Természetrajz- fizika- és matematikatanár
Szlovák ajkú család gyermeke volt, a magyar nyelvet győri kisiskolásként sajátította el. Tudományos képzettségét Bécsben, majd a göttingeni egyetemen szerezte, 1807-ben a modori (ma Modra, Szlovákia) gimnázium rektora, 1817-től a pozsonyi Líceum tanára, ahol a fizikai műszerek készítése mellett megvetette a Líceum természettani gyűjteményének alapjait. Csillagászattal, földrajzi helymeghatározással foglalkozott, 1822-ben Littrow bécsi csillagász felkérésére megállapította Pozsony földrajzi hosszúságát és részt vett a Buda-Bécs-München földrajzi hosszúságkülönbség pontos meghatározásában. Saját műhelyében kísérleti eszközöket készített, az 1820-as években egy 3 majd egy 4 láb (900, ill. 1200 mm) gyújtótávolságú tükrös távcsövet csiszolt, amelyekkel tanítványainak és az érdeklődőknek nyilvános bemutató estéket is tartott. Több tankönyvet és tudományos munkát írt latin nyelven. (Bartha Lajos)

Kémikus, gyógyszerész, egyetemi tanár
Gyógyszerészi tanulmányait Bécsben végezte. Ezután fordult a kémia felé. Doktori értekezését Budapesten Than Károly intézetében dolgozta ki. 1868-ban tanársegéd lett és kezdte önálló kutatásainak eredményeit hazai és külföldi szaklapokban közölni. Eredményei elismeréséül 1872-ben a kolozsvári egyetem felállítása alkalmával a vegytani tanszék tanárává nevezték ki. 1872-1873-ban Bonnban tanulmányúton járt. A gyógyszerészképzés terén elért eredményei elismeréséül 1875-ben a magyarországi gyógyszerészegylet tiszteletbeli tagjává választotta. Gyógyvizekkel, analitikával foglalkozott.

Építész, műegyetemi tanár
Bécsben szerzett oklevelet, majd Olaszországban, Görögországban és Kis-Ázsiában járt tanulmányúton. 1876-tól Magyarországon élt. Több, a budapesti városképet meghatározó épület tervezője. Első műveit neoreneszánsz stílusban építette. Később új formákkal gazdagított, eklektikus stílusban alkotott. Fő művei: Országos Erdészeti Egyesületek háza, Országos Kaszinó, Saxlehner-bérpalota, Első Hazai Takarékpénztár bérpalotája, Központi Statisztikai Hivatal, Hold utcai vásárcsarnok, Műegyetem kémiai épülete. 1896-ban ő tervezte a Múzeum krt. 23. épületére Czuczor Gergely domborművéhez az emléktáblát és a Várkert kioszk előtt álló Ybl-szobor talapzatát. Czigler műve a bécsi Pázmáneum új épülete és a budakeszi Erzsébet Szanatórium. Balatonfüredre ő tervezte a tizenkét tornyú fürdőház épületét, mely 1945-ben elpusztult. Dvorzsák Edével együtt nevéhez fűződik a városligeti Széchenyi Fürdő tervezése, mely csak halála után épült fel. A Műegyetemen 1887-től haláláig tanított. 1894-től a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet elnöke, emlékére emlékérmet készíttetett, számos későbbi építész részesült e kitüntetésben. 1895-től az Országos Magyar Iparművészeti Társulat alelnöke. Emlékére emlékérmet készíttetett, számos későbbi építész részesült e kitüntetésben.

Zoológus
A kolozsvári egy. természettudományi karán 1920-ban doktorált. Tanári oklevelét a szegedi egyetemen 1923-ban szerezte meg, ahol 1922-29-ben az állattani intézet tanársegédje volt; Apáthy István, majd Gelei József mellett dolgozott. 1929-től a tihanyi Biológiai Kutatóintézetben volt adjunktus. 1932-ben a szegedi egyetemen magántanárrá képesítették. 1935-ben a Természettudományi Múzeum Állattárában lett múzeumi őr, majd a nápolyi zoológiai állomáson dolgozott, utóbb Frankfurt am Mainban a Senckenberg-múzeumban. Főleg a csigák és halak rendszer-, szövet- és környezettanulmányával valamint a fosszilis csigák meghatározásával foglalkozott.

Orvos, fiziológus, egyetemi tanár
1918-ban szerezte meg orvosi oklevelét a budapesti orvosi karon. 1918-1923-ban a budapesti élettani intézetben dolgozott. 1923-1925-ban Leidenben, 1925-ben Berlinben ösztöndíjas. 1925-1940-ben Pécsett az Ángyán János vezette belgyógyászati klinikán a kémiai laboratórium vezetője. 1936-ban c. rk. egyetemi tanár lett. 1940-1945-ben a kolozsvári tudományegyetemen az általános élettan tanszékvezetője. 1950-1966-ban az ELTE TTK Általános Élettani Intézet egyetemi tanára. 1929-ben egyik alapítója a Magyar Élettani Társaságnak, amelynek 1930-1945-ben főtitkára. A kémiai és fizikai módszerek kutatásával, szabványosításukkal, fotometriával foglalkozott. Élettani kutatásai az idegingerület-átvevő mediátorok szerepére, az ion-antagonizmus jelentőségére, a harántcsíkolt izomzat összehúzódásának mechanizmusára terjedtek ki. Jendrassik Kornél gépészmérnök fia.

Matematikus, műegyetemi tanár
Oklevelét a budapesti tudományegyetemen szerezte 1921-ben. 1922-ben a budapesti műegyetemen Kürschák József mellett tanársegéd, 1924-ben adjunktus, 1935-ben ny. rk. tanár, 1935-től 1950-ig műegyetemi ny. r. tanár, az I. sz. matematikai tanszék vezetője. Utóbb, megbetegedéséig az MTA Matematikai Kutatóintézetében működött. Oktatómunkáján kívül elsősorban az operátorszámítás, a vektor- és tenzorszámítás és a valószínűségszámítás kérdései foglalkoztatták. Munkatársa volt a Mathematisches Wörterbuchnak. Szentmártony Aladár testvére.

Német jezsuita csillagász, fizikus
A távcsöves csillagászati megfigyeléseknek, a Nap kutatásának egyik úttörője. 1611-ben felfedezte a napfoltok létezését Fabriciustól és Galileitől függetlenül. Galileivel több kérdésben is vitában állt. Értékes vizsgálatokat végzett az optika területén, különösen a szem szerkezetére és a látásra vonatkozóan. Megállapította, hogy a szemben a kép a retinán keletkezik. Keplertől függetlenül készítette két domború lencséből álló távcsövet. Ő találta fel a pantográfot vonalas rajzok felnagyítására.

Angol fizikus
Oxfordban tanult. Robert Boyle kísérleteihez asszisztensként alkalmazta 1655-ben. 1662-ben az újonnan alakult Royal Society őt nevezte ki a Kísérletek kurátora (Curator of Experiments) tisztségre, ő volt felelős a Társaság ülésein bemutatott kísérletekért. Foglalkozott mechanikával, optikával, mikroszkópos megfigyelésekkel, csillagászattal. Rendkívül sokoldalú és invenciózus feltaláló, műszerépítő volt. Tökéletesítette a rugós és az ingaórát is. Az elsők között épített Gregory-féle tükrös távcsövet. Elsőként vetette fel, hogy a Jupiter a saját tengelye körül forog. A Marsról részletes rajzokat készített. Megkísérelte annak kimutatását, hogy a Föld és a Hold ellipszispályán mozog a Nap körül. 1672-ben felfedezte a fénydiffrakciót, a fényelhajlás jelenségét. Ő volt az első, aki általánosságban megfogalmazta, hogy hő hatására minden anyag tágul. Legnevezetesebb eredménye a rugalmas alakváltozásra vonatkozó Hooke-törvény.

