Orvos
1838-ban a pesti orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, majd Bécsben volt gyakorló orvos. Az 1848-1849-es szabadságharc alatt honvédorvos, több tábori kórház parancsnoka. 1850-ben a pesti szegényház orvosa lett. 1861-től a pesti izraelita kórház igazgatója. Gerontológiával és ókori orvostörténelemmel foglalkozott. Számos tanulmánya jelent meg magyar és német szakfolyóiratokban. 1874-től az MTA tagja.

Mérnök, vasúti mérnök, műegyetemi tanár
Tanulmányait a budapesti műegyetemen végezte 1895-ben. Ugyanez évtől magánmérnöki gyakorlatot folytatott. 1897-től mint tanársegéd, majd mint adjunktus, 1906-tól meghívott előadóként vett részt a műegyetemi oktatásban. 1925-től 1940-ig az út- és vasútépítéstan tanszék vezetője. Részt vett az uzsoki és az ausztriai alpesi vasút építésében s számos kisvasút és bányavasút tervét készítette el. Elsősorban a vasúti biztosító- és jelzőberendezések terén volt elismert szaktekintély. 1917-től 1932-ig a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet igazgatója.

Magyar születésű amerikai matematikus, villamosmérnök
Családja 1943-ban emigrált; 1954-ben szerzett villamosmérnöki oklevelet az MIT-n, és három évvel később New Yorkban doktorált. Baltimore-ban kutatott, majd 1964 és 1971 között a Stanford University professzora volt, utána pedig a University of Florida egyetemi tanára lett 1992-ig. Fontainebleau, Párizs és Zürich kutatóhelyein is tevékenykedett. Világraszóló találmánya a "Kálmán-szűrő": egy algoritmus, mely mozgó, változó rendszerek állapotáról ad optimális becslést sorozatos mérésekkel, figyelembe véve az állapotméréseket és a zavaró tényezőket. Ez például a drónok irányításában rendkívül hasznos. Az amerikai elnök a "National Medal of Science" kitüntetést adományozta Kálmánnak. (Hujter Mihály)

Olasz jezsuita csillagász
A vatikáni csillagvizsgáló igazgatója volt. Hat üstököst fedezett fel (ezek közül kettőt másokkal egy időben). Az első észlelő volt, aki távcsővel bukkant új üstökösre. Elsőként észlelte a Szaturnusz gyűrűrendszerének egyik, igen keskeny hézagát. Pontosabb értéket adott meg a Vénusz tengelyforgási idejére. Hozzáfogott egy részletes csillagtérkép szerkesztéséhez, ez a munkája befejezetlen maradt. 1848-ban az itáliai forradalom miatt az Egyesült Államokba utazott, ahol felkérték a Georgetown Csillagvizsgáló vezetésére, de tanulmányútja során Londonban elhunyt. Az Itáliai Természettudományi Társaság egyik alapítója. Nevét egyházi zeneszerzőként is számon tartják. A dán király több üstökös felfedezését aranyéremmel jutalmazta, Nevét az általa felfedezett üstökösök, egy holdkráter és a 20103.sz. kisbolygó őrzi. (Bartha Lajos)

Gépészmérnök
Tanulmányait a budapesti műegyetemen végezte 1922-ben. A Ganz-féle Villamossági Gyár szolgálatába lépett, 1924-ben főmérnök, 1929-ben helyettes igazgató, 1934-ben igazható. 1936-ban a budapesti műegyetem magántanárává képesítette. 1941-től 1960-ig Budapest Főváros Elektromos Műveinek vezérigazgatója. Legjelentősebb találmányai feszültségszabályozókra, transzformátorokra, nagy teljesítményű turbógenerátorokra és az 50 periódusú villamos mozdonyokra vonatkoznak. A relé nélküli automatikus feszültségszabályozó találmányáért 1939-ben elnyerte az MTA Berzeviczy-díját. A Kandó-mozdony továbbfejlesztéseként megalkotta a fázis-periódusváltós rendszert, amelynél a motorok fordulatszámának - s ezzel a mozdony sebességének - változtatása a tápláló áram periódusszámának változtatásával történik. Ennek alapján készült el 1943-ra a 4000 LE-s V44 sorozatú mozdony, és építés alatt állt egy 150 km/ó sebességű motorkocsi is, amelyet azonban a háború miatt nem tudtak befejezni. A V44 sorozatú mozdonyok a háború végén súlyosan megsérültek; utódukként készült el 1950-re a 3200 LE-s V55 sorozatú ("Bo-Co") mozdony. A fázis- és periódusváltás alapgondolatát felhasználva, de saját tervezéssel az Oerlikon gyár is szállított ilyen mozdonyokat a Francia Vasutak részére. Irányításával épült a Mátravidéki Hőerőmű, a fővárosi 120 kV-os energiarendszer és több más fontos létesítmény. 1951-től az MTA tagja.

Orvos, ideg- és elmeszakorvos
Orvosi oklevelet a budapesti tudományegyetemen szerzett. Az elme- és idegkórtani klinikán tanársegéd volt, majd 1950-ben a Magyar Néphadsereghez került, amelynek főideggyógyásza, a katonai pszichiátria és neurológia egyik megalapozója, majd továbbfejlesztője lett; 1953-tól a Pavlov Ideg-, Elme Szakcsoport vezetőségi tagja, 1964-1967 között főtitkára volt. Vezetésével a Központi Katonai Kórház ideg-, elmeosztályán magas szintű klinikai és tudományos munka folyt.

Botanikus, ökológus, egyetemi tanár
Az ELTE biológia - földrajz szakán (1946-1950) szerzett diplomát. Andreánszky Gábor professzor tanítványaként került a tanszékre 1947-ben. Tanulmányai alatt fizetés nélküli gyakornokként dolgozott. 1950. június 1-től tanársegédként, adjunktusként, majd docensként tanított az egyetemen nyugdíjazásáig (1992. június 30.) Kutatási területe a növényrendszertan és növényföldrajz. Foglalkozott a pázsitfüvek bioszisztematikai kérdéseivel és vegetáció kutatással. Részt vett a hazai természeti értékek országos felmérését végző programban, a Bükk-hegység növénytársulásai és erdőtípusai térképezésében Zólyomi Bálint vezetésével. Fő művei: Horánszky András: Die Walder des Szentendre - Visegrader Gebirges (Bp. 1964.), Horánszky András - Járainé Komlódi Magda: Növénytani praktikum, Csapody Vera - Horánszky András: Vadvirágok 1. Sok szakkönyvet fordított német nyelvről pl.: Uránia Növényvilág 1, 2 kötete. Természetvédelmi munkássága elismeréseként Pro Natura Díjat (1997.) és Jávorka Sándor Díjat kapott (1988.).(Horánszky Tamás)

Svájci matematikus
Johann Bernoulli fia. Jogot végzett a baseli egyetemen, matematikát apjától, és bátyjától, Danieltől tanult. 1732-33-ban bátyjával, Daniellel Szentpétervárott tartózkodott. 1743-tól az ékesszólás professzora Baselben, 1748-tól, apja halála után ugyanott a matematika professzora, 1765-66-ban az egyetem rektora. Kiterjedt levelezést folytatott korának tudósaival, levelezőpartnerei között Maupertuis és Voltaire is szerepelt. Négy alkalommal nyerte el a Francia Akadémia díját.

Angol villamosmérnök, matematikus, fizikus
Nagybátyja volt Sir Charles Wheatstone a híres távírómérnök. Ismereteit nagyrészt önképzéssel szerezte. 1870-ig távírászként dolgozott; ekkor süketsége miatt vissza kellett vonulnia, s ettől kezdve magánemberként foglalkozott kutatással, elsősorban az elektromágnesesség elmélete és a matematika terén. Saját korában nem mindig kapta meg a megfelelő elismerést. Fontos eredményeket ért el az elektromos hírközlés terén. Ő fogalmazta meg a telegráfegyenletet. 1902-ben feltételezte, hogy a légkörben van egy, a rádióhullámokat visszaverő ionizált gázréteg, ennek létezését csak 1923-ban mutatták ki. Ő szabadalmaztatta a koaxiális kábelt. Bevezette az ún. Heaviside-függvényt, ezzel hozzájárult az operátorszámítás megalapozásához. 1891-ban a Royal Society tagjává választotta. A göttingeni egyetemen tiszteletbeli Ph.D. fokozatot kapott.

Lengyel származású amerikai fizikokémikus
Lipcsében, Heidelbergben, Zürichben és Manchesterben végezte egyetemi tanulmányait, majd 1911-től 1917-ig Németországban a karlsruhei Műszaki Akadémia munkatársa volt. 1913-ban Otto Gohringgel közösen fedezték fel a protaktínium-243m néven ismert elemet. 1917-től a müncheni Fizikai Kémia Intézetben dolgozott, ahol docensként kezdte, de végül az intézet igazgatója lett. 1936-tól egészen 1956-os nyugdíjba vonulásáig az Ann Arbor-i Michigani Egyetem professzora volt. Az amerikai állampolgárságot 1942-ben kapta meg. A brit Frederick Soddyval egyidejűleg fedezte fel az ún. Soddy-Fajans-féle eltolódási szabályt.

Matematikus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait Debrecenben végezte. 1940-ben doktorátust, 1941-ben matematika-fizika szakos tanári oklevelet szerzett. Középiskolában, majd - megszakításokkal - a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen tanított 1948-ig. 1948-tól 1951-ig ismét középiskolában tanár Magyarországon. 1951-től a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem docense. 1955 tavaszától ugyanitt tanszékvezető docens. 1958-tól 1966-ig az egyetem rektorhelyettese. 1964-ben egyetemi tanárrá nevezték ki. Betegsége miatt 1974-ben nyugdíjba ment. Mint tanszékvezető szorgalmazta a bányamérnök-hallgatók matematika oktatási idejének felemelését. Szakmai munkássága a determinánselmélet területére esik.

