Botanikus, agrobotanikus
A Debreceni Tudományegyetemen 1934-ben középiskolai tanár diplomát nyert, természetrajz-kémia szakból. Ez után a Tisza István Tudományegyetem Növénytani Tanszékén oktatott. 1940-ben magántanári címet szerzett, 1941-1944 között a tanszék és a botanikus kert vezetője volt. 1942-től a Debrecen-Pallagi Mezőgazdasági Akadémia főiskolai tanára volt. 1944/45-ben előbb Kolozsvárott, majd Keszthelyen a Mezőgazdasági Akadémián, 1946-tól az Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi Karának Debreceni Osztályán, a Növénytani Tanszék rk. tanáraként tevékenykedett, 1949-ben a budapesti Agrártudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára lett. 1950/51-ben, majd 1955/56-ban az egyetem rektorává választották. Oktatói pályafutása 1956-ban félbetört, mivel a forradalomban való részvétellel kapcsolatos vádak alapján eltávolították az egyetemről. 1957-64 között a Gyógynövény Kutató Intézet tudományos munkatársa, főmunkatársa, majd osztályvezetője, 1964-től nyugdíjba vonulásáig az MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézetének tudományos tanácsadója volt. 1954-ben az MTA levelező, majd 1970-ben rendes tagjává választotta. Fő kutatási területei: az Alföld, Erdély és az Északkeleti Középhegység flórájának kutatása. A réttipológiai kutatásoknak, az ökológiai szemléletű növényi produkció vizsgálatoknak, a gyógynövények hatóanyag vizsgálatainak elindítója volt. A termesztett növények honosítási kutatásai közül az árasztás nélkül termeszthető szárazrizs nemesítése kiemelkedő jelentőségű. Számos elismerésben részesült, így 1955-ben Kossuth-díjat kapott.