Piarista természetrajztanár, tankönyvíró
Tanulmányait Szegeden, Kecskeméten és Kolozsvárot végezte. 1862-ben Máramaros-Szigeten gimnáziumi tanár, itt három évet töltött és ez idő alatt a megyét többszörösen beutazta növény-és ásványtani tanulmányok céljából. 1865-ben Sátoralja-Ujhelyre került, 1867-től a kolozsvári főgimnáziumhoz helyezték át. 1870-ben természetrajz szakból Pesten tanári vizsgát tett; ugyanebben az évben elnyerte a pesti főgimnázium természetrajz tanszékét 1877-79-ig Szegedre helyezték át, 1879-ben a nagykanizsai főgimnázium igazgatásával bízták meg. 1885-ben visszahelyezték Szegedre. ahol 1898-ig működött.

Francia matematikus
1763-ban kinevezték a Gardes de le Marien iskola vizsgáztatójává. Megbízták az iskola matematika tankönyvének írásával, mely 1767-ben hírnevet hozott számára. 1780-ban e négy kötetből álló tankönyvet további két kötettel bővítette. Ez igen nagy segítséget nyújtott az Ecole Polytechnique iskolába felvételizők számára. Nemcsak, mint tankönyvíró jeleskedett, hanem matematikai munkássága is figyelemreméltó volt. 1779-ben jelent meg legnevezetesebb műve: Théorie générale des equations algebriques. Ebben foglalta össze algebrai kutatásait és állította fel a róla elnevezett tételt. A magasabb fokú egyenletrendszerre adott megoldási módszeréért 1758-ban a francia akadémia tagjának választott.

Francia kémikus
Gyógyszerészként szolgált a francia hadseregben, majd apja salétromüzemében dolgozott. 1811-ben egy alkalommal túl sok kénsavat adott hozzá a salétromgyártás egyik fontos alapanyagához, a tengeri algák hamujához, ennek során lila párát kapott, amely lecsapódva sötét kristályokat alkotott. Az új elem számos vegyületét állította elő, és vizsgálta tulajdonságait. 1813-ban jelentette be eredményeit, az elem később a jód nevet kapta.

Német fizikus, feltaláló
Berlinben, Dijonban és Edinburghban 1857 és 1862 között fizikát és természettudományokat tanult. Hazatérve elektromos kísérleteket végzett Berlinben. 1881-ben magántanár lett a greifswaldi egyetemen, 1884-ben ugyanitt a fizika professzorává nevezték ki, haláláig itt dolgozott. 1865-ben találta fel a nevét viselő Holtz-féle elektromos influencia gépet, amely az elektrosztatikus indukción alapuló generátor, a mechanikai munkát elektromos energiává alakítja át. 1866-tól több módosítás után ezeket a gépeket sorozatban gyártotta. Az elektrosztatikus generátorokat ebben az időben gyakran Töpler-Holtz-féle gépeknek is nevezték, mivel August Töpler német fizikus is létrehozott - Holtztól függetlenül és vele nagyjából egyidőben - egy hasonló gépet.

Angol rádiócsillagász, fizikus, Nobel-díjas
A rádiócsillagászat úttörője, a Mullard Rádiócsillagászati Obszervatórium vezetője, majd a londoni Graschem Kollégium professzora. Elektronikai szakemberként részt vett az angliai rádiólokációs hálózat kifejlesztésében. A 2. világháború után a Cavendish Laboratórium munkatársa, akkor kezdett a kozmikus rádióforrásokkal foglalkozni, a katonai rádiólokátorokkal fedezte fel a Nap rádiósugárzását, 1946-ban elkészítette az első több-elemes rádióinterferométert (D. Vonberggel), amely igen kis szögtávolságok elkülönítésére alkalmas. A Cambridgei Rádiócsillagász Csoport vezetőjeként számos kozmikus rádiósugárzó égitestet fedezett fel, és irányította az ún. Cambridgei Rádióforrás Katalógust (jelzésük C), e közben elsőként mutatta ki a csillagszerű rádióforrásokat, a kvazárokat. Jelentős szerepe volt a pulzárok felfedezésében és vizsgálatában (munkatársával, Jocelyn Bell Burnell-lel). 1964-ben az Angol Királyi Csillagászati Társaság aranyéremmel, 1973-ban a Királyi Éremmel jutalmazta, az USA-ban 1974-ben a Bruce Éremmel tüntették ki, 1974-ben Antony Hewish-sel fizikai Nobel-díjat kapott. (Bartha Lajos)

Erdőmérnök, egyetemi tanár
A selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémián 1896-ban erdőmérnöki oklevelet szerzett. 1919-től a soproni Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskolán az erdőművelés, a vad- és halgazdaság tanára volt. Elsősorban az erdőművelés kérdéseivel foglalkozott. Külföldi fafajokat honosított meg. Új faosztályozási, állományfelújítási és szálalási eljárásokat dolgozott ki. Az erdészeti kutatóintézetek nemzetközi uniójának 1929-től alelnöke, 1932-től elnöke, később örökös díszelnöke volt. 200-nál több tanulmánya jelent meg.

Feltaláló, fotoamatőr
Jogi tanulmányokat végzett, majd kereskedelmi pályán működött. Mint fotoamatőr az 1920-as években kezdett a fényképezőgépek automatizálásával foglalkozni. Teljes automata gépén a megvilágítási időt fényelemmel vezérelt berendezés közvetlenül szabályozta. Félautomata gépet is készített, melynél ugyancsak fényelem alkalmazásával, de kézi erővel történik a zársebesség beállítása. Találmányai úttörő jelentőségűek, a fényképezés automatizálási kérdéseit valószínűleg a világon elsőként oldotta meg.

Villamosmérnök
Oklevelét a bécsi Technische Hochschule hallgatójaként szerezte (1932). 1932-41-ben Kolozsvárott egy magánszanatóriumban az orvosi gépek, röntgenkészülékek tervezője és szakértője volt. 1941-49-ben Budapesten a Magyar Philips Műveknél dolgozott; műszaki doktorátust tett (1949). Megvalósította a rádióhoz szükséges nagy adócsövek hazai gyártását. Kidolgozta a fémtitán vákuumtechnikai előállításának módját, tanulmányozta a ritkafémek elektroncsövekben való felhasználhatóságát. A gázkisülések fizikájának problémakörében, az elektroncsövek híradástechnikai kutatásában végzett vizsgálatai jelentősek.

Holland filozófus, matematikus
Eredetileg jogot tanult, de érdeklődését követve matematikával és fizikával foglalkozott. Angliai útján megismerkedett Newtonnal, 1717-től a leideni egyetem matematika-fizika tanára volt, a fizika oktatását kísérleti alapra törekedett helyezni. Newton fizikai rendszerét igyekezett megismertetni a kontinensen, 1720-ban megjelent fizikai tankönyve is, amely többször átdolgozva számos kiadást ért meg, a newtoni fizikán alapul, kísérletek bemutatásával.

Német matematikus, topológus, csillagász
Lipcsébenben csillagászatot tanult, 1813-ban C. F. Gauss mellett a göttingeni csillagvizsgálóban dolgozott, majd Hallében matematikai tanulmányokat folytatott. 1842-ben Lipcsébenben egyetemi tanár, és a csillagvizsgáló igazgatója. A nem-euklideszi geometria egyik korai tanulmányozója. Elsősorban mint a topológia egyik kiemelkedő egyénisége ismert, nevét a Möbius-szalag (amelyet J. B. Listing is felfedezett), a számelméleti Möbius-transzformációk, és a projektív geometriában ugyanígy nevezett transzformációk, valamint a Möbius inverziós formula örökíti meg. (A Möbius-szalag egyoldalú, irányítható, kétdimenziós felület.) A csillagászatban elsősorban a Hold csillagfedésének pontos számításával, a bolygók csillagfedésének kiszámításával, és az égimechanika egyes részletkérdéseivel foglalkozott eredményesen. A lipcsei egyetemi obszervatórium korszerűsítője. Emlékét a 28516.sz. kisbolygó is őrzi. (Bartha Lajos)

Szovjet-orosz asztrogeodéta
Fő munkaterülete a Föld alakjának pontos meghatározása. A moszkvai Földmérési Intézet munkatársa, egyetemi tanár (1912). 1928-ban megszervezte a moszkvai Geodézia, Légi felmérés és Térképészet Központi Intézetét, amelynek 1937-ig igazgatója volt. A topográfia és a gravitációs felmérés mellett, munkatársával, Alexandr Alexandrovics Izotovval meghatározta a Föld pontos méreteit és alakját (eredményei a standard-értékek közé tartozott: poláris sugár 6 278 245 m, lapultság: 1/298,3). A Kraszovszkij-ellipszoidra kidolgozta a nagyléptékű térkép-vetületi rendszerét (Magyarországon 1992-ig volt használatban). A Szovjetunió Tudományos Akadémiájának tagja, számos kitüntetés birtokosa. (Bartha Lajos)

Svéd fizikus, Nobel-díjas
A lundi egyetemen végezte egyetemi tanulmányait, doktorált 1911-ben, s lett fizikaprofesszor 1920-ban. Itt alapozta meg a röntgenspektroszkópia svédországi iskoláját. Kísérletileg vizsgálta különböző elemek karakterisztikus röntgensugárzását, ennek finomszerkezetét. Eredményei jelentősen hozzájárultak az atomhéj elektronszerkezetének megismeréséhez. Megmutatta, hogy az optikai spektrumnál megismert kiválasztási szabályok röntgensugárzás esetén is érvényesülnek 1925-ben kapta meg az 1924-es fizikai Nobel-díjat "röntgenspektroszkópiai vizsgálataiért és felfedezéseiért". Kutatásait fia, Kai Siegbahn (1918-2007) vitte tovább: ő a röntgenfotonok által kiváltott elektronokkal végzett nagy felbontású elektronspektroszkópiáért kapott megosztott fizikai Nobel-díjat 1981-ben. (Dr. Radnai Gyula)

Jezsuita természettan- és természetrajztanár, szakíró
Baumgartenben, Pozsonyban és Innsbruckban végezte tanulmányait. 1861-ben kalocsai, 1872-1876-ban szatmári, 1878-1880-ban kalksburgi tanár. 1881-től Kalocsán tanított, közben 1918-tól 1922-ig a szatmárnémeti leánygimnázium igazgatója volt. A természettanon kívül német, francia és olasz nyelvet is tanított. Szatmári működése előtt 1918 nyarán a pécsi Pius Gimnázium ásványtárát rendezte. Természettudományi, elsősorban ásványtani és műtörténeti tanulmányokkal foglalkozott. Az első magyar fényképészeti munka szerzője. Emlékét Kalocsán a Középsőkertek egyik utcája őrzi.

Német származású műszerész
Ismert műszerész családból származott, dolgozott a marburgi egyetem számára is. 1876-ban a kolozsvári egyetem meghívta az Egyetemi Mechanikai Állomás megszervezésére és vezetésére. A feladat elvégzése után 1884-ben a Budapesten létesített Állami Mechanikai Tanműhely vezetője lett, kinevezését Eötvös Loránd ajánlotta. A műhelyben készített műszereket a Calderoni cég értékesítette. 1900-ban a tanműhely megszűnt és Süss Nándor-féle Precíziós Mechanikai Intézet elnevezéssel magánvállalattá alakult át, majd 1918-ban Süss igazgatása mellett részvénytársasággá alakult. Geodéziai, erdészeti és bányamérő műszereket, valamint oktatási célokat szolgáló műszereket állítottak elő. Süss Nándor cége készítette 1890-től az Eötvös Loránd-féle torziós ingákat. Kiváló konstruktőr, és oktató volt. Süss Nándor halála után 1939-ben a vállalat a Magyar Optikai Művek (MOM) nevet vette föl.

Geológus, paleontológus
A budapesti tudományegyetemen 1913-ban bölcsészdoktori oklevelet szerzett földtanból és őslénytanból. 1914-ben a Földtani Intézethez került, időközben helyettes igazgatói minőségben, majd a Földmérő és Talajvizsgáló Iroda főgeológusának nevezték ki. 1936-ban a debreceni tudományegyetemen magántanári képesítést nyert. Élete fő feladatául a mezozoos képződmények kutatását választotta, főleg a Dunántúli-középhegység jura- és triászkori képződményeinek kérdései foglalkoztatták. Nevéhez fűződik az úrkuti mangán- és a Bagamér környéki vasérckutatás, a veszprémi, szekszárdi, pécsi vízkérdés megoldása.

Gépészmérnök, egyetemi tanár
A budapesti József Műegyetemen 1926-ban gépészmérnöki, 1936-ban a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen doktori oklevelet szerzett. 1926-1934 között a műegyetem több tanszékén volt tanársegéd, közben 1929-30-ban 14 hónapos tanulmányutat tett Smith Jeremiás-ösztöndíjjal az USA-ban. 1934-1939 között a MÁVAG konstruktőre. 1947-49 között az Állami. Műszaki Főiskola alapító igazgatója. 1949-50-ben a Budapesti Műszaki Egyetem Gépész- és Vegyészmérnöki Karának dékánja, 1950-1954 között rektora. A harmincas években több jelentős találmánya volt. Egyetemi professzorként a gépelemek mérési laboratóriumát fejlesztette ki, és a műanyag fogaskerekek számos elméleti és gyártási problémáját oldotta meg, tankönyvsorozatot írt.

Kolozsvári matematikus, pedagógus
1954-1968-ig a nagykárolyi és 1968-1972-ig a kolozsvári líceumokban tanított. 1973-1974-ig szerkesztője volt Bukarestben a Tanügyi Újságnak. Kolozsvárra visszatérve tanár a Tanártovábbképző Intézetben, majd 1977-től 1994-es nyugdíjazásáig a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen tanította a matematika módszertanát. 1972-1980 között mintegy 50 írása jelent meg a matematikatanítás kérdéseiről. Nagykárolyi tanárkodása éveiben diákszínjátszó együttesekkel mintegy húsz előadást rendezett, konferált. Sírja a Kolozsvári temetőben van.

Olasz bakteriológus
1807-ben kezdte meg az Olaszországban és Franciaországban komoly gazdasági károkat okozó mészkór (selyemhernyó-betegség) kutatását. 25 éves kutatás és kísérletezés után bizonyítani tudta, hogy a betegség járványos, és hogy egy mikroszkopikus parazita gomba okozza. Arra a következtetésre jutott, hogy a később Botrytis paradoxa (ma Beauvaria bassiana) névvel jelölt parazita a hernyók közötti érintkezéssel, valamint a fertőzött táplálékkal terjed. Az első olasz bakteriológusok egyike, aki Pasteur előtt 10 évvel felfedezte, hogy számos betegséget mikroorganizmusok okoznak.

