Mérnök, matematikus, műszaki író
Tanulmányait a pesti Mérnöki Intézetben végezte 1821-ben. Az 1820-as évek második felében a Huszár Mátyás vezetésével folyó Dunafelmérésnél dolgozott. Innen került az építészeti igazgatóságra, melynek igazgatója lett. Mikor 1832-ben az MTA tagjává választotta, lemondott állásáról, hogy kizárólag a matematikai és műszaki tudományoknak szentelhesse idejét. Igen sok matematikai, műszaki és művelődéspolitikai tárgyú tanulmánya jelent meg. 1860-1865-ig szerkesztette az Akadémiai Értesítőt. Közgazdasági, műszaki, közlekedésügyi, zeneelméleti cikkei főként a Tudományos Gyűjteményben és a Tudománytárban jelentek meg.

Német születésű angol matematikus
Melsdorfban tanult, ezután három évig mérnök-gyakornokként Flensburgban dolgozott, ott Clebsch felfigyelt tehetségére és bíztatására beiratkozott a Karlsruheben működő Politechnicum matematika szakára. 1862-től Heidelbergben Ph.D. fokozatot szerzett, később Berlinben tanult Weierstrass és Kronecker irányításával. 1865-ben átköltözött Angliába, ott matematikát tanított, majd Londonban a College Universityn matematikaprofesszor, Hirst asszisztense. 1870-ben Hirst lemondott és helyére Henrici kapott kinevezést. 1880-tól ugyanott az alkalmazott matematika professzora lett. Érdeklődött a matematikai műszerek iránt. A William Thomson (Lord Kelvin) által javasolt elgondolás alapján egy ún. harmonikus analizátor műszert fejlesztett ki Fourier-együtthatók meghatározására. Fia, Ernst Olaf Henrici is matematikus, közös munkájukat 1912-ben publikálták.

Német botanikus, növényfiziológus
A göttingeni egyetemen doktorált 1865-ben, majd a marburgi és a bonni egyetemen folytatta tanulmányait. Oktatóként dolgozott Bonnban, Baselban, Tübingenben és végül Lipcsében. A sejtek anyagcseréjének tanulmányozása közben 1877-ben féligáteresztő hártyát készített, hogy annak segítségével vizsgálhassa az ozmózis folyamatát. Kidolgozott egy módszert az ozmózisnyomás mérésére. Az ozmózisnyomás terén végzett kutatásai a növényélettan egyik úttörőjévé tették.

Amerikai mérnök, feltaláló
Wisconsin-i Egyetem hallgatója volt Madisonban. A Harvard Egyetemen 1939-ben doktorált, majd rövid ideig ott maradt oktatni, mielőtt hadmérnöki munkát vállalt volna az USA Haditengerészeti Ellátó Hivatalnál. Társaival 1939-ben kezdett dolgozni egy olyan automatikus számológép kifejlesztésén, amely 5 számtani műveletet (összeadás, kivonás, szorzás, osztás, és az előző eredményekre vonatkoztatás) tudott végezni tetszés szerinti sorrendben, emberi beavatkozás nélkül. Az első ilyen gépet, a Mark I.-et társaival 1944 februárjában fejezték be, amely a Babbage-elveken alapult. Aiken folytatta munkáját, s 1947-ben befejezte a továbbfejlesztett, teljesen elektromos Mark II.-t.

Bányamérnök, egyetemi tanár
A selmecbányai Bányászati és Erdészeti Főiskolán szerzett oklevelet 1912-ben. 1908-tól a zsilvölgyi üzemek, 1921-től a Bánvölgyi Szénbánya mérnöke volt. 1925-ben a soproni Bányamérnöki Főiskola adjunktusa, 1932-ben rk. tanára, 1934-ben a főiskolának a budapesti műegyetemmel való egyesítésekor intézeti, majd ny. tanára. 1941-től a bányaműveléstan ny. r. tanára. Oktatómunkája mellett a bányászati tudomány több területén maradandót alkotott. Kőzetnyomási (törési) elméletét Kossuth-díjjal jutalmazták. Ismert a vízvédelmi pillérek méretezésére vonatkozó képlete, az ún. Esztó-Vendel-képlet. Behatóan foglalkozott bányamérési (Esztó-Hornoch-képlet) és bányaszellőztetési kérdésekkel. Az utóbbinak eredménye alapvető jelentőségű Bányaszellőztetés c. műve. Részt vett a szakmai egyesületekben, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesületnek 1906 óta tagja.

Szerves kémikus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait a budapesti műszaki egyetemen és a szegedi tudományegyetemen végezte. Vegyészmérnöki oklevelet 1925-ben, bölcsészdoktori oklevelet pedig 1928-ban szerzett. 1926-ban kapott állást a szegedi tudományegyetem Szerves Kémiai Intézetében, Széki Tibor mellett. Ösztöndíjasként 1927-28-ban a Berlin-Charlottenburgi Műegyetem Szerves Kémiai Intézetében dolgozott A. Schönberg vezetésével, majd 1929-ben a Grazi Tudományegyetemen, a Nobel-díjas Preglnél tanulmányozta a szerves kémia mikroanalitikai módszereit. 1941-ben a szegedi tudományegyetemen a Szerves Kémiai Intézet igazgatója is lett. 1949-ben hívták meg a budapesti ELTE szerves kémiai tanszékének élére. Első kiemelkedő tudományos eredményét az N-O acilvándorlás felfedezése jelentette. Tudományos szakterülete a természetes eredetű poliglutaminsavak kutatása volt. Felfedezte a D-glutaminsavat. Tisztán előállította a vegyületcsoport egyes tagjait, tisztázta térszerkezetüket. Megalapozta a hazai peptidkémiai kutatást. Iskolateremtő tudós volt. Eredményei elismeréséül megkapta a Svéd Kémiai Egyesület ötévenként kiadott Scheele-emlékérmét. 1946-tól az MTA tagja volt.

