| Somogyi János Jászberény, 1929. szept. 19. - Budapest, 2019. máj. 24. Orvos Édesapja 2 éves korában meghalt, 18 éves koráig édesanyja volt a családfenntartó. A jászberényi gimnáziumban érettségizett. Pázmány Péter Tudomány Egyetemre bölcsész karára kémikusnak és az orvosi karra jelentkezett. Szerette volna mindkettőt egyszerre végezni, pénzhiány miatt végül is az orvoskar mellett döntött. Utólag elismerte, hogy jó döntés volt. Professzorai közül Haynal Imre professzor volt rá a legnagyobb hatással. Demonstrátorként 1953-ban egyetemi állása volt Straub F. Bruno intézetében, késöbb a II. sz. Élettani Intézetben. 1964-ben kandidátus, 1972-ben írta meg a "nagydoktorit". 1975-ben lett egyetemi tanár, végül is újra a Kémiai-Biokémiai Intézetben landolt, Dr. Antoni Ferencet 1973-ban rektorrá választották. Ö lett az igazgatóhelyettes, aki 6 évig mindent intéz. Elve volt, hogy az előadó - ami a legfontosabb - valóban személyiség legyen. Somogyi személye szerencsésen ötvözte a kutatót és oktatót. Kutatási témája a biológiai membránok működésének mechanizmusa maradt. Salánki Jánossal, Szollár Lajossal és Kövér Györggyel a tihanyi Membrán Transzport konferenciák a megalapítói voltak. 1967/68-ban, mint mondta: "meghatározó egyéniség lehettem volna, ha azt a munkát és elképzelést, amelyet Jens Christian Skou (1918-2018) intézetében négy évig hazajövetelem után, nem folytatják". Skou asszisztensnője precízen vezetett kísérleti jegyzőkönyvének köszönhetően Skou jött rá, hogy a nátrium pumpa egy ATP-t bontó enzim, s ez egyben a Nobel-díjat is jelentette. Tudományos kitüntetései magukért beszélnek: többek között Akadémiai díj (megosztva), Apáczai Csere János díj, Romhányi díj, a Széchenyi professzori ösztöndíj. (Dr. Josef Makovitzky)
|  | | Web dokumentumok |