Osztrák-holland elméleti fizikus
Egyetemistaként a bécsi műszaki egyetemről járt át a tudományegyetemre, hogy Boltzmann előadásait hallgathassa. Végül is Göttingenben fejezte be egyetemi tanulmányait. Itt ismerkedett meg egy Oroszországból jött matematikus hallgatónővel, későbbi feleségével, aki azután Ehrenfest-Afanaszjeva néven lett ismert a világban. 1906-ban Bécsben doktorált, majd 1907-től 1912-ig Szentpéterváron működött, sikeresen létrehozva egy tehetséges fiatalokból álló elméleti fizikai iskolát. 1912-től Leidenben lett állandó professzor, Lorentz utóda az egyetemen. Einstein nem ismert nála jobb fizikatanárt, Bohr állította, hogy rengeteget tanult az általa feltett kérdésekből, Oppenheimertől Fermiig a világ legjobb fizikusai töltődtek fel nála értékes gondolatokkal. A fázisátalakulások vagy az adiabatikus invariánsok elmélete, a relativitáselmélettel kapcsolatban felvetett kérdései, paradoxonai híven őrzik nevét a fizikában. Elsők között vetette fel a termodinamikai és a közgazdasági modellek lehetséges analógiáját. Magyarországon Fényes Imre honosította meg Ehrenfest nézeteit. (Dr. Radnai Gyula)

Lengyel matematikus
Apja ügyvéd volt Varsóban. Itt járt középiskolába. Egyetemi tanulmányait több egyetemen végezte, Krakkóban, majd Münchenben, végül Göttingen híres matematikai kutatóközponjában. Doktorátusi disszertációját a Lvovi Egyetemen Sierpinski irányításával készítette el és védte meg. 1915-ben az oroszok kivonulása után a Varsói Egyetem ismét lengyel egyetemként kezdett működni, ekkortól Mazurkiewicz professzorként dolgozott itt. Fontos szerepet töltött be a Lengyel Matematikai Iskola megteremtésében. Elismertségét a topológia és valószínűségszámítás elméletének területén elért eredményei is növelték.

Svéd matematikus
1912-ben kezdte a Stockholmi Egyetemen tanulmányait. Kémiát és matematikát tanult, kezdetben a kémia jobban érdekelte. Egy biokémiai projectben való részvétele közben kezdett a matematika felé fordulni. 1919-ben oktatói kinevezést kapott a Stockholmi Egyetemre. Itt kezdett foglalkozni analitikus számelmélettel. Jelentős tanulmányt írt "Hozzájárulás az analitikus számelmélethez" címmel, mely a Skandináv Matematikus Kongresszuson hangzott el 1922-ben. A számelmélet mellett valószínűségszámítás-elméleti és statisztikai tanulmányokat is folytatott. Ezek lettek kutató munkájának fő területei. 1929-ben kinevezést kapott egy újonnan létesített tanszékre Stockholmban. Ő lett az első svéd professzora a Biztosítási Matematika és Statisztikai Matematika Tanszéknek. Ebben az időben tanulmányozta francia és orosz matematikusok munkáit, amelyek a valószínűségszámítás szigorú matematikai formuláival foglalkoztak. Erről írt publikációit Cambridgben jelentette meg. Az 1930-as évek második felében az angol és amerikai statisztikusok munkáit tanulmányozta. 1950-ben a Stockholmi Egyetem elnökévé választották. 1961-ig töltötte be ezt a tisztséget.

Ukrán születésű német-svájci matematikus
Kereskedelmi szakiskolája kevés volt egyetemi felvételhez, de kiugró tehetsége okán és neves matematikusok ajánlásával Marburg egyetemén kezdheti meg felsőbb matematikai tanulmányait. Ellenséges birodalomból való származása miatt a Világháború idején internálják. Később Göttingenbe jut, és Hilbert, Klein és E. Landau tanítványaként doktorál 1920-ban. Hamburgban habilitál 1922-ben, és 1928-tól haláláig Baselben a matematika professzora. A matematikai analízis, az algebra és a numerikus matematika területein elért eredményei nagy jelentőségűek. A svájci Ostrowski-Preis az egyik legrangosabb kitüntetés világ matematikusai körében. (Hujter Mihály)

Olasz atomfizikus
Két évig mérnöknek tanul Pisaban, majd Rómában szerez fizikus diplomát, ahol Fermi asszisztense lesz és részt vesz Fermi lassú neutronokkal folytatott kísérleteiben. 1936-ban Párizsban (Frédéric és Irène) Joliot-Curie-ék munkatársaként lép be a francia kommunista pártba. A német megszállás elől Spanyolországba, majd az Egyesült Államokba menekül 1940-ben. Neutronfizikai ismereteit az olajkutatásban hasznosítja, majd 1943-tól Kanadában dolgozik a Chalk River-i atomreaktor kifejlesztésén. Atombomba-kutatásba nem vonják be, kommunista múltja miatt. 1948-ban megkapja a brit állampolgárságot, ekkor Angliába megy át, a Harwell projekt keretében újra atomerőmű-fejlesztésben vesz részt. John Cockcroft elintézi számára, hogy 1951-től Liverpoolban dolgozhasson, egy akkor ott épülő gyorsító mellett. 1950 nyarán azonban családjával Olaszországból váratlanul eltűnik, s csak öt év múlva bukkan fel újra a Szovjetunióban, Dubnában. Életének hátralévő részét itt éli le, Bruno Makszimovics Pontecorvoként. Szovjet tudósként elméleti fizikai kutatásaival szerez érdemeket, főleg a Pauli által felfedezett neutrínók foglalkoztatják. Már 1946-ban javasolta, hogy a Nap-neutrínókat klórtartalmú anyag segítségével detektálják, 1957-ben pedig egy szovjet folyóiratban felveti a neutrínó-oszcilláció lehetőségét, amely szerint az elektronneutrínó és a müonneutrínó ugyanannak a részecskének egymásba alakulni képes két állapota. Elméletét Vladimir Gribovval együtt dolgozza ki és 1967-ben modern formában publikálja. 1972-ben már elengedik Budapestre egy európai részecskefizikai konferenciára, 1978-ban pedig olaszországi rokoni látogatásra is. Több, mint húsz évvel a halála után, 2015-ben fizikai Nobel-díjjal jutalmazzák a neutrínó-oszcilláció kísérleti megvalósítóit. 1995 óta Pontecorvo-díjjal tüntetik ki Dubnában a részecskefizika legsikeresebb kutatóit. (Dr. Radnai Gyula)

Mérnök, mezőgazdász, egyetemi tanár
1918-tól a magyaróvári Mezőgazdasági Gépkísérleti Állomás vezetője, 1931-től a keszthelyi Gazdasági Akadémia Műszaki tanszékének vezetője. Mérnökként jelentős munkát végzett a hazai mezőgazdaság gépesítésének fejlesztése terén, a mezőgazdaság gépesítésének tekintélyes szakértője. Értékes meteorológiai tevékenységet is végzett, főleg a párolgásmérés nagyon problematikus kérdéseivel foglalkozott. A Keszthely és környékének csillagászati ismeretterjesztésének megalapítója. (Bartha Lajos)

Építészmérnök
Budapesten a műegyetemen 1932-ben szerzett oklevelet. A Víziváros rendezése, a Kilátó út tervezése, több fővárosi bérház korszerűsítése fűződik nevéhez. A 2. világháború után a Duna-parti szállodasor tervpályázatát nyerte meg, irányelveket készített a tabáni szállodákra, kiadta a telepes parasztházak terveit. 1949-től a Fővárosi Tervező Vállalat műteremvezetője, 1952-1969 között a Középülettervező Vállalat műteremvezetője. Főbb megvalósult épületei: a Zsombolya úti lakótelep, a Béke úti nyolcemeletes lakóházak, a Róna utcai lakótelep, 300 ágyas kórházak több városban, 150 ágyas kórházak Győrben és Hevesen. Ybl-díjas.

Meteorológus, egyetemi tanár
1932-ben szerzett matematika-fizika szakos tanári diplomát a budapesti tudományegyetemen. 1936-37-ben ösztöndíjasként Németországban a berlini egyetemen és a potsdami obszervatóriumban képezte magát tovább. 1943-ban az Országos Meteorológiai Intézet Aerológiai Osztályának vezetője lett. Magaslégköri szél- és meteográf mérésekkel foglalkozott. 1945 után megszervezte a hazai magaslégköri szélmérő hálózatot és megindította a rádiószondás méréseket. 1952-től a Pestlőrinci Aerológiai Obszervatórium igazgatója volt. A Budapesti Műszaki Egyetemen agrometeorológiát oktatott, és részt vett az ELTE-én a meteorológusképzésben is. 1970-től az MTA tagja.

Állatorvos
1933-ban kezdte meg tanulmányait a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (JNMGE) Mezőgazdasági és Állatorvosi Karán. 1939-ben szerezte meg az állatorvos-doktori oklevelét. Pályafutását Budapesten kezdte 1940-ben, mint magán állatorvos. A 2. világháború után, 1946-1948-ban az akkori nevén Magyar Állatorvosok Szabad Szakszervezetének főtitkári tisztét fogadta el. 1948-ban a Phylaxia Állami Oltóanyagtermelő Intézetnél kapott tudományos munkatársi állást, közben 1950-ben egy rövid időre a Magyar Tudományos Akadémia Titkári Hivatalában az állategészségügyi előadói munkakört is betöltötte. 1952-ben a Földművelésügyi Minisztérium Állategészségügyi Osztályára került, az oltóanyag-termelési referensi feladatokkal bízták meg. még ugyanebben az évben felkérték az Állatgyógyászati Oltóanyag-ellenőrző Intézet első igazgatójának. Állatorvosi virológiával, parazitológiával foglalkozott, új oltóanyag-ellenőrzési módszereket, új oltási eljárásokat dolgozott ki. Jelentős eredményeket ért el a kutyák fertőző májgyulladása, a sertéspestis és a szarvasmarha vírusos hasmenésének gyógyítása terén. 1971-ben az addigi tudományos tevékenysége összefoglalásával megvédte kandidátusi értekezését is. Így az első magyar állatorvosnő lett a tudományterület első női kandidátusa is.

Magyar születésű amerikai matematikus
A Budapesten született fiú a keresztnevét (állítólag) Diószeghi Kuffner Raoul báróról kapta. Osztrák apja, Rudolf Bott, elhagyta az újszülött fiút és édesanyját, és így a magyar anya, Kovács Margit, hamar hozzáment egy németajkú cseh férfihoz. Bott alsóbb iskoláit Diószegen és Pozsonyban végezte. (Időközben a diószegi fiút báró Diószeghi néven kezdték emlegetni.) Az édesanya halála után a nevelőapja Kanadába vitte, ahol 1941-től villamosmérnöknek tanult. 1949-ben doktorált a Carnegie Mellon Egyetemen az elektromos hálózatok elméletéből. 1959-ben a Harvard Egyetemre került professzornak. Fő kutatási területei matematikaiak: topológia, differenciálgeometria és ezek alkalmazásai a Lie-csoportok, differenciáloperátorok és a matematikai fizika területén. 2000-ben elnyerte a Wolf-díjat. (Hujter Mihály)

Ausztrál születésű angol patológus, Nobel-díjas
Az Adelaide-i és az Oxfordi Egyetemen orvosi tanulmányokat folytatott 1924-ig. Ezután a Cambridge-i és a Sheffieldi Egyetemen oktatott és kutatott, majd 1935-től 1962-ig a patológia professzora volt Oxfordban. 1962-ben az oxfordi Queen's College igazgatója, 1965-ben a canberrai Ausztrál Nemzeti Egyetem rektora lett. Ernst Boris Chainnel együtt - általános klinikai használatra - izolálta és kémiailag tiszta állapotban állította elő a penicillint, amelyet Sir Alexander Fleming fedezett fel 1928-ban. Munkájáért 1945-ben Chainnel és Fleminggel megosztva orvosi-élettani Nobel-díjat kapott.

Amerikai csillagász, fizikus
A Nap színképének kutatója. A Swarthmore Főiskolán tanult, 1920-ban a Princeton Egyetemen H. N. Russell asszisztense. Kezdetben a kettőscsillagok keringésének vizsgálatával foglalkozott, és nagy számú csillag addig ismeretlen tömegét számolta ki, hozzájárulva a csillagok ún. tömeg-fényesség diagramjának megszerkesztéséhez. Az 1920-as évek végén a Mt. Wilson Obszervatóriumban, Ch. E. Johnsonnal és H. Babcock-kal a Nap színképének finom részleteit tanulmányozta (e tárgyból doktorált), a színképvonalak felhasadásának (mágneses ill. elektromos térben) vizsgálatával jelentős eredményeket ért el. 1945-től az USA Országos Mérésügyi Hivatalában, és a Haditengerészet laboratóriumában a napszínkép többszörös vonalainak részletes felmérését végezte, majd utóbb ezt kiegészítette a rakéta-mérések eredményeivel. Az USA Bruce-aranyéremmel jutalmazták, nevét a 2881.sz. kisbolygó viseli. (Bartha Lajos)

Szovjet matematikus
Már gyermekkorában kiderült, hogy nagyon tehetséges matematikában. 16 éves korára már a Moszkvai Egyetem hallgatója. Oktatói: Kinchin, Luzin és Urysohn. Még egyetemi hallgatóként algebrai, geometriai és topológiai kutatásokba kezdett, de az eredményeit ekkor még nem tartotta publikálásra méltónak. 1929-ben kinevezést kapott a Don Politechnic Institute matematikai tanszékének vezetésére Novocserkaszk-ban. Egy évvel később a Moszkvai Egyetemen tanított, majd 1931-ben Göttingenbe ment továbbképezni magát. Moszkvába visszatérve az egyetemen tanított. 1933-ban a Szovjet Tudományos Akadémia tagjává választotta. Egy évvel később az Akadémia Matemetikai Intézetében dolgozott. 34 éves korában meghalt, de ilyen rövid élet alatt is jelentős eredményeket ért el a számelmélet területén. A Goldbach-sejtésről, mi szerint minden 5-nél nagyobb természetes szám előállítható három prímszám összegeként, Shnirelman új elképzeléssel állt elő, bebizonyította, hogy minden természetes szám előállítható véges számú prímszám összegeként.

Ázsia-utazó, állattani, néprajzi gyűjtő
Földbirtokos, jogi végzettsége mellett fiatalon az állattan, főleg a madártan érdekelte, majd földrajzzal és néprajzzal foglalkozott. 1897-ben a Román Dobrudzsa és a Duna-delta területén értékes madár-gyűjtő munkát végzett. Két tudományos kutatóutat tett Közép-Ázsiába (1900 a Közép-Tien-sanhoz és az Isszik-Kul tóhoz, S. Traunfels zoológussal, 1906-ban H. Archer és Prinz Gyula társaságában a Tien-san hegyláncolathoz). Első útja során nagyon fontos néprajzi adatgyűjtés mellett 20 000-nél több állatot gyűjtött. Legjelentősebbnek azonban a gleccserek és jég-kialakította felszíni formák leírását tartják. Második útján Észak-Kína földrajzi, földtani, éghajlati és néprajzi feltárását értékelik nagyra. (Ebben a munkában a fiatal Prinz Gyulának is nagy érdemei vannak.) A 20. sz. elejének egyik legeredményesebb Ázsia-kutatója. (Bartha Lajos)

Gyógyszerész, gyógynövény-szakember
1918-ban szerezte meg gyógyszerészi oklevelét a budapesti orvosi karon, azután a hazai gyógynövénytermelés és értékesítés területén dolgozott, 1924-től a Földművelésügyi Minisztériumban, előbb a Gyógy- és Vegyipari Növényforgalmi Iroda vezetője, 1936-tól a Gyógynövénykísérleti Állomás igazgatója, 1947-ben e terület kormánybiztosa. 1950-től a Mezőgazdasági Minőségvizsgáló Intézet gyógynövényosztályának vezetője. Kutatási területe a gyógynövénytan, részt vett a gyógynövények szabványosításában.

