Gyógyszerész, vegyészmérnök, egyetemi tanár
1975-ben a SOTE-n gyógyszerész oklevelet szerzett. 1977-1983-ig Gyógynövény- és Drogismereti Intézet egyetemi tanársegéde, 1984-1990-ig adjunktusa, egyúttal 1983-1990-ig a zürichi Eidgenössische Technische Hochschule Gyógyszerészeti Intézet Farmakognóziai és Fitokémiai Tanszék ösztöndíjas vendégkutatója, a módszerfejlesztési csoport vezetője. A Gyógynövénykutató Intézet igazgatója, a Gyógynövénykutató Intézet Rt. elnök-vezérigazgatója, a svájci zugi Petazon Rt. tudományos igazgatója volt. Gyógynövény-analitikával és technológiával, analitikai és preparatív kromatográfiával foglalkozott. Nemzetközileg is alapvetően új eredményeket ért el a planáris- és az oszlopkromatográfiás módszerek fejlesztése terén. A kromatográfiás rendszerek optimálására kidolgozott ún. PRIZMA-modellt, ill. az általa kifejlesztett és realizált rotációs planárkromatográfiás berendezéseket. Kidolgozta a kényszeráramlásos szilárd-folyadék-, ill. az ún. többfázisú folyadék-kivonás módszereit. 2004-től az MTA levelező tagja volt.

Orosz kertész, növénynemesítő
1888-ban kis faiskolát létesített, több mint 300 új gyümölcsfajtát nemesített. 1899-ben növényeit új, nagyobb területű gazdaságba telepítette át, ott folytatta kísérleteit. Alapos megfigyelő és szenvedélyes újító volt, ismereteit autodidakta módon szerezte. Értékes alma- és meggyfajtákat, sok más gyümölcs-, szőlő-, néhány zöldség- és dísznövényfajtát is előállított. Hibridanyagából munkatársai és tanítványai további értékes fajtákat állítottak elő. 1920-ban Lenin megbízásából megvizsgálták módszereit, gazdaságát és laboratóriumát fontos állami intézményként ismerték el. Elméletét a szerzett tulajdonságok átörökíthetőségére alapította, Gregor Mendel genetikai eredményeinek figyelmen kívül hagyásával. Számos kitüntetésben részesült, működésének színhelyét, Kozlov városát, 1932-ben Micsurinszknak nevezték el. A Szovjetunióban az ő hibridizációs elméletét, valamint annak Trofim Gyenyiszovics Liszenko által továbbfejlesztett változatát fogadták el az örökléstan "hivatalos" marxista elméletének. A Mendel-Morgan-féle elméletet "burzsoá áltudomány"-nak minősítették. Elsősorban Micsurin halála után egészen 1964-ig, Hruscsovnak a hatalomból való elmozdításáig a Szovjetunióban és az ún. "szocialista országok"-ban azokat a biológusokat, akik nem fogadták el a micsurini-liszenkói elméletet, súlyos megtorlás, állásukból való elmozdítás, sok esetben börtön, sőt kivégzés fenyegette.

Geográfus, természettudományi író, középiskolai tanár
A budapesti egyetemen 1882-ben szerzett oklevelet. 1882-1886 között a Meteorológiai Intézetnél a klimatológia asszisztense és Budapesten középiskolai tanár. Utóbb Győrött, majd ismét Budapesten tanított. Széles körű irodalmi tevékenységet fejtett ki elsősorban a földrajz és a természettudományok népszerűsítése és a tankönyvírás terén. A Révai Nagy Lexikonnak a munkatársa volt. Szerepe volt a Magyar Földrajzi Társaság fejlesztésében.

Gépészmérnök
Oklevelét a budapesti műegyetemen szerezte 1926-ban. Ezt követően a kaposvári villanytelepen üzemmérnök, 1927-ben a Ganz Hajógyárba került, ahol 1945-ig a daru- és szállítóberendezési osztályon szerkesztő mérnök, majd 1950-ig termelésfőnök, 1950-től 1961-ig főmérnök volt. Nevéhez fűződik az 5 Mp-os és 100 Mp-os úszódaruk sorozatgyártása és exportálása. Főmérnöksége idején indult meg az 5 Mp-os, 25 m gémkinyúlású portáldaruk tervezése, sorozatgyártása és exportja. Korszerűsítette a Duna-tengerjáró hajók konstrukcióit. A Ganz Hajógyárban az első hegesztett kivitelű tengeri hajó tervezését irányította és megteremtette a gyártási feltételeket.

