Gépészmérnök
Tanulmányait a budapesti műegyetemen végezte 1922-ben. A Ganz-féle Villamossági Gyár szolgálatába lépett, 1924-ben főmérnök, 1929-ben helyettes igazgató, 1934-ben igazható. 1936-ban a budapesti műegyetem magántanárává képesítette. 1941-től 1960-ig Budapest Főváros Elektromos Műveinek vezérigazgatója. Legjelentősebb találmányai feszültségszabályozókra, transzformátorokra, nagy teljesítményű turbógenerátorokra és az 50 periódusú villamos mozdonyokra vonatkoznak. A relé nélküli automatikus feszültségszabályozó találmányáért 1939-ben elnyerte az MTA Berzeviczy-díját. A Kandó-mozdony továbbfejlesztéseként megalkotta a fázis-periódusváltós rendszert, amelynél a motorok fordulatszámának - s ezzel a mozdony sebességének - változtatása a tápláló áram periódusszámának változtatásával történik. Ennek alapján készült el 1943-ra a 4000 LE-s V44 sorozatú mozdony, és építés alatt állt egy 150 km/ó sebességű motorkocsi is, amelyet azonban a háború miatt nem tudtak befejezni. A V44 sorozatú mozdonyok a háború végén súlyosan megsérültek; utódukként készült el 1950-re a 3200 LE-s V55 sorozatú ("Bo-Co") mozdony. A fázis- és periódusváltás alapgondolatát felhasználva, de saját tervezéssel az Oerlikon gyár is szállított ilyen mozdonyokat a Francia Vasutak részére. Irányításával épült a Mátravidéki Hőerőmű, a fővárosi 120 kV-os energiarendszer és több más fontos létesítmény. 1951-től az MTA tagja.