Vegyészmérnök
Vegyészdiplomáját a szegedi tudományegyetemen szerezte 1936-ban. Két éven át a szegedi és a budapesti tudományegyetem szerves kémiai intézetében volt gyakornok, majd tanársegéd. Ez idő alatt készítette el doktori disszertációját a szerves thallium vegyületekről. 1938-tól a Nitrokémia Ipartelepek mérnöke. 1945 után a gyógyszeripar területén dolgozott az Alkaloida Vegyészeti Gyárban, 1952-ben az Észak-magyarországi Vegyiművek főmérnökévé nevezték ki. Nagy eredményeket ért el a poliuretán műanyag gyártásában.

Lengyel születésű francia matematikus
Családja Litvániából származott. Egyetemi tanulmányait Varsóban és Krakkóban végezte, majd Párizsban doktorált Hadamard irányítása alatt. Rockefeller-ösztöndíjjal két évet az Egyesült Államokban töltött, majd visszatért Franciaországba. Egy ideig részt vett a Bourbaki csoport munkájában. 1938-ban a College de France professzora lett. 1940-ben, Franciaország német megszállásakor az Egyesült Államokba menekült, ahol ismét a Houston-i Rice Institute-ban dolgozott. A világháború vége után visszatért Franciaországba, tanszékére, itt dolgozott 1972-ig. Legfontosabb eredményeit az analízis területén, a Fourier-sorok és az analitikus függvények elméletében érte el. Részt vett Hadamard munkáinak sajtó alá rendezésében.

Kínai születésű angol-amerikai fizikus, elektromérnök, Nobel-díjas
1965-ben PhD-fokozatot szerzett a University of London egyetemen, miközben a Standard Telecommunication Laboratories-nál dolgozott. Az optikai szálak információátvitelben történő alkalmazásának komoly akadálya volt az akkori szálak nagyon jelentős (100 dB/km nagyságendű) csillapítása. Kao és George Hockham 1966-ban megállapították, hogy ennek oka az alkalmazott kvarc anyagának szennyezettsége. Célul tűzték ki a nagy tisztaságú, állandó vastagságú kvarcszálak előállítását. Az ígéretes kutatásokba sok kutató és fejlesztővállalat is bekapcsolódott. 1971-ben az amerikai Corning Glass Works társaság tudott 20, majd 4 dB/km csillapítású szálakat gyártani. (Ez a cég készítette a Palomar Obszervatórium 5 méteres távcsőtükrét is). Az eredmény a félvezető lézerek és a fotodiódák kifejlesztésével a mai kommunikáció egyik technológiai alapját jelenti. Kao 2009-ben a fizikai Nobel-díj felét kapta "az optikai szálakon történő fénytovábbítással kapcsolatos úttörő eredményeiért". A díj másik felén Willard S. Boyle és George E. Smith osztoztak "a képalkotó félvezető áramkör: a CCD-szenzor feltalálásáért." A (3463) Kaokuen kisbolygó is őrzi a nevét. (Piriti János)

Vízépítő mérnök
Részt vett a Körös-völgyi vízgazdálkodási tervek, a békésszentandrási duzzasztómű terveinek hidrológiai előkészítésében. Hosszabb külföldi tanulmányút után 1937-től az Országos Öntözésügyi Hivatal munkatársaként a tiszai duzzasztóművek vízrajzi előtanulmányaival foglalkozott. 1939-től előkészítette a Tarac-völgyi víztároló előtervét, majd megkezdte a Visó-völgyi víztároló tervének kidolgozását. 1941-ben az újonnan szervezett Vízerőügyi Hivatal élére nevezték ki.

Itáliai matematikus
Jezsuita iskolába járt, II. Ferdinánd Medici főherceg támogatására matematikakönyveket vett. Evangelista Torricelli tanítványává vált. Fizikával és geometriával kezdett foglalkozni. 1639-ben, 17 éves korában, Galileo Galilei segédje lett. 1642-ig - Galileo haláláig - tanítványa maradt. A levegő nyomásának kimutatását először ő végezte el 1643-ban. 1655 és 1656 között Viviani megszerkesztette az első kiadást Galileo összegyűjtött munkájából. Torricelli halála után 1647-ben, a firenzei Accademia dell'Arte del Disegno Vivianit nevezte ki Torricelli helyére. Viviani a főherceg kísérleti akadémiájának az első tagjai között volt. 1660-ban Viviani és Giovanni Alfonso Borelli kísérletet tettek arra, hogy meghatározzák a hang sebességét. 1661-ben az ingával és annak forgásával kísérletezett, 190 évvel megelőzve Foucaultot. 1703-ban halt meg, azonban a teljes munkásságát még halála előtt összegyűjtötte. Ezt később Luigi Guido Grandi publikálta.

Skót-ausztrál csillagász
Fiatalon a csillagászat felé fordult, 17. évesen távcsövet épített, 1821-ben Sir Thomas Brisbane, Új Dél-Wales kormányzója az általa Sidney mellett alapított Paramatta obszervatórium másodasszisztensévé nevezte ki, ahol magasabb képzettséget szerzett és részt vett a déli csillagos égbolt pontos felmérésében. 1827-31 közt Skóciában, T. Brisbane roxburghi magán-csillagvizsgálójában kiadta a Paramatta-i mérések alapján 621 halvány ködfolt pontos jegyzékét. 1831-től újból Ausztráliában, a Paramatta Csillagvizsgáló felügyelője, itt adta ki 7835 halvány déli csillag alapvető katalógusát. Jelentős a déli égen felfedezett 256 kettőscsillag adatait tartalmazó katalógus, amelynek objektumait ma is DUN jelzéssel említik. 1829-ben az angol Királyi Csillagászati Társaság aranyérmével tüntették ki. (Bartha Lajos)

Kanadai-amerikai neurofiziológus, Nobel-díjas
A montreali McGill Egyetemen tanult matematikát és fizikát, majd az alapképzés elvégzésével, 1947-től az orvosi szakon folytatta tanulmányait. Az orvosképzésből leginkább a biokémia érdekelte és Herbert Jasper neurofiziológus laboratóriumában kutatómunkát is végzett. 1951-ben megkapta orvosi diplomáját, közben két nyáron Herbert Jasper laboratóriumában az elektroenkefalogramok (EEG-k) értelmezésével foglalkozott. 1958-től a Johns Hopkins Egyetem Wilmer Intézetében kezdett dolgozni, ahol Stephen Kuffler retinakutató laboratóriumában a svéd Torsten Wiesel mellé osztották be. A két kutató együttműködése aztán huszonöt éven át tartott. Kuffler egy évvel később átment a Harvard Egyetem orvosi szakára, Hubel és Wiesel pedig követte őt. Laboratóriumuk néhány évvel később a Harvard neurobiológiai tanszékévé nőtte ki magát. 1981-ben Hubel, Wiesel és a szintén amerikai agykutató Roger Sperry kapta az orvostudományi Nobel-díjat "a vizuális rendszer információfeldolgozásának kutatásáért". Valószínűleg Kuffler is megkapta volna a legnívósabb tudományos elismerést, de ő egy évvel korábban, 1980-ban meghalt. Hubel egész aktív életében a Harvardon maradt, ahol 1965-től az élettan, 1968-tól pedig a neurobiológia professzoraként alkalmazták.

Fizikatanár, főiskolai tanszékvezető
Tanítói, majd polgári iskolai tanári oklevelének megszerzése után még az Apponyi Kollégiumot is elvégezte. Rövid, kényszerű katonai szolgálatát követő hadifogsága után 1949-től lett a szegedi főiskola tanára, majd fizika tanszékének vezetője, s maradt az évtizedeken át. A tanszéknek a háborúban tönkrement fizikaszertárát Leybold eszközök vásárlásával sikerült a 70-es évekre színvonalassá fejlesztenie. Nemcsak jegyzeteket írt a főiskolai hallgatók számára, de tanszékének maga választotta oktatóival együtt általános iskolai reformtankönyveket, munkafüzeteket és egyéb oktatási segédanyagokat állított össze fizikából, melyeket a 80-as években széles körben használtak az országban. Szakmája iránti elkötelezettsége és alázata, oktatói hitvallása például szolgált tanítványai számára, akik közül sokan még nyugdíjas éveiben is felkeresték. (Dr. Radnai Gyula)

Holland fizikus, Nobel-díjas
1871-től 1873-ig a Heidelbergi Egyetemen tanult és dolgozott, elsősorban Robert Bunsen és Gustav Kirchhoff német fizikusok társaságában. A Groningeni Egyetemen 1879-ben doktorált, tanított a Delfti Műszaki Főiskolán (1878-82). 1882-től 1923-ig a kísérleti fizika professzora volt a Leideni Egyetemen. Az alacsony hőmérsékletek fizikájában elért eredményeiért, a folyékony hélium előállításáért kapta meg 1913-ban a fizikai Nobel-díjat. Felfedezte a szupravezetést, azt a jelenséget, hogy bizonyos anyagok kellően alacsony hőmérsékleten szinte teljesen elveszítik elektromos ellenállásukat.

Orvos, belgyógyász, egyetemi tanár
1930-ban szerezte meg orvosi oklevelét a budapesti orvosi karon. 1930-tól a budapesti I. sz. belklinika munkatársa. 1945-ben adjunktus, 1949-ben magántanár, 1949-től a III. sz. belklinika igazgatója, 1951-től egyetemi tanár. 1959-től a II. számú belklinika igazgatója. Belgyógyászati angiológiával, elsősorban az érrendszerben fellépő kóros elváltozások vizsgálatával, terápiás kezeléseinek lehetőségeivel foglalkozott. Nemzetközileg is jelentős eredményeket ért el a vese, a keringési szervek és az anyagcsere megbetegedései közötti összefüggések feltárása, ill. a magasvérnyomás és a só- és vízháztartás zavarainak tanulmányozása terén. Magyarországon az elsők között igazolta a heparin terápiás alkalmazásának jelentőségét a vérrögképződés megakadályozásában. Alapvető megállapításokat tett a veseelégtelenség, a vesemedence-gyulladás, az urémia és más nefrológiai megbetegedések patogenezisének tisztázására. Az elsők között foglalkozott a szervátültetés orvosi, jogi és egyéb kérdéseivel. Számos hazai és külföldi orvosi társaság tagja volt. 250 közleménye és több könyve jelent meg. 1954-től az MTA tagja.

Középiskolai matematika-fizika-ének szakos tanár
Sok irányú érdeklődését a debreceni piarista gimnázium alapozta meg. Az itteni érettségi után egyszerre vették fel a budapesti tudományegyetemre matematika-fizika szakra és az Eötvös Collegiumba, ahol többek között Szalay Sándor évfolyamtársa és jó barátja lett. Jogot is végzett, itt szerezte doktorátusát, a Zeneakadémián pedig énektanári diplomáját. Ez utóbbit kamatoztatta Kaposváron, a Somssich (ma Táncsics) gimnáziumban, ahol az énekkart vezette. Nála szerette meg Bartók műveit Fodor András, a későbbi költő, aki Gelléri Emil emlékezetére még egy alapítványt is összehozott az irodalom, a zene és a képzőművészetben egyaránt kitűnő kaposvári diákok megjutalmazására. Az évente kiadott díj Gelléri Emil nevét viseli. A második világháború után Szentendrére, majd Budapestre költözött, ahol fizika tanárként és fizikusként egyaránt helyt állt, többek között a BME-n tartott világítástechnikai témájú mérnöktovábbképző előadásokat. (Dr. Radnai Gyula)

Gépészmérnök, épületgépész, egyetemi tanár
Oklevelet a budapesti műegyetemen szerzett. Először az újjáépülő vasútnál dolgozott mint a Közlekedési Tervező Vállalat, majd a Vasútterv gépészeti osztályvezetője. 1952-től vasúti főmérnök, később a Vegyterv gépészeti osztályvezetője. 1963-tól a gödöllői Agrártudományi Egyetem tudományos főmunkatársa, a mezőgazdasági épületgépészet tantárgy előadója volt. Közreműködött - többek között - az Engels téri autóbuszpályaudvar, a székesfehérvári vasútállomás, az Úttörővasút tervezésében. Kutatási témái közül kiemelkedő az állattartási épületek klimatizálása, az élővizek tisztasága érdekében végzett kutatómunkája, a mezőgazdasági szennyvizek tisztítása, biológiai szennyvíztisztítás, trágyakezelési eljárások.

Patológus, igazságügyi orvos szakértő, egyetemi tanár
1965-ben kapta meg orvosi diplomáját a Pécsi Orvostudományi Egyetemen. 1965/66-ban a szombathelyi kórház (a Pécsi Egyetem első oktató kórháza) patológiai osztályán dolgozott, 1966-tól 1992-ig a Pécsi Orvostudományi Egyetem Kórbonctani Intézetének munkatársa, utoljára docensi beosztásban. 1992-1993 az Egyetem Igazságügyi Orvostani Intézetének igazgatója, sajnos korai halála miatt pályája rövid volt. Dissecalo aneurysma kliniko-pathologiai tanulságai c. dolgozatát szakmai körökben nagy elismeréssel fogadtak. A Romhányi topo-optikai reakciókkal sikeresen mutatta ki a Paraquat (Gramoxon) mérgezésében, az RDS (Respiratory distress syndromában-ban), a csecsemőkori és felnőttkori hyalinmembrán betegségben a tüdőalveolusok felületaktív anyagának elváltozását és igazolta a II. típusú pneumociták szerepét azok kialakulásában. A cukorspecifikus topo-optikai reakciót (ABT-r, aldehyde-bisulfite- toluidine blue-r) elektronmikroszkóposan alkalmazta. Nagyszerű oktató volt, tanítványai a diákköri konferenciákon több első helyezést értek el. 1993-ben a Mebrán-Transzport Konferencia (Sümeg) Romhányi György emlékérmével ismerte el kiemelkedő tudományos-, és oktatói tevékenységét. 1993-ban a Kitasato Egyetem (Tokió) tiszteleti érmével tüntette ki. (Dr. Josef Makovitzky)

Olasz csillagász
A Pisa-i egyetemen végzett, majd a firenzei obszervatórium munkatársa, 1864-től igazgatója volt. Szorgalmazására kezdődött a Firenze melletti Arcetri-ben a modern csillagvizsgáló építése és berendezése. Egyike volt az elsőknek, akik spektroszkópiai módszereket alkalmaztak a csillagászatban. Több üstököst is fedezett fel, legfontosabb az 1858-ban felfedezett fényes üstökös, melynek pályáját ő számította ki pontosan, ezt róla nevezték el. Elsőként vizsgálta spektroszkópiai módszerekkel egy üstökös összetételét. Spektroszkópiai vizsgálattal kimutatta, hogy a Naptól távol az üstökösök főleg a visszavert napsugárzástól fénylenek, napközelben azonban a felmelegedés következtében saját sugárzást bocsátanak ki. Nevét a Donati-üstökös, valamint a 16681.sz. kisbolygó őrzi. (Bartha Lajos)

Kémikus, egyetemi tanár
1957-ben diplomázott a Szegedi Tudományegyetemen vegyészként. 1957-1979 között a Szerves Kémia Tanszéken dolgozott. 1977-ben professzorrá nevezték ki a JATE-n. 1979-ben tanszékvezető egyetemi tanár lett a Gyógyszerkémiai Intézetben 1998-ig. 1998-2003 között egyetemi tanár volt. A MTA és a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem együttműködésében szervezett Heterociklikus Kutatócsoportot vezette. Több alkalommal volt vendégkutató, ill. vendégprofesszor külföldi kutatóintézetekben és egyetemeken. Számos szabadalma is volt. Kutatási területei: telített és részben telített heterociklusok szintézise és sztereokémiai vizsgálata, valamint a gyógyszerkutatás szintetikus vonatkozásai.