Csillagász
A pécsi pedagógiai főiskola matematika-fizika szakán kezdte felsőbb tanulmányait. Mivel 1956-ban a főiskolai munkástanácsot elnökölte, eltávolították az intézményből és a tanári pályáról. 1958-tól Baján csillagász. Kutatásainak fő témája a felsőlégkör modelljeinek javítása. Az MTA doktora (1982); értekezésének címe: "A felsőlégkör szerkezete a műholdak fékeződése és fedélzeti mérések alapján". A Bajai Csillagvizsgáló vezetője lett, és Szegeden egyetemi oktató is. Eredményiért elsőként érdemelte ki a Bay Zoltán-emlékérmet (2004). (Hujter Mihály)

Francia matematikus, csillagász
A kétszeres görbületű görbék vizsgálata című művét 18 éves korában írta, ez volt az első olyan munka a világon, amely a térgörbéket matematikai analízis, illetve differenciál-geometria segítségével vizsgálta. 1736-ban részt vett a Maupertuis-féle fokmérésben a Lappföldön, majd elméletet dolgozott ki a Föld és más égitestek alakjának meghatározására, ennek során a róla elnevezett differenciál egyenletet alkalmazta. E témáról írt könyve, amely 1743-ban jelent meg, megalapozta a gravimetriát, a nehézségi erő mérését, s ma is jelentős a forgási ellipszoidok és a folyadékok tanulmányozásában. Ez a műve a hajszálcsövességet is elemezte, azt molekuláris erőkkel magyarázva. A háromtest problémát a Nap, Föld és Hold esetére alkalmazva meghatározta a Hold mozgását és pályáját, erről írt könyve, A Hold elmélete 1752-ben jelent meg. Híres munkájában, a Halley-üstökös pályájának kiszámításáról írt értekezésében megjósolta az üstökös visszatérését, ami az általa megadott időben, 1758-ban be is következett.

Francia matematikus, fizikus
A függvények trigonometrikus sorbafejtésével hathatós eszközt biztosított a fizika differenciálegyenleteinek megoldásához. Munkássága az analízis egy új ágának kialakulásához és a függvényfogalom általánosításához vezetett. 1807-ben mutatta be az akadémián a hővezetés differenciálegyenletét tartalmazó dolgozatát. 1822-ben publikálta A hővezetés matematikai elmélete című klasszikus művét. Két évvel később az akadémia tagja és titkára lett. A Fourier-sorok és a Fourier transzformáció ma már nélkülözhetetlen eszközei a matematikai fizika parciális differenciálegyenleteinek megoldásában. Rájuk épül az ún. harmonikus analízis. Dirichlet belőlük kiindulva adta meg a függvény ma is elfogadott definícióját. A Fourier-analízis témakörét a magyar matematikusok (Fejér Lipót, Riesz Frigyes) is intenzíven kutatták. Neve ott van a hetvenkét francia tudós között az Eiffel-tornyon.

Jezsuita csillagász
Magyarországi születésű tudós. 1757-től haláláig a bécsi Egyetemi Csillagvizsgáló (első) igazgatója. Megindította és 35 éven át szerkesztette az időrendben második csillagászati évkönyv-sorozatot (Ephemerides Astronomicae), amely tudományos értekezéseket is közölt. Tökéletesítette a földrajzi hosszúság mérését, új, ma is alkalmazott módszert dolgozott ki a szélesség meghatározására. 1762-1764-ig Sajnovics János Hell mellett gyakornok. 1769-ben a dán király felkérésére Észak-Norvégiából megfigyelte a Vénusz átvonulását a Nap előtt, ennek adataiból a ténylegeshez közel álló értéket számított a Csillagászati Egységre, a pontos számolást az általa kidolgozott kiegyenlítő módszerrel érte el. Elsőként végzett folyamatos meteorológiai és földmágneses méréseket a Sark-körtől északra. Nagy figyelmet fordított szülőföldjének tudományos előmenetelére, az egri és budai obszervatóriumok berendezésének tanácsadója, számos fiatal magyar tudós oktatója. A finn-ugor nyelvrokonság kutatásának kezdeményezője, foglalkozott a magyarok őshazájának kérdésével. (Bartha Lajos)

Mérnök
Oklevelét a budapesti műegyetemen szerezte 1889-ben. 1890-1892-ben műegyetemen tanársegéd. 1892-től a kereskedelemügyi minisztérium szerkesztési osztályának, majd a Duna-hídépítési osztályának munkatársaként részt vett a Ferenc József-híd (a mai Szabadság-híd) és az Erzsébet-híd tervezésében. Több folyamhidunk épült tervei alapján (az újpesti vasúti összekötőhíd, a csongrádi közúti és vasúti híd, mely hazánk első Langer-tartós hídja stb.). 1904-től a kereskedelemügyi minisztérium közúti hídosztályára került, 1910-ben a hídosztály főnöke. A vasbeton szerkezetek számítása terén úttörő munkát végzett. Beke Manó matematikus öccse.

Holland matematikus
Apjától, a leideni mérnöki iskola professzorától tanult matematikát, majd a leideni egyetemen végezte el tanulmányait 1635-ben. Ezután ő is a mérnöki iskolában tanított, 1643-tól kezdve apja mellett asszisztensként, majd 1645-ben, apja halála után átvette annak tanszékét. Ezt a posztot haláláig töltötte be. Tanítványai közé tartozott Christiaan Huygens. 1637-ben ismerkedett meg Descartes-tal, aki ekkor Leidenbe látogatott. Az ő révén került kapcsolatba vezető francia matematikusokkal. Több utazást tett Franciaországban és Angliában. Jelentős szerepe volt Descartes eredményeinek elterjesztésében.

Orosz zoológus, mikrobiológus, Nobel-díjas
A harkovi egyetemen szerzett diplomát 1864-ben, 1873-1882 között az ogyesszai egyetemen tanított állattant és összehasonlító anatómiát. 1882-86 között Messinában a tengericsillag-lárvák emésztőrendszerét kutatta. Ezután az ogyesszai Bakteriológiai Intézetben, majd Pasteur meghívására a párizsi Pasteur Intézetben dolgozott 1887-1916-ig, 1903-tól mint az intézet igazgatóhelyettese. Ő ismerte fel az általa fagocitáknak nevezett sejtek szerepét a legtöbb állatfajta és az ember szervezetének fertőzésekkel szembeni védekezőrendszerében. Émile Roux francia mikrobiológussal együtt 1903-ban sikerült emberszabású majmokat megfertőzni a szifilisz kórokozójával. Életének utolsó évtizedét a tejsavtermelő baktériumok tanulmányozásával töltötte, ezektől remélte az emberi élet meghosszabbításának lehetőségét. 1908-ban Paul Ehrlichhel megosztva orvosi-élettani Nobel-díjat kapott az immunológia tudományában elért eredményeiért.

Német fizikus
Rudolf Kohlrausch fia. Würzburgban tanult fizikát, Kundt tanítványa volt. A würzburgi Fizikai Intézetben dolgozott 1883-ig. 1884-től a hannoveri műegyetem elektrotechnika professzora lett, 1892 és 1895 között az egyetem rektora volt. Munkássága az elektrotechnika számos területére kiterjedt, jelentős eredményeket ért el a dinamóelmélet területén, az elektromos vezetőképesság és a mágnesezhetőség összefüggéseinek vizsgálatában. Testvérével, Friedrich Kohlrausch-sal több közös munkát jelentetett meg a mágneses mező méréstechnikájáról és az ezzel elért eredményekről. (Piriti János)

Amerikai biokémikus, Nobel-díjas
A Pennsylvania-i Egyetemen tanult. 1940-41-ben ösztöndíjasként egy évet a koppenhágai Carlsberg Intézetben töltött, majd 1943-ban a Harvard Egyetemen szerzett Ph. D. fokozatot. 1950-ig a Harvard Egyetemen majd a National Institutes of Health (Bethesda, Maryland) munkatársaként kutatott és oktatott. 1962-ben a Harvard Medical School kémiai intézetének vezető professzora lett. Kutatásainak központi témája az enzimek és más fehérjék, elsősorban a ribonukleáz enzim szerkezetének kutatása volt. 1972-ben Stanford Moore-ral és William H. Steinnel megosztva kémiai Nobel-díjat kapott a ribonukleáz enzimmel kapcsolatos kutatásaiért, elsősorban az enzim aminosav-szekvenciája és térszerkezete összefüggésének feltárásáért.

Izraeli fizikus, politikus
Gépészmérnöknek tanult a Technionban. 1958-1960-ban védelmi attasé volt Nagy-Britanniában, ahol Abdus Salam irányításával a University of London-on fizikus Ph.D. fokozatért tanult. 1962-ben Murray Gell-Manntól függetlenül javasolta a hadronok osztályozását SU(3)-ízszimmetriájuk alapján SU(3)-szupermultiplettekbe. Fontos hozzájárulásai voltak a részecskefizika, asztrofizika, kozmológia és tudományfilozófia területén. A Tel-avivi Egyetem Fizikai és Csillagászati Iskolájának alapítója és vezetője volt 1965-1972-ig, az egyetem elnöke 1971-1975-ig és a Sackler Institute of Advanced Studies igazgatója 1979-1997-ig. 1968-1990-ig a Center for Particle Theory igazgatója volt (University of Texas, Austin). 1983-ban megalapította az Izraeli Űrügynökséget, aminek majdnem haláláig elnöke maradt. Az Atomenergia Bizottság tagja volt 1965-1984-ig a Soreq Magkutató Központ igazgatójaként. 1974-1976-ig a védelmi minisztérium vezető tudományos szakértője volt. 1982-1992-ig a Tehija képviselője volt a Kneszetben. Ne'eman alapította a Tudományos és Technológiai Minisztériumot és a minisztere volt Jicak Samir kormányában.

Geológus, földrajztudós, egyetemi tanár
1874-ben a zürichi műegyetemen mérnöki oklevelet szerzett. Hazatérése után kinevezték a Magyar Nemzeti Múzeum ásvány- és őslénytárához segédőrnek. 1877-1880-ig részt vett gr. Széchenyi Béla kelet-ázsiai expedíciójában és beutazta Kína nagy részét. A közép- ázsiai sivatagok eredetéről kimutatta, hogy azok kő- és homokanyaga nem tengerfenék maradványa, hanem évmilliók sivatagi felhalmozódásának következménye. 1883-tól mint a Földtani Intézet osztálygeológusa a bánsági hegyvidék geológiai felvételezését végezte. 1886-ban a földtan rk. tanárának hívták meg a műegyetemre. 1889-1908-ig a budapesti tudományegyetemen az egyetemes földrajz tanszékének tanára, 1902-1908-ig a Földrajzi Intézet igazgatója. 1900-1914-ig a Földrajzi Társaság elnöke. Teleki Pállal és Papp Károllyal szerkesztette Magyarország földtani térképét. 1891-ben az ő kezdeményezésére és vezetésével alakult meg a Magyar Földrajzi Társaság. Ő kezdeményezte az Erdélyi-medence rendszeres geológiai és geomorfológiai feltárását. Jelentős érdemei vannak az erdélyi kősó- és földgázkincs felfedezésében is. Az ő felmérése és tanulmányai alapján kezdték meg a nagysármási fúrásokat.

