Mérnök
Tanulmányait Bécsben és a pesti Mérnöki Intézetben végezte, 1840-ben kapta oklevelét. 1834 körül az aldunai munkálatoknál, majd a Tisza-szabályozásnál dolgozott, s részt vett a Lánchíd építésében is. Ennek érdekében 1846-ban Angliában volt tanulmányúton. 1848-ban Széchenyi a Közlekedés- és Közmunkaügyi Minisztériumba igazgató mérnökké nevezte ki. 1850-től kassai kerületi mérnök, 1866-tól Budán magyar királyi építési felügyelő, 1867-től pedig minisztériumi osztálytanácsos. 1844-től az MTA tagja.

Gépészmérnök
Főiskolai tanulmányait a bécsi műegyetemen végezte. 1883-ban a Ganz-gyár újonnan létesített villamossági osztályába lépett. Új munkakörében felismerte a mágneses Ohm-törvény gyakorlati alkalmazását, s ennek segítségével, a külföldet megelőzve gépeit számítások alapján méretezte. Az 1884-i torinói kiállításon ismerte meg a Gaulard-Gibbs váltakozó áramú elosztórendszert. 1885-ben Zipernowskyval és Dérivel együtt alapszabadalmat jelentett be párhuzamos kapcsolású, tetszőleges áttételű, váltakozó áramú induktorok alkalmazásán alapuló áramelosztó rendszerre. Még ugyanez évben induktorait zárt vasmaggal látta el. Ezzel megszületett a mai transzformátor. 1889 végén kerültek forgalomba az első indukciós wattóra-számlálók (áramfogyasztás-mérők). Jelentős érdemei vannak az egyfázisú, soros kapcsolású kommutátoros motorok kifejlesztése körül. 1891-ben a villamosművek üzemi feltételeinek megfelelő önműködő fordulatszám-szabályozót szerkesztett vízturbinák számára. A gőzturbina megjelenésével 1903-ban négypólusú, majd egyre növekvő teljesítményű, 2 pólusú turbógenerátorokat szerkesztett. 1912-ben szabadalmaztatta az áramszámlálók hitelesítésére szolgáló sztroboszkopikus eljárást. Maradandó érdemei közé tartozik a nagyvasúti villamosmozdonyok fázisváltójának tökéletesítése. Nagy nyelvtehetsége kiváló fejszámoló-képességgel párosult; mint bonyolult sakkfeladványok szerzője. 1927-től az MTA tagja.

Orvos, egyetemi tanár
Az orvosi diplomát 1913-ban szerezte a budapesti egyetemen, majd az I. sz. kórbonctani intézet tanársegédje, később adjunktusa lett. A fertőző betegségek tárgyköréből magántanárrá képesítették. 1925-ben a kórbonctan rk. tanára a szegedi egyetemen, 1927-től ny. r. tanár a budapesti egyetemen. 1934-ben a II. sz. kórbonctani intézethez tartozó kísérleti rákkutató intézet igazgatója. 1950-től rövid megszakítással a Heim Pál gyermekkórház főorvosa. Jelentős eredményeket ért el a patológiában. Nemzetközileg elismert rákkutató volt. 1942-1949-ig az MTA tagja, MTA-tagságát 1993-ban helyreállították.

Kémikus, egyetemi tanár
A budapesti tudományegyetemen szerzett kémia-fizika szakos oklevelet, s itt kezdte meg tudományos pályafutását is. 1950-ben nevezték ki egyetemi tanárnak a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemre. 1951-ben meghívták Debrecenbe, a KLTE szervetlen és analitikai kémiai tanszék vezetőjének. 1954-1957 között a Természettudományi Kar dékánja, 1962-ben rektorhelyettes, 1963-1966 között rektor volt. Széles körű tudományos munkásságot fejtett ki az analitikai és a fizikai kémia terén. A modern kötéselmélet és szerkezetvizsgálat egyik jelentős hazai terjesztője. Érdeklődését különösen a szervetlen polisavak szerkezeti kérdései keltették fel. Munkásságát 100-nál több tudományos közleménye, és a magyar kémiai felsőoktatást közel két évtizeden át meghatározó egyetemi tankönyve fémjelzi.

Francia matematikus
A jezsuitáknál tanult, az egyházi rendet is felvette, abbé lett. Matematikai tanulmányaiban Clairaut és d'Alembert támogatta. 1752-ben Mezieres-ben a matematika tanára lett, itt Monge-ot bátorította geometriai eredményeinek publikálására. 1794-ben az École Polytechnique tanára lett. Legfőbb eredményeit a kísérleti hidrodinamika, valamint a bolygók mozgásának vizsgálata terén érte el. Kiadta Pascal műveit 1779-ben.

Amerikai műkedvelő fizikus, jogász, a kutatás-fejlesztés támogatója
A Yale és a Harvard egyetemen tanult, jogászként dolgozott. Az 1. világháborúban tüzérségi szolgálatot teljesített, szabadalmaztatta az ún. Aberdeen Chronograph-ot, amellyel a lövedékek kilövési sebességét az addiginél pontosabban lehetett mérni. Az 1. világháború után befektetésekkel foglalkozott, többek között az elektromos energiaellátást kiépítő vállalatok létrehozásával és fejlesztésével. Az 1929-es nagy világválságból tovább vagyonosodva került ki. Ez után nagy vagyonával jelentősen támogatta a tudományos és műszaki fejlesztéseket. Létrehozott egy kutatólaboratóriumot Tuxedo Parkban, New York közelében, ahol sajátmaga is kísérleteket végzett és eredményeket ért el. Jelentősen támogatta a radar fejlesztését, ezzel hozzájárult a szövetségesek győzelméhez a 2. világháborúban. 1947-ben bezárta laboratóriumát és visszavonult.