Angol matematikus
A cambridge-i egyetemen szerzett diplomát, majd a readingi egyetemen dolgozott, a tudományos munkája legnagyobb részét a leicesteri egyetemen töltötte. 1946-ban Ph.D.-t a londoni egyetemen szerezte. A tetráció szót Reuben Louis Goodstein alkotta meg a tetra és az iteráció szavakból. A tetráció valójában iteratív hatványozás, az első hyper operátor a hatványozás után. A tetrációt nagyon nagy számok jelölésére használják. Matematikai logikában ismert a Goodstein tétel.

Brazil kísérleti fizikus
Olasz emigráns szülők gyermeke. Sao Pauloban szerzett egyetemi oklevelet 1943-ban matematika-fizika szakon, Giuseppe Occhialini tanítványaként. Együtt mentek azután Angliába, Bristolba, ahol a kozmikus sugárzást tanulmányozva Cecil Powell kutatócsoportjában, 1947-ben fedezték fel fotográfiai nyomjelzéses módszerrel a Yukava által 1935-ben megjósolt pionokat. 1949-ben kutató professzorként tért vissza Braziliába, Rio de Janeiro egyetemére és 1967-től lett a Gleb Wataghin Fizikai Intézet professzora. Tovább kutatva a kozmikus sugárzást, tanulmányozta a nagyenergiájú ütközéseket az általa kifejlesztett és egyre finomított nukleáris emulziós lemezekkel, még a boliviai Andok hegycsúcsain is. Braziliában az ország egyik legnagyobb tudósaként tartják számon. (Dr. Radnai Gyula)

Kémikus, egyetemi tanár
A budapesti tudományegyetemen nyert 1875-ben tanári és bölcsészdoktori oklevelet. Kétévi németországi tanulmányútjáról visszatérve a budapesti műegyetemen adjunktus, 1878-ban a budapesti tudományegyetemen magántanár, majd ugyanettől az évtől a kolozsvári egyetem elméleti és gyakorlati kémiai tanszékén ny. r. tanár, egyben a kolozsvári állami vegykísérleti állomás igazgatója is volt. 1899-1900-ban az egyetem rektora. A Magyar Kémikusok Egyesületének első elnöke. Nagy jelentőségűek a molekulasúly újabb meghatározási módszereiről közölt tanulmányai. A szerves kémiai kutatás egyik hazai úttörője. 1898-ban Ceracidin néven elsőként állított elő és szabadalmaztatott benzopirillium sót. E vegyületből származtathatók a növényi színanyagok. Ez utóbbiak vizsgálatáért Willstätter és Robinson Nobel-díjat kapott. 1891-től az MTA tagja.

Fizika- és mennyiségtantanár
1886-ban szerezte meg tanári diplomáját. A Pozsonyi Főreáliskola, majd a Budapesti I. Kerületi Állami Főgimnázium tanára, 1906-tól az Országos Közoktatási Tanács titkára, később igazgatója, 1924-től főigazgatója. 1901-ben, iskolájában meghonosította (mint rendkívüli tantárgyat) a fizikai gyakorlatokat. 1908-tól középiskolai igazgató. Tőle származik az első magyar nyelvű útmutatás az iskolai fizikai gyakorlatokhoz. Számos fizika-módszertani és iskolapolitikai cikke jelent meg az Országos Középiskolai Tanáregyesületi Közlönyben.

Bányamérnök
Oklevelét a soproni Bánya- és Erdőmérnöki Főiskolán szerezte 1923-ban. 1918-1923 között az erdélyi borsai rézbányánál dolgozott, 1924-1941-ig a jugoszláviai Majdanpekben a nemzetközi jelentőségű, belga érdekeltségű rézbánya főmérnöke. 1941-1944-ig Nagybányán a Felsőmagyarországi Bánya és Kohómű Rt. műszaki vezetője volt. 1945 után a bauxit- és alumíniumtermelés újjászervezésében tevékenykedett mint a Magyar-Szovjet Bauxit-Alumínium Rt. központi bánya igazgatója. 1950-től a Bányászati Kutató Intézet érc- és kőzetosztályának vezetője. Meghívott előadóként ércelőkészítést tanított a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen, a Budapesti Műszaki Egyetemen és a Veszprémi Vegyipari Egyetemen. Munkásságának főbb területei az úrkúti mangánérc-dúsítómű hidrociklonos osztályozáson alapuló rekonstrukciója, a fehérvárcsurgói üveghomok-előkészítőmű, a sárisápi kaoliniszapolómű, a pátkai ólomcinkérc- és fluoritflotálómű voltak.

Orvos, bőrgyógyász, egyetemi tanár
Orvosi oklevelét 1918-ban Budapesten szerezte. 1910-1920 között a budapesti II. sz. Anatómiai Intézetben, 1920-28-ban a Bőrgyógyászati Klinikán, majd a Szegedi Bőr- és Nemikórtani Klinikán 1936-1940-ig dolgozott. 1939-ben tanszékvezető ny. r. tanár. 1940-től a pécsi Bőr- és Nemikórtani Klinika tanszékvezető egyetemi tanára. Kutatási területe a Lymphogranuloma venereum kórtana és a vírusok szerepe a bőr- és nemibetegségekben, a rosszindulatú bőrtumorok korai felismerése. Nevéhez fűződik a kísérletes dermatológia megalapítása Magyarországon.

