Holland fizikus, matematikus, csillagász
Leidenben és Bredában tanult, 1657-ben megalkotta az első ingaórát. 1673-ban kidolgozta a matematikai és fizikai inga elméletét. 1658-ban a körmozgást vizsgálva bevezette a centrifugális erő fogalmát. 1699-ben megadta a rugalmas ütközés törvényeit. Az optikában felvetette a fény hullámelméletét, és felfedezte a polarizációt. Tökéletesített távcsövével fölfedezte a Szaturnusz legnagyobb holdját a Titánt, felismerte, hogy a bolygót gyűrű övezi. Párizsban élt, tagja volt a Francia Akadémiának, de protestánsként bölcsebbnek vélte visszatérni Hágába itt, szülővárosában érte a halál.

Francia matematikus
Orvosi tanulmányokat végzett és orvosi gyakorlatot folytatott, de érdeklődése túlmutatott az orvostudományok területén. Matematikával és krisztallográfiával is foglalkozott. 1809-ben a Strasbourg-i egyetemen a matematika professzora lett. Általánosította a faktoriális fogalmát. A faktoriális függvényre ő vezette be az n! jelölést.

Osztrák kémikus, fizikus
18 éves korában a prágai német egyetem diákja lett. 1841-től üzleti vállalkozásokkal próbálkozott, sikertelenül. 1856-tól egy bécsi középiskolában tanított. E mellett kémiai, elméleti fizikai kutatásokkal kezdett foglalkozni, s eredményeit hamarosan publikálta is. 1868-ban kinevezték a bécsi egyetem fizika tanszéke adjunktusának, ettől fogva a bécsi tudóstársadalom is elismerte eredményeit. 1872-ben egyetemi tanárrá nevezték ki. "Chemische Studien I." című könyvében kísérletet tett a szerves molekulák szerkezetének tisztázására. Elsőként használta a "gyök" kifejezést. Felismerte, hogy egy elemnek különböző kötésekben más-más vegyértéke lehet. Legfontosabb eredményeként megpróbálta meghatározni a levegőmolekulák méretét, ez egy nagyságrendnyi pontossággal sikerült, ami az akkori viszonyok között igen jó eredménynek tekinthető. Tiszteletére az ideális gáz egy köbcentiméterében lévő molekulák számát Loschmidt-számnak nevezzük.

Orosz-szovjet fizikus, matematikus, Nobel-díjas
A moszkvai állami egyetemen szerzett diplomát 1918-ban. 1924-ben már az egyetem professzora lett. A Szovjetunió különféle felsőoktatási intézményeiben tanított, matematikai fizikából szerzett doktorátust, majd 1934-ben a Lebegyev Fizikai Intézet elméleti részlegének vezetője lett. Tudományos eredményeit a fényelektromos hatás, a szilárd testekben való fényszóródás, a részecskefizika és a termonukleáris reakció területén érte el. Az elemi részecskék kölcsönhatásait leíró módszerét Tamm-módszernek nevezik. Az atomenergia békés alkalmazásai iránt érdeklődött, ezért foglalkozott a szabályozott termonukleáris reakció megvalósításának módszereivel. 1958-ban Pavel A. Cserenkovval és Ilja M. Frankkal megosztva fizikai Nobel-díjat kapott a Cserenkov-sugárzás értelmezéséért.

Magyar születésű amerikai matematikus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait 1905-1910 között a budapesti tud.egyetemen, 1910-11-ben a bécsi tud.egyetemen végezte. 1912-ben Budapesten Fejér Lipótnál doktorált. 1912-1914-ig a göttingeni és a párizsi egyetemen dolgozott. 1914-ben Zürichbe költözött, hogy az ottani egyetemen A. Hurwitz mellett dolgozhasson. A zürichi műegyetemen 1928-tól 1940-ig egyetem ny. r. tanár. 1940-ben az USA-ba költözött. Kezdetben a Brown Egyetemen, 1942-től a Stanford Egyetemen tanított. Matematikai munkássága a tiszta és alkalmazott matematika igen széles területét öleli fel. Jelentősek az analitikus függvények szingularitásaira vonatkozó vizsgálatai és kombinatorikai eredményei. Szegő Gáborral írt kétkötetes műve a század matematikájának klasszikusa lett. A Steiner- és Schwarz-féle tükrözési elv felhasználásával számos eredményt értek el, melyeket később matematikusok egész sora alkalmazott. Heurisztikai és pedagógiai elmélete nagy érdeklődést váltottak ki.

