Fizikus, tudománypolitikus
A Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett vegyész diplomájával jutott ki Moszkvába, ahol ferromágneses kutatásokba kapcsolódott be aspiránsként a Lomonoszov Egyetemen. Hazajövetele után 1953-tól vezette a kezdeményezésére létrejött Ferromágneses osztályt a Központi Fizikai Kutatóintézetben. 1959-ben lett a tudományok doktora, 1962-ben kapta meg a tudósok számára abban az évben utoljára kiosztásra kerülő Kossuth-díj II. fokozatát. A KFKI-ban gyorsan felfelé ívelő pályája csúcsára 1974-ben ért fel, ezután négy éven át ő volt az Intézet főigazgatója. Tudománypolitikusként 1975-től lett tagja az MSzMP Központi Bizottságának, ezt a tisztségét 1989-ig, az MSzMP megszűnéséig viselte. Közben három évig az Országos Atomenergia Bizottság, majd két éven át az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke is volt. Az ő javaslatára épült meg már 1959-re Magyarország első kísérleti atomreaktora az akkor már Jánossy Lajos vezette KFKI-n. Ugyancsak Jánossy hívta meg az ELTE Atomfizikai tanszékére, ahol docensként, majd egyetemi tanárként tartott előadásokat a fizikus hallgatók számára. Az MTA-nak 1961-ben lett levelező, majd 1973-ban rendes tagja. 1980-tól 1984-ig az Akadémia főtitkára volt, miután 1975-ben Akadémiai Aranyéremmel ismerték el munkásságát. Fizikai kutatásairól a web dokumentumokban olvashatunk bővebben. (Dr. Radnai Gyula)