Gépészmérnök, gazdasági mérnök, egyetemi tanár
1931-ben gépészmérnöki, 1932-ben közgazdasági mérnöki oklevelet szerzett a budapesti műegyetemen. 1933-tól 1936-ig a Műegyetem nemzetgazdasági és pénzügytan tanszékén Heller Farkas mellett tanársegéd. 1955-től az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem közlekedésgazdaságtani tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, 1957-től 1964-ig a közlekedésmérnöki kar dékánja. 1967-től 1970-ig az újra egyesített Budapesti Műszaki Egyetem továbbképzési rektorhelyettese. Szerteágazó közgazdaságtani munkássága kiterjedt az ipargazdaságtanra, a közlekedésgazdaságtanra, a közlekedésstatisztikára, az ökonometriára, a prognosztikára.

Német műkedvelő csillagász, csillagatlasz szerkesztő, jogász
Ingolstadban tanult, majd Augsburgban jogtudósként dolgozott, mint bíró, utóbb a városi magisztrátus tanácsosa. Tycho Brahe csillagkatalógusa alapján megszerkesztette az első, az egész égboltot áttekintő "Uranometria" c. atlaszt (Augsburg, 1603). Művében az antik csillagképeken kívül, a németalföldi hajósok adatai nyomán, feltüntette és elnevezte a déli pólus körüli, Európából nem látható csillagképeket is. Ő vezette be az egyes csillagoknak csillagképeken belüli jelölésére fényességük és égi helyzetük sorrendje szerint a görög kisbetűket (alfa, béta, stb.). Jelölésrendszere máig használatban van. Munkája oly mértékben példamutató volt, hogy a modern kor csillagatlasz szerkesztői is gyakran használják, valamilyen megkülönböztető jelzővel, az Uranometria címet. Nevét egy holdkráter is őrzi. (Bartha Lajos)

Francia feltaláló
Eleinte tanárként dolgozott. 1801-től a családi birtokot igazgatta Chalon mellett. Idősebb bátyjával, Claude-dal feltaláltak egy hajómotort, a pyréolophore-t. 1816-tól kezdve kísérletezett a camera obscurával és 1822-től számíthatjuk első sikeres próbálkozásait a fotókémiai képrögzítés terén. 1827 nyarán a fényképezés történetében általa készült először tartós fénykép, bár a felvétel tükörfordított volt. A felvétel helyszíne Niépce dolgozószobájának ablaka, kilátással az udvarra. Kísérletei eredményeként a képen a fényt a csillogó aszfalt adta, az árnyékot pedig, a lenolajos lemosás után az ón. A megvilágítási idő több, mint nyolc óra lehetett, de ez semmit sem von le a nagyszerű felfedezés tényéből. 1829-ben Daguerre-rel összeköttetésbe lépett, hogy a fotográfiák tökéletesítésén együtt munkálkodhassanak. Munkájuk gyümölcseit váratlan halála miatt már nem élvezhette.

Finn matematikus
Édesapja Leonard Lorenz Lindelöf matematikaprofesszor volt 1857 és 1874 között a Helsingforsi Egyetemen. Amikor Lindelöf matematikát ment tanulni az egyetemre 1887-ben, akkor már édesapja nem tanított ott. Az 1891-es évet Stockholmban töltötte, és 1893-1894 között Párizsban tanult, majd visszatért Helsingforsba, ahol 1895-ben doktorált. Ezután docensként tanított, majd egy göttingeni kitérő után 1902-ben adjunktussá nevezték ki és a következő évben professzor lett. 1907-től az Acta Mathematica szerkesztői tanácsának volt a vezetője. Komplex függvénytannal, differenciálegyenletekkel, variációszámítással is foglalkozott. Nevét viseli a Lindelöf-tér, Lindelöf-hipotézis, Picard-Lidelöf-féle egzisztenciatétel. Csillagászattal is foglalkozott, az égitestek mechanikáját tanulmányozta. Később felhagyott a kutatói tevékenységgel, hogy életét a tanításra és tankönyvek készítésére szentelje. A skandináv matematikáért folytatott tevékenységének elismeréseként Uppsalában, Oslóban, Stockholmban és Helsinkiben egyetemet neveztek el róla.

Német-amerikai fizikus
Bonn, Frankfurt, Göttingen, München, Párizs egyetemein tanult, Münchenben doktorált. 1921-ben. Rockefeller kutatói ösztöndíjjal dolgozott Zürichben és Rómában, tanított a berlini egyetemen. 1927-ben, Walter Heitlerrel együtt kidolgozta a hidrogénmolekula első kvantummechanikai tárgyalását. 1933-tól 1936-ig Oxfordban kutatott az Imperial Chemical Industries ösztöndíjával, majd a párizsi egyetemre ment, ahol kutatási igazgató lett. A homopoláros molekulák kötéseiről alkotott elmélete a hidrogénmolekula modern kvantumelméleti tárgyalásának a kezdetét jelentette, a modern kémia egyik legfontosabb eredményének tekintik. Testvérével, Heinz Londonnal dolgozta ki 1935-ben a szupravezetés fenomenologikus elméletét. 1939-ben vándorolt ki az Egyesült Államokba. A Duke Egyetemen (Durham, North Carolina) az elméleti kémiatanszék professzora lett, 1953-tól a kémiai fizika "James B. Duke" professzora volt. 1945-ben kapta meg az amerikai állampolgárságot. Ő volt az első amerikai állampolgár, akinek munkásságát a Holland Királyi Tudományos Akadémia Lorentz-érmével ismerték el.

