Mérnök, műegyetemi tanár
A budapesti műegyetemen 1903-ban nyert oklevelet, majd a műegyetem geodéziai tanszékén Bodola Lajos tanársegéde, utóbb adjunktusa; közben hosszabb időt töltött a potsdami geodéziai intézetben. 1913-tól haláláig a geodézia r. tanára. Részt vett az Eötvös-féle geofizikai és felső geodéziai mérésekben, Sterneck-féle ingákkal az ország számos helyén határozta meg a nehézségi gyorsulás szabatos értékét. 1927-ben létrehozta a Magyar Geodéziai Intézetet, amelynek tudományos működését ő vezette. A korszerű alapvonalméréseket ő vezette be hazánkban. 1932-től Budapest városmérésének munkatársa, majd vezetője, 1945-től a háború alatt elpusztult Duna- és Tisza-hidak újjáépítésével kapcsolatos geodéziai méréseket irányította. Több, széles körben használatos geodéziai mérőműszert szerkesztett. 52 esztendős oktatói működése során mérnökök generációit nevelte fel. 1925-től 1949-ig a Geodéziai Közlöny szerkesztője. Az MTA 1918-ban, 37 éves korában, levelező tagjává választotta, 1949-es átszervezésekor tanácskozó taggá minősítették, 1989-es közgyűlési határozata szerint 122 tanácskozó tagot rehabilitáltak, ekkor kapta vissza Oltay posztumusz levelező tagságát.