Iskolaszervező pedagógus, igazgató
Nagyszalontán érettségizett, majd jelentkezett Budapesten a Tudományegyetemre és az Eötvös Collegiumba. Alapvizsgái letétele után Münchenben töltött egy évet ösztöndíjasként, majd Lausanne-ban akarta folytatni tanulmányait, de kitört a világháború. Hazajött, bevonult katonának és három évi frontszolgálat után Olaszországban fogságba esett. Mindvégig levelezésben maradt a Collegium igazgatójával, Bartoniek Gézával. Az ő bíztatására folytatta félbeszakított tanulmányait, miután hazatért a fogságból. Első matematika-fizika tanári munkahelye a mezőtúri gimnázium volt, ahol hat évig tanított, majd sikeresen pályázott az 1926-ban megnyitott szeghalmi református gimnázium igazgatói állására. Az itt töltött húsz év alatt színvonalas iskolát hozott létre az alapítójáról Péter Andrásnak nevezett gimnáziumból és a hozzá csatlakozó mezőgazdasági középiskolából. 1946-ban rövid ideig debreceni tankerületi főigazgató, majd Tildy Zoltán kérésére kultuszminisztériumi államtitkár lett. A kommunista fordulat éve után minden állását elvesztette, ugyanakkor szakmai elismerést hozott számára volt tanítványával, az akkor már egyetemi tanár Fényes Imrével közösen írt és 1959-ben megjelent Mikrofizika c. könyve. Nagy Miklós emlékére szobrot állítottak egykori hálás tanítványai, és a városi könyvtárat is róla nevezték el Szeghalmon. (Dr. Radnai Gyula)

Olasz matematikus
17 éves korától felszentelt pap volt. Eredetileg görög nyelvet és költészetet tanított, csak 27 éves korában kezdett matematikával foglalkozni. 1786-ban nevezték ki a paviai egyetem algebra- és geometriaprofesszorává. Párizsban részt vett a méterrendszer előkészítési bizottságában. Legnevezetesebb matematikai munkája a Geometria del Compasso (Pavia 1797), melyben bebizonyította, hogy minden euklideszi szerkesztés elvégezhető csak körző segítségével, vonalzó nélkül. Ezt a tételt nála korábban Georg Mohr már 1672-ben bebizonyította, az ő eredménye azonban nem vált ismertté. A tételt ma kettejükről Mohr-Mascheroni-tételnek nevezik.

Amerikai matematikus
A Berkeley egyetemen doktorált 1946-ban. A 2. világháború alatt, tanulmányait megszakítva, a légierő számára statisztikai módszerek katonai alkalmazásával foglalkozott. A háború után Washingtonban a hadügyminisztérium számára dolgozott tervezési feladatok matematikai megalapozásán. 1952-ben a RAND Corporation operációkutatási központját vezette, 1960-ban a Berkeley egyetem, majd 1966-ban a Stanford egyetem professzora lett. 1947-ben fogalmazta meg a lineáris programozás alapfeladatát és fedezte fel a szimplex módszert ennek megoldására. Ezzel az operációkutatás egyik legelterjedtebben alkalmazott és legnagyobb hatású algoritmusát hozta létre, amelynek szélesebb körű alkalmazását az elektronikus számítógépek fejlődése tette lehetővé.

Biokémikus, orvos
1929-ben szerezte meg orvosi oklevelét Budapesten. 1929-től Berlinben, Freiburgban, Baselban, Wartburgban dolgozott. 1933-ban a Szovjetunióba emigrált, 1934-1950-ben az Ukrán Tudományos Akadémia Biokémiai Intézetében dolgozott, 1950-ben tért haza. Megalapította és vezette az MTA Biokémiai Intézetét. Kezdetben a lipidek emészthetőségét, a fény sejtekre gyakorolt hatását, a kationok erjedési folyamatokban játszott szerepét vizsgálta, hazatérése után az enzimek kémiai szerkezetét és biológiai funkcióit tanulmányozta. 1950-től az MTA tagja.

Matematikus, filozófus, matematika- és művelődéstörténész
Egyetemi tanulmányait matematika szakon végezte, ezután az 1950-es években a bukaresti egyetemen tanított. 1969-ben Németországba emigrált és a regensburgi egyetemen a tudományfilozófiai tanszék vezetését bízták rá. Élete utolsó éveit Párizsban töltötte. Könyvei számos nyelven jelentek meg. Sokat publikált, kutatási eredményeit nemzetközileg elismerték. Többek között sokat foglalkozott a nem-euklideszi geometriával, kialakulásának előtörténetével.

Angol csillagász
A csillagászati spektroszkópia úttörője. 1854-ben londoni otthonában magánobszervatóriumot rendezett be. Kezdetben asztrometriai megfigyeléseket végzett. 1859/60-ban csillagászati spektroszkópiával kezdett foglalkozni. Elsőként mutatta ki, hogy a "ködös" objektumok közül egyesek galaxisok, mások pedig fénylő gáztömegek. Az utóbbiak sugárzásában kimutatta a hidrogént (1864). Először mutatta ki, hogy a fellángoló nova-csillagok hidrogénfelhőt dobnak ki (1866). Az üstökösökben kimutatta szénhidrogének jelenlétét (1868). Elsőként észlelte a csillagok közeledő vagy távolodó mozgását a Doppler-effektus segítségével (1868). A Nap színképében felismerte a kalcium jelenlétét, és folyamatosan sikerült észlelnie a hidrogén vörös fényében a Nap protuberanciáit (Janssen és Lockyer módszerével). Csillag-spektroszkópokat szerkesztett, és elsőként kísérletezett a színképek fényképezésével. Kutatásaiban együttműködő társa volt William. A. Miller kémikus, és 1875-től második felesége, Margaret Lindsay Murray asszony. Számos megtiszteltetésben részesült, a British Association közgyűlésének elnöke (1891), 1900-1905 közt a Royal Society elnöke, 1897-ben lovaggá ütötték, 1902-ben a Becsületrend kitüntetettje. Két alkalommal kapta meg a Királyi Csillagászati Társaság aranyérmét. A Rumford, Copley és Bruce érmek kitüntetettje. Nevét egy hold- és egy Mars-kráter, valamint a 2635.sz. kisbolygó őrzi. (Bartha Lajos)

Francia matematikus, meteorológus
Az École Polytechnique-ban tanult, 1867-ben hadmérnökként belépett a francia hadseregbe. Katonai pályafutása során mindvégig elsősorban kutatással és oktatással foglalkozott. Aktív szolgálatot az 1870. évi francia-porosz háborúban teljesített, ekkor rövid időre porosz hadifogságba esett. 1874-től 1884-ig Algírban teljesített szolgálatot, itt megalapította a meteorológiai intézetet. 1884-ben visszatért Franciaországba, Montpellier-ben, Grenoble-ban és Bar-le-Duc-ban teljesített meteorológiai szolgálatot. 1910-ben vonult nyugdíjba. Egész pályafutása során, nyugdíjbavonulása után is aktív matematikai kutatásokat folytatott, elsősorban a geometria területén. Számos matematikai fogalom fűződik a nevéhez, többek között a Brocard-kör, a Brocard-háromszögek, a háromszög Brocard-pontja.

Kanadai születésű amerikai fizikokémikus, Nobel-díjas
1922-ben doktorált Berkeley-ben, a Kaliforniai Egyetemen, ezután a kémia tanszék munkatársa lett, 1962-től az egyetem nyugalmazott professzora volt. Munkásságával megteremtette a kvantumstatisztikának és a termodinamika harmadik főtételének szilárd kísérleti alapjait, érthetővé téve az utóbbi törvénynek látszólag ellentmondó kivételeket. Giauque és Herrick L. Johnston fedezte fel a 17 és a 18 tömegszámú oxigénizotópot. Az anyagok abszolút nulla fokhoz közeli hőmérsékleteken mutatott tulajdonságainak vizsgálatáért 1949-ben kémiai Nobel-díjat kapott.

Angol vegyész, Nobel-díjas
Az oxfordi Somerville College-ban töltött évei alatt 1928-31-ig kezdte meg krisztallográfiai vizsgálatait. Majd Cambridge-ben 1932-34-ig munkatársával elkészítette az első röntgendiffrakciós felvételt a pepszin nevű fehérjéről, valamivel később pedig a szterinek vizsgálatával foglalkozott. 1934-ben oktatóként tért vissza Oxfordba, végül emeritus professzor lett, a Royal Society (Királyi Társaság) professzora 1960-77-ig, 1970-től a Bristoli Egyetem kancellárja, 1977-től az Oxfordi Wolfson College tagja. 1942-1949-ig a penicillin szerkezeti elemzésén dolgozott. 1948-ban munkatársaival elkészítette az első röntgenfelvételt a B₁₂-vitaminról, amely a legbonyolultabb nem fehérje jellegű vegyületek egyike, végül teljesen meghatározták a molekula atomi szerkezetét, ezért 1964-ben kémiai Nobel-díjat kapott. 1969-re elvégezte az inzulin háromdimenziós elemzését is.

Mérnök, műegyetemi tanár
Oklevelét az Institutum Geometricumban nyerte 1844-ben. 1847-ben a József Ipartanoda fizikatanára. 1857-ben az újonnan alakult Joseph Polytechnikum tanára lett. 1871-ben alakult meg a József Műegyetem, ő volt az első rektora. 1872-ben a közoktatási tanács alelnöke, 1874-től a tanárképző intézet igazgatója és a tanárvizsgáló bizottság elnöke volt. Az 1875-76 és 1878-79. tanévben ismét a műegyetem rektora. A Természettudományi Társulatnak 1865-től 1872-ig elnöke, 1885-től a főrendiház tagja. Jelentős érdemeket szerzett a magyar technikai oktatás kifejlesztésében. 1858-tól az MTA tagja.

Fizika- és matematikatanár
Egyetemi tanulmányait részint a kolozsvári, részint a budapesti egyetemeken végezte. 1878-ban került a nagybecskereki kegyesrendi főgimnáziumba, ötévi tartózkodás után visszatért Erdélybe, és a Kolozsvári Református Kollégiumban természettant, mennyiségtant és csillagászatot tanított, emellett a természettani múzeum őre, és az elöljárósági és tanári gyűlések jegyzője volt. Az első magyar nyelvű spektroszkópiakönyv szerzője.

Gépészmérnök, egyetemi tanár
1930-ban a budapesti műegyetemen szerzett gépészmérnöki oklevelet. A gazdasági válság idején 1932-1936-ig a Honvédelmi Minisztériumban műszaki rajzoló volt. 1936-1945-ig a diósgyőri gyárban a sajtoló műhely vezetője. 1945-1949 között a MÁVAG diósgyőri kohászati üzemeiben az öntödei osztály, majd a metallográfiai osztály laboratóriumának a vezetője. 1942-1949 között a miskolci Gépipari Középiskolában, 1948-tól az Állami Műszaki Főiskola diósgyőri vaskohászati tagozatán tanított. 1949-ben nevezték ki a BME Gépészmérnöki Karára. 1952-től nyugdíjba vonulásáig tanszékvezető a műszaki mechanika tanszéken. 1951-1960-ig a BME oktatási rektorhelyettese, jelentős szerepet játszott a felsőoktatási reform munkálataiban. Számos hazai és külföldi szakfolyóiratban publikálta a szilárdságtan, a műszaki lengéstan és a rugalmasságtan körébe vágó tanulmányait.

