Gépészmérnök
1914-ben szerzett oklevelet a budapesti műegyetemen. 1914-1915-ben Zipernowsky Károly tanársegédje, 1915-1925-ig a Magyar Acélművek mérnöke volt. 1926-1951-ig a Ganz Villamossági Gyárban távvezeték-tervező és -építő. 1935-1936-ig a Törökország K-i részén fekvő Diyarbekir város vízerőtelepének tervezését és felszerelését irányította. 1943-1944 között vezette a Mátrai Erőmű Hatvantól a fővárosba vezető távvezeték-rendszerének építését. 1951-től a Villamos Hálózati Fejlesztő és Tervező Vállalatnál dolgozott.

Geofizikus, egyetemi tanár
A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészeti Karán szerezte matematika-fizika szakos tanári diplomáját. Az 1930-as évek közepén állt az EUROGASCO, majd a MAORT szolgálatába. Somogy és Zala megyei területeken végzett geofizikai méréseket. Az államosítás után Nagykanizsán a kőolajbányászat fúrólyukszelvényezési munkáit irányította. Kiemelkedő szerepe volt több geofizikai módszer kidolgozásában, bevezetésében. 1952-ben a soproni Bányászati, Kohászati és Erdészeti Egyetemen megszervezte az önálló geofizika tanszéket. Az 1956-os forradalom után Ausztriába távozott, ahol az osztrák állami olajvállalat, az ÖMV geofizikai tanácsadójaként dolgozott, valamint geofizikát oktatott a leobeni bányászati egyetemen.

Fizikus
Pedagógus szülők gyermeke. A Lónyay utcai Református Gimnáziumban érettségizett 1945-ben. Egyetemi tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetemen kezdte matematika-fizika-kémia szakon és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen fejezte be fizikusként. Másodéves korában csillagász-demonstrátor volt, majd Lassovszky Károly kényszerű távozása után Novobátzky Károly gyorsan fejlődő elméleti fizikai tanszékén talált helyet magának. Hamarabb doktorált, mint átvette egyetemi diplomáját. 28 éves korában már Kossuth-díjat kapott, többek között "a fermionok töltésének megmaradásáról írt munkájáért". 34 éves korában lett egyetemi tanár, 1970-től az atomfizikai tanszék vezetője. Kiváló egyetemi tankönyvek (pl. Kvantummechanika) és a művelt nagyközönség számára szóló ismeretterjesztő könyvek (pl. Gyorsuló idő) szerzője. Számos nemzetközi konferenciát szervezett Magyarországon, miközben közeli kapcsolatokat ápolt a hazánkból elszármazott, külföldön élő tudósokkal (pl. Wigner Jenővel, Teller Edével). A 70-es évektől kezdve foglalkozott a természettudományok oktatásának reformjával, próbálkozott a sikeres külföldi projektek (SCIS, Nuffield) hazai adaptációjával, sőt, általa kimunkált, integrált természettudományos tantárgyak (Anyagszerkezet, Anyagfejlődés) bevezetésével. Előszeretettel pártolta itt is a nem konvencionális megoldásokat. Szaktudományos érdeklődése fokozatosan fordult a neutrinofizika felé, ez a téma haláláig foglalkoztatta. Számos tanítványa professzor ma már a világ különböző egyetemein. Az általa megreformált Fizikai Társulat, s annak folyóirata, a Fizikai Szemle, melynek 45 éven át aktív főszerkesztője volt, létükben őrzik az erős akaratú és óriási munkabírású fizikus maradandó emlékét. (Dr. Radnai Gyula)

Spanyol-katalán csillagász
A Spanyol Akadémia barcelonai Fabra Obszervatóriumának igazgatója 1903-37 között. Főleg a Naprendszer égitestjeivel foglalkozott. A 19. sz. végétől széles körben elterjedt elképzeléseket az ún. Mars-csatornákról (mint esetleg értelmes lények alkotásairól) megfigyelésekkel cáfolta. Fontos méréseket végzett a Mars és Szaturnusz tengelyforgására vonatkozóan. Tanulmányozta a Vénusz és a Jupiter légkörét. Elsőként feltételezte, hogy a Titan, a Saturnus holdja légkörrel rendelkezik. Két új üstökös (32/P és C1925 F1), valamint 11 kisbolygó felfedezője. Sok cikkben népszerűsítette a csillagászatot. A Spanyol és Amerikai Csillagászati Társaság alapítója és első elnöke (1911). Jelentős geofizikai munkát végzett a földrengés és vulkán-kutatás terén. A Spanyol Tudományos Akadémia tagja, nevét az 1655.sz. kisbolygó és két üstököse is őrzi. (Bartha Lajos)

