Kísérleti fizikus, műegyetemi tanár
1863-ban a műegyetem mérnöki tanfolyamán kezdte felsőfokú tanulmányait. Eötvös Lorándot követve 1871-ben a heidelbergi egyetemen Kirchhoff és Bunsen tanítványa lett, egy évig Kirchhoff tanársegéde volt. Heidelbergi tanulmányai után, 1872-ben elnyerte a műegyetem kísérleti fizikai tanszékét. Egyetemi oktatói tevékenységének legfontosabb eredménye a laboratóriumi oktatás színvonalának emelése. Wartha Vincével közösen végzett kalorimetriai kutatásaihoz tökéletesítette a Bunsen-féle jégkalorimétert, fizikai-kémiai kutatásaihoz jó hatásfokú higanyos légszivattyút szerkesztett. Kutatói munkásságát a Magyar Tudományos Akadémia is elismerte azzal, hogy 1880-ban levelező, 1891-ben rendes tagjává választotta, a Kolozsvári Tudományegyetem pedig azzal, hogy 1910-ben tiszteletbeli doktorává avatta. 1916-ban vonult nyugalomba, de élete végéig folytatta laboratóriumi munkálkodását, miközben megtartotta kollégái által is elismert szerénységét, mely - mint Tangl Károly mondotta búcsúbeszédében - "személyiségét különösen vonzóvá és rokonszenvessé tette". (Dr. Radnai Gyula)