Francia asztrofizikus
A korszerű napfizika egyik megteremtője. Már 15 évesen Deslandres mellett a Meudon-i Asztrofizikai Obszervatórium asszisztense lett (1899). Az 1. világháború alatt Deslandres és d'Azambuja katonai szolgálata miatt az obszervatóriumban a megfigyelések szüneteltek. D'Azambuja egyetemi tanulmányait csak a háború után tudta befejezni. 1930-ban védte meg doktori disszertációját a Nap kromoszférájának szerkezetéről. 1925-től kezdve megfigyeléseit gyakran Marguerite Roumens-szel közösen végezte, aki 1935-ben a felesége lett. 1948-ban nagy közös munkában foglalták össze eredményeiket. Elsősorban a napfelszíni jelenségekkel, és főleg a Nap kromoszférájával, a látható felszín feletti vékony gázréteggel foglalkozott. 1939-58 közt a Nemzetközi Csillagászati Unió "Kromoszféra jelenségek" osztályának elnöke, megalapítója és szerkesztője az IAU "Naptevékenység negyedévi értesítője" c. kiadványnak, 1949-51 közt a Francia Csillagászati Társaság elnöke. Hazájában több megtiszteltetésben részesült, a Janssen nevét viselő és a C. Flammarionról elnevezett emlékéremmel méltányolták munkáját. (Bartha Lajos)

Bölcselettudor, matematikus, nyelvész, régész, egyházi méltóság
Atyja seborvos volt; Nagykanizsán és Kőszegen végzett középiskolái után 1807-ben szombathelyi papnövendék lett. Közben olasz, francia, német nyelveket tanult. A szombathelyi líceum matézis tanára lett 1812-től három évtizedig; 1815-ben bölcselettudori oklevelet nyert. Vas megye líceumi igazgatója 1839-ben; 1847-ben kanonok, 1868-ban püspök. Szerkesztett gazdasági és "nagyságtudományi" (azaz mennyiségtani) szótárakat, írt matematika tankönyveket. Kimutatta, hogy a vendek eredetük szerint nem germánok, hanem szlávok. A "Tudományos Gyűjtemény" gyakori szerzője az 1820 körüli években; írt cikket például a "csergő láng" (mai szóhasználattal: "Szent Elmo tüze") témában is. A matematikai műszavak bírálatában, az alkalmasak elterjesztésében is szerepet vállalt. Mindmáig használatos javaslatai: "csillagsokszög, csúcsszám, hosszegység, legkisebb négyzetek módszere"; picit módosítva használatosak: "bűbájos négyzet, kamatra kamatvetés, beírt sokszeg, körülírt sokszeg". A Magyar Tudományos Akadémián tartott székfoglalójának a címe: "A nagy számok törvényéről az ember szellemi nyilatkozásaiban". (Hujter Mihály)

Botanikus, egyetemi tanár
1868-tól a pesti egyetemen hallgató, 1871-ben Jurányi Lajos mellett a növénytan tanársegédje. 1872-1902-ig budapesti főreáliskola tanára. 1874-ben bölcsészdoktor. Az 1874-75. tanévben Berlinben A. Braunnál, Innsbruckban A. Kernernél dolgozott, mindkettő nagy hatással volt rendszertani, ill. növényföldrajzi munkásságára. Számos kutatóutat tett az országban és annak határain kívül is, nagy értékű herbáriuma a budapesti egyetem növényrendszertani intézetébe került, de a 2. világháborúban nagyrészt megsemmisült. 1902-ben a kolozsvári egyetemen a növényrendszertan tanára, majd a botanikus kert igazgatója. Új gondolatokat hozott a fajok keletkezése, a növénytársulások fejlődésmenete és más korszerű problémákban. Ő volt 40 éven át a magyar flóra legjobb ismerője, sokoldalú, széles látókörű, eredeti, intuitív tudós volt.

Orvos, onkológus, egyetemi tanár
1929-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pécsi orvosi karon, 1947-től az onkológia tanára a debreceni orvosi karon. 1952-től a budapesti onkopatológiai intézet igazgatója, 1955-ben az Orvostovábbképző Intézet onkopatológiai tanszékére egyetemi tanári kinevezést kapott. Számos külföldi és hazai társaság tagja. Fő kutatási területe a daganatok növekedésének a típusai, az áttétek mechanizmusa és a kemoterápia lehetőségei. Jelentősek a leukémia és a nyirokdaganatok patológiai vizsgálata terén elért eredményei. Ő alkalmazott elsőnek Magyarországon izotópokat biológiai kutatásokban. 1948-tól az MTA tagja.

Svájci matematikus
Johann Bernoulli fia. Jogot végzett a baseli egyetemen, matematikát apjától, és bátyjától, Danieltől tanult. 1732-33-ban bátyjával, Daniellel Szentpétervárott tartózkodott. 1743-tól az ékesszólás professzora Baselben, 1748-tól, apja halála után ugyanott a matematika professzora, 1765-66-ban az egyetem rektora. Kiterjedt levelezést folytatott korának tudósaival, levelezőpartnerei között Maupertuis és Voltaire is szerepelt. Négy alkalommal nyerte el a Francia Akadémia díját.

Vegyészmérnök, egyetemi tanár
Ipari pályafutását 1923-ban a volt Hungária Guttapercha és Gumiárugyárban kezdte, melynek utóbb műszaki igazgatója volt. 1937-ben a budapesti műegyetem tanára. 1950-52 között a Szerves Vegyipari Kutató Intézet osztályvezetője, utóbb a Műszaki Gumigyár kémiai és fizikai laboratóriumának vezetője. 1953 végétől a Bőr-, Cipő- és Szőrmeipari Kutató Intézet tudományos munkatársa volt. Kutatómunkával, gyártástechnológiák kidolgozásával foglalkozott. Több szabadalom, anyagvizsgáló műszerek szerkesztése is fűződik munkásságához.

Vegyészmérnök, tanszékvezető egyetemi docens
Vegyészmérnöki oklevelet 1947-ben Budapesten szerzett. 1953-ig a budapesti műegyetemen tanársegéd, majd a veszprémi Nehézvegyipari Kutató Intézetben tudományos munkatárs. A Veszprémi Vegyipari Egyetemen 1952-1954 között mellékfoglalkozásban, majd főállású tanárként dolgozott. Közben 4 évig docensként tanszékvezetői feladatok ellátására is megbízást kapott. A Nehézvegyipari Kutató Intézetben először a hazai bauxitok ahidrálására vonatkozó kísérletekben vett részt, majd a kohósalakok cementipari hasznosításával foglalkozott. Az egyetemen a szervetlen pigmentek előállításának kémiája és azok technológiája képezte kutatómunkájának tárgykörét. Több nemzetközi kongresszuson tartott előadást.

Matematikus, egyetemi tanár
Oklevelét 1956-ban szerezte az ungvári tudományegyetemen. 1956-58-ban a debreceni Maróthi György Tanítóképző Intézetben, 1958-61-ben a Tóth Árpád Gimnáziumban oktatott mint középiskolai tanár. 1961-ben a Kossuth Lajos Tudományegyetem algebra és számelmélet tanszékére nevezték ki, 1979-1988 között a tanszék vezetője volt. Tudományos tevékenysége az absztrakt algebra körébe tartozik, nemzetközileg ismertek és jelentősek a végtelen csoportok reprezentációelméletében végzett vizsgálatai. Kutatásokat folytatott a véges és a végtelen Abel-féle csoport-párok invariánsokkal való jellemezhetőségének a kérdésében. Több, hosszú időn át eldöntetlen csoportelméleti sejtésre adott bizonyítást.