Csillagász
A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen tanult 1926-30-ig, 1936-ban doktorált fizikából, az MTA Csillagászati Kutató Intézet főmunkatársa. 1933-tól a budapesti Svábhegyi Csillagvizsgáló Intézet munkatársa, ahol a rövid periódusú (RR Lyrae, delta Cephei) változócsillagok megfigyelésében és feldolgozásában ért el jelentős eredményeket. A csillagok fényesség ingadozásának nagyságának nagyságában és menetében fellépő változások tanulmányozásával nemzetközi elismerést szerzett. Tanulmányainak egy részét férjével, Detre Lászlóval közösen publikálta.

Olasz matematikus, utazó
Rómában jogot, Firenzében filozófiát és matematikát tanult, 1577-ben pedig missziós küldetéssel - Goa és Cochin érintésével - indult el Kínába. Udvari emberként, mandarinná történő kinevezése idején nagy népszerűségre tett szert, hiszen mintegy húsz kínai nyelvű munkájában számos olyan geometriai, matematikai, csillagászati ismeretet közvetített, amely idegen volt a kínai tudomány számára, tapasztalatairól pedig a keresztény olvasóközönség számára több útleírást, beszámolót is készített.

Orosz matematikus
1902-ben fejezte be egyetemi tanulmányait Szentpéterváron. Itt tanított 1917-ig, majd 1922-ig a Krím félszigeten volt egyetemi professzor. 1922-től Kievben lett a matematikai fizika professzora. Fő területe az interpolációelmélet, a differenciálegyenletek megoldásának numerikus módszerei, ezen a területen a hibák becslésének igen hatékony módszereit dolgozta ki. Fő műve a tanítványával, Nikolaj Bogoljubovval írott könyve a nemlineáris mechanika alapvetéséről. Közös munkájuk eredménye a Krilov-Bogoljubov-tétel, és az oszcilláló folyamatok vizsgálatában alkalmazott Krilov-Bogoljubov-módszer.

Bányamérnök
Győrben jogot, majd 1837-1839-ben Selmecbányán bányászati tanulmányokat végzett. 1843-1845 között Bécsben folytatta természettudományi, műszaki tanulmányait. Visszatérve 1846-ban kincstári szolgálatba lépett. 1850-ben a selmecbányai akadémia ideiglenes, 1855-től az építészet és az ábrázoló geometria r. tanára. 1873-tól az akadémia igazgatója volt. Szakcikkei a Berg- und Hüttenmännisches Jahrbuchban, azonkívül a Bányászati és Kohászati Lapokban jelentek meg. Unokája Pattantyús-Ábrahám Géza gépészmérnök, akadémikus.

Erdőmérnök, botanikus, egyetemi tanár
1890-ben a selmecbányai erdészeti főiskolán végzett. 1894-től a főiskolán tanársegéd, majd adjunktus. Közben 1896-1897-ben Münchenben tanult tovább, 1899-ben a kolozsvári egyetemen bölcsészdoktorátust szerzett. 1901-ben európai tanulmányúton járt, azután a selmecbányai főiskolán a növénytan előadója lett. 1903-ban Berlinben és Koppenhágában végzett botanikai tanulmányokat. 1918-tól a budapesti műegyetemen ny. r. tanár és az akkor létesített növényrendszertani, növényföldrajzi intézet vezetője. A fás növények szövettanával, mikológiával és patológiával, később teljesen a növényrendszertani, növényföldrajzi és ősnövénytani kérdések vizsgálatával foglalkozott. 1909-től az MTA tagja.

Olasz vegyész
Pisában 1845-46 Raffaelle Piria asszisztense volt, aki először készített szalicilsavat. 1849-ben Párizsba ment. Michel-Eugène Chevreul laboratóriumában 1851-ben részt vett a ciánamid előállításában. Ugyanebben az évben a piemonti Alessandriában a kémia és a fizika professzora lett. Itt fedezte fel 1853-ban, hogy ha benzaldehidet tömény alkohol-hidroxiddal kezelnek (Cannizzaro-reakció), akkor egyenlő mennyiségben keletkezik benzil-alkohol és a benzoesav sója. 1855-től a kémia professzora lett Genovában. 1858-ban kimutatta, hogy a párolgó keverék molekuláiban levő elemek atomsúlya kiszámítható a gázokra vonatkozó Avogadro-törvény alapján. Felfedezésével 1891-ben kiérdemelte a londoni Royal Society Copley-érmét. A szervetlen és szerves kémia professzora volt Palermóban 1861-1871 között, az aromás vegyületeket és az aminokat tanulmányozta. A Római Egyetemen 1871-ben nevezték ki a kémia professzorává, ugyanebben az évben az olasz szenátus tagja lett.

Francia vegyész
A párizsi egyetemen fizikát és kémiát tanult, majd főiskolai tanár lett. A Sorbonne-on doktorált 1863-ban. 1867-től a grenoble-i egyetemen tanított, 1870-től kémiaprofesszor volt. Az oldatok vizsgálatával foglalkozott. Levezette az oldószer fagyáspontcsökkenése és az oldott anyag molekulatömege közti összefüggést, felállította a Raoult-féle törvényt. Vizsgálta az oldatok forráspont emelkedését, kompresszibilitását, valamint a reakcióhőket, galvánelemek elektromotoros feszültségét.

Angol-amerikai csillagász
1919-ben ösztöndíjat nyert a Cambridge-i egyetemre, ahol botanikát, fizikát és kémiát tanult. Eddington irányította figyelmét a csillagászat felé. Mivel ebben az időben Cambridge-ben nők nem szerezhettek Ph.D. fokozatot, Amerikában, a Harvard obszervatóriumban pályázott meg egy ösztöndíjat. Munkáját mindvégig a Harvard obszervatóriumában végezte. Az első nő volt, aki a Harvard egyetemen csillagászatból doktori fokozatot szerzett. Disszertációjában kimutatta, hogy az elemek közül a csillagokban a hidrogén fordul elő a legnagyobb mennyiségben. 1934-ben összeházasodott Szergej Gaposkinnal, aki ugyancsak a Harvard obszervatóriumban dolgozott. Ettől kezdve közösen publikáltak.

Mennyiségtan- és természettantanár
1877-ben a budapesti egyetemen tanári oklevelet szerzett, utána a galgóci polgári iskola igazgatója, 1883-tól a pozsonyi állami tanítóképző tanára, 1896-tól a kolozsvári állami tanítóképző igazgatója volt. A gyakorlati oktatás terén itt jelentős újítása volt a méhészet és gyümölcstermesztés tanítása. Egyik kezdeményezője volt a magyarosítási törekvéseket tükröző Felvidéki Közművelődési Egyesület létrehozásának, melynek alapszabályait is ő dolgozta ki. Széles körű irodalmi működést fejtett ki a matematika és a neveléstudomány terén. Számos tankönyvet írt.

Francia vegyész, fizikus
Tanulmányait Párizsban végezte. Berthollet tanítványa volt, később pedig asszisztense lett. 1808-ban légköri vizsgálatok során felfedezte a róla elnevezett térfogati törvényt, melyet sav bázis reakcióknál is megvizsgált és észrevette, hogy pl. az ammóniagáz, mint bázis a savval szintén egyszerű térfogatviszonyok szerint reagál. Ez a megállapítás vezette aztán el a többszörös súlyviszonyok törvényéhez. Megfigyelte azt is, hogy a tömény kénsav a nitrogén monoxidot feloldja és megfelelő torony segítségével a nitrózus gázokat újra fel lehet használni. Ezeket az ún. Gay-Lussac-tornyokat még ma is használják, s hosszú ideig az ólomkamrás kénsavgyártás volt az egyetlen olyan módszer, mellyel kénsavat tudtak előállítani. Fizikából az ideális gázok hőtágulására vonatkozó törvények, valamint a gázok szabad tágulásának kísérleti vizsgálata őrzik nevét a középiskolai és az egyetemi oktatásban.

Bányamérnök, egyetemi tanár
Bányamérnöki oklevelét a műegyetem soproni bányamérnöki karán szerezte 1942-ben, ahol 1947-ig a geodéziai és bányaméréstani, majd a mechanikai tanszéken adjunktusként oktatott. 1948-52-ben a borsodi és az ózdi bányakerületekben üzemvezető. Tervei szerint fejlődött nagyüzemmé a farkaslyuki szénbányászat, és megvalósult a vízdús homokok alatti fejtési rendszer Égercsehiben. 1964-től egyetemi tanár a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem bányaműveléstani tanszékén. 1971-1978 között a földtan teleptani tanszéket vezette. Tudományos és oktatói tevékenysége a kőzet- és talajmechanikára, a biztosítószerkezetek mechanikájára és a műszaki földtan egyéb területeire terjedt ki. Kezdeményező szerepe volt az egyetemi bányamérnöki továbbképző tanfolyamok beindításában.

Gépészmérnök, matematikus, egyetemi tanár
1938-tól kezdve a Műegyetem gépészmérnök hallgatója, ezzel egyidejűleg a pesti Tudományegyetemen csillagászatot és fizikát tanul. Első tudományos sikere is erre az időre esik az általa "Transylvania"-nak elnevezett és nemzetközileg is bejegyzett kisbolygó felfedezésével. 1942-ben a Műegyetem Ábrázoló Geometria Tanszékére került tanársegédnek, e munkája mellett a Posta Kísérleti Intézetben is dolgozik a későbbi Nobel-díjas Békésy György munkatársaként. 1952-ben a Gépészmérnöki Karon szerveződő Ábrázoló Geometria Tanszék vezetője lett. 1962-ben nevezik ki egyetemi tanárrá. Az Ábrázoló Geometria (később Geometria) Tanszéket 1986-ig vezeti. 1981-1987 között a Gépész-mérnöki Kar dékánja. 1990-ben Apáczai Csere János díjat kap tanári tevékenysége elismeréseként. Tudományos munkásságát a geometria alapjainak és a Bolyai-Lobacsevszkij geometria kutatásának szentelte, amellyel nemzetközi viszonylatban is komoly elismerést szerzett.

