Német orvos, biokémikus, Nobel-díjas
A Heidelbergi Egyetemen 1909-ben szerzett orvosi diplomát. Kiel és más német városok egyetemeinek élettan- és fizikai-kémia tanszékein dolgozott, 1929-től Heidelbergben a Kaiser-Wilhelm-Institut für Medizinische Forschung élettani intézetének igazgatója volt. Két évet töltött Párizsban, majd kinevezték a Pennsylvaniai Egyetem kutatóprofesszorává. Előadássorozatokat tartott Angliában és az USA-ban, The Chemical Dynamics of Life Phenomena (Az életjelenségek kémiai mozgatóerői) c. könyve 1924-ben jelent meg. A biokémia tudományának egyik megalapítója. 1922-ben Archibald Vivian Hill-lel megosztva orvosi - élettani Nobel-díjat kapott az izomanyagcserében szerepet játszó kémiai folyamatok vizsgálatáért. Az izom oxigénfelhasználása és tejsavtermelése közötti összefüggés felismerése alapvetően hozzájárult az izomműködés megértéséhez, annak ellenére, hogy a későbbi kutatások módosították Meyerhof eredményeit.