Francia matematikus, mérnök
Párizsban az École Polytechnique analízis- és mechanika-tanársegéde volt 1816-38-ig. Első nagyobb könyvében, a Du calcul de l'effect des machines (A mechanikai hatás számításáról; 1829) c. műben vezette be a munka és a kinetikus energia fogalmát mai tudományos tartalmuknak megfelelően. Az alkalmazott mechanika kérdéseit elméleti elvek alapján közelítette meg. Elsőként írta le a forgó rendszerben mozgó testre ható, azóta róla elnevezett erőt, amely óriási jelentőségű a meteorológiában, a ballisztikában és az oceanográfiában. A Földön a Coriolis-erő határozza meg az általános szélirányokat, ez váltja ki a hurrikánok és tornádók forgását. Neve szerepel a hetvenkét francia tudós között az Eiffel-tornyon.

Francia mineralógus, krisztallográfus
Az École Normale Supérieure hallgatója volt Párizsban, 1919-től a Párizsi Egyetem természettudományi karának munkatársa, 1933-1948 között az ásványtan professzora. A csillámpalákat tanulmányozva, azok jellegzetes, vékony rétegekre való jó hasadási képességét az ásványok atomos szerkezete alapján magyarázta. Módosította a kristályok szimmetria tulajdonságainak jelölésére szolgáló szimbólumrendszert, amit 1935-ben nemzetközi szabványnak fogadták el. Úttörő része volt a szilikátásványok szisztematikus tanulmányozásában.

Osztrák-amerikai elméleti fizikus
1926-ban iratkozott be a bécsi egyetemre, 1928-ban Göttingenben folytatta a tanulmányait. Huszonkét éves korában Wigner Jenővel közösen kidolgozta a spektrumvonalak természetes vonalszélességének kvantumelméletét. Heisenberg, Schrödinger, Pauli és Niels Bohr mellett dolgozott a Dirac-féle kvantumelmélet által felvetett alapvető divergenciaproblémák vizsgálatában. A nácizmus uralomra jutása után 1937-ben az Egyesült Államokba emigrált, ahol a Rochester Egyetemen kapott oktatói állást, és az atommagok fizikájának kutatásába kezdett. A Manhattan projekt résztvevőjeként Los Alamosba került, ahol az elméleti osztály vezetője, Hans Bethe helyettese lett. A háború befejeztével a híres Massachusets Institute of Technology (MIT) ajánlott fel neki professzori állást Cambridge-ben. Egyik legjobb tanítványa Kuti Gyula volt, akivel kidolgozta a proton összetett szerkezetének sokat idézett Kuti-Weisskopf-féle modelljét. Weisskopf elkötelezett híve lett a nukleáris leszerelésnek. 1961-ben a CERN főigazgatója, többek között az ő érdeme, hogy a CERN ma a részecskefizika egyik nagyhatalma.

Svájci matematikus és fizikus
Teológiát kezdett tanulni, de több kedvet érezve a matematikához Johann Bernoulli tanítványa lett. Barátságot kötött tanára két fiával, Nicolaus-szal és Daniel-lel. A két Bernoulli fiú meghívta őt a szentpétervári akadémiára, ahol hamarosan az akadémia első számú matematikusa lett. Tizennégy évig maradt Szentpéterváron. Ez alatt 130 művet írt meg, nevelte a tudományos utánpótlást és Oroszország térképeinek szerkesztésén is dolgozott. 1741-ben meghívást kapott a berlini akadémia élére, ezeket az éveket fémjelzi még mintegy 275 kötetnyi tudományos munka. 1766-ban családostól visszaköltözött Szentpétervárra. Az életéből még hátralevő 17 évet is munkával töltötte. Ebben az sem gátolta, hogy közben teljesen megvakult. Mintegy 415 kötetet diktált le inasának és tanítványainak. A 18. század legnagyobb és minden idők egyik legtermékenyebb matematikusa volt. Euler kézikönyvei átfogják és szintetizálják az egész 18. századi matematikát. A felsőbb matematikai jelölések jó része tőle származik. A matematika szinte minden területén maradandót alkotott. Művei sok későbbi kutatás kiindulópontjául szolgáltak.

Örmény születésű szovjet-orosz csillagász
A 20. sz. asztronómiájának egyik jelentős egyénisége. A Pulkovói Központi Obszervatórium munkatársa, a leningrádi Egyetem asztrofizikai tanszékének alapító-professzora (1939), a Bjurakani Asztrofizikai Obszervatórium megalapítója (1946). Legjelentősebb munkássága a csillagok keletkezésének elméleti és tapasztalati vizsgálata, megállapította, hogy a csillagok a pre-sztelláris felhőkben, csoportokban alakulnak ki. (Csillagtársulások - asszociációk.) Vizsgálta a csillagrendszerek (extragalaxisok) fejlődését, és elsőként utalt arra, hogy azok központi magjában (akkor még) ismeretlen természetű, nagy sűrűségű anyagtömegnek kell lennie. Nagy figyelmet fordított az instabilis (robbanásszerű) kozmikus folyamatokra. A Földön kívüli intelligenciák kutatásának szorgalmazója. Az Örmény Tudományos Akadémia alapítója (1943) és első elnöke. 1948-55 és 1961-64 között a Nemzetközi Csillagászati Unió alelnöke, ill. elnöke, számos akadémia (többek közt az USA Nemzeti Akadémiája, és az MTA) tagja, több külföldi kitüntetés tulajdonosa (pl. Bruce Érem, és az Angol Királyi Csillagászati Társaság aranyérme). Nevét az 1905.sz. kisbolygó is őrzi. (Bartha Lajos)

Orvos, ideggyógyász, egyetemi tanár
Tanulmányait Budapesten, Berlinben, Párizsban és Londonban végezte. A budapesti elmekórtani klinikán, később a Munkásbiztosító Pénztár idegszakrendelésén, majd 1915-től 17 éven át a Szent István Kórház idegosztályának vezető főorvosaként működött. Kutató tevékenysége során a központi idegrendszer szifiliszes betegségeivel, az agydaganatokkal, a sclerosis multiplex-szel, a hiperkinézissel, valamint a traumás neurózisokkal foglalkozott. A háborús idegsérülések véleményezésének szakértője volt. A gyógypedagógia területén a hazai logopédia tudományos megalapozójaként tartják számon. 1898-tól 1918-ig vezette a budapesti Dadogók és Hebegők Gyógytanfolyamát. A gyógypedagógus (logopédus) szakemberképzés érdekében pedig a Gyógypedagógiai Tanítóképzőben pedagógusok, iskolaorvosok és egészségtantanárok számára beszédhiba-javításra felkészítő kurzusokat vezetett.

Francia matematikus, filozófus
Korán feltűnt nagy matematikai tehetségével. Első művei matematikaiak voltak s Lagrange elismerését vívták ki. 1769-ben már akadémikus, 1777-ben az akadémia örökös titkára. Munkatársa volt a híres Encyclopédie-nek is, közben filozófiai műveket is írt. Legfontosabb matematikai eredményeit a differenciálegyenletek elméletében és a valószínűségszámításban érte el. Részt vett a francia forradalomban. XVI. Lajos szökésekor nagyszerű beszédet mondott a királyság ellen, ezért igen ünnepelték sőt a törvényhozó gyűlés elnöke lett. A girondisták bukása után azonban el kellett bujdosnia. Bujdosása alatt írta meg legnépszerűbb történet-filozófiai művét: Az emberi elme haladásának történeti vázlata. Végül azonban felismerték s elfogták. Másnap börtönében öngyilkosságot követett el.

Osztrák vegyész
Bécsben, Münchenben és Glasgow-ban tanult. Németország több egyetemén tanított, de 1933-ban Angliába kellett menekülnie. A 2. világháború után visszatért Németországba, és a mainzi Max Planck kémiai kutatóintézet vezetője lett. A radioaktív bomlás során keletkező hélium nyomok mennyiségét mérte és így kőzetek és meteoritok korát határozta meg. A radioaktív folyamatokat vizsgálva kimutatta, hogy az ólom és a rádium-D kémiailag szétválaszthatatlan. Hevesy Györggyel ő fejlesztette ki az izotópos nyomjelzés módszerét. Fajans-szal a radioaktív anyagok egyidejű, közös lecsapódását követve állapított meg szabályszerűséget. A rövidéletű szabadgyököket tanulmányozta fémtükör technikával. Így mutatta ki, hogy a tetrametilólom hevítésre metil gyökökre bomlik.

Villamosmérnök, feltaláló, postaműszaki igazgató
1903-tól 1918-ig a Postakísérleti Állomás vezetője volt. Az elektrotechnika széles területén, főleg a gyengeáramú kutatásokban nemzetközileg elismert tekintély volt. Saját tervezésű mérőműszere a technikai irodalomban általánosan ismert. 1927-ben egy nagy európai konferencián mutatta be Jedlik motorját és dinamóját. Úttörő jellegű munkát végzett a gyors táviratozási módszerek kidolgozásával, telefonfrekvenciájú áramokkal való táviratozással stb. Nevéhez fűződik az abc hangjainak első lefényképezése, a távíróvezetékeken való telefonálás, a távíróvezetékek pupinírozása és Thomson-csészékkel való ellátása is. A Révai Lexikon elektrotechnikai témájú szócikkeinek szerzője.

Biokémikus, Nobel-díjas
Tanulmányait a Lónyai utcai református gimnáziumban végezte, majd a budapesti tudományegyetemen folytatta, ahol 1917-ben orvosi oklevelet szerzett. Az első világháborúban medikusként vett részt, de megsebesült, és hamarosan leszerelték. Ezután külföldön: Pozsonyban, Prágában, Berlinben, Leidenben, Groningenben folytatott tanulmányokat, a biológia, az élettan, a gyógyszertan, a bakteriológia, majd a fizikai-kémia terén. Ezt követően Cambridge-ben, F.G. Hopkins biokémiai tanszékén megszerezte második doktorátusát, ezúttal kémiából, majd E.C. Kendall támogatásával egy évig az Egyesült Államokban dolgozott. Klebelsberg kultuszminiszter hívására hazajött, és 1931-tôl 1945-ig a szegedi tudományegyetem orvosi vegyészeti intézetének professzora, 1945 és 1947 között a budapesti tudományegyetem orvos karának biokémia professzora volt. 1947 végén elhagyta az országot, és a Boston melletti Woods-Hole-ban telepedett le, ahol 1947 és 1962 között az Egyesült Államok Izomkutató Tudományos Intézete tengerbiológiai laboratóriumának igazgatója, 1962 és 1971 között a Darthmouth-i Egyetem professzora volt. Kapcsolatait Magyarországgal mindig fenntartotta, az 1960-as évektől rendszeresen hazalátogatott. Az 1937-es élettani-orvosi Nobel-díjat Szent-Györgyi Albert nyerte el "a biológiai égésfolyamatok, különösképpen a C-vitamin és a fumársavkatalízis szerepének terén tett felfedezéseiért".

Gépészmérnök, közgazdasági mérnök, egyetemi tanár
A budapesti műegyetemen gépészmérnöki oklevelet, majd közgazdasági mérnöki oklevelet szerzett. A csepeli Weiss Manfréd-gyár szerkesztési osztályán dolgozott 1934-36, 1936-ban a MÁV-hoz szerződött, s hosszú időn keresztül a budapesti járműjavítókban osztályvezető, majd 1953-tól a Közlekedés- és Postaügyi Minisztériumban csoportvezető. 1949-ben a budapesti műszaki egyetem vasúti géptan tanszékén előadó, 1953-ban a közlekedési műszaki egyetem oktatója, 1970-ig tanszékvezető docense. 1967-ben megszervezte a járműjavító szakmérnöki szakot, melynek haláláig vezetője volt.

Bányamérnök
Erdélyi bányászcsaládból származott. A temesvári műegyetemen bánya- és kohómérnöki oklevelet szerzett 1942-ben. Nagybánya, Tatabánya és Sopron után 1945-től Recsken főmérnök, ahol 1948-tól kezdve érckutatási programokat is irányított. Mintegy 20 új érc- és ásványelőkészítő-mű és bányaüzem technológiai fejlesztése fűződik tevékenységéhez. 1964-től az Országos Érc- és Ásványbányák igazgató helyettese, 1979-1984-ig igazgatója. Kidolgozta a recski mélyszinti ércesedés kutatását és feltárását, továbbá a hasznosítás műszaki-gazdasági koncepcióját.

Német biokémikus, Nobel-díjas
A Német Egyetem (ma Strasbourgi Egyetem) elvégzése után (1878) itt és a Berlini Egyetem Élettani Intézetében dolgozott, majd 1895-ben a marburgi Élettani Intézet élettanprofesszora és igazgatója lett. 1901-ben Heidelbergben a Fehérjekutató Intézet vezetésével bízták meg. Elsősorban a fiziológiai kémia területén működött, a sejtmagok fehérjéinek vizsgálatával foglalkozott. Kossel fedezte fel a hisztidin nevű aminosavat 1896-ban, a timinsavat és az agmatint is. 1910-ben orvosi-élettani Nobel-díjat kapott a nukleinsavak és a fehérjék kémiájának vizsgálatában elért eredményeiért.