Amerikai vegyész, biológus
A Berkeley Egyetemen diplomázott, majd a Chicago Egyetemen doktorált Harold Urey vezetése alatt. 1968-tól University of California at San Diego professzora volt. Munkássága az élet születését megelőző, úgynevezett prebiotikus folyamatok megismerésére irányult. Leghíresebb kísérletét 1952-ben hajtotta végre, ez az Urey-Miller-kísérlet. Még életében tanúja volt a prebiotikus kémiai új áttörésének, az elmúlt években kiderült, hogy egyszerű aminosavak a csillaközi térben is kialakulhatnak. A ma már az asztrobiológiai kutatások témakörébe tartozó felismerés mintegy keretbe foglalta munkásságát, és a Földön kívüli élet kutatásának új korszakát nyitotta meg.

Belgyógyász, egyetemi tanár
Diplomáját 1919-ben szerezte. 1920-1936-ig a budapesti egyetem III. sz. belklinikáján Korányi Sándor mellett gyakornok, később tanársegéd volt, majd egyetemi magántanári képesítést szerzett. 1937-től a bőrklinikán tevékenykedett, 1945-1967-ig a János Kórházban volt vezető beosztásban. Jelentős érdemeket szerzett a magas vérnyomás kóroktanának és gyógyításának kutatásában, valamint a terminális érrendszerben levő zárókészülékek jelentőségének vizsgálatában. Folyamatosan részt vett az orvosok továbbképzésében, különösen az Orvostovábbképző Intézet programja keretében. Magyar és idegen nyelvű szakcikkeinek száma mintegy 130.

Gépészmérnök, egyetemi tanár
A budapesti műegyetemen szerzett gépészmérnöki oklevelet 1927-ben. 1927-1930-ban állami ösztöndíjjal a párizsi Institut d'Optique-ban végzett a gyakorlati színképoptika körébe tartozó kutatásokat, a Sorbonne-on 1930-ban egyetemi doktori címet nyert. 1930-1944-ig a műegyetemen oktatott elméleti villamosságtant, elektrotechnikát, világítástechnikát. 1944-1949-ben a Ganz Villamossági Művek próbatermének vezetője. 1949-ben megalapította a Villamosipari Kutatóintézetet, amelynek nyugdíjba vonulásáig, 1969-ig igazgatója volt. Számos tudományos dolgozata jelent meg francia, angol és hazai szaklapokban, több nemzetközi konferencián vett részt előadásaival.

Mezőgazdász, növénypatológus. egyetemi tanár
1926-ban szerzett diplomát a debreceni Gazdasági Akadémián, majd a Debreceni Magyar Királyi Tisza István Tudományegyetemen doktorált. 1929-1932 között a Magyaróvári Gazdasági Akadémián volt tanársegéd. 1938-tól a debrecen-pallagi Gazdasági Akadémián rendkívüli tanárként oktatott. 1940-ben a Kolozsvári Mezőgazdasági Akadémia növénytani és növényegészségügyi tanszékének szervezésével és vezetésével bízták meg. A háborús események miatt 1944 őszén, az egyetemet Keszthelyre költöztették, 1946 őszéig itt volt az akadémia, később főiskola nyilvános rendes tanára. 1946-tól a budapesti Agrártudományi Egyetem debreceni osztályán a növényvédelmi intézet vezetője volt, majd 1949-től a kisvárdai Növénynemesítő Telep burgonyakórtani laboratóriumát vezette, itt a burgonya gombás betegségeit kutatta. 1954-től a Mosonmagyaróvári Mezőgazdaság Akadémia növénytani és állattani tanszékének vezetője és az akadémia igazgatóhelyettese volt. Az 1956-os forradalomban tanúsított magatartásáért 1957-ben koholt vádak alapján 10 évi börtönbüntetésre ítélték, ebből közel öt évet le is ült. 1963-ban a Keszthelyi Agrártudományi Főiskola Rinyatamási Burgonyanemesítő telepére vették fel műszaki ügyintézői státuszba, kutatói állást nem tölthetett be. 1966-ban a Növényvédelmi Kutató Intézet keszthelyi laboratóriumába került. 1990-ben megkapta a Széchenyi-díjat.

Arab csillagász, fizikus, matematikus, vízmérnök
Teljes nevén: Abu Ali Muhammad ibn al-Haszan ibn al-Hajszam al-Baszri. Szülőföldjéről az egyiptomi kalifa Kairóba hívta, hogy a Nílus évenkénti áradását folyamszabályozással hatékonyabban hasznosítsa. Sikertelenségekor háborodott elmét színlelt, hogy a kalifa haragját elkerülje. Miután az uralkodó meghalt, Alhazen visszakapta a vagyonát, és élete végéig Egyiptomban maradt. Arabul írt főművét "Opticae Thesaurus Alhazeni Arabis, libri VII" című latin fordításban ismerte meg Európa a tizenhatodik században. Világosan kimondta, hogy a látás nem a szemből ered, hanem fénysugár indul a tárgyakból, és a szem csak felfogó eszköz. Ismerte az átlátszó gömbsüveg nagyító képességét. Leírta a síktükör geometriáját is. Két tucatnyi munkája foglalkozik csillagászattal. (Hujter Mihály)

Német-amerikai fizikus, Nobel-díjas
Jelentősen hozzájárult a kvantummechanika és a kvantumelektrodinamika fejlődéséhez. Közreműködött a magerők megértésében, és foglalkozott az energiatermelés általános kérdéseivel. A magfizika területén végzett munkája tette a Manhattan-terv egyik legfontosabb közreműködőjévé. 1943 és 1946 között ő volt ott az elméleti fizikai részleg vezetője. Nevéhez fűződik a Bethe-rács fogalmának bevezetése is. Részt vett az elektronok anyagban történő lefékeződését leíró elmélet kidolgozásában (Bethe-Bloch formula) és fontos szerepe volt a csillagbelsők magfizikai folyamatainak feltárásában (Bethe-Weizsäcker ciklus). Emellett ő adta az első magyarázatot a hidrogén spektrumvonalainak Lamb-eltolódására. Fontos szerepe volt a hidrogénbomba kifejlesztésében is az 1950-es években. Később Albert Einsteinnel együtt lépett fel a kísérleti atomrobbantások és a fegyverkezési verseny ellen. Részben ő vette rá 1963-ban a Fehér Házat a légköri kísérleti atomrobbantásokat tiltó szerződés, majd a fegyverzetcsökkentést szolgáló SALT-1 szerződés aláírására 1972-ben. A Fizikai Nobel-díjat 1967-ben kapta a csillagok energiatermelésével kapcsolatos felfedezéseiért.

