolygó már mérhetően befolyásolja egy másiknak a mozgását. Legjelentősebb munkája a Jupiter és a Szaturnusz bolygók kölcsönhatásából eredő ún. háborgások matematikai leírása. 1909-ben a tekintélyes Bruce éremmel jutalmazták. (Bartha Lajos)

Osztrák matematikus
Artin a 20. század egyik legkiválóbb algebristája volt. Területe főleg az algebrai számelmélet, többek között új konstrukciós módszert dolgozott ki az L-függvényekre. A Hilbert-féle osztálybővítésekre reciprocitási tételt igazolt. Emellett a csoport-, gyűrű- és testelméletben valamint az algebrai topológiában is ért el mély eredményeket. Tanulmányozta a balideálokra minimumfeltételes gyűrűket, ezekre struktúratételt igazolt (Wedderburn-Artin tételek). A rendezett testekre vonatkozó Artin-Schreier tételt felhasználva megoldotta a 17. Hilbert-problémát. Híres sejtése, hogy minden -1-től különböző egész szám, ami nem négyzetszám, végtelen sok prímszám primitív gyöke.

Amerikai bakteriológus, gyerekgyógyász
1931-ben szerzett általános orvosi diplomát a New York-i egyetemen. A New York-i Bellevue Kórházban dolgozott, majd 1935-től a New York-i Rockefeller Intézet kutatóorvosa. Itt sikerült először a gyermekparalízis vírusát emberi testből kivett idegszöveten szaporítania. 1939-ben a Cincinnati Egyetemen a gyermekklinika fertőző betegségeket kutató részlegét vezette. A 2. világháború alatt Afrikában és a Csendes-óceán térségében eredményes küzdelmet vívott az amerikai katonák soraiban tömegesen pusztító betegségek, a sárgaláz, a mocsárláz és a japán encephalitis ellen. Hazatérve folytatta korábbi kutatásait, s kimutatta, hogy a paralízis elsősorban a tápcsatornán át fertőz. 1957-re mindhárom bénulást okozó vírusból sikerült olyan legyengített törzset találnia, amely már nem okozott betegséget, de kiváltotta az immunreakciót. A Sabin-csepp használatát 1960-ban engedélyezték az USA-ban. Magyarországon tették először kötelezővé. Sabin módszere egy időre háttérbe szorította a Salk-oltást mivel ennél hosszabb távú védelmet adott, és szájon át lehetett beadni a cseppeket. Napjainkban elsősorban az elölt vírusokból készülő oltást alkalmazzák elterjedten, bár bizonyos területeken az élő, gyengített vírusokból készülő oltásnak is van szerepe. Sabin izolálta a B-vírust, s ő irányította a pappataci-láz és a dengue-láz oltóanyagának kutatásait is. 1971-ben a Cincinnati Egyetemről vonult nyugalomba, majd 1974-82 között a charlestoni Dél-Karolinai Egyetem kutatóprofesszora volt. 1965-től az MTA tiszteletbeli tagja.

Amerikai orvos, biokémikus, Nobel-díjas
A Maryland államban lévő Bethesdában, a National Institutes for Health (NIH) munkatársaként 1942 és 1953 között az enzimekkel és a köztes anyagcserével kapcsolatos kutatásokat irányította. New Yorkban S. Ochoával dolgozott, majd a Washington Egyetemen a Cori házaspárral (Gerty és Carl) kutatott együtt. Ezután a Stanford Egyetem biokémiai intézetének vezetője lett. Behatóan foglalkozott a dezixiribonukleinsav (DNS) szintézisével. Kornberg és Ochoa megállapította, hogy az élet fő principiumai a nukleinsavak és a fehérjék. A nukleinsavak újraképződéséhez fehérjére van szükség, s a fehérjék valamennyi enzimfolyamat résztvevői, így minden biokémiai folyamatban jelen vannak. Kornberg és Ochoa ezeknek a folyamatoknak a részleteit is tisztázták. Kornberg a kólibaktériumból olyan enzimet (DNS-polimeráz) vont ki, mely kémcsőben is képes megfelelő kiindulási anyagokból szaporítani a DNS mennyiségét. 1959-ben orvosi-élettani Nobel-díjat kaptak a ribonukleinsav és a dezoxiribonukleinsav biológiai szintézise mechanizmusának felfedezéséért.