Angol fizikus, elektromérnök
A londoni Queen Mary Egyetemen doktorált 1969-ben. A harlowi Standard Telecommunication Laboratories-ban a mikrohullámú távközlés problémáin dolgozott, majd amikor lézerek kifejlesztésével lehetőség nyílt koherens optikai nyalábok használatára, az optikai jeltovábbítás kérdései kerültek előtérbe. 1966-ban Charles K. Kaoval jelentették meg alapvető jelentőségű munkájukat, amelyek az üvegszáltechnológia alkalmazását alapozták meg, megállapítva az optikai szálak jelentős jelcsillapításának okát. Lényegében e munka alapozta meg Kao 2009-ben kapott fizikai Nobel-díját. Később Hockham visszatért a mikrohullámú technika fejlesztéséhez, sok jelentős elméleti eredménnyel gazdagította a kommunikációs rendszerekre vonatkozó ismereteket. (Piriti János)

Jezsuita matematikatanár, tankönyvíró
1746-ban lépett be a jezsuita rendbe, a próbaidő után Gyöngyösön grammatikát tanított. 1750-1753-ban Nagyszombatban elvégezte a bölcseleti tanulmányokat, majd grammatikát tanított Pozsonyban. 1755-ben Nagyszombatban matematikát tanult. A következő évben Pécsett tanított. 1757-1760-ban Nagyszombatban teológiát tanult. 1759-ben szentelték pappá. 1763-1764-ben Nagyszombatban matematikát, 1765-1766-ban Budán bölcseletet, 1767-1769-ben Nagyszombatban történelmet és kontroverziát tanított. 1769-től Cseklészen plébános. Jelentős tankönyvszerző, Makó Pállal együtt a newtoni, ill. Boscovich-féle fizika egyik, a kor színvonalán álló korai hazai képviselője. Tankönyveket, bevezetéseket írt még a természet-filozófia, a logika és a metafizika körében, többnyire latin nyelven.

Földrajzi felfedező, közép-ázsiai utazó, orientalista
Gyermekkorában inaskodással támogatta családját, később házitanító volt. Tanulmányait a szentgyörgyi kegyesrendi gimnáziumban kezdte, s a német, a francia, az olasz, az angol, a spanyol, a dán és a svéd nyelvet igen hamar elsajátította. A pozsonyi evangélikus líceumban már a keleti nyelvekkel kezdett foglalkozni. Eötvös József támogatásával 1857-ben elindulhatott első törökországi útjára. 1858-ban jelent meg német-török zsebszótára, amelyet számos nyelvészeti dolgozat követett. Levéltárakban kutatta a magyar múlt török emlékeit, de Kőrösi Csoma Sándor nyomán úgy gondolta, hogy a magyar őstörténet gyökereit Belső-Ázsiában kell keresni. Az Akadémia támogatásával 1862-ben indult a világhírnevet hozó második keleti útjára. Dervisnek öltözve jutott el Teheránig, majd egy Mekkát megjárt zarándokcsapathoz csatlakozva ért Hivába, Buharába és Szamarkandba. Vámbéry olyan jelentős geográfiai, néprajzi és politikai ismeretekkel gazdagította az európai világot, amely méltán tette ismertté nevét és személyét. Londonban a Királyi Földrajzi Társaságban tartott nagysikerű előadásokat, könyvei angolul, németül, franciául jelentek meg. Itthon a keleti nyelvek tanáraként dolgozott a pesti egyetemen 1904. évi nyugalomba vonulásáig. Egyik alapítója volt, elnöke, majd tiszteletbeli elnöke a Magyar Földrajzi Társaságnak. Orientalisztikai kutatásai eredményét könyveiben tette közkinccsé. Munkásságát tanítványai folytatták, akik hozzá hasonlóan világhírű orientalisták lettek. 1860-tól az MTA tagja.

Perzsa matematikus, csillagász, táblázatszerkesztő
Ptolemáiosz műveinek fordítója és magyarázója. Enciklopedikus ismereteivel és műveivel az iszlám tudomány virágkorának kiemelkedő tudósa. Nagy nyelvismerete révén korának legkülönbözőbb iszlám, keresztény és antik görög művét tanulmányozhatta, és kiegészítve, helyesbítve összefoglalta. Nagy utakat tett meg - többek közt Indiában -, és érdeklődése kiterjedt a matematika, fizika, csillagászat, geográfia, geológia, meteorológia, sőt az orvostudomány különböző területeire. Csillagászati kézikönyve és táblázata az európai tudomány fejlődésére is hatással volt. Gondos földrajzi helymeghatározásokat végzett. Pontosan leírta a Tejút alakját, fényességét, és tanulmányozta a "ködös csillagok"-at. Ghaznában tudományos iskolát alapított. A mai tudománytörténet minden idők egyik legkiemelkedőbb természetvizsgálójának tartja. (Bartha Lajos)

Belga fizikus, csillagász
A genti egyetemen a fizika és csillagászat tanára volt, főleg optikai és kapillaritási kérdésekkel, a felületi feszültségekkel foglalkozott. Kísérleteket végzett a nehézségi erő hatása alól felszabadult, folyadékban úszó folyadéktömeggel. Más egyensúlyi felületeket is előállított drótváz segítségével. 1858-ban kísérletileg kimutatta, hogy minimális felület a következőképpen állítható elő: a térgörbének megfelelő alakú drótot szappanoldatba mártva, a hártya a felületi feszültség miatt a lehető legkisebb felületet adja.

Orosz vegyész
Tanulmányait Kazánban, majd külföldi egyetemeken végezte. A kazáni, majd a szentpétervári egyetem kémia professzora volt. Kétszer választották a kazáni egyetem rektorává 1852-ben és 1864-ben. Sokat tett a tudományos laboratóriumok felszereléséért. Az Orosz Tudományos Akadémia tagja, a Párizsi Kémiai Társaság tagja volt. A szerves kémia elméleti és kísérleti megalapozóinak egyike. Elméleti szempontból legfontosabb eredménye a kémiai szerkezet fogalmának a bevezetése, eszerint minden vegyülethez egy szerkezeti képletet lehet rendelni. Ez lehetővé tette az izoméria jelenségének a megértését. Részletesen vizsgálta az alkoholokat és azok szerkezetét, felfedezte a terciér alkoholokat. Felfedezte a formóz reakciót, melynek során a formaldehidből különböző cukrok képződnek.

Földrajz-és természettudós, pedagógus
A Magyar Földrajzi Társulat alapítója. Piarista novíciusként több gimnáziumban tanított, majd a rendből kilépve a bécsi tudományegyetemen természettudományokat tanult (1856-61). Ezután Kolozsvárt, majd 1864-től Pesten tanár. 1877-től az Állami Felső Leányiskola igazgatója. Főleg földrajzzal foglalkozott, tankönyvei évtizedekig használatban voltak. A Magyar Földrajzi Társaság egyik alapítója (1872), és főtitkára 1904-ben, a Földrajzi Közlemények megindítója és első főszerkesztője. 1867-ben megindította a széles olvasóközönség számára szerkesztett Természet c. folyóiratot. Elsősorban a földrajzi expedíciók ismertetésével és eredményeiknek értékelésével foglalkozott. Nagyszámú ismeretterjesztő írással népszerűvé tette a földrajztudományt. Magyar nyelvű földgömböket szerkesztett. Számos nemzetközi értekezleten képviselte a Magyar tudományt. Az 1875. évi párizsi Nemzetközi Földrajzi Konferencián munkásságát kitüntetéssel jutalmazták. (Bartha Lajos)

Francia matematikus, mérnök
Hadmérnökként, kincstári igazgatóként, várkapitányként működött a spanyol Habsburg kormányzat alatt. Munkásságának fő terepe a térképészet és mérések tudománya volt. Több város védelmi megerősítését tervezte. Leghíresebb műve "La Construction, l'usage, et les propriétés du quadrant nouveau de mathématiques" (1631), amelyben trigonometrikus függvények táblázatát állította össze. Ebben írta le legfontosabb találmányát, a nóniusz nevű eszközt, mely lehetővé teszi a leolvasás pontosságának növelését hosszmérő és szögmérő műszereknél. A nóniuszt ő nevezte el Pedro Nunezről (latinosan Nonius). Csak később, a 18. század közepén kapcsolták az eszközt Vernier nevéhez, angolul a "Vernier-skálát" használó eszközök nevében szerepel Vernier neve, pl. Vernier tolómérce.

Francia kémikus, fizikus
A francia hadsereg kapitánya volt. A hadseregből kilépve kémiával foglalkozott, 1723-tól a párizsi tudományos akadémia tagja, 1732-től a párizsi botanikus kert igazgatója volt. Stephen Gray kísérleteit megismételte, majd további kísérleteket is végzett. Ő ismerte fel, hogy kétféle villamosság létezik, ezeket üvegelektromosságnak (électricité vitreuse), illetve gyantaelektromosságról (électricité résineuse) nevezte. Így az elektromosság ún. "kétfolyadék-elmélet"-ét állította fel.

Matematikus, egyetemi tanár
Tanulmányait Pozsonyban végezte, 1761-ben jezsuita, majd a bécsi Theresianum tanára lett. A rend feloszlatása után világi pap s 1777-től a budai (később pesti) egyetem bölcsészeti karán a gyakorlati mértan (alkalmazott felsőbb mennyiségtan) tanára, s mint ilyen az 1782-ben megszervezett Mérnöki Intézet legfontosabb tárgyainak előadója, 1792-ben rektor. 1800-1803-ig a pozsonyi akadémia aligazgatója, később pozsonyi kanonok és a győri tankerület főigazgatója. Számos matematikai, földméréstani és műszaki tankönyvet írt. Tudománytörténet szempontjából jelentős kéziratai a budapesti Egyetemi Könyvtárban vannak.

Bányamérnök, matematikus, műegyetemi tanár
A selmecbányai akadémián szerzett oklevelet. 1901-ben az akadémia matematikai tanszékén asszisztens, 1905-ben tanársegéd. 1904 és 1907 között matematikát tanul Münchenben, Liedemannál doktorált matematikából. Selmecbányára visszatérve 1908-ban a matematikai tanszék adjunktusa, 1910-ben rk., 1911-ben r. tanára lett. 1918-ban a főiskolával Sopronba került. 1934-től, a főiskolának a budapesti műegyetembe olvasztása után műegyetemi tanár lett. 1922-1924, 1925-1927, 1932-1934 között a Bányamérnöki Osztály dékánja, 1935-1936-ban a Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Kar dékánja volt. Elsősorban az alkalmazott matematika kérdései foglalkoztatták. Matematikából több jegyzetet írt.

Építőmérnök, egyetemi tanár
1928-ban szerzett mérnöki oklevelet a műegyetemen. 1928-1936 között tanársegéd a II. sz. Hídépítéstani Tanszéken, ezt követően a KPM Közúti Hídosztályán dolgozott. Főmérnöki beosztással kezdte, majd miniszteri tanácsosi beosztásban fejezte be. Ezt követően állami vállalatok (ÁMTI, ÉTI, Földalatti Vasút) megszervezését bízták rá. 1949-ben ő irányította a Lánchíd újjáépítését. Másodállásban mindig oktatott, 1949-1951. tanévekben az ÉKME Mechanikai Tanszékén volt megbízott tanszékvezető, 1952-1957. között a szolnoki Közlekedési Műszaki Egyetemen tanszékvezető volt. Végül 1954-ben kinevezték a II. sz. Hídépítéstani Tanszékre beosztott, 1957-től tanszékvezető egyetemi tanárnak. 1963-tól a tanszék kettévált és az Építőanyagok Tanszéknek lett a vezetője. Az általa művelt széles területen (keretszerkezetek, vasbeton statika, vasbeton szilárdságtan, építőanyagok, betontechnológia) új eredményeket ért el, ezeket előadásokban, szakcikkekben, könyvekben ismertette. Különösen elismerést váltott ki az általa szerkesztett és részben írt 5 kötetes, kétszer kiadott Mérnöki Kézikönyv. 1991-ben az MTA levelező, 1992-től rendes tagja volt.

Orosz csillagász
Ősi livlandi család leszármazottja. A Szt. pétervári (leningrádi) egyetem csillagász professzora (1877-1924), az egyetemi csillagvizsgáló megalapítója (1881). 1870-77 között a pulkovói Császári Obszervatórium munkatársa, itt nagy pontosságú asztrometriai megfigyeléseket végzett, csillag-távolságmérésekkel foglalkozott. Elméleti munkái a Jupiter-holdak keringésével, a csillagpárok pályáival, majd a változófényű csillagokkal foglalkozott. Idősebb korában az olaj-lelőhelyek geodéziai felkutatásának lehetőségeit dolgozta ki. Az Orosz Csillagászati és Geodéziai Társaság megalapítója (1890).A Szovjetunió Tudományos Akadémiának tiszteletbeli tagja, a francia Tudományos Akadémia levelező tagja. Nevét egy holdkráter (a túlsó félgömbön), és a 857.sz. kisbolygó őrzi. (Bartha Lajos)

Görög matematikus
Berlinben született, ahol apja az ottomán birodalom nagykövetségének első titkára volt. Apjának diplomáciai szolgálata miatt különböző európai városokban tanult. Először hadmérnöki tanulmányokat végzett, majd Göttingenben doktorált. Számos német egyetemen tanított. 1920-ban hazahívták Görögországba, az athéni egyetemen lett professzor, egyszersmind feladatául kapta a szmirnai egyetem megalapítását, ez azonban háborús események miatt meghiúsult. 1924-ben visszatért Münchenbe, itt volt professzor haláláig, a görög tudományos élettel való kapcsolatait azonban a lehetőségek között megtartotta. Főbb eredményeit a matematikai analízis, a halmazelmélet és a termodinamika területén érte el. Nevéhez fűződik többek között a Borel-Carathéodory-tétel, a Caratháodory-derivált.

Amerikai matematikus
A University of Chicago-n tanult matematikát, 1936-ban szerzett doktori fokozatot. A University of Michigan-on tanított a 2. világháború kezdetéig, amikor katonai szolgálatra behívták. Itt a Ballistic Research Laboratory-ban lőelemképző táblák előállítását vezette. 1943-ban csatlakozott Eckerthez és Mauchlyhoz, részt vett az ENIAC építésében, majd az EDVAC tervezésében. 1944-ben Neumann Jánossal találkozva meghívta az ENIAC-hoz, ennek a látogatásnak eredményeként írta meg Neumann a híres "First Draft"-ot, amelyben a számítógépek építésének és működésének alapelveit fogalmazta meg. A háború vége után Goldstine Princetonban Neumann János mellett részt vett az IAS számítógép építésében. Neumann halála után az IBM-nél dolgozott haláláig, törekedett arra, hogy erősítse a cég kapcsolatait az akadémiai közösséggel. Számos könyve a számítógépek történetének fontos dokumentuma.