Amerikai matematikus, logikus
A számítástechnika elméletének (computer science) egyik megalapozójának tartják. A Princeton-i egyetemen szerzett B.S. fokozatot és itt is doktorált (Ph.D.) 1927-ben, Oswald Veblen tanítványként. Göttingenben folytatta posztdoktorális tanulmányait, majd a Princeton-i egyetemen (1929-1967) és a UCLA-n (University of California, Los Angeles) tanított és kutatott (1967-1990). A számításelméletben a Church-Turing-tézis az 1930-as években megfogalmazott sejtés, mely szerint minden formalizálható probléma, ami megoldható algoritmussal, az megoldható Turing-géppel vagy lambda-kalkulussal is. A lambda-kalkulus egy formális rendszer, amit eredetileg matematikai függvények tulajdonságainak (definiálhatóság, rekurzió, egyenlőség) vizsgálatára vezettek be. Az elmélet kidolgozói Alonzo Church és Stephen Cole Kleene voltak az 1930-as években. Church, 1936-ban, a λ-kalkulus segítségével bizonyította, hogy nem létezik algoritmus a híres Entscheidungsproblem (döntési probléma) megoldására. A λ-kalkulus (akárcsak a Turing-gép) lehetővé teszi, hogy pontosan (formálisan) definiáljuk, mit is értünk kiszámítható függvény alatt. A Church-féle lambda-kalkuluson alapul a LISP programozási nyelv.

Osztrák-amerikai biokémikus
A bécsi egyetemen doktorált kémiából 1928-ban. 1928-tól 1930-ig az Egyesült Államokban, a Yale Egyetemen dolgozott. Visszatért Európába, a berlini egyetemre, majd 1935-ben az Egyesült Államokba emigrált. 1952 és 1974 között biokémia-professzor volt a Columbia Egyetemen. Oswald Avery és munkatársainak eredménye, amellyel az öröklődés alapjaként a DNS-t azonosították, serkentette a DNS vizsgálatára. Felfedezte, hogy a DNS bázisösszetétele fajonként eltérő. 1950-ben pedig kimutatta, hogy a DNS-ben a purinbázisok (citozin és timin) száma mindig megegyezik a pirimidinbázisokéval (adenin és guanin), valamint hogy az adenin bázisok mennyisége a DNS-ben mindig azonos a timinekével, illetve a guanin bázisok mennyisége mindig megegyezik a citozin bázisokéval. Ez igen jelentős hozzájárulás volt a DNS szerkezetének feltárásában. A DNS "kettős csavar" modelljének felállításáért 1962-ben Watson, Crick és Wilkins kapott Nobel-díjat 1962-ben.

Orvos, irodalomtörténész, egyetemi tanár
A Magyar Tudományos Akadémia főtitkára, a 19. század egyik legjelentősebb tudományszervezője és folyóirat-szerkesztője. A pesti Tudományegyetem orvoskarán makrobiotikát és diaetetikát adott elő, 1833-tól 1846-ig, 1850 és 1861 között a bölcsészkaron az esztétika és az irodalomtörténet magántanára, 1861-től haláláig pedig a magyar nyelv és irodalom tanára volt. 1846-tól haláláig az Egyetemi Könyvtár igazgatója. 1830-ban választották a Magyar Tudós Társaság tagjává, amelynek kezdetben segédjegyzője, majd 1835 és 1861 között főtitkára (titoknoka) volt. 1831-ben Bugát Pállal együtt alapította az első jelentős magyar orvosi folyóiratot, az Orvosi Tárt, 1834-ben pedig az Akadémia első tudományos folyóiratát, a Tudománytárt, valamint az MTA másik periodikáját, az 1850-ben indult Új Magyar Múzeumot, amelynek 1860-ig ő volt az egyik szerkesztője. Neki köszönhető a Figyelmező című folyóirat megindulása is 1837-ben, amelyet négy éven át ő szerkesztett. 1837-től 1843-ig Bajza Józseffel és Vörösmarty Mihállyal együtt szerkesztette az Athenaeumot is. 1836-ban ő kezdeményezte a Kisfaludy Társaság létrehozását, melynek 1841-től 1860-ig igazgatója, 1860-tól másodelnöke, 1873-tól elnöke, s ő szerkesztette 1841 és 1849 között a Kisfaludy-Társaság évlapjait. Komoly szerepet vállalt abban, hogy 1855 és 1877 között napvilágot látott 35 kötetben a Magyar Történelmi Tár. Több magyar nyelvemléket elsőként ő adott közre, több magyar író életmű-kiadása szintén neki köszönhető. Elsők között foglalta össze a magyar költészet történetét. Elsősorban neki köszönhető, hogy tudományos szintre emelte az irodalomtörténet-írást is. 1871-ben, 50 éves írói jubileuma alkalmából országos méretű ünneplésben volt része. 2004-ben Dávidházi Péter hatalmas monográfiát állított össze róla Egy nemzeti tudomány születése címmel. (Dr. Gazda István)