Argentin biokémikus, Nobel-díjas
Párizsban született, de családja még az ő kisgyermekkorában Argentinába települt át. A Buenos Aires-i egyetemen, majd Cambridge-ben végezte tanulmányait. A Buenos Aires-i egyetemen kezdte kutatómunkáját Bernardo Houssay mellett a szénhidrátok anyagcseréjének területén. 1943-ben, részben politikai okokból, az Egyesült Államokba távozott, két éven keresztül itt kutatott. 1945 után ismét Buenos Aires-ben, az Instituto de la Fundación Campomar-ban dolgozott, melynek 1947-től igazgatója is volt. Fő kutatási területe a cukornukleotidok szerkezetének meghatározásáért és a szénhidrátok bioszintézisének kutatásáért 1970-ben Nobel-díjat kapott. Kutatási eredményei jelentősen hozzájárultak a galaktozémia diagnózisához és gyógykezeléséhez.

Szovjet fizikus, csillagász
Szentpéterváron tanult és dolgozott 1941-ig, amikor az intézetét evakuálták és vele együtt ment Kazányba. 1943-tól Moszkvában élt. Fontos szerepet játszott a szovjet nukleáris- és termonukleáris fegyver kifejlesztésében. Atommagfizikai kutatásokkal, asztrofizikával és kozmológiával foglalkozott. A 70-es évek elején jött rá arra, hogy a gravitáció rendkívül érdekes alakzatokat hoz létre. Úgy gondolta, az univerzum szerkezete egy fürdőkád felszínén véletlenszerűen képződő habhoz hasonlít. Ahogy a fürdővíz tetején a kis és nagy buborékok összeállnak, úgy állnak össze a galaxisok is, közöttük pedig óriási üres térségek húzódnak, ahol gyakorlatilag nincsen semmi. Ezt akkor senki sem fogadta el, mert az univerzumnak akkor még kis tartományát ismertük. Ez a helyzet csak a 80-as években változott meg. A Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagjává választják 1983-ban. Halála után 2001-ben tiszteletének adózva a csillagászok róla nevezték el a 11438 számú kisbolygót.

Jezsuita fizikatanár, tankönyvíró
Matematikát tanított Kassán és Budán, természettant a bécsi egyetemen, és a bécsi Theresianumban, majd természetjogot a nagyszombati egyetemen. Előadásaiban és tankönyveiben korának haladó szemlélete nyilvánul meg. Fő műve, a Philosophia naturalis seu Physica generalis et particularis (Természetfilozófia, avagy fizika), Bécsben jelent meg 1756-ban. Kritikusan vizsgálta Descartes és Newton eltérő fizikai szemléletét. Legfőbb érdeme a korszerű természettudomány meghonosítása, és a következő tanár-nemzedék szemléletének alakítása. (Bartha Lajos)

Geológus, agrogeológus
1871-től a freibergi bányászati akadémia hallgatója volt. 1874-1891-ig a Magyar Állami Földtani Intézet geológusa, főgeológusa és az általa megszervezett Agrogeológiai Osztály vezetője 1891-1897-ig, majd taródházai birtokán gazdálkodott 1897-től. 1875-ben Szabó Józseffel hosszabb tanulmányutat tett Szerbiába, Görög- és Törökországba. 1893-1895-ig a Földművelésügyi Minisztérium megbízásából a szőlészeti és borászati tanfolyamon az agrogeológia előadó tanára volt. Mexikóban részt vett a X. Nemzetközi Geológiai Kongresszuson, majd az USA-n keresztül tért haza 1906-ban. Agrogeológiai kutatásokkal, elsősorban az Alföld geológiai felvételezésével foglalkozott. Nevéhez fűződik a nagyági érclelőhely és környéke, az Erdélyi Érchegység geológiai viszonyainak feltérképezése. Jelentős eredményeket ért el a Balkán-félsziget földtani felépítésének vizsgálata terén. Tudományos eredményei elismeréseként 1887-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. 1877-1881 között a Magyarhoni Földtani Társulat első titkára, 1912-től tiszteleti tagja volt.

