Német kísérleti fizikus, tudományszervező, Nobel-díjas
A szülői házból hozta a kutatás iránti elkötelezettséget: édesapja gyógyszerkutató vegyész volt Münchenben, az egyetemen. Arnold Sommerfeld - apjának kollégája - tanácsára először egy évig mechanikai szakmunkásnak tanult, csak utána kezdte el Münchenben az egyetemet, melyet azután Berlinben fejezett be. Doktori dolgozatának készítése közben, a második világháború kitörését követően hívták be katonának, de néhány hónap múlva le is szerelték, hogy befejezhesse doktoriját. Témavezetőjét követte Kielbe, majd Göttingenbe. A háború után néhány évig rádióbiológiai és rákterápiai kutatásokat folytatott, azután visszatért a gyorsítók melletti tömegspektroszkópiai és nagy energiájú elektronfizikai kutatásokhoz. 1952-től több mint negyven éven át volt Bonnban az egyetemen a kísérleti fizika professzora. Itt fejlesztette ki munkatársaival azt a "Paul-csapdát", mellyel mágneses tér nélkül, csupán az inhomogén elektromos tér gyors, rádiófrekvenciás váltakoztatásával sikerült az elektromosan töltött részecskéket (elektronokat, ionokat, még antirészecskéket is) kis térre koncentrálva tartani és megfigyelni. Ezért lett az 1989-es fizikai Nobel-díj egyik kitüntetettje. Tudományszervező képességét több helyen is igénybe vették, még a német egyetemi reformhoz is kikérték tanácsát. 1965 és 1967 között a CERN nukleáris divízióját vezette. Mindkét fiából fizikust nevelt; egyikük Münchenben, másikuk Wuppertalban lett professzor. (Dr. Radnai Gyula)