Orvos, irodalomtörténész, egyetemi tanár
A Magyar Tudományos Akadémia főtitkára, a 19. század egyik legjelentősebb tudományszervezője és folyóirat-szerkesztője. A pesti Tudományegyetem orvoskarán makrobiotikát és diaetetikát adott elő, 1833-tól 1846-ig, 1850 és 1861 között a bölcsészkaron az esztétika és az irodalomtörténet magántanára, 1861-től haláláig pedig a magyar nyelv és irodalom tanára volt. 1846-tól haláláig az Egyetemi Könyvtár igazgatója. 1830-ban választották a Magyar Tudós Társaság tagjává, amelynek kezdetben segédjegyzője, majd 1835 és 1861 között főtitkára (titoknoka) volt. 1831-ben Bugát Pállal együtt alapította az első jelentős magyar orvosi folyóiratot, az Orvosi Tárt, 1834-ben pedig az Akadémia első tudományos folyóiratát, a Tudománytárt, valamint az MTA másik periodikáját, az 1850-ben indult Új Magyar Múzeumot, amelynek 1860-ig ő volt az egyik szerkesztője. Neki köszönhető a Figyelmező című folyóirat megindulása is 1837-ben, amelyet négy éven át ő szerkesztett. 1837-től 1843-ig Bajza Józseffel és Vörösmarty Mihállyal együtt szerkesztette az Athenaeumot is. 1836-ban ő kezdeményezte a Kisfaludy Társaság létrehozását, melynek 1841-től 1860-ig igazgatója, 1860-tól másodelnöke, 1873-tól elnöke, s ő szerkesztette 1841 és 1849 között a Kisfaludy-Társaság évlapjait. Komoly szerepet vállalt abban, hogy 1855 és 1877 között napvilágot látott 35 kötetben a Magyar Történelmi Tár. Több magyar nyelvemléket elsőként ő adott közre, több magyar író életmű-kiadása szintén neki köszönhető. Elsők között foglalta össze a magyar költészet történetét. Elsősorban neki köszönhető, hogy tudományos szintre emelte az irodalomtörténet-írást is. 1871-ben, 50 éves írói jubileuma alkalmából országos méretű ünneplésben volt része. 2004-ben Dávidházi Péter hatalmas monográfiát állított össze róla Egy nemzeti tudomány születése címmel. (Dr. Gazda István)

Premontrei természetrajztanár
A pesti tudományegyetemen földrajz-természetrajz valamint magyar nyelv és irodalom szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett. Szombathelyen a premontrei gimnázium tanára, majd igazgatója lett. A szombathelyi múzeumban a természetrajzi tára őre, az ásvány-, kőzet- és őslénytárat gondozta. A celldömölki Kemenesaljai Helytörténeti Múzeum anyagát a szombathelyi múzeum gyűjteményeivel egyesítette. Segédkezett Gayer Gyulának a múzeum természetrajzi tára ujjászervezésében is. Feldolgozta a magyar, de főként a Vas megyei kerti kultúra történetét.

Vegyészmérnök, egyetemi tanár
Vegyészmérnöki oklevelének megszerzése után műegyetemi tanársegéd, majd a Képzőművészeti Főiskola tanára. 1948-tól haláláig a közgazdasági egyetem kémiai technológiai tanszékének vezetője. Munkatársa volt az Élet és Tudomány c. hetilapnak. Közel 100 cikket írt a kémia legkülönbözőbb területeiről, tudományos újdonságokról, fontos gyakorlati kérdésekről és művészeti érdekességekről.

Orvos, iparegészségügyi szakértő
Orvosi oklevelét 1924-ben szerezte a budapesti tudományegyetemen. 1924-28-ban az OTI orvosa. 1928-29-ben Rockefeller-ösztöndíjjal kutatásokat folytatott a Harvard Egyetemen, ahol 1929-ben iparegészségügyi oklevelet szerzett. 1934-ben megszervezte és vezette az Ólomvizsgáló Állomást. 1934-49-ben az általa szervezett OTI Iparegészségügyi Osztály vezetője. 1946-ban egyetemi magántanári képesítést szerzett a szegedi tudományegyetemen. 1950-1972-ig az Országos Munkaegészségügyi Intézet osztályvezetője. Fő kutatási területe: foglalkozási ártalmak, különösen az ólom, az aromás nitro- és amino-vegyületek, foglalkozási eredetű rákmegbetegedések, iparágak egészségügye, műanyag eredetű egészségügyi ártalmak. Szakfolyóiratokban 60 tudományos közleménye jelent meg.

Matematikus
Apja Vajda József, anyja Wollák Aurélia. Másfél éves volt, amikor a családja Budapestről Bécsbe költözött. Iskoláit Bécsben végezte; különösen a matematikában és a nyelvtanulásban jeleskedett. (Felnőttként a magyaron, a németen és az angolon kívül még további öt-hat nyelven beszélt.) A történelem is nagyon érdekelte, de cserkészkedéssel és labdarúgással is töltött időt. A bécsi műegyetemen végezvén nem talált megfelelő mérnöki munkát, és még további három évig matematikát tanult Bécsben és Göttingenben. 1925-ben doktorált, majd másfél évig Brajla román városban dolgozott. Bécsbe visszakerülve biztosítási matematikus lett; fél évre Budapestre küldték. Hitler elől feleségével és két gyermekével Angliába emigrált 1939-ben. Kezdetben kémgyanús személyként kezelték, de a későbbiekben a katonai számítások fontos alakja lett, az Admiralitás munkatársa. A brit operációkutatás atyjaként vált világhírűvé. Még 94 éves korában is dolgozott; előadásai lenyűgözőek voltak. Tucatnyi könyvét a matematikai programozás, a statisztika, a játékelmélet, a szórakoztató-népszerűsítő hasznos matematika témáiban írta. (Hujter Mihály)

Biometrikus, orvos
Tanulmányait Budapesten végezte, orvosi oklevelét 1935-ben szerezte. 1936-1949 között a budapesti I. Belklinika munkatársa volt. 1944-1953 között a Népjóléti, később az Egészségügyi Minisztérium statisztikai osztályának vezetője volt, majd 1952-1982-ig a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Biometriai Csoportjának vezetője. A hazai orvosi biometria kidolgozója, amely az orvosi kutatás eredményeit matematikai statisztikai értékelés alá vonta. Tudományos és továbbképző előadásai, közleményei mellett számos konzultáció szervezésével alakította ki a hazai biometriai iskolát. A klinikai gyógyszerkipróbálások tervezésénél, értékelésénél mindig az etikai szempontokat, a beteg érdekeit tartotta fontosabbnak a számszerű egzakt eredményeknél. Apja Juvancz Ireneusz.

Angol matematikus, zenész
Apja Lord Byron angol költő, szülei azonban még Ada csecsemőkorában elváltak, így apját nem is ismerte. Anyja bíztatására matematikai tanulmányokat végzett. Megismerte Charles Babbage-et. 1842-ben lefordította és jegyzetekkel bővítette ki Menabrea-nak Babbage Analytical Engine-jéről készített leírását. Ma őt tekintjük a legelső számítógép-programozónak. Róla nevezték el az 1977 és 1983 között az Egyesült Államokban kifejlesztett Ada nevű programozási nyelvet.

