Amerikai atomfizikus, Nobel-díjas
Már középiskolásként bejárt a kaliforniai műegyetemre (California Institute of Technology), ahol egyetemistaként Linus Pauling vezetésével folytatott kutatásokat. Ph.D. munkáját Edward Condon irányításával kezdte Princetonban, majd Ernest Lawrence mellett fejezte be Berkeley-ben, Kaliforniában. Itt a Sugárzási Laboratóriumban kezdett dolgozni. Ez a labor később a Lawrence Berkeley Radiation Laboratory nevet kapta, mivel Lawrence alapította 1934-ben, és igazgatta haláláig, 1958-ig. Ettől kezdve lett McMillan az igazgató, s maradt az egészen 1973-ig, nyugdíjazásáig. Kiváló kísérleti érzékét több felfedezése is jelzi, kollegái szívesen dolgoztak vele. 1940-ben Philip Abelsonnal együtt állította elő - és nevezte el - az első transzurán elemet, a neptuniumot, majd Glenn Seaborggal együtt a másodikat, a plutóniumot. A háború alatt először a titkos radarkutatásba vonták be az MIT-n, majd 1942-től a bombarobbanás bonyolult folyamatának vizsgálatában vett részt Los Alamosban. A háború után Lawrence ciklotronjának továbbfejlesztéseként feltalálta a szinkrotron elvét és részt vett az első szinkrotron létrehozásában Berkeley-ben. 1951-ben Seaborggal közösen megkapták a kémiai Nobel-díjat "a transzurán elemek kémiája területén elért eredményeikért". 1963-ban "Atoms for Pace" díjat kapott, megosztva Vladimir Vekszler szovjet fizikussal, aki tőle függetlenül találta fel és építtette meg az első szinkrotront a Szovjetunióban. (Ezt az atomfizika békés célú felhasználásáét járó díjat először Niels Bohr kapta meg 1957-ben, majd Hevesy György 1958-ban, Szilárd Leó és Wigner Jenő pedig megosztva 1959-ben.) (Dr. Radnai Gyula)