Kísérleti fizikus, egyetemi docens
Trianon után került Erdélyből a budapesti tudományegyetemre. Az eötvösi kísérleti fizikai intézetben Tangl Károly, majd Rybár István irányításával végezte oktató és kutató munkáját. Doktori disszertációját is egy Tangl által adott témából készítette: vékony platinarétegek elektromos ellenállásának változását vizsgálta rendkívül alaposan, az alakváltozás és a hőmérséklet függvényében. A második világháborút követően igyekezett eleget tenni a megváltozott politikai és szakmai követelményeknek. A kísérleti fizika mechanikai részének előadásait tartotta, gazdagon illusztrálva érdekes demonstrációs kísérletekkel. Előadásai alapján készült a Pócza-Baintner jegyzet, mely később Budó-Pócza, majd Budó tankönyvvé fejlődve lett a hazai egyetemi fizikaoktatás egyik értékes dokumentuma. (Dr. Radnai Gyula)

Amerikai matematikus
A Harvard egyetemen tanult, majd a Chicago-i egyetemen szerzett Ph.D. fokozatot. Ezután meghívták a princetoni egyetemre, ahol 1926-ban tanszékvezető professzor lett. 1932-ben lemondott professzori állásáról és az akkor létrehozott Institute for Advanced Study első matematikaprofesszora lett. Nagy szerepe volt abban, hogy megnyerte az intézetnek Albert Einsteint és Neumann Jánost, valamint abban is, hogy Eckert, Mauchly és Goldstine pénzügyi támogatást kaptak az ENIAC fejlesztésére. 1950-ben vonult nyugalomba. Legfontosabb eredményeit a topológia területén érte el. 1905-ben bebizonyította Jordan görbetételét. Számos tudományos társaság tagja, több egyetem díszdoktora volt. Az American Mathematical Society 1961-ben emlékére Oswald Veblen-díjat alapított.

Amerikai fizikus, rakétakutató
A Clark Egyetemen tanult fizikát, majd a Princeton-i egyetemen szerzett Ph.D. fokozatot. Kezdettől fogva a repülés, léghajózás problémái felé fordult. 1909-ben kezdett a folyékony hajtóanyagú rakétákkal foglalkozni. 1914-ben két szabadalmat jegyeztetett be: a folyékony hajtóanyaggal működő rakéta és a többfokozatú rakéta szabadalmát. A Smithsonian Intézet támogatásával 1926-ban elvégezte a világon az első kísérletet folyékony hajtóanyagú rakétával, amely működött ugyan, de csak rövid ideig, és így a közvélemény nem tekintette sikeresnek. 1929-ben azonban támogatást kapott a Guggenheim családtól, így létre tudta hozni ÚJ-Mexikóban, Roswellben kuttási telepét, haláláig itt dolgozott. A világűr elérésének úttörője, a NASA róla nevezte el Washinton D.C. mellett felépült űrközpontját.

Angol fizikus
Etonban és az oxfordi egyetemen tanult, majd Ernst Rutherford mellett dolgozott és oktatott a manchesteri egyetemen. Az 1. világháború kitörése után önkéntesként bevonult, híradós tisztként szolgált. Gallipoliban, Törökországban esett el, mielőtt betöltötte volna 28. évét. Moseley kutatásai előtt a periódusos rendszert Mendelejev az atomsúlyok növekvő sorrendjében állította össze. Ez azonban nem adott megnyugtató rendszert, és maga Mendelejev is két esetben eltért ettől a besorolástól. Moseley Max von Laue és a két Bragg (William és Lawrence) eredményei alapján vizsgálta az atomok spektrumát, és kimutatta, hogy a periódusos rendszer felépítésének alapja az atomok rendszáma. Törvénye alapján sikerült meghatározni az akkor még ismeretlen elemek rendszámát is.

Kínai matematikus
Tanulmányait kezdettől fogva az Egyesült Államokban végezte, a Kentucky-i és a Chicago-i egyetemen. Doktori tanulmányok folytatására 1932-ben Göttingenbe ment, a nemzetiszocialista párt uralomra kerülése után, a göttingeni matematikai fakultáson uralkodó politikai légkör miatt végül Lipcsében doktorált van der Waerden irányításával 1936-ban. Algebrai geometriai tárgyú disszertációjának megvédése után visszatért Kínába és a nankingi egyetem professzora lett. A hamarosan kitörő kínai-japán háború évekre lehetetlenné tette számára a tudományos munkát. 1947-ben tért vissza a kutatáshoz, meghívást kapott a Princeton-i Institute for Advanced Studies-ba, majd 1948-tól a Johns Hopkins University-n oktatott, 1950-től, mint professzor, 1977-ben történt nyugdíjba vonulásáig. Legfőbb eredményeit az algebrai geometria terén érte el. Nevéhez kapcsolódó fogalmak: Chow tétele, Chow lemma, a Chow-gyűrű.

Kémikus, műegyetemi tanár
A budapesti műegyetemen vegyészmérnöki oklevelet szerzett 1912-ben. A magyaróvári Növénykísérleti Állomáson kezdte meg működését, de néhány hónap múlva visszatért a budapesti műegyetemre, ahol az általános kémiai tanszéken Ilosvay Lajos mellett tanársegéd, 1915-től adjunktus. 1916-ban műszaki doktorátust szerzett. 1919-1921-ben a kémiai technológiai tanszéken, 1921-1930-ig az elektrokémiai tanszéken működött. 1945 után kétszer volt az egyetem gépész- és vegyészmérnöki karának dékánja, része volt abban, hogy az ostrom során súlyosan megsérült műegyetemen a tanítás újra megindult, s az épületet és a berendezést ért károkat helyreállították. 1949-ben nyugdíjazták. Tudományos munkát elsősorban az analitikai kémia területén folytatott. A gázanalitikában újszerű gázpipettákat szerkesztett, vizsgálta a gázok belső súrlódását és néhány új meghatározási módszert dolgozott ki. A mikroanalitikában új cseppreakciós kimutatásokat alkotott. 1945-től az MTA tagja.