Kísérleti fizikus
Matematika-fizika szakos tanári oklevelét 1950-ben szerezte a budapesti tudományegyetemen. 1959-ig tanársegédként dolgozott a kísérleti fizika tanszéken, ekkor művelődésügyi minisztériumi döntés alapján több kollégájával együtt elbocsátották az egyetemről. Ezután a Csepel Művekben létesített fémfizikai laboratóriumot, majd 1971-től a Fémipari Kutató Intézet anyagszerkezetvizsgálati osztályát vezette. Közvetlen emberi magatartása az egyetemen népszerű tanárrá, az iparban közkedvelt vezetővé tette. Szakmai tudását magasra értékelték tanítványai és beosztottjai is. Mind az ipari alkalmazott kutatásban, mind a fémfizikai alapkutatásban jelentős eredményeket ért el. 1969-ben lett a fizikai tudományok kandidátusa, akadémiai doktori fokozatának elérésében korai, hirtelen halála akadályozta meg. Négy gyermeke közül ketten a kutató fizikusi, ketten pedig az édesanyjuk által is követett fizikatanári pályát választották. (Dr. Radnai Gyula)

Matematikus, egyetemi docens
Tanulmányait Szegeden végezte. Egyetemi doktori szigorlatot 1972-ben tett. Tanulmányainak befejezése után az egyetemen maradt, 1977-től a József Attila Tudományegyetem algebra és számelmélet tanszékének docense. Az 1978-1979-es tanévet a Manitoba Egyetemen (Kanada) töltötte. 1985-ben Humboldt Ösztöndíjat kapott és az év elején Darmstadtba ment. Június elején néhány napos szegedi tartózkodást tervezett, utazás közben Budapest és Szeged között halálos vonatbaleset érte, melynek körülményei máig tisztázatlanok. Szűkebb szakterülete az algebra, ezen belül az ún. hálóelmélet volt. E területen ért el nemzetközi szintű eredményeket. Szerkesztőbizottsági tagja volt az Acta Sci. Math. Szeged és az Algebra Universalis nemzetközi folyóiratoknak.

Német fizikus, feltaláló, Nobel-díjas
Marburgban járt egyetemre, de Berlinben doktorált 1872-ben. Gimnáziumi tanári állást vállalt, közben megalkotta az iskolai fizikaórákon ma is előszeretettel használt, Braun-féle elektroszkópot. Kísérleti fizikusi karrierjét August Kundt támogatta. Würzburgban, majd Strassburgban lett egyetemi fizikaprofesszor, ahol a katódsugarak tanulmányozása során feltalálta és megépítette az első katódsugárcsövet, a TV képcsövek ősét. Kezdetben ezt is róla nevezték Braun-csőnek. 1898-ban alkotta meg azt a kristálydetektort, melyet Marconi és mások is felhasználtak az első rádióvevőkben. Ez volt a világon az első "tűs dióda". Tevékeny szerepet vállalt a drótnélküli szikratávíró-rendszer kifejlesztésében. A detektoros rádiókat nagy számban gyártották és fejlesztették a huszadik század elején. Nem véletlenül kapott Marconi és Braun megosztott Nobel-díjat 1909-ben. A német műszaki tudomány érdekeinek képviseletében indult 1914-ben amerikai előadó-körútra. Az első világháború kitörése után viszont már nem engedték vissza az USA-val akkor már háborúban álló Németországba. New Yorkban szabadon mozoghatott, itt is halt meg, még a háború befejeződése előtt. (Dr. Radnai Gyula)