Magyar születésű német vegyészmérnök, elektromérnök, műegyetemi tanár
Hannoverben, majd 1895-1900 között Göttingenben tanult és az utóbbi helyen Walter Nernst munkatársa is volt. 1901-től a Siemens & Halske cégnél telefonkábelek fejlesztésén dolgozott. 1905-től 1907-ig Walter Nernst utódaként professzorként Göttingenben a fizikai kémiai intézetet vezette. 1907-ben a charlottenburgi műszaki főiskola professzora lett Berlinben. Itt 1919-ben egy új fizikai kémiai és elektrokémiai intézetet alapított. Nevéhez fűződik a kvadráns elektrométernek továbbfejlesztett, a korábbiaknál érzékenyebb változata.

Amerikai vegyész, Nobel-díjas
A Yale egyetemen 1940-ben szerzett doktori fokozatot. 1945-ig ipari cégeknél dolgozott. 1945-67 között a Princeton-i egyetemen az Egyesült Államok tengerészete számára végzett fejlesztő munkát. 1967-ben tért vissza a Yale Egyetemre professzorként, 1993-ban nyugdíjazták. Ezután haláláig a Virginia Commonwealth University-n volt az analitikai kémia professzora. Kidolgozta az ún. elektroporlasztásos módszert, amelynek segítségével lehetővé vált biológiai makromolekulák, fehérjék és szénhidrátok tömegspektrográfiai úton való azonosítása. Az eljárásnak rendkívül nagy jelentősége van a gyógyszerkutatásban, élelmiszervizsgálatokban, kriminalisztikai anyagvizsgálatokban. Fenn 2002-ben megosztott Nobel-díjat kapott Koichi Tanaka japán és Kurt Wüthrich svájci professzorral együtt.

Orvos, szülész, nőgyógyász
1880-ban végzett a budapesti egyetemen, ekkor tanársegédje volt Jendrassik egyetemi tanárnak az élettani tanszéken. 1881-ben Tauffer Vilmos mellett volt tanársegéd a budapesti szülészeti-nőgyógyászati klinikán, ahol hat évig dolgozott. 1886 végén ösztöndíjjal külföldi tanulmányútra indult, mely két évig tartott és fölkereste szakmájának legnevezetesebb képviselőit Európában és Amerikában. Hazatérve 1888-ban Budapesten folytatta orvosi működését, 1892-ben magántanár lett a budapesti egyetemen. 1897-től a budapesti Bábaképző Intézet igazgatója volt. Főleg a méh és a petefészek műtéteivel foglalkozott.

Kémikus, egyetemi tanár
Gimnáziumi éveiben Endrédy Vendel (akkor még Hadarits tanár úr) tanítványa volt, osztályelső, Szebehely Győző évfolyamtársa; 1939-tól Szegeden kémia-fizika szakos hallgató, 1946-tól a budapesti Műegyetem kutatója. 1947-től 1949-ig a Sorbonne-on kémiát tanult és 1951-ig a párizsi CNRS munkatársa volt, majd 1951-től 1953-ig kanadai ösztöndíjas; 1954-ben Kanadába emigrált. A Montréali Egyetem ösztöndíjasa, tanársegéde, docense, professzora, emeritus professzora lett; 1993-tól az MTA külső tagja. Kiterjedt kutatásokat végzett a molekuláris sprektroszkópiában, világelsőként alkalmazta a molekula-pályamódszert. Sok kitüntetése között találjuk az Elméleti Szerveskémikusok Világszervezetének érdemérmét (1990). (Hujter Mihály)

Német matematikus és csillagász
Az altdorfi akadémián szerzett teológiai diplomát 1603-ban. Tanára, Praetorius ösztönzésére matematikát tanult, akinek javaslatára 1605-1606 között Prágában Kepler mellett dolgozott. Fennmaradt későbbi levelezésük fontos forrást jelent Kepler életrajzához is. Később altdorfi tanító volt, 1614-ben a nürnbergi naptárak készítője, 1619-ben nürnbergi csillagász lett. Ebben az évben publikálta az előző évi nagy üstökösről szóló beszámolóját. Praetorius halála után tanszékét két részre osztották, melyeket tanítványai, Saxonius és Odontius kapták. Saxoniusszal javasolták a nürnbergi tanácsnak, hogy anyagilag járuljanak hozzá Kepler Rudolf-táblázatainak megjelentetéséhez, javaslatuk azonban nem vezetett eredményre. (Piriti János)

Német-amerikai matematikus
A matematika számos területét gazdagította felfedezéseivel, emellett behatóan foglalkozott annak filozófiájával és történetével. Göttingenben Hilbert tanítványa, később munkatársa. 1913 és 1930 között a Zürichi Műegyetem professzora volt. Ezt követően rövid ideig a göttingeni matematikai intézet vezetője lett. 1933-ban a nemzeti szocializmus elől Amerikába emigrált, ahol a princetoni Institute for Advanced Study-ban kapott állást. A matematika számos területén ért el a modern elméleti fizika számára igen jelentős eredményeket. A csoportelmélet kvantummechanikai alkalmazásának egyik úttörője volt. Fontos eredményeket ért el a differenciálegyenletek, Riemann-felületek, algebrai számelmélet, topologikus terek, relativitáselmélet területén is. Filozófiai felfogásában az intuicionizmust képviselte.

Orvos, gyermekorvos
1939-ben Budapesten szerzett orvosi oklevelet. Ezt megelőzően a budapesti egyetem Életvegytani Intézetben dolgozott, majd a bécsi Herzstation ambulatóriumában. Ezután a budapesti I. sz. Gyermekklinika orvosa, később tanársegédje, majd adjunktusa. 1957-ben az akkor alapított Országos Kardiológiai Intézet gyermekosztályának lett a főorvosa. Jelentős a vele született szívbajokkal, a reumás szívbetegségek kórlényegével és megelőzésével, valamint a szívbillentyűhibák számos kérdésével foglalkozó munkássága. Nagy érdeme, hogy országos viszonylatban intézményesen megszervezte hazánkban a gyermekkardiológiát.

Fizikai kémikus, egyetemi tanár
1948-ban a Szegedi Tudományegyetemen szerzett kémia bölcsészdoktori oklevelet, ettől az évtől egészen nyugdíjba vonulásáig, 1991-ig a Budapesti Műszaki Egyetem Fizikai Kémia Tanszékén dolgozott. 1960-ban nevezték ki egyetemi tanárnak. 1965-től 1986-ig ő vezette a tanszéket. 1959 és 1963 között a Vegyészmérnöki Kar dékánja volt. A Műegyetemre kerülve ő honosította meg az optikai spektroszkópiát, mint új kutatási területet. 1957-ben irányításával indultak meg a molekulaspektroszkópiai kutatások az MTA Központi Kémiai Kutatóintézetben, ahol a 70-es évekig részállásban dolgozott. Az 1980-as években szilárd anyagok felületének ionizációs spektroszkópiai vizsgálatával foglalkozott, bekapcsolódva az MTA Szervetlen Kémiai Kutatólaboratóriumának munkájába. Különösen jelentős a benzolszármazékok infravörös és Raman-színképének elemzésére kidolgozott módszere. 1994-ben elsőként ő kapott Polányi-díjat.