Német csillagász, matematikus
Bár rendszeres főiskolai képzést nem kapott, kitűnő matematikai készsége révén az altonai csillagvizsgáló asszisztense lett 1826-ban. Továbbképezve magát Friedrich W. Bessel mellett megszerezte a doktori fokozatot a königsbergi (ma: Kalinyingrad) egyetemen. 1834-től Hamburgban, majd 1839-től az oroszországi Pulkovói Császári Obszervatóriumban dolgozott. Innen hívták meg 1849-ben a königsbergi egyetem tanárává. 1854-ben az altonai obszervatórium igazgatója lett. Haláláig szerkesztette az "Astronomische Nachrichten" c. folyóiratot. Fő munkaterülete a számoló-csillagászat volt, elméletileg meghatározta a Föld tengelyének "billegését", a nutációt. Nevéhez fűződik a mérési hibák megállapítására szolgáló Peters-formula. A londoni Királyi Csillagászati Társaság aranyérmével jutalmazták. Fia, Carl Friedrich Wilhelm Peters folytatta apja munkáját, kettőjükről egy holdkrátert neveztek el. (Bartha Lajos)

Német fizikus, optikus
1896-ban Göttingenben doktorált Woldemar Voigtnál. 1899 és 1938 között a jénai Zeiss Művek optikusa, 1907 és 1938 között a mikroszkópia részleg igazgatója volt. Eközben 1918 és 1940 között a jénai Friedrich Schiller egyetem professzoraként optikai előadásokat tartott. 1902-ben Richard Zsigmondyval kifejlesztették az ultramikroszkópot, 1925-ben utóbbi többek között ezért nyerte el a kémiai Nobel-díjat. 1908-ban August Köhlerrel megalkották a fluoreszcencia-mikroszkópot. Jelentős eredményeket ért el a mikrofotográfiában is. (Piriti János)

Brit matematikus
Tanulmányait Etonben kezdte, itt nyilvánult meg a matematika iránti érdeklődése. Tanulmányai befejeztével pénzügyi területen kezdett dolgozni. 1928-ban Princetonba ment, ahol 3 évig geometriai tanulmányokat folytatott. Oswald Veblen irányítása mellett Ph.D. vizsgát tett, majd utána közösen megírták geometria-monográfiájukat, ami a topológia területén klasszikussá vált. 1933-ban Oxfordban a Balliol College tagja lett. 1934-ben megnősült. A 2. világháború alatt az Admiralitásnak dolgozott, kezdetben tengeralattjárókkal kapcsolatos műveleti kutatásokat végzett, majd kódfejtőként. 1947-1960-ig Oxfordban a Magdalen College professzoraként dolgozott. 1953-1955 között a Londoni Matematikai Társaság elnöki tisztét töltötte be. Emlékére két díjat is létrehoztak, a Whitehead-díjat és a Whitehead Senior díjat. Az 1950-es években R. Maxwell támogatásával megalapította a Topology szakfolyóiratot, aminek első számát már nem érhette meg. Ő írta le a CW-komplexus definícióját, több topológiai fogalom bevezetése fűződik a nevéhez, amiket standardekként használnak.

Lengyel matematikus
A varsói egyetemen tanult, Mazurkiewicz vezetésével készítette el doktori disszertációját. Ulammal való, hosszabb idejű együttműködése során jelentős eredményeket értek el. A 2. világháború alatt az ún. "földalatti egyetemen" tanított, a németek rövid időre le is tartóztatták. A háború után jelentős szerepe volt az egyetem újjászervezésében. 1956-ban a Lengyel Tudományos Akadémia Matematikai Intézetének igazgatóhelyettese lett. Munkaterülete mindvégig a topológia volt. Nevéhez fűződik a Borsuk-probléma és a Borsuk-Ulam-tétel.

Orvos, szemész, egyetemi tanár
Orvosi oklevelet Budapesten szerzett 1909-ben, szemész szakképesítést nyert 1912-ben. 1909-1913-ban a budapesti, 1913-1920-ban a kolozsvári egyetem orvosi karán klinikai orvos, tanársegéd volt. 1921-1950 között a szegedi egyetem szemészeti klinikáján adjunktus volt, majd 1925-től egyetemi ny. r. tanár, Imre József utódaként tanszékvezető. Az orvostudományi kar dékánja három alkalommal és az egyetem rektora (1935-1936, 1948-1949) volt. A Szemészet c. szaklap szerkesztőbizottsági tagja, valamint több tudományos társaság, ill. bizottság tiszteletbeli elnöke. Fő kutatási területei a szem egyensúlyzavarának, proteinterápiájának, a kamilla hatóanyaga gyógyászati alkalmazásának, a retina betegségeinek témakörét ölelték fel. Számos szakközleménye jelent meg a hazai és külföldi folyóiratokban.

Orvos, egyetemi tanár
Orvosi tanulmányait a bécsi és párizsi egyetemeken végezte. Oklevelét 1929-ben Bécsben szerezte. Ugyanott a Wenkebach-klinikán, majd Darmstadtban és Ratiborban, 1931-1944 között a budapesti zsidókórházban dolgozott. 1945-től az Országos Társadalombiztosító Intézet orvosigazgatója. 1950-ben előbb a Tétényi úti, majd az István Kórház belosztályának vezető főorvosa. 1957-től haláláig az Országos Kardiológiai Intézet igazgatója. 1959-től egyetemi tanár, a IV. sz. belklinika igazgatója. Keringési betegségekkel, kardiológiával foglalkozott. Egy külföldi kongresszuson halt meg. 1997-től nevét viseli az Országos Kardiológiai Intézet.

Skót fizikus, amatőr csillagász, gépgyáros
Apja, Alexander Nasmyth kora ismert festője, aki műszaki kérdések iránt is érdeklődött, ami nagy hatással volt fiára. Apja kis műhelyében 17 évesen gőzgépet épített, 1928-ban országúti gőz-mobilt. Miután maga is gépgyárban dolgozott, 1836-ban H. Gaskell-el Lancashireben gépgyárat alapított. Közreműködött az angliai vasutak és gőzhajók építésében. Több gépgyári találmánya közül nevezetes, a Nasmyth-gőzkalapács jelentős technikai újdonság volt. 1856-ban visszavonult az ipari tevékenységtől, és Kent grófságban, "Hammerfield" kastélyában csillagászati távcsövek építésével és megfigyelésekkel foglalkozott. Az általa tervezett (ma is kedvelt) távcső-szerelés kényelmessé teszi az észlelő munkáját. Legnagyobb reflektora, 51cm-es főtükrével kora óriástávcsövei közé tartozott. James Carpenter csillagásszal (1840-1899) főleg a Hold a holdalakzatok formáival, keletkezésével foglalkozott. Holdtérképei alapján plasztikus modelleket készített, ezek fényképei illusztrálják Carpenterrel együtt írt, máig is értékes művét (The Moon - 1874). Tanulmányozta a napfelszín granulációit. Az Edinburghi Akadémia tagja, nevét egy holdkráter viseli. (Bartha Lajos)

Mezőgazdász, egyetemi tanár
Manninger Gusztáv Adolf fia és rokoni kapcsolatban állt Cserháti Sándorral is. A József Nádor Műszaki Egyetemen 1933-ban okleveles mezőgazda diplomát szerzett, majd a budapesti tudományegyetemen zoológiai tárgyakat hallgatott és ebből doktorált 1934-ben. Dolgozott a Földtani Intézetben, tanított Fehér Dániel mellett Sopronban a Bánya- és Erdőmérnöki Főiskolán. 1937-1938-ban Göttingenben növénytermesztési előadásokat hallgatott. 1938-tól a debreceni, majd a keszthelyi Gazdasági Akadémián oktatott, 1950-ben a gödöllői egyetem növényvédelmi állattani tanszékének vezetője volt. 1957-ben a Növényvédelmi Kutató Intézethez került, majd 1969-től 1976-ig a keszthelyi Agrártudományi Főiskola tanára volt. Kutatásai a szántóföldi növények - elsősorban a cukorrépa és a lucerna - állati kártevőinek vizsgálatára, a kártevők megjelenésének előrejelzésére irányultak.

Kanadai csillagász
A Brit-Columbiai (Kanada) Egyetemen tanult, és szerzett tudományos fokozatokat, 1932-ben az USA-ban végzett tanulmányokat. 1935-től a Dominion Astrophysical Observatory munkatársa, főleg csillagászati molekuláris spektroszkópiával foglalkozott. A csillagközi gázfelhők hőmérsékletének meghatározása terén végzett jelentős munkát. Kimutatta, hogy a szén-nitrogén ciklus az ún. hideg széncsillagok energiaforrása. A kanadai Királyi Csillagászati Társaság vezetőségi tagja volt, a Dominion Astrophysical Observatory nagy távcsövét róla nevezték el. Egy holdkráter is őrzi a nevét. (Bartha Lajos)

Matematikus, egyetemi tanár
Tanulmányait Kassán és Budapesten végezte, majd államköltségen a berlini, párisi és jénai egyetemeken egészítette ki szakismereteit. Azután több helyen tanár. 1892-ben a gyakorló főgimnázium tanára. 1893-ban a budapesti tudományegyetemen magántanár. 1895-ben a II. ker. egyetemi főgimnázium igazgatója és a Ferenc József-nevelőintézet kormányzója lett, 1907-től a vallás- és közoktatásügyi minisztériumban működött, miután már előzőleg udvari tanácsossá nevezték ki. Tudományos munkássága főként számelméleti kérdésekre terjedt ki.

Piarista matematika- és fizikatanár
A váci Piarista Gimnáziumban tanult. 1924-1929 között a budapesti tudományegyetemen tanult, matematika-fizika szakos tanári diplomát szerzett. Közben teológiai tanulmányokat is folytatott. 1929-ben doktorált. 1929-1948 között a szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium, a veszprémi, a debreceni, a szegedi, a tatai, a sátoraljaújhelyi, a kecskeméti, a váci Piarista Gimnázium tanára. A piarista rend magyarországi feloszlatása után 1949-től 1950-ig kisegítő lelkész volt Pesterzsébeten, a katolikus parókián. 1950-ben kilépett a piarista rendből. További sorsa nem ismert. Érdeklődési területe az algebra. Tudományos munkássága Rados Gusztáv és Bauer Mihály vizsgálataihoz kapcsolódott.

Földrajztudós, egyetemi tanár
Tanulmányait a budapesti tudományegyetemen végezte. 1927-ben a debreceni egyetem Földrajzi Intézetében Milleker Rezső mellett tanársegéd. A 30-as évek első felében a Sorbonne ösztöndíjasa volt s tanulmányútjain bejárta Európa nagy részét. A 30-as évek második felétől jelentek meg a magyar városokról morfológiai, tanulmányai. 1940-től a budapesti tudományegyetem emberföldrajzi tanszékének ny. r. tanára, a Magyar Földrajzi Társaság alelnöke. A 2. világháború után Bulla Bélával megírta a Kárpát-medence földrajzát, majd a Szovjetunió földrajzát. Emellett az időközben általános gazdaságföldrajzi tanszékké átszervezett tanszéke hallgatói részére több jegyzetet is írt. Településföldrajzi munkásságában olyan szintetikus felfogáshoz jutott el, amelynek elméleti és módszertani alapjai e tudományág további fejlődéséhez is alapot nyújtanak.