Amerikai mikrobiológus, epidemiológus
A Yale Egyetemen 1925-ben szerzett orvosi diplomát. 1928-tól 1936-ig a Rockefeller Orvostudományi Kutatóintézetben, 1936 és 1938 között a Rockefeller Alapítványnál, 1938-tól 1941-ig pedig a New York-i Egyetem orvosi karán dolgozott. 1941-től a Michigani Egyetem Közegészségtani Intézetében működött. 1934-ben izolálta az influenza A-vírusát, 1940-ben pedig a B-vírust, és mindkét törzs ellen hathatós oltóanyagot fejlesztett ki. Egyéb kutatásai a tüdőgyulladás kezelésére alkalmas hatékony antiszérumok kidolgozásához vezettek. 1954-ben a Gyermekbénulásban Szenvedőkért Nemzeti Alapítvány felkérésére ő irányította azokat a sok gyermekkel végzett próbákat, amelyek nyomán általánossá vált a Salk-oltóanyag használata a járványos gyermekbénulás megelőzésére.

Olasz matematikus
17 éves korától felszentelt pap volt. Eredetileg görög nyelvet és költészetet tanított, csak 27 éves korában kezdett matematikával foglalkozni. 1786-ban nevezték ki a paviai egyetem algebra- és geometriaprofesszorává. Párizsban részt vett a méterrendszer előkészítési bizottságában. Legnevezetesebb matematikai munkája a Geometria del Compasso (Pavia 1797), melyben bebizonyította, hogy minden euklideszi szerkesztés elvégezhető csak körző segítségével, vonalzó nélkül. Ezt a tételt nála korábban Georg Mohr már 1672-ben bebizonyította, az ő eredménye azonban nem vált ismertté. A tételt ma kettejükről Mohr-Mascheroni-tételnek nevezik.

Francia vegyész
Tanulmányozta a jód gyógyászati alkalmazását a golyva kezelésénél, valamint fertőtlenítőként, bevezetve a jódtinktura használatát. A szerves kémia egyik megalapítójának tekintik. Felfedezte az antracént a kőszénkátrányban, a metilalkoholt a faszeszben. Meghatározta több elem atomtömegét, módszert dolgozott ki molekulatömeg meghatározására gőzsűrűségméréssel. Módszert dolgozott ki szerves vegyületek nitrogéntartalmának meghatározására. Elsőként tételezte fel, hogy a szerves vegyületekben egyes atomok helyettesíthetők más atomokkal vagy atomcsoportokkal, lehetővé téve ezáltal számos új vegyület szintézisét. Elvetette a Berzelius-Liebig féle dualista elméletet és helyette egységes elméletet javasolt, melyből később Gerdardt és Laurent a típuselméletet fejlesztette ki. Neve szerepel a hetvenkét francia tudós között az Eiffel-tornyon.

Francia fizikus
Francia arisztokrata családban született. Az École Navale (tengerészeti iskola) elvégzése után kilenc évig tengerésztisztként szolgált. 1904-ben fordult érdeklődése a fizika felé. Paul Langevin mellett megszerezte a doktori címet. A család párizsi palotájában jól felszerelt laboratóriumot hozott létre, ahol fizikusokból egy csoportot szervezett, és főként röntgendiffrakciós kísérleteket végzett. A forgókristály-módszer bevezetésével elsőként sikerült egy abszorpciós élt meghatároznia. Ezzel megalapozta a röntgen-spektroszkópiát. Eredményei jelentősen hozzájárultak az atomszerkezet megismeréséhez. Ő irányította fiatalabb fivérének, Louis-nak az érdeklődését a fizika felé. 1906-ban, apja halálakor örökölte a hercegi címet. 1934-ben választották az Académie Française tagjává, 1946-ban lett a brit Royal Society külföldi tagja. 1942-től 1946-ig a Collège de France professzora volt. Közvetlen leszármazott nélkül halt meg, a hercegi cím testvérére, Louis-ra szállt.

Ausztrál fizikus
Ausztráliában végezte tanulmányait. 1927-ben ösztöndíjat nyert a Cambridge-i Cavendish laboratóriumba, Ernest Rutherford mellé. Itt felfedezte a hidrogén izotópjait, a deutériumot és triciumot, valamint a hélium 3 atomsúlyú izotópját. Ezzel megvetette a magfúziós kutatások alapját. 1937-ben a birminghami egyetem fizikaprofesszora lett. A 2. világháború idején jelentős eredményeket ért el a radarfejlesztésben, majd Amerikában fontos szerepet játszott az atombomba kifejlesztésére szervezett Manhattan projektben. 1950-ben visszatért Ausztráliába, a Canberra-ban alapított Ausztrál Nemzeti Egyetem professzora lett. Az Ausztrál Tudományos Akadémia megalapítója és első elnöke volt.

Amerikai tábornok
A West Point-i katonai akadémián végzett. Műszaki tisztként több nagy katonai beruházás felelőse volt. 1931-től Washingtonban teljesített szolgálatot, többek között a Pentagon építését is ő koordinálta. 1942 szeptemberében tábornokká nevezték ki és megbízták az atombomba fejlesztését végző Manhattan terv irányításával. A hatalmas szervező munkát kiválóan látta el. Ő döntött a Los Alamos melletti kísérleti telep kiépítéséről. Össze kellett fognia a tudományos kutatást, és gondoskodnia kellett a megfelelő kutatási és ipari feltételekről, az anyagok, az uránium beszerzéséről, a legszigorúbb biztonsági intézkedések betartása mellett. Nagy szerepet játszott fontos döntések meghozatalában. Erős befolyása volt arra, hogy a bombát bevessék Japán ellen, ő választotta ki a lehetséges célpontokat is. A háború után is szorgalmazta az Egyesült Államok atom-ütőerejének kiépítését. 1950-ben nyugalomba vonult a hadseregtől, 1961-ig a Remington Rand Corporation kutatási igazgatóhelyettese volt.

Római csillagász, matematikus, hadvezér, politikus
Arisztokrata családba született; apai ágon a trójai uralkodókig tartották nyilván az őseit; édesanyja, Aurelia Cotta révén, aki Róma legbefolyásosabb és leggazdagabb családjai egyikéből származott, kiváló neveltetésben részesült. Az ifjú hamar kitűnt helyzetfelismerési és szónoki képességeivel, bátor büszkeségével. Többször törtek életére, de emberismerete és értelmessége révén mindig megmenekült, kivéve az utolsó alkalmat, amikor már maga sem kívánta elhárítani az ellene indított merényletet, és így biztosította, hogy életműve fennmaradjon. Három fontos tudományterület őrzi a nevét: az orvostudományban a császármetszés (Caesarian section); a csillagászatban a júlián naptár (Julian calendar); a matematikai kódoláselméletben a cézár-kód (Caesar cipher). (Rejtjelezési módszerét még 1915-ben is alkalmazták az orosz cár tisztjei, de figyelmen kívül hagyták, hogy a mieink már meg tudták fejteni.) (Hujter Mihály)

Osztrák matematikus
A bécsi egyetemen tanult, itt doktorált 1899-ben. Ezután még Berlinben, Zürichben és Göttingenben folytatott tanulmányokat. 1902-től tanársegéd, majd magántanár volt a brünni műszaki egyetemen (ma Brno, Cseh Köztársaság), 1910-től ugyanitt rendkívüli professzor. 1911-től 1920-ig az erlangeni egyetemen volt tanszékvezető professzor, itt nagy hatással volt Emmy Noetherre. 1920-tól 1938-ban történt nyugdíjbavonulásáig a kölni egyetem professzora volt. Egyik fő területe az algebra volt, jelentős eredményeket ért el a determinánsokkal és az Abel-féle csoportokkal kapcsolatban. Legjelentősebb eredménye azonban az 1907-ben kimondott, a Lebesgue-féle integrálokkal kapcsolatos tétel, amelyet vele egy időben Riesz Frigyes is publikált, ezért kettejükről a Riesz-Fischer-tétel nevet kapta. Ez igen jelentős a Hilbert-terek elméletében.