Csillagász, közgazdász, matematikus
Gyógyszerészetet, majd a bécsi egyetemen vegytant, emellett matematikát és csillagászatot tanult. Bejárta Nyugat-Európát, 1833-ban az Egyesült Államokat. A méterrendszer bevezetését szorgalmazta, saját költségén hozatta Párizsból a metrikus etalonokat. A Magyar Tudományos Akadémia tagja, az USA Filozófiai Társaságának levelező tagja. Batthyány Kázmér gr. "pénzügyi igazgató"-ja, több akkori magyar folyóirat, újság tudományos cikkírója. Az első magyar feliratú oktató föld- és éggömbök szerkesztője, ezeket Batthyány költségén ingyen osztották szét az iskoláknak. Bicske melletti birtokán modern csillagvizsgálót rendezett be, legnagyobb távcsöve akkor az elsők közé tartozott. Matematikai kézikönyveit az Akadémia jutalmazta. A szabadságharc bukása után emigrációba kényszerült, Párizsban és Bécsben élt. Hagyatéka több hazai tudományos intézetet gazdagított. (Bartha Lajos)

Fizikus
Berlinben, majd 1936-tól Angliában (London, Manchester) és Írországban (Dublin) vált a kozmikus sugárzás elismert szakértőjévé. 1950-ben hazatért, és az MTA tagja, tanszékvezető egyetemi tanár, majd később a KFKI igazgatója és az MTA alelnöke lett. A kozmikus sugárzási kutatások hazai fejlesztése és irányítása mellett a fizikai optikai kutatások terén is nemzetközileg jegyzett eredményeket ért el (egy fotonos interferenciakísérletek). Ezek mellett elsősorban a kvantumfizika hidrodinamikai modellje, a relativitáselmélet alapvető kérdései, valamint a méréskiértékelés általános problémaköre foglalkoztatta. (Király Péter)

Szovjet magfizikus
A Leningrádi Műszaki Egyetem elvégzése után Kurcsatov magfizikai kutatásaihoz csatlakozott. Többek között az urán hasadásakor felszabaduló neutronok számát mérte meg. Amikor észrevette, hogy mind az amerikai, mind a német tudományos folyóiratokban hirtelen lecsökkent a maghasadással foglalkozó közlemények száma, bizalmas levélben hívta fel Sztálin figyelmét és zártkörű előadásban tájékoztatta a Kazanyba áttelepített leningrádi fizikusokat arról a sejtéséről, hogy mindkét háborús fél valószínűleg uránbomba előállítására készül. Berlin eleste után az első fizikusok között érkezett a városba, és neki sikerült elérnie, hogy Nikolaus Riehlt, a német uránoxidot előállító részleg vezetőjét családjával, munkatársaival és az egész üzemmel együtt a Szovjetunióba szállítsák, ahol Riehl a szovjet atombomba előállításának egyik vezetője lett. Fljorov 1957-től 1989-ig volt az általa alapított Magreakciók Laboratóriumának vezetője Dubnában. Az ő kezdeményezésére épültek meg Dubnában a 200, 300, majd 400 cm pólusátmérőjű óriás ciklotronok, melyekkel azután sok fontos felfedezést tettek. (Dr. Radnai Gyula)

Mérnök
A Mérnöki Intézetben végezte tanulmányait 1833-ban. 1833-39 között az országos építészeti főigazgatóságnál működött. 1833-1844-ig részt vett a Tisza és Maros térképezési és vízműtani munkálataiban. 1850-ben a helytartósági osztály építészeti igazgatóságához került, ahol középítési munkákkal bízták meg. Legjelentősebb munkája a budapesti rakpartok terve és megépítése. 1861-ben kidolgozta a főváros építési ügyrendjét és szabályait, a budai vár és a város rendezésének és szépítésének tervét. Munkássága hozzájárult Budapest nagyvárosi jellegének kialakításához.

Olasz matematikus
1880-ban a bolognai egyetemen kezdte meg tanulmányait, majd Pisában folytatta. 1884-ben szerzett diplomát, utána a pisai műszaki főiskolán, majd a torinói egyetemen tanított projektív geometriát. 1900-ban Kelet-Szicíliában, Cataniában kapott egyetemi tanszéket, itt projektív geometriát és ábrázoló geometriát tanított. Fő területe a projektív geometria és a szimbolikus logika volt. 1905-ben megfogalmazta a projektív geometria első axiomatikus definícióját. 1911-ben vektoranalízissel kezdett foglalkozni.

Szovjet fizikus
Munkássága a fizika számos területére terjedt ki. Foglalkozott röntgen-sugarakkal, lassú neutron-fizikával, gyors elektronok kölcsönhatásaival, pozitron-annihilációval, mágneses fékezési sugárzással, ion- és elektronoptikával, elektromágneses izotópszeparációval és gázkisülésekkel. A 2. világháború előtt a leningrádi egyetem professzora volt. A háború alatt és az azt követő években Igor Kurcsatovnak, a szovjet atomenergiaprogram vezetőjének munkatársa volt. Élete utolsó húsz évében tudományos érdeklődésének középpontjában a magas hőmérsékletű plazmák fizikája állt. Fáradhatatlan kísérletező volt. 1953-tól a moszkvai egyetem professzora, majd a Kurcsatov Intézet igazgatója lett. Vezetése alatt fejlesztették ki nemzetközi együttműködésben a Tokamak különböző változatait, ezzel érte el első nagy sikereit a fúziós kutatásokban, Érdeklődése messze túlnyúlt a plazmafizikán. Támogatta a nagyenergiájú részecske- és magfizikát, valamint a csillagászatot is. A Szovjetunió Tudományos Akadémia Elnökségének tagja volt. A Holdon egy kráter viseli nevét.