Matematikus, egyetemi tanár
Tanulmányait Kolozsváron végezte. Itt szerzett tanári diplomát 1936-ban, s itt doktorált 1947-ben. 1937-től a kolozsvári r. k. főgimnáziumban tanított matematikát. 1941-től tanársegéd, 1948-tól előadótanár, majd nyugalomba vonulásáig professzor volt a kolozsvári egyetemen. 1957-70-es évek közepéig a kolozsvári Matematikai és Fizikai Lapok főszerkesztője volt. Érdeklődésének középpontjában a valószínűségszámítás, a matematikai logika, valamint a matematika a népgazdaságban való alkalmazásának problémái álltak. Kibernetikai és információelméleti szakmunkákat fordított oroszból és románból magyarra.

Vajdasági magyar atomfizikus
1964-ben szerzett a belgrádi Elektrotechnikai Kar Atomfizikai Tanszékén diplomát, majd 1968-ban Belgrádban magiszteri fokozatot 1973-ban pedig doktorátust atomfizikából. 1964-től a belgrádi Egyetem tudományos munkatársa, tanársegéd, docens, majd tudományos főmunkatárs, egyetemi rendkívüli tanár. 1970-1973-ig vendégkutatóként Amerikában dolgozott. Hosszú ideig munkatársa volt a belgrádi Kémiai-technológiai Intézetnek is. Újvidéken a nyolcvanas években a Villamossági Karon oktatott, magyar nyelven is. Együttműködött az MTA Központi Fizikai Kutatóintézetével. Tagja volt a Magyar Tudományos Akadémia határon túli köztestületének, a Magyar Professzorok Világtanácsának, valamint az amerikai fizikusok társaságának is. A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének (VMDK) alapító tagja, hosszú ideig köztársasági képviselő. A Magyarok Világszövetsége (MVSZ) Védnöki Testületének tagja, az MVSz Jugoszláviai Országos Tanácsának elnökségi tagja. Több nemzetközi konferencián tartott előadást Franciaországtól Japánig, szakmunkáira világszerte hivatkoznak.

Lengyel születésű amerikai matematikus
Egyetemi tanulmányait Breslauban kezdte, majd 1915-től a Bécsi Egyetemen folytatta. 1920-ban mérnöki diplomát szerzett. 1921-ben beiratkozott a Berlini Egyetemre, ahol matematikai tanulmányaira és további munkájára nagy hatással voltak Richard von Mises és Erhard Schmidt professzorok. Schmidt irányítása mellett dolgozta ki 1922-ben doktori értekezését. Hitler hatalomra jutásakor el kellett hagynia az országot. 1934-ben az oroszországi Tomskba, majd 1936-1937-ben Tbiliszibe, 1937-ben Párizsban költözött, itt az Institut Henri Poincaré-n írta meg 2 kötetes monográfiáját a komplex analízisről. A 2. világháború kitörésekor az Egyesült Államokba települt át. Massachusetts Institute of Technology-n Cambridge-ben tartott előadásokat. Később New York City Yeshiva College-ben tanított, majd Providence-ben a Brown University-n. 1945-től a Harvardon csatlakozott von Mises-hez. 1950-től a Stanford Egyetemen folytatta munkáját. Mozgalmas munkássága alatt számos - a matematika területén fontos könyvet jelentetett meg. Fő eredményeit a potenciálelmélet területén érte el, fontos az általa bevezetett Bergman-féle magfüggvény.

Amerikai fizikus, tankönyvszerző
New York Brooklyn városrészében járt középiskolába, majd Manhattanben a City College hallgatója volt. Ezzel a főiskolával élete végéig megmaradt a kapcsolata, több mint negyven éven át tanított itt. Közben a Columbia Egyetemen megszerezte a Ph.D. fokozatot fizikából, majd Princetonban kutatott K.T.Compton (az idősebb Compton testvér) irányításával és Berlinben is töltött egy évet a Vilmos császár (ma: Max Planck) Intézetben. 1937-ben jelent meg Heat and Thermodynamics című egyetemi tankönyve, s ez hamarosan meghozta számára az ismertséget, nemcsak az Egyesült Államokban. Az Amerikai Fizikatanárok Társulatának (American Association of Physics Teachers, AAPT) legrangosabb díját, az Oersted Medalt 1956-ban nyerte el. Ekkor már csaknem egy évtizede forgalomban volt Francis Sears-szel közösen írt College Physics c. két kötetes könyvük, melyet a világ számos nyelvére lefordítottak. E főiskolai tankönyvnek matematikailag igényesebb változata University Physics címmel 1964-ben jelent meg először, azóta ennek is számos kiadása elfogyott. Mark Zemansky fizikusnak és pedagógusnak egyaránt kiváló volt; mind tanítványaival, mind kollégáival mintaszerű emberi kapcsolatban sikerült maradnia egész életén át. (Dr. Radnai Gyula)

Jezsuita csillagász
Az összehasonlító nyelvtudomány egyik megalapozója. A nagy földbirtokkal rendelkező Fejér-megyei család gyermeke 16 évesen kérte felvételét a Jézus-társaságba. Tanulmányairól és pályakezdéséről keveset tudunk, 1762-ben a bécsi Egyetemi Csillagvizsgálóban Hell Miksa mellett gyakornok, két évvel később kinevezték a nagyszombati Magyar királyi Egyetem csillagász-adjunktusává, de már 1768-ban Hell munkatársa az Észak-Norvégiában, Vardő szigetére, a Vénusz átvonulására küldött expedíció idején (1768-70). Nagy része volt a megfigyelések sikerében, és a nagyon széles körű földrajzi, geofizikai, természetrajzi vizsgálatokban. Hell ösztönzésére kezdte tudományosan vizsgálni a magyar és lapp nyelvek rokonságát, e tárgyról közölt műve (Demonstratio. Idioma Ungarorum et Lapponum idem esse: A magyar és a lapp nyelv hasonlóságának bizonyítása) a finn-ugor összehasonlító nyelvtudomány alapvetése (Koppenhága, majd Nagyszombat, 1770). Itthon azonban többen elutasítóan fogadták, ezért ilyen irányú munkásságával felhagyott. 1778-ban a Budára telepített nagyszombati csillagvizsgáló adjunktusa, ekkor írta összefoglaló kézikönyvét a csillagászat alapjairól (Idea astronomiae, Buda, 1778). Mivel nem nyerte el a magyar "Királyi csillagász" tisztjét, végleg visszavonult, és szinte elfeledetten hunyt el. Emlékszobra Tordason áll, emléktáblája a norvégiai Vardo-sziget régi erődjén. (Bartha Lajos)

Orvos, egyetemi tanár
Előbb jogot tanult, majd a szabadságharc idején Görgey Artúr honvéd kapitánya. Orvosi tanulmányait 1850-ben kezdte meg és 1854-ben fejezte be Bécsben. Külföldi egyetemeken folytatott tanulmányútja után Lembergben telepedett le, ahol 1860-ban a természet-gyógytan magántanára. Atyjához híven ő is homeopata orvos. 1861-ben visszatért Magyarországra. 1873-tól 1905-ig a hasonszenvészet rk. tanára a budapesti egyetem orvosi karán, a Bethesda és budapesti Rókus közkórház főorvosa. Semmelweis Ignác tanainak népszerűsítője volt. Sokat tett az elhanyagolt testgyakorlás felkarolása érdekében. 1863-ban létrehozta az első magyarországi nyilvános tornacsarnokot, 1865-ben megalapította a Pesti Tornaegyletet, melynek első elnöke volt.

Vízépítő mérnök, műegyetemi tanár
1890-ben a budapesti műegyetemen szerzett mérnöki oklevelet, 1896-ban a kassai jogakadémián tett jog- és államtudományi vizsgát. 1898-99-ben Fiumében a Recina patak szabályozását végezte. 1903-tól a besztercebányai, 1909-től 1919-ig a kassai kultúrmérnöki hivatal vezetője volt. 1923-tól a műegyetem vízépítési tanszékének ny. r. tanára. Számos folyószabályozási és talajjavítási munkát tervezett, 1924-ben a Dunavölgyi Lecsapoló és Öntöző Társulat miniszteri biztosa lett. 1927-28-ban megszervezte az ország első, s az oktatás és a gyakorlat szempontjából egyaránt jelentős vízépítési laboratóriumát. 1934-35-ben a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem első rektora. Úttörő munkát végzett az alföldi talajvízszintmegfigyelő kúthálózat kiépítésével. 1936-tól az MTA tagja.

Mérnök, műegyetemi tanár
Mérnöki oklevelét a budapesti műegyetemen nyerte, majd a budapesti tudományegyetemen, Párizsban és Zürichben képezte tovább magát, 1898-ban a budapesti tudományegyetemen bölcsészdoktori oklevelet szerzett s ugyanez évben a műegyetem mechanikai tanszékére adjunktussá nevezték ki. 1913-44-ben a mechanika ny. r. tanára; 1920-tól az MTA levelező tagja, 1927-30-ban a műegyetem rektora. 1932-41-ben a minisztérium közigazgatási államtitkára. 1944 végén Németországba távozott, utóbb az USA-ban élt. Apja Szily Kálmán fizikus.

Agrármérnök, növénynemesítő
A budapesti Közgazdaságtudományi Karon mezőgazdasági tanulmányokat végzett 1930-ban. Részt vett a búzanemesítés elméleti kidolgozásában, gyakorlati megvalósításában. 1938-tól 1950-ig az Országos Növénytermelési Hivatal munkatársa, majd igazgatója volt. 1965-ben a debreceni Agrártudományi Főiskola tanára lett. Az Európai Növénynemesítők Egyesületének (EUCARPIA) 1974-től haláláig elnöke volt. Megszervezte a hazai pillangós takarmánynövényeknek és a kukorica tájfajtáinak a begyűjtését. A genetika modern módszereivel nyerhető, különféle jó eredményeket nyújtó tájfajtákat kísérletezett ki, melyekből ún. génbankot szervezett, valamint megfelelő fajták kitenyésztésével a fizikai és kémiai behatások nélkül is jól termő növényfajták termesztését szorgalmazta. 1971-től az MTA tagja.

Matematikus
1948-ban bölcsészdoktori címet szerzett, szeptembertől a Battonyai Állami Gimnáziumban tanított. Közben folytatta matematika-fizika szakos tanulmányait, diplomát 1949-ben kapott. Tanári működését Szentesen, majd Szegeden folytatta. 1954-től a szegedi József Attila Tudományegyetem Gyakorló Gimnáziumának matematika szakvezető tanára. 1960-tól az egyetem tanársegéde, majd adjunktusa. 1962-ben abszolválta a programozó matematikusszakot. 1962-63-ban az MTA Számítógépközpontjában, 1966-tól önálló programozóként - különböző budapesti számítógépközpontokban-dolgozott.