Erdélyi szász orvos, természettudós
Orvosnak tanult a lipcsei egyetemen, de amikor Brassó városa megtagadta tőle az orvosi praxishoz szükséges engedélyt, átnyergelt a botanikára. 1781-ben visszatért Lipcsébe, 1786-ban az orvostudomány, majd 1789-ben a botanika professzora lett. Közben belekezdett a mohák tanulmányozásába, s munkájának eredményét az 1782-83-ban megjelent, kétkötetes Fundamentum Historiae Naturalis Muscorum Frondosorum (A lombosmohák természetrajzának alapjai) c. műben összegezte. Ebben a mohák anatómiájával, megtermékenyítési mechanizmusaival, szaporodásával foglalkozott, továbbá bevezette a mohák újfajta osztályozási rendszerét, amely a spórák (szaporítótestek) eloszlásán alapult. Hedwig volt az első, aki felismerte a mohák valódi szaporítószerveit. Járatos volt a mikroszkóp használatában; több mohát azonosított, mint bármelyik kortársa, s jól illusztrált, információban gazdag könyveket írt róluk.

Holland születésű brit orvos, tudós
Londoni orvosi tevékenysége idején, 1765-68 között az elsők között javasolta, hogy a fekete himlő ellen védekezzenek a fertőzést enyhe tünetekkel átvészelő betegek szervezetéből nyert élő, kezeletlen kórokozóval. 1768-ban Bécsbe utazott, hogy védőoltásban részesítse Mária Terézia osztrák császárnő családját, s ezután udvari orvosként szolgált ott. Csak 1779-ben tért vissza Londonba, s közzétette felfedezését, a fotoszintézis folyamatát, amelynek során a napsugárzás hatására a zöld növények széndioxidot nyelnek el és oxigént bocsátanak ki. Joseph Priestley angol vegyész ekkor már kimutatta, hogy a növények képesek helyreállítani a levegő egy olyan sajátosságát, amely az állati élethez. Ingenhousz több más tudományág iránt is érdeklődött, így például nagy teljesítményű sztatikus áramfejlesztőt dolgozott ki, és ő végezte el az első mennyiségi méréseket a fémrudak hővezetőképessége kapcsán.

Dán csillagász
Fiatalon órásmesterséget tanult, matematikai tehetsége korán feltűnt. H. C. Schumacher csillagász a dán király pártfogásával tovább taníttatta, és 1821-ben az akkor alapított altonai obszervatórium asszisztenseként maga mellé vette. 1825-től a Gotha-i Seeberg obszervatórium igazgatója, itt maradt élete végéig. Bár több jelentős obszervatóriumba is kapott meghívást, ezeket visszautasította. A klasszikus elméleti csillagászattal, az égimechanikával foglalkozva elnyerte a berlini Akadémia nagydíját a Jupiter és Szaturnusz bolygók pályamódosulásának számításával (1830), majd a bolygóknak az üstökösök mozgására gyakorolt pályamódosítását vizsgálta. Legjelentősebb munkája a Hold mozgásának elméleti kidolgozása. Mivel a pontos hold-helyzetek nagyon fontosak voltak a tengerészeti helymeghatározásban, az angol Admiralitás ösztöndíjjal támogatta munkáját. Jelentősen pontosította a Nap-Föld távolság értékét. A londoni Királyi Csillagászati Társaság aranyéremmel (kétszer is, 1842-ben és 1860-ban), és a Copley-éremmel jutalmazta. Nevét egy Hold-kráter örökíti meg. (Bartha Lajos)

Francia matematikus
Az École Normale Supérieure-n tanult Charles Émile Picard irányítása alatt. 1892-ben az egész függvényekről írt munkájával elnyerte a matematikai tudományok nagydíját. 1897-tôl a párizsi Collége de France, 1912-tôl École Polytechnique és 1920-tól az École Centrales des Arts et Manufactures professzora volt. Ekkor lett a francia Akadémia tagja. 1940-ben, amikor a németek megszállták Franciaországot, családjával az Egyesült Államokba menekült. Itt a Columbia Egyetemen tanított, azonban nem kapott állandó állást. 1947-ben visszatért hazájába. Eredményes kutatási területei: a számelmélet, a függvénytan, a klasszikus analízis, a variációszámítás, a differenciálegyenletek és a matematikai fizika voltak. 1896-ban bebizonyította a prímszámtételt. Elemi bizonyítást 1949-ben erre a tételre Selberg és Erdős Pál talált. Nevét viseli többek között a determinánsokra vonatkozó Hadamard-tétel, a Hadamard-egyenlőtlenség és a Hadamard-mátrix.

Feltaláló, technikus
A merev szerkezetű, könnyűfémből készült, kormányozható léghajó feltalálója. Két évig Oroszországban, majd 1895-től Berlinben dolgozott alumíniumból készült, rácsszerkezetű léghajója megvalósításán. Az 1897. novemberében megtartott próbarepülés - bár léghajója földre éréskor összezúzódott - igazolta a merev rendszerű léghajók fölényét. Özvegye a léghajó terveit eladta Zeppelinnek, aki Schwarz elgondolásait is figyelembe véve alkotta meg a róla elnevezett léghajótípust. 1967-ben a budapesti Közlekedési Múzeum emlékkiállításon mutatta be a találmányára vonatkozó dokumentumokat és léghajója modelljét.

Botanikus, növénymorfológus, fiziológus, egyetemi tanár
1876-1879-ben a budapesti egyetemen a természetrajz-kémia szakot végezte. 1879-ben a selmecbányai Erdészeti Akadémián volt tanársegéd. 1880-1888-ban Jurányi Lajos asszisztense volt a budapesti egyetem növénytani tanszékén. 1886-1887-ben külföldi tanulmányutat tett Svájcban és Németországban, 1888-1897-ben budapesti középiskolában tanított. 1889-ben egyetemi magántanár növénybiológiából és mikológiából, 1895-ben újabb külföldi útján Dél-Franciaországban és Olaszországban a szőlő betegségeit tanulmányozta. 1897-ben a budapesti egyetemen ny. rk. tanár. 1901-ben a növénytan ny. r. tanára és az Egyetemi Botanikus Kert igazgatója lett. Tudományos működésének területe a növényfejlődés- és élettan, valamint az erdészeti növénytan volt. Jelentős tudományos ismeretterjesztő munkássága is. 1897-től az MTA tagja.