Jezsuita matematikatanár, természettudós, teolgógus, polihisztor, tudománynépszerűsítő
A nagyszombati Kalendáriumok szerkesztője, könyvvizsgáló. Bécsben, Nagyszombatban tanult, majd ugyanott tanított. A széles olvasóközönségnek szánt írásai a Nagyszombati Kalendáriumban a természettudományok minden ágát felölelik. Előszeretettel foglalkozott csillagászattal, az 1670-es években észlelő helyet rendezett be a Főiskolán. Innen észlelte, pl. az 1680. évi Kirch-féle üstököst. A napközéppontú (heliocentrikus) rendszert elvetette, egy Tycho-típusú "átmeneti" rendszert dolgozott ki. Fellépett az asztrológia ellen. (Bartha Lajos)

Gépészmérnök, egyetemi tanár
Cserháti Sándor növénynemesítő öccse. Műszaki tanulmányait a zürichi műegyetemen végezte 1876-ban. 1877-től az Osztrák Államvasúti társaságnál dolgozott különböző beosztásokban. 1890-től Budapesten vasút és hajózási mérnök. 1905-től a Műegyetemen a gépszerkezettan tanára volt haláláig. Hathatósan támogatta Kandó Kálmán vasútvillamosítási kísérleteit és részt vett a Valtellina-vasút villamosításának munkálataiban. A Magyar Mérnök- és Építész Egylet alelnöke. Emlékére a mérnökegylet 1911-ben Cserháti-plakettet alapított, mellyel az év legjelentősebb gépészmérnöki és elektrotechnikai tanulmányát jutalmazza.

Geofizikus
A budapesti egyetemen végezte tanulmányait. Tanársegéd, majd 1905-től a Semsey-alapítvány ösztöndíjasa. 15 évig Eötvös Loránd mellett dolgozott. 1915-től kinevezett geofizikus. 1919-től az Eötvös Loránd Geofizikai Intézet munkatársa volt. 1923-ban a Royal Dutch Shell alkalmazásában Mexikóban, 1931-től Texasban torziós ingás méréseket végzett, 1934-35-ben hazatért és átvette a Geofizikai Intézet vezetését. Új kutatómódszereket vezetett be (szeizmikus, elektromos stb.). Magyarországon nagy területet kutatott át és értelmezett. 1941-től az MTA tagja.

Gépészmérnök, egyetemi tanár
Oklevelét 1927-ben a budapesti műegyetemen kapta. 1927-1929-ben a műegyetem műszaki mechanikai tanszékén tanársegéd. 1929-1945 között próbatermi főmérnök Budapest Főváros Elektromos Műveinél. 1945-től a budapesti műszaki egyetem villamosművek tanszékén adjunktus, 1952-től tanszékvezető. Rövid idő alatt az egyetem egyik legnépszerűbb oktatója lett. Ennek volt a következménye, hogy 1956. október 23-át követően, az oktatói nagygyűlés - amelyen részt vettek a forradalmi hallgatóság képviselői is - egyhangúan megválasztotta az Egyetemi Forradalmi Bizottság elnökének. 1957-ben eltávolították az egyetemről és áthelyezték az Erőmű Tervező Vállalathoz, majd a Munkavédelmi Tudományos Kutató Intézethez, ahol 1964-ig működött. 1964-től a Veszprémi Vegyipari Egyetem géptani tanszékén docens. 1966-tól a Budapest Főváros Elektromos Műveinél dolgozott, 1967-től a Vegyi- és Robbanástechnikai Kutató Intézet műszaki tanácsadója volt. Szakmai és tudományos munkássága elsősorban az érintésvédelemre, a világítástechnikára és a felvonók villamos berendezéseivel kapcsolatos problémákra terjedt ki.

Orvos, belgyógyász, egyetemi tanár
1936-ban a Pázmány Péter Tudományegyetemen általános orvosi oklevelet szerzett. 1934-1936-ig a Pázmány Péter Tudományegyetem Élettani Intézet gyakornoka, 1940-1945-ig az I. sz. Belgyógyászati Klinika gyakornoka volt. A Debreceni Tudományegyetem, ill. a DOTE II. sz. Belgyógyászati Klinika ny. r. tanára, egyetemi tanára és a tanszék vezetője volt. 1966-1967-ig a II. sz. és az I. sz. Belgyógyászati Klinika igazgatója, közben 1953-1954-ig az Általános Orvostudományi Kar dékánja, majd az egyetem klinikai rektorhelyettese volt. 1974-1982-ig a SOTE tanszékvezető egyetemi tanára és a II. sz. Belgyógyászati Klinika igazgatója, emeritusz professzora. Klinikai immunológiával és klinikai farmakológiával, elsősorban az ún. autoimmun- betegségek patogenezisével, klinikumával, diagnosztikájával, terápiájával, ill. a transzplantációs immunológia elméleti kérdéseivel foglalkozott. Alapvetően új eredményeket ért el a felnőtt kori vitiumok patogenezise, ill. a reumás láz és általában a reumás kollagén betegségek kutatása terén. Magyarországon ő végezte el az első diagnosztikus szívkatéteres vizsgálatokat. 1973-tól az MTA levelező, 1982-től rendes tagja volt.