Magyar-svéd kémikus
Orvos szeretett volna lenni, de erre az akkori Magyarországon nem volt lehetősége. Párizsba utazott, onnan 1939-ben hazajött. A Svéd Királyság Budapesti Nagykövetségén vészelte át a nyilas korszakot. 1946-ban Svédországba távozott, a Wenner-Gren Intézetben asszisztensként dolgozott Olov Lindberg mellett. 1956-ban biokémiából doktorált a Stockholmi Egyetemen, majd a Werner-Grenn Intézet fiziológiai kémiai osztályát vezette 1967-ig. 1967-től 1986-ig a Stockholmi Egyetem Biokémiai Intézetének igazgatója volt. 1977-88 között a Nobel-díj bizottság tagja volt. Jelentős eredményeket ért el a sejtbiológia és a bioenergetika terén, elsősorban a mitokondriumok kutatásában, a sejtek energiatermelésével kapcsolatban. Legfontosabb eredményeit többek között a mitokondriumok energiafüggő reakcióinak vizsgálata, valamint a mitokondrium membránok topológiájának tisztázása terén érte el. Lars Ernster 1968-ig nem látogatott haza, 1968 nyarán előadást tarthatott a Magyar Tudományos Akadémián. 1986-ban nyugalomba vonult a Stockholmi Egyetemről. Ez alkalmat adott arra, hogy előadás-sorozatot tarthasson a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen a rendes biokémiai előadások keretében. 1988-ban a Semmelweis Orvostudományi Egyetem tiszteletbeli doktori címmel tüntette ki.

Csillagász
Alkalmazott matematikus diplomát szerzett az ELTE-n, majd a svábhegyi Csillagvizsgáló Intézetben dolgozott. Kisbolygók, valamint mesterséges égitestek pályaszámításait végezte, utóbbi akkoriban friss tudománynak számított. 1961-ben Hamburgban töltött egy évet, ahol megkezdte a Tejútrendszer csillaghalmazaira vonatkozó kutatásait, melyet évtizedeken át folytatott. Jelentős, Catalogue of Star Clusters and Associations című munkáját világszerte használják. A hatvanas években az amerikai Kitt Peak Obszervatóriumban ösztöndíjasként töltött munka után az ELTE Csillagászati Tanszékének vezetőjévé nevezték ki, magyar csillagászok generációi kerültek ki "keze alól". A hetvenes évek elején irányításával készült a Piszkéstetői Obszervatórium 1 méteres távcsöve. A nyolcvanas években a bécsi egyetem vendégprofesszora volt, később a bécsi magyar nagykövetség kulturális tanácsosa is volt. Számos nemzetközi szakmai társaságnak, jelentős folyóiratok szerkesztőbizottságainak volt tagja, emellett sok, igen színvonalas ismeretterjesztő írása is őrzi emlékét. (Piriti János)

Angol biológus
Orvosi diplomát szerzett. 1846-1850 között egy Csendes-óceáni kutató expedícióban hajóorvosként vett részt, ez idő alatt kiterjedt kutatásokat folytatott a tengeri élő szervezetek körében. 1854-től 1885-ig Londonban a Royal School of Mines tanára volt. Darwin "A fajok eredete" c. művének megjelenése után a darwini elmélet egyik első támogatója és képviselője lett. Számos biológiai és paleontológiai vizsgálattal támasztotta alá Darwin elméletét. Nevezetes, nagy figyelmet keltő vitát folytatott Oxford püspökével az elméletről. Biológiai kutatásainak eredménye a madarak osztályozásához való hozzájárulás. Sokat tett az oktatás modernizálásért Nagy-Britanniában.

Angol matematikus, tudományfilozófus
Tizenöt évesen már a londoni King's College tanulója lett. Matematikában, irodalomban, sportban jeleskedett; 18 évesen felvették a Trinity College-ba. Évfolyam-másodikként végzett, akár csak Thomson és Maxwell pár évvel korábban. 1870-ben napfogyatkozást kutatva hajótörést szenvedett. Huszonkilenc évesen már a Királyi Természettudományos Akadémia tagja. Korának tömeggyilkosa, a tbc vitte el; még 34 éves sem volt. Bolyai és Lobacsevszkij nyomdokán nemeuklideszi geometriát tanulmányozva jutott a forradalmi gondolatig: a gravitáció oka a geometriában keresendő. Általánosította a Hamilton-féle kvaterniók fogalmát; ma Clifford-Klein tereknek hívjuk az általa vizsgált algebrai, geometriai, topológiai struktúrákat. Még tanuló korából származik híres mondása: "A gondolat amely leigázza a világot, nem lehet elmélkedő, csakis tevékeny." Halála után Pearson fejezte be "Common sense of the exact sciences" című könyvét. (Hujter Mihály)

Szovjet atomfizikus
Kievben, majd matematikus bátyjával, Naum Iljics Ahiezerrel együtt Harkovban tanult. Landau intézetében Pomerancsukkal együtt a foton-foton szórást tanulmányozta, ebből született hármuk közös cikke 1936-ban a Nature-ben. 1938-ban, Landau távozása után ő lett Harkovban az elméleti fizikai intézet vezetője. 1941-től professzor lett ugyanitt, ezt a pozíciót 89 éves koráig töltötte be. 1944-52 között Pomerancsukkal a neutronszórást és a plazmafizikát vizsgálta a moszkvai Kurcsatov Intézetben. 1998-ban Pomerancsuk Díjjal tüntették ki.

Erdőmérnök, mezőgazdasági szakíró, gazdasági akadémiai tanár
Tanulmányait a bécsi műegyetemen, a magyaróvári felsőfokú gazdasági tanintézetben és a selmecbányai erdészeti akadémián végezte. Utána gazdatiszt lett, majd 1868-tól a keszthelyi első magyar nyelvű gazdasági tanintézet tanára és 1874-től igazgatója, 1884-től a magyaróvári gazdasági akadémia igazgatója. Igazgatósága alatt érte el az Akadémia fénykorát, vezetése alatt alakult meg a kutatóhelyek egész sora. Fontos szerepet játszott a hazai agrár-szakoktatás megreformálásában is, tanulmányok születtek az oktatás megújítása céljából. 1897-ben nyugdíjba vonult. Utána Budapesten a Magyar Mezőgazdasági Múzeum első igazgatója lett, 1903-ig töltötte be ezt a pozíciót.

Vegyészmérnök
A budapesti műegyetemen szerzett vegyészmérnöki oklevelet 1917-ben, majd az egyetem szerveskémiai tanszékén volt tanársegéd Zemplén Géza mellett. 1918-1941 között a Chinoin Gyógyszer- és Vegyészeti Termékek Gyárában dolgozott különböző vezető beosztásokban. 1931-ben a szerves gyógyszerkészítmények kémiai technológiája c. tárgykörben lett egyetemi magántanár Szegeden. 1941-1945 között a Chinoin vezérigazgatója volt, 1946-1978 között a Kutatólaboratórium vezetője. Emellett 1948-tól a BME-n a szerves kémiai alapműveleteket adta elő. 1971-ben Endrődi utcai magánlaboratóriumát a Chinoinnak adományozta, lehetővé téve ezzel a ciklodextrinek kémiája kutatását. Számos gyógyszer kifejlesztésében vett részt. A 2. viláhháború után fontos szerepe volt a hazai penicillingyártás megszervezésében, ezért kapott Kossuth-díjat. Nevéhez fűződik a cinkona alkaloidok rézkelátjainak a felfedezése és stabilitásuk összehasonlító vizsgálata. 1956-tól az MTA tagja.

Amerikai fizikus, mérnök
1848-tól az USA Szabadalmi Hivatalánál dolgozott. 1869-től az USA Bureau of Weights and Measures nevű hivatalának, a szabványügyi hivatal elődjének egyik osztályát vezette. Fő kutatási területe a csillagok, mint gázgömbök belső egyensúlyának tanulmányozása a termodinamika alapján. Számításokat végzett a Nap hőmérsékletére (1870), és a termodinamikai egyenletek alapján a csillagok gáztömegének nyomás, hőmérséklet és sűrűség közti kapcsolatára. Az általa felírt és a svájci Robert Emden (1862-1940) által továbbfejlesztett modell a csillagfejlődés vizsgálatát alapozta meg. Nevét a Lane-Emden egyenleten kívül a 4770.sz. kisbolygó és egy holdkráter is őrzi. (Bartha Lajos)

Olasz matematikus, fizikus
Szegény családból származott, azonban el tudta végezni a pisai egyetemet. 1892-ben a mechanika professzora lett a torinói egyetemen, majd 1900-ban a római La Sapienza egyetemen a matematikai fizika professzora. Az 1. világháborúban belépett a hadseregbe és a léghajók fejlesztésén dolgozott. 1931-ben egyike volt annak a 12 egyetemi professzornak, aki nem esküdött fel a fasiszta kormányzatra, ezért elvesztette állását és hazai tudományos szervezetekben való tagságát. Ettől kezdve nagyrészt külföldön élt, csak röviddel halála előtt tért vissza Rómába. Legjelentősebb eredményeit az integrálegyenletek és integro-differenciálegyenletek területén érte el. Az 1. világháború után a biológia matematikai modelljeivel foglalkozott, legnevezetesebb e téren a populációk kölcsönhatását leíró Lotka-Volterra egyenletek megfogalmazása.

Teológia- és fizikatanár, természettudományi író
Tanulmányait Göncön kezdte, onnan Csécsi Jánossal, a bujdosó pataki iskolával Kassára vonult. 1701-től már a Kassa külvárosába szorult iskolában tanított. 1703-tól 1707-ig rektor Miskolcon, majd külföldi akadémiákon tanult tovább. 1707-ben a sárospataki iskolához hívták meg tanárnak. Oktatómunkájának megkezdése előtt azonban újból külföldi tanulmányútra ment, hogy a kollégium tönkrement felszerelését új szemléltető és kísérletező eszközökkel korszerűsítse (Leydenben készült légszivattyú, laterna magica stb.). 1708-tól teológiát, természettudományokat és jogot tanított. Pestis áldozata lett. Ő volt az első hazánkban, aki már 1709-ben a fizikát kísérletezéssel tanította. Művei kéziratban maradtak fenn.

Orvos, sebész
1898-ban avatták Budapesten orvosdoktorrá, 1902-1906-ban gyakornok, 1907-ben rendelő orvos a János Kórházban, egyetemi magántanár a sebészeti propedeutikából, majd 1908-tól a Margit Kórház főorvosa. 1914-től 1936-ig a János Kórház sebész főorvosa. 1926-ban rk. tanár, az Eötvös Loránd Rádium és Röntgen Intézet főorvosa. 1936-ban kórházügyi előadó a belügyminisztériumban. Jelentősek az aszepszisre vonatkozó kutatásai. A rák elleni küzdelem, a magyarországi rákstatisztika egyik első megszervezője.