Építész, műegyetemi tanár
Hültl Hümér öccse. Oklevelének megszerzése után hazai tervezőirodákban és külföldi utazásokon nyert szakmai gyakorlatával korán önállósult. 1906-ban Berniniről írt értekezésével hazánk első építészdoktora lett, 1913-tól 1940-ig a műegyetem mű- és díszépítéstani tanszékének tanára, 1930-1932-ben rektora volt, az építészképzés megreformálását szorgalmazta. Művei a történelmi új reneszánsz, méginkább az újbarokk stílus képviselői (volt Pajor-szanatórium, volt Gazdák Biztosító épülete, Mester utcai kereskedelmi iskola, zugligeti templom és rendház; piarista rendház és gimnáziuma stb.). A 30-as évektől a hagyományos stílust modern funkcionalista elvekkel igyekezett egyeztetni (Péterfy Sándor utcai kórház, 1934, a Főváros Autóbusz Üzem garázsa stb.). 1931-től 1939-ig a felsőház tagja volt. 1931-től az MTA tagja.

Orvos, hisztológus, biológus, egyetemi tanár
1910-ban szerezte oklevelét. 1910-től a budapesti kórbonctani intézetben tanársegéd, majd adjunktus. 1921-től a debreceni orvosi karon az anatómiai intézet igazgatója. 1930-ban biológiai kutatóállomást létesített Alsógödön. 1932-től a budapesti egyetem orvosi karán a szövettan és fejlődéstan ny. r. tanára. Az 1933-ban Cambridge-ben megtartott III. nemzetközi kísérletes sejttani kongresszus elnöke volt. Nagy jelentőségűek a rostképződés természetére, a sejtközi állomány biológiájára vonatkozó felfedezései. Sejttenyésztési kutatásai is jelentősek. Megállapításait nemzetközi viszonylatban is sokra értékelik. Állásától politikai okok miatt megfosztották. Tanári, kutatói és emberi nagyságát értékelve a SOTE tanácsa Huzella-emlékérmet és jutalomdíjat alapított az elméleti orvosbiológiai kutatások elismerésére. Az emlékérmet és a díjat 1991 óta évente egyszer ítélik oda.

Geofizikus, egyetemi tanár
Matematika-fizika szakos tanári és matematikából doktori oklevelet a budapesti tudományegyetemen szerzett. Utána néhány évig a Magyar-Amerikai Olajipari Rt. (MAORT) geofizikai osztályán dolgozott. 1942-50-ig Egerváry Jenő utódaként a budapesti állami felsőipariskolában matematikát tanított. 1949-ben megbízták a geofizikai tanszék megszervezésével, 1956-ban ugyanitt tanszékvezető egyetemi tanár. Mint matematikus főként halmazelmélettel foglalkozott. Geofizikusi pályája a gravitációs és földmágneses mérések eredményeinek korszerű értékelésére vonatkozó kutatásokkal indult. Tanulmányaiban 1953-tól elsősorban a Föld tágulására vonatkozó elméletét ismertette. Tanszékén indult meg Magyarországon a Föld fizikájának szervezett kutatása. Létrehozta az új, korszerű szeizmológiai obszervatóriumok hálózatát, megindította a hazai paleomágneses kutatásokat, továbbá a gravitációs állandó újabb meghatározására irányuló vizsgálatokat. 1966-tól a budapesti tudományegyetem természettudományi karának dékánja. Tagja volt több nemzetközi geofizikai társaságnak és szervezetnek. 1960-tól az MTA tagja.

Mérnök
Felsőipari iskolát végzett. 1945 után részt vett Sashalom helyreállításában. 1945-től a Ganz Vagon- és Villamossági Gyár váltóáram-szerkesztési osztályának vezetője. 1950-től a Nehézipari Minisztérium műszaki fejlesztési osztályának vezetőjévé nevezték ki. 1950-1954-ig könnyűipari miniszter volt. 1953-67-ben országgyűlési képviselő. 1957-1967. között az Országos Tervhivatal elnöke, 1961-70-ben az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB) elnöke, s 1967-70-ben mint az OMFB elnöke, a kormány tagja. Az Országos Atomenergia Bizottság elnöki tisztét is betöltötte. A magyar iparfejlesztés és tudományos-technikai haladás egyik legfőbb szervezője volt. Autóbaleset áldozata lett.

Orvos, író
A szegedi tudományegyetem orvosi karának hallgatója volt. 1973-1975 között az Országos Egészségnevelési Intézet igazgató helyettese, 1983-tól a Fővárosi Egészségnevelési Intézet vezetője. Számos nemzetközi szakmai rendezvényen vett részt. A Magyar Vöröskereszt Családvédelmi Munkabizottságának elnöke, az Egészségnevelés c. folyóirat főszerkesztője volt. Orvos-írói tevékenységét az 1966-ban megjelent szociológiai tárgyú írásaival kezdte.

Német csillagász
A Berlini Csillagvizsgáló munkatársa, 1835 és 1851 között igazgatóhelyettese volt J.F. Encke mellett. A Szaturnusz gyűrűit tanulmányozta, később sikeresnek bizonyult módszert javasolt a Naprendszer méretének mérésére a kisbolygók parallaxisának meghatározásával. A Neptunuszt Urbain Le Verrier francia csillagász kérésére kereste, aki kiszámította a bolygó valószínű helyzetét, mielőtt még megpillantották volna. 1846. szeptember 23-án elsőként észlelte a Neptunusz bolygót. 1851-től 1897-ig a breslaui (ma Wroclaw, Lengyelország) csillagvizsgáló igazgatója volt.

Amerikai fizikus, Nobel-díjas
1942 és 1946 között az USA atombombaprogramján dolgozott. Később az Argonne-i Nemzeti Laboratóriumban dolgozott Illinoisban, eközben Ph.D. fokozatot szerzett a Chicagói Egyetemen. 1948-ban csatlakozott a Kaliforniai Egyetem Berkeley tanári karához, 1958-ban lett egyetemi tanár. Kutatási témái közé tartozott az alfa-bomlás, neutronok diffrakciója folyadékokban, nagyenergiájú részecskék kölcsönhatásainak vizsgálata. Segrèvel együtt 1955-ben a nagyteljesítményű bevatron részecskegyorsítót használták fel antiprotonok előállításához, a következő évben pedig igazolták az antineutron létezését is. Az antiproton felfedezéséért 1959-ben Emilio Segrè társaságában kapott fizikai Nobel-díjat. Ez volt a másodikként felfedezett antirészecske, létezését már korábban feltételezték, és a megtalálása közvetlenül sok más antirészecske felfedezéséhez is elvezetett.