Angol csillagász, bolygókutató, ismeretterjesztő
A londoni és cambridge-i egyetemeken tanult. Az 1860-as évektől számos tudományos tanulmányt, és népszerű cikket, könyvet közölt csillagászati kérdésekről. Nagy érdeklődést keltett a "Szaturnusz és rendszere" c. műve. A Mars bolygó tengelyforgását, az 1660-as évekig visszamenő észlelésekből nagy pontossággal határozta meg. Fontos csillagstatisztikai vizsgálatokat végzett. Nevéhez fűződik a korszak legnevezetesebb Mars-térképe. 1869-ben Mars-glóbuszt is készített, amelyről sztereoszkópikus fényképeket készíttetett. Egyik legérdekesebb könyve, "Más világok, mint a miénk" magyar nyelven is megjelent. Nevét egy Mars-kráter őrzi. Leánya, Mary Proctor jó nevű tudománytörténész és tudomány-népszerűsítő szerző. (Bartha Lajos)

Német csillagász
A gothai csillagvizsgáló munkatársa, 1866-tól a berlini Akadémiai Obszervatórium kutatója, majd igazgatója. Magas színvonalra emelte a pozíciós asztronómia (égitestek helyzetének mérése) módszereit, kidolgozta, a ma is folyamatosan mért ún. fundamentális csillagok rendszerét, (FK jegyzékek), amelyek a további égi pozíció mérések alapjául szolgálnak. A csillagok sajátmozgásából meghatározta a távcsővel közvetlenül nem észlelhető Szíriusz és Proküon kísérőinek mozgását. Az 1874 és 1882. évi Vénusz-átvonulások észlelője és számolója, elsőnek számolta a Nap parallaxisát kisbolygó mérésekből. A berlini Akadémia titkára, 1881-89 közt a nemzetközi jellegű Astronomische Gesellschaft elnöke, a francia Tudományos Akadémia tagja. Nevét egy holdkráter, valamint a 11760.sz. kisbolygó őrzi. (Bartha Lajos)

Angol matematikus
Oxfordban tanult matematikát és zenét. 1888-1919 között a matematika professzora volt a Yorkshire College-ben, a mai University of Leeds elődjében. Betegsége miatt 1919-ben nyugalomba vonult, később azonban felgyógyult, és Oxfordban tovább folytatta matematikai kutatásait. Nem fordított különös gondot eredményeinek elismertetésére. A kombinatorikában és a hipergeometrikus sorok elméletében fontos szerepet játszó Rogers-Ramanujan azonosságokat és Rogers-Ramanujan lánctörtekre vonatkozó eredményeket Rogers 1893/94-ben publikálta, de figyelmet csak azután keltettek, hogy S. A. Ramanujan 1913-ban megtalálta Rogers korábbi cikkét. Kettejük levelezésében sikerült egyszerűsíteni az eredetileg publikált bizonyítást is. A ma Hölder-egyenlőtlenségnek nevezett formulát ugyancsak Rogers publikálta korábban, 1888-ban. Egyes szerzők szerint ezért jogos lenne a Rogers-Hölder-egyenlőtlenség, vagy Rogers-Hölder-Riesz-egyenlőtlenség elnevezés (a formula ma használatos alakját Riesz Frigyes fogalmazta meg 1910-ben).

Amerikai matematikus
A Harvard egyetemen tanult, majd Göttingenben doktorált. Visszatért a Harvard egyetemre, itt tanított korai haláláig. Jelentős eredményeit a differenciálegyenletek, végtelen sorok elméletének és az algebrának a területén érte el. Nevét viseli a Bôcher-egyenlet és a Bôcher-tétel. Emlékére alapította a Bôcher-díjat az American Mathematical Society. Ezt ötévenként ítélik oda, a legutóbbi 6 évben, amerikai folyóiratban az analízis tárgykörében megjelent, legjobb dolgozatért.

Ír csillagász
Az Armagh Obszervatórium munkatársa - apja, Frederick W.A. Ellison (1864-1936), az intézet igazgatója mellett - kettőscsillagok megfigyelésével foglalkozott. Miután kinevezték a dublini Szentháromság Kollégium Dunsink Obszervatóriumának igazgatójává, megkezdte a Nap jelenségeinek rendszeres spektroszkópikus megfigyelését. A napkitörésekről (flare-ekről) mintegy 700000 képet vett fel, az akkor még újdonságnak számító spektroheliográffal. Jelentősek a nap kitörésének színképére és mozgására, valamint a protuberanciákra vonatkozó mérései. Emlékét egy holdkráter őrzi. (Bartha Lajos)

Orvos, pirokémikus, üvegművész, természettudós, feltaláló
1843-ban szerzett orvosi oklevelet a pesti egyetemen, orvosi gyakorlatot nem folytatott. A magyarországi szecessziós üvegművészet egyik úttörője és jeles alkotója volt. A hialoplasztika feltalálásáért Párizsban 1855-ben aranyérmet kapott. Másik fontos találmánya az ún. irizáló üveg. Zlatnón üveggyárat alapított. Elsők között volt Magyarországon, aki daguerrotípiával, majd fényképészettel foglalkozott.

Precíziós műszerész, feltaláló
Precíziós műszerésznek tanult. Két évet Bécsben töltött, majd 1907-ben kivándorolt az Egyesült Államokba. St. Louisban a Wissler Műszergyárban vállalt munkát, ahol kidolgozta egy újfajta forgatógomb terveit. Nemsokára Rochesterbe költözött, ahol egy optikai és precíziós műszergyárban szintezők és más optikai műszerek fejlesztésén dolgozott. 1914-től részt vett hadi célokra készített távmérők kialakításában is. 1917-ben dolgozta ki egy távcső gyújtótávolság-növelő toldalékát, ezt később a fényképészeti objektíveken is alkalmazták. 1920-ban a haditengerészet megbízásából dolgozta ki fontos találmányát, a fényképfelvételek élesre állítását segítő, nagyítóval ellátott toldalékot. 1923-ban került a Kodak céghez. A távolságmérés, az automatikus expozíció, a zárszerkezetek, és a filmkezelés-filmtovábbítás területén számos szabadalma volt. Több, általa alkotott fényképezőgép közül fototechnikai mérföldkőnek számít a Kodak Super Six-20, és az Ektra. A 2. világháború alatt és után a katonai távolságmérők konstrukcióján dolgozott, számos új szabadalmat jegyezve. Az 1940-es évek végére, az 50-es évek elején az Egyesült Államokban gyártott és forgalmazott fényképezőgépek szerkezetében és külső megjelenésében érvényesült a róla elnevezett jellegzetes Mihályi-stílus. Számos szabadalmában alkalmazott megoldásai sok évvel később újra felmerültek, és megvalósították őket.

Mérnök
Oklevelét a budapesti műegyetemen szerezte 1950-ben. Szakmai munkája kezdetén mélyépítési tevékenységet folytatott, majd a vízgazdálkodás területén dolgozott, végül öntözési és vízrendezési kutatással foglalkozott. 1938-1945-ig Budapesten Liska Jenő Mélyépítő Vállalatnál dolgozott. 1945-1947-ig mérnök Kőszegen, 1947-1951-ben szakaszmérnök Szentesen és Szarvason. 1951-1971 között a Szarvasi Öntözési Kutató Intézet tudományos igazgató helyettese. 20 éves kutatói munkája során sokféle vízgazdálkodási feladat megoldásával foglalkozott, tereprendezési, vízrendezési, öntözési kérdésekkel, a vízháztartási mérleg, a szivárgási viszonyok, a tájvédelem problémáit igyekezett tisztázni. Nagyjelentőségű alkotása volt a Szarvas közelében lévő Kondoros-völgyi kísérleti belvízöblözet létrehozása 1955-ben. Tudományos eredményeit a műszaki fejlesztésben és a szakmai felsőoktatásban is kamatoztatta. Tanára volt a Szarvasi Agrártudományi Főiskolának. Több szakmai szervezetnek volt tagja.

Földrajztudós
A Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett földrajz-történelem szakos középiskolai tanári oklevelet 1947-ben. 1947-52-ben Alsónémediben tanított. 1952-ben az MTA Földrajztudományi Kutatócsoportjához (később Intézet) került, ahol mint tudományos munkatárs, főmunkatárs, tudományos osztályvezető dolgozott. Kutatásainak középpontjában a geomorfológia, a tájföldrajz és a tematikus természetföldrajzi térképezés állott. Számos publikációja jelent meg e témakörökben. Tagja volt a Magyar Földrajzi Társaságnak.

Vízmérnök, eszperantista, egyetemi tanár
1952-ben szerzett diplomát a BME-n. Az Építőmérnöki és Közlekedési Műszaki Egyetem Matematika Tanszékén tanársegéd. 1956-ban a VITUKI tudományos munkatársa, 1964 és 1967 között a BME Vízépítési Tanszékének adjunktusa. 1968-1969-ben Ford-ösztöndíjjal Iowában vendégkutató. Hazatérese után a VITUKI tudományos igazgatóhelyettese. 1979-ben a nyugdíjba vonuló Bogárdi János utódaként a Műegyetem Vízépítési Tanszékének egyetemi tanárává nevezték ki, majd tanszékvezető és a Vízgazdálkodási és Vízépítési Intézet igazgatója. Az intézetet 1992-ig, a tanszéket 1994-ig vezette, 1998-tól professor emeritus. Kutatási területe a műtárgy-hidraulika, a regionális és lokális szivárgások, valamint ezek környezeti hatásai és a hidrotermodinamika. Foglalkozott artézi kutakkal és termáltavakkal kapcsolatos hidrotermodinamikai feladatok megoldásával. Lelkes eszperantista volt, eszperantó nyelvkönyveket is szerkesztett. 1998-ban az MTA levelező, majd 2004-ben rendes tagja.

Francia csillagász
1725-ben Szentpétervárra ment, hogy ott csillagászati intézetet hozzon létre. Csak négy évig szándékozott maradni, de 22 évet töltött ott. Az orosz csillagászok első generációja az ő tanítványa volt. 1747-ben tért vissza Párizsba. A tengerészeti minisztérium földrajzi csillagászává nevezték ki, és csillagvizsgálót létesített az Hotel Clunyben. 1753-ban megszervezte a Vénusz 1761-es áthaladásának világméretű megfigyelését - ez volt az első ilyen tárgyú módszeres kutatás. A Nap körül időnként megfigyelhető színes gyűrűk sorozatát azzal magyarázta, hogy a Nap fénye egy felhő vízcseppjein szóródik. A Nap-Föld-távolság meghatározásán is dolgozott oly módon, hogy megfigyelte a Vénusz és a Merkur Nap előtti átvonulását.

Német fizikus
Akárcsak Jedlik Ányos, ő is végigélte majdnem az egész XIX. századot. Berlini egyetemi tanulmányai során nagy hatással volt rá Christian Samuel Weiss, a modern kristálytan egyik megalapozója, ebben a tárgykörben született meg Neumann első publikációja. 28 éves korától fogva ötven éven át tanított Königsbergben az egyetemen fizikát és ásványtant, a kísérleteket saját laboratóriumában végezte. Fizikai kutatásai - akárcsak Jedlikéi - a legkülönbözőbb területekre terjedtek ki, ráadásul sok eredményét nem is publikálta. Felhívta a figyelmet a víz fajhőjének hőmérsékletfüggésére, megállapította, hogy a vegyületek mólhője az összetevő elemek atomhőjének összege. Optikában a kristályok kettős törésének matematikai elméletét dolgozta ki. Elektrodinamikában az egyik legismertebb törvény, amely a középiskolai fizikában mind a mai napig az ő nevét viseli, a mozgási indukcióra vonatkozik (U = Blv). Leghíresebb egyetemi tanítványa a königsbergi születésű világhírű fizikus, Gustav Robert Kirchhoff volt. (Dr. Radnai Gyula)

Matematikatanár, tankerületi főigazgató
Pesten végezte tanulmányait. 1883-90-ig a ferencvárosi polgári és kereskedelmi iskolában, 1890-től a mai Vörösmarty Gimnázium elődjében, a VIII. kerületi főreálban tanított. Előszeretettel foglalkozott a tehetségek nevelésével. Több tanulmányi verseny nyertes tanítványt nevelt. A matematikai és fizikai társulat egyik jegyzője, a Pallas lexikon matematikai részének munkatársa volt.

Vegyész, orvos
Vegyészdoktori oklevelét 1905-ben a budapesti tudományegyetemen nyerte. Pályáját a Posta Kísérleti Állomáson kezdte, később annak vegyészeti osztályát vezette. Kisipari méretekben már az 1. világháború idején foglalkozott kondenzációs műanyagok (bakelit stb.) elő állításával s ezzel kapcsolatban több szabadalmat jelentett be. A szerves kémiai analízis köréből is több értékes tanulmánya jelent meg. Az 1. világháború után Franciaországban, Ausztriában orvosi tanulmányokat végzett, majd Vácott és Budapesten orvosi gyakorlatot folytatott.

Geológus, geokémikus, egyetemi tanár
Diplomáját a budapesti tudományegyetemen szerezte 1926-ban. 1927-től 1949-ig a soproni Bányászati és Erdőmérnöki Akadémia tanára, majd az 1950-ben alapított miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem rektora volt. 1951-től 1969-ig a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem ásványtan-kőzettani intézete, majd a kőzettan-geokémiai tanszékvezető tanára, és 1955-től 1974-ig az MTA általa alapított geokémiai kutatólaboratóriumának igazgatójaként tevékenykedett. Bevezette a hazai oktatásba a geokémiát, s világhírű kőzettan-geokémiai iskolát teremtett. Egyik legkiemelkedőbb alkotása Geokémia című kézikönyve, amely máig is az egyetlen ilyen tárgyú magyar nyelvű kézikönyv. 1950-től az MTA tagja.

Svájci-amerikai fizikus, Nobel-díjas
A Zürichi egyetemen Schrödinger tanítványa volt. 1927-től Lipcsében Heisenberg mellett dolgozott, majd 1928-ban itt doktorált és ugyanitt oktatott. 1933-ban Németországból az Egyesült Államokba távozott, 1934-1971-ig Kaliforniában a Stanford University elméleti fizika professzora volt. 1941-től bekapcsolódott az atombomba programba. A 2. világháború után E.M. Purcell-lel felismerte a magmágneses rezonancia jelenségét, amely analitikai módszerként alkalmazható. A későbbiekben mások erre alapozva fejlesztették ki az MRI nevű orvosi diagnosztikai eljárást. 1952-ben E.M. Purcell-lel megosztott fizikai Nobel-díjat kapott a mágneses rezonancia jelenségének felfedezéséért. 1954-55-ig a CERN első igazgatója volt. Nevéhez fűződnek a Bloch-egyenletek.

Geológus, paleontológus
1866-tól 1869-ig a budapesti műegyetem hallgatója, 1879-ben Kolozsvárott természetrajzból tanári oklevelet szerzett, 1869-től Szily Kálmán meghívására a Természettudományi Társulatnál működött mint másodtitkár és a Természettudományi Közlöny segédszerkesztője. 1881-ben a müncheni egyetemen a filozófia doktorává avatták. 1882-től a Földtani Intézetben geológus, majd 1893-tól főgeológus lett. 1882-1888-ban a Földtani Közlöny szerkesztője - 1884-től Schafarzik Ferenccel. A pikermi típusú emlősfauna tömeglelőhelyét elsőként tárta fel 1883-ban Baltavár (Vas vm.) határában.

