Tudományszervező politikus, biokémikus, egyetemi tanár
Középiskolában matematika tanára, egyetemistaként pedig biokémia tanára - Szent-Györgyi Albert - volt rá legnagyobb hatással. Szerencséje is volt: Szent-Györgyi 1931-től volt a szegedi egyetem tanára, ő pedig 1932-től a szegedi egyetem hallgatója és 1933-tól már ifjú munkatársa a hallgatókkal kitűnő kapcsolatot ápoló professzornak. 1937-ben, amikor Szent-Györgyi orvosi Nobel-díjat kapott, ő biokémiai témából doktorált. Utána - professzora ajánlására - megpályázott és elnyert egy Rockefeller-ösztöndíjat Cambridge-be, oda, ahol Szent-Györgyi doktorált éppen tíz évvel azelőtt... 1939-től 1944-ig, a németek Magyarországra történő bevonulásáig együtt dolgoztak Szegeden. 1945-ben lett egyetemi tanár, 1946-ban akadémiai levelező tag, 1949-ben az MTA rendes tagja. Szentgyörgyi külföldre távoztával ő lett a budapesti egyetemen az Orvosi Vegytani Intézet igazgatója egészen 1970-ig, amikor is újra Szegedre került, az általa kezdeményezett és megszervezett akadémiai Biológiai Központ élére. Tudományos kutatásai az enzimek, az izomműködés, a fehérjeszintézis és a sejtlégzés területére koncentrálódtak. Energiái jelentős részét lekötötték azonban a tudomány szervezésével összefüggő feladatok: 1967 és 1973, illetve 1985 és 1988 között ő volt az MTA alelnöke, de rábízták a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség alelnöki teendőit, és részt vett az atomcsend egyezmény előkészítésében is. Több egyetemi kémia tankönyv szerzője ill. társszerzője volt, aki kétszeres Kossuth-díjas egyetemi tanárként és a Magyar Tudomány főszerkesztőjeként lett a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának utolsó elnöke 1988 és 1989 között. 75 éves korában vonult vissza a társadalmi és a tudományos életből. (Dr. Radnai Gyula)