Fizikus, egyetemi tanár
Apja, id. Szalay Sándor mellett szerette meg a fizikát. A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte el a fizika-matematika tanári szakot, itt doktorált Tangl Károly mellett 1932-ben. Rövid ideig Szegeden Szent-Györgyi Albert mellett dolgozott, ezután ösztöndíjjal Debye intézetében, Lipcsében és Rutherford munkatársaként Cambridge-ben folytatott kutatásokat. 1935-ben Gyulai Zoltán mellett tanársegédként a debreceni egyetemre került. Ő honosította meg Magyarországon a kísérleti magfizikát. Gyulai Zoltán távozása után 1940-től 1968-ig a kísérleti fizika tanszék vezető professzora volt. Iskolateremtő egyéniség volt, éles szemmel, tehetségük alapján választotta ki munkatársait. Az ő módszerei alapján és kezdeményezésére sikerült a magyarországi uránérclelőhelyeket felkutatni. Az MTA debreceni Atommag Kutató Intézetének 1954-ben alapítója és 1975-ig igazgatója volt. Munkájában és intézetében kezdeményezte és támogatta az interdiszciplináris kutatásokat. 1952-ben Kossuth-díjat, 1978-ban Állami-díjat kapott, 1953-tól az MTA levelező, majd 1965-től rendes tagja volt. Fia, Szalay A. Sándor asztrofizikus professzor, az MTA tagja.