Geológus, egyetemi tanár
A budapesti tudományegyetem bölcsészettudományi karán tanult. 1913-ban adjunktus az egyetem földtan-őslénytani tanszékén. Mecsek-hegységi kutatásait Papp Károly mellett kezdte meg. Részletesen tanulmányozta Magyarország több szénlelőhelyét. A Tanácsköztársaság idején a földtan, majd az őslénytan egyetemi tanárává nevezték ki. A Tanácsköztársaság bukása után az egyetemről távoznia kellett. 1920-tól 1945-ig a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. geológusa volt. 1946-tól a budapesti tudományegyetem földtani tanszékének professzora 1965-ig. Közben a természettudományi kar első dékánja 1948-1949-ig és a Pázmány Péter Tudományegyetem rektora 1949-1950-ig. Kutatásai a földtan, őslénytan és a rétegtan, később a szén- és bauxitképződésnek a hegységképződéssel való kapcsolatát és a magyar szenek hamufajtáit is vizsgálta. Vizsgálatai kiterjedtek a hazai szénhidrogénkutatás lehetőségeinek átfogó vizsgálatára és a dunántúli karsztvíz földtani értékelésére is. Jelentősek a földtan oktatására és általában a természettudományok felsőoktatására vonatkozó szakcikkei. 1948-tól az MTA tagja.