Orvos, egyetemi tanár
1818-ban avatták orvosdoktorrá a pesti egyetemen. 1823-ban orvos Bakabányán, majd Selmecbányán. 1824-től 1849-ig az elméleti orvostan tanára a pesti egyetemen, 1841-42-ben és 1842-43-ban az orvosi kar dékánja. A szabadságharc után megfosztották tanszékétől. Jelentős érdemeket szerzett a magyar orvosi műnyelv fejlesztése terén új szavak (pl. láz, genny, tályog, izom, ideg, étvágy stb.) alkotásával, tankönyvek fordításával, írásával, orvosi műszótár szerkesztésével. Kutatásokat végzett a finnugor nyelvrokonság bizonyítására. 1831-ben Toldy (Schedel) Ferenccel megalapította a Magyar Orvosi Tár c. folyóiratot, melyet 1833-tól Flór Ferenccel szerkesztett 1848-ig, majd 1861-től 1864-ig. Ugyancsak Flór Ferenccel adta ki az első magyar orvosi címtárat: 1841-ben megalakította a Természettudományi Társulatot, amelynek első elnöke lett. 1830-tól az MTA tagja.

Angol csillagász, matematikus
Charles Darwinnak, a nagy természettudósnak volt a második fia, 1883-ban a Cambridge-i Egyetemen a csillagászat professzora lett. Elsőként dolgozott ki kozmológiai elméletet a matematikai fizika módszereire alapozva. Az árapály-erőkről jelentős művet alkotott. A Hold keletkezésére vonatkozó elméletét, mely szerint a Hold valamikor a Föld része volt, és abból szakadt ki a Nap vonzása következtében, ma már nem fogadják el, mert ellentmond a Nap-Föld-Hold rendszer számos adatának.

Holland fizikus, matematikus, csillagász
Leidenben és Bredában tanult, 1657-ben megalkotta az első ingaórát. 1673-ban kidolgozta a matematikai és fizikai inga elméletét. 1658-ban a körmozgást vizsgálva bevezette a centrifugális erő fogalmát. 1669-ben megadta a rugalmas ütközés törvényeit. Az optikában felvetette a fény hullámelméletét, és felfedezte a polarizációt. Tökéletesített távcsövével fölfedezte a Szaturnusz legnagyobb holdját a Titánt, felismerte, hogy a bolygót gyűrű övezi. Párizsban élt, tagja volt a Francia Akadémiának, de protestánsként bölcsebbnek vélte visszatérni Hágába itt, szülővárosában érte a halál.

Francia matematikus
Orvosi tanulmányokat végzett és orvosi gyakorlatot folytatott, de érdeklődése túlmutatott az orvostudományok területén. Matematikával és krisztallográfiával is foglalkozott. 1809-ben a Strasbourg-i egyetemen a matematika professzora lett. Általánosította a faktoriális fogalmát. A faktoriális függvényre ő vezette be az n! jelölést.

Osztrák kémikus, fizikus
18 éves korában a prágai német egyetem diákja lett. 1841-től üzleti vállalkozásokkal próbálkozott, sikertelenül. 1856-tól egy bécsi középiskolában tanított. E mellett kémiai, elméleti fizikai kutatásokkal kezdett foglalkozni, s eredményeit hamarosan publikálta is. 1868-ban kinevezték a bécsi egyetem fizika tanszéke adjunktusának, ettől fogva a bécsi tudóstársadalom is elismerte eredményeit. 1872-ben egyetemi tanárrá nevezték ki. "Chemische Studien I." című könyvében kísérletet tett a szerves molekulák szerkezetének tisztázására. Elsőként használta a "gyök" kifejezést. Felismerte, hogy egy elemnek különböző kötésekben más-más vegyértéke lehet. Legfontosabb eredményeként megpróbálta meghatározni a levegőmolekulák méretét, ez egy nagyságrendnyi pontossággal sikerült, ami az akkori viszonyok között igen jó eredménynek tekinthető. Tiszteletére az ideális gáz egy köbcentiméterében lévő molekulák számát Loschmidt-számnak nevezzük.

Orosz-szovjet fizikus, matematikus, Nobel-díjas
A moszkvai állami egyetemen szerzett diplomát 1918-ban. 1924-ben már az egyetem professzora lett. A Szovjetunió különféle felsőoktatási intézményeiben tanított, matematikai fizikából szerzett doktorátust, majd 1934-ben a Lebegyev Fizikai Intézet elméleti részlegének vezetője lett. Tudományos eredményeit a fényelektromos hatás, a szilárd testekben való fényszóródás, a részecskefizika és a termonukleáris reakció területén érte el. Az elemi részecskék kölcsönhatásait leíró módszerét Tamm-módszernek nevezik. Az atomenergia békés alkalmazásai iránt érdeklődött, ezért foglalkozott a szabályozott termonukleáris reakció megvalósításának módszereivel. 1958-ban Pavel A. Cserenkovval és Ilja M. Frankkal megosztva fizikai Nobel-díjat kapott a Cserenkov-sugárzás értelmezéséért.

Magyar születésű amerikai matematikus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait 1905-1910 között a budapesti tud.egyetemen, 1910-11-ben a bécsi tud.egyetemen végezte. 1912-ben Budapesten Fejér Lipótnál doktorált. 1912-1914-ig a göttingeni és a párizsi egyetemen dolgozott. 1914-ben Zürichbe költözött, hogy az ottani egyetemen A. Hurwitz mellett dolgozhasson. A zürichi műegyetemen 1928-tól 1940-ig egyetem ny. r. tanár. 1940-ben az USA-ba költözött. Kezdetben a Brown Egyetemen, 1942-től a Stanford Egyetemen tanított. Matematikai munkássága a tiszta és alkalmazott matematika igen széles területét öleli fel. Jelentősek az analitikus függvények szingularitásaira vonatkozó vizsgálatai és kombinatorikai eredményei. Szegő Gáborral írt kétkötetes műve a század matematikájának klasszikusa lett. A Steiner- és Schwarz-féle tükrözési elv felhasználásával számos eredményt értek el, melyeket később matematikusok egész sora alkalmazott. Heurisztikai és pedagógiai elmélete nagy érdeklődést váltottak ki.

Állatorvos, egyetemi tanár
Oklevelét 1912-ben a budapesti Állatorvosi Főiskolán szerezte, majd doktorátust tett. Közben Hutÿra Ferenc járványtani intézetében dolgozott. 1916-ban tanársegéd, 1917-ben adjunktus, 1918-ban az immunitástan magántanára lett. 1923-tól az immunitástan tanára, 1927-től az állatjárványtan tanára, e tanszéknek vezetője 1963-ig, nyugdíjazásáig. 1928-ban megszervezte és 1943-ig vezette az Országos Állategészségügyi Intézetet. 1940-1941-ben dékán, 1947-1948-ban az Agrártudományi Egyetem rektora. A Nemzetközi Állategészségügyi Hivatalban 1933-tól 1963-ig Magyarország állandó képviselője. 1953-tól 1956-ig az MTA Agrártudományok Osztályának elnöke, 1960-1967-ig az MTA alelnöke. Számos külföldi tudományos társaság tagja volt. Munkássága a háziállatok teljes kór- és gyógytanát felölelte. Vezető szerepe volt az állategészségügy tudományos szervezésében. Közel háromszáz dolgozatot tett közzé a járványtan, bakteriológia és mikrobiológia köréből m. és külföldi folyóiratokban.

