Amerikai fizikus, elméleti kémikus
1920-ban a University of Rochester-en B.S., 1923-ban a Harvard University-n Ph. D. fokozatot szerzett fizikából, tanulmányait a Cambridge University-n folytatta. 1924-ben Niels Bohr-ral és Hendrik Kramers-szel együtt fogalmazta meg a BKS (Bohr-Kramers-Slater) elméletet, amely az anyag és az elektromágneses sugárzás kölcsönhatását törekedett leírni. 1929-ben hullámfüggvények kifejezésére bevezette a róla elnevezett Slater-determinánsokat. Egyszerűsített kifejezéseket javasolt az atomorbitálok számára (Slater- orbitálok). 1930-tól 1966-ig a Massachusetts Institute of Technology fizika professzora, a fizika tanszék vezetője volt, majd a floridai egyetem professzoraként működött. Az atomok, molekulák és kristályok kvantumelméletének a kidolgozásában játszott fontos szerepet. Egyike a vegyértékkötés módszere kidolgozóinak a kvantumkémiában. A szilárdtestfizikában jelentős az általa 1954-ben bevezetett Slater-Koster közelítés.