Atomfizikus
Középiskolai tanulmányait a budapesti református gimnáziumban végezte, a háború okozta zaklatott körülmények között. 1949-ben II. díjat nyert az Eötvös-versenyen (az I. díjat nem adták ki). Ebben az évben a baloldali eszmék elkötelezett híveként vették fel az egyetemre és az Eötvös Collegiumba. A kollégiumi "fejkopogtatáson" Faragó Péter a jelentkezők között a legtehetségesebbnek találta. 1954-ben kapta meg fizikus diplomáját, s került egyenesen a Központi Fizikai Kutatóintézetbe. Itt az MTA elméleti kutatócsoportjának munkatársaként az akkor legizgalmasabbnak tűnő témát, a szabályozható fúziós energiatermelés lehetőségeit kutatta 1956-ig. Közben tanulmányutat tett Koppenhágában, Dubnában és az Egyesült Államokban. A 60-as években a magreakciók elméletében mélyedt el, a 70-es évektől kezdve pedig a fúziós kutatások egyik irányítója volt az intézetben. Informatikában is szakembernek számított: elsők között volt, akik hazai fizikai kutatásban alkalmaztak számítástechnikát. (Dr. Radnai Gyula)