Vegyész, farmakológus
Vegyészmérnöki képesítést a budapesti műszaki egyetemen szerzett 1941-ben. 1920-ban gyakorló vegyész a Chinoin-gyárban. 1938-ban a Chinoin-gyár főmérnökévé nevezték ki. 1946-ban a gyár igazgatója, majd vezérigazgatója volt. 1948-ban a Kutatási Főosztály megszervezésével bízták meg, az itt folyó munkát főosztályvezetőként irányította. 1963-1968-ig a kutatólaboratórium vezetője volt. Tevékenysége jelentős a magyar gyógyszeripar történetében. Nevéhez fűződik az Ultraseptyl világszabadalma. Eredményes kutatásokat végzett a kristályos penicillinnel kapcsolatban, kidolgozta a Hypotiazid, a Chlorurit, a Fonurit és más gyógyszerek előállítását. Számos szakközleménye jelent meg gyógyszerészeti szaklapokban.

Meteorológus
A budapesti egyetem matematika-fizika szakán 1938-ban szerzett tanári oklevelet. 1939 februárjában lépett az Országos Meteorológiai Intézet kötelékébe. Elsősorban az időjárás előrejelzés területén dolgozott, 1947-ben a Prognózis osztály helyettes vezetője, 10 év múlva vette át az osztály vezetését. Intenzíven foglalkozott a Magyarországon jellegzetes szinoptikus helyzetek éves és évszakos gyakoriságával. Ez irányú kutatásai eredménye a Magyarország Éghajlati Atlaszában megjelent nyolc időjárási típushelyzetet bemutató térképsorozata. 1958-ban a ferihegyi előrejelző osztály vezetésére kapott megbízást. Ő vezette be a repülési eligazítás nemzetközi szabályait az operatív munkában, egyben hazai felelőse volt a nemzetközi telekommunikációs kérdéseknek. 1969-ben vette át az Időjárási kutatóosztály vezetését, 1970-től előadott az ELTE TTK-n és az Agráregyetemen. A Magyar Meteorológiai Társaságnak több mint 40 évig volt tagja. A Társaság 1952-ben Steiner Lajos-emlékéremmel tüntette ki.

Német csillagász
A berlini egyetemen tanult, majd középiskolai tanár lett. Kezdetben amatőr csillagászként végezte megfigyeléseit, 1874-ben meghívták a potsdami Asztrofizikai Obszervatóriumba, amelynek 1882-ben vezetője lett. Elsősorban a napfoltok megfigyelésével ért el jelentős eredményeket. Carringtontól függetlenül a napfizika két fontos összefüggésének felfedezője volt. Az 1860-as években kimutatták a Nap felszínének differenciális rotációját, majd az ún. Spörer-szabályt, mely szerint a napfoltcsoportok keletkezési helyének átlagos heliografikus szélessége a napciklus során egyre csökken és a ciklus végére az egyenlítő közelébe ér. Spörer vizsgálataihoz felhasználta az ógyallai részletes napfolt-észleléseket is. 1887-ben történelmi észlelések vizsgálata alapján észrevette a Nap 17. századi szokatlanul alacsony aktivitását (Maunder-minimum), továbbá összefüggést talált a napfolttevékenység és a sarki fény-aktivitás között is.

Kémikus, egyetemi tanár
A budapesti műegyetemen 1918-ban vegyészmérnöki, 1921-ben a budapesti tudományegyetemen bölcsészdoktori oklevelet nyert, 1919-től a tudományegyetem II. sz. Kémiai Intézetében tanársegéd, utóbb adjunktus. 1926-tól hosszabb időt töltött előbb hazai, majd külföldi ösztöndíjakkal különböző német egyetemeken, különösen W. Ostwald lipcsei intézetében. 1946-tól a budapesti tudományegyetemen a kolloidkémia és kolloidtechnológia ny. r. tanára. Főképp a szolok stabilitásának és az elektromos kettős réteg szerkezetének vizsgálatával foglalkozott. Nevéhez fűződik az Ostwald-Buzágh-féle üledékszabály és a szolstabilitás kontinuitás-elméletének megállapítása, továbbá az adhézió mérésére vonatkozó kvantitatív módszer kidolgozása. 1938-tól az MTA tagja.

Német matematikus
Több német egyetemen tanult, doktorátusát a berlini egyetemen szerezte. 1943-ban professzornak nevezték ki a hannoveri műszaki egyetemre, 1952-ben a hamburgi egyetemre. Itt megalapította az Alkalmazott Matematikai Intézetet. Nagyszámú publikációja elsősorban a numerikus matematika területére esik, de céljai közé tartozott az is, hogy megvilágítsa, nincs éles határ a "tiszta" és az alkalmazott matematika között. Számos alapvető kézikönyv szerzője a numerikus matematika, ezen belül a differenciálegyenletek, a sajátértékproblémák megoldása területén. Könyvet írt az optimalizálási problémákról is. Nevezetes, máig megoldatlan probléma a róla elnevezett Collatz sejtés, melynek kiterjedt irodalma van.

Orvos, bakteriológus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte. 1885-től gyakornok, tanársegéd a budapesti kórbonctani, majd a törvényszéki orvostani intézetben. 1891-1906-ban az Állatorvosi Főiskola bakteriológiai intézetét vezette, 1895-től 1906-ig a bakteriológia ny. r. tanára. 1907-1931-ben a bakteriológia, 1914-1931-ben az általános kór- és gyógytan ny. r. tanára a budapesti egyetem orvoskarán. A bakteriológia tudományának megalapítója hazánkban. Nocardtól függetlenül leírta a rágcsálók pseudotuberculosisának kórokozóját. Kutatásai a szarvasmarhák és sertések fertőző betegségeire, a bakteriofágok vizsgálatára, a lépfene-baktériumok eltérő viselkedését okozó összefüggésekre irányultak. Évtizedekig irányította a diftéria elleni szérum termelését. Az 1. világháború alatt megszervezte a kolera és a hastífusz elleni oltóanyagtermelést. 1912-től az MTA tagja.

Földrajztudós, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait a budapesti műegyetemen végezte. Előbb a műegyetemi vízépítési tanszéken, majd a tudományegyetemen Lóczy Lajos mellett volt tanársegéd, közben megszerezte a filozófiai doktorátust. 1896-1898-ban tanulmányúton Kínában és Mandzsúriában hidrográfiai és geográfiai kutatásokat folytatott. Hazatérése után a Földtani Társulatnál, majd a Földrajzi Társaságnál töltött be különböző tisztségeket. 1905-től a kolozsvári, 1921-től a budapesti egyetemen a természeti földrajz ny. r. tanára, a Földrajzi Intézet vezetője. A Földrajzi Sokoldalú tudományos munkássága során keletázsiai tanulmányútján főleg a hegységek szerkezetét, a folyók természetét vizsgálta. Részt vett a Balaton tudományos tanulmányozásában. Jelentősek morfológiai eredményei, továbbá a folyók szakaszjellegéről, a futóhomok mozgástörvényeiről, az európai monszun jelenségről szóló tanulmányai. Népszerű tudományos műveivel nagy tömegek érdeklődését keltette fel a földrajz és általában a természettudományok iránt. 1920-tól az MTA tagja.

Gépészmérnök, könyvtárigazgató
Az Állami Felsőipariskolában 1944-ben szerzett oklevelet, majd műszaki rajzolóként helyezkedett el a Magyar Optikai Műveknél. A 2. világháború után a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán folytatta tanulmányait, s szerzett diplomát 1951-ben. 1951-53-ig a BME levelező tagozatán oktatási osztályvezető volt. 1953-ban az Oktatásügyi Minisztériumba került, e mellett 1955-63-ban adjunktusként a BME gépgyártástechnológiai tanszéken oktatott. 1959-ben mérnök-közgazdász oklevelet szerzett, 1963-ban doktorált. 1963-ban nevezték ki a BME Központi Könyvtára igazgatójává, ezt a feladatot látta el haláláig. Sokat tett azért, hogy a könyvtár megfelelően szolgálni tudja a hazai mérnökképzést. Részt vett a BME története megírásában. A Felsőoktatási Szemle és a Technikatörténeti Szemle szerkesztő bizottsági tagja volt.