Vegyészmérnök, műegyetemi tanár
Vegyészmérnöki tanulmányait Karlsruhéban végezte 1911-ben. Műszaki doktori disszertációjának készítését Liverpoolban kezdte, majd Manchesterben Rutherford, Geiger és Hevesy György mellett részt vett az urán-izotópokkal kapcsolatos kutatásokban. Utóbb Párizsban, majd ismét Karlsruhéban dolgozott, s Haber munkatársaként itt szerezte meg műszaki doktori oklevelét 1913-ban. Magyarországra visszatérve a budapesti műegyetemen 1918-tól a szervetlen kémia tanszék tanára. Főbb kutatási területei: az aktív kovasav tulajdonságainak vizsgálata, a bauxitok különböző komponenseinek dúsítása és a bauxitok feltárása fémalumínium előállítása érdekében, zománcok összetételeinek és tulajdonságainak vizsgálata, a hazai nyersanyagok felhasználása finom üvegáruk előállításában.

Geológus, paleozoológus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte. 1922-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett, 1924-ben tanársegéd, 1928-ban a Földtani Intézet adjunktusa, 1929-ben magántanár lett. 1937-ben c. ny. rk. tanári címet kapott. Széles területet ölel fel a munkássága. A magyarországi mezozoos triászkori képződmények kutatója. Adatokat tett közzé a Vértes és a Bakony fődolomit faunájának ismeretéhez, közölte az 1936 évben, a Bakony hegységben végzett kövületgyűjtési eredményeket.

Magyar születésű amerikai atomfizikus
A Trefort utcai Mintagimnáziumban érettségizett, utána első díjat nyert az Eötvös-versenyen matematikából és fizikából. Itthon kezdett műegyetemi tanulmányait Karlsruheban folytatta vegyészmérnöki szakon. Rövid müncheni tartózkodás után Lipcsében fejezte be egyetemi tanulmányait, Heisenberg irányításával doktorált fizikából. Utána Göttingenben, majd Londonban lett egyetemi oktató. 1934-ben megnősült, majd Bohr mellett dolgozott Rockefeller ösztöndíjas kutatóként Koppenhágában. Itt ismerkedett meg George Gamow-val, a Szovjetunióból szerencsésen elmenekült fizikussal. 1935-ben Gamow mellé hívták meg a George Washington Egyetemre. A Földön megvalósítható fúziós magreakció ötletét Fermi vetette fel Tellernek 1941-ben. Ezután Chicagoban, majd Los Alamosban, miközben az odahívott fizikusok az uránon felfedezett maghasadás megszelídítésén (atomreaktor) illetve bombává alakításán (atombomba) dolgoztak, Teller az atombombával begyújtható fúziós "szuperbomba" megvalósíthatóságát kutatta. 1945 után a fizikusok nagy része befejezettnek gondolta az atombombával kapcsolatos kutatásokat, Teller azonban folytatni akarta. Miután 1949-ben a Szovjetunió is felrobbantotta saját atombombáját, a kiéleződött politikai helyzetben Teller megkapta Truman elnök támogatását a hidrogénbomba kifejlesztésére. Az általa irányított kutató csoport tervei alapján készült deutérium trícium bombával 1951-től kezdve hajtottak végre kisérleti robbantásokat a Csendes óceán felett. Közben Teller újra összeütközésbe került a fizikusok többségével (Oppenheimer ügy). Utolsó "nagy dobása" a "csillagháborús" rakétaelhárító terv volt az 1980-as években, melyet Reagan elnök karolt fel és amely végülis közvetve a Szovjetúnió felbomlásához vezetett. Az 1990-es években többször járt újra Magyarországon. Érdekes és lebilincselő előadásokat tartott, és magas állami kitüntetésben (Corvin lánc) is részesült. Ő volt az utolsó "marslakó", aki saját megélt élményei alapján beszélhetett itthon a többiekről: Kármán Tódorról, Szilárd Leóról, Wigner Jenőről, Neumann Jánosról. (Dr. Radnai Gyula)

Francia matematikus, csillagász
Pierre Puiseux apja. A párizsi École Normale, majd a Rennes-i főiskola, utóbb a Besançon-i főiskola tanára. 1855-től 1859-ig a párizsi obszervatórium asszisztense, 1868-tól 1872-ig a földrajzi hosszúságok hivatalának munkatársa, 1857-től a Sorbonne égimechanikai tanszékének vezetője volt. Le Verrier több munkájában részt vett. Jelentős eredményeket ért el a komplex függvénytanban, az elliptikus függvények és az algebrai egyenletek elmélete terén. Foglalkozott égimechanikával, jelentős megfigyeléseket és számításokat végzett a Hold és a bolygók pályájára vonatkozólag. A Francia Tudományos Akadémia tagja volt. (Bartha Lajos)

Magyar származású amerikai orvos, Nobel-díjas
Apja szlovák, anyja magyar születésű volt. 1943-ban végzett a Rochester-i Egyetemen. 1946-ban kapott doktori diplomát a Harvard Egyetemen, ahol 1949-51-ig a gyermekbetegségek gyógyításával foglalkozott. Az egzotikus népek között kialakuló fertőző betegségeket kezdte kutatni Teheránban, Indiában és más távoli helyeken. 1954-ben vendégkutató állást kapott Ausztráliában, a Melbourne-i Orvosi Kutatóintézetben. Évekig kutatta Új-Guineá-ban egy, csak egyetlen ottani törzsben jelentkező sajátos központi idegrendszeri megbetegedés, a kuru terjedésének mechanizmusát. Gajdusek feltárta, hogy a betegség a törzs által még gyakorolt kannibalizmus útján terjed. 1958-ban a Nemzeti Egészségügyi Intézetek virológiai és neurológiai kutatólaboratóriumának vezetője lett. Gajdusek eredményei nagy hatással voltak a szklerózis multiplex, a Parkinson-kór, a Creuzfeldt-Jacobs-szindróma és egyéb, degeneratív központi idegrendszeri betegségek okainak kutatására. Gajdusek foglalkozott primitív kultúrákban felnövekvő gyermekek fejlődésével, genetikával, immunológiával, valamint idegrendszeri minták kialakulásának a tanulásban játszott szerepével. 1997-ben egyéves börtönbüntetésre ítélték egy gyermekmolesztálási perben, kiszabadulása után Európában élt. 1976-ban Baruch S. Blumberg-gel megosztva orvosi-élettani Nobel-díjat kapott, az "új mechanizmus felfedezéséért a fertőző betegségek létrejöttében és terjedésében" indoklással.

Vegyész, mikrobiológus
A budapesti, grazi és bécsi egyetemeken tanult s 1899-ben lett bölcsészdoktor. 1898-ban a Chemiai Intézethez került, utóbb ennek főigazgatója lett. Az Állatorvosi Főiskolán a növénytan és a műegyetemen a mikrobiológia meghívott előadója volt. Növényélettani, mikrobiológiai és élelmiszervizsgálatokkal foglalkozott s e tárgykörben több tanulmányt tett közzé, fejlesztette a mikrotechnikát.

Francia matematikus, fizikus, szerzetes
1604-ben a Collège du Mans tanulója lett, nyelvtant tanult. 1609-ben jezsuita iskolába iratkozott be, La Flèche-be, itt végzett többek között Descartes is, aki később barátja lett. Párizsba a Collège Royale du France hallgatója lett. Miután befejezte tanulmányait, továbbiakban oktatással foglalkozott. 1618-tól a párizsi Place Royale kolostor vezetője lett egészen a haláláig. 1620 elején még elutasította Galileo Galilei nézeteit, azonban 1630 elején már lelkes támogatója volt. Descartes, Fermat és Christiaan Huygens kortársa. Nevét viselik a Mersenne-prímek. Fizikusként a mechanika, hangtan és fénytan területén végzett tudományos munkákat. Kiadta Euklidész, Archimedes, Apollonius munkáit. A zene történetére fontos a "Harmonicorum libri XII." című francia nyelven is megjelent műve.

Brit szerves kémikus, Nobel-díjas
1945-ben csatlakozott a londoni Imperial College of Science and Technology tanári karához ahol munkatársként működött. 1949-ben és 1950-ben vendégprofesszor volt a Harvard Egyetemen. 1950-től a Birkbeck College (University of London) tanára, 1955 és 1957 között a Glasgow-i Egyetemen a kémia, majd ezután a szerves kémia professzora lett az Imperial College-ban. 1960-as felfedezése Barton-reakció néven vált ismertté, ez a folyamat megkönnyítette az aldoszteron hormon szintetizálását. A norvég Odd Hassellel együtt kapta meg az 1969. évi kémiai Nobel-díjat azokért a kutatásaiért, amelyek segítségével megalapozta a konformációs analízist (ez a bonyolult molekulák háromdimenziós szerkezetének a tanulmányozása), ami a szerves kémia egy lényeges része.

Norvég matematikus
A Christiania-i egyetemen végzett, itt az egyetem hallgatójaként megnyerte az 1853 évi matematikaversenyt. 1858-tól 1898-ig középiskolában tanított, azonban e mellett kutatómunkát végzett az elliptikus függvények, majd a csoportelmélet területén. Lie-vel együttműködött Abel összes műveinek kiadásán. 1898-ban kinevezték a Christiania-i Egyetem professzornak. Jelentős eredményeket ért el a csoportelméletben, az általa bizonyított, róla elnevezett tételek alapvető fontosságúak a véges csoportok elméletében.

Térképész, geográfus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait a budapesti tudományegyetemen végezte, földrajzot, geológiát, csillagászatot, növény- és állattant tanult. Doktori disszertációját 1907-ben védte meg. Apja, Kogutowicz Manó, a magyarországi kartográfia megalapítója, az 1890-ben létrehozott Magyar Földrajzi Intézet első igazgatója volt. Korai halálát követően 1908-tól kezdődően fia vitte tovább az intézet vezetését, egyben nagy gondot fordított az intézet korszerűsítésére is. Az intézet készítette a jó minőségű térképeket, glóbuszokat minden magyarországi iskola számára. Az első világháborúban Károly négy évig légifénykép-kiértékelőként teljesített szolgálatot. A háború után a cég osztrák tulajdonba került, így Károly kivált a cégből. 1919-23 között a budapesti Erzsébet Nőiskolában tanított. 1923-tól a Szegedi Egyetemen az általános és összehasonlító földrajz nyilvános rendes tanára lett. 1929-1930-ban dékán, 1941-1942-ben az egyetem rektora volt. Sokat tett a földrajztanár-képzés megújításáért. A háború után térképei a Magyar Királyi Állami Térképészet kiadásában jelentek meg. Számos korszerű, nemcsak földrajzi, de történelmi iskolai térkép, atlasz szerkesztője és kiadója. Foglalkozott tájkutatással, népesség- és településföldrajzzal, falu- és tanyakutatással. 1944-ben családjával Németországba távozott. Több tudományos társaságnak volt a tagja és több társaságnál tudományos tisztséget is betöltött.

Orosz matematikus
Szentpétervári egyetemi tanulmányait Csebisev és Markov alatt folytatta. Az első diplomamunkáját minimálfelületekről írta, a másodikat differenciálegyenletekről, a doktori értekezését pedig a térképészet matematikai eszközeiről. Később az algebra és a számelmélet lett a szakterülete. 1897-ben Harkovban, 1899-ben Kijevben lett a matematika egyetemi professzora. A húszas években az algebrát és a számelméletet haszontalan elméleteknek tartották a kommunisták, Gráve tehát áttért a gyakorlatiasabb alkalmazott matematikára; 1924 és 1932 között Kijev egyetemén a mechanika tanszéket vezette. Az 1934-ben alapított kijevi matematikai kutatóintézet első igazgatója lett. Tanítványai közül sokan tettek szert világhírre. (Hujter Mihály)

Angol fizikus
A londoni egyetemen szerzett fizikus diplomát. Egész pályafutása alatt a National Physical Laboratory-ban (Teddington) dolgozott, 1956-60 között, mint Principal Scientific Officer, majd 1960-től 1972-ben történt nyugdíjbavonulásáig mint Deputy Chief Scientific Officer. Ő mérte meg 1950-ben minden addigi értéknél pontosabban a fény sebességét üregrezonátor segítségével. Ezt hivatalosan 1957-ben fogadták el, majd tovább pontosított értékét 1983-ban. Ő építette 1955-ben az első olyan atomórát, amely a cézium 133 atom sugárzási frekvenciáján alapult. Ez tette lehetővé később a másodperc pontos definícióját, amelyet 1967-ben fogadtak el a 13. Conférence Générale des Poids et Mesures-en. Több írásában erőteljesen bírálta Einstein relativitáselméletét.

Osztrák fizikus
Amikor családja megállapította róla, hogy a természettudományok iránt érdeklődik, Nernst-hez küldték a híres professzorhoz, tanulni. Kíváncsisága és érdeklődő természete még számos helyre eljuttatta tanulni, de oklevelet sehol sem szerzett, hanem laboratóriumot állított fel, ahol mindenféle technikai problémával foglalkozott. Olmützben telefongyárat alapított, itt alkalmazta Eugen Reiss-et, akinek mikrofonját az egész világ alkalmazta a rádió műsorszórásban. 1911-ben tett Lieben rácsot az anód és a katód közé, amit Lieben-csőnek nevezünk, ami szabadalmi oltalmat nyert. Szabadalmát megvette a Telefunken társaság, amely ezen szabadalommal sokáig uralta a piacot Európában.

