Német fizikus, vegyész
1929-ben szerzett akadémiai doktori címet a Hannoveri Műszaki Egyetemen. 1934 elején Otto Hahnnal és Lise Meitnerrel radioaktív termékek kutatásába kezdett. Strassmann, mint az analitikai kémia szakértője csatlakozott a teamhez, hogy a neutron bombázás során keletkező könnyebb elemeket felismerje. Ő helyettesítette Lise Meitnert, akinek a náci Németországból menekülnie kellett. 1938-ban végzett kísérleteik igazolták az urán maghasadását. Az 1943. évi kémiai Nobel-díjat 1944-ben Otto Hahnnak ítélték oda. Meglehetősen általános a vélemény, hogy Lise Meitnernek és Fritz Strassmann-nak is részesülnie kellett volna ebben az elismerésben. Strassmann 1946-ban a mainzi egyetem szervetlen és nukleáris kémiai professzora lett, ahol megalapította a Szervetlen Kémiai Intézetet (a későbbi Nukleáris Kémiai Intézetet). 1945-től 1953-ig volt a Max Planck Institute kémiai részlegének igazgatója. 1966-ban a maghasadás terén kifejtett munkájukért Hahnnal és Meitnerrel közösen Enrico Fermi Díjat kaptak.