Középiskolai és egyetemi fizikatanár
Kolozsváron a Piarista Gimnáziumban érettségizett, majd az itteni egyetemen szerzett fizika-kémia szakos tanári oklevelet. Marosvásárhelyi, majd kolozsvári középiskolákban tanított másfél évtizeden át. 1947-ben doktorált Gyulai Zoltán irányításával, ezután nevezték ki professzornak a Bolyai Tudományegyetemre. Tevékenységét nem sokáig folytathatta, mert mint "megbízhatatlan elem"-et eltávolították az egyetemről, majd 1958-tól a középiskolai oktatásból is. 1956-tól két éven át a romániai Matematikai és Fizikai Lapok fizikai részét szerkesztette. A kolozsvári Agrokémiai Laboratórium tudományos kutatójaként ment nyugdíjba 1972-ben. Kutatói és nyugdíjas éveiben is számos szakmai és tudományos ismeretterjesztő cikket írt. Könyvben dolgozta fel Hell Miksa kolozsvári, valamint Károly József Irén nagyváradi tevékenységét, de Newton Klasszikus fizikájával is érdemben foglalkozott. A Kriterion kiadónál 1976-ban megjelent Fizikai kislexikon szerkesztője és benne az optikai rész szerzője volt. (Dr. Radnai Gyula)

Kísérleti fizikus
1938-ban az Eötvös Kollégium tagja és a Pázmány Péter Tudományegyetem matematika-fizika szakos hallgatója. 1942-től a Gyakorlati Fizikai Intézetben Békésy György munkatársa volt. 1944 októberében katonai behívót kapott, Németország, majd angol hadifogság következett. 1946 őszén került haza, vissza az intézetbe. Fizikaszakos tanárjelöltek részére megszervezte a demonstrációs kísérletek gyakorlatát és korszerű tanműhelyt vezetett, megszervezte a vegyészképzés igényeihez illeszkedő laboratóriumi gyakorlatokat. Az 1950-es évek elején megindult tömegspektrometriai kutatásokba kapcsolódott be. Az 1956-os forradalom alatt az ELTE TTK Forradalmi Bizottságának elnökévé választották. 1957-ben több hónapra börtönbe zárták. Szabadulása után kirekesztették a felsőoktatásból. 1954 és 1964 kőzött Kazincbarcikán a Borsodi Vegyi Kombinátban műszerész-szakmunkásként tudott elhelyezkedni. Tömegspektrometriás vizsgálatokkal járul hozzá az üzem megindításához. 1964-ben a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen docensként a Fizika Tanszék vezetője. 1966-1985-ig a Bányászati Kutatóintézet tudományos munkatársa és a Tömegspektrometriai Laboratórium vezetője volt. 1968-tól a Nyitrai Pedagógiai Főiskolán, majd az ebből alakult Konstantin Egyetemen vendégprofesszorként tanított. Tömegspektrometriai Kutatócsoportot hozott létre. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem 1990-ben rehabilitálta s címzetes egyetemi tanári titulust adományozott részére.

Fizikus
A matematika és a fizika iránti elkötelezettsége már gyerekkorában kialakult. Édesapja, id. Somogyi Antal (1885-1947) Klupathy Jenő, majd Rybár István tanársegéde volt, aki az egyetemi nyolcosztályos gyakorló gimnáziumba (a Mintába) íratta be fiát 1930-ban. Itt azután nemcsak matematikai és fizikai tehetségével tűnt ki, de olyan sikeres megoldójává vált a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapoknak, hogy három egymás utáni tanév végén is közölte fényképét Faragó Andor az újságban... Később saját tinédzser fiait is ebben a szellemben nevelte Somogyi Antal. Az egyetemen "Kicsiny görbületű folyadékfelszínek alakjának vizsgálata" című szakdolgozatát kissé kibővítve, még 1943-ban beadta doktori disszertációnak, s kiválóan megvédte. Kezdő tanárként a Kölcsey gimnáziumban kapott állást, ahol akkor Novobátzky Károly tanított, majd 1945-től a Minta tanára lett. 1947/48-ban posztdoktori képzésen vett részt Belgiumban, 1950-től pedig egyszerre lett tanár a rövid életű budapesti tanárképző főiskolán és kutató a KFKI kozmikus sugárzási osztályán Jánossy Lajos mellett. Itt készítette el kandidátusi és akadémiai doktori disszertációját, felhasználva a kiterjedt légi kozmikus záporokra vonatkozó kísérleti és elméleti eredményeit. Hazánkban Fenyves Ervin és az ő munkássága jelentette a történelmi átmenetet Barnóthy Jenő és Forró Magda, valamint Jánossy Lajos kozmikus sugárzási kutatásai között. Kutatói tevékenysége mellett jelentősek nemzetközi tudományszervező kezdeményezései is, mind a kozmikus kutatás, mind ennek űrkutatási alkalmazásai területén. (Dr. Radnai Gyula)

Német természettudós, biológus
A Cologne-i jezsuita kollégiumban tanult, majd a bonni és Würzburgi egyetemeken hallgatott orvoslást. 1836-ban, az emésztés folyamatát kutatva izolált egy anyagot, mely a gyomorbeli emésztésért felelős, és elnevezte pepszinnek. Ez volt az első, állati szövetből izolált enzim. Állatokra is kiterjesztette a sejtelméletet, melyet a cseh Jan Evangelista Purkynë (Purkinje) fogalmazott meg eredetileg, s melyet növényekre Matthias Jacob Schleiden alkalmazott korábban. (A sejtelmélet azt mondta ki, hogy a növények és az állatok sejtekből állnak, és ezek az egységek alapvetőek minden szervezet szerkezete és működése szempontjából.) Felfedezte az élesztők spóráit, s igazolta szerepüket a cukor erjedésének folyamatában. Később a szerves anyagok "romlásában" is mikroorganizmusok anyagcseréjének szerepét mutatta ki. A metabolizmus (=anyagcsere) kifejezést is ő alkotta. Felfedezésével, miszerint a pete egyetlen sejt, mely később soksejtű élőlénnyé fejlődik, megalapozta az embriológia tudományát. Idős korában érdeklődése teológiai kérdések felé fordult.

Olasz matematikus
1853-ban szerzett mérnöki oklevelet a paviai egyetemen. A bolognai egyetemen a geometria professzora volt, tanított a milánói műszaki főiskolán, majd a római mérnökiskola igazgatója lett. 1877-től a római egyetem felsőbb matematikai tanszékének vezetője volt, s a Steiner-féle szintetikus geometriai iskola tagjai közé tartozott. Ábrázoló, projektív és differenciál-geometriával foglalkozott. A grafosztatika módszerének (a tartószerkezetek erőinek szerkesztés útján történő meghatározása) egyik megalapozója volt, a mechanikában alkalmazott Cremona-erőterv az ő nevét viseli. Róla nevezték el a sík- és térbeli biracionális transzformációt. Továbbfejlesztette a görbék transzformációjának elméletét, és a görbék pontjai közötti összefüggéseket a harmadik dimenzióba terjesztette ki, G. Veronesevel a kocka új tulajdonságait fedezte fel.

Holland születésű amerikai csillagász
Az USA-ban dolgozó holland csillagász, a modern bolygókutatás úttörője. A leideni egyetemen tanult, 1933-ban az USA-ban a előbb a kaliforniai Lick obszervatóriumban, majd a Harvard Csillagvizsgálóban, 1937-től a chicagoi egyetemhez tartozó Yerkes Csillagvizsgálóban dolgozott, 1960-ban megszervezte az arizonai Lunar and Planetary Laboratory-t (Hold és bolygókutató intézet), amelynek igazgatója lett. Legfontosabb eredményei közé tartozik az Uránusz és a Neptunusz egy-egy holdjának, valamint számos kettőscsillagnak a felfedezése. Ő kezdeményezte a repülőgépről végzett (a légköri hatásokat csökkentő) magaslégköri észleléseket. Módosította a kisbolygók Naprendszerben való térbeli eloszlására vonatkozó feltevéseket. Kimutatta a széndioxidot a Mars légkörében, és felfedezte a Szaturnusz bolygó Titán nevű holdjának légkörét. Jelentős munkát végzett az első holdkutató, majd bolygó-szondák programjának tervezésében, adataik feldolgozásában. Jelentős az új szerkezeti elemeket bemutató holdtérképe. Több akadémia és egyesület tiszteletbeli tagja, szakmai kitüntetések birtokosa. Tiszteletére alapították a kiemelkedő bolygó-kutatókat jutalmazó "Kuiper-érmet". Nevét a (ma már nem működő) "Kuiper repülő obszervatórium", a Naprendszer külső (a Neptunusznál távolabb elhelyezkedő) kisbolygó övezete, az ún. Kuiper-öv, az 1776.sz. kisbolygó, valamint a Hold, a Merkur és a Mars felszínének egy-egy krátere viseli. (Bartha Lajos)

