Geofizikus, térképész, egyetemi tanár
1942-ben a budapesti műegyetemen szerzett vegyészmérnöki diplomát. 1941-46-ig a Magyar Állami Földtani Intézetben kutatóként talajtannal foglalkozott. 1946 és 1952 között az Eötvös Loránd Geofizikai Intézetben volt kutató, majd 1953-tól tudományos osztályvezetőként szeizmikus, geotermikus és geokémiai kutatásokat irányított. 1953-tól az ELTE Geofizikai Tanszékén egyetemi tanár. A Térképészeti Tanszék vezetője volt 1966-1987-ig. Mintegy 30 egyetemre hívták meg előadások tartására, egy-egy szemeszterre, vendégprofesszora volt a freibergi, a clausthali, a kieli és a nápolyi egyetemnek. Elsőként mutatta ki, hogy a Pannon- medencének a kérge nem vastag, hanem vékony, s ezzel az uralkodó geotektonikai koncepció (köztes-tömeg elmélet) feladását alapozta meg. Kiemelkedő sikereket ért el a geotermikában. Ő volt a lemeztektonika első hazai megismerője. Felismerte az elmélet korszakos jelentőségét és alkalmazta a Pannon-medencére. Szakterülete a térképészet, ezen belül is elsősorban a térképtörténet volt.