Ukrán születésű szovjet-orosz matematikus
1898-1904 között Párizsban a Sorbonne-on, és Göttingenben tanult. Doktori disszertációjában megoldotta Hilbert 19. problémáját. Oroszországba visszatérve ismét meg kellett szereznie a doktori fokozatot, mert külföldön szerzett végzettséget otthon nem ismerték el. A harkovi egyetemen doktorált 1913-ban, itt is tanított 1932-ig. 1933-tól 1943-ig a leningrádi, majd 1943-tól 7 éven keresztül a moszkvai egyetemen tanított. Ő rendezte sajtó alá Csebisev összes munkáit. Munkásságának fő területe a függvények approximációja és a valószínűségszámítás volt. Nevéhez fűződnek a következők: a Bernstein-tétel, a Bernstein-polinomok, és a Bernstein-egyenlőtlenség.

Francia matematikus
1944-45-ben Grenoble-ban, 1945-től a Nancy-i egyetemen tanított, majd 1952-től a párizsi egyetemen, majd 1958-tól az École Polytechnique-en tanított. A disztribúcióelmélet egyik megalapozója. A függvényfogalom általánosításával matematikailag szigorúan megalapozottá tette korábban Dirac által bevezetett, a fizikában alkalmazott Dirac-delta függvény fogalmát. Ennek a differenciálegyenletek megoldhatósága szempontjából van kiemelkedő jelentősége. 1950-ben, első francia matematikusként, Fields-éremmel tüntették ki.

Orvos, nyelvész, mineralógus
Tanulmányait a kolozsvári és nagyenyedi kollégiumban végezte, majd Bécsben 1782-ben megszerezte az orvosdoktori diplomát. Ezután Németországba utazott, majd hazatérése után Pozsonyban gróf Ráday Gedeon két fiának nevelője volt. A Révai Miklós által szerkesztett Magyar Hírmondó részére is írt cikkeket. Gyarmathi volt Magyarországon az első, aki a Montgolfier-fivérek eljárása szerint hőlégballont szerkesztett és azt Pozsonyban nagy közönség előtt felbocsátotta. 1787-ben Hunyad megye főorvosa lett. Ezután a gróf Bethlen család orvosaként működött, tanítványával, gróf Bethlen Elekkel ismét Németországba utazott. 1795-1798-ban Göttingenben a kor több neves tudósával ismerkedett meg. August Schlözer történész és nyelvtudós nyomán foglalkozott a magyar, finn és más rokon nyelvek összehasonlításával. Ő tekinthető Magyarországon az összehasonlító nyelvtudomány első művelőjének. 1800-1810 között a zilahi református kollégiumban tanított, innen vonult nyugalomba. Jeles mineralógus is volt.

Polihisztor, jogász, csillagász, geológus, festőművész
Pozsonyban Dohnányi Frigyes tanítványa volt. Itt ismerkedett meg az égi mechanikával. A budapesti tudományegyetem jogtudományi karán szerzett doktori oklevelet. Autodidaktaként csillagászati tanulmányokat folytatott. Nagy matematikai felkészültséggel és széles látókörű őséghajlattani szemlélettel igyekezett felismerni, ill. megmagyarázni az égi mechanika mozgástörvényeit és a pleisztocén jégkorszakok közötti összefüggéseket. Ezek ismeretében értelmezte a pleisztocén jégkorszakok kialakulását és időbeli lefolyását. Milutin Milanković elméletéből kiindulva meghatározta a Föld pályaelemeinek változásából az elmúlt 600.000 év, majd egymillió év eljegesedési hullámait. Kidolgozta a pályaelemek stabilitási pontjainak és időszakainak elméletét. Tudományos munkásságának eredményeit 70 éves korától jelentette meg.

Biológus, zuzmókutató
Egyetemi tanulmányait a belgrádi és a szegedi tudományegyetemen végezte. 1930-ban természetrajz-kémia szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett. 1928-tól az egyetemi növénytani intézet gyakornoka. 1957-70-ben biológia szakvezető tanár a szegedi Petőfi, Rózsa Ferenc, majd Ságvári Gimnáziumban. 1963-tól a Móra Ferenc Múzeum tudományos munkatársa. Már fiatal korától megfigyelte és gyűjtötte a növényi rendellenességeket, főleg a zuzmók rendszertanával, cönológiájukkal és teratológiával foglalkozott. A magyar zuzmócönológia megteremtője, 20-nál is több új zuzmótársulást írt le.

Orosz születésű német matematikus
Családja még gyermekkorában Németországba települt át. Tanulmányait a zürichi és berlini egyetemen végezte. Kezdetben számelmélettel és analízissel, a Fourier-sorok elméletével foglalkozott. 1869-ben habilitált, és kinevezést kapott a hallei egyetemre, ahol 1872-ben rendkívüli, 1879-ben pedig rendes tanár lett. Érdeklődése a halmazelmélet felé fordult. 1873-ban bebizonyította, hogy a racionális és az algebrai számok halmaza megszámlálható, a valós számok halmaza azonban nem. 1879 és 1884 között írt cikksorozatában lerakta a modern halmazelmélet alapjait. Újszerű kérdésfeltevései miatt korának több matematikusával, így Kroneckerrel ellentétbe került. Megfontolásai több halmazelméleti paradoxon megfogalmazását is lehetővé tették. Élete végén súlyos depressziója miatt visszavonult az aktív kutatástól.

