Evangélikus lelkész, szakíró, mezőgazdász
Pozsonyban, Sárospatakon és Debrecenben, majd német egyetemeken tanult. Hazatérve Surányban, majd 1767-től haláláig Szarvason lelkész. A filantropisták eszméinek hatása alatt elsősorban a parasztság helyzetének javítására törekedett. 1780-ban paraszt ifjak képzésére alapított Gyakorlati-gazdasági szorgalmatossági iskolájában gyakorlati munkával kapcsolta össze a belterjes termelési módszerek elsajátítását. Új rendszerű iskolájában könyvtárt, tanműhelyt és tangazdaságot szervezett, amelyben tanítók és gazdatisztek oktatását is vállalta. Pedagógiai munkája mellett széles körű tevékenysége kiterjedt az Alföld - elsősorban Szarvas - életének minden területére. Úttörő tevékenységet fejtett ki a korszerű vetésforgó, a szántóföldi takarmánynövények termesztése és az istállózó állattenyésztés elterjesztésében. Kísérleteket folytatott a szikes területek javításával kapcsolatban, elsőként alkalmazta a meszes-márgás talajterítést (digózást). Meghonosította Magyarországon a lucernát, kezdeményező volt a gyümölcstermesztés, a méhészet, a selyemhernyótenyésztés terén, szakemberekkel taníttatta a selyemfonást, a gyapjúfonást és szövést. Tevékenysége kiterjedt az egészségügyi teendőkre, pl. tiszta ivóvíz biztosítása érdekében kutak fúrása; továbbá a parasztok táplálkozására, lakásviszonyaira, községrendezésre stb., de az árva- és szegényügy rendezésére is. Emlékezetére a Magyar Agrártudományi Egyesület 1961-ben évenként kiosztásra kerülő Tessedik Sámuel-emlékérmet alapított.