Vízmérnök
Gépészmérnöki tanulmányait Magyaróvárott kezdte, majd Németország és Franciaország főiskoláin mezőgazdasági és vízépítési tanulmányokkal egészítette ki. Több állam vízügyi szolgálatával ismerkedett meg. Magyarországra visszatérve 1878-ban megbízást kapott az általa javasolt mezőgazdasági vízügyi szolgálat, a Kultúrmérnöki Intézmény megszervezésére, majd vezetésére. 1889-ben létrehozta a vízügyi igazgatás egységes irányítására az Országos Vízépítészeti és Talajjavítási Hivatalt (később Országos Vízépítési Igazgatóság) amit 1918-ig, nyugalomba vonulásáig vezetett. Legjelentősebb eredménye a kultúrmérnöki intézmény megszervezése volt. Az ő nevéhez fűződnek vízjogi, halászati törvények megalkotásai, a Balatoni Kikötők Felügyelőségének felállítása, valamint a Soroksári Duna-ág csatornázásának és a Budapest - Csepeli Nemzeti és Szabadkikötő építésének megkezdése. Vízgazdálkodási, folyószabályozási és mezőgazdasági vízépítési szakirodalmi munkássága jelentős. A víziutak fejlesztése érdekében kifejtett munkásságáért Wahrmann-díj kitüntetésben részesült. A Budapesti-Csepeli Kikötő zárt medencéjének bejárati zsilipjét Kvassay-zsilipnek nevezték el és emléktáblával jelölték meg.

Polihisztor, jogász, csillagász, geológus, festőművész
Pozsonyban Dohnányi Frigyes tanítványa volt. Itt ismerkedett meg az égi mechanikával. A budapesti tudományegyetem jogtudományi karán szerzett doktori oklevelet. Autodidaktaként csillagászati tanulmányokat folytatott. Nagy matematikai felkészültséggel és széles látókörű őséghajlattani szemlélettel igyekezett felismerni, ill. megmagyarázni az égi mechanika mozgástörvényeit és a pleisztocén jégkorszakok közötti összefüggéseket. Ezek ismeretében értelmezte a pleisztocén jégkorszakok kialakulását és időbeli lefolyását. Milutin Milanković elméletéből kiindulva meghatározta a Föld pályaelemeinek változásából az elmúlt 600.000 év, majd egymillió év eljegesedési hullámait. Kidolgozta a pályaelemek stabilitási pontjainak és időszakainak elméletét. Tudományos munkásságának eredményeit 70 éves korától jelentette meg.

Sebészorvos, egyetemi tanár
Budapesten végezte egyetemi tanulmányait. 1903-04-ben tanársegéd az anatómiai intézetben, majd a sebészeti klinikán működött 1908-ig. Előbb a Fehér Kereszt Gyermekkórházban sebészfőorvos, 1918-tól a pozsonyi, majd a pécsi egyetem sebészeti tanszékének tanára. 1926-tól 1945-ig a budapesti egyetem tanára és a II. sz. Sebészeti Klinika igazgatója. 1925-26-ban a pécsi, 1942-43-ban pedig a budapesti egyetem rektora. 1939-től a Felsőház tagja. Feloszlatásáig az Országos Orvosi Kamara elnöke. Orsós Ferenc professzorral együtt részt vett a katyni tömeggyilkosság áldozatainak vizsgálatában. 1945-ben a népbíróság elítélte és elmozdította az egyetemről. Évekig fizikai munkát végzett, majd orvosként kisebb konziliárusi állást kaphatott. Tudományos munkássága a nyelőcsőszűkületek plasztikai megoldásával, a csonttuberkulózis gyógyításával, csontsérülésekkel és a vegetatív idegrendszer sebészetével kapcsolatos.

Magyar születésű angol mérnök-fizikus, a holográfia feltalálója, Nobel-díjas
A Markó utcai főreálban Frank János, a szívesen kísérletező fizikatanár tanítványa volt, de egy, a müncheni Deutsches Museumba tett családi kirándulás szerettette meg vele igazán a fizikát. Műegyetemi tanulmányait Budapesten kezdte és Berlinben fejezte be. Doktori disszertációját a katódsugár oszcillográf érzékenységét növelő találmányára alapozta, majd a Siemens & Halske cégnél és itthon az Egyesült Ízzónál vállalt kutatói, fejlesztői, tanácsadói munkát. A harmincas évek második felében már Angliában dolgozott a plazmalámpán, a lapos képernyőjű televízión, a 3D-s mozi kifejlesztésén, a háború alatt az Anglia fölé berepülő ellenséges gépek felderítésén, a háború után pedig az elektronmikroszkóp leképezésének javításán. Ennek során ismerte fel a holográfia elvét, amit látható fényre csak a lézerek kifejlesztése után lehetett eredményesen alkalmazni. Ezért kapta meg csak 1971-ben az 1948-as találmányáért megérdemelt Nobel-díjat. Egyetemi oktatóként tehetséges fiatalokkal vette körül magát. Nemcsak számos új találmányt szabadalmaztatott, de alapító tagként vett részt az emberiség jövőjéért aggódó Római Klub munkájában is. "A jövő feltalálása" c. könyve 1963-ban jelent meg. 1964-től volt az MTA tiszteleti tagja. (Dr. Radnai Gyula)

