Amerikai fizikus, Nobel-díjas
A Massachusetts Institute of Technology-n doktorált, majd 1956-tól a Stanford Egyetemen tanított, ahol 1967-ben professzorrá nevezték ki. 1984-től 1999-ig a Stanfordi Lineáris Gyorsító (SLAC) igazgatója volt. 1974-ben az elektron-pozitron ütközések vizsgálata során és 3,2 GeV energiánál anomálisan nagy hatáskeresztmetszetet találtak. 1974 novemberében a Kalifornia Egyetemen megismételte a kísérletsorozatot, amely alapján bizonyossá vált, hogy egy új, az erős kölcsönhatásban részt vevő, nagyon rövid élettartamú részecskét találtak. Közben tőlük függetlenül C. Ting a MIT egyetemen is felfedezte ezt a J/pszi-nek elnevezett részecskét. 1976-ban Tinggel megosztva fizikai Nobel-díjat kapott "egy újfajta nehéz részecske felfedezéséhez vezető úttörő munkájáért". (Piriti János)