Orvos, ideg- és elmegyógyász
Oklevelét a debreceni tudományegyetemen szerezte 1944-ben. 1941-től a debreceni egyetem ideg-elmeklinikáján működött, 1951-től a klinika elektrofiziológiai laboratóriumát vezette, 1955-től adjunktus és 1962-től 1972-ig, nyugdíjazásáig docens. Főleg neurofiziológiával és elektrofiziológiával foglalkozott, kezdetben a fejfájás kóroktanával, majd epilepszia-kutatással, valamint a központi idegrendszer élettani és kóros bioelektromos jelenségeinek elemzésével. Kidolgozta az Evipannal történő "aktiválás" módszerét. A Magyar Elektroenkefalográfiai Társaság alapító vezetőségi tagja, 1957-től titkára volt. Több külföldi tanulmányúton vett részt.

Magyar születésű amerikai közgazdász, Nobel-díjas
1938-ban érettségizett a Fasori Evangélikus Gimnáziumban. 1947-ben végzett a Pázmány Péter Tudományegyetemen, filozófiát, szociológiát, pszichológiát tanult. 1950-53-ban a sydney-i egyetemen, majd 1956-58-ban a Stanford Egyetemen közgazdaságtant hallgatott. 1950-ben emigrált Ausztráliába, 1953-56-ban a queenslandi egyetemen, 1959-61-ben az ausztráliai nemzeti egyetemen tanított. 1961-ben az USA-ban telepedett le, 1961-63-ban a detroiti Wayne Állami Egyetem, 1964-90-ben a berkeleyi kaliforniai egyetem professzora. Kutatási területe a döntés- és játékelmélet. Általánosította a kétszereplős, nem teljes információjú alkuszituációkra az alkujátékok Nash-féle megoldását. Négy könyv és kb. 100 cikk szerzője. Az International Journal of Game Theory és a Games and Economical Behavior c. szakfolyóiratokat szerkesztette. 1994-ben a nem kooperatív játékok elméletében az egyensúlyok elemzése terén végzett úttörő munkásságáért J. F. Nash-sel és R. Seltennel megosztva közgazdasági Nobel-díjat kapott. 1995-től az MTA külső tagja volt.

Szlovén születésű amerikai fizikus
Jelentős eredményeket ért el a kvantumoptika és a kommunikáció területén. A nagyon rövid optikai impulzusok során fellépő kvantumos bizonytalanságnak az optikai jelátvitelre való hatását vizsgálta. Nevét viseli a szolitonvezetésre vonatkozó Gordon-Haus effektus is. (Piriti János)

Premontrei csillagász, egyetemi tanár
A prágai majd a bécsi obszervatórium asszisztense, 1835-1852 között a pesti tudományegyetem tanára és az egyetemi csillagvizsgáló igazgatója. Nagy gondot fordított a meteorológiai megfigyelések tökéletesítésére. Jelentősebb csillagászati észleléseket csak a Halley-üstökös visszatérése, és a Neptunusz felfedezése alkalmából végzett. Sokat fáradozott az 1849-ben elpusztult csillagvizsgáló újjászervezése érdekében, de hiába. Ő volt a gellérthegyi csillagvizsgáló utolsó igazgatója. 1857-1861 között a József-ipartanoda (a Műegyetem elődjének) igazgatója.

Csillagász, matematikus, egyetemi tanár
Az Eötvös József Gimnázium elődjének, a pesti reáliskolának tanára volt. Mérnöki tanulmányait megszakítva vett részt a szabadságharcban, több csatában is kitüntette magát. Az önkényuralom során ezért rendőri zaklatások érték. 1850-ben szerezte meg mérnöki oklevelét, majd Bécsben tanult csillagászatot és matematikát. A pesti egyetemen a csillagászat magántanára lett. Mivel azonban a harcokban megsérült gellérthegyi csillagvizsgálót a szabadságharc után lebontották, csak kevés lehetősége volt csillagászati megfigyelésekre. Egész életében eredménytelenül küzdött a szabadságharcban lerombolt gellérthegyi csillagvizsgáló újjáépítéséért. Földmágnességi méréseket és hosszúság-meghatározásokat végzett. Kiváló tanár volt, tanítványa volt többek között Fröhlich Izidor.

Fizikus, egyetemi tanár
Kaposvár melletti kis faluban született, itt volt édesapja református lelkész. Csurgón, a református gimnáziumban érettségizett, majd Budapesten, az Eötvös Kollégium diákjaként szerzett matematika fizika szakos tanári oklevelet. 1915-től 1921-ig a pápai református gimnázium tanára volt. Közben 1915-től 1918-ig katonaként szolgált az első világháborúban. Ezalatt is volt ideje, hogy elkészítse doktori disszertációját "Planck sugárzási elméletének újabb módosítása" címmel, amelyet azonban csak 1920-ban sikerült megvédenie. Később is kitűnt konzervatív nézeteivel, mindenképpen klasszikusan szerette volna értelmezni a kvantumfizika törvényeit. Többször járt Németországban, különböző egyetemeken dolgozott, miközben sokat publikált német és magyar szakfolyóiratokban. Itthon 1928-ban lett az Akadémia levelező tagja. 1938-tól Rhorer László utódaként működött Pécsett az orvosi fizikai és röntgenológiai tanszéken. Eközben gyakran került szakmai - és nemcsak szakmai - ellentétbe egyik tanársegédével, Ernst Jenővel. 1945 után Ernst Jenő lett az általa biofizikának elnevezett tanszék vezetője, Császár Elemért pedig elbocsátották, akadémiai tagságát megszüntették. Börtönbe került, kiszabadulása után Tarján Imre segítségével jutott a Medicorban tudományos tanácsadói álláshoz. Ma is elsősorban kísérleti fizikusi és tankönyvírói munkásságát értékeli a mértékadó szakmai közvélemény, antiszemita megnyilvánulásait viszont határozottan elítéli. (Dr. Radnai Gyula)