Finn kémikus, pszichológus, ásványkutató
15 évesen matematikát kezdett tanulni az Åbo Akadémián, hamarosan átváltott a kémiára. 1779-ben az Uppsala Egyetemen tanult Torbern Bergman keze alatt. 1797-ben az Åbo Akadémia kémiaprofesszora lett. Ő volt az egyik első kémikus, aki laboratóriumot adott diákoknak kísérletezés céljára. Még azt is engedte nekik, hogy az ő magánlaboratóriumát is használják. Gadolin írta az első flogiszton-elmélet-ellenes kémiakönyvet a skandináv országokban. Az ytterbit nevű ásványt analizálva felfedezte az ittriumot, elindítva ezzel a ritka föld-fémek felfedezését. Általános és fizikai kémiai problémákkal is foglalkozott, az ón oxidációs állapotaival, a diszproporcionálódási reakciókkal. A finnországi kémiát európai színvonalra emelte. Tiszteletére Lecoq de Boisbaudran az általa felfedezett egyik lantanoidát gadoliniumnak nevezte el.

Angol matematikus
1881-ben ösztöndíjat nyert Cambridge-be, ahol matematikát tanult. 1886-tól oktatott az egyetemen. 1899-től az Oxfordi Egyetem professzora volt. Főként rugalmasság- és hullámtannal foglalkozott. A rugalmasságtanban és a szeizmológiában fontos szerepet játszanak a Love-féle hullámok, amelyeknek matematikai modelljét ő dolgozta ki. Az általa bevezetett Love-féle számok egy égitest alakváltozását jellemzik a környező égitestek gravitációs vonzásának hatására.

Flórakutató, agrobotanikus, egyetemi tanár
Iskoláit Budapesten végezte, 1907-ben bölcsészdoktori szigorlatot tett. Mágócsy-Dietz Sándor mellett tanársegéd, majd 1908-tól 1940-ig, nyugdíjazásáig a Vetőmagvizsgáló Állomáson működött, utóbb mint kísérletügyi igazgató. 1929-ben egyetemi magántanári képesítést szerzett. 1945-ben az Agrártudományi Egyetem mezőgazdasági növénytani tanszékén egyetemi tanár, 1949-ben újra nyugalomba vonult. A magyar flóra kutatásával és mezőgazdasági növénytannal, főleg a vetőmagvakkal foglalkozott. 1947-1949-ig az MTA tagja.

Meteorológus, geofizikus
A tudományegyetemen szerzett matematika-fizika szakos tanári diplomával 1927-ben lépett az OMFI (Országos Meteorológiai és Földmágnességi Intézet) kötelékébe. 1930-ban ösztöndíjasként német obszervatóriumok munkáját tanulmányozta. Aerológusként részt vett magaslégköri mérésekben. 1934-ben adjunktus, 1935-től az IMO (International Meteorological Organization) Aerológiai Bizottságának tagja. Szervezte és oktatta a vitorlázó repülőket. A 2. világháború közepén vette át a Prognózis Osztály vezetését. A világháború után az újrainduló polgári repülés meteorológiai biztosítása volt a feladata. 1946-ban főmeteorológus, 1948-ban nevezték ki az OMFI igazgatójává. 1950-ben az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) letartóztatta, a recski munkatáborba került, 1953-ban szabadult. Matematikusként számítóközpont vezető volt, majd az ELTE Geofizikai Tanszékén dolgozott. Tudományos tevékenységének elismeréseként 1991-ben kapta meg az Eötvös Loránd-díjat. 1993-ban MTA doktora címet kapott.

