Mezőgazdász, egyetemi tanár
Magyaróváron, a Gazdasági Akadémián szerzett diplomát. A diploma megszerzése után, 1901-től különböző uradalmakban gyakornok, intéző, főintéző, majd 1918-tól a németbólyi és fürgedi Montenuovo birtokok jószágkormányzója volt. 1947-1954 között egyetemi tanárként növénytermesztést oktatott Debrecenben. Mezőgazdasági tevékenységének fontos eredményei a bólyi gazdálkodásához kötődik. Kidolgozta az okszerű talajművelési (sekély művelési) rendszert a talaj nedvességének és a talajélet élő közösségének megvédése érdekében. A sekély művelési rendszerének lényege a mélyszántás esetenkénti alkalmazása, száraz időjárás esetén a talaj sekély tárcsázása és az így megművelt területek hengerrel történő azonnali lezárása. Szorgalmazta a magyar korai, minőségi Bánkuti 1201-es búzafajta nagy területeken történő termesztését. Ez a búzafajta a koraiságával a rozsdagomba fertőzést is elkerülte, ami 1930-as években előforduló rozsdagomba járványok idején, nagy jelentőséggel bírt a búzatermés sikeres betakaríthatósága szempontjából. Nemesített borsót, lent és az első magyar silókukorica fajta is nevéhez fűződik. Talajművelési és növénytermesztési elveinek és módszereinek széles körben való terjesztésével hazánkban és külföldön is elismertté vált. (Manninger Sándor)