História Tudósnaptár
História - Tudósnaptár
Kattintson!
H K Sz Cs P Sz V
     1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31       
Előzetes   Emlékeztető   Javaslatok?   Olvass el!NEW!

A,Á B C CS D E,É F G GY H I,Í J K L M N NY O,Ó Ö,Ő P Q R S SZ T U,Ú V W X Y Z ZS  ^    Név:  
Pálmay Lóránt
Budapest, 1929. okt. 4. - Budapest, 2012. dec. 19.

Matematika tanár
Már az édesapja is tanár volt. Sajnos korán elvesztette, és 17 éves volt, amikor édesanyja is meghalt. Ezután magántanítványokat vállalt, ezzel biztosítva húgaival együtt mindhármuk megélhetését. 1948-ban érettségizett a kőbányai Szent László Gimnáziumban. A Pázmány Péter Tudományegyetemen kezdte és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen fejezte be felsőfokú tanulmányait, matematika-fizika tanári szakon. Már egyetemistaként felvette őt demonstrátornak Hajós György a Geometria tanszékre, ahol tanársegédként majd adjunktusként folytatta egyetemi pályafutását. Közben tanszékvezetője engedélyével és támogatásával tanított egykori iskolájában, de más középiskolákban is. Tevékeny részt vállalt a matematikatanítás országos reformjainak megvalósításában: elérte, hogy a Varga Tamás nevével fémjelzett reformok helyet kapjanak a NAT-ban. Több mint három évtizeden át volt tagja több középiskolai matematikai versenybizottságnak. Sokoldalú, nagy műveltségű tudóstanár volt, munkáját számos szakmai, pedagógiai kitüntetéssel ismerték el, halála után matematikaversenyt neveztek el róla. (Dr. Radnai Gyula)

Web dokumentumok

 

  KFKI Home >  NEW >  História - Tudósnaptár Copyright info