Orvos, szőlész, kertész
1831-ben Bécsben szerzett orvosi oklevelet, 1831-1848-ban uradalmi orvos, 1848-1849-ben honvédorvos. Orvosi gyakorlata mellett szőlészettel, kertészettel is foglalkozott, elindította a Kertészeti Füzetek c. kiadványt. A magyar kertészet nyelvújítója, a kertészeti műnyelv kialakítója. 1840-ben Mezőkomáromban, 1850-ben Pesten létesített kertészetet és "haszonkertészeti" iskolát. 1860-tól a budai - az Országos Magyar Gazdasági Egylet által fenntartott - vincellérképző igazgatója. Magyarországon elsőként bizonyította, hogy a mákból ópiumot lehet kivonni.

Villamosmérnök, matematikus, feltaláló
Tanulmányait a BME Villamosmérnöki Karán folytatta, 1951-ben az akkor létrehozott Távközlési Kutató Intézetbe (TKI) került. Ezekben az években kezdődött a magyarországi televíziózás korszaka. A Beloiannisz Híradástechnikai Gyárban kifejlesztett első 1 KW-os adó mikrohullámú egységét Uzsoky külsős szakértőként tervezte meg. Később, 1957-ig a KFKI-ban dolgozott, ahol Simonyi Károly munkatársa volt, több közös publikációt készítettek a fúziós reaktorok témakörében. 1957-ben a BHG Mikrofejlesztési Osztályának vezetője lett, nagy szerepe volt a PM-28-as impulzus-helyzetmodulációs berendezés kifejlesztésében. Közben a VEIKI-ben osztályvezető helyettesi beosztást kapott, ahol erőművek vezérlő berendezéseit tervezték, valamint erősáramú távvezetékeken folytatott beszédátvitellel foglalkoztak. 1964-től az MTA SZTAKI elődintézetébe, az Automatizálási Kutatóintézetbe került tudományos munkatársként. 1965-ben szervezte meg a Digitális Osztályt, kutatási területe az automatizálás, digitális berendezés tervezés és gyártás, valamint a híradástechnika akkor megjelenő formája a számítógépek és terminálok kommunikációjához szükséges adatátviteli berendezések, egyéb számítógép hálózati eszközök kutatása, fejlesztése és gyártása volt. Matematikai, fizikai és mérnöki tudása, alkotó fantáziája rendkívüli volt. 1973-ban tüntették ki Állami Díjjal az elektronikai iparban számítógéppel folyó tervezés és fejlesztési technológia kidolgozásáért. 1985-ben, 60 éves korában nyugdíjazták.

Japán fizikus
A modern fizika egyik első művelője Japánban. Az 1920-as években európai tanulmányútján számos vezető kutatóval működött együtt. 1928-ban dolgozták ki a Klein-Nishina-formulát, amely a kvantumelektrodinamika egyik első fontos eredménye volt. Hazatérése után Japánban szorgalmazta a modern fizikai kutatások fejlesztését, az 1917-ben alapított kutatóintézetben (a RIKEN-ben) saját laboratóriumot hozott létre, ahol számos európai fizikus is megfordult. Tanítványai közül kerültek ki a 20. század vezető japán fizikusai, így pl. a Nobel-díjas Yukawa és Tomonaga is. A második világháborúban a japán atomfegyver-program vezetője volt. A Holdon egy kráter viseli nevét. (Piriti János)

Holland-amerikai elméleti fizikus
1925-ben Zeeman két fiatal honfitársa Samuel Goudsmit és George Uhlenbeck miután röntgendiffrakciós képeket is sokat tanulmányoztak, rájöttek, hogy a jelenség úgy magyarázható, ha feltesszük, hogy az elektronnak van saját perdülete, azaz spinje ami alapján az elektronnak saját mágneses nyomatéka is van. Goudsmit-tal 1970-ben Wolf Díjat kaptak Ornstein-Uhlenbeck folyamat, ahol a mozgásegyenlet egy véletlenszerű és egy determinisztikus komponensből áll

Angol kémikus, Nobel-díjas
A leedsi egyetemen végzett, majd a 2. világháború alatt a Királyi Haditengerészetnél szolgált. Cambridge-ben Ronald G.W. Norrish kutatócsoporjában kezdte meg kutatásait. Manfred Eigennel és Norrish-sal közösen módszert dolgoztak ki nagyon gyorsan lejátszódó kémiai reakciók, az ún. villanófény-fotolitikus reakciók létrehozására, valamint a reakciók kinetikájának és mechanizmusának felderítésére. A vizsgálati módszereket többek között a hemoglobin és a klorofill reakcióinak vizsgálatára használta fel. 1967-ben mindhárman megosztott kémiai Nobel-díjban részesültek. 1985-től 1990-ig a Királyi Társaság elnöke volt. Számos további tudományos díj nyertese, 1990-ben lovaggá ütötték. 1984 és 1995 között a leicesteri egyetemen dolgozott. Sokat tett a tudomány széles körben való népszerűsítéséért és megértéséért.

Gépészmérnök
Budapesten a Műszaki Egyetem gépészmérnöki karának hallgatójaként kezdett foglalkozni a repüléstechnika elektronikai feladataival. A harmincas években a Magyar Repülőkísérleti Intézetnél a rádiórészleget vezette. 1943-ban Csepelen a Dunai Repülőgépgyárban a rádióosztály vezetőjeként dolgozott. A háború után megalakította a FULMEN céget, ahol elektronikai műszereket készítettek. Az államosítás után 1949-től alkalmazottként régi cégénél folytatta tovább kutatásait a rádióhullámok terjedésével kapcsolatban. 1951-től már foglalkozott az ionoszféra változásainak a nagytávolságú rádióösszeköttetésekre gyakorolt hatásával. 1954-re elkészült az ionoszféra-kutató berendezés, amelyet munkatársaival fejlesztettek tovább. A berendezés segítette a nagytávolságú rádiós kapcsolatok megvalósítását és szerepet játszott a rakétatechnikában, az űrkutatásban is. Az ionoszférakutató berendezés 1958-ban a brüsszeli Világkiállításon Nagydíjat nyert. Munkáját itthon halála után 2 évvel Kossuth-díjjal ismerték el.

Vegyészmérnök
A budapesti műegyetemen vegyészmérnöki oklevelet szerzett. 1933-ban Szegeden a Mezőgazdasági és Paprikakísérleti Állomáson segédvegyész lett, később fővegyészi kinevezést kapott, majd 1947-ben átvette az intézet vezetését. 1949-ben létrejött a kísérleti állomásból a Szeged Városi Minőségvizsgáló Intézet, melynek munkatársa lett. Tudományos munkássága az analitikai kémia sok területére kiterjedt. Az ásvány-, víz- és élelmiszervizsgálat körében számos új meghatározást dolgozott ki, illetve már meglevőket tökéletesített.