Matematikus
1912-ben a Mathematikai és Physikai Társulat tanulmányi versenyének győztese. Ebben az évben iratkozott be a Pázmány Péter Tudományegyetem matematika-fizika szakára. Legjelentősebb tanárai Fejér Lipót, Bauer Mihály, Kürschák József és Beke Manó voltak. 1913 és 1914 nyarát Németországban töltötte, az előbbit a berlini, utóbbit a göttingeni egyetemen. 1915-ben fejezte be egyetemi tanulmányait. 1918-ban még katonaként doktorált Bécsben. 1919-20-ban Kürschák József mellett tanársegéd a műegyetemen. 1921-ben Berlinbe költözött, ahol magántanár lett, majd 1926-ban a königsbergi egyetem professzorává nevezték ki. Zsidó származása miatt 1934-ben kénytelen elhagyni Németországot. Pólya György és J. D. Tamarkin amerikai matematikus segítségével St. Louis Washington Egyetemén kapott fizetés nélküli állást. Ekkor különböző közadakozásokból és alapítványokból származó pénzből tartotta fenn magát. 1938-ban tanszéket kapott Stanfordban, tisztét 1953-ig töltötte be. Tagja volt az amerikai művészeti és tudományos akadémiának, tiszteleti tagja a bécsi Tudományos akadémiának és az MTA-nak.

Francia vegyész
Párizsban az École Politechnique-en tanult, és A.-J.Balard és C.-A. Wurtz asszisztense volt. Felismerte, hogy minden olyan molekula, amelyben egy szénatomhoz négy különböző atom vagy atomcsoport kapcsolódik, kétféle formában létezik; ezek egymás tükörképei, nem lehet őket fedésbe hozni. Az ilyen molekulák aszimmetrikusak, és ezért optikailag aktívak. Van't Hoff-tól függetlenül, de vele csaknem egy időben, 1874-ben tette közzé gondolatait. Helyesen feltételezte, hogy a szén mellett más elemek is alkothatnak optikailag aktív vegyületeket. Ezen kívül foglalkozott a petrolkémiával, a kozmológiával és a biológiával is.

Német matematikus
Berlinben doktorált, Herman Schwarz vezetése mellett. 1910-1914 között Lipcsében volt rendkívüli professzor, majd rendes professzor volt a jénai egyetemen. 1926-ban rendes professzorként visszatért Lipcsébe. Mindvégig komplex függvénytannal foglalkozott. Legfontosabb eredményeit 1907 és 1909 között érte el a Riemann-felületek uniformizációjával kapcsolatban. Nevéhez fűződik a Koebe-Bieberbach tétel, valamint az általa bevezetett Koebe-függvény.

Mérnök, városi építészeti felügyelő, rajztanár
A pesti Mérnöki Intézetben nyert oklevelet 1814-ben. 1814-1819 között az ország különböző részeiben dolgozott mint építész. 1819-ben a Helytartótanács a debreceni főiskolához a rajzolás és építészet tanárává nevezte ki, 1833-tól nyugalomba vonulásáig, 1858-ig az építkezésekre felügyelő bizottság tagja. Mintegy kétszáz építészeti tervrajza maradt fenn. Jelentős szakirodalmi munkássága az építészet, műszaki rajz, rajz és távlattan kérdéseivel foglalkozik. Tankönyveit maga illusztrálta rézmetszetekkel s elkészítette Csokonai Vitéz Mihály Síremléktervét. Jelentős volt mint grafikus is.

Gyógyszerész, gyógyszervegyész
A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Vándorgyűléseinek szervezete pályázatot írt ki egy olyan eljárásra, amelynek eredményeként a keserű ízű kinint gyermekek számára is alkalmazni lehessen. Ezt a pályázatot Rozsnyay a zombai gyógyszertárának laboratóriumában 1870-ben kialakított szerrel megnyerte, s az általa megalkotott készítmény bekerült a Magyar Gyógyszerkönyvbe, s azt követően nemzetközi sikert is aratott. 1887-ben pénzalapot hozott létre gyakorló gyógyszerészek számára rendezendő tudományos verseny díjazására. Ennek folytonosságát a világháborúk ugyan megszakították, de 1965 óta újra évente megrendezik. Ezen túlmenően rész vett a sakk magyar szaknyelve megteremtésében, s javaslatára 1879-től kezdve a Vasárnapi Újság állandó sakkrovatot indított. (Dr. Gazda István)

Mérnök, repülőgépszerkesztő
A budapesti műegyetem elvégzését követően, 1905-ben tervezte meg első repülőgépét, megalkotásához nem talált pártfogókat, az USA-ba ment, hogy megvalósítsa terveit. Amerikában a Herring Curtiss repülőgépgyár motorszerkesztési osztályának főnöke lett. Elsőként egy négyhengeres, 25 lóerős, percenként 1200 fordulatszámú motort tervezett, majd ehhez egy különlegesen merevített, nyitott törzsű monoplánt épített. 1909. december 31-én szállt fel Hammondsportban gépével, mely kísérlet mindjárt az első alkalommal kiválóan sikerült. Ő volt az első magyar, aki repülőgéppel felemelkedett a levegőbe és találmánya volt az első, Amerikában sikerrel repülő monoplán (egyfedelű) repülőgép. 1910 márciusában gépével két óra alatt 216 km távolságot tett meg, miközben helyenként 1100 méter magasságba is emelkedett. A Curtiss vállalat a Wright fivérekkel (Wilbur és Orville) vívott konkurenciaharcban alulmaradt, csődbe jutott, nem tartott igényt Pfitzner szolgálataira, végső elkeseredésében öngyilkos lett.