Matematikus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait az ELTE Természettudományi Karán végezte. 1951-ben matematika- fizika-ábrázoló geometria szakon tanári oklevelet szerzett. Pályáját a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen, a matematika tanszéken kezdte; itt 1965-től egyetemi tanár. 1972-től a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Matematikai és Számítástechnikai Intézetének igazgatója. Tudományos tevékenységének leglényegesebb területe a függvényegyenletek elmélete, ezen belül főként a többváltozós függvényegyenletek. Jelentős eredményeket ért el a trigonometriai, valamint a Cauchy- és Pexider-típusú függvényegyenletek általánosításai terén. A tudományos irodalomban Hosszú-féle függvényegyenletnek nevezett egyenletre vonatkozó kutatásainak sok folytatója van. 1964-től az operációkutatás, a matematikai programozás és a számítástechnika modellalkotási problémáival kezdett foglalkozni.

Repülőgép építő, géplakatos
1890-től foglalkozott a repülés kérdéseivel. Modelljei a repülés különféle módjait sikerrel utánozták. Az 1900-as évek végén már pontosan megfogalmazta a vitorlázó repülés alapelveit. Első, kiváló repülőtulajdonságokkal rendelkező gépét 1908-ban sikerült megépítenie. Ennek törzse és a szárny váza úttörő módon hegesztett acélcsőből készült. 1909-ben épült kétéltű repülőgépe felhúzható futószerkezettel volt ellátva. Ez a megoldás később az egész világon elterjedt. Tőle származik az állítható fémlégcsavar és a repülőgépek leszállási sebességét csökkentő berendezés.

Francia csillagász, tudománynépszerűsítő
Teológiát tanult, majd csillagászattal kezdett foglalkozni, 1858-tól a párisi obszervatóriumban dolgozott, majd a Bureau des Longitudes munkatársa volt. 1883-ban Juvisy-ben magánobszervatóriumot alapított, itt számos megfigyelést végzett, különösen a Marsról. 1878-ban megjelent kettős-csillag katalógusa a maga korában alapvető munka volt. Számos nagysikerű csillagászati, légkörtani és geofizikai ismeretterjesztő munkát írt, igen termékeny szerző volt. Megalapította a Francia Csillagászati Társaságot (Société Astronomique de France), és annak nemzetközi jelentőségű folyóiratát, a Bulletin de la Société de France-ot. Meteorológiai észleléseket is végzett többezer méterre emelkedő léggömb-felszállásai során. Generációk nőttek fel népszerű csillagászati könyvein, amelyeket számos nyelvre lefordítottak. Meggyőződéssel képviselte azt a nézetet, hogy a Földön kívül is vannak élőlények. (Bartha Lajos)

Amerikai villamosmérnök
1941-ben fejezte be villamosmérnöki tanulmányait a Pennsylvania-i Egyetemen, Itt kapcsolatba került John William Mauchly-val, aki tervezetet dolgozott ki - mai terminológiával - elektronikus számítógép létrehozására, amelyben felhasználta John V. Atanasoff elgondolásait is. Az amerikai hadsereg támogatásával építették meg az ENIAC számítógépet, elsősorban ballisztikai feladatok megoldására. 1945-ben Neumann János meglátogatta az ENIAC építését, s ennek során megfogalmazta a tárolt programú számítógép elvét. Az ENIAC első változata 1945-ben működött. Eckert és Mauchly újabb számítógép, az EDVAC tervezésébe kezdett. 1946-ban Mauchly-val közös céget alapítottak, megépítették az első UNIVAC számítógépet. A céget azonban pénzügyi nehézségek miatt kénytelenek voltak eladni. Eckert a továbbiakban is a számítástechnika területén működött, számos szabadalma volt. 1973-ban a Honeywell cég megtámadta Mauchly-val közös szabadalmukat, s a bíróság egy - szakmai körökben máig vitatott - végzésben Atanasoff-ot nyilvánította a számítógép feltalálójának. Eckert számos kitüntetésben és díjban részesült a számítógépek fejlesztésében végzett úttörő munkájáért.