Skót matematikus
Oxfordban, a Balliol College-ban tanult. Több évet töltött Itáliában, Padovában megismerkedett és barátságot kötött Nicolaus (I) Bernoullival. Londonba visszatérve itt matematikát tanított. Jó kapcsolatba került korának több más neves matematikusával, így Newtonnal is. Kombinatorikával és analízissel, a végtelen sorok konvergenciájával foglalkozott. Ő vezette be az ún. Stirling-számokat, és ő fedezte be a faktoriális függvény közelítésére szolgáló Stirling-formulát, amelynek a valószínűségszámításban, de a matematika szinte minden ágában nagy jelentősége van.

Amerikai fiziológus, Nobel-díjas
Kémiai és orvosi diplomát szerzett és a Johns Hopkins University élettani intézetében dolgozott 1906-ig. Ekkor nevezték ki a Wisconsin orvosi egyetem élettanprofesszorává, majd 1910-ben St. Luisban a Washington egyetem élettanprofesszora és a tudományos akadémia tagja lett. Az idegtevékenységgel kapcsolatos kutatásait Herbert Gasserral együttműködve végezte. Gasser egyik tanítványa volt a Wisconsini Egyetemen, Madisonban. Erlangert professzorrá nevezték ki a St. Louis-i Washington Egyetemre 1910-46 között. Nem sokkal később Gasser csatlakozott hozzá, és azt kezdték tanulmányozni, hogyan lehetne a fiziológiai kutatásokban felhasználni az elektronika nemrégen kialakult tudományát. 1944-ben Gasserral megosztva megkapta az élettani-orvostudományi Nobel-díjat azért a felfedezésért, hogy az idegrostoknak ugyanazon az idegkötegen belül különböző funkciójuk van.

Amerikai geokémikus
Kőzetek, meteoritok ólom és urániumizotóp tartalmának vizsgálata alapján 1956-ban becslést adott a Föld életkorára. Ma is az általa megadott 4.55 milliárd év értéket tartják általánosan elfogadottnak. Először hívta fel a figyelmet az ólom üzemanyagokban való használatának, és az élelmiszerekben való előfordulásának környezet- és egészségkárosító hatására. Jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy megszüntessék az ólom adalékolását az üzemanyagokhoz, valamint hogy csökkentsék az ólom használatát a konzerviparban, illetve a vízvezetékrendszerekben.

Fizikus, mérnök, egyetemi tanár
Tanulmányait a budai egyetem bölcsészeti karán és az Institutum Geometricumban végezte, előbb bökcsészdoktori, majd 1787-ben mérnöki oklevelet szerzett. 1790-től az egyetemen a fizika és mechanika tanársegédje, majd 1791-től 1798-ig a fizika és mezőgazdaságtan tanára előbb a nagyváradi, majd a pozsonyi kereskedelmi akadémián. 1801-től a pesti egyetem fizika és mechanika tanszékén működött haláláig. 1823-1824-ben az egyetem rektora volt. Magyarországon úttörő monográfiát adott közre az elektromosságtanról, mely az elektrokémiára és az elektromosság orvosi alkalmazásaira is kiterjedt. Az 1814. évi móri földrengésről Kitaibel Pállal együtt írt tanulmánya nemzetközi viszonylatban is elismert munka.

Gyógyszerész, vegyész, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait Kolozsváron végezte, 1900-ban gyógyszerész, 1902-ben vegyészdoktori oklevelet nyert. A kolozsvári egyetem vegytani tanszékén tanársegéd, majd Fabinyi Rudolf mellett adjunktus. A szerves kémia magántanára, rendkívüli tanára, 1922-től a szegedi egyetem nyilvános rendes tanára. Megszervezte az egyetem szerves kémiai intézetét. 1934-től a budapesti egyetem bölcsészeti karán az analitikai és gyógyszerészeti kémia nyilvános rendes tanára. Főleg az azaronnal és származékaival foglalkozott, több új vegyületet állított elő és szerkezetüket vizsgálta, majd trombózis elleni gyógyszer után kutatott. 1934-től az MTA tagja volt.

Gépészmérnök, feltaláló
1901-ben a Budapesti Állami Felsőipariskolában szerzett diplomát. Dolgozott Hódmezővásárhelyen, Aradon és Békéscsabán, majd a Magyar Automobil Rt. ösztöndíjával Németországba utazott, Drezda, Berlin, Hamburg és Bréma voltak útjának állomásai. Az ösztöndíj lejárta után szakmunkásként dolgozott Brémában, majd Düsseldorfban, végül Frankfurt am Main-ban az Adler-gépkocsigyárban. 1903-ban kivándorolt New Yorkba. 1905-ben a Ford Motor Companyhoz került gépkonstruktőrnek. Munkájával felhívta magára a gyáralapító Henry Ford figyelmét, aki maga mellé vette, és nagyrészt vele terveztette meg a később híressé vált T-modellt, amely az általa alkalmazott műszaki megoldások miatt a világ első, egyszerűen vezethető és szerelhető, ugyanakkor olcsó népautója lett. 1944-ig dolgozott a Ford-műveknél. Vezető konstruktőri beosztásban, az 1. világháború alatt néhány hadigépet is tervezett, majd ő tervezte később az ugyancsak nagy sorozatban gyártott Fordson-traktor prototípusát. Fenntartotta kapcsolatait Magyarországgal. Többször is meglátogatta rokonait, és előadást tartott a Magyar Mérnök- és Építész Egyletben. 1921-ben százezer koronás ösztöndíjat alapított makói fiatalok támogatására.

Dán orvos, anatómus, matematikus
Apja is jeles orvos volt. Tanulmányait részben külföldön végezte. 1645-ben Baselben orvosdoktori diplomát szerzett, majd visszatért Koppenhágába. Itt az egyetemen 1649-ig matematikát tanított, majd 1649-től 1661-ig az anatómia professzora volt. Elsőként írta le az emberi nyirokrendszert és annak a vérkeringéssel való kapcsolatát. Korának egyik legjelentősebb anatómusa volt. Ő írta le a hűtéssel való érzéstelenítést is. 1670-ben udvari orvos lett. 1671-ben, majd később halála évében 1680-ban rektorrá választották. Számos könyvet írt, anatómiai, élettani, kórtani és gyógyszertani munkákat.

Francia fiziológus, Nobel-díjas
1887 és 1927 között a Párizsi Egyetemen tanított. Egy ideig a Revue Scientifique c. folyóirat társigazgatója volt. 1913-ban orvosi-élettani Nobel-díjat kapott az anafilaxia kutatásában elért eredményeiért; az anafilaxia kifejezést ő találta ki arra az olykor halálos kimenetelű reakcióra, amely a védőoltásban részesített személyek némelyikénél az antigén második beinjektálásakor lép fel. Kutatásai segítettek fényt vetni a szénanátha, az asztma és más allergiás reakciók jellegére, és megmagyaráztak néhány korábban nem értett mérgezés- és halálesetet. Behatóan kutatta a légzés és az emésztés élettanát, az epilepsziát, a testhőmérséklet szabályozását. Az élettan mellett magas szinten foglalkozott a bakteriológiával, a kórtannal, az orvosi statisztikával, írt verseket, regényeket és színdarabokat is.