Amerikai csillagász, fizikus
A Nap színképének kutatója. A Swarthmore Főiskolán tanult, 1920-ban a Princeton Egyetemen H. N. Russell asszisztense. Kezdetben a kettőscsillagok keringésének vizsgálatával foglalkozott, és nagy számú csillag addig ismeretlen tömegét számolta ki, hozzájárulva a csillagok ún. tömeg-fényesség diagramjának megszerkesztéséhez. Az 1920-as évek végén a Mt. Wilson Obszervatóriumban, Ch. E. Johnsonnal és H. Babcock-kal a Nap színképének finom részleteit tanulmányozta (e tárgyból doktorált), a színképvonalak felhasadásának (mágneses ill. elektromos térben) vizsgálatával jelentős eredményeket ért el. 1945-től az USA Országos Mérésügyi Hivatalában, és a Haditengerészet laboratóriumában a napszínkép többszörös vonalainak részletes felmérését végezte, majd utóbb ezt kiegészítette a rakéta-mérések eredményeivel. Az USA Bruce-aranyéremmel jutalmazták, nevét a 2881.sz. kisbolygó viseli. (Bartha Lajos)

Szovjet-orosz csillagász
A 20. század egyik legjelentősebb orosz asztrofizikusa. A moszkvai Sternberg Csillagvizsgáló munkatársa, a moszkvai egyetem professzora, 1972-től az Űrkutatási Intézet asztrofizikai osztályának vezetője volt. Elméleti fizikai úton kimutatta, hogy a Napot övező kiterjedt gázfelhő, a napkorona millió fokos hőmérsékletű, és a mágneses tér "fűti". Jelentős eredményeként megállapította, hogy a Rák-köd rádiósugárzása mágneses térben spirális pályán gyorsuló elektronoktól származik (szinkrotron-sugárzás). Behatóan tanulmányozta a szupernova-csillagrobbanások természetét. 1957-től elsősorban az űreszközök méréseinek értelmezésével foglalkozott. Számos röntgen-csillagról megállapította, hogy olyan csillagpár alkotja, amelynek egyik tagja neutron-csillag. Foglalkozott az élet kozmikus előfordulásának lehetőségével. Erről a tárgyról írott munkája Carl Sagan fordításában és kiegészítéseivel angol nyelvterületen is nagy érdeklődést keltett. Könyve magyar fordításban is megjelent. Lenin-renddel, és Bruce-éremmel tüntették ki, az Egyesült Államok Nemzeti Akadémiája tagjává választotta. (Bartha Lajos)

Matematikus, egyetemi tanár
Első önálló kutatási eredményét tizennyolc éves korában publikálta. 1895-96-ban külföldi ösztöndíjat kapott. 1900-ban műegyetemi adjunktus, 1909-ben műegyetemi magántanár az analitikai számelmélet és függvénytan tárgykörben. 1918-ban ny. rk. tanár lett. 1922-ben König Gyula-díjat kapott. 1936-ban munkabírása teljében nyugdíjazták. Közvetlenül a felszabadulás után baleset áldozata lett. Kutatásai az elemi és algebrai számelmélet, valamint az algebra területére esnek, de van néhány függvénytani és geometriai tárgyú eredménye is. Működése lényeges eredményekkel járult hozzá a modern algebra és számelmélet felépítéséhez.

Német csillagász, orvos
Már orvosi tanulmányai idején is hallgatott csillagászati előadásokat, brémai lakóházán kis csillagvizsgálót rendezett be. Kidolgozta a Nap körül keringő égitestek, három független pozíció mérésén alapuló, egyszerű pályaszámítási módszerét (1797). Ezzel jelentősen elősegítette az üstökösök és az 1801-től sorra felfedezett kisbolygók mozgásának és újra felfedezésének lehetőségét. Öt új üstököst fedezett fel, valamint az első négy kisbolygó közül kettőt (Pallas, 1802, Vesta 1807) is ő lelt fel. Felvetette a sokáig megoldatlan, ún. kozmogóniai kérdését (a végtelen univerzumban végtelen számú égitestet feltételezve azok összfényében az égbolt nappali fényben ragyogna. A problémát a relativisztikus kozmogónia oldotta meg.). A párizsi Természettudományos Akadémia és a londoni Királyi Csillagászati Társaság tiszteleti tagja. Nevét a róla elnevezett paradoxon, az 1002.sz. kisbolygó, és egy holdkráter őrzi. (Bartha Lajos)

Svéd csillagász
A csillagrendszerek (extragalaxisok) kutatója volt. Knut Lundmark (1889-1958) lundi professzor tanítványa, majd utóda az egyetemi obszervatóriumban, innen hívták meg az uppsalai Egyetem tanszékére és a csillagvizsgáló igazgatójává. 1937-ben megállapította, hogy a távoli csillagrendszerek a statisztikus valószínűséget felülmúló gyakorisággal mutatkoznak párokban, vagy hármas csoportokban. Ennek alapján kidolgozta az egymással ütköző extragalaxisok elméletét 1941-ben. Sikerült modelleznie a csillagrendszerek ütközését. A modell helyességét évtizedekkel később számítógépes animációval igazolták. Meghatározta, hogy az extragalaxis-fényképeken mekkora az a terület, amelyen belül a fény a csillagrendszertől származik (Holmberg-szféra). Kimutatta a csillagrendszerek fényessége és színe közti összefüggést, és ennek alapján arra következtetett, hogy az elliptikus körvonalú rendszerek idősebbek a spirális szerkezetűeknél (Holmberg-reláció). Az 1960-as években többször hívták meg az USA nagy obszervatóriumaiba előadónak. Nevéhez fűződik az Uppsalai Galaxis Katalógus. Számos megtiszteltetésben részesült, nevét a 3573.sz. kisbolygó is őrzi. (Bartha Lajos)