Skót mérnök, fizikus
Sir John Benjamin MacNeill irányítása alatt általános mérnöki képzést kapott, több évig dolgozott mellette vasutak, kikötők tervezésén és építésén. 1855-ben a Glasgow-i Egyetemen az általános mérnöki és mechanikai tanszékére nevezték ki. Vasúti tengelyek fémanyagának kifáradásával foglalkozott, ami új gyártási megoldásokhoz vezetett. A termodinamika, kiváltképp a gőzgépelmélet, egyik megalapozója. A Fahrenheit skálához illeszkedő abszolút hőmérsékleti skálát Rankine skálának nevezik - ahhoz hasonló módon, ahogy a Celsius skálához illeszkedő abszolút hőmérsékleti skála a Kelvin skála. A Rankine skála azonban ma már kevéssé használatos.

Walesi-brit földrajztudós, földmérő
Everest már az angliai katonai iskolákban kitűnt a műszaki tárgyakból, majd 1806-ban belépett a Kelet-indiai Társasághoz, és a következő hét évben Bengáliában szolgált. Holland Kelet-India brit megszállása idején ő végezte el Jáva felmérését (1814-16), majd visszatért Indiába. 1818-tól 1843-ig mindvégig India térképészeti felmérésén dolgozott, 1823-tól főfelügyelőként, 1830-tól pedig a földmérők főnökeként. Utóbbi minőségében bevezette a legpontosabb korabeli műszerek használatát. Vállalkozásuk során Everest és elődei felmérték a Himalájától az India déli csücskén fekvő Comorin-fokig húzódó 11,5 fok hosszúságú délkörívet. 1827-ben beválasztották a Royal Society tagjai közé, 1861-ben pedig lovaggá ütötték. Tiszteletére nevezték el 1865-ben a világ legmagasabb hegycsúcsát, a Mount Everestet

Olasz csillagász
1854-ben Berlinben Johann F. Enckétől tanult csillagászatot. Két évvel később Oroszországba, a Pulkovói Csillagvizsgálóba került. 1860-ban a milánói Brera Csillagvizsgáló munkatársa lett, és itt dolgozott - 1862-től igazgatóként - 1900-ig, nyugalomba vonulásáig. A Hesperia nevű kisbolygót 1861-ben fedezte fel. Kettőscsillagokat is megfigyelt, és alaposan vizsgálta a Merkúrt, a Vénuszt és a Marsot. Ő volt az első, aki pontos méréseken alapuló Mars-térképet szerkesztett. Ő észlelte először a Mars felszínén látható, olykor egymást metsző fínom vonalakat, amelyeket csatornáknak ("canali") nevezett el. Ennek alapján többen, így Flammarion is, azt feltételezték, hogy a csatornák mesterségesek és értelmes lények készítették őket. A Mars-csatornák körül évtizedekig folytak viták. - Nyugalomba vonulása után az ősi héber és babilóni csillagászatot tanulmányozta. Egy Hold- és egy Mars-krátert neveztek el róla.

Kémikus, gyógyszerész
1856-ban a bécsi egyetemen doktori oklevelet nyert. 1859-ben a kassai főreáliskola, 1867-ben a keszthelyi Gazdasági Felsőtanintézet kémiatanára. Innen hívták meg 1870-ben a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémia tanárának, hol 1872-ig a vegytan és természettani tanszék, majd nyugalomba vonulásáig (1892) az általános és elemi vegytani tanszék vezetője volt. Farbaky István tanártársával tökéletesített ólomakkumulátort talált fel (Farbaky-Schenek-féle akkumulátor). A másodrendű galvánelemekről írt tanulmányát 1885-ben az MTA Marczibányi-díjjal tüntette ki. 1889-től az MTA tagja.

Természetrajztanár, botanikus, hivatásos katona
1866-tól a kőszegi katonai felsőnevelő intézet, később az ebből szervezett katonai alreáliskola természetrajztanáraként működött kisebb megszakításokkal 1879-ig. Az iskola körül nagy parkot létesített. Freh Alfonz és Waisbecker Antal mellett a térség egyik legalaposabb botanikai kutatója volt. Kőszeg és környéke alacsonyabb- és magasabbrendű flóráját, valamint nagy mennyiségű egzotikus anyagot is tartalmazó hatalmas növénygyűjteményét a pannonhalmi Benedek-rend Főapátsága vette meg 1920-ban, ez a szombathelyi Savaria Múzeumba került 1980-ban.

Építészmérnök
1933-ban a Műszaki Egyetemen építészmérnöki diplomát szerzett. 1934-45 között a Budapest Székesfővárosi Tanács városrendezési osztályának tervezőmérnöke volt, 1945-48 között a Fővárosi Közmunkák Tanácsának osztályvezetője, 1948-69 között az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumban, valamint a Városépítési Tudományos Tervező Intézetben dolgozott. 1933-ban a Műszaki Egyetemen építészmérnöki diplomát szerzett. 1934-45 között a Budapest Székesfővárosi Tanács városrendezési osztályának tervezőmérnöke volt, 1945-48 között a Fővárosi Közmunkák Tanácsának osztályvezetője, 1948-69 között az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumban, valamint a Városépítési Tudományos Tervező Intézetben dolgozott, váltakozva különféle vezető beosztásokban, Ybl-díjas

Csillagász
A pécsi pedagógiai főiskola matematika-fizika szakán kezdte felsőbb tanulmányait. Mivel 1956-ban a főiskolai munkástanácsot elnökölte, eltávolították az intézményből és a tanári pályáról. 1958-tól Baján csillagász. Kutatásainak fő témája a felsőlégkör modelljeinek javítása. Az MTA doktora (1982); értekezésének címe: "A felsőlégkör szerkezete a műholdak fékeződése és fedélzeti mérések alapján". A Bajai Csillagvizsgáló vezetője lett, és Szegeden egyetemi oktató is. Eredményiért elsőként érdemelte ki a Bay Zoltán-emlékérmet (2004). (Hujter Mihály)

Vegyészmérnök, talajkémikus
Az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen okleveles vegyészként szerzett diplomát. 1952-től a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen, a talajtani tanszéken tanársegéd. 1958-tól a Keszthelyi Mezőgazdasági Akadémián, majd 1967-től a Kertészeti Főiskolán docens. 1975-től a Kertészeti Egyetemen professzor, és tanszékvezető. Főbb kutatási területei: szervesanyag- és humuszkutatás; humuszanyagok optikai vizsgálata; nitrogénformák, és szerepük a szerves- és a humuszanyagok hatásának megjelenésében; tőzegkutatások; okszerű tőzeghasználat; tőzegek a kertészeti termelésben; a szerves- és a humuszanyagok környezetvédelmi funkciói; a talajok környezeti kapacitása; a humuszanyagok polifunkcionalitása és biológiai aktivitása a növénytermelésben, az orvostudományokban, és a környezetvédelemben. Számos hazai, ill. nemzetközi tudományos szervezet, ill annak vezetőségi tagja. 1975-ben a Virginiai Egyetemen vendégprofesszor. Dolgozott FAO és UNDP programokban is. (Forró Edit)

Mérnök
Középiskolai tanulmányai befejezése után először jogot tanult, majd a bécsi Politechnisches Institut hallgatója lett. Mérnöki oklevelének megszerzése után néhány évvel kezdte meg oktatói tevékenységét a József Ipartanoda tanáraként. Fő tudományága a geodézia volt. Közreműködött a méter és a kilogramm egyedül törvényes mértékegységként való elfogadásáról szóló törvény előkészítésében. Az etalon vizsgálatához műszereket szerkesztett. A kormány az ő előterjesztése alapján állította fel a Mértékhitelesítő Bizottságot, az Országos Mérésügyi Hivatal elődjét, amelynek tizenhat éven keresztül vezetője volt. A Kruspér-féle "új lejtmérő" szintező műszer az 1878-as Párizsi Világkiállításon ezüstérmet kapott.