Genetikus
Természetrajz-vegytan szakos tanári oklevelet 1935-ben a szegedi tudományegyetemen szerzett, 1936-ban bölcsészdoktorrá avatták. 1936-1939-ben a szegedi egyetemi Általános Állattani Intézetben, 1933-1944-ben a tihanyi Biológiai Kutató Intézetben, 1944-1948-ban mint a biológiai és genetikai laboratórium vezetője a mosonmagyaróvári Növénynemesítő Intézetben dolgozott. 1943-ban a kolozsvári tudományegyetemen magántanárrá habilitálták. 1948-tól haláláig a budapesti Növény-örökléstani, ill. Agrobiológiai, majd az MTA Genetikai Intézetének vezetője. 1948-1951-ben a budapesti Agrártudományi Egyetem biológiai tanszékét is vezette. 1967-ben az MTA levelező tagjának jelölték, de az illetékes osztály szakmapolitikai okokból és közvetlen politikai beavatkozás miatt nem támogatta. Az 1990. dec. 4-i közgyűlés rehabilitálta, és kimondta: úgy tekinti, mint akit az 1967. évi máj. 3-i közgyűlés az MTA levelező tagjává megválasztott. Kimagasló eredményeket ért el a fiziológiai és biokémiai genetika és az evolúciógenetika területén. Győrffy István botanikus fia.

Mikrobiológus, állatorvos
Állatorvosi oklevelét 1939-ben, doktori címét 1940-ben szerezte meg Budapesten. 1939-1940-ben a Phylaxia Szérumtermelő Rt.-nél asszisztens. 1940-1944-ben a kolozsvári Állategészségügyi Intézet munkatársa, 1944-1950-ben az Országos Állategészségügyi Intézetben kutató. 1950-1967-ben az MTA Állatorvostudományi Kutatóintézetének lett tudományos munkatársa, 1957-től tudományos osztályvezetője. 1967-től haláláig az intézet igazgatója volt. Tudományos érdeklődése úgyszólván valamennyi fertőző állatbetegségre kiterjedt. Több, nálunk addig ismeretlen baromfibetegséget állapított meg elsőként. Ő írta le először a libainfluenza kórképét, amelyet Derzsy-betegségnek is neveznek.

Dán matematikus
A koppenhágai egyetemen tanult matematikát. Szegény családból származott, ezért tanulmányai mellett dolgoznia és tanítania kellett, hogy fenntartsa magát. 1871-ben szerezte meg a doktori címet. 1877-től a koppenhágai egyetem matematikaprofesszora volt. Tagja volt egy nagy dán biztosítótársaság ellenőrző bizottságának is. Számos területen dolgozott: foglalkozott többek között algebrával, számelmélettel, analízissel, differenciálegyenletekkel és mechanikával. Foglalkozott kriptográfiával is, legfontosabbnak tartott eredményeit a gráfelmélet területén érte el. Sokak szerint az ő munkája indította el a modern gráfelméletet. Később, 1888-1909 között Petersen főleg a függvényelmélet, a latin négyzetek és a számelmélet témakörében publikált. Róla van elnevezve az általa konstruált Petersen-gráf.

Bányamérnök
Tanulmányait 1804-től a selmecbányai akadémián, majd külföldi bánya- és kohóvállalatoknál folytatta. Működését Szomolnokon kezdte, majd kutatásai alapján újból üzembe helyezte a felhagyott aranyidai nemesfémbányákat. Sikeres működése alapján bízták meg a válságos helyzetbe jutott Nagybánya környéki állami bányák, kohók és pénzverő vezetésével. Miután a bányászatot itt is újjáteremtette, 1834-ben a selmecbányai kamaragrófság vezetésével bízták meg. Új feltárásokkal, a kohók üzemének javításával, több technikai újítással kerületét újjászervezte és ismét jövedelmezővé tette.

Erdőmérnök, egyetemi tanár
Erdőmérnöki oklevelét a selmecbányai Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskolán 1914-ben szerezte. Szolgálatát Zalatnán kezdte. 1919-től Sopronban tanársegéd a Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskola Erdőhasználattani Tanszékén. 1922-ben az Esterházy-uradalomba került. Lentiben, Csömödéren, Kaposváron és Sopronban dolgozott. Erdei vasutakat és fűrésztelepeket tervezett és épített, az erdőgazdálkodás gyakorlati kérdéseivel foglalkozott, főleg fakitermeléssel, erdőfeltárással, fafeldolgozással. 1939-1945 között az Esterházy erdőbirtokok igazgatója volt. 1945-1946-ban az Erdészeti Kutató Intézetben dolgozott. 1946-tól a Budapesti Műszaki Egyetem erdőhasználattani tanszékén előadó, 1948-tól egyetemi tanár, a soproni Erdőmérnöki Főiskola erdőhasználattani tanszékének vezetője 1961-ig, nyugdíjba vonulásáig.

