Osztrák-amerikai elméleti fizikus
1926-ban iratkozott be a bécsi egyetemre, 1928-ban Göttingenben folytatta a tanulmányait. Huszonkét éves korában Wigner Jenővel közösen kidolgozta a spektrumvonalak természetes vonalszélességének kvantumelméletét. Heisenberg, Schrödinger, Pauli és Niels Bohr mellett dolgozott a Dirac-féle kvantumelmélet által felvetett alapvető divergenciaproblémák vizsgálatában. A nácizmus uralomra jutása után 1937-ben az Egyesült Államokba emigrált, ahol a Rochester Egyetemen kapott oktatói állást, és az atommagok fizikájának kutatásába kezdett. A Manhattan projekt résztvevőjeként Los Alamosba került, ahol az elméleti osztály vezetője, Hans Bethe helyettese lett. A háború befejeztével a híres Massachusets Institute of Technology (MIT) ajánlott fel neki professzori állást Cambridge-ben. Egyik legjobb tanítványa Kuti Gyula volt, akivel kidolgozta a proton összetett szerkezetének sokat idézett Kuti-Weisskopf-féle modelljét. Weisskopf elkötelezett híve lett a nukleáris leszerelésnek. 1961-ben a CERN főigazgatója, többek között az ő érdeme, hogy a CERN ma a részecskefizika egyik nagyhatalma.