Vegyészmérnök, talajkutató, agrogeológus
Stefanovits Pál a talajtan és a társtudományok világhírű tudósa, kiváló tanára, iskolateremtő egyénisége. Vegyészmérnöki oklevelének megszerzése (1942) után 1949-ig a Földtani Intézet Agrogeológiai Osztályán, 1949-től 1965-ig a Magyar Tudományos Akadémia Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézet Talajtani Osztályának vezetőjeként, 1965-től a Gödöllői Agrártudományi Egyetem (majd Szent István Egyetem) Talajtani Tanszékének vezetőjeként és a SZIE Környezettudományi Intézetének igazgatójaként fejtette ki páratlanul gazdag tudományos/oktatási/tudományos továbbképzési tevékenységét, amelyet talajtani kézikönyvek sora, és több száz tudományos közlemény fémjelez. Meghatározó szerepe volt a Kreybig-féle 1:25000 méretarányú Átnézetes Talajismereti Térképezés munkálataiban. Munkatársaival megalkotta Magyarország talajainak korszerű osztályozási rendszerét. Megszerkesztette Magyarország 1:200000 (1955), majd 1:500000 (1959) méretarányú genetikai talajtérképét, valamint az erre épülő térképsorozatot, az ország talajainak tulajdonságairól, hasznosítási lehetőségeiről, s az ezt biztosító agrotechnikai és meliorációs beavatkozásokról. Ez utóbbiakat foglalta össze híressé váló Talajtani Tízparancsolatában. Különös figyelmet fordított a talaj anyagforgalmi folyamatainak (talajképződés, talajerózió, savanyúság, elemforgalom) elemzésére. 1952-ben szerzett kandidátusi, 1967-ben Doktori fokozatot. 1970-ben lett a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1976-ban rendes tagja. Tagja volt több ország tudományos akadémiájának, számos hazai és nemzetközi tudományos intézménynek, egyetemnek, szervezetnek. Számos kitüntetése közül az Állami Díj (1985), a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (1996), és az Akadémiai Aranyérem (1999) a legjelentősebb. (Várallyay György)