Gyermekgyógyász, egyetemi tanár
Orvosi diplomáját 1960-ban kapta meg. 1960-1964 között a Pécsi Orvostudományi Egyetem Patológiai Intézetének volt munkatársa, majd 1973-ig ugyanitt az egyetemi Gyermek klinika munkatársa, itt megszervezte a kromoszómalabort. A klinikai genetika így lett tudományos munkásságának alapja. 1973-ban kinevezték a Győri Petz Aladár Kórház gyermek-osztályának vezető főorvosává, amelyet ő Magyarország egyik legmodernebb gyermekosztályává fejlesztett. 1987-ben, mint igazgató egyetemi tanár tért vissza Pécsre, az egyetem gyermek klinikájára. 1990-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező-, majd 1995-ben rendes tagja lett. 1994-ben a német Leopoldina Akadémia tagjává-, majd 1995-ben az Osztrák Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. Kitüntetései: Széchenyi díj, Szilárd Leó-díj, Schöpf-Mérei díj, 2001-ben a Kerpel-Fronius emlékérem és 2004-ben a Batthyány-Strattmann László-díj. 2007. január 20-án családi körben halt meg, váratlanul. Hosszú idő után ő lett az a kiemelkedő magyar orvos, akiről 2011-ben szindrómát neveztek el. Ez a tünetegyüttes tulajdonképpen születési genetikai hiba, a következő tünetekkel: aszimmetrikus arc, jelzésértékű a fülek állása és formája, szellemi fogyatékosság és a szemek kancsalsága. (Dr. Josef Makovitzky)