Villamosmérnök
Műszaki tanulmányait Németországban végezte. 1945 után rövid ideig szülővárosában egy vasüzem műszaki vezetője volt. A gödöllői Ganz Árammérőgyár alapításakor a gyár főkonstruktőrévé nevezték ki. Munkatársával, Mondl Ferenccel olyan új típusú árammérőt szerkesztett, mely világviszonylatban is az elsők közé tartozott s keresett exportcikké lett.

Osztrák csillagász
A bécsi Egyetemi Obszervatórium asszisztense, 1872-ben az Osztrák-magyar Haditengerészet Pola (ma: Pula) Obszervatóriumának vezetője, itt kezdett hozzá az addig ismert kisbolygók pálya-ellenőrzéséhez, eközben 26 új aszteroidát fedezett fel. 1880-tól a bécsi Egyetemi Csillagvizsgáló főmunkatársa, ahol újabb 100 kisbolygót fedezett fel, és elkészítette a heidelbergi Max Wolf-fal együttműködve az égi egyenlítő övezetének részletes csillagkatalógusát és térképét ("Sternlexikon", 1902). Nevét a 914.sz. kisbolygó, és egy holdkráter őrzi. (Bartha Lajos)

Skót matematikus, biológus, zoológus
Edinburgh-ban és Cambridge-ben végezte tanulmányait, 1884-től professzor az University of Dundee-nél és 1917-től professzor a Natural History St Andrew-nál 64 éven keresztül. 1917-ben megjelent könyve, az On Growth and Form (Növekedésről és formákról) nagy feltűnést keltett, többé- kevésbé kézenfekvő bizonyítékok óriási választéka arról, milyen szerepet játszik a matematika a biológiai forma és viselkedés alakulásában. A könyvet a Nobel-díjas Peter Medawar az irodalom legjobb munkájának nevezte. 1946-ban neki ítélték a Darwin Medalt, és 1937-ben lovaggá ütötték. D'Arcy Thompson-féle transzformációk - Grafikus eljárás annak bizonyítására, hogy valamely állat formája matematikailag megadható változások útján átvihető egy vele rokon másik állat formájába.

Brit fiziológus
Bayliss a londoni University College-ban és az oxfordi Wadham College-ban végezte tanulmányait. Starlinggal folytatott hosszú és gyümölcsöző együttműködése nem sokkal azután kezdődött, hogy tanári állást kapott a londoni University College-ban 1888-ban, ahol később az általános élettan professzora lett. Bayliss és Starling elsősorban a hasnyálmirigy emésztőnedvének kiválasztását szabályozó kémiai anyag - az elsőként felfedezett hormon - meghatározásáról ismert. Bayliss és Starling alkották meg a hormon kifejezést. Bayliss kimutatta, hogy a tripszin nevű enzim a vékonybélben keletkezik az inaktív tripszinogénből. Vizsgálatai alapján, az 1. világháborús sebesülésekre speciális sóinjekciókat ajánlott, számos ember életét mentve meg. Az élettan, a biokémia és a fizikai kémia területén végzett úttörő kutatásokat.

Mérnök, műegyetemi tanár, vasútépítéstani szakíró
1876-tól haláláig a Műegyetemen az út-, vasút-, víz- és hídépítészet r. tanára., 1886-89 és 1898-1900 között rektora volt. Műszaki és közlekedésügyi szakirodalmi tevékenysége egyaránt jelentős. Mint rektor a műszaki oktatás matematikai megalapozása, a gazdasági képzés kiszélesítése, valamint az oktatás, illetve a Műegyetem gyakorlati kapcsolatainak kiépítése terén végzett eredményes munkát. Vezető szerepe volt a diákszociális intézmények megszervezésében. 1891-től levelező, 1896-tól volt az MTA rendes tagja.

Építőmérnök, műegyetemi tanár
A vasbetonépítés meghonosítója Magyarországon. Magyarországra települt lengyel családból származott. A pesti műegyetemen végezte tanulmányait 1884-ben, majd ösztöndíjjal Párizsban tanult és az Eiffel-cégnél dolgozott. 1888-ban visszatért Budapestre, ahol 1889-ben mérnöki irodát nyitott. 1901-ben az első műszaki doktor, 1906-tól az út- és vasútépítéstan ny. r. tanára a műegyetemen. A Hennebique-féle szabadalmak alapján számos vasbeton szerkezetű víztornyot, hidat és más magasépítményt tervezett és épített: a kőbányai, a szegedi és a margitszigeti víztornyokat, az örményesi Temes-hidat, a Ganz Vagon és Gépgyár szerelőcsarnokát és egyéb gyár- és raktárépületeket. Tőle származnak a Lánchíd újjáépítésének tervei is. Több munkájában (Zeneakadémia, városligeti híd, szegedi víztorony) Korb Flórissal és Giergl Kálmánnal működött együtt. 1920-tól a Mérnök Egylet, 1921-től a Közmunkatanács elnöke, 1924-ben a Budapesti Mérnöki Kamara első elnöke.

Növénybiológus, növénynemesítő
A bécsi Mezőgazdasági Főiskolán mezőgazdasági mérnöki oklevelet szerzett. Doktorrá avatása után tanulmányutakat tett az USA-ban, Dániában, Hollandiában, Németországban, Jugoszláviában. Hazatérve a Büki Cukorgyárhoz került majd bérlőként gazdálkodott Lédecen (Sopronhorpács). 1930-1931-ben kezdett cukorrépanemesítéssel foglalkozni. Nagy sikereket ért el a 30-as és 40-es években a takarmányrépa, őszi árpa, olajlen és bükkönyfélék nemesítésében is. Üzemét 1950-ben államosították Sopronhorpácsi Kísérleti Gazdaság néven, vezetője továbbra is ő maradt. Az 1954-ben kutatóintézeti rangra emelkedett intézményben újabb növénynemesítési sikereket ért el a búza, rostlen, cikória, tarlórépa, őszi árpa, bükkönyfajták, a poliploid cukorrépafajták terén. 1956-ban elhagyta az országot, Ausztriában telepedett le, ahol haláláig a cukorrépa nemesítésével foglalkozott. 1949-től az MTA tagja.

Francia matematikus, fizikus
Az École Polytechnique-ben, majd az École des Mines-ben tanult. Itt kötött barátságot Clapeyron-nal. 1820-ban együtt fogadtak el meghívást egy szentpétervári, a közlekedési infrastruktúra fejlesztését célzó intézetbe. Itt fizikát, matematikát, mechanikát, kémiát és általános mérnöki tudományokat oktatott, emellett mérnöki tervezéssel, hidak tervezésével is foglalkozott. 1832-1836-ig az École Polytechnique-ban a Fizika Tanszék vezetője, emellett a Párizs-Versailles és Párizs-Saint Germain vasútvonalak építésének főfelügyelője volt. 1843-ban tagjává választotta a Francia Tudományos Akadémia. 1844-ben a Sorbonne-on a matematikai fizika tanszék egyetemi tanára 1863-ig, utána már csak a kutatással foglalkozott. Matematikai eredményei közül a görbevonalú koordináta-rendszerek általános elméletének kidolgozását tartják az egyik legfontosabbnak, jelentősek az ún. szuperellipszis görbéken (Lamé-görbék) végzett vizsgálatai. Foglalkozott a számelmélettel is. Hőtani vizsgálatokat, valamint mérnöki számításokat is végzett. Neve szerepel a hetvenkét francia tudós között az Eiffel-tornyon.

Svájci matematikus
A karlsruhei és a berlini egyetemen matematikát tanult. A baseli egyetemen doktorált 1849-ben. 1859-től haláláig gimnáziumi tanár volt Baselben, de 1865-1890 között a baseli egyetemen is előadott. Az atomelmélet és az atomspektroszkópia fejlődése szempontjából alapvető formulát fedezett fel. 1885-ben a hidrogén színképvonalainak, az ún. Balmer-sorozatnak a hullámhosszaira vonatkozó egyszerű képletet tett közzé. Arra azonban, hogy ez a formula miért igaz, 1913-ig nem született magyarázat. Akkor Niels Bohr, aki kidolgozta a hidrogénatom diszkrét energiaszintjeire vonatkozó elméletet, megállapította, hogy Balmer formulája megfelel elméletének és alátámasztja azt.

Szovjet-orosz csillagász
A moszkvai egyetemen folytatott tanulmányait követően a párizsi Sorbonne-on tanult. Pierre Janssen mellett a meudoni obszervatóriumban, majd 1906-tól 1941-ig a Pulkovói Központi Obszervatóriumban dolgozott. Elsősorban fényességmérési és színképelemzési tanulmányokat folytatott. 1909-ben kezdte meg a Mars bolygó észlelését, különböző színszűrőkkel, majd egy általa kifejlesztett spektrográffal. 1919-ben a petrográdi Egyetemen tanított asztrofizikát. Elsőként alkalmazta a színszűrőket fénymérésre, és ez úton a csillagok hőmérsékletének meghatározására. Megszervezte a Központi Obszervatórium Asztrobotanikai osztályát. Az 1941. évi napfogyatkozást Alma-Atából észlelte, ezután az Alma-Ata-i asztronautikai intézet vezetője volt. A földi és a feltételezett Mars-beli növényzet fényvisszaverésének összehasonlítására a Pamír fennsík éghajlati körülményei közt élő növényzet optikai sajátságait vizsgálta. Következtetéseit utóbb erősen elutasító kritikák érték. 1927-ben a Szovjetunió Tudományos Akadémia tagjává választották, nevét a Hold túlsó oldalának egyik krátere és a 2250.sz. kisbolygó őrzi. (Bartha Lajos)

Angol fizikus
Királyi ösztöndíjjal tanult a manchesteri egyetemen, itt később spektroszkópiával foglalkozott. 1907 és 1909 között Ernest Rutherforddal dolgozott a radon spektrumának vizsgálatán, legfontosabb közös eredményük annak kimutatása volt, hogy a radioaktív bomlásból származó alfa-részecskék-"töltéssel rendelkező hélium-atomok". 1911-től az indiai Kodaikanal Napfizikai Obszervatóriumban dolgozott, ennek 1923 és 1937 között igazgatója volt. A Nap spektrumában található színképvonalakkal, azok eltolódásának vizsgálatával foglalkozott, közben kimutatta az oxigén jelenlétét a Nap kromoszférájában. Több ázsiai expedícióban is részt vett, melyek célja napfogyatkozások során a Nap színképvonalainak tanulmányozásával az általános relativitáselmélet egyes következményeinek kísérleti ellenőrzése volt. 1937-től az isztanbuli egyetem csillagászatprofesszora volt, 1947-ben tért végleg vissza Angliába. (Piriti János)