Amerikai genetikus, embriológus, zoológus, Nobel-díjas
Egyetemi tanulmányait a Kentucky-i egyetemen végezte, 1886-ban diplomázott. Posztgraduális képzést a baltimore-i Johns Hopkins Egyetemen folytatott, morfológiát és fiziológiát tanult. 1904-1928 között a Columbia Egyetem kísérleti zoológia professzora volt, majd 1928-tól a California Institute of Technology biológia professzora. 1908-ban, Gregor Mendel örökléstani eredményeinek újrafelfedezésekor kezdett genetikai vizsgálatokba. Kísérleti alanynak az ecetmuslicát (Drosophila melanogaster) választotta, vizsgálta az egyes generációkban fellépő mutációkat. Megállapította, hogy a gének lineárisan. helyezkednek el a kromoszómákon. Az általa bevezetett új szabályok kiegészítik és pontosítják Mendel törvényeit. Felfedezte a gének kapcsoltságának és rekombinációjának jelenségét. Elkészítette a Drosophila kromoszómáinak géntérképét. Munkássága megalapozta a modern genetikát. A Royal Society tagja volt. A kromoszómák öröklésben játszott szerepének kimutatásáért 1933-ban orvosi-élettani Nobel-díjat kapott.

Anatómus, egyetemi tanár
1895-ben szerezte meg állatorvosi oklevelét Budapesten, 1903-ban bölcseleti doktor. 1896-tól tanársegéd az Állatorvosi Akadémia anatómiai intézetében, 1910-ben az Állatorvosi Főiskola összehasonlító anatómiai intézetében ny. r. tanár. Az Állatorvosi Lapok szerkesztője. 1939 -1940-ben az Állatorvosi Főiskolával bővült József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora. Tudományos munkásságát az állatok összehasonlító és funkcionális anatómiája területén fejtette ki, foglalkozott a belső elválasztású mirigyek működésével, a szövettan, izület- és izomtan kérdéseivel. 1922-től az MTA tagja.

Bányamérnök, egyetemi tanár
1942-ben a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem soproni Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Karán bányamérnöki oklevelet szerzett, ugyanott 1946-tól tanársegéd, adjunktus. 1947-1948-ig a Magyar Állami. Szénbányák Ajkai Bányái padragi üzemének főmérnöke, 1948-1951-ig az Ajkai Szénbányák Nemzeti Vállalat igazgató helyettese, 1951-től a Középdunántúli Szénbányászati Tröszt főmérnöke, igazgatója. 1953-1995-ig a miskolci NME soproni Bányamérnöki Kar, ill. a Miskolci Egyetem Bányaműveléstan Tanszék tanára, közben a Bányamérnöki Kar dékánja, az NME rektorhelyettese, 1961-1971-ig rektora volt. Bányaműveléstannal, elsősorban vastag telepek fejtési technológiáinak korszerűsítésével, a természeti és a bányászati veszélyek elleni védekezés fejlesztésével foglalkozott. 1961-től az MTA levelező, 1973-tól rendes tagja volt.

Vegyészmérnök, egyetemi tanár
Oklevelet a budapesti József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szerzett 1942-ben. 1945 után a szőnyi Kőolajipari Vállalatnál működött, utóbb a vállalat igazgatója volt. 1960-tól a százhalombattai Dunai Kőolajipari Vállalat főtechnológusa. Közreműködött a gyár tervezésének, üzembe helyezésének, a termelés megindításának minden munkafolyamatában. A Veszprémi Vegyipari Egyetem tanára volt. Kutatómunkájában a nagylengyeli kőolaj termikus krakkolásával, a katalitikus benzinreformálással, a kenőolajok hidrogénező finomításával foglalkozott.

Német biokémikus, Nobel-díjas
A müncheni egyetemen szerzett doktorátust 1922-ben azokkal az enzimvizsgálatokkal, amelyeket Richard Willstätter irányítása mellett végzett. Az 1926 és 1929 közötti éveket a zürichi műszaki egyetemen töltötte, majd a heidelbergi egyetem professzora és a heidelbergi Kaiser Wilhelm (később Max Planck) orvosi kutatóintézet igazgatója lett. Vagy 300 növényi pigmentet tanulmányozott és a kromatográfia módszerét alkalmazta a természetes anyagok elválasztására. Meghatározta a B2-vitamin szerkezetét és megvalósította a szintézisét. Izolálta a K1-vitamint és szintetikus úton A- és B6-vitamint állított elő. Fontos szerepe volt a biokémiai genetika kialakulásában. 1938-ban kémiai Nobel-díjjal tüntették ki. A nácik azonban nem engedték, hogy a díjat átvegye, így az okmányt és az aranyérmet végül a 2. világháború után kapta meg.

Magyar-amerikai biofizikus, egyetemi tanár
A budapesti tudományegyetemen matematika-fizika szakos tanári képesítést szerzett. Rybár István tanszékén szerzett doktori fokozatot. 1924-ben Amerikába ment, egy clevelandi biofizikai laboratóriumban helyezkedett el. Itt egy fényelektromos készüléket szerkesztett, amely alkalmas volt az emberi agy energia kisugárzásait regisztrálni. 1939-től a massachusettsi Technológiai Intézet (MIT) tanáraként a Nap energiájának hasznosításával foglalkozott. A 2. világháború alatt katonai célú fejlesztések keretében napenergiával működő desztilláló berendezést szerkesztett, amellyel a tengervizet ivóvízzé lehetett alakítani. A berendezés életmentő volt a háborúban tengerészek, a tenger fölött katapultálni kényszerülő pilóták számára. 1948-ban tervei alapján építették fel az első, 100%-ban napenergiával fűtött, kémiai hőtároláson alapuló kísérleti házat Doverben (Massachusetts). Első napházát továbbiak követték. Különösen megnőtt az érdeklődés az általa kidolgozott technikai megoldások iránt 1973, az olajválság kezdete után. A napenergia-utánpótlás ingadozásának ellensúlyozására hőtárolókat szerkesztett. Megoldotta a hideg tárolását is. Számos publikációja, és összesen 39 szabadalma volt; utolsó szabadalmát 90 éves korában jegyezték be. Számos nemzetközi kitüntetés tulajdonosa volt, 1977-ben megkapta az Amerikai Napenergia Társaság (American Solar Energy Society) Charles Greeley Abbot díját. Munkássága alapján Amerikában a "Sun Queen" (Napkirálynő) néven emlegetik.

