Magyar születésű amerikai fizikus, metallurgus
1920 és 1922 között a Bécsi Egyetemen tanult fizikát, kémiát, matematikát és csillagászatot. 1928-ban a Berlini Műszaki Egyetemen folytatott mechanikai és elektromos mérnöki tanulmányokat, de hamarosan a fizika felé fordult és a kristályok töréséről írt doktorátust 1932-ben. 1936-tól a Tungsram Kutató Laboratóriumában alkalmazta őt Bródy Imre. 1937-ben a Birmingham-i egyetemen kezdett el dolgozni Rudolf Peierls-szel az anyagfáradás elméletén. 1939-ben a Cambridge-i Egyetemen dolgozott: továbbfejlesztette a diszlokáció-elméletét. Ma ezen záródó diszlokációkat Orowan-hurkoknak nevezik. Cambridge-ben William Lawrence Bragg felkeltette az érdeklődését a röntgendifrakciós kutatások iránt. A háború alatt a lőszertermelés problémáin is dolgozott. 1950-ben Richard Soderberg meghívására az MIT (Massachusetts Institute of Technology) mechanikai mérnöki tanszékéhez csatlakozott. A fémfizika, a fémek képlékeny alakváltozásának világszerte ismert szakértője, de ezenkívül foglalkozott geofizikával, orvosi fizikával és számos más tudományterülettel is.