Főiskolai természettantanár, református püspök
A debreceni kollégium elvégzése után, 1666 és 1669 között holland egyetemeken tanult. Leidenben 1669-ben bocsátotta nyilvános vitára a descartes-i elveknek megfelelő értekezését. 1670-től a debreceni kollégiumban Komáromi Csipkés György utódjaként a bibliai nyelvek és a filozófia tanára lett. Heidelbergben 1678-ban jelent meg előadásaiból készített műve, a Philosophia ad usum scholarum praesertim Debrecinae applicata (Filozófia az iskolák, elsősorban a debreceni használatára alkalmazva). Könyvében filozófián a természettudományok összességét érti, s a mű a karteziánus ismeretelmélet (metafizika) és természettan szemléletét tükrözi. Írásában modern természettudományos ismereteket nyújt. A fizikával foglalkozó részek értékét növeli, hogy a magyar szakirodalomban először szólt a mágnesség és az elektromosság jelenségéről. Tankönyve több mint fél évszázadon át - Maróthi György felléptéig - maradt használatban. Később a dogmatika tanára lett, s eleinte Amesius tanait hirdette, majd a nagy hollandiai teológus, Cocceius felfogását és módszereit is terjesztette. 1699-ben püspökké választották, ám emellett megtartotta tanári állását is.