Földrajzi felfedező, közép-ázsiai utazó, orientalista
Gyermekkorában inaskodással támogatta családját, később házitanító volt. Tanulmányait a szentgyörgyi kegyesrendi gimnáziumban kezdte, s a német, a francia, az olasz, az angol, a spanyol, a dán és a svéd nyelvet igen hamar elsajátította. A pozsonyi evangélikus líceumban már a keleti nyelvekkel kezdett foglalkozni. Eötvös József támogatásával 1857-ben elindulhatott első törökországi útjára. 1858-ban jelent meg német-török zsebszótára, amelyet számos nyelvészeti dolgozat követett. Levéltárakban kutatta a magyar múlt török emlékeit, de Kőrösi Csoma Sándor nyomán úgy gondolta, hogy a magyar őstörténet gyökereit Belső-Ázsiában kell keresni. Az Akadémia támogatásával 1862-ben indult a világhírnevet hozó második keleti útjára. Dervisnek öltözve jutott el Teheránig, majd egy Mekkát megjárt zarándokcsapathoz csatlakozva ért Hivába, Buharába és Szamarkandba. Vámbéry olyan jelentős geográfiai, néprajzi és politikai ismeretekkel gazdagította az európai világot, amely méltán tette ismertté nevét és személyét. Londonban a Királyi Földrajzi Társaságban tartott nagysikerű előadásokat, könyvei angolul, németül, franciául jelentek meg. Itthon a keleti nyelvek tanáraként dolgozott a pesti egyetemen 1904. évi nyugalomba vonulásáig. Egyik alapítója volt, elnöke, majd tiszteletbeli elnöke a Magyar Földrajzi Társaságnak. Orientalisztikai kutatásai eredményét könyveiben tette közkinccsé. Munkásságát tanítványai folytatták, akik hozzá hasonlóan világhírű orientalisták lettek. 1860-tól az MTA tagja.