Szovjet fizikus
Krími görög családból származik, erre utal görögös hangzású vezetékneve is. Apja cári katonatiszt volt, aki Poltavában járatta fiát gimnáziumba, majd Berlinbe küldte egyetemre. Innen egy év múlva Strassburgba ment át, ahol a diploma megszerzése után K.F.Braun tanársegéde lett és 1907-ben még Cambridge-ben is töltött egy évet J.J.Thomson mellett. Strassburgban kötött életre szóló barátságot a szintén Oroszországból jött évfolyamtársával, Leonyid Mandelstammal. 1914-ben tértek vissza Oroszországba, amikor kitört a világháború. Már doktori munkájában is a gyors elektromos rezgésekkel foglalkozott, azután Ogyesszában, majd Leningrádban a radiohullámokkal történő hírközlés lett az egyik sikeres kutatási területe. 1935-ben ő lett Moszkvában az akadémiai elektronikus oszcillációs laboratórium vezetője. 1942-ben Mandelstammal együtt javasolta az elektromágneses (radar) hullámokkal történő csillagászati távolságmérést, amelyet ténylegesen 1945/46-ban az USA-ban és Magyarországon (Bay Zoltán) valósítottak meg más-más módszerrel. Az alapozó egyetemi fizikaoktatáshoz az ő vezetésével készült el az a két kötetes, "Papalekszi Fizika"-ként emlegetett sikeres egyetemi tankönyv, amely 1951-ben magyarul is megjelent Mátrainé Zemplén Jolán szerkesztésében és Kónya Albert szakmai felügyeletével. (Dr. Radnai Gyula)

Gépészmérnök
Tanulmányait Charlottenburgban és Budapesten folytatta. 1931-ben kezdett foglalkozni szivattyúkkal. 1932-ben a Mazalán Gépgyár Fertő utcai telepén szivattyúgyártó üzemet szervezett. Az általa szerkesztett járókerekek némelyikét ma is gyártják. 1950-ben a Kisszivattyúgyár fökonstruktőre lett. Az MTA Vízgépészeti Szakbizottságának tagjává választották (1951). Itt Pattantyus Ábrahám Gézával és Gorup Ferenccel meghatározta a több fokozatú szivattyúk országos tipizálását. 1952-től a budapesti műszaki egyetemen tanított.

Geográfus, egyetemi tanár
Az ELTE történelem-földrajz szakos tanári diplomájának megszerzése után 1950-ben az egyetemi Földrajzi Intézet tanársegéde lett. 1953-tól 1967-ig az MTA Földrajztudományi Kutató Csoportjában dolgozott. 1967-1990-ig az ELTE Regionális Földrajzi Tanszék, 1981-1992-ig a Földrajzi Tanszékcsoport vezetője volt. 1988-ban egyetemi tanárrá nevezték ki. Az Egyesült Államokban is szerzett kutatói tapasztalatokat. Kutatási területe a társadalomföldrajz volt. Foglalkozott hazánk népesség- és településföldrajzával, az oktatás területi kérdéseivel. Az egyetemen népességföldrajzi, továbbá a belső vándorlásokkal, a társadalmi és foglalkozási átrétegződés földrajzával kapcsolatos kutatásokat vezetett. Számos szakkönyv, egyetemi tankönyv szerzője volt.

Cseh csillagász, matematikus, orvos
1548-1551 között a bécsi egyetemen, majd 1554-től Bolognában tanult matematikát, s elutazott Milánóba is, hogy Girolamo Cardano-tól tanulhasson, de hamarosan visszatért Prágába, a matematika professzora az egyetemen 1555-ben. 1566-1570 között mint katonaorvos szolgált Ausztriában és Magyarországon a törökkel vívott háborúk során. Nevezetes műve az 1574-ben megjelent új csillagról szóló értekezése. Komoly kapcsolatokat épített ki Tycho Brahéval, s szerepet játszott abban, hogy II. Rudolf az udvarába hívta a dán csillagászt, majd később Keplert. Hatalmas kéziratgyűjteményében megtalálhatók Kopernikusz művei is, s támogatta Rudolfot abban, hogy megszerezze a misztikus Voynich-kéziratot. Egyesek szerint a kézirat nem más, mint egy ravasz trükk.

Francia csillagász, természettudós
Gazdag családból származott, ez lehetővé tette, hogy hosszabb itáliai tanulmányutat tegyen. Jogi tanulmányainak befejezése után további utazásokat tett Angliában és Németalföldön. Enciklopédikus tudásra tett szert, a természettudományok számos ágával, elsősorban csillagászattal, valamint történettudománnyal is foglalkozott. Nagy könyv- és műkincsgyűjteményre tett szert. Kiterjedt levelezést folytatott korának számos tudósával. Csillagászként többek között a Jupiter-holdakat és a Hold felszínét tanulmányozta. Ő figyelte meg és írta le először az Orion-ködöt 1610-ben.

Német csillagász, matematikus, térképész
Több németországi egyetemet is látogatott, sokat utazott. 1704-től haláláig a nürnbergi Aegidien-Gymnasium matematikatanára volt. Eredeti kutatásokat nem végzett, de számos jelentős természettudományi ismeretterjesztő munkát publikált a csillagászat, földrajz, és térképészet témakörében. Feldolgozta többszáz nürnbergi matematikus és műszerkészítő életrajzi adatait. Csillagászati atlaszt és Hold-térképet készített.

Holland csillagász
Fő tevékenysége a csillaghalmazok és asszociációk keletkezésének és mozgásának, a nagysebességű csillagok eredetének tanulmányozása volt. Tudományos munkássága mellett szakterületén a huszadik század egyik legjelentősebb tudományszervezője volt. 1957-től a groningeni Kapteyn Csillagászati Intézet igazgatója volt. Meghatározó szerepe volt az Európai Déli Csillagvizsgáló (ESO) megszervezésében és alapításában, ennek 1970 és 1974 közt főigazgatója volt, 1976 és 1979 között pedig a Nemzetközi Csillagászati Unió elnöki tisztét töltötte be. 1968-ban vezetésével vontak össze Astronomy and Astrophysics címmel több európai csillagászati folyóiratot, amely azóta a tudományág egyik legjelentősebb forrásává vált. Az Európai Űrügynökség (ESA) által 1989-ben felbocsátott HIPPARCOS asztrometriai műhold tudományos előkészítő bizottságát vezette. 1989-ben a jelentős Bruce Éremmel tüntették ki, a (2145) Blaauw kisbolygó is őrzi nevét. (Piriti János)

Amerikai biokémikus, Nobel-díjas
A Johns Hopkins Egyetemen folytatott biológiai és kémiai tanulmányokat. A University of Washington-on szerezte meg PhD fokozatát 1954-ben. Ezután a National Institutes of Health-ben (Bethesda, Maryland) dolgozott, majd 1985-től nyugdíjbavonulásáig a National Institute of Environmental Health Sciences tudományos igazgatója volt. Rodbell azt kutatta, hogy a sejtek felszínére ható külső anyag, pl. egy hormon, hogyan fejt ki hatást a sejt belsejében. Feltételezte, hogy a sejtek felszínén a G-fehérjék (melyek arról kapták a nevüket, hogy a guanozin-trifoszfátot megkötik) jelátalakítóként viselkednek: a jeleket továbbítják és modulálják a sejtekben. Alfred G. Gilman munkatársaival izolálta a G-fehérjéket és fontos tulajdonságait derítette fel. Ha a G-fehérjék működésében zavar keletkezik, betegség léphet fel. Néhány gyakori betegség, például a kolera, cukorbetegség, rák vagy az alkoholizmus kialakulásának megértéséhez is közelebb vitt a G-fehérjék szerepének tisztázása. 1994-ben Rodbell Alfred G. Gilman-nal megosztva orvosi-élettani Nobel-díjat kapott a G-fehérjéknek és a sejtekben folyó jelátvitelben játszott kulcsszerepüknek a felfedezéséért.