Ír matematikus, fizikus, csillagász
Zsenialitása először a nyelvtanulás terén nyilvánult meg. Matematikai tanulmányait 13 évesen Clairaut Algebra című művével kezdte, majd valamivel később Newton és Laplace munkásságának tanulmányozásával folytatta. 18 évesen felvételt nyert a dublini Trinity College-be. 1826-ban nyelvekből és matematikából kiérdemelte az úgynevezett optime-ot, melyre azelőtt nem volt példa. Utolsó évesként küldött egy publikációt a Royal Irish Academynek, melyben egyebek mellett bevezette az optika karakterisztikus függvényét. 1827-ben kinevezték a Trinity College csillagászprofesszorának, mellyel egyebek mellett az Írország királyi csillagásza cím is járt. Alkalmazta a karakterisztikus függvényt Fresnel hullámfelületének tanulmányozásához. 1835-ben publikálta Algebra, mint a tiszta idő tudománya (Algebra as the Science of Pure Time) című művét, melyet Kant tanulmányozása ihletett. Ugyanebben az évben lovaggá ütötték. Később főként algebrával, azon belül is a rendezett hármasokkal foglalkozott. 1843-ban felfedezte a kvaterniószorzást. Élete hátralévő részében a kvaterniók elméletének kidolgozásával foglalkozott. A National Academy of Sciences (USA) az első külföldi tagjává választotta.

Német matematikus, logikus
1928-ban kezdte el matematikai tanulmányait, több egyetemen is tanult (Greifswald, Göttingen, München és Berlin). Göttingenben Weyl irányítása nellett szerzett doktorátust 1933-ban. 1935-39 között Hilbert asszisztense volt Göttingenben. 1943-tól a prágai német egyetem professzora volt. 1945-ben minden prágai németet letartóztattak, Gentzen a börtönben éhenhalt. Munkássága során legfontosabb eredményeit a matematika alapjainak, a bizonyításelméletnek a területén érte el. Legismertebb tétele a számelmélet axiómarendszerének ellentmondásmentességét bizonyító, a nevét viselő Gentzen tétel.

Geológus
Tanulmányait a magyaróvári gazdasági akadémián végezte. Az első magyar talajtérkép készítője volt, amellyel a párizsi világkiállításon aranyérmet nyert. Tudományos munkássága elsősorban az agrogeológiai és a hidrogeológia területén alapvető. Elsőként hívta fel a figyelmet a barlangi foszfáttrágyák gazdasági jelentőségére, és ő szervezte meg a magyarországi barlangok kataszterének összeállítását. Hidrogeológiai munkái közül kiemelkedett komplex feldolgozású kétkötetes monográfiája, amely földtani és víz- földtani alapot adott Budapest közműfejlesztéséhez.

Vegyészmérnök, fotokémikus, amatőr fotós
A budapesti műegyetemen 1943-ban szerzett diplomát. Zemplén Géza műegyetemi tanszékén kezdte meg munkáját. 1943-1951 között a Chinoin Gyógyszervegyészeti Gyár kutatómérnöke, majd üzemvezető-helyettese volt. 1951-ben a Magyar Filmlaboratórium Vállalat Gyarmat utcai kísérleti laboratóriuma vezetőjeként kezdett el fotokémiával foglalkozni. Utóbb a Magyar Filmlaboratórium Vállalat igazgatója lett. A fotokémia mellett a fototechnika és fotóművészet fejlődését is figyelemmel kísérte. Nagy szerepe volt a színesfilm-kidolgozás ellenőrzött, biztonságos feltételeinek kialakításában, s ennek elterjesztésében. A 60-as, 70-es években előadásokat tartott, melyek révén egész fotós nemzedék számára tette érthetővé a fotokémiai folyamatokat és azok összefüggéseit. A Magyar Fotóművészek Szövetségének alapító tagja, a Nemzetközi Filmtechnikai Szövetség (UNIATEC) elnökségének örökös tagja volt. Számos kitüntetésben részesült.

Amerikai biofizikus, etológus
1942-ben kapott Ph.D. fokozatot a Harvard Egyetemen. 1942-től 1945-ig a Harvard pszichoakusztikai és kimerültséget tanulmányozó laboratóriumában, valamint más biológiai kutatóhelyein dolgozott. A háború után állattant oktatott előbb a Cornell Egyetemen 1946-1953-ig, majd a Harvardon 1953-65-ig. 1965-ben a New York-i Rockefeller Egyetem professzora és a New York-i Állattani Társaság kutatója lett. Főként az állatok helyváltoztatásának, hang alapján való tájékozódásának és érzékszerveik biofizikájának kutatásáról ismert.

Brit fizikus
1853-ban a londoni Royal Institution (Királyi Intézet) természetbölcselet-professzorává választották. Tyndall nemcsak munkatársa, de utóda is volt Michael Faraday-nek a Royal Institution élén. Eleinte a kristályok mágneses tulajdonságait tanulmányozta, de 1859-ben a különböző gázok hőelnyelő és hősugárzó képességét kezdte vizsgálni. Megállapította azt a meteorológiai szempontból fontos tényt, hogy a nedves levegő csekély hőmérséklet-változással nyeli el a hőt. A kolloid oldatokban, szuszpenziókban lévő, mikroszkópikus méretűnél is kisebb részeken, nagy molekulákon szóródó fény polarizációs viszonyait vizsgálta, az általa feltárt jelenséget ma Tyndall-effektusnak nevezik. Kísérletekkel támasztotta alá, hogy az ég kék színét a légkör molekuláin szóródó napsugarak okozzák. A jelenségre később Lord Rayleigh adott elméleti magyarázatot. Jelenségcentrikus, terjedelmes termodinamika könyvét magyarra is lefordították és Szily Kálmán előszavával kiadták 1874-ben.