Geológus, egyetemi tanár
A budapesti tudományegyetem bölcsészettudományi karán tanult. 1913-ban adjunktus az egyetem földtan-őslénytani tanszékén. Mecsek-hegységi kutatásait Papp Károly mellett kezdte meg. Részletesen tanulmányozta Magyarország több szénlelőhelyét. A Tanácsköztársaság idején a földtan, majd az őslénytan egyetemi tanárává nevezték ki. A Tanácsköztársaság bukása után az egyetemről távoznia kellett. 1920-tól 1945-ig a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. geológusa volt. 1946-tól a budapesti tudományegyetem földtani tanszékének professzora 1965-ig. Közben a természettudományi kar első dékánja 1948-1949-ig és a Pázmány Péter Tudományegyetem rektora 1949-1950-ig. Kutatásai a földtan, őslénytan és a rétegtan, később a szén- és bauxitképződésnek a hegységképződéssel való kapcsolatát és a magyar szenek hamufajtáit is vizsgálta. Vizsgálatai kiterjedtek a hazai szénhidrogénkutatás lehetőségeinek átfogó vizsgálatára és a dunántúli karsztvíz földtani értékelésére is. Jelentősek a földtan oktatására és általában a természettudományok felsőoktatására vonatkozó szakcikkei. 1948-tól az MTA tagja.

Vegyészmérnök, egyetemi tanár
A Magyar Királyi József Műegyetemen szerzett vegyészmérnöki oklevelet 1924-ben. Oktatói tevékenységét 1925-ben kezdte meg az Élelmiszerkémiai Tanszéken Vuk Mihály mellett. 1932-ben egy új tantárgy, a technikai mikroszkópia előadója lett, amelyet húsz éven át oktatott. 1948-52-ben a mezőgazdasági kémiai technológia tanszék tanszékvezetője, 1948-49-ben a BME Vegyészmérnöki Osztályának dékánja volt. Tudományos munkássága során főként élelmiszerkémiával, az élelmiszerek vizsgálatával, minősítésével, technikai mikroszkópiával foglalkozott.

Görög születésű francia csillagász
23 éves korában Franciaországban telepedett le, itt kezdetben Camille Flammarion Juvisy-beli magánobszervatóriumában dolgozott. Főleg a bolygók megfigyelésével foglalkozott, korának legjobb észlelései a Merkúr, Vénusz, Mars, Jupiter és Szaturnusz bolygókról tőle származnak. Eleinte maga is észlelni vélte az ún. "Mars-csatornákat", de az 1909. évi bolygó-közelség idején a meudoni 83 cm-es távcsővel végzett megfigyelései alapján elsők közt mutatta ki, hogy az egyenesnek látszó alakzatok valójában kisebb-nagyobb foltok összeolvadó képéből alakulnak ki. 1909-11 között, és 1924-től a Párizs-Meudoni asztrofizikai obszervatórium munkatársa volt. A Nemzetközi Csillagászati Unió megbízásából 1924-ben kidolgozta a Mars alakzatainak nemzetközi nevezéktanát, amely a mai nevek alapjául szolgál. Behatóan foglalkozott a műszer-technikával, és a csillagászat történetével. A Francia Becsületrend tiszti keresztjének kitüntetettje, a Brit Csillagászati Társaság bolygó-szakosztályának 20 évig elnöke volt. Nevét egy Hold-, egy marsbeli kráter, egy Merkúr-völgy, valamint a róla elnevezett képminőség-skála is őrzi. (Bartha Lajos)

Brit biokémikus, Nobel-díjas
A megoszlási kromatográfia kidolgozásáért 1952-ben R.L.M. Synge társaságában kémiai Nobel-díjat kapott. Ez a gyors és gazdaságos analitikai technika nagy előrehaladást tett lehetővé a kémiai, az orvosi és a biológiai kutatásokban. Martin és A.T. James 1953-ban közreműködött a gázkromatográfia tökéletesítésében: ebben az eljárásban gőzök válnak szét eltérő abszorpciójuk miatt a porózus szilárd anyagon. 1946-ban a nottinghami Boots Pure Drug Company biokémiai kutatásainak a vezetője lett, ebben a beosztásban dolgozott 1948-ig. 1948-59 között a Medical Research Council több intézetében dolgozott. 1959-1970-ig az Abbotsbury Laboratories, Ltd. igazgatója volt. 1974-79 között a University of Houston professzora volt.

Német biológus, immunológus, Nobel-díjas
A freiburgi egyetemen szerezte meg doktorátusát 1974-ben. Ezután Cambridge-ben dolgozott a Medical Research Council Laboratory of Molecular Biology munkatársaként César Milstein munkacsoportjában (1974-76), majd Baselben a Roche cég Immunológiai Intézetében (1977-84). 1985-ben kinevezték a Max Planck Immunológiai Intézet igazgatójává Freiburgban és a freiburgi egyetem professzorává. 1975-ben Cambridge-ben César Milstein laboratóriumában kidolgozták az ún. hibridóma technikát, melynek segítségével meghatározott antigén ellen nagy mennyiségben állíthatók elő az ún. monoklonális antitestek. Ezt az eredményt igen sikeresen alkalmazták a gyógyászatban, különösen bizonyos limfómák, a rák egyes fajtái és az AIDS gyógykezelésében. Köhler and Milstein, valamint Niels Jerne 1984-ben megosztott fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat kapott az immunrendszerrel kapcsolatos elméletek és a monoklonális antitestek előállítása terén elért eredményeikért.