Orvos, elme-ideggyógyász, egyetemi tanár
Orvosi oklevelét Kolozsváron szerezte 1917-ben. 1920-ig Lechner Károly mellett dolgozott, 1922-ig Budapesten a lipótmezei elmegyógyintézetben alorvos, majd 1927-ig a szegedi elmeklinikán tanársegéd, ill. adjunktusa majd egyetemi tanár. 1928-tól a lipótmezei elmegyógyintézetben főorvos, 1939-től az angyalföldi elmegyógyintézet igazgató főorvosa, 1951-től a budapesti orvostudományi egyetemen a pszichiátria tanára. Legfontosabb kutatási területe a szkizofrénia, Meduna Lászlóval együtt részt vett a cardiazol-, ill. elektrosokk klinikai kidolgozásában. Leírta továbbá a szkizofrénia struktúra-elméletét. Foglalkozott a híres emberek betegségeivel is, s azt bizonyította, hogy Semmelweis idegrendszeri tünetei a szepszis által okozott toxinfelszívódás következményei voltak.