Gépészmérnök
Diplomáját a lembergi (Lviv) műszaki egyetemen 1885-ben szerezte. Utána I. N. Franke mechanika-professzor, a Lengyel Tudományos Akadémia tagja meghívta tanársegédjének, 1887-ben a magyaországi korompai vasgyárba került, ahol egy év múlva megbízták a gyár teljes átszervezésével és bővítésével. 1900-ban a korompai, salgótarjáni és ózdi gyárak egyesülésével létrejött Rimamurány-Salgótarjáni Vas- és Acélművek budapesti központjának főmérnöke lett. Az egyesült gyárak kohóinak korszerűsítése céljából tanulmányutakat tett Németországban, Belgiumban, Angliában és maga is végzett vas- és anyagvizsgálatokat.

Orosz matematikus
1811-ben szerezte meg a kazányi egyetem diplomáját. 1814-ben az egyetemen oktatott, 1822-ben professzor, 1827-ben az egyetem rektora lett. 1846-ban romló egészségi állapota miatt elbocsátották az egyetemről. A hiperbolikus geometria egyik megalkotója. Eredményeit egy kazányi folyóiratban publikálta 1829-30-ban, majd 1840-ben egy Berlinben megjelent könyvben is közölte. A közlésben megelőzte Bolyai Jánost, akinek Appendix-e 1831-ben jelent meg. Lobacsevszkij haláláig nem tudott Bolyai munkájáról, aki pedig később értesült Lobacsevszkij eredményeiről. Lobacsevszkij hiperbolikus geometriára vonatkozó eredményeinek sem volt életében jelentős visszhangja. Mindkettejük eredményeire elsősorban Riemann munkássága nyomán figyelt fel a matematikai világ. Ma a hiperbolikus geometriát Bolyai-Lobacsevszkij-geometriának nevezik.

Angol matematikus
A Cambridge-i Trinity College-ben tanult, majd 1919-ig itt is tanított. 1919-től 1931-ig Oxfordban volt matematikaprofesszor, ekkor visszatért Cambridge-be, itt tanított 1942-ig. Elsősorban az analízis és az analitikus számelmélet területén ért el jelentős eredményeket. 1911-től kezdve szorosan együttműködött Littlewooddal, számos fontos eredmény fűződik kettejük nevéhez. A Hardy-Littlewood-Pólya: Inequalities (Egyenlőtlenségek) könyv alapműnek számít. S. Ramanujan matematikai eredményeit Hardynak küldte el, ennek hatására lehetővé tette, hogy Ramanujan Cambridge-be jöjjön, évekig együtt dolgoztak. Ramanujan számos tételét Hardy bizonyította matematikai szigorúsággal. Egész pályája során a tiszta matematika művelésének híve volt, és nem tartotta fontosnak a gyakorlati alkalmazásokat. Sajátos módon a nevéhez fűződő Hardy-Weinberg-szabálynak igen nagy gyakorlati jelentősége van a populációgenetikában.

Japán-amerikai építész
1934-ben diplomázott. A gazdasági világválságot követő időben eleinte nehezen talált munkát. 1937 és 1949 között New York-i építészirodákban dolgozott, majd két kollégájával együtt céget alapított. Tervezett Szaúd-Arábiában, Japánban, Spanyolországban is. Nevéhez fűződik több épület, legismertebb épületei a New York-i Világkereskedelmi Központ (World Trade Center) 110 emeletes ikertornyai voltak. Ezek tervén 1970-ben kezdett dolgozni Emery Roth társaságában. A két 110 emeletes, acélszerkezetes, üvegfüggöny falú torony magasabb volt az Empire State Buildingnél is. Tervezett számos más felhőkarcolót és repülőtéri épületet is. Yamasaki nem érte meg leghíresebb épülete pusztulását 2001. szeptember 11-én. Egyes források szerint 1987-ben, mások szerint 1986-ban hunyt el.