Olasz elméleti fizikus
Édesapja Páduában, az egyetemen volt matematika professzor. Ő Rómában diplomázott, itt lett Enrico Fermi tanítványa, majd munkatársa. Sajnos Fermi római csoportja 1935-től kezdve fokozatosan feloszlott: Franco Rasetti Amerikába ment, Bruno Pontecorvo Frédéric Joliot-Curie munkatársául szegődött Párizsban, Ettore Majorana máig se tisztázott módon eltűnt egy hajóúton, Emilio Segrè Szicíliába került a palermoi fizika tanszékre, majd innen az Egyesült Államokba, s végül 1938-ban, Nobel-díja átvétele után Fermi is az Egyesült Államokba emigrált feleségével. Edoardo Amaldi Rómában élte meg és élte túl a világháborút, majd innen újította fel együttműködését az európai és amerikai fizikusokkal. Alapító tagja lett nemcsak az olasz magfizikai kutatóintézetnek, de a CERN-nek is. Az elméleti fizika számos területét művelte, egyetemi és középiskolai tankönyveket írt, tudománytörténettel foglalkozott. Két Solvay konferencián elnökölt: 1970-ben az atommag szimmetriáit kutató, s 1973-ban a gravitációs hullámokkal foglalkozó konferencián. Közmegbecsülésnek örvendett a gravitációt kutató fizikusok között, aminek egyik közvetett bizonyítéka, hogy több mint két évtizeddel a halála után róla nevezték el azt a mintegy húsz tonnás teherűrhajót, amelyet 2012-ben bocsátott fel az Európai Űrügynökség a Nemzetközi Űrállomásra. Nem kis megtiszteltetés ez: a 2013-ban fellőtt teherűrhajó már Albert Einstein nevét viselte.(Dr. Radnai Gyula)

Amerikai fizikus
A Harvard Egyetemen diplomázott, majd 1942-től Chicagoban a Manhattan program keretében létrehozott Metallurgiai laborban kutatott Wigner Jenő irányításával, az elméleti fizikai csoportban. A háború végén ő is azok között volt, akik támogatták Szilárd Leó tiltakozását az atomfegyver bevetése ellen. Ph.D. vizsgáját 1949-ben tette le a Massachusetts Egyetemen (MIT), majd itt lett professzor, miután egy évet Európában töltött Niels Bohr intézetében. 1956-ban segített megszervezni Jerrold Zachariasnak azt a jeles fizikusokból álló bizottságot (PSSC), amelyik az amerikai középfokú fizikaoktatás reformját tűzte ki célul. Meghatározó szerzője volt az 1960-ban megjelent PSSC reformtankönyvnek, s még ebben az évben a főiskolai fizikaoktatási központ igazgatója lett az MIT-n. Pályafutása csúcsán, rákban hunyt el. (Dr. Radnai Gyula)

Német csillagász, matematikus
A berlini majd lipcsei egyetem tanára, az egyetemi csillagvizsgáló újjászervezője. Fiatalon korának két híres intézetében a pulkovói orosz Császári Obszervatóriumban, majd a dorpati (ma: Tartu) csillagvizsgálóban dolgozott, 1875-83 közt a berlini egyetem csillagász-tanára, innen hívták meg a lipcsei egyetemhez. Az elméleti csillagászat alapos ismerője, az égimechanikai kézikönyve ma is használatos. Főleg a háromtest-problémája, és több egymásra ható vonzó test pálya adatainek időbeli változásával foglalkozott. A háromtest kérdések algebrai megoldásait kereste. Kitűnő tanár, az őt követő nemzedék számos jeles képviselőjét - köztük több magyar kutatót - oktatta. Nevét viseli az 5127.sz. kisbolygó. (Bartha Lajos)

Amerikai biokémikus, Nobel-díjas
A Wisconsini Egyetemen szerzett 1938-ban Ph.D. fokozatot. A következő évtől a New York-i Rockefeller Institute for Medical Research (ma Rockefeller Egyetem) munkatársa lett. A 2. világháború alatt egy ideig katonai célú kutatásokat végzett, majd a háború után visszatért a Rockefeller Intézetbe, ahol 1952-ben nevezték ki egyetemi tanárrá. W. H. Steinnel való tudományos együttműködésük során kvantitat1v kromatográfiai módszereket és eszközöket dolgoztak ki, melyek lehetővé tették a fehérjékben és szérumokban az aminosavak mennyiségi meghatározását. Sikerült megállapítaniuk az RNS-t bontó ribonukleáz enzim aminosav-összetételét, majd ennek a fehérjének a teljes aminosav-sorrendjét is meghatározták. 1972-ben Stanford Moore és William Stein kémiai Nobel-díjat kapott a ribonukleáz enzimek kutatásáért. Elsősorban az aminosavak sorrendje és a biológiailag aktív konformáció összefüggésének felderítéséért, Christian Anfinsennel megosztva.

Vegyész, gyógyszerész, egyetemi tanár
1918-ban szerzett gyógyszerészi oklevelet, Winkler Lajos vette maga mellé; itt szerzete meg gyógyszerészdoktori diplomáját 1920-ban. 1927-től az újonnan létesült Országos Közegészségügyi Intézet kémiai osztályának vezetője, majd 1941-44 között egyik igazgatója. 1944-től a szervetlen kémiai és analitikai tanszék vezetője. Behatóan foglalkozott a halogéncianidok és az interhalogén vegyületek kémiájával és analitikai alkalmazásával, a kén- és szelénvegyületek, peroxidok tanulmányozásával. Kiemelkedők a redoxi, továbbá a csapadékos indikátorok terén tett elvi, gyakorlati megállapításai. Megteremtette a korszerű gyógyszervizsgálat alapjait. Főszerkesztője volt az Acta Pharmaceutica Hungaricanak. 1941-től az MTA tagja.

Brit mérnök
Gyárában eleinte minőségi fémeszközöket gyártott, többek között étkészleteket, gyertyatartókat. Felismerve a gőzgép jelentőségét társult James Watt-tal, s ezzel megalapozta a gőzgépen alapuló ipar kialakulását, a gőzgépek ipari használatának elterjedését. Eleinte gőzgéppel működő pumpákat gyártott a brit ércbányák víztelenítése céljára. Ösztönözte Watt-ot a gőzgép továbbfejlesztésére. Majd a pénzverésben alkalmazta a gőzgépeket, a királyi pénzverőnek is ő szállította a gőzgéppel működő pénzérmeverő gépeket.

Szovjet matematikus
Gyermekkorában egy baleset következtében megvakult, ennek ellenére matematikus lett anyjának a segítségével, aki matematika könyveket olvasott fel neki. Tanára volt többek között Alekszandrov, Pavel Szergejevics. Megalapozta a Fourier transzformációk absztrakt elméletét. A topológiában bevezette a Pontrjagin osztályok fogalmát. Eredményei fontosak az optimalizálás modern elméletében. Nevét viseli többek között a Pontrjagin-féle minimum és maximumelv, a Pontrjagin-Thom konstrukció, a Pontrjagin dualitás, a Pontrjagin szám. Sztálin díjas. Ellentmondásos személyiség volt, többekkel került súlyos ellentétbe. A 30-as években több más szovjet matematikussal együtt Luzin professzor ellen intézett politikai támadást, mely Luzinra vonatkozólag egészen súlyos következményekkel is járhatott volna. A 70-es években megtámadta Nathan Jacobsont (mindketten az International Mathematical Union alelnökei voltak).

Matematikus, műegyetemi tanár
A zürichi műegyetemen végezte tanulmányait és kezdetben ott is működött. 1882-től a budapesti műegyetemen a matematika repetítora. A műegyetemen a magántanári képesítés megszerzése után 1889-ben az ábrázoló geometria ny. rk., 1893-ban ny. r. tanárává nevezték ki. 1899-ben a kolozsvári egy. tb. bölcsészdoktori címmel tüntette ki. Kürschák Józseffel és Réthy Mórral együtt sajtó alá rendezte Bolyai Farkas Tentamenjét és annak függelékét, Bolyai János Appendix c. művének második kiadását. 1899-től az MTA tagja. 1896-tól a Műegyetemi Zenekart vezette és közel két évtizedig ő volt a karmestere.

Kohómérnök, műegyetemi tanár
Oklevelének megszerzése után 1903-ban Kapnikbányán, utóbb Horgospatakán működött. 1911-ben Sobó Jenő mellett tanársegéd a selmecbányai akadémia középítéstani tanszékén. 1912-14-ben mint ösztöndíjas Zürichben folytatott építészeti tanulmányokat. 1919-ben a Sopronba átköltözött akadémián Sobó helyettese, 1920 végétől a középítéstani tanszék vezetője. Értékes pedagógiai munkássága mellett jelentékeny mértékben gyakorlati tervezéssel is foglalkozott; több tanulmány szerzője.

Német fiziko-kémikus, Nobel-díjas
Lettországban élő német család szülötte, aki Észtországban, Dorpatban (ma: Tartu) járt német egyetemre, miközben mindegyik balti állam akkor az Orosz Birodalomhoz tartozott. Dorpatban kémiából doktorált, majd 28 éves korában a rigai műegyetem professzora lett. 34 évesen nevezték ki a lipcsei egyetem fizikai kémia tanszékére. A fizikai kémiát ő különítette el a szervetlen és a szerves kémiától és tette önálló tudománnyá. 1909-ben a katalízis területén végzett munkáiért, valamint a kémiai egyensúlyok és a reakciósebesség alapvető vizsgálataival elért eredményeiért kapott kémiai Nobel-díjat. A filozófiában monista, a fizikában energetikai nézeteiről vált ismertté és hírhedtté. Energetikai nézeteinek matematikai elméletét nálunk a fiatal Fejér Lipót tette éles kritika tárgyává. Idősebb korában színelmélettel és tudománytörténettel is foglalkozott. (Dr. Radnai Gyula)

Francia matematikus
A középiskolában, Párizsban Hadamard tanítványa volt, aki külön foglalkozott vele, és miután Hadamard a Bordeaux-i egyetemre került, tovább is levelezésben maradtak. Fréchet hosszabb ideig habozott, hogy az egyetemen a matematikát, vagy a fizikát válassza-e, végül a matematika mellett döntött. Több helyen is tanított, 1910-1919 között a Poitiers-i egyetemen. Az 1. világháborúban nyelvismerete miatt a brit hadsereghez osztották be tolmácsnak. Az 1. világháború után Strasbourg-ban, majd Párizsban tanított az egyetemen, 1948-ig, nyugdíjba vonulásáig. Igen termékeny alkotó volt. Ö vezette be disszertációjában a metrikus terek fogalmát (maga az elnevezés azonban Hausdorff-tól származik). Jelentős eredményei elsősorban a topológiához és a függvények elméletéhez kapcsolódnak, de Strasbourg-i és párizsi időszakában foglalkozott a matematikai statisztika problémáival is.

Szovjet-orosz csillagász
1931-től a pulkovói Központi Csillagvizsgáló munkatársa, kezdetben a csillagok fizikája és az energia transzport elméletével foglalkozott. Az 1950-es évektől a krimi Asztrofizikai Obszervatóriumban a Vénusz-légkör fénylését és a Hold spektroszkópiai jelenségeit tanulmányozta, 1958-ban színkép-felvételeket készített az Alphonsus-kráter gázkitöréséről. Az 1936. évi politikai "tisztogatás" során hamis vádakkal ("ellenforradalmi tevékenység") büntetőtáborba került, (1941-ben közel állt a kivégzéshez) ahonnan 1946-ban szabadult. (Bartha Lajos)

Francia matematikus
Tanulmányait Párizsban, az École Normale Supérieure-ön végezte. Strasbourg-ban, a CNRS-ben volt kutató, majd különböző franciaországi egyetemeken tanított. A topológiában elért eredményeiért 1958-ban elnyerte a Fields-érmet. Megalapította a katasztrófaelméletet, a bifurkációelmélet egy speciális fejezetét. A dinamikai rendszerek matematikai vizsgálatában a bifurkációelmélet azokat az eseteket vizsgálja, melyekben a paraméterek kismértékű változása az egyenlet megoldásában hirtelen nagymértékű, "kvalitatív" változásokat okoz.

Mérnök
Tanulmányait a budapesti műegyetemen végezte, gyakorlati működését Békéscsaba városi mérnökeként kezdte, majd magánmérnökként folytatott földmérési és vízrendezési munkálatokat. 1867-ben állami szolgálatba lépett, s a közmunka- és közlekedésügyi minisztériumban dolgozott. 1877-ben megbízást kapott a fiumei kikötő tervezési és építési munkálatainak vezetésére, s e munkát 1889-től mint minisztériumi osztálytanácsos, majd mint a magyar kir. tengerészet műszaki ügyeinek vezetője haláláig irányította.

Orvos, író
1932-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pécsi orvosi karon. 1932-1940-ben Ecseren, 1940-1953-ban Budapesten körzeti orvos, 1953-1963-ban belgyógyász felülvizsgáló főorvos. Orvosi hivatása mellett szépíró, novellákat, esszéket, regényeket és rádiójátékokat írt. Életének utolsó két évtizedében orvosi ismeretterjesztéssel foglalkozott. Tagja volt a PEN Clubnak és az Írószövetségnek, a Művészeti Alap irodalmi szakosztályának.

Vegyészmérnök, tudománytörténész, múzeumigazgató, egyetemi tanár
Vegyészmérnöki diplomájának megszerzése után átvette a családi vegyigyár vezetését, és azt egészen az üzem államosításáig folytatta. Ez után a Budapesti Műszaki Egyetemen tanársegéd lett Erdey László professzor mellett, majd egyetemi tanár. Kémiai oktató-kutató munkája mellett kezdett tudománytörténettel, elsősorban a kémia történetével foglalkozni. A kémiai tudományokból szerezte meg a kandidátusi, majd "tudományok doktora" fokozatot. 1983-tól 20 éven keresztül az Országos Műszaki Múzeum vezetője volt, tevékenysége alatt a múzeum gyűjteménye jelentősen gyarapodott. Elsősorban a kémia történetével foglalkozó írásai jelentősek, de írt tanulmányokat más tudományágak történetéről is. A kémia szinte minden ágazatában folytatott kutatásokat. 1991-ben Széchenyi-díjjal tüntették ki, 1995-től az MTA tagja volt.

Svájci pszichiáter, agykutató, elmegyógyász, amatőr rovartankutató
1866 és 1871 között volt a zürichi egyetem hallgatója. 1873-ban Münchenben, a Ludwig-Maximilians egyetem asszisztense. 1879-ben a zürichi egyetem kinevezett elmekórtani professzora lett, valamint a zürichi elmegyógyintézetnek, a Burghölzlinek az igazgatója. Jelentős eredményeket ért el az agy és az idegrendszer anatómiájának kutatásában, leírta a háromosztatú ideget (nervus trigeminus). A hipotalamusz egyik, általa pontosan leírt részét őutána Campus Foreli-nek nevezik. 1885-ben fedezte fel a hallóideget. 1898-ban nyugdíjba ment, a Vaud kantonban élt, magánórákat adott, szociális reformok kidolgozásával foglalkozott. Sokat publikált az alkoholizmus káros hatásairól. A nemi kérdésről írt, nagy vihart kiváltott könyve alapján a szexológia megalapítójának tekinthetjük. Foglalkozott eugenikával is, többek között javasolta az örökölhető tulajdonságok javítására, az örökletes betegségek továbbadásának megakadályozására főként szellemi fogyatékosok sterilizálását. Ezt a gondolatot Hitler fajelmélete is felhasználta, Forel politikai nézeteit azonban a náci Németország nem fogadta el, művei a Harmadik Birodalomban a tiltott könyvek listáján voltak. Egész élete során foglalkozott a hangyák viselkedésével, vastag monográfiát írt róluk, nagyszámú rovarból álló gyűjteménye is volt.

Amerikai fizikus, Nobel-díjas
A chicagoi egyetemen tanult fizikát. 1936-ban Berkeley-ben, a Kaliforniai Egyetem tantestületének lett tagja, 1945-ben a fizika professzorává nevezték ki, 1978-ban "professor emeritus" címet kapott. 1938-ban felfedezte, hogy bizonyos radioaktív elemek egy héjelektron befogásával bomlanak el. 1939-ben Felix Blochhal együtt elsőként mérték meg a neutron mágneses momentumát. 1940 és 1943 között a cambridge-i Massachusetts Institute of Technology munkatársaként a mikrohullámú radar kifejlesztésén dolgozott, majd 1944-45-ben a Los Alamos-i Tudományos Laboratórium (Új-Mexikó, USA) munkatársaként részt vett az atombomba kifejlesztésében. A 2. világháború után segédkezett az első lineáris protongyorsító építésénél, és kifejlesztette a folyékony hidrogénnel töltött buborékkamrát. Munkássága során számos ún. instabil elemi részecskét fedezett fel, részben ezekért kapott Nobel-díjat 1968-ban.