Állatorvos, egyetemi tanár
Oklevelét 1912-ben a budapesti Állatorvosi Főiskolán szerezte, majd doktorátust tett. Közben Hutÿra Ferenc járványtani intézetében dolgozott. 1916-ban tanársegéd, 1917-ben adjunktus, 1918-ban az immunitástan magántanára lett. 1923-tól az immunitástan tanára, 1927-től az állatjárványtan tanára, e tanszéknek vezetője 1963-ig, nyugdíjazásáig. 1928-ban megszervezte és 1943-ig vezette az Országos Állategészségügyi Intézetet. 1940-1941-ben dékán, 1947-1948-ban az Agrártudományi Egyetem rektora. A Nemzetközi Állategészségügyi Hivatalban 1933-tól 1963-ig Magyarország állandó képviselője. 1953-tól 1956-ig az MTA Agrártudományok Osztályának elnöke, 1960-1967-ig az MTA alelnöke. Számos külföldi tudományos társaság tagja volt. Munkássága a háziállatok teljes kór- és gyógytanát felölelte. Vezető szerepe volt az állategészségügy tudományos szervezésében. Közel háromszáz dolgozatot tett közzé a járványtan, bakteriológia és mikrobiológia köréből m. és külföldi folyóiratokban.

Vegyész, farmakológus
Vegyészmérnöki képesítést a budapesti műszaki egyetemen szerzett 1941-ben. 1920-ban gyakorló vegyész a Chinoin-gyárban. 1938-ban a Chinoin-gyár főmérnökévé nevezték ki. 1946-ban a gyár igazgatója, majd vezérigazgatója volt. 1948-ban a Kutatási Főosztály megszervezésével bízták meg, az itt folyó munkát főosztályvezetőként irányította. 1963-1968-ig a kutatólaboratórium vezetője volt. Tevékenysége jelentős a magyar gyógyszeripar történetében. Nevéhez fűződik az Ultraseptyl világszabadalma. Eredményes kutatásokat végzett a kristályos penicillinnel kapcsolatban, kidolgozta a Hypotiazid, a Chlorurit, a Fonurit és más gyógyszerek előállítását. Számos szakközleménye jelent meg gyógyszerészeti szaklapokban.

Meteorológus
A budapesti egyetem matematika-fizika szakán 1938-ban szerzett tanári oklevelet. 1939 februárjában lépett az Országos Meteorológiai Intézet kötelékébe. Elsősorban az időjárás előrejelzés területén dolgozott, 1947-ben a Prognózis osztály helyettes vezetője, 10 év múlva vette át az osztály vezetését. Intenzíven foglalkozott a Magyarországon jellegzetes szinoptikus helyzetek éves és évszakos gyakoriságával. Ez irányú kutatásai eredménye a Magyarország Éghajlati Atlaszában megjelent nyolc időjárási típushelyzetet bemutató térképsorozata. 1958-ban a ferihegyi előrejelző osztály vezetésére kapott megbízást. Ő vezette be a repülési eligazítás nemzetközi szabályait az operatív munkában, egyben hazai felelőse volt a nemzetközi telekommunikációs kérdéseknek. 1969-ben vette át az Időjárási kutatóosztály vezetését, 1970-től előadott az ELTE TTK-n és az Agráregyetemen. A Magyar Meteorológiai Társaságnak több mint 40 évig volt tagja. A Társaság 1952-ben Steiner Lajos-emlékéremmel tüntette ki.

