Amerikai vegyész, Nobel-díjas
1948-tól a chicagoi egyetem kémia szakán kezdett tanulni. Itt mentora Willard Libby volt, aki akkoriban fejlesztette ki a radiokarbon kormeghatározás módszerét. Fizikai kémiát Harold Urey-től és Teller Edétől tanult, szervetlen kémiát Henry Taube-től, nukleáris fizikát pedig Maria Goeppert-Mayertől és Enrico Fermitől, tehát valóban kiváló tanárai voltak. 1952-ben doktorált, majd a Princeton Egyetemre került. 1956-tól a Kansas Egyetemen foglalkozott radiokémiával. 1964-től a Kalifornia Egyetem kémia tanszékének igazgatója lett Irvine-ben. 1972-től foglalkozott a magaslégkörben lejátszódó reakciókkal, amelyeket a halogénezett szénhidrogének váltanak ki. Egyik társa Mario Molina, a Berkeley-ben frissen doktorált fizikai kémikus volt, akivel felfedezték e vegyületeknek az ózonrétegre való pusztító hatását. 1995-ben Paul Crutzennel és Mario Molinával megosztva kémiai Nobel-díjat kapott "légkörkémiai kutatásaiért, különös tekintettel az ózon képződésére és felbomlására". (Piriti János)