Szovjet fizikus
Kazanyban és Szentpéterváron járt egyetemre. 1933-ban a kazanyi egyetemen doktorált, ahol a laboratórium vezetője lett. Az ultrarövid rádióhullámok anyaggal való kölcsönhatásait vizsgálta, többek között a vetőmagok csírázására való hatásukat, amely téma az akkori szovjet viszonyok között különös gazdasági jelentőségű volt. A harmincas évek végén molekulanyalábok és elektromágneses hullámok kölcsönhatását vizsgálta sztatikus mágneses térben. A negyvenes évek elején sikerült a magmágneses rezonancia jelenségét kimutatnia, de kételkedett az eredmények megbízhatóságában. A háborús évek sem kedveztek a további vizsgálatoknak, így a háború után a pontosabb eredményeket hozó vizsgálatokért Felix Bloch és Edward Mills Purcell kaptak Nobel-díjat 1952-ben. Az elektronspin-rezonancia egyik típusának vizsgálatában azonban korszakalkotó eredményt sikerült elérnie. 1947-ben Kurcsatov meghívására Moszkvában, majd a szovjet atomfegyver-program fejlesztési központjában dolgozott. Plazmafizikai és fúziós kutatásai során felfedezte a magnetoakusztikus rezonancia jelenségét. Minden magas szovjet kitüntetést megkapott (Sztálin-díj, Lenin-rend, A Szocialista Munka Hőse), a szovjet tudományos akadémia tagja volt. 1977-ben az International EPR Society Zavojszkij-díjat alapított. 17 alkalommal jelölték Nobel-díjra. (Piriti János)