| Stark, Johannes Schickenhof (ma Freihung), 1874. ápr. 15. - Traunstein, 1957. jún. 21. Német fizikus, Nobel-díjas Bismarck Németországában született és Adenauer Németországában halt meg, de
Hitler Németországáért lelkesedett leginkább. Münchenben végezte el az
egyetemet, majd itt doktorált fizikából. Göttingenben és Hannoverben töltött
évek után Aachenben lett először rendes egyetemi tanár. Miután Németország
elvesztette az első világháborút, a svéd Nobel-bizottság - mintegy elfogulatlanságát
is bizonyítandó - 1918-ban és 1919-ben is német tudósnak ítélte a fizikai
díjat. 1918-ban az elméleti fizikus Max Planck, 1919-ben a kísérleti fizikus Johannes Stark kapott fizikai Nobel-díjat. Stark az azóta már róla
elnevezett effektus - a színképvonalak elektromos térben történő felhasadása
- felfedezéséért részesült a magas kitüntetésben. A felfedezést 1913-ban
tette, de csak húsz évvel később kezdett aktívan politizálni, még pedig
Hitler oldalán. Philipp Lenarddal versengve hirdették a "német fizika"
felsőbbrendűségét. Szakmailag a tényekre alapozó kísérleti fizika
elsőbbségét hangsúlyozták a spekulatív, hipotézisekre támaszkodó elméleti
fizikával szemben, de véleményüket náci, antiszemita nézetekkel vegyítve
tárták a botrányra éhes nagyközönség elé. Nemcsak Einstein, hanem sok más
német zsidó tudós vesztette el az állását e hamis propaganda következtében.
Stark is, Lenard is megérte a második világháború végét, nézeteik, ideáljaik
látványos összeomlását. Starkot négy évi börtönbüntetésre itélték 1947-ben,
73 éves korában. Még tíz évet élt ez után Nyugat-Németországban. (Dr. Radnai Gyula)
| | | Web dokumentumok |