Kémikus, Nobel-díjas
Egyszerre volt fizikus és kémikus. Budapesten a piaristáknál érettségizett, majd Németországban szerzett vegyészi diplomát. 1911-ben Manchesterben Rutherford laboratóriumában dolgozott, itt ismerkedett meg és kötött életre szóló barátságot Niels Bohrral. 1912-ben született meg Bohr atommodellje és ebben az évben fedezte fel Hevesy a radioaktív nyomjelzés módszerét. Nemzetközileg elismert fizikai-kémiai kutatásai révén 1913-ban lett a budapesti tudományegyetem magántanára. 1918-ban rendkívüli, 1919-ben rendes tanári kinevezést kapott. Utóbbit sajnos a Tanácsköztársaság kormányától, ezért ezt 1920-ban visszavonták. Ekkor Koppenhágába ment és Bohr intézetében folytatta kutatásait. Később is gyakran megfordult Dániában, a háború alatt innen menekült át a náci üldöztetés elől Svédországba. Ekkor már egész Európában széleskörűen alkalmazták az általa felfedezett radioaktív nyomjelzéses módszert, amit a tudományos világ azzal ismert el, hogy neki ítélték az 1943. évi kémiai Nobel-díjat. Felvette a svéd állampolgárságot, de élete végéig megőrizte magyar útlevelét. Halála előtt nem sokkal még egyszer hazalátogatott, átvette díszdoktori oklevelét az ELTE-n és a Budapesti Műszaki Egyetemen. (Dr. Radnai Gyula)

Botanikus, paleobotanikus
Tanulmányait a budapesti tudományegyetemen végezte, ahol Tuzson János volt a professzora. 1920-ban a növényrendszertani tanszéken tanársegéd, 1929-ben a budapesti tudományegyetem magántanárrá habilitálta. 1942-ben az Magyar Nemzeti Múzeum Növénytárának igazgatója, 1942-ben a budapesti tudományegyetem növényrendszertani és növényföldrajzi tanszékének tanárává nevezték ki. 1952-ben politikai okokból (és vélhetően nemesi származása miatt) kitiltották az egyetemről, egyszerű munkatársként került vissza a Magyar Természettudományi Múzeum növénytárába, s itt dolgozott egészen haláláig. Kutatásai során a Mediterráneum valamint az Alpok és a Kárpátok flóráját vizsgálta. Ősnövénytani munkásságát az Alpok flórájának eredetéről, az erdők fejlődéstörténetéről és az éghajlat változásának a növényzetre való hatásáról szóló tanulmányai tanúsítják. Ősnövénytani tanulmányai, monográfiái hazánk harmadidőszaki flórájának ismeretét szélesítették. Tudományos eredményei elismeréseként 1945-ben az MTA levelező tagjává választotta. 1949-ben tanácskozó taggá minősítették vissza, s tagságát csak 1989-ben - posztumusz - állították vissza.

Itáliai természettudós
Itáliai arisztokrata családból származott. Elsősorban a botanika területén végzett kutatásokat. Ő alapította meg az Accademia dei Lincei-t 1603-ban, a társaság 1611-ben Galileit is felvette tagjai sorába. Az Akadémia Galilei több művét is kiadta, valamint támogatta Galileit az egyházi körökből érkező bírálatokkal és támadásokkal szemben. Cesi fiatalon halt meg, halálával az Akadémia is megszűnt.

Német biokémikus, Nobel-díjas
A Berlini Egyetemen szerzett kémiai és Heidelbergben orvosi doktorátust 1906, ill. 1911-ben. Az 1931-es orvosi Nobel-díjjal a daganatos sejtek (elsősorban ráksejtek) metabolizmusának és a sejtlégzésnek vizsgálata során elért eredményeit ismerték el. Ő figyelte meg elsőként, hogy a rosszindulatú sejtek szaporodásához jóval kevesebb oxigénre van szükség, mint az egészséges sejtekéhez. 1918-tól a berlini Max Planck biológiai intézetben kutatott, 1931-től a berlini Max Planck sejtfiziológiai intézet vezetője volt. Sikeresen izolált több fontos enzimet és koenzimet, valamint feltárta azok szerkezetét és hatásmechanizmusát.

Amerikai születésű kanadai csillagász
A Mount Holyoke College-en, majd a Harvard Egyetemen tanult csillagászatot. Doktori fokozatot a Radcliffe College-ben szerzett 1931-ben. 1930-ban férjhez ment Frank Hogg-hoz, aki ugyancsak csillagász volt. Férje Brit Columbiában, a Dominion Astrophysical Observatory-ban kapott állást, ezután több éven keresztül férje oldalán dolgozott, fizetés nélkül. 1935-ben a torontoi egyetemhez tartozó Dunlap Csillagvizsgálóban kapott állást, itt dolgozott egész pályafutása során. Kutatómunkája mellett csillagászatot oktatott a Torontói Egyetemen. Kutatásai középpontjában a gömbhalmazok vizsgálata, a gömbhalmazokban észlelhető változó csillagok megfigyelése volt. Ő volt az első Kanadában, aki folyóiratokban népszerűsítette a csillagászatot. A Royal Canadian Institute-nak ő volt az első női elnöke. Számos díjat nyert el. Az általa felfedezett aszteroidot róla nevezték el 1984-ben "2917 Sawyer Hogg"-nak. 1989-ben a Canada Science and Technology Museum Obszervatóriumát róla nevezték el.