Fizikus
Az ezredfordulós Magyarország nemzetközi tekintélyű fizikusa volt. 1954-től kezdve haláláig munkahelye a KFKI, a Központi Fizikai Kutatóintézet volt, ahol 1973-84 között a Részecske- és Magfizikai Kutatóintézet Elméleti Osztályának vezetője, majd haláláig az intézet Tudományos Tanácsának elnöke volt. 1990-től a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tagja, 1991-98 között az Országos Tudományos Kutatási Alap (OTKA) élettelen természettudományi szakkollégiumának elnökeként meghatározó módon hozzájárult az OTKA alapelveinek és működési módjának kialakításához. Szorgalmazta és elősegítette Magyarország CERN tagságát, 1992-2004 között a CERN Bizottságban magyar képviselő volt, a diplomáciai szintű tevékenység mellett jelentős, nagy létszámú kísérleti csoportok munkájában is részt vett. Kutatásai során kísérleti és elméleti atommagfizikával foglalkozott. Úttörője volt a részecskefizikával is átfedő új terület, a nehézion-fizika művelésének. Nevéhez fűződik a hadrokémia és a kvark-kémia kifejezések megalkotása és bevezetése a kvarkanyag kutatásába, a hidrodinamikai modellek atommagfizikai célokra való alkalmazásának elterjesztése, a Zimányi-Moszkowski modell megalkotása. A számítástechnika és az informatikai fejlesztések kutatási célokra történő hazai alkalmazásának úttörője volt. Megalapította a nemzetközileg elismert Budapesti Nehézion Iskolát, melyet tanítványai jelenleg is aktív kutatóként visznek tovább. Számos szakmai elismerést kapott, ezek közül kiemelkedik a 2000-ben kapott Széchenyi-díj. (Dr. Bíró Tamás)