Japán-amerikai elméleti fizikus, Nobel-díjas
Tokióban járt egyetemre, itt szerzett fizikus diplomát, utána be kellett vonulnia. Szerencsére nem került a frontra, radarkutató laborba sorozták be. A háború után Tokióban, majd Osakában építgette egyetemi kutatói pályafutását. Nagy hatással volt rá, hogy 1949-ben Hideki Yukawa Japánban elsőnek fizikai Nobel-díjat kapott és Oppenheimer meghívta Princetonba. 1952-ben azután őt is meghívta Oppenheimer. Kutatási témaválasztásában Yukawát követte: a magerők elméleti vizsgálatába dolgozta be magát. Princetonból a közeli Chicago egyetemére ment át, itt volt professzor 70 éves koráig, és még utána is itt működött, emeritus professzorként. A kvantum színdinamikában ért el szép eredményeket, egyike volt a húrelmélet felállítóinak. Közben 1970-ben felvette az amerikai állampolgárságot. Továbbra is szoros kapcsolatot ápolt a már nyugdíjas Yukawával ugyanúgy, mint a Tokióban élő Ryogo Kubo professzorral. Mind a japán, mind az amerikai állam büszke volt rá, de német, olasz, izraeli sőt még orosz kitüntetést is kapott az elméleti fizikában elért eredményeiért, s ezek megkoronázásaként 87 éves korában átvehette a fizikai Nobel díjat, megosztva két másik, szintén japán kutatóval. (Dr. Radnai Gyula)

Bányamérnök
Tanulmányait Selmecbányán végezte 1905-ben. Állami szolgálatát 1904-ben kezdte, 1916-ig több erdélyi ércbányánál, majd a Földtani Intézetnél, 1908-tól az erdélyi földgázkutatásnál működött. Ő irányította a kissármási és nagysármási földgázkutatást. 1916-ban Budapestre helyezték a Pénzügyminisztériumba, ahol 1918-tól az összes kincstári bányászati és kohászati ügyek vezetője. 1920-24 közt szabadságolták, ez alatt az idő alatt az Anglo-Persian Oil Company Ltd., ill. Hungarian Oil Syndicate kutatásainak vezetője volt. 1925-től ismét átvette a Pénzügyminisztérium bányászati főosztályának vezetését, majd 1934-ben állami kőszénbányászati igazgató. Munkásságához fűződnek a Nagyalföldön megindított szénhidrogén-kutatások első eredményei. Több tudományos intézmény választotta tagjai közé.

Gépészmérnök, matematikus, egyetemi tanár
Apja Reuss Jenő gépészmérnök, anyai nagyapja Schulek Frigyes építész. Érettségizőként 1918-ban (Rédei Lászlóval együtt) megnyerte az Eötvös-díjat az országos matematikaversenyen (a mai Kürschák verseny elődjén). A budapesti műegyetemen végzett gépészmérnökként, majd két évig tanársegédként dolgozott. Mindeközben a Ludovikán is tanított matematikát. 1924-től a gázműveknél mérnök, műszaki tanácsos. 1950-től vegyipari tervezési osztályvezető. 1953-ban visszatért a Műegyetemre, hamarosan a gépészmérnöki dékán lett. A kontinuumtechnika problémaköréből még 1930 körül megjelent tanulmánysorozata teremtette meg a "Reuss-Prandtl-elmélet" alapjait. Ez az elmélet a számítógépes eszközökkel együtt lehetővé teszi a bonyolult összefüggések felismerését a szilárd anyagok teljes, rugalmas és képlékeny alakváltozásainak vizsgálatánál. (Hujter Mihály)

Arab csillagász, fizikus, matematikus, vízmérnök
Teljes nevén: Abu Ali Muhammad ibn al-Haszan ibn al-Hajszam al-Baszri. Szülőföldjéről az egyiptomi kalifa Kairóba hívta, hogy a Nílus évenkénti áradását folyamszabályozással hatékonyabban hasznosítsa. Sikertelenségekor háborodott elmét színlelt, hogy a kalifa haragját elkerülje. Miután az uralkodó meghalt, Alhazen visszakapta a vagyonát, és élete végéig Egyiptomban maradt. Arabul írt főművét "Opticae Thesaurus Alhazeni Arabis, libri VII" című latin fordításban ismerte meg Európa a tizenhatodik században. Világosan kimondta, hogy a látás nem a szemből ered, hanem fénysugár indul a tárgyakból, és a szem csak felfogó eszköz. Ismerte az átlátszó gömbsüveg nagyító képességét. Leírta a síktükör geometriáját is. Két tucatnyi munkája foglalkozik csillagászattal. (Hujter Mihály)

Ír matematikus, csillagász
A dublini Szentháromság kollégiumban végzett tanulmányai után néhány évig Lord Rosse (Earl of Parsons) magán-csillagvizsgálójában észlelt, az akkori idők legnagyobb teleszkópjával. Több halvány, addig ismeretlen ködöt fedezett fel és itt észlelte a 33 évente visszatérő Leonida-hullócsillag záport. 1867-ben a dublini Királyi Kollégium matematika előadója, 1874-től Írország Királyi Csillagásza, és a Dunsink Obszervatórium igazgatója. Nagyra értékelt kézikönyvet írt a csillagászat alapismereteiről. 1892-ben a cambridgei Egyetem Asztronómiai és Geometria professzora. Jelentős vizsgálatokat végzett a csavar matematikájával és dinamikájával kapcsolatban. Nagy művét a csavarok elméletéről máig sokra értékelik. Számos tudománynépszerűsítő cikket közölt, és két kézikönyve a csillagászat eredményeiről és történetéről ma alapvető forrásmunka. 1873-ban a londoni Királyi Társaság tagjává, londoni Királyi Csillagászati Társaság és a Királyi Matematikai Társaság 2-2 évre elnökévé választotta. Nevét a hold egyik krátere őrzi. (Bartha Lajos)

Angol fizikus, középiskolai és egyetemi fizikatanár
Cambridge-ben, a Trinity College hallgatójaként diplomázott kiváló eredménnyel. Itt, a Cavendish Laboratóriumban kezdte kutató fizikusi pályáját, melyet nemsokára kutató tanári pályára cserélt fel Angliában, majd az Egyesült Államokban. 1942-től tanított és kutatott Princetonban az egyetemen, ahonnan 1971-ben ment nyugdíjba. Közben 1957-től kezdve részt vett a PSSC (Physical Science Study Committee) munkájában, majd a Nuffield projekt 11-16 éves tanulók számára készülő fizika programjának kidolgozását irányította. Mindkét helyen a fizikaoktatás megújításának kiváló szakértőjeként tisztelték. Leghíresebb könyve az 1960-ban megjelent "Physics for the Inquiring Mind" (Fizika a kutató elme számára). Nyugdíjas professzorként több alkalommal is járt Magyarországon, rendszeresen részt vett a Marx György által szervezett fizikaoktatási konferenciákon. Izgalmas és mindig a lényegre tapintó előadásai alapján született cikkeit a Fizikai Szemle közölte. (Dr. Radnai Gyula)