Angol fizikus
1880-tól haláláig a fizika professzora volt a Mason Science College-ban, a Birmingham-i egyetem elődjén. Ő dolgozta ki az elektromágneses térre vonatkozó, róla elnevezett elméletet. Ennek keretében bevezette az ún. Poynting-vektort, vagy energiasugárzási vektort, melynek nagysága az energiaáramlás áramsűrűségét, iránya pedig az energiaáramlás irányát adja. 1893-ban új módszerrel megmérte a Newton-féle gravitációs állandót. 1903-ban megmutatta, hogy ha egy naprendszerbeli kicsiny égitest (meteoroid, bolygóközi porszemcse) napfényt nyel el, majd azt (általában más hullámhosszon) újból kisugározza, akkor ez az égitestre a mozgás érintőjének irányában ható fékező erőt okoz. Robertson 1937-ben ezt a hatást számításokkal részletesen nyomon követte, ezért a jelenséget azóta Poynting-Robertson hatásnak nevezik. A Holdon egy krátert neveztek el róla.