Német csillagász
A berlini egyetemen tanult, majd középiskolai tanár lett. Kezdetben amatőr csillagászként végezte megfigyeléseit, 1874-ben meghívták a potsdami Asztrofizikai Obszervatóriumba, amelynek 1882-ben vezetője lett. Elsősorban a napfoltok megfigyelésével ért el jelentős eredményeket. Carringtontól függetlenül a napfizika két fontos összefüggésének felfedezője volt. Az 1860-as években kimutatták a Nap felszínének differenciális rotációját, majd az ún. Spörer-szabályt, mely szerint a napfoltcsoportok keletkezési helyének átlagos heliografikus szélessége a napciklus során egyre csökken és a ciklus végére az egyenlítő közelébe ér. Spörer vizsgálataihoz felhasználta az ógyallai részletes napfolt-észleléseket is. 1887-ben történelmi észlelések vizsgálata alapján észrevette a Nap 17. századi szokatlanul alacsony aktivitását (Maunder-minimum), továbbá összefüggést talált a napfolttevékenység és a sarki fény-aktivitás között is.

Kémikus, egyetemi tanár
A budapesti műegyetemen 1918-ban vegyészmérnöki, 1921-ben a budapesti tudományegyetemen bölcsészdoktori oklevelet nyert, 1919-től a tudományegyetem II. sz. Kémiai Intézetében tanársegéd, utóbb adjunktus. 1926-tól hosszabb időt töltött előbb hazai, majd külföldi ösztöndíjakkal különböző német egyetemeken, különösen W. Ostwald lipcsei intézetében. 1946-tól a budapesti tudományegyetemen a kolloidkémia és kolloidtechnológia ny. r. tanára. Főképp a szolok stabilitásának és az elektromos kettős réteg szerkezetének vizsgálatával foglalkozott. Nevéhez fűződik az Ostwald-Buzágh-féle üledékszabály és a szolstabilitás kontinuitás-elméletének megállapítása, továbbá az adhézió mérésére vonatkozó kvantitatív módszer kidolgozása. 1938-tól az MTA tagja.

Német matematikus
Több német egyetemen tanult, doktorátusát a berlini egyetemen szerezte. 1943-ban professzornak nevezték ki a hannoveri műszaki egyetemre, 1952-ben a hamburgi egyetemre. Itt megalapította az Alkalmazott Matematikai Intézetet. Nagyszámú publikációja elsősorban a numerikus matematika területére esik, de céljai közé tartozott az is, hogy megvilágítsa, nincs éles határ a "tiszta" és az alkalmazott matematika között. Számos alapvető kézikönyv szerzője a numerikus matematika, ezen belül a differenciálegyenletek, a sajátértékproblémák megoldása területén. Könyvet írt az optimalizálási problémákról is. Nevezetes, máig megoldatlan probléma a róla elnevezett Collatz sejtés, melynek kiterjedt irodalma van.

Orvos, bakteriológus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte. 1885-től gyakornok, tanársegéd a budapesti kórbonctani, majd a törvényszéki orvostani intézetben. 1891-1906-ban az Állatorvosi Főiskola bakteriológiai intézetét vezette, 1895-től 1906-ig a bakteriológia ny. r. tanára. 1907-1931-ben a bakteriológia, 1914-1931-ben az általános kór- és gyógytan ny. r. tanára a budapesti egyetem orvoskarán. A bakteriológia tudományának megalapítója hazánkban. Nocardtól függetlenül leírta a rágcsálók pseudotuberculosisának kórokozóját. Kutatásai a szarvasmarhák és sertések fertőző betegségeire, a bakteriofágok vizsgálatára, a lépfene-baktériumok eltérő viselkedését okozó összefüggésekre irányultak. Évtizedekig irányította a diftéria elleni szérum termelését. Az 1. világháború alatt megszervezte a kolera és a hastífusz elleni oltóanyagtermelést. 1912-től az MTA tagja.

Földrajztudós, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait a budapesti műegyetemen végezte. Előbb a műegyetemi vízépítési tanszéken, majd a tudományegyetemen Lóczy Lajos mellett volt tanársegéd, közben megszerezte a filozófiai doktorátust. 1896-1898-ban tanulmányúton Kínában és Mandzsúriában hidrográfiai és geográfiai kutatásokat folytatott. Hazatérése után a Földtani Társulatnál, majd a Földrajzi Társaságnál töltött be különböző tisztségeket. 1905-től a kolozsvári, 1921-től a budapesti egyetemen a természeti földrajz ny. r. tanára, a Földrajzi Intézet vezetője. A Földrajzi Sokoldalú tudományos munkássága során keletázsiai tanulmányútján főleg a hegységek szerkezetét, a folyók természetét vizsgálta. Részt vett a Balaton tudományos tanulmányozásában. Jelentősek morfológiai eredményei, továbbá a folyók szakaszjellegéről, a futóhomok mozgástörvényeiről, az európai monszun jelenségről szóló tanulmányai. Népszerű tudományos műveivel nagy tömegek érdeklődését keltette fel a földrajz és általában a természettudományok iránt. 1920-tól az MTA tagja.