Meteorológus, egyetemi tanár
A budapesti egyetemen matematika-fizika szakon 1891-ben középiskolai tanári, 1894-ben bölcsészdoktori oklevelet, 1907-ben magántanári képesítést szerzett. A Meteorológiai Intézetben 1891-től 1922-ig működött. 1894-től asszisztens, 1901-18 közt az ombrometriai (csapadékmérési) osztály vezetője volt. Bevezette az ún. Anderkó-féle esőmérőket. Németországi tanulmányútja után Bogdánfy Ödönnel megszerkesztette a súlyombrográfot (mérleges csapadékírót), amely a párizsi világkiállításon díjat nyert. Ő volt az első meteorológus, aki hazánkban egyetemi előadásokat hirdetett. 1920-ban meghívták a varsói egyetem tanárának. A Lengyel Meteorológiai Társaság elnökévé választotta. A Szent István Akadémia tagja volt. (Bartha Lajos)

Gépész- és közgazdasági mérnök, színpadtechnikus
Budapesten szerezte meg előbb gépészmérnöki, majd 1921-ben közgazdasági mérnöki oklevelét. 1913-1924 között a műegyetem tanszékein dolgozott tanársegédként. 1926-ban került az Operaházhoz, s ő lett az állami színházak műszaki vezetője. 1948-ig számos eredeti színpadtechnikai megoldás fűződik nevéhez. 1930-1948 között előadott az Országos Színművészeti Akadémián és az állami mozdulatművész-tanfolyamon. 1945 után irányította a megsérült Operaháznak és Nemzeti Színháznak az újjáépítését. 1948-tól előbb az Építéstudományi Intézetnél lett a középülettervező iroda osztályvezetője, majd az Általános Épülettervező Intézetnél a gépészet vezetője. 1951-től a Középülettervező Vállalatnál megszervezte a színháztechnikai szakosztályt, és vezette 1967-ig. 1951-től 1970-ig a BME Építészeti Karán meghívott előadóként oktatott színháztechnikát.

Matematikus, egyetemi tanár
Budapesten megkezdett műegyetemi tanulmányait két év után meg kellett szakítania, mert 1915-ben besorozták, 1916-ban hadifogságba esett az orosz fronton, és négy év után térhetett csak haza Szibériából. A lágerben egy kutató matematikus fogolytársától, Eduard Hellytől tanult matematikát. 1923-ban Szegeden Haar Alfréd és Riesz Frigyes tanítványaként doktorált matematikából. 1924 és 1929 között a szegedi egyetemen tanított, majd 1928-ban a Rockefeller Alapítvány ösztöndíjasaként Németországban kutatott. 1929-ben az Egyesült Államokba költözött, a Harvardon és a Rice Egyetemen dolgozott, 1930-tól az Ohio Állami Egyetemen dolgozott. 1935-ben amerikai állampolgárságot kapott. 1942-ben a chicagói egyetem vendégprofesszora volt. 1946-tól 1948-as nyugdíjba vonulásáig az Ohiói Állami Egyetem matematika tanszékét vezette. A konform leképezések, a valós analízis, a variációszámítás, a parciális differenciálegyenletek, az integrálelmélet, topológia és matematikai logika területén kutatott. Nevéhez fűződik a Plateu-probléma megoldása és a felszíni mértékek elmélete. Ez utóbbi területen továbbfejlesztette Geőcze Zoárd eredményeit.

Angol fiziológus
A londoni University College Sharpey-ösztöndíját elsőként 1871-ben elnyerő Schäfer William Sharpey angol anatómus és fiziológus tanítványaként szerzett orvosi diplomát (1918-ban, mestere iránti tiszteletből vette fel a Sharpey nevet). A University College tanára és kutatója, 1899-től 1933-ig pedig az Edinburgh-i Egyetem élettanprofesszora volt. George Oliverrel 1894-ben bemutatott kísérlete, amellyel igazolták az adrenalin létezését, fellendítette a hormonokkal kapcsolatos kutatásokat. 1916-ban kimutatta az inzulin szerepét a cukor-anyagforgalomban. 1912-ben megválasztották a British Association for the Advancement of Science elnökévé, 1913-ban lovaggá ütötték. Kifejlesztette a Schäfer-módszernek nevezett, mesterséges lélegeztetési eljárást.