Vegyész, agrokémikus, talajvegyész
A Budapesti Műegyetemen szerez vegyész diplomát, majd a Sigmond-iskola tagjaként kezdi pályafutását. 1926-ban Szegedre, az Alföldi Mezőgazdasági Intézet Talajtani és Agrokémiai Kísérleti Állomására kerül, ahol Herke Sándor munkatársaként a Duna-Tisza közi szikesek megismerésében, javítási lehetőségeinek kidolgozásában végez kutatómunkát. 1944-től a Talajtani Kísérleti Intézet igazgatója. Kidolgozta a gyengén lúgos szolonyec talajok javításának kombinát módszerét, a talajjavításokat megelőző talajfelvételezés módszertanát, de laborvizsgálati módszerek fejlesztésével is foglalkozott. Munkássága nyomán terjedt el a karbonát-mentes szikesek javítása kalcium-karbonáttal, az átmeneti szikesek kombinált javítása kalcium-karbonát és gipsz, továbbá lignitpor alkalmazásával. Munkásságát az Akadémiai Kiadó gondozásában 1969-ben megjelent "A hazai szikesek javítása és hasznosítása (Tiszántúli szikesek)" c. könyvében foglalta össze. (Szabóné Kele Gabriella)