Geográfus, földrajztudós, egyetemi tanár
Az ELTE Bölcsészettudományi karán végzett földrajz-történelem szakon 1954-ben, majd Nagykanizsán a gépipari technikumban tanított. Bulla Béla, az ELTE professzora bátorítására fogott tudományos kutatásba, a zalai meridionális völgyek keletkezésének a vizsgálatába. Eredményeiről először 1956-ban számolt be közleményben, majd 1970-ben hosszabb tanulmányban foglalta össze véleményét ebben a témában. 1959-ben a Lenti-medence kialakulásáról írott értekezése megvédése után egyetemi doktori címet szerzett. Az MTA Dunántúli Tudományos Intézetének tudományos munkatársa lett Pécsett. 1972-ben védte meg "A Dráva-Mura vízrendszer vízjárási és lefolyási viszonyai" c. kandidátusi értekezését, 1977-ben pedig a Duna vízrendszeréről akadémiai doktori értekezését. 1979-ben csaknem egy évtizedre Budapestre, az MTA Földrajztudományi Kutató Intézetbe került. Részt vett Magyarország nagyszabású térképezései programjaiban, jelentősen hozzájárult több tematikus térkép (reliefenergia, lejtőkategória és -kitettség, napfénytartam-veszteség, vízföldrajz) készítési módszerének jelkulcsának kidolgozásához. Úttörő szerepet játszott a recens geomorfológiai folyamatok térképi ábrázolásában. 1989-ben ismét Pécsett a Janus Pannonius Tudományegyetemen - Tóth Józseffel együtt - megszervezte az egyetemi szintű földrajztanár, majd pedig geográfus képzést. Nyolc évig volt a Természetföldrajzi Tanszék vezetője, és az Egyetem rektorhelyetteseként is vezetői pozíciót töltött be. Ekkor írta az Általános természetföldrajz I-III. és az Általános vízföldrajz egyetemi tankönyveket. 2001 óta professzor emeritusként vett részt a Földrajzi Intézet oktató és kutatómunkájában. Évente vitte hallgatóit az Etna vulkánhoz. (Dr. Josef Makovitzky)