Gépészmérnök, könyvtárigazgató
Az Állami Felsőipariskolában 1944-ben szerzett oklevelet, majd műszaki rajzolóként helyezkedett el a Magyar Optikai Műveknél. A 2. világháború után a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán folytatta tanulmányait, s szerzett diplomát 1951-ben. 1951-53-ig a BME levelező tagozatán oktatási osztályvezető volt. 1953-ban az Oktatásügyi Minisztériumba került, e mellett 1955-63-ban adjunktusként a BME gépgyártástechnológiai tanszéken oktatott. 1959-ben mérnök-közgazdász oklevelet szerzett, 1963-ban doktorált. 1963-ban nevezték ki a BME Központi Könyvtára igazgatójává, ezt a feladatot látta el haláláig. Sokat tett azért, hogy a könyvtár megfelelően szolgálni tudja a hazai mérnökképzést. Részt vett a BME története megírásában. A Felsőoktatási Szemle és a Technikatörténeti Szemle szerkesztő bizottsági tagja volt.

Skót mérnök, fizikus
Sir John Benjamin MacNeill irányítása alatt általános mérnöki képzést kapott, több évig dolgozott mellette vasutak, kikötők tervezésén és építésén. 1855-ben a Glasgow-i Egyetemen az általános mérnöki és mechanikai tanszékére nevezték ki. Vasúti tengelyek fémanyagának kifáradásával foglalkozott, ami új gyártási megoldásokhoz vezetett. A termodinamika, kiváltképp a gőzgépelmélet, egyik megalapozója. A Fahrenheit skálához illeszkedő abszolút hőmérsékleti skálát Rankine skálának nevezik - ahhoz hasonló módon, ahogy a Celsius skálához illeszkedő abszolút hőmérsékleti skála a Kelvin skála. A Rankine skála azonban ma már kevéssé használatos.

Walesi-brit földrajztudós, földmérő
Everest már az angliai katonai iskolákban kitűnt a műszaki tárgyakból, majd 1806-ban belépett a Kelet-indiai Társasághoz, és a következő hét évben Bengáliában szolgált. Holland Kelet-India brit megszállása idején ő végezte el Jáva felmérését (1814-16), majd visszatért Indiába. 1818-tól 1843-ig mindvégig India térképészeti felmérésén dolgozott, 1823-tól főfelügyelőként, 1830-tól pedig a földmérők főnökeként. Utóbbi minőségében bevezette a legpontosabb korabeli műszerek használatát. Vállalkozásuk során Everest és elődei felmérték a Himalájától az India déli csücskén fekvő Comorin-fokig húzódó 11,5 fok hosszúságú délkörívet. 1827-ben beválasztották a Royal Society tagjai közé, 1861-ben pedig lovaggá ütötték. Tiszteletére nevezték el 1865-ben a világ legmagasabb hegycsúcsát, a Mount Everestet

Olasz csillagász
1854-ben Berlinben Johann F. Enckétől tanult csillagászatot. Két évvel később Oroszországba, a Pulkovói Csillagvizsgálóba került. 1860-ban a milánói Brera Csillagvizsgáló munkatársa lett, és itt dolgozott - 1862-től igazgatóként - 1900-ig, nyugalomba vonulásáig. A Hesperia nevű kisbolygót 1861-ben fedezte fel. Kettőscsillagokat is megfigyelt, és alaposan vizsgálta a Merkúrt, a Vénuszt és a Marsot. Ő volt az első, aki pontos méréseken alapuló Mars-térképet szerkesztett. Ő észlelte először a Mars felszínén látható, olykor egymást metsző fínom vonalakat, amelyeket csatornáknak ("canali") nevezett el. Ennek alapján többen, így Flammarion is, azt feltételezték, hogy a csatornák mesterségesek és értelmes lények készítették őket. A Mars-csatornák körül évtizedekig folytak viták. - Nyugalomba vonulása után az ősi héber és babilóni csillagászatot tanulmányozta. Egy Hold- és egy Mars-krátert neveztek el róla.

Kémikus, gyógyszerész
1856-ban a bécsi egyetemen doktori oklevelet nyert. 1859-ben a kassai főreáliskola, 1867-ben a keszthelyi Gazdasági Felsőtanintézet kémiatanára. Innen hívták meg 1870-ben a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémia tanárának, hol 1872-ig a vegytan és természettani tanszék, majd nyugalomba vonulásáig (1892) az általános és elemi vegytani tanszék vezetője volt. Farbaky István tanártársával tökéletesített ólomakkumulátort talált fel (Farbaky-Schenek-féle akkumulátor). A másodrendű galvánelemekről írt tanulmányát 1885-ben az MTA Marczibányi-díjjal tüntette ki. 1889-től az MTA tagja.

Természetrajztanár, botanikus, hivatásos katona
1866-tól a kőszegi katonai felsőnevelő intézet, később az ebből szervezett katonai alreáliskola természetrajztanáraként működött kisebb megszakításokkal 1879-ig. Az iskola körül nagy parkot létesített. Freh Alfonz és Waisbecker Antal mellett a térség egyik legalaposabb botanikai kutatója volt. Kőszeg és környéke alacsonyabb- és magasabbrendű flóráját, valamint nagy mennyiségű egzotikus anyagot is tartalmazó hatalmas növénygyűjteményét a pannonhalmi Benedek-rend Főapátsága vette meg 1920-ban, ez a szombathelyi Savaria Múzeumba került 1980-ban.

Építészmérnök
1933-ban a Műszaki Egyetemen építészmérnöki diplomát szerzett. 1934-45 között a Budapest Székesfővárosi Tanács városrendezési osztályának tervezőmérnöke volt, 1945-48 között a Fővárosi Közmunkák Tanácsának osztályvezetője, 1948-69 között az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumban, valamint a Városépítési Tudományos Tervező Intézetben dolgozott. 1933-ban a Műszaki Egyetemen építészmérnöki diplomát szerzett. 1934-45 között a Budapest Székesfővárosi Tanács városrendezési osztályának tervezőmérnöke volt, 1945-48 között a Fővárosi Közmunkák Tanácsának osztályvezetője, 1948-69 között az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumban, valamint a Városépítési Tudományos Tervező Intézetben dolgozott, váltakozva különféle vezető beosztásokban, Ybl-díjas

Csillagász
A pécsi pedagógiai főiskola matematika-fizika szakán kezdte felsőbb tanulmányait. Mivel 1956-ban a főiskolai munkástanácsot elnökölte, eltávolították az intézményből és a tanári pályáról. 1958-tól Baján csillagász. Kutatásainak fő témája a felsőlégkör modelljeinek javítása. Az MTA doktora (1982); értekezésének címe: "A felsőlégkör szerkezete a műholdak fékeződése és fedélzeti mérések alapján". A Bajai Csillagvizsgáló vezetője lett, és Szegeden egyetemi oktató is. Eredményiért elsőként érdemelte ki a Bay Zoltán-emlékérmet (2004). (Hujter Mihály)

Vegyészmérnök, talajkémikus
Az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen okleveles vegyészként szerzett diplomát. 1952-től a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen, a talajtani tanszéken tanársegéd. 1958-tól a Keszthelyi Mezőgazdasági Akadémián, majd 1967-től a Kertészeti Főiskolán docens. 1975-től a Kertészeti Egyetemen professzor, és tanszékvezető. Főbb kutatási területei: szervesanyag- és humuszkutatás; humuszanyagok optikai vizsgálata; nitrogénformák, és szerepük a szerves- és a humuszanyagok hatásának megjelenésében; tőzegkutatások; okszerű tőzeghasználat; tőzegek a kertészeti termelésben; a szerves- és a humuszanyagok környezetvédelmi funkciói; a talajok környezeti kapacitása; a humuszanyagok polifunkcionalitása és biológiai aktivitása a növénytermelésben, az orvostudományokban, és a környezetvédelemben. Számos hazai, ill. nemzetközi tudományos szervezet, ill annak vezetőségi tagja. 1975-ben a Virginiai Egyetemen vendégprofesszor. Dolgozott FAO és UNDP programokban is. (Forró Edit)

Mérnök
Középiskolai tanulmányai befejezése után először jogot tanult, majd a bécsi Politechnisches Institut hallgatója lett. Mérnöki oklevelének megszerzése után néhány évvel kezdte meg oktatói tevékenységét a József Ipartanoda tanáraként. Fő tudományága a geodézia volt. Közreműködött a méter és a kilogramm egyedül törvényes mértékegységként való elfogadásáról szóló törvény előkészítésében. Az etalon vizsgálatához műszereket szerkesztett. A kormány az ő előterjesztése alapján állította fel a Mértékhitelesítő Bizottságot, az Országos Mérésügyi Hivatal elődjét, amelynek tizenhat éven keresztül vezetője volt. A Kruspér-féle "új lejtmérő" szintező műszer az 1878-as Párizsi Világkiállításon ezüstérmet kapott.

Japán-amerikai elméleti fizikus, Nobel-díjas
Tokióban járt egyetemre, itt szerzett fizikus diplomát, utána be kellett vonulnia. Szerencsére nem került a frontra, radarkutató laborba sorozták be. A háború után Tokióban, majd Osakában építgette egyetemi kutatói pályafutását. Nagy hatással volt rá, hogy 1949-ben Hideki Yukawa Japánban elsőnek fizikai Nobel-díjat kapott és Oppenheimer meghívta Princetonba. 1952-ben azután őt is meghívta Oppenheimer. Kutatási témaválasztásában Yukawát követte: a magerők elméleti vizsgálatába dolgozta be magát. Princetonból a közeli Chicago egyetemére ment át, itt volt professzor 70 éves koráig, és még utána is itt működött, emeritus professzorként. A kvantum színdinamikában ért el szép eredményeket, egyike volt a húrelmélet felállítóinak. Közben 1970-ben felvette az amerikai állampolgárságot. Továbbra is szoros kapcsolatot ápolt a már nyugdíjas Yukawával ugyanúgy, mint a Tokióban élő Ryogo Kubo professzorral. Mind a japán, mind az amerikai állam büszke volt rá, de német, olasz, izraeli sőt még orosz kitüntetést is kapott az elméleti fizikában elért eredményeiért, s ezek megkoronázásaként 87 éves korában átvehette a fizikai Nobel díjat, megosztva két másik, szintén japán kutatóval. (Dr. Radnai Gyula)

Bányamérnök
Tanulmányait Selmecbányán végezte 1905-ben. Állami szolgálatát 1904-ben kezdte, 1916-ig több erdélyi ércbányánál, majd a Földtani Intézetnél, 1908-tól az erdélyi földgázkutatásnál működött. Ő irányította a kissármási és nagysármási földgázkutatást. 1916-ban Budapestre helyezték a Pénzügyminisztériumba, ahol 1918-tól az összes kincstári bányászati és kohászati ügyek vezetője. 1920-24 közt szabadságolták, ez alatt az idő alatt az Anglo-Persian Oil Company Ltd., ill. Hungarian Oil Syndicate kutatásainak vezetője volt. 1925-től ismét átvette a Pénzügyminisztérium bányászati főosztályának vezetését, majd 1934-ben állami kőszénbányászati igazgató. Munkásságához fűződnek a Nagyalföldön megindított szénhidrogén-kutatások első eredményei. Több tudományos intézmény választotta tagjai közé.

Gépészmérnök, matematikus, egyetemi tanár
Apja Reuss Jenő gépészmérnök, anyai nagyapja Schulek Frigyes építész. Érettségizőként 1918-ban (Rédei Lászlóval együtt) megnyerte az Eötvös-díjat az országos matematikaversenyen (a mai Kürschák verseny elődjén). A budapesti műegyetemen végzett gépészmérnökként, majd két évig tanársegédként dolgozott. Mindeközben a Ludovikán is tanított matematikát. 1924-től a gázműveknél mérnök, műszaki tanácsos. 1950-től vegyipari tervezési osztályvezető. 1953-ban visszatért a Műegyetemre, hamarosan a gépészmérnöki dékán lett. A kontinuumtechnika problémaköréből még 1930 körül megjelent tanulmánysorozata teremtette meg a "Reuss-Prandtl-elmélet" alapjait. Ez az elmélet a számítógépes eszközökkel együtt lehetővé teszi a bonyolult összefüggések felismerését a szilárd anyagok teljes, rugalmas és képlékeny alakváltozásainak vizsgálatánál. (Hujter Mihály)

Arab csillagász, fizikus, matematikus, vízmérnök
Teljes nevén: Abu Ali Muhammad ibn al-Haszan ibn al-Hajszam al-Baszri. Szülőföldjéről az egyiptomi kalifa Kairóba hívta, hogy a Nílus évenkénti áradását folyamszabályozással hatékonyabban hasznosítsa. Sikertelenségekor háborodott elmét színlelt, hogy a kalifa haragját elkerülje. Miután az uralkodó meghalt, Alhazen visszakapta a vagyonát, és élete végéig Egyiptomban maradt. Arabul írt főművét "Opticae Thesaurus Alhazeni Arabis, libri VII" című latin fordításban ismerte meg Európa a tizenhatodik században. Világosan kimondta, hogy a látás nem a szemből ered, hanem fénysugár indul a tárgyakból, és a szem csak felfogó eszköz. Ismerte az átlátszó gömbsüveg nagyító képességét. Leírta a síktükör geometriáját is. Két tucatnyi munkája foglalkozik csillagászattal. (Hujter Mihály)

Ír matematikus, csillagász
A dublini Szentháromság kollégiumban végzett tanulmányai után néhány évig Lord Rosse (Earl of Parsons) magán-csillagvizsgálójában észlelt, az akkori idők legnagyobb teleszkópjával. Több halvány, addig ismeretlen ködöt fedezett fel és itt észlelte a 33 évente visszatérő Leonida-hullócsillag záport. 1867-ben a dublini Királyi Kollégium matematika előadója, 1874-től Írország Királyi Csillagásza, és a Dunsink Obszervatórium igazgatója. Nagyra értékelt kézikönyvet írt a csillagászat alapismereteiről. 1892-ben a cambridgei Egyetem Asztronómiai és Geometria professzora. Jelentős vizsgálatokat végzett a csavar matematikájával és dinamikájával kapcsolatban. Nagy művét a csavarok elméletéről máig sokra értékelik. Számos tudománynépszerűsítő cikket közölt, és két kézikönyve a csillagászat eredményeiről és történetéről ma alapvető forrásmunka. 1873-ban a londoni Királyi Társaság tagjává, londoni Királyi Csillagászati Társaság és a Királyi Matematikai Társaság 2-2 évre elnökévé választotta. Nevét a hold egyik krátere őrzi. (Bartha Lajos)

Angol fizikus, középiskolai és egyetemi fizikatanár
Cambridge-ben, a Trinity College hallgatójaként diplomázott kiváló eredménnyel. Itt, a Cavendish Laboratóriumban kezdte kutató fizikusi pályáját, melyet nemsokára kutató tanári pályára cserélt fel Angliában, majd az Egyesült Államokban. 1942-től tanított és kutatott Princetonban az egyetemen, ahonnan 1971-ben ment nyugdíjba. Közben 1957-től kezdve részt vett a PSSC (Physical Science Study Committee) munkájában, majd a Nuffield projekt 11-16 éves tanulók számára készülő fizika programjának kidolgozását irányította. Mindkét helyen a fizikaoktatás megújításának kiváló szakértőjeként tisztelték. Leghíresebb könyve az 1960-ban megjelent "Physics for the Inquiring Mind" (Fizika a kutató elme számára). Nyugdíjas professzorként több alkalommal is járt Magyarországon, rendszeresen részt vett a Marx György által szervezett fizikaoktatási konferenciákon. Izgalmas és mindig a lényegre tapintó előadásai alapján született cikkeit a Fizikai Szemle közölte. (Dr. Radnai Gyula)