Orvos, belgyógyász, egyetemi tanár
1936-ban a Pázmány Péter Tudományegyetemen általános orvosi oklevelet szerzett. 1934-1936-ig a Pázmány Péter Tudományegyetem Élettani Intézet gyakornoka, 1940-1945-ig az I. sz. Belgyógyászati Klinika gyakornoka volt. A Debreceni Tudományegyetem, ill. a DOTE II. sz. Belgyógyászati Klinika ny. r. tanára, egyetemi tanára és a tanszék vezetője volt. 1966-1967-ig a II. sz. és az I. sz. Belgyógyászati Klinika igazgatója, közben 1953-1954-ig az Általános Orvostudományi Kar dékánja, majd az egyetem klinikai rektorhelyettese volt. 1974-1982-ig a SOTE tanszékvezető egyetemi tanára és a II. sz. Belgyógyászati Klinika igazgatója, emeritusz professzora. Klinikai immunológiával és klinikai farmakológiával, elsősorban az ún. autoimmun- betegségek patogenezisével, klinikumával, diagnosztikájával, terápiájával, ill. a transzplantációs immunológia elméleti kérdéseivel foglalkozott. Alapvetően új eredményeket ért el a felnőtt kori vitiumok patogenezise, ill. a reumás láz és általában a reumás kollagén betegségek kutatása terén. Magyarországon ő végezte el az első diagnosztikus szívkatéteres vizsgálatokat. 1